2021. szeptember 6., hétfő

Őszi tervek 2021

Saját képek.
A nyári listámból több minden megmaradt, de nem túl motiváló egyben tolni magam előtt ugyanazokat a könyveket (helló évtizedes példányok a várólistámon! :D), szóval sebtiben összeállítottam egy friss listát őszre.

Íme, ezeket a könyveket tervezem elolvasni mostanában: 

- Kosztolányi Dezső: Édes Anna - 30%-nál járok, a képről lemaradt, mert a gyerekszobában maradt. :) Ezzel nyitottam a szeptembert. 
- Abbi Waxman: The Bookish Life of Nina Hill - audio, 60%-nál tartok. 

- Georges Simenon: Maigret albérletben
- Georges Simenon: A Majestic pincéi - a régi kiadású Simenonok elfogyasztása folytatódik majd ezzel a két Albatrosszal. ;) 
- Popper Péter: Felnőttnek lenni - egy kis pszicho, amit nemrég kaptam Miamonától. 
- Agatha Christie: The Hollow - vcs-lista tovább apasztása, és hát krimiből sose elég, de ezúttal Poirot! 
- Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány 


Nem tervezem túl most sem, és persze abszolút variálható, hogy ebből mi lesz, de hozzájuk van most éppen kedvem, szívesen olvasnám már őket - kb. hirtelen 25 másikkal együtt! :D 
 
Az őszi tervlista állását itt is vezetni fogom, ahogy szoktam: 0/7

2021. szeptember 2., csütörtök

Két régi Albatrosz

Elővettem a régebbi kiadású krimijeimet, és gyors egymásutánban elolvastam közülük egy Agatha Christie-t és egy Simenont. :) Utóbbi sokkal jobban tetszett, de nagyon örülök, hogy előbbit is végre "leolvastam" a polcomról. ;) Kedvet kaptam egyébként ezeket a régebbi kiadányokat forgatni, egész más a hangulatuk. 

Egy-egy rövid értékelést írtam most erről a két nyomozásról: 

Agatha Christie: N vagy M

Időtlen idők óta szemezek ezzel a kötettel a polcon... Valamikor kettő is volt belőle, teljesen ugyanolyan, azt hiszem egyet eladtam, most meg két különféle kiadás van itthon, mert a férjem is hozott egyet a könyvtárunkba. :) 
Nagy meglepetésemre ezt Göncz Árpi bácsi fordította! 

A Tommy és Tuppence páros senkinek nem nagy kedvence szerintem, legalábbis biztos nincsenek igazi versenyben Poirot-val és Miss Marple-lel. Ahogy visszakerestem az olvasmányaimat, csak egy könyvet olvastam, amiben ők a főszereplők, azt is már jó rég, a Balhüvelykem bizsereg címűt (By the Pricking of My Thumbs). Nem hagyott bennem semmi emléket sajnos.
Ez a történet se igen fog, de egy kriminek, kémtörténetnek éppen elment. 

Tommy és Tuppence Beresford keseregnek, hogy semmi hasznosat nem tudnak tenni a háborúban, nincs munka, mindenhová a fiatalokat teszik be, pedig ők is szeretnének tenni valamit. Ebből a méla búskomorságból rángatja ki őket aztán Grant kapitány ajánlata, és kerülnek hirtelen a Sans Souci penzióba, ahová elvileg az Ötödik Hadosztály egy kémje is befészkelte magát. Azt sem tudni, nő vagy férfi, N vagy M fedőnéven. Bár a megbízatás csak Tommynak szólt, Tuppence is megtalálja a módját, hogy ne kelljen távol lennie férjétől, és ne csak a kötögetésével, és a fonalak színeivel bíbelődjön. 

Az igazi bajom az elejével volt, ami végtelenül bárgyú... Végletekig hazafias érzelmű házaspár, akik tenni akarnak valamit a hazáért a háborúban, bah. Örülnének, hogy biztonságban van a seggük... Tuppence kötöget és siránkozik, és az egész valahogy borzalmasan mesterkélt volt, mintha Agatha Christie nem tudta volna, hogy is kezdje el ezt a sztorit. Később belendült, és érdekes volt, jó a helyszín is, zárt közösség a penzióban, mindenki gyanús valamiért... Nem jöttem rá, ki lesz a hunyó, és hogy is zárul majd, pedig ott voltak a nyomok szépen elhintve. 

A vége kissé szirupos, visszatért az első fejezetek hangulata.
Újraolvasásra nem tartom érdemesnek.



Georges Simenon: Maigret revolvere

Kellemesen el lehet időzni a random képekből összeállított, fura borítón, aminek a végére mégis valahogy nagyon passzolt a hangulata a könyvhöz. Megszokta a szemem. :) 
Maigret ebben a részben Párizsban és Londonban is nyomoz, amikor a megérzéseire hagyatkozva elkezd kutakodni egy fiú után, aki meglátogatta őt otthonában, majd mégsem várta meg, hogy hazaérjen, ellenben ellopta a felügyelő revolverét a szalonból. Vajon mi célból? Mit tervez a fegyverrel? Maigret hamarosan bérházakban kérdezősködik, megleli a fiú apját, és nem sokkal később egy képviselő hulláját is a pályaudvar csomagmegőrzőjében... Hogy áll össze mindez, mi az összefüggés, és hogy kerül Maigret Londonban a Savoyba, ahol nem mindig sikerül italhoz jutnia, és a forgóajtót figyelve egy egész napon át éhezni kényszerül, hogy aztán kiadós luxusvacsorát fogyasszon el az étteremben? 

"Emlékezett rá, hogy balra van egy bár. Szomjas volt. Az üvegajtó felé tartott, de hiába próbálta kinyitni.
– Fél tizenkettőkor nyitunk, uram!
Elkomorult. Külföldön mindig így jár."

Ez a regény sokkal inkább hasonlít Simenon roman dur köteteire, nem a krimiszál erős benne: ki sem kristályosodik teljesen a miként, és a hogyan, csak a miért. A lélektani vonal, szociológiai elemek az hangsúlyosak, és a felügyelő emberségessége, amivel szinte megment néha egy-egy leendő elkövetőt valami végzetestől, pont a jó pillanatban beavatkozva, elbeszélgetve vele, elnyisszantva a cselekvések folyamatát. 

"Egy bisztró előtt eszébe jutott a tegnapi ánizsos likőr, amely olyan jól illett a születő nyárhoz. Bement, rendelt egyet a bárpultnál (…)"

"Elfelejtett kávét rendelni, megtörölte a száját, kivette a faliszekrénybe dugott konyakos üveget, és töltött egy pohárral."

Maigret persze ebben a könyvben is rengeteget iszik... Néha örültem volna, ha kap egy kis vizet is, mert én már szinte rosszul voltam a sok whiskeytől, ánizslikőrtől, bortól és sörtől. Plusz konyak. :O 

"– (…) Gondolom, sörük nincs.
– De igen, uram. Milyen sört parancsol?
Mindenféle sör volt: holland, dán, német, sőt egy olyan francia márka is, amelyet Maigret nem ismert.
Franciaországban egyszerre két üveggel rendelt volna annyira elcsigázottnak érezte magát, de itt nem mert."
A londoni nagy vacsorán kívül Pardonéknál is esznek párszor, tőkehalvagdalék és borjúfej teknőc módra jut ki erre a kötetre, amihez a jó doktor választ mindig megfelelő bort. :)

Nagyon sajnáltam szegény Maigret-t, amikor a szálloda hallba volt kárhoztatva, és ételt ott nem szolgáltak fel neki, sőt, néha italhoz se jutott már, amikor bezárt a bár...

"– Ugyanazt, uram?
– Nem, egy szendvicset kérek.
– Bocsánat, uram. A hallban tilos ételt felszolgálnunk.
Maigret sírni tudott volna dühében.
– Akkor hozzon, amit akar. Rendben van! Hozzon whiskyt."

Vicces volt a zsebből, titokban elmajszolt tábla csokoládé, és persze a feszengés is, ami angolhonban rászállt Maigret-re, a nyelvtudás hiánya, vagy az angolos modor és egyéb kellemetlenségek miatt, amik miatt nem tudja otthon érezni magát - pl. amikor "kinézi" a szobalány a folyosóról..., vagy amikor nem pipázhat, csak szivarozhat az étteremben. Tetszett aztán, ahogy visszaszerezte magabiztosságát, és jó kedélyét is. 

"– Tényleg nem akarsz inni semmit?
– Csak vizet.
Maigret azért rendelt magának egy üveg bort, rajnait. Magas, kecses, zöld színben játszó talpas poharakat tettek eléjük, a talp egy árnyalattal sötétebb volt."

Ó, és egy kedves szereplő tért vissza, akivel pont az előző Maigret kötetben találkoztam: Pyke! :) Igaz, most nem sok időt töltöttek együtt, de nagyon örültem a fel-felvillanásának, és hogy segített nyomozni.
Ezen kívül nem hiányzott ebből az epizódból sem sok-sok telefonálgatás, egy dús keblű fiatal lány, aki kelleti magát Maigret-nek, és a házmesternék sem. 

Hiába, egy jó Maigret sosem rossz, és egy jó Maigret ezzel a sok étel-itallal, Pardon doktorral, Madame Maigret-vel, a Szajnával és pipafüsttel: életérzés

2021. augusztus 31., kedd

Nyárzárás

Saját képek.
Most, hogy megjött a hűvösebb idő, áttérhetünk a meleg miatti nyavalygás helyett a szokásos, "jaj, hogy hussant el az augusztus, hovatovább az egész nyár?" kezdetű etűdbe. :D De tényleg, hova lett a nyár? Ki mondta, hogy máris szeptember lehet? Mindenesetre azt hiszem kb. vihetem egyben át a nyári listámat őszinek, sok minden megmaradt olvasatlanul. *sóhaj*

Augusztusban 2 könyvet szereztem be, A bűnbakot Georges Simenontól, Agave előrendelésben, és a Catherine Certitude-öt Patrick Modianótól, a Líra hőség akciójából - ahonnan persze zsákmányoltam pár gyerekkönyvet is megint. ;) 

8 könyvet fejeztem be a hónapban, ebből 4 "rendes" könyv volt, és 4 mese, bár nem annyira a lapozó fajtából, hanem amik már kicsit nagyobbaknak szólnak. Abszolút krimis volt az augusztus, volt benne Maigret, Agatha Christie és még Stuart Turton rendkívül egyedi murder mysteryje is belefért a hónapba, Evelyn Hardcastle 7 haláláról.
Olvastam még egy könyvet kisbabával játszható játékokról, de sok újdonságot nem mondott. A mesék közül a legjobb Eric Litwin Peti, a macska sorozata volt. Irtó cuki sztorik ezzel a sztoikus macskával, aki meg se rezzen, ha más színű lesz a cipője, vagy elvesznek a gombok az ingéről. Nagyon szórakoztató és színes élmény. :) 
Peti, a macska nagy fazon

A blogra ezzel együtt 7 bejegyzést írtam, juhé! A Témázás nyári szüneten volt, úgyhogy főként könyvajánlók voltak, meg egy gyors, és picit megkésett félévzárás is. 

Hmm, úgy tűnik így visszanézve, hogy a hűvösebb időtől tényleg felélénkültem, bár azt tényleg nem gondoltam volna, hogy már a fűtés is menni fog kicsit augusztusban.

Szeptemberben is szeretnék krimiket olvasni továbbra is (a Maigret revolverét nemsoká befejezem), és persze gyártok majd egy proper őszi olvasási listát is. 
A teázós szezont meg már rég megnyitottam, és ti? ;) 

A többiek augusztusa: 

2021. augusztus 27., péntek

Stuart Turton: The Seven Deaths of Evelyn Hardcastle

Először is: Köszönjük,  Amadea! :D Amadea posztja és lelkesedése keltette fel nemrégiben többünk érdeklődését is az Evelyn Hardcastle 7 halála című könyv iránt, és sokan kézbe vettük a hatására. Én inkább a fülembe tettem mondjuk, az Audible-ön is fenn volt ugyanis. 


"How do you stop a murder that’s already happened?

At a gala party thrown by her parents, Evelyn Hardcastle will be killed - again. She's been murdered hundreds of times, and each day, Aiden Bishop is too late to save her. Doomed to repeat the same day over and over, Aiden's only escape is to solve Evelyn Hardcastle's murder and conquer the shadows of an enemy he struggles to even comprehend--but nothing and no one are quite what they seem.

Deeply atmospheric and ingeniously plotted, The Seven Deaths of Evelyn Hardcastle is a highly original debut that will appeal to fans of Kate Atkinson and Agatha Christie."

Most, hogy így utólag elolvastam a fülszöveg ajánlását, könnyű beazonosítanom, hogy nekem az Agatha Christie-s jelleg nyerte el a tetszésemet, és a Kate Atkinsonos dolgokkal voltak gondjaim - tőle már egyszer félbehagytam egy time loopos könyvet (Life After Life). :)

Amikor elkezdtem olvasni, nem is gondoltam volna, hogy ez egy időhurok történet, és hogy még ezen a témán is tud csavarni egyet a szerző a különös szabályokkal, a sok szállal, sok szereplővel, akiknek a bőrébe is bújhatunk, és nem csak kívülről nézegetjük őket. Ez a sokszemszöges, időutazással megspékelt alaphelyzet adja Evelyn Hardcastle murder mysteryjének savát-borsát, és akkor még ott van maga a bűntény is, amit fel kell fejtegetni, és ahogy kibomlik, egyre több titok bukkan fel a múltból, egy korábbi gyilkosságból is, aminek épp az évfordulóján rendezik meg a bált Blackheath-ben... Láthattunk már murder mysteryt, amiben sok a bonyodalom, és persze öngyilkosságnak tűnő gyilkosságot is, amit aztán nehéz bizonyítani, hogy mégsem az, de ilyet, mint ez az eset, biztosan nem. :)


Kicsit Groundhog Day (Idétlen időkig) is az egész, ahogy ugyanaz a nap ismétlődik, de itt más szemszöget kapunk minden nap, és nagyon érdekes az is, hogy a főszereplő mennyire azonosul az adott karakterrel, hogyan befolyásolja a gondolkodásmódot, logikát, hogy ki is épp a "bábuja", akivel lépni tud. Az adott személyiség erőteljes vonásait ugyanis nem lehet kiiktatni - aki kegyetlen és dühös volt, annak nehéz fékezni a tetteit, aki pedig intelligens és rafinált, azzal könnyű együtt dolgozni, és rálelni a hiányzó láncszemekre.

Aidan Bishop nem semmi fába vágja a fejszéjét, de eltökélten göngyölíti fel a nyomokat, és a jámbor Bell doktortól kiindulva, aki teljes amnéziával, csak Anna nevére emlékezve "esik bele" in medias res a történetbe, eljut 7 másik hoston át a megoldásig. Az út azonban nagyon kanyargós, minden képlékeny, és mégis előre kikövezett, és a múltban rengeteg sötét titok lappang, ami elsőre, de még hetedjére is alig-alig látszik... Mi Blackheath rejtélyének a kulcsa? Mi ez az egész morbid játék vajon, és kicsoda Anna? Ki a többi játékos, akik szintén a megoldást keresik, hogy kijussanak az útvesztőből? Mert a hurok újra és újra ismétli önmagát, ha 8 nap alatt nem sikerül megfejteni a gyilkosságot, az emlékek azonban törlődnek... Mióta játssza vajon ezt az elmeháborodott társasjátékot Aiden, és mégis miért? 

Rendkívül okos, izgalmas, sötét és egyedi koncepció, nagyon csavaros a megoldandó bűntény, és rengeteg a kis belső játszma a vendégek közt is. A hangulata vészjósló, komor, borzongató. 

Volt néhány elem, ami nem tetszett nekem, szerintem ezek belekeverése nélkül is megállta volna a helyét a történet, és akkor nem lettek volna furcsa mellékzöngék - de lehet, hogy ezek csak számomra voltak zavaróak. Nem tetszett pl. a plague doctor: túlmisztifikált volt a jelenléte játékmesterként, valamint a másik alak felbukkanása különösen cringe volt nekem. Aztán Anna múltja... totál felesleges kavarás volt, és sokat változtatott a véleményemen róla, meg Aidanről is..., felforgatja a viszonyokat; plusz a footman előli menekülés is már kezdett kissé unalmassá válni a végére. A zárás lehetett volna frappánsabban elkanyarítva, nem egészen értettem egyet ezzel a megoldással, de baromi nehéz is befejezni egy ilyen regényt, az biztos. És egy kicsit rövidebbre is lehetett volna húzni, mondjuk egy jó 100 oldallal, akkor feszesebb lett volna a tempó. 
Ravencourt és Jim Rashton voltak a kedvenc hostjaim.

Érdekes szavak, kifejezések:
mezzanine - félemelet, magasföldszint


Ti is olvastátok? Mit gondoltatok róla? 

2021. augusztus 18., szerda

Georges Simenon: Maigret és a varázslatos sziget

"Annyira vasárnap volt, hogy az már émelyítő. Maigret sokszor elmondta, félig tréfásan, félig komolyan, hogy már az ágyából megérzi a vasárnap szagát, és még csak a szemét sem kell kinyitnia hozzá."

Valószínűleg úgy vonul be az olvasmányaim közé ez a Maigret kötet, mint az a rész, amit a legtovább olvastam... :) Kétszer újra kellett kezdenem, annyira kizökkentem a hangulatából, mire újra kézbe tudtam venni egy-egy megszakítás után. De nem bántam egyáltalán, ittam a szavait, mondatait, élveztem Porquerolles szigetének varázsát, és a hamisítatlan Maigret-hangulat mellett a sok-sok újféle elemet is. 

A felügyelőt ebben a kötetben árnyékként követi Pyke, a Scotland Yard embere, aki tanulmányozni jött bűnüldözési módszereit. Maigret nem tudja elengedni magát, el-elbizonytalanodik, gondolatait gyakran a megfelelési kényszer irányítja, hogy vajon mit is vár el tőle ez a Pyke, hogy viselkedjék, hogy nyomozzon? Mi van, ha majd úgy megy haza, hogy ott azt meséli, ennek a Maigret-nek nincs is "módszere"?

"Mit gondolhat róla ez a Scotland Yard-os ember? Eljött, hogy tanulmányozza a „Maigret-módszert”, és Maigret-nek nincs módszere. Csak egy nagydarab, kicsit bumfordi embert talált itt, akit nyilván a francia hivatalnok prototípusának lát."

Egy különös telefonhívást követően Pyke-kal maguk mögött hagyják az esős Párizst és Porquerolles szigetére utaznak, hogy kiderítsék, ki és miért ölte meg Marcellint, aki halálának estéjén nagy hangon büszkélkedett a Bárka nevű kocsmában, hogy Maigret a barátja...

"– Nem szereti a Földközi-tenger?
– Tulajdonképpen nem szeretem azokat a helyeket, ahol elszáll a munkakedvem.
– Mert dolgozni szeret, ugye?
– Nem is tudom.
Ez igaz volt. Egyfelől minden alkalommal méltatlankodott, ha valamilyen ügy megzavarta békés mindennapjait. Másfelől mogorva lett és ingerült, ha néhány napig békén hagyták."

Porquerolles igazán egyedi atmoszférájú, különös hely, ahol mintha megállt volna az idő, és mindenkit mindig ugyanott találni, ugyanazokban a ruhákban, ugyanazon tevékenységek közben. Belterjes kis közösség, ahol minden út a kikötőbe vezet, a Cormoran hajó ingázása határozza meg a napokat, délután pétanque-oznak, és mindenki a Bárkában gyűlik össze este, ahol leginkább a fehérbor fogy.

"– Ízlik a borunk?
– Nagyon ízlik.
– Az újságok szerint maga csak sört iszik. Marcellin viszont azt mondta, hogy ez nem igaz, maga nem ijed meg egy flaska calvadostól sem."

Maigret-nek azért sikerül mást is innia, whiskey-znek is egyet Pyke-kal, de esznek is: pacalt és likőrös palacsintát, bármi is legyen az. :)

Bírtam, ahogy Pyke a szigetre érve hirtelen levetkőzte hivatalos formáját, és azonmód elment strandolni, majd egy szál úszógatyában sétálgatott Maigret-vel és a helyi nyomozóval, Lechat-val.

Kedvenc idézet:

"Maigret megtörölgette az arcát, és nem tudta eldönteni, hogy felvegye-e a zakóját. A Yard nyomozója nem vett zakót. Már most is meleg volt. De a főfelügyelő nem engedhette meg magának, amit vékony kollégája, hogy ne hordjon nadrágtartót, és egy nadrágtartós férfi mindig olyan, mint egy piknikező szatócs."


Hangulatos, humoros, időtlen nyári krimi. :) 

2021. augusztus 8., vasárnap

Andy Weir: Project Hail Mary

Nagyon megörültem, hogy Andy Weirnek új könyve érkezik, és annak meg pláne, hogy amikor elkezdtek csordogálni az első vélemények róla, szinte mindenkinek nagyon tetszett. Amint tudtam, meg is kaparintottam én is magamnak. 

Az Artemis felejthető története után ismét egy marsi-szintű sztori és egy Mark Watney-szintű főszereplő, Ryland Grace személyében. :) A marsit nagyon szerettem, a könyvet és a filmet is, és jó érzés volt valami hasonló stílusú írásba csöppenni. 

A Project Hail Mary (A Hail Mary-küldetés) egy nagyon szórakoztató, mégis közben az agyat is megdolgoztató, tudományos körítésben úszó, szellemes űr sci-fi, váratlan problémákkal, nehézségekkel, izgalmakkal. 
In medias res vág bele Weir a sztoriba, és az amnéziás, önmagát egy űrhajón találó férfi főszereplővel együtt fejtheti vissza az olvasó, hogyan és miért is kerülhetett oda, és mi a küldetése célja... Ryland Grace eleinte még a nevére sem emlékszik, ami pedig kritikus információnak számít, hogy bejuthasson az űrhajó vezérlőjébe. Automatizált rendszerek, steril gépezet működtet mindent, és tartotta életben Rylandet is, mesterséges kómában. 
Az emlékfoszlányokból hamarosan kibontakozik, hogy a Földet hatalmas veszély fenyegeti az ún. asztrofágok miatt, akik elkezdik kvázi "kihűteni" a Napot, és a Föld is rohamosan hűlni kezd - paradox módon most előnyt jelent, és néhány plusz évet ad, hogy az emberiség szépen felmelegítette az üvegházhatással a bolygót, sőt, aztán még mesterségesen melegítenek is rajta egy kicsikét. A tudósok felértékelődnek, az emberiség megmentésére tett törekvések pedig mindent felülírnak. Egy erős akaratú, hatalmas befolyással rendelkező nő irányítja a szálakat a Földön, Stratt, aki előtt kénytelen mindenki meghajolni, méghozzá tüstént, hiszen nincs vesztegetni való idő. A Hail Mary-küldetésnek maga az előkészítése is hosszú évekbe telik. 


“I penetrated the outer cell membrane with a nanosyringe.
"You poked it with a stick?" 
"No!" I said. "Well. Yes. But it was a scientific poke with a very scientific stick.”

Grace egyébként tanár, aki egy korábbi tudományos értekezése miatt kerül Stratt látóterébe, és lesz fokozatosan az egyik legfontosabb ember a küldetésben, amikor rájön egy s másra az asztrofágokkal kapcsolatban - arról nem is beszélve, hogy az elnevezés is tőle származik. 
Élvezet összerakni Grace-szel együtt a kirakós darabkáit a lassan-lassan visszatérő emlékekkel, tudományos körítésben - aminek a logikai menete is mindig a helyén van -, de ennél sokkal izgalmasabb dolgok is várnak még főhősünkre. Van néhány igen meglepő történés amiket tátott szájjal olvastam, vagyis hallgattam a hangoskönyv verzióban. Szuper az előadás is egyébként, Ray Porter felolvasásában, mindenféle hangeffektekkel. :) 

Nehéz ennél többet mondani  a könyvről spoilermentesen. Sem az űrbéli kalandok, sem a küldetés kimenetele nem olyasmi, amiről anélkül lehetne szót ejteni, hogy lelőnék valami poént. :) 

Úgyhogy most következik egy pici spoileres szekció. 

!!!SPOILER!!!

Wow, hát nem gondoltam, hogy földönkívülieket is valóban belevisz majd Weir, de amit végképp nem gondoltam, hogy ilyen zökkenőmentesen simul majd bele a történetbe az egész, hihetően tudományos alapokat kap ez a másik faj, és Rocky egy imádnivaló lény, a pókszerű külső ellenére. Fantasztikus karaktert kreált Rocky képében Weir, az idei egyik kedvenc szereplőm lesz, nem is kérdés. 

“Grumpy. Angry. Stupid. How long since last sleep, question?”

Amikor felbukkant a furcsa másik űrhajó, a végsőkig, egészen Rocky megjelenéséig azt hittem, hogy az is emberi gépezet, csak Grace nem emlékszik, hogy meg van beszélve a majdani találkozás. Este, elalváshoz tettem be a fülembe, amikor ez a rész jött, hát mondanom sem kell, annyira izgalmas volt, hogy nem tudtam elaludni, csak hallgattam tovább. :D 
Remek, ahogy Weir kitalálta és levezette, hogyan kommunikál Grace és Rocky egymással, hogyan tanulják meg egymás nyelvét, mértékegységeit, szokásait, hogyan értik meg egymás humorát. 
Rendkívüli az, amit összehoznak ők ketten, hogy megmentsék a bolygóikat. 

“I spend a lot of time un-suiciding this suicide mission.”

A vége pedig szerintem a lehető legjobban lett lekerekítve. Nincs könnyes visszaérkezés a Földre, de nincs öngyilkos alakulat sem, még ha néhányszor nagyon is arra billen a mérleg nyelve... 
Kicsit meghatott a vége, és azt hiszem, ha Ryland Grace helyében lettem volna, én is így döntök. :) 


!!!SPOILER VÉGE!!!


“I leaned to Dimitri. “Are all Russians crazy?”
“Yes,” he said with a smile. “It is the only way to be Russian and happy at the same time.”
“That’s…dark.”
“That’s Russian!”

Okos, nagyon szórakoztató, és humoros sci-fi, nagyszerű narrációban (mind Ryland Grace-re, mind Ray Porterre értendő! :))  csak ajánlani tudom, főleg ha A marsi is bejött. A bevált receptet használta Weir, de mégis meg tudott újulni benne.

Újraolvasós-hallgatós lesz. :)

2021. augusztus 6., péntek

Félévzárás 2021

Forrás.
Egy kis késésben vagyok ismét, mert az évnek már valahogy észrevétlenül elhagytuk a felét, de azért még talán belefér augusztus elején a féléves áttekintés, úgyhogy csatlakozom idén is a szokásos book tagünk kitöltéséhez. (Korábban Mid-Year Book Freak Out Tag nével futott.) 

Lássuk, hogyan mazsoláztam végig a kérdéssor alapján az eddigi 2021-es olvasmányaimat, és mik a tervek még. 

2021. augusztus 5., csütörtök

Kate Quinn: The Rose Code

Aki be szokott térni hozzám, az tudhatja már, hogy nem olyan régen megszerettem a női kémes, világháborús regényeket, méghozzá Kate Quinn miatt, aki remek, gördülékeny stílusban prezentál ilyen témájú sztorikat. A The Alice Network és a The Huntress is szuper könyvek, és miattuk Quinn már etalonná vált az én szememben ebben a zsánerben.

Pont ezért fájdalmas kicsit, hogy új könyve, a The Rose Code nem az eddig jellemző magas színvonalat hozta. Ez tehát az első csalódásom Kate Quinntől, akit minden hasonló sztorinál felemlegetek összehasonlításképpen. 
Azt hittem, hogy nem tudja elrontani, megtörni a sort, de úgy érzem a Rose Code meg sem közelítette az eddigieket. Az is igaz persze, hogy én is nagy elvárásokkal vetettem bele magam, de ki ne tett volna így, ha már magasan van az a bizonyos léc... 

Bletchley Park, női kódfejtők, Enigma gépek, titoktartás... Három barátnő összefonódó sorsa. Osla, Beth és Mab, akiket a háború és a véletlen hozott össze, és akik nem is lehetnének különbözőbbek. Két idősíkon fut a történet: az egyikben egyre közelebb kerülünk Erzsébet és Fülöp herceg esküvőjéhez, miközben a múlt is egyre részletesebben kirajzolódik, és kiderül, miért a rejtélyes üzenet a könyv elején az egyik lánytól, aki egy őrültek házában van már 3,5 éve...

Jó a recept, és vannak igazán meglepő események, dráma, izgalom, de egyrészt sajnos az első érdekesebb dolog kb. a könyv felénél érkezik, addig nagyon hosszúra van nyújtva a felvezetés, karakterek bemutatása, viszont maga a kódfejtés valahogy mégis másodlagos marad. Úgy érzem nem kaptam belőle eleget, és elég mélységben, hogy én is bevonva érezzem magam. Másrészt pedig a meglepő fordulatok elfogynak a könyv vége előtt, nincs csattanó, vagy valami különösebb hűha, csak úgy véget ér. A legnagyobb dráma korábban lejátszódik, és őszintén szólva az ebből eredő érzelmi bukfencek hiteltelenül lettek szerintem bemutatva. Spoiler nélkül szinte semmit nem mondhatok róla, de számomra teljesen életszerűtlen az összetartás azok után, és bármiféle segítségnyújtás, meg ez a nagy eltúlzott "haza szolgálata" vonulat, ami hirtelen mindennél fontosabb lesz... 

A legvége tetszett még, jó volt az epilógus felől visszatekinteni, de csak azért, hogy láthassuk újra a szereplőket, kivel mi lett, kinek hova futott ki a sorsa. Összességében viszont kissé felejthető marad.

Jaj és megint van egy visszakacsintó szereplő másik könyvből, ebben ugyanis Ian Graham cameozik A vadásznőből! :)

Egy pici rész pedig spoileresen, a cselekmény meglepő fordulatairól: 

!!!SPOILER!!! 

Nagyon megrendítő volt, ahogy Mab elvesztette a férjét, és a lányát, és hogy min múlt, hogy is történt. Soha, semmilyen körülmények közt nem tudnék megbocsátani annak sem, aki nem figyelmeztet, és annak sem, aki elengedte a lány kezét... Igaz, eltelik pár év, és mindenkinek más lett az élete, de valahogy nem azok az emberek lettek volna ők, akikkel ha újra összesodor a szél, együtt dolgozom, és pláne nem hajtott volna a hazaszeretet ennyire. Az őrültek háza sem hatott meg különösebben, hát könyörgöm, Beth miatt vesztette el kvázi a családját Mab. A helyében én aztán nem sajnálom, tényleg életszerűtlen, hogy jaj hát ezt senkinek nem kívánod... (vagy csak én vagyok ilyen piszok kemény szívű...?)
Az áruló személye egy kis idő után elég egyértelmű volt, és hát az árulás maga, hogy ez volt a nagy fő szál a végén - nem valami érdekfeszítő. 

!!!SPOILER VÉGE!!! 


Mivel nekem nagyon más élmény volt az eddigiekhez képest, kíváncsian várom az értékeléseket róla a bloggerek köréből, nemsokára megjelenik ugyanis magyarul is. 

2021. augusztus 1., vasárnap

Trópusi július

Forrás.
Pára, pára és pára. Régebben csak egy-egy nyaraláskor, a repülőből kiszállva éreztem ilyen levegőt, mint ami mostanában megcsap, ha kilépek az ajtón, itthonról... Az augusztus talán kegyesebb lesz már, persze a klímahelyzet egyáltalán nem oldódik (se meg, se fel, se semmi). De beszéljünk inkább arról, amiről a blog hivatott szólni, jelen esetben a júliusról, nem meteorológiai, hanem könyves szempontból.

Ebben az időben én nem megyek kvázi sehova, szóval még jó, hogy a könyvek házhoz jönnek. ;) 
Öt kötettel lettem gazdagabb, egy ajándék volt, a másik négy pedig az Európa nagy akciójából vándorolt hozzám. Ezen kívül még zsákoltam egy csomó gyerekkönyvet is (Scolar akció, Book24 kupon), amiknek egy részét megkapta az illetékes, a másik részét tartogatom majd későbbre (pl. karácsonyi téma, vagy nagyobbaknak való), és természetesen vannak, amiket már el(ő) is olvastam, vagy közösen nézegettünk.  Egy kis dilemmát okozott bennem, hogy hogy is kezeljem ezt a könyvállományt, meg az olvasásokat, de végül úgy döntöttem, folytatom úgy, ahogy kb. eddig: egyszeri olvasásként fel fogom vinni az ő könyveit is, nyilván az ezerszeri újraolvasásokat mellőzöm. Csak több lesz az olvasmánylistámban a lapozó, mesekönyv is, most ráadásul egy kupacban. Előbb-utóbb úgyis jönnek majd hosszabb mesék, meseregények is. Beszerzésnek nem vagyok hajlandó saját magamhoz számolni őket, sajnálom. :D Ez egy külön "fül", egy külön kategória, az ő könyvei, az én statisztikámat túlságosan elrontaná. ;D

Saját kép

Na de elég a rizsából, mi volt még júliusban: 
- befejeztem 3+9 könyvet, 3 normál és 9 lapozó/gyerekkönyv/mondókás könyv
- a három rendes közül kettő hangoskönyv volt, amikről sajnos még nem sikerült írnom sem, de ami késik... az késik tovább :"D
- 5 bejegyzés született a blogon
- csatlakoztam a júniusi, nyári könyves témázáshoz,
- és ünnepeltem 12. blogszülinapot is ♥
- a nyári tervekkel nem haladok, egyelőre egyet fejeztem csak be közülük, és az már amúgy is folyamatban volt, de talán augusztusban majd megtáltosodom (nem) :D
- a fent emlegetett 5 zsákmánykönyv pedig a következő: 
- Popper Péter: Felnőttnek lenni...
- David Foenkinos: Charlotte
- Dimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón
- Joyce Carol Oates: Pikk Bubi 
- Karen Blixen: Távol Afrikától 


Saját kép.

Annyira nem sikerült "kiseperni" az aktuális olvasmányokat, hiszen szegény Maigret és a varázslatos sziget még mindig folyamatban van - kétszer újrakezdtem, mert kiestem a hangulatból, de most már végre tényleg el fogom olvasni pár napon belül. Röhej, mert olyan rövidke, de most így alakult. Amúgy persze nagyon tetszik. ;) 
Tervezem megírni a félévzárást is, a szokásos irányított kérdéssor alapján, de egyelőre addig jutottam, hogy bemásoltam a pontokat egy piszkozatba. *szolid hajtépés* :') 
Egyébként kissé szenvedek, csomó minden nekem egyszerűen túl kényelmetlen telefonon, ami mindig kéznél lenne, de mégse elég praktikus; gépelni, böngészni, blogolni csak a laptop... Azért majdcsak utolérem magam, meg lesz még kellemesebb, hűvösebb idő, ami úgy érzem lendületet adna sok mindenhez - egy szellőztetés, amikor friss levegő jön be, wáw, micsoda ábrándok... ;)

A többiek kánikulája: 



2021. július 21., szerda

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Kicsit furán érzem magam, hogy miért is olvastam el ezt a könyvet, miért is érdekelt valakinek a gyászfeldolgozása, vagy csak maga a tragédia; miért kerestem fel ezt a szomorú eseményt. Teljesen kimaradt, és ismeretlen volt nekem ez a baleset, pedig biztos tele volt vele a sajtó akkoriban, és fel is kaptam volna rá a fejem, ha más miatt nem, hát Málta miatt, ahol én is jártam már. 

Öt éve a tengerbe veszett ott egy magyar fiú, Bence. 
Nagyon őszinte írás ez a könyv arról, hogy is történt minden - mindenféle megelőző eseménnyel, családi szálakkal, kapcsolatokkal, jelekkel, amik talán ide mutattak, amiket talán csak később címkéz fel az ember "jelnek", mert valamibe kapaszkodni kell, valahogy fel kell dolgozni a feldolgozhatatlant, és tovább élni.

Angela Murinai története szomorú és nehéz, és mégis színes és életigenlő. Biztosan segített a történet kiírása, hiszen az írás terápiás hatású dolog, de enélkül is érezni, hogy Angela olyasvalaki, aki a jég hátán is megél, és előbb-utóbb talál valamit mindenhol, mindenben, ami boldoggá tudja tenni, ami előreviszi. Például néhány hófehér követ, amikre festeni lehet. Tisztában van a hibáival, és elnézi magának, amikor nem tud mintaanya lenni, amikor nem hoz jó döntést, vagy amikor igenis ki kell ordítani a kocsi ablakán az összes feszültségét, bele a világba. 

Nem tépázott meg a könyv különösebben egyik ponton sem, de nem is az a célja, hogy megroppantson, megríkasson, nem hatásvadász, csak mesél. Elmeséli a bánatát. 
A stílus kellemesen olvasmányos, gördülékeny, a nehéz téma ellenére kicsit nyár- és tengerillatú, hangulatos. Sokszor említve van a híres Azúr-ablak (bár azt nem tudom miért az angol nevén) - ami azóta leomlott -, és a sárgás tónusok, a máltai sárga színű házak sora. 

Nem gondoltam, hogy a múltból is ennyi részlet előkerül, apróbbak-nagyobbak, a gyerekekről, gyerekektől, illetve a család többi tagjáról, de így lett kerek egész. A házasságot, a férjjel való kapcsolatot  nagyon furcsálltam, de én is ismerek ennyire kétlaki embereket, szóval van erre példa bőséggel. Ettől még benne élni én biztosan nem tudnék, nekem ez túlságosan szétszakadt kapocs, ahhoz, hogy ezt még egyáltalán házasságnak hívhassam. De sok egyéb másban is másként viselkedtem volna; például, azt hiszem, nem hagytam volna el a szigetet a test megtalálásáig (ha nem kerül elő, akkor talán sosem), viszont amikor elhagyom, nem tudtam volna visszatérni oda. Mégis megkapónak éreztem, hogy ott lett eltemetve, és hogy milyen sok szeretetet, figyelmet kapott a család a helyiektől, legyen bár különböző a nyelv, a kultúra, a vallás. Vannak dolgok, amik összekovácsolnak.

A másik két fiút nagyon sajnáltam, nem is tudom melyikőjüket jobban - a megmenekülés igazságtalannak tűnő terhe is éppoly nagy, mint a megérzés és figyelmeztetés figyelmen kívül hagyása miatt érzett tehetetlen düh.

Egyik kedvenc részem amikor kiáll a hegyen a szélbe Angela, a fehér kendőjével... Furcsa, mert akár végtelenül szentimentális is lehetne ez a kép, mégsem az. Talán mert az élet írta az egészet ilyenre.

Érdekes olvasmány volt, más, mint amit vártam, több. Örülök, hogy megismerhettem. 

>Itt< olvashatók részletek a könyvből, a szerző facebook oldalán

A könyv a Libri Kiadó Saját Szoba Könyvek-sorozatának része, amely személyes, női perspektívából bemutatott történeteket gyűjt egybe, amelyek témájuk súlyosságával és keresetlen őszinteségükkel megrendítenek és továbbgondolásra késztetnek. (Forrás.)

Fülszöveg: "Hogyan ​lehet megbirkózni az egyik legnagyobb veszteséggel, amely érhet bennünket, a gyermekünk elvesztésével? Mit tehet egy anya, hogyan élhet tovább tátongó sebbel a lelkén?
Gozo. Forrás.


Angela Murinai három kamasz fiával nyaral a csodálatos Gozo szigetén, amikor legidősebb gyermekét elsodorja egy áramlat és belefullad a tengerbe. A Mikor feltámad a szél azonban több mint gyászkönyv, nem csupán az anyai fájdalomról és túlélésről szól. A személyes történeten túl szembesít bennünket az anyaság nehézségeivel, a nőket érő erőszakkal, a család, a házasság vagy a hit kérdéseivel. Szól a szeretetről és az emberi jóságról, valamint a döntés erejéről – arról, hogy a legnagyobb sorscsapások idején is képesek vagyunk meghatározó döntéseket hozni és kézben tartani az életünket.

Angela Murinai a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán diplomázott, majd néhány évig tanítóként dolgozott. 2014 óta írja Gumiszoba című blogját, ahol közéleti kérdésekkel, nőpolitikával, társadalomkritikával foglalkozik. 2018-ban két fiával Németországba költözött, és azóta is ott él.

2016-ban egy családi nyaralás során balesetben elveszítette legidősebb, akkor 18 éves fiát. Négyévnyi gyász után döntött úgy, hogy megírja azokat az érzéseit, melyekkel azóta is együtt él. A Mikor feltámad a szél egyszerre szól veszteségről, családról, gyökerekről és örökségről, elmúlásról és túlélésről."

2021. július 18., vasárnap

Futártempóban, Budapest utcáin

A ritka alkalmak, amikor verseskötetet veszek a kezembe, szinte csak Hegyi Zoltán Imrére redukálódnak egy ideje, akinek nemrég jelent meg az új gyűjteménye, a Futártempó, és akitől mindig szívesen olvasok. 

Mint a korábbi köteteknél, úgy itt is azt éreztem, hogy a személyes ismeretség, és az ismerősség érzése sokkal közelebb hozta hozzám az írásokat. Pár információmorzsa innen-onnan mindig beilleszthető a kirakós darabkái közé, és ettől picit más arca lesz az írásnak.

"Istenek ideje van,
fém-szürke felhőket püföl 
egy északi ököl félálomban elhajított kalapácsa."
/Megtérés/


Tetszett. Tetszik. A cím, a térkép, a sebességtől elmosódás, a versek maguk. 
Egy igazi, hamisítatlan körkép a mostani, a mai Budapestről.
Plasztikusan jelenik meg a futárkodás a biciklivel, a sok meleg étellel, amiket a város gyomrából valahogy az egyének gyomrába kell juttatni, legyen bár szeles-mocskos ítéletidő is éppen. Kicsapódó kocsiajtókkal, index nélküli vak-kanyarodásokkal, kitörő, fröcsögő indulatokkal nehezített a pálya, és ezek a körülmények mind ismerősek, otthonosak, a maguk kicsit szomorú módján. Zajos, nehéz lépcsőházajtók, kongó léptek fel és lefelé, átadások, bepillantások... Társadalmi metszet, futárszemüveg alakú kivágáson át szemlélve. 

"Állunk és eszünk az utcán.
Van bennünk valami közös.
Szégyentelen és szégyellt, 
konok rokonság."
/Street Food/

A Bűnevésről volt a kedvenc szekcióm, a legtalálóbb elnevezés pedig a Bezárabazária volt, ami természetesen már a(z első) covid-lezárás idején történteket mutatja be. 

"Megszokhatatlan a botrány
szomszédságában mosolygó
harmónia."

"Nehéz a világnak velünk, és
ezért nehéz velünk a világ -"
/Felvételen rögzített tények/

Nagyon megfogott ez az idézet, mert én is épp egy kicsit olyan időszakban voltam az olvasásakor, amikor állandóan azt éreztem, nem emlékszem még az előző napszak történéseire sem, törlődik: 

"A kaland valahol monoton lihegéssé lesz, 
ha már nem szálazódik önmagává benne 
egyetlen elem sem. Mi történt? Semmi,
mondom este a kedvesnek, mert kitörölte
belőlem a reggelt a délelőtt, a délelőttöt
a dél, a delet a délután, ebben a mindent
összemosó, kurva esőben." 
/Eső időben/

Kiemelem még A kis hülyéről 1-2 verseket, amiben remek párhuzam van egy-egy "pórázzal" és a tovalendüléssel - min múlik egy tragédia, mit idéz fel egy nyomokban hasonló villanásokat tartalmazó jelenet... 


"Ne csaljon meg a látszat.
Az élet tényleg akkor a legélhetőbb, 
a maga ritmusában, amikor
egyáltalán nem érdekes."
/Helyrebillen/


Köszönöm az élményt, várom a következő kötet(ek)et. :)

2021. július 9., péntek

Mit olvasunk nyáron?

Forrás.
Gyorsan csatlakozom utóvédként a júniusi Témázáshoz is, ami a Nyári könyvek téma volt, és hát jól is néznék ki, ha ezt őszig halogatnám! :) 

Nyáron mindig valamiféle más dimenzióba kerül az ember, aminek több oka is van: a meleg (ha szerencsénk van, akkor csak meleg, nem hőség...), a nyaralások, a vízpart, a késői sötétedés, és persze gyerekkorunkban a végeérhetetlennek tűnő vakációk... :)
Ezek miatt nekem valahogy mindig más volt, és máshogy is maradt meg a nyári olvasás, és a nyári olvasmányok, amik azért témájukban nem feltétlenül voltak nyáriasak és könnyedek. Külön pont volt a nyaralásra készülésben, hogy milyen könyvek kerüljenek a pakkba, és élénken élnek az emlékezetemben, hogy mik voltak nálam. Van valami utánozhatatlan abban, amikor tényleg pihenés, kikapcsolódás, szabadság alatt feledkezik bele az ember egy történetbe. Vagy többe.

Általában többet olvasnak az emberek nyáron, mert ilyenkor még az is pakol valami olvasnivalót a bőröndbe, ami jól jön majd a strandon, aki egyébként nemigen forgat könyveket. Ilyenkor bizonyára előkerülnek azok a kötetek, amik a karácsonyfa alatt voltak, és amikre rávágta az ember korábban, hogy majd a nyári szabadságán elolvassa. Évekig jártam a Balatonpartra strandolni, és minden nyáron telis-tele volt olvasó emberekkel, amit tök jó látni, ugyanakkor persze az is igaz, hogy nekik nagy részük máskor nem ilyen lelkes könyvmoly. Az igazi könyvmolyok ehelyett nyáron gyakorta beleesnek egy kisebb-nagyobb olvasási válságba (hurrá :D). Persze ez elmúlik, és azért lelkesen pakoljuk a fél várólistánkat, legalábbis gondolatban, a csomagba, ha nyaralni készülünk, vagy akár csak valami kis staycation van kilátásban az erkélyen, a kertben, a ventillátor előtt a kanapén... 

Ha a nyárra gondolunk, egyből a könnyedebb olvasmányok, strandkönyvek ugorhatnak be, mert szó mi szó, a kis semmiségek könnyebben csúsznak, amikor folyik rólunk a naptej, de nem szoktam direkt könnyű, nyárias, vagy nyáron játszódó könyveket választani. Egész évben olvasok mindenféle műfajt és témát, és így nyáron is egyéb szempontokat veszek inkább figyelembe, hangulat, könyvek hossza, praktikusabb méret stb. A nyári könyves tervlistámon akadt már kifejezetten havas, téli könyv is, nem tiltja azt semmi. :)  
Persze szinte mindig túlterveztem, és több könyvet vittem magammal, mint amit be tudtam habzsolni.

Forrás.


Én szeretem a nyarat, jobban mondva régebben szerettem, mert ami most fut kánikula címszó alatt, az már embertelen, és nem igazán csábít a szabadban való olvasásra, ami a nyári olvasmányok egyedi atmoszféráját biztosítja. -.-'

Forrás.

Hiányoznak ezek a hangulatok...: 

... a gyerekkori vakációk, amikor az időtlenség érzésében úszva lehetett olvasni, és egyik könyvet fogni a másik után, kinn egy árnyas verandán, vagy benn a sötétített szobában, kitekeredve a fotelben  
... a surrogó hangok a tenger, vagy a Balaton felől, ahol mindjárt el is lehet bóbiskolni az árnyékban a napágyon egy szelíd órácskára a könyvvel a hasunkon... :)
... két fürdés közt a fűben fekve szárítkozás, a könyvet csak vigyázva téve le a fűbe, aztán a lopásgátlós törölközővel letakart strandtáskába visszarejteni ;D
... a nyaraláson vett könyvek - mert mégis elfogyott az olvasnivaló, vagy csak megcsapott az érzés, mi lesz, ha elfogy! :O 
Gyerekkoromban egyszer így kaptam meg A halak jelleme című kötetet, Gerald Durrelltől, hogy után az egész életművét beszerezzem. :) 

Ami nem hiányzik annyira, azok a a kötelező olvasmányok, amiket augusztusban el kellett kezdeni olvasni... Emlékszem mennyi ideig bele voltam ragadva A kőszívű ember fiaiba, és annyira szerettem volna valami mást olvasni. Még a viaszosvászon terítő mintáját is látom magam előtt, amin a nyitott könyv hevert. 

Forrás.
Sok más kép is beégett, és nem feltétlenül azért, mert maga a könyv lett volna emlékezetes, egyszerűen csak megmaradtak, bevésődtek az olvasós képek. Nyaraló lépcsőjén ülve, elvonulva a napos oldaltól olvasgattam Alice Hoffman Hetedik mennyországát például, aztán villan a kép a fűben, a pokróc mellett heverő könyvekről: A virágok vére, Dafke, Az ötödik gyermek, SAA: The Girl Who Chased the Moon, The Sugar Queen, mind kísértek a partra, változatos egyveleg. 
Balatonon sokszor olvastam a Kindle-en is, Moningot, vagy a Once a Witchet - emlékszem arról a blogposztot hajnalban írtam meg egyszer, amikor még csendes volt az egész ház, és én nagyon korán ébredtem fel. :) 

Sokszor jött velem Agave reci nyaranta, Baráth Kata Arkangyal éjjele, vagy a Veron sorozat valamelyik kötete, a Nő kutyával és holddal, a Kontroll is kísértek a Balcsira. 
Most, hogy visszagondolok, a legelső reciket, amiket kaptam szintén vittem magammal, akkor épp Horvátországba: A jó pasi kézikönyve és a Sors és önismeret voltak ezek. Unokabátyám még cikizni is próbált érte (velük nyaraltunk), egész addig, amíg ki nem derült, hogy a kiadótól kaptam, véleményért cserébe. ;D Akkor mennyire jólesett menőzni ezzel. ;) 
Látta a horvát tengerpartot a Problemszki szálloda és A kiút is (Csernus). 

Egy régebbi olaszországi nyaraláson olvastam Joanne Harristől a Holy Foolst, ami kicsit nehezebb olvasmány is volt, mint gondoltam, nem annyira illett a felszabadult nyári életképhez, ami körülvett. :)
Szintén Olaszországba jött velem a Gentlemen and Players, első olvasásakor. 
Egy másik olasz kalandozáshoz sok-sok Agatha Christie-t vittem. Akkor olvastam A titokzatos stylesi esetet és a Függönyt is, azaz Poirot első és utolsó kalandját egy omnibus kötetben. Azon a nyaraláson kb. kétnaponta bedaráltam egy könyvet, állandóan csak olvastam. Egy ideig aztán AC szünetelt, felváltotta Simenon, most pedig közösen vannak jelen, nyaranta is - tavaly nyáron több beficcent belőlük egymás után. Pár éve a férjemmel együtt faltunk csomó Maigret kötetet a teraszon heverészve, hú de jó volt az is. :) Persze ő mindig gyorsabban végez velük. :D 
A krimik szerintem egyébként nagyon illenek a nyárhoz, de bármely más évszakban is szívesen olvasom őket. A déli regények is nyár-illatúak, férjemmel első közös balatonozásunkra el is kísért a Szikomorfán születtem :) , de nyáron olvastam (hallgattam) A segítséget is.


Itthoni nyári emlékek közé tartozik az első belelapozás a Briliáns barátnőmbe, a csíkos nyugágyon; emlékszem, megcsapott az érzés, hogy indul a kaland Ferrantéval! 

És ti miket olvastok nyáron, mi esik jobban, vannak visszatérő szerzők ilyenkor? Lehet most is csatlakozni a témához! :)


A többiek nyári könyves bejegyzései:
DóriBabó Buca, Larawyn, Readinspo, Sister

Utóvéd (később csatlakozók): 


2021. július 3., szombat

12 éves lett a blog!

2009. július 3-ájának délelőttjén indítottam el a könyvesblogomat, így aztán ma örömmel jelenthetem be, hogy TIZENKÉT ÉVES lett a PUPILLA OLVAS! :) Hurrá-hurrá! A kis könyves sarkam azóta is aktív, és lelkesen vezetem az olvasmányélményeimet, könyves tervlistáimat és összegzéseimet benne. Kedvenc hobbim és elfoglaltságom színtere nem sokat változott az évek során, azt leszámítva, hogy korábban a freeblogon indult el, és futott évekig, tulajdonképpen még sablont se cseréltem azóta, hogy átjöttem a blogspotra. :D... 

Forrás.

A hagyományokhoz híven rögzítem a statisztikát most is, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt összesen 1188 bejegyzést lehet olvasgatni - a freeblogról nem minden jött át persze -, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 535028-on áll most.

Köszönöm, hogy benéztek hozzám! Továbbra is szeretettel várlak benneteket a kis könyves zugomba: gyertek olvasni, böngészni, kommentelni, ajánlani! :) Bár mostanában kevesebb időm jut elszöszölni a bejegyzésekkel, azért változatlanul fogok írni - meg persze olvasni is, amennyi a csövön kifér! :D 


Boldog 12. szülinapot, blog! :)

Forrás.


2021. július 2., péntek

Júniusi zárás

Forrás.
Alattomban július lett, úgyhogy gyorsan összegzem a kis satnya júniust, ami nem volt kiemelkedő sem olvasások, sem beszerzések szempontjából, egyedül a hőmérő higanyszála verdeste a plafont... Most egész kellemes ebben az átmeneti őszi hűvösben lenni ahhoz képest. :)

A június nekem így alakult könyves szempontból, ismét csak pontokba szedve: 

- befejeztem 10 könyvet
- ezek közül 6 aprócska mesekönyv volt, ajándékba kapott is, és ajándékba szántak is, amiket előolvastam :) 
- a többi mind április-májusról csúszott még át
- kivéve egy verseskötetet, a Futártempót, amiről még nem sikerült írni, de már készül a poszt, két mondat/napos sebességgel :D 
- az elolvasott kisbabás könyvekről és két Írországban játszódó hangoskönyvről 1-1 zanzaposztot rittyentettem
- pótoltam a kimaradt májusi témázást is, amiben könyves példaképeinket vettük sorra
- mielőtt elmúlik a nyár, megírtam a nyári tervlistámat, kicsit rövidítve - meglátjuk ebből is mi lesz... :)
- így összesen 6 bejegyzés született a hónapban
- egyetlen könyvvel gyarapodott a könyvtáram, Baráth Katalin: Afázia című új könyvével, amire nagyon kíváncsi vagyok

Saját kép.
Sajnos picit megakadtam az olvasásokkal, nem volt kedvem hangosozni sem egy ideig, és pont egy, az elején nehezen belerázódós audiót fogtam ki, a The Rose Code személyében, ami még csak most kezd belendülni, 20%-nál. De mostantól haladni fogok vele, már érzem. :) 
Szegény rövidke Maigret és a varázslatos szigettel sem sikerült haladni, valahogy egy kis ideig semmi nem csúszott, csak az a pár lapozós mesekönyv. Hello my friend, kis nyári olvasási válság.

Júliusban viszont szeretném végre kiseperni ezeket a "beragadt" olvasmányokat az aktuálisan olvasottak közül, és szépen sorra venni a nyári tervlistás krimiket és poketeket.


A többiek júniusa: 



2021. június 27., vasárnap

Könyves inspirációk és példaképek

Forrás.
El vagyok picit maradva a Témázunk bejegyzésekkel, de utóvédként mindenképp csatlakozom a posztokhoz, így először a májusihoz, ami a Könyves példaképek című téma volt. A példaképeket lazán értelmezve kezeltük, így csokorba lehetett szedni a minket inspiráló szerzőket, bloggereket, vloggereket, vagy más, az irodalommal, könyvekkel kapcsolatos személyeket, influenszereket, de akár könyvszereplőket is. :) 

Kicsit rövidítve fogom előadni a mondandómat, és felsorolásszerűen mutatom be a könyves világból azokat, akik példaképként állnak előttem, vagy "csak" motiválónak, inspirálónak tartom őket, változtattak a gondolkodásomon, és vittek valamerre; hatásukra olvastam, vagy épp nem olvastam valamit. :) 

Inspiráló szerzők 

Koránt sem meglepő, hogy van átfedés a kedvenc szerzőkkel. :)

- J.K.Rowling - óriási, amit alkotott, és ahonnan, amilyen körülmények közül ki tudott emelkedni. Olvasóvá tett egy egész generációt, és hihetetlen világot adott nekünk, amibe mindig jó visszatérni, hazatérni. :) ♥ Persze nem csak a Potter van, ami Rowling, de ez mindenképp kiemelten kezelendő, amikor példaképekre gondolok. 
- Gerald Durrell - az állatvilág iránti szeretete, empátiája és elkötelezettsége igazán kivételes.
- Szabó Magda - nincs még valaki, aki így tudja hajtogatni a szavakat, hol ostorrá, hol selyemkendővé...
- Michelle Obama - intelligencia, méltóság, motiváció, optimizmus, erő.

És még két, elég különböző figura, akiktől ugyan még nem olvastam, de a könyveikre is kíváncsi vagyok, és akiket összeköt, hogy az életpályájuk, kisugárzásuk, felfogásuk, és bölcsességük egyaránt követendő, és igazán példaértékűek - legalábbis szerintem:

- David Attenborough 
- Barack Obama

Kivételes karakterek
Forrás.

- Albus Dumbledore - Harry Potter
- Hermione Granger - Harry Potter
- Hans Hubermann - A könyvtolvaj


Bloggerek
 

Lobót szeretném kiemelni külön, mert miatta kezdtem el  blogolni. :) Nem szeretnék egy felsorolásba belemenni, amiből aztán véletlenül kihagyok valakit... Nagyon sok mindenkit követek, és szeretek olvasni, mind motiválóak vagytok, és szuper, hogy van egy jó kis régi motoros bagázsunk, kisebb-nagyobb fluktuációkkal, visszatérésekkel, újrakezdésekkel. ♥ Olvassuk és kommenteljük egymás posztjait, ajánlunk egymásnak könyveket, vagy épp lebeszéljük a másikat valamiről, ami biztosan nem tetszene neki. :) 
Rengetegszer fordul elő, hogy egymás hatására veszünk meg és olvasunk el valamit. Legutóbb például Sister miatt vettem meg a Babilon bárkáját, és főleg miatta tervezek Attenborough-t is olvasni, de ő győzött meg arról is, hogy kell nekem A piros notesz (kedvenc is lett!). Heloise hatására olvastam nemrég a Betolakodókat, korábban Nikkincs miatt A hóleányt, de számtalan más példát is tudnék még hozni. Ezek a személyes kapcsolatok, kapcsolódások a legmotiválóbbak számomra, és imádok veletek könyvekről beszélgetni. ♥

Youtube, Instagram, podcastok és egyebek

- Szabados Ági - bár engem kifejezetten sok új dologra, új könyvek olvasására nem motivált, azért egy "kapudrog" volt a könyves podcastok felé, és dicséretes az olvasásnépszerűsítő hatása, a NIOK-tól kezdve a Lapozz a 99-re podcaston át a Könyvnyerőig és a Mutasd a polcod videókig. :) 
- Libramore és Popkult, csajok satöbbi podcastok
- Jen Campbell - az egyetlen külföldi booktuber, aki mellett kitartok egy ideje, bár nem nézem mindenét, de mindig figyelemmel követem a posztjai, storyjait és videóit. 
- Egy csomó könyves insta fiók, akiket nincs energiám kikeresgetni, booocs, de akiket követek, nekik mind nagyon szeretem nézegetni a tartalmait, és sokszor gyűjtök onnan ötleteket, könyveket. :) 
- A rengeteg könyves hírlevél, és úgy en bloc az online könyves élet, a könyves platformok, amiket böngészve mindig találok újdonságokat, amik érdekelnek. 

A többiek posztjai a témában, egy kicsit ők összeszedettebbek voltak: ;)