Várólista csökkentés 2021

Jön! Jön! Jön! :) Idén sem marad el a Várólista csökkentés, a játék, amit Lobo szárnyai alatt játszhatunk a külföldi mintára, immár 11. éve. És természetesen szó sem lehet róla, hogy kihagyjam! Nem tudom megunni, még akkor sem, ha néha nem sikerül a kiválasztottakat elolvasni. Nevezni, listázni és játszani akkor is jó móka, és elapadhatatlan a forrása a régóta várakozó könyveimnek... A vége pedig mindig ugyanaz, ha sikerül, ha nem: a várólista azért néhány könyvvel legalább csökkenni fog, fogynak az olvasatlanok. 

A kihívás lényege továbbra is ugyanaz: év végén kiválasztunk 12 (+12 alternatív) könyvet, a virtuális, vagy ténylegesen a polcon levő várólistánkról, amik már legalább egy éve várakoznak olvasásra (tehát 2020-ban megjelentekkel nem lehet jelentkezni), és a következő évben elolvassuk ezeket a köteteket. Nincs megkötve a sorrend, nem kell havonta eggyel végezni, csak olvasni a saját tempónkban, és év végéig kipipálni belőlük 12-t. Érdemes alternatív listával is készülni, mert erről lehet helyettesíteni valami mással azt, amihez éppen nincs kedvünk mégsem, vagy amibe beletört a bicskánk, és inkább félbehagynánk. Végső soron tehát egy legfeljebb 24 könyves, előre meghatározott listából lehet válogatni. 

Újraolvasás nem ér, és a listát előre el kell készíteni, a jelentkezési határidő: 2020.12.31. éjfél!
Ezek a főbb tudnivalók, de azért nagyon ajánlom, hogy

>>olvassátok el Lobo blogján a szabályokat!<<

Vegyetek részt ti is, hadd fogyjanak a várólistákról a régóta várakozó könyvek! ;) Nem muszáj itthoninak lenniük, könyvtári, kölcsön példányok is jöhetnek, ld. szabályok!)

Íme, az én 2021-es vcs-listám:

Az alap 12-es lista: 

- Christelle Dabos: Bábel emlékezete (02.07.) ✓

- Jessie Burton: The Miniaturist

- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

- Antoine Laurain: Az elnök kalapja (04.12.) ✓

- Szabó Magda: Üzenet odaátra

- Georges Simenon: Maigret az iskolában (04.25.) ✓

- Georges Simenon: Maigret és a varázslatos sziget (08.10.) ✓

- Daniel Höra: Betolakodók (05.20.) ✓

- Vanessa Diffenbaugh: The Language of Flowers (03.20.) ✓

- James Rollins: Ice Hunt (01.27.) ✓

Az alternatív lista: 

!

+

- Baktay Miklós, Baktay Zelka, Csernus Imre, Kalo Jenő, Popper Péter: Boldogtalan kapcsolatok (03.27.) ✓

- F. Várkonyi Zsuzsa, Orvos-Tóth Noémi, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások (04.20.) ✓

- Isabel Wolff: A Vintage Affair (03.12.) ✓

- Alan Drew: Gardens of Water

- Donna Tartt: A titkos történet

- William Nicholson: Rokon lelkek társasága

- Anne-Marie Conway: Butterfly Summer

- Jodi Picoult: Harvesting the Heart

- Agatha Christie: The Hollow

- Vanna Cercená: Tükörnapló (02.13.) ✓

- Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák (02.25.) ✓

- Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker (02.14.) ✓

Saját kép. Kattintásra megnő!

A posztban folyamatosan frissíteni fogom a linkeket azokhoz a könyvekhez, amikkel már végeztem. Ezen a >listán< is vezetem.

Mondhatjuk, hogy már rutinos versenyzőként rakom össze a listámat, ugyanakkor azt is, hogy néha nekem se sikerül jól válogatni; voltak körök, amiket elbuktam (ld. lejjebb), és vannak könyvek, amik sose akarnak eltűnni ezekről a listákról. Például az SzJG részei... 2014 óta ez az 5.vcs. lista amin szerepelnek, általában 2 belőlük, de jövőre tényleg feltett szándékom elolvasni őket, és akkor már triplázok. ;) 

Vannak ismét Nyitott Akadémia pszicho kötetek - bár hála a sok vcs-zésnek, egyre fogynak! -, és persze néhány rövidebb olvasmány, krimik, mesék is, saját dolgomat könnyítendő. 

Anettal közös vcs-olvasmányunk Dabostól a Bábel emlékezete lesz. Már hagyomány, hogy választunk közös könyve(ke)t is, és hogy egész évben buzdítjuk egymást a kihívás teljesítésére. ;) ♥

A korábbi vcs-k összesített eredményei nálam (csak először indultam alternatív lista nélkül):

2011: 2/12 (jujj) x

2012: 10/24 x

2013: 13/24 ✓

2014: 12/24 ✓

2015: 15/24 ✓

2016: 10/24 x

2017: 8/24 x

2018: 12/24 ✓

2019: 15/24 ✓

2020: 17/24 ✓

2021: augusztusban: 13/24 ✓ :)

Csökkentsük a várólistát 2021-ben is!

A résztvevők listája (és a "kész vagyok!" jelentése): >itt<.

Stefan Zweig: Sakknovella

Szeretem az ilyen nyúlfarknyi, kicsi a bors, de erős típusú történeteket, amik bebizonyítják, nem kell többszáz oldalon értekezni valamiről, hogy az erőteljes legyen. Lehet röviden is mesélni, úgy, hogy közben kibontakoznak mind a karakterek, mind pedig a történet. 

Stefan Zweig Sakknovelláját Apukám már régóta ajánlgatta nekem, és tavaly meg is szereztem a Helikon zsebkönyvek sorozatban, igen olcsón. De az ajánlás ellenére kicsit tologattam még, mert tudvalevőleg nem mindig vagyunk egy véleményen, már ami a szépirodalom zegzugos útvesztőit illeti: A Mester és Margarita és az Anna Karenina is erős kritikát kapott tőlem, ami családi beszélgetések állandó témája. :) De most adott egy löketet az, hogy ez a kötet nem egy monstrum, és hogy a Queen's Gambit után másra se vágytam, mint még egy kis sakkra. ♥

A Sakknovella remek írás, igazi egyszuszra olvasós sztori, ami beránt, és nem fogod tudni letenni, amíg a végére nem értél, mert érdekel először is Czentovic, a primitív "vad", aki mégis, szerény értelmi és kommunikációs képességei ellenére az egyik legnagyobb sakkbajnok, aztán a kihívás, hogy vajon a narrátor hogyan is kerül majd közelebbi kapcsolatba vele, majd pedig a váratlan szál, dr. B-vel, amitől megvilágosodik az ember, hogy miért is van a stilizált, sakkfigurás horogkereszt a címlapon? 

A helyszín egyébként egy óceánjáró gőzös fedélzete, ahol igencsak rendhagyó körülmények közt talál egymásra két páratlan sakkjátékos, akik mindketten különös körülmények folytán lettek a játék mesterei. 

"De nem sértő korlátozás-e a sakkot egyszerűen játéknak nevezni? Nem tudomány, nem művészet-e egyúttal, mely úgy lebeg e kategóriák között, mint Mohamed koporsója ég és föld között? Az ellentétek sajátos, egyszeri összetalálkozása: ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen. Olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. Matematika, ami semmit ki nem számít, művészet, ami nem hoz létre műveket, anyagtalan szobrászat. S mindezek ellenére lényében és létében tartósabbnak bizonyult minden törvénynél, minden más alkotásnál. Egyetlen játék, amelyet minden idők minden népe egyaránt magáénak vallott, s amelyről senki sem tudja, melyik isten hozta a földre, hogy unalmat űzzön, elmét élesítsen, lelkeket hevítsen. Hol itt a kezdet, hol itt a vég?" 

Forrás.

A feszültség végig tapintható, nem csak a játszmák alatt. A zárkózott, mogorva Czentovic önmagában is hangulatteremtő jelenség, aki szinte betölti a teret, még ha csak némán masírozik is a hajón, dr. B. története pedig egy pokoli kaland szokatlan forgatókönyve. Hogyan segítheti ki az embert épp a sakk egy reménytelen helyzetből? 

A játékszenvedély és az őrület határán egyensúlyoz a történet, miközben lebilincselően izgalmas játékot mutat be - és ami még csodásabb: még csak nem is kell hozzá tudni sakkozni, hogy magával sodorja az embert.

Egy nagyon picit más befejezést vártam, de tulajdonképpen így is teljesen meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam, lekötött, elmerültem benne, és alkalomadtán szívesen újra is olvasom majd. 

Mi fér még bele az évbe? - edition 2020

Forrás.

A téli tervezés már egy ideje két részre oszlik, az év lezárása úgyis nagyon kettévágná a dolgot, így maradok most is a külön, decemberi, vagy ha úgy tetszik, csak év végi tervezésnél. A felsoroltak persze sosem kötelező jellegűek, csak egy áttekintés magamnak, mit szeretnék még elolvasni idén, és ha sikerül, sikerül, ha nem, nem. :) 

Az egész év furcsa, más, tervezhetetlen volt, de valahogy mégis jólesik a szokásos kis könyves tervlistákat megtartani, és elszöszölni azzal, hogy leemeljek néhány kötetet a polcról, csinos kupackába rendezve őket, bele-belelapozva néhányba. Nekem valahogy ez is az ünnepi készülődés része, hogy böngészem a polcaimat, és kiválasztom, mi férhet még bele idén, mi legyen a jövő évi vcs-ben, milyen történetek is várnak rám? :) 

A következő könyveket szeretném még, ha beleférnének az évbe:

- Szabó Magda: Pilátus - már belekezdtem, de az első néhány fejezetet újra fogom olvasni, mert sokat állt az éjjeliszekrényen

✓Kosztolányi Dezső: Csodát nekem - ünnepre hangolódás a karácsonyi kötetekkel

✓Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték - szintén 

- Silvia Avallone: Acél - ez még az idei vcs apasztására irányuló törekvés, illetve elmaradás, már nyár környékén is egyszer bele akartam vágni. Hátha még idén elolvasom... 

✓Stefan Zweig: Sakknovella - a sakk most aktuális téma a Queen's Gambit mánia miatt, és Apukám is régóta rágja a fülem, hogy ezt olvassam már el. :) 

Saját kép.

Van egy megkezdett hangoskönyvem is, Matt Haigtől a The Midnight Library, (✓ :D) de már vagy 4-szer álltam neki, és nem nagyon tudtam eddig ráhangolódni - igaz, rettentő fáradtan hallgattam, talán csak kipihenten kell egyszer újra elindítanom az elejéről. De ezt most mégsem tettem a listába, mert lehetséges, hogy nem véletlenül nem találunk egymásra, és akkor bizony nem fogom erőltetni. 

Szóval ennyi! Ezt a fenti 5 könyvet fogom csak ide felsorolni - ha kimarad, vagy átcsúszik valami jövőre, az sem baj, de őket még jó lenne elolvasni. :) Nem tervezek túl, persze ha belefér még bármi egyéb, akkor az is jöhet, akár cserének is valamelyik helyett. ;)

Eredmény: 3/5

Nektek mik a terveitek még? Lesznek kifejezetten ünnepi, karácsonyi olvasmányaitok? 

Elhussanó november

Saját képek.

A november elég stresszes, sok teendős, rohangálós és idegeskedős hónap volt, és persze, hogy emiatt baromi gyorsan elröppent. A teendők pedig mindenhogyan csak az olvasás rovására mentek. 

Igaz, hogy a hónapban 10 könyvet is befejeztem, de ezek nagy része lapozó, mesekönyv volt, és igazából egyetlen "rendes" könyv-könyv sem akad köztük, amivel hosszabban leültem volna a kanapéra, akár esténként olvasni egy kicsit. És ez bizony nagyon hiányzik most. A mesekönyveken kívül az illusztrált A kviddics évszázadait olvastam el, ami azért szintén egy csupa-kép kötet, és újráztam A könyvtolvajt, de azt meg audioban tettem, az Audible-ről. 

Megpróbáltam belefogni Szabó Magda Pilátusába, de az első néhány fejezet után olyan soká félreraktam, hogy újra kell kezdenem. 
A hónap csalódása Grecsó Krisztián gyerekverses kötete volt, a Belefér egy pici szívbe. 

Könyvajánlót nem sokat írtam a blogra novemberben, azok is még az előző havi elmaradások voltak főként, meglepő módon viszont igen sok filmajánló született, az egész havi 6 posztnak a fele valamilyen netflixes sorozat vagy film méltatása volt, igaz, volt, amit még októberben láttam. Látszik, hogy nem olvastam, inkább csak néztem az utóbbi időben, amikor már fáradt voltam. :) Ezek a filmezések viszont tényleg egytől egyig nagyon jó élmények lettek: szerettem az új Rebeccát, a Locke & Key-ből készült adaptációt, a The Queen's Gambit pedig az év kedvence lett, olyannyira, hogy a férjemmel épp újranézem. xD Láttam a Dash&Lily sorozatot is, ami szintén könyvből készült, de olyan nagyon nem szippantott be, mint másokat - kikapcsolódásnak viszont kellemes volt. 

A könyvtolvaj újraolvasásáról nem írtam posztot, egyrészt mert túlságosan szeretem a félszavakból, impressziókból írt elsőt, és nem akartam nekiállni elemezgetni, másrészt nem akartam részletezni azt sem, hogy sajnos most kicsit zaklatottabb egy olvasás volt, és néha inkább csak a végét vártam a könyvnek/felolvasásnak. Elvarázsolt, és meghatott most is, elpityeredtem a végén, de a kedvencek újraolvasásának veszélye felbukkant: nem volt teljesen ugyanaz most, még ha jó is volt. 

Szóval rossznak nem volt rossz hónap ez a november, de szeretnék kérni kicsit kevesebb dilit az év utolsó hónapjára, és hogy tényleg be tudjak gubózni a sztorikba, és néhány könyvet elolvashassak még év végéig. 

Hohó, és nem hiszitek el, de majdnem megírtam és lezártam most ezt a havi zárásos-beszerzéses (!) posztot anélkül, hogy egy szót is ejtettem volna a beszerzéseimről... :'D Itt ültem, azon gondolkodva, hogy mi is maradt ki... 

Nos, a havi zsákmány 3 könyv lett, méghozzá: 

- Sheila Heti: Változások könyve - már régóta szemeztem vele, most hozzácsaptam egy ajándékos rendeléshez magamnak.
- Kosztolányi Dezső: Csodát nekem
- Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték - ez a két könyv pedig, mint bizonyára legtöbbet tudjátok, a Libri karácsonyi különkiadványa, amit sajnos csak bizonyos összegű vásárlás felett lehet a rendeléshez csapni (kár, hogy így van), darabonként 599 Ft-ért. Gyönyörű a kivitelezésük, remélem sikerül őket az adventi időszakban elolvasgatni, és a belbecs is felér majd a külcsínhez. 
Ezek (meg a családi-baráti karácsonyi könyvajándékok persze) ugyanilyen, a borítókhoz illő mintájú dobozban is érkeztek, úgy, mint tavaly a Daloljanak itt angyalok esetében, de sajnos megsérült a doboz szállításkor, így nem tudom megmutatni, mert csak csupa GLS ragasztószalag volt... 

A mesekönyvek, amiket olvastam, is bizony nagyrészt saját zsákmányok, de azt hiszem majd egy külön posztban értekezem még decemberben az "eltitkolt" könyvbeszerzéseimről. ;) 

Az őszi tervekből egyébként 13-ból 6 könyvet sikerült elolvasni. Ha nem lett volna közte két nagyobb csalódás is (A sziget, Törésteszt), akkor valószínűleg megmaradt volna a lendület. 
Decemberre még jövök "mi fér még bele az évbe?" poszttal is, hacsak nem találjuk magunkat két szempillantás múlva december 28-án, mert akkor már nem lesz értelme. ;) 

A többiek novembere: 

Nita, Dóri, Heloise, Sister, Amadea,

Quidditch Through the Ages - illusztrált kiadás

Amikor tavaly ősszel elolvastam a Legendás állatok és megfigyelésükből készült illusztrált változatot, elég pesszimistán nyilatkoztam arról, hogy "a kviddicsesből" bizony sehogy sem tudnának ennyit kihozni... Tévedtem! 

Szerencsére amikor beharangozták A kviddics évszázadaiból készülő illusztrált, szépséges verziót, addigra már elfeledtem korábbi kételyeimet, és tudtam, kelleni fog ez az album is a gyűjteményembe. Azt azonban tényleg a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez a verzió is épp annyira elnyeri a tetszésemet, mint az állatos. A kviddics évszázadai 2001-ben jelent meg először, kis füzetke formában, mint Harry könyvtárának, tankönyveinek tagja. Potter-rajongásom ide vagy oda, akkor nem tudott elvarázsolni, száraz sportleírásnak éreztem, és tényleg nem hittem volna, hogy az illusztrált forma ennyire sokat dob majd ezen. A sport-almanach életre kelt! 

Emily Gravett illusztrációi rendkívül sokfélék: rajzok, nyomatok, levelek, újságcikkek, fényképek, térképek, és korabeli varázslóreklámok követik egymást. Vonalrajzos, kidolgozottabb, fehete-fehér, színes és hektikusan középkori stílus egyaránt képviselteti magát, sőt még egy porcelántényér is szerepel, méghozzá Japán kviddicsmeccs jeleneteivel ráfestve. A képek mindenhol remekül kiegészítik a szöveget, és sokat hozzátesznek a szabályok alakulásának leírásához, a seprűtípusok fejlődéséhez, változásához, és persze Nagy Britannia és Írország főbb kviddics csapatainak leírásához. Bemutatják a mezeiket is, ami így, képekkel együtt látványos igazán. 

Saját képek.

A játékban használt labdákról van egy kihajtható oldal is, ahol elvileg méretarányosan szerepel a kvaff, a gurkók és a cikesz - már amennyire ráfértek az oldalakra. ;) 

Találkozhatunk leírással az első kviddics meccsekről, a szabályokban történt változásokról a századok során, szabálytalanságokkal - bár utóbbiakra csak igen szűkszavúan térnek ki, az ezekről írt gyűjteményes könyvet ugyanis hét lakat alatt őrzik, nehogy ötleteket kapjanak a játékosok belőle... :)  -, valamint egy egész fejezet szól az egyéb, seprűn játszott játékokról is. 

Nagyon tetszett a labdák, seprűk fejlődése, a kényelmi faktorok változásai a seprűkön, és a sok apró kis részlet, amiken meg lehetett állni kicsit böngészgetve a könyvet - hol egy kézírásos pergament sasolva, hol pedig az apró cikeszeket kergetve, amik az oldalszámokat rejtik. :) 

Seprű típusok.

Szerintem ne habozzon senki, aki esetleg hozzám hasonlóan nem annyira kedvelte a sima, régi változatot, össze sem lehet hasonlítani az élményt, és ismét egy nagyon szép kidolgozású, igazán igényes kötetet kapunk kézhez az illusztrált kötet képében. 

Bookdepository-ról rendeltem meg. 

The Queen's Gambit - amikor mindenki beleszeret a sakkba

Ismét filmsorozatos poszttal jövök, méghozzá egy olyan adaptációról, ami megvett kilóra, és gyakorlatilag azonnal újra tudnám nézni. Ami pedig a legjobb: mindenkitől azt hallom vissza, aki megnézte, hogy nagyon tetszett nekik is, és hogy milyen izgalmas volt, annak ellenére, hogy valami olyasmi áll a középpontjában, amiben nem vagyunk éppen profik, sőt, legtöbben nem is tudunk játszani se: a sakk. 

Hogy lehet izgalmas a sakkozás, a sakkmeccsek? A  The Queen's Gambit bebizonyítja, hogy nem kell sok hozzá, hogy mindenki a kezét tördelve figyelje a következő lépést, még akkor is, ha előtte a figurák nevét, és az alapvető lépéseket sem ismerte. A történet ugyanis ad nekünk a profi sakk mögé egy bitang tehetséges kislányt, aki esendő, szerethető, és rendkívül szuggesztív karakter, egy árvaházi környezetet, amiből mindig érdekes megfigyelni a kitörést, egy függőséget, hogy azon is izgulhassunk, ki tud-e szabadulni ennek béklyóiból, és egy olyan csodás rendezést, és képi világot, ami abszolút rabul ejti az embert. 

A főszereplő, Beth Harmon az '50-es években kerül árvaházba, ahol megismerkedik többek közt a zöld-fehér kapszulákkal, amikkel egy ideig büntetlenül nyugtatózzák a gyerekeket, és amiktől aztán olyan nehezen tud (?) szabadulni, és Mr. Shaibellel, a gondnokkal, aki a pincében megtanítja a sakk művészetére. A sakkfigurák hamarosan önálló életre kelnek Beth fejében, és a nyugtatók hatására őrült, de mégis zseniális jelenetek során vetülnek ki a lépések gondolatai a plafonra a pszichózis perceiben. Beth pedig tényleg őstehetség, gyógyszerek ide vagy oda, kenterbe veri a szomszédos iskola sakk klubjának összes növendékét - akik persze mind fiúk! -, és elkezdi diadalmenetét a legrangosabb sakkversenyeken, hogy aztán talán egész Moszkváig juthasson, a legnagyobb ellenfélig... 

Szerettem, hogy érzékelhető volt, hogy Beth valóban zseniális, még ha a pótszerek kellettek is a sikerhez, az elmélyült gondolkodáshoz, a testen kívüliséghez és koncentrációhoz, azért azok nélkül is sikeres tudott lenni, és bár nyitott a vége a filmnek, én úgy gondolom, arrafelé mutatott minden, hogy Beth-nek talán sikerül legyőznie a függőségeit. De a drogokon, alkoholon, versenysporton kívül sok minden másról is szól a film: anya-lánya kapcsolatokról, barátságról, sorsról, érzelmi terhekről. 

A casting remek, Anya Taylor-Joy egyszerűen tökéletes a szerepben, teljesen eggyé válik Beth Harmonnal. Felbukkan még a sakk-ellenfelek, barátok közt Harry Melling - Dudley Dursley-ként emlékezhetünk rá -, és Thomas Brodie-Sangster is, aki pedig a kisfiú volt az Igazából szerelemben. 

A ruhák külön is említésre érdemesek, remek outfitekben parádézik Anya Taylor-Joy, és tetszett, hogy belevitték, hogy alakította ki a saját stílusát ebben, a kötényruhától a klasszikusan elegáns vonalak felé. 

A film felénél vettem észre, hogy bizony könyvből készült a sorozat, Walter Tevis: Vezércsel című regényéből, amit még így, a történet ismeretében is el akarok olvasni utólag. :) 

A Queen's Gambit az idei év egyik legjobb sorozata volt számomra, és kedvencemmé is vált. Ha ennyi nem volt elég kedvcsinálónak, nézzétek meg a trailert is :)  : 

A lakatlan szigetes kérdés

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja egy igen sokszor emlegetett gondolatkísérlet: A lakatlan sziget dilemmája - avagy melyik 5 könyv nem hiányozhatna onnan? Bár általában úgy hangzik el a kérdés, mi lenne az a 3-5-x tárgy, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre, mi most a könyvekre hegyeztük ki a dolgot. Mi lenne az az 5 könyv, amit talán sosem unnék el, amit szívesen forgatnék csendes magányomban újra és újra, és mégis milyen szempontok alapján tudnék dönteni, könyvtáram melyik pár darabja jönne velem ebbe az elképzelt elszigeteltségbe?

Azt hiszem mindenkinek beugrik hirtelen 1-2 olyan olvasmány, ami nagyon közel áll a szívéhez, de talán a 3-4-5. helyezetteken már picit többet kell gondolkodni. Különböző műfajokat választanék? Sorozat tagjait is, vagy a sagák egynek számítsanak? Rövid könyv is jöhetne, vagy inkább a hosszabbakat választanám ki, hogy minél több ideig kitartsanak? 
Szóval a konkrét könyveken való agyalás előtt én egy picit a szempontokon gondolkodnék el. 

Kritériumok a  lakatlan sziget könyveihez: 

1. Belemerülős könyv legyen, aminek jó visszatérni a világába, szereplői közé. 
2. Legyen benne sok apró részlet, amikre esetleg az újraolvasások során is rá lehet csodálkozni, maradjon benne mindig felfedeznivaló. Ne csak első olvasásra legyen meg vele a "hűha" élmény, és ne csak egy végső csavar legyen a lényeg.
3. Legyen kicsit "kirakós", összerakós jellege is, mert az mindig nagyon jó élmény, ahogy összeállnak egy könyv részletei, darabkái.
4. Legyen azért hossza. Bár imádom a rövid krimiket, kisregényeket, azért a lakatlan szigetes szcenárióban jobbnak látom a "rendes", könyv méretű könyveket előnyben részesíteni. ;) 
5. Regény legyen, ne novellás kötet, vagy képregény, mesekönyv.

Amik pedig konkrétan eszembe ötlöttek, azok a következő könyvek: 

1. Természetesen a Harry Potter sorozat nem maradhat ki, még ha unalmasnak tűnik is ez a válasz, mégis ez az a sorozat, amit azt hiszem mi rajongók sosem ununk meg. ;) Így hát tökéletes választás a lakatlan szigetre is. Ha egynek vehetjük  a sorozatokat, akkor természetesen mint a 7 kötetet pakolnám magammal, ha pedig csak kötetenként nézzük, akkor azt hiszem a 4., 6. lehetne a befutó. Az első kettőt annyiszor olvastam, hogy szinte már kívülről tudom, a 4. nagy liebling lett az előző újraolvasás során, kalandossága, részletgazdagsága miatt, a 6. pedig örök favorit nekem, bár tény, hogy nagy versenyben van a 7.-kel (meg az 1,2,3,5-tel... :D )

2. J.K.Rowling: Átmeneti üresedés - ez talán érdekes választásnak tűnik, de a lakatlan szigeten legalább lenne időm újra és újra elmerülni bonyolultságában, nyelvi nehézségeiben, barokkos körmondataiban. Nem mellesleg pedig egy nagyon jó sztori, ami végig gabalyodik, és sok apró részletből áll össze. Jó lenne egyszer tüzetesebben olvasni, elmerülni benne újra. 

3. Robert Galbraith: Troubled Blood - Sajnálom az "egyhangúságot", Rowling akkor is a legkedvencebb íróm marad, ha éppen Galbraith néven fut. ;) A Troubled Bloodot választanám a Strike sorozatból, mert olvasmányos, izgalmas és még féltégla is! 

4. Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - esedékes lenne amúgy egy újraolvasás, és azt hiszem a lakatlan sziget magányában pont jól jönne egy olyan könyv, ahol egy picit figyelni is kell, na ez mikor is volt, ez hogy jön össze a következőkkel? Az időutazás témája mindig segít egy kicsit megtornáztatni az agyat, és a sztori meg emellett kellemesen, de nem nyálasan romantikus, szóval jó kombó! 

5. Claire North: Harry August csodálatos élete - és ha már időutazás, akkor jöhetnek az újraélt életek izgalmai is... Harry August igazán jó élmény volt, és imádtam belemerülni a világába, azt hiszem jöhetne ő is velem a szigetre társaságnak. 

Forrás.

+ bónusz: ami még eszembe jutott, és hasznos lehetne, azok a túlélőkönyvek, Bear Grylls, SAS túlélési kézikönyv, Zombi túlélő kézikönyv? :D Mondjatok még ilyeneket, ha ismertek! ;) 

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben! Ti miket vinnétek, olvasnátok szívesen azon a bizonyos lakatlan szigeten? Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek is elgondolkodtak a lakatlan szigetes batyun:

Heloise, Cloudbookatlas, Liliane


Utóvéd (később csatlakozók):

Sárga konfetti,

Locke&Key - Kulcs a zárját

Az elmúlt időszakban többet böngésztem, nézelődtem a Netflixen, és bizony egyik hétvégén nemrég sikerült binge-watcholni egy egész sorozatot... Ez volt a Locke&Key, vagyis a Kulcs a zárját, amiről már hallottam ugyan valamit, de csak úgy futtában, és igazából nem tudtam milyen is lesz, miről is szól. A Locke&Key Joe Hill (Stephen King fia) képregénysorozata, amihez Gabriel Rodriguez készítette az illusztrációkat. Joe Hill-lel nem olyan jó a viszonyunk (A szív alakú doboz című regényével nem igazán nyert meg magának), így aztán külön jót tett neki, hogy csak a sorozat végefelé tudtam meg, amikor utánanéztem, hogy ki is az ominózus szerző... :) Rettentően beszippantott a sorozat, és egyik részt daráltam a másik után, miközben meg akartam tudni mindent a kulcsok titkairól, Key House-ról, a gyerekekről, a múltról, és persze borzongtam is rendesen... 

Egy rejtélyes ház, aminek neve is van, Key House (szeretem ha el vannak nevezve az ilyen birtokok), egy család, Locke-ék, ahol a három gyerek és édesanyjuk az apa erőszakos és igen furcsa körülmények közt történt halála után költöznek Mathesonba (Massachusetts), a régi családi birtokra. És temérdek rejtély a múltból... az apa régi barátai, akikről sosem beszélt, fényképek,, halálesetek, egy lezárt kút, és a visszhangok, amik jönnek onnan, na meg a fel-felbukkanó, sugdosó kulcsok... 

A kulcsok

A gyerekek közül először a legkisebbnek, Bode-nak tűnnek fel dolgok, és ismerkedik meg a "visszhanggal" is a kút mélyén, de aztán hamarosan  megosztja a testvéreivel, Kinsey-vel és Tylerrel is amit tud, és a kulcsokat, amiket talált. A kulcsok közül egyik sem játék... mind mást és mást nyit, és másféle varázserővel rendelkezik. Kinyithatsz egy ajtót, hogy aztán szellemként repkedj, kiszállva a testedből, kinyithatsz egy szekrényt, és ha beleteszel valamit, megjavítja, de kinyithatod a saját fejed is, ha hátul a nyakadnál beilleszted a megfelelő kulcsot, és beléphetsz elméd - vagy mások elméjének - útvesztőjébe... De vannak ennél még veszélyesebb útvesztők is, tükörcsapdák, kútbéli hangok csalafintasága, világító emlékképek, és egy olyan kulcs is, amivel akárhová benyithatsz, ha voltál már ott, és láttad azt az ajtót... 

Kinsey, Bode és Tyler Locke

Miközben a gyerekek egyszerre próbálnak beilleszkedni az új helyre, új iskolába, új kihívások közé, megbirkózni az apjuk halála felett érzett friss gyásszal, és kideríteni, hogy mi is folyt itt Key House-ban évekkel ezelőtt, és mi történt a ház alatti barlangban, mi nézők darabokban, szórványos visszaemlékezések révén kapjuk meg a válaszokat a kérdéseinkre. Így derül ki elemenként, hogy is halt meg Rendell Locke, majd később az is, hogy miért így... Egy igazi kis kirakóst kapunk, és amikor már azt hittük tetőztek az izgalmak, és a végén fel lehet sóhajtani, bizony még akkor is felborzolják a kedélyeket néhány sunyi visszajátszással, hogy nézd csak meg jobban, nézd mi történt még, nézd meg a másik szereplő szemszögéből is... Baromi izgalmas. :)  
Nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert van bőven még ebben a sorozatban, a be nem mutatott kulcsoktól kezdve a nyitva hagyott szálakon át rengeteg minden. És eleve egy remek helyszínről, remek háttérsztoriról van szó, kellően borzongató hangulattal. 

Amikor valaki másnak az emlékeibe tekinthetsz bele...

Azt olvastam, hogy a képregény durvább ennél, és több a vér, erőszak, halál benne. Nekem pont elég volt így, a lightosabb verzió. Még így is elég félelmetes volt a Kinsey fejéből kiszabadult "Félelem", brrr. :) Kicsit horror, kicsit dráma, kicsit misztikus ez a sorozat, és picit tinis is, de csak pont annyira, hogy ne kelljen kislámpával aludni utána. ;) 

Key House

Kedvenc kulcsom: Anywhere Key, Head Key
Kedvenc szereplő: Bode Locke
Nem kedvelt szereplő: Sam Lesser - jujj, Nina Locke - olyan üresnek és butának tűnt néha az anya karaktere, nekem ez már túl sok volt ahhoz, hogy a gyász és a ptsd számlájára írjam

Head Key

Érdekesség, hogy Joe Hill és Gabriel Rodriguez is megjelennek egy cameo erejéig a film végén, mentősként, ahogy az állítólag a képregénybe is bele van rajzolva. :) Tetszett ez az apró részlet is. 

Tele van akciódús, izgalmas, meleg helyzetekkel, csavaros és végig fenntartotta az érdeklődésemet. A recept tökéletes, kérem a következő kört ebből. ;) 

"Well Lady", avagy Dodge

Az új Rebecca filmről

Tavaly decemberben olvastam el Daphne du Mauriertól A Manderley-ház asszonyát, és kicsit felemás volt a véleményem róla. A hangulat nagyon megkapó tudott lenni, és izgalom is akadt (számomra újdonság volt minden fordulat), de az elbeszélő naivsága és tehetetlensége, illetve jellemfejlődési hiányosságai zavaróak voltak. Egészében mégis jó élmény, és olyan borongósan, furcsán kedves emlék maradt Manderley. Az olvasás után meg is akartam nézni a régi, Hitchcock-féle filmváltozatot, de aztán úgy alakult, hogy előbb került terítékre az új, Netflixes Rebecca adaptáció. Ami, meg kell mondjam, nekem nagyonis tetszett!

A filmet Ben Wheatley rendezte, Lily James alakítja az új Mrs. de Wintert, Armie Hammer Maximot, és Kristin Scott Thomas Mrs. Danverst. Armie Hammert én még nem láttam eddig semmiben, de szerintem igazán jó választás volt, hozza azt a zárkózott, igazán "brooding" Maxim de Wintert, akit elképzeltem magamban. Kristin Scott Thomas híresen mogorva és már-már ijesztő képeket képes vágni, ódon házas háttér nélkül is, itt meg aztán pláne. Lily James pedig számomra nagyon kedves színésznő, és ebben a szerepben is tetszett, naiv, fiatal lányként, aki belesodródik ebbe a kapcsolatba, a számára idegen új szerepbe és környezetbe, és a régi rejtélybe, amit fel kell oldani... Szerintem sikerült kicsit többet is tennie a könyvbéli, névtelen elbeszélő alakja mögé; ő gondolkodott is, benne volt azért kíváncsiság, kétely, szenvedély... Valahogy élettelibb volt, és kevésbé érződött a bárgyúsága a karakternek, nem az dominált egyáltalán. 

Ugyanígy én úgy éreztem, valahogy többet sikerült a képi világgal is kihozni a történetből,  mint amit az olvasmányélmény adni tudott. Amellett, hogy könyvhű a feldolgozás, remek vágóképek vannak, csodás helyszínek, erőteljes jelenetek, és hát egész egyszerűen pazar jelmezek. :) Valahol olvastam, hogy Armie Hammert Oscar-szobornak öltöztették azzal az okker öltönnyel, de én úgy gondolom az is príma volt. Lelkesen legeltettem a szemem a ruhákon, a festményeken, a Manderley-birtokon, a szobák berendezésén... Mindenen. 

Tetszett az is, hogy mintha sikerült volna sokkal kontrasztosabbra csinálni a Manderley-be érkezés előtti, és utáni részt, Maxim és a lány között. Az elején a randizgatás, felhőtlen boldogság, szerelmes utazgatás nekem nem érződött ilyen elsöprőnek a könyvbeli leírásból, itt viszont abszolút jó volt az éles elütés attól, ami utána jött, a ködös, gótikus, szinte zord birtokon, ahol valahogy Maxim is bezárkózott önmagába, és elzárkózott másoktól... Rájuk telepedett ott Rebecca szelleme - és pont ezt a hatást kellett elérni szerintem! 

Az atmoszféra kellően sötét, baljóslatú volt, Danvers megjelenésekor néha egyenesen vészterhes... A jelmezbálos jelenet is tökéletesen megjelenítette azt a "lefagyást", ami a könyvben is lejátszódott. 

Egyszóval ez egy remek adaptáció, érdemes megnézni. 
Nekem a filmposzter is tetszik, és megvenném így is a könyvet, ilyen köntösben, felidézné bennem a filmkockákat. :)

Valamikor sorra kerítem a Hitchcock-filmet is Rebeccáról, és ki tudja, talán még a könyvet is újra fogom olvasni egyszer. A filmélmény ráébresztett, hogy jobban tetszik ez a klasszikus, mint elsőre gondoltam. 

Kényszerek fogságában

Baktay Miklós, Sári László, Wéber Péter, Popper Péter: Kényszerek fogságában

Időről-időre előveszek egyet a pszichológiai köteteimből, és általában megállapítom, hogy a legjobb rész bennük Popper Péteré. Most azonban találtam egy kivételt! 

Érdekesnek találtam, hogy hogy jön össze a cím a kényszerekkel, és az alcím a panaszkodással, de végül is lett áthidaló elem. Persze Popper ragaszkodott leginkább a témához, a többiek inkább a panaszkodásról írtak többet.

Baktay Miklós írása egy elég nagy zagyvaság sajnos, nem tudtam hova tenni, ez a rész húzta le számomra a kötetet. Nem csodálkozom, ha valaki ez alapján az első előadás alapján félreteteszi inkább a könyvet... 

A legjobb Wéber Péter volt, nagyon sok egyszerűen megfogalmazott, nem világmegváltó, de értékes és elgondolkodtató mondata volt a panaszkodásról, és arról, hogyan is tudjuk magunkban átkeretezni a dolgokat, hogy ne panaszkodjunk annyit, hanem inkább a megoldások, lehetőségek felé induljunk el valahogy. Létezik persze okkal panaszkodás, és a nehézségeket miért hallgatnánk el magunk, vagy mások elől? De a megoldáshoz, a nehézség leküzdéséhez ritkán hoz közelebb, csak elfedi a bajt. 

 

Nagyon érdekes volt a "szokáspesszimizmus" fogalma. Azt hiszem ez ugyanúgy jellemző ránk, mint a "dögöljön meg a szomszéd tehene is", meg a "hiányzó hős" szindróma. A szokáspesszimizmus miatt van az, hogy a panaszunkkal, panaszkodásunkkal gyakorlatilag bárkihez odamehetünk az utcán, de az örömével senki nem szólítja meg a másikat... Más kultúrkörökben - tőlünk délebbre levő országokat említ a szerző, de szerintem az északiakra, és persze nyugatabbra is simán jellemző a derűsebb hozzáállás, és a kevesebb irigység - az örömükkel is sokkal inkább megtalálják egymást az emberek. Nálunk valószínűleg túl nagy a társadalmi bizalmatlanság is (meg ahogy írtam az irigység, nem szabad örömködni, mert a másik csak fanyalogni fog rá, vagy beleköt, ez a szomorú valóság), és legfeljebb csak zárt körben, családdal, barátokkal osztjuk meg az örömöt is. 

A tanácsok, tanácsadás- és kérés szempontjai is meggondolandók. Wéber felteszi a kérdést: "(...) mikor, miben szorultunk (volna) magunk is tanácsra? Akkor használt-e nekünk az a tanács, amelyet valakitől kaptunk?" És ha a szívünkre tesszük a kezünket, a válasz szerintem az, hogy igen kevésszer, ha a jó időben, a megfelelő emberrel, higgadt fejjel tudtunk beszélni egy problémáról. A panaszkodásra adott - gyakran kéretlen - tanácsok (mert néha épp csak az lenne a lényeg, hogy valaki meghallgassa) általában csak idegesítő dolgok, a másik saját tapasztalatából származók, amikkel mi lehet, hogy mi semmit nem tudunk, és nem is akarunk (!) kezdeni. 

"Célszerű (...) a dolgokat ott megoldani, ahol vannak. Célszerű a saját természetük szerint megoldani őket. És célszerű arra törekedni, hogy eredményesen és tartósan oldjuk meg őket. Még némi viszontagság árán is." 

Sári László főként kínai bölcsek tanításait hozta, és nagyon fontos gondolatokat arról, hogy a sok és még több helyett az elegendőre törekvés kellene legyen a cél, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat, a nyugalmunkat, és ne vesszünk el ebben a gyorsuló világ diktálta állandó iparkodásban, kényszeres, rögeszmés sietségben... Túl nagy a versenyláz és a tempó, és mindig a tökéletes és teljes biztonságra törekszünk, gyakran azon az áron, hogy az előtte már meglevő megfelelő biztonságot, kényelmet feladjuk valami "jobb" kergetéséért. 

"Egész életünket harcra, küzdelemre áldozzuk, miközben nyugodtan, kényelemben, biztonságban szeretnénk élni."

Popper egyes sztorijai már ismerősek voltak más kötetekből. A kényszerneurózisokról beszélt főként, köztük egy egész pszichoterápia történetét is elmesélte egy, a veszettségtől rettegő férfiról - akinek persze félelme, szorongása mögött korántsem a veszettség bujkált.

Furcsa, hogy mintha valaki direkt szerkesztette volna slendriánul Popper részét, ott van a legtöbb hiba, elütés, sőt, néha még teljesen értelmetlennek ható mondatok is... ?!