Katherine Neville: The Eight

Ez a könyv biztos hogy több, mint másfél évtizede állt a polcomon, mert nem is találom nyomát, hogy vajon mikor vehettem, márpedig a beszerzéseimet igencsak régóta dokumentálom. Katherine Neville könyvének témája és borítója, azt hiszem azzal fogott meg, hogy milyen rejtélyesnek ígérkezett. Talán akkortájt voltam belebonyolódva Dan Brownkönyveibe is, és valami hasonszőrűt kerestem? Nem emlékszem pontosan.

Az, hogy a sakk és egy különleges sakk-készlet áll a középpontjában, nem volt még akkoriban különösebb hívószó számomra. Később megszerettem Zweig Sakknovelláját, majd teljesen és totálisan belepistultam a sakkba a Queen's Gambit (Vezércsel) révén, és talán emiatt is volt, hogy túlélte a különféle selejtezéseket és várólista tisztítgatásokat Neville regénye. Felcsigázott, hogy ismét egy sakkos történet vár rám. 

A sztori két szálon és két idősíkon játszódik, az 1700-as évek végén-1800-as évek elején, és az 1970-es években. A múltban először apácákkal találkozunk, zárdai környezet, titkok és cselszövés sejlik fel, tombol a francia forradalom, és szép lassan egyre többet megtudunk a Charlemagne-hoz (Nagy Károly) köthető Montglane Service-ről, ami egy nagyon értékes, kódot is rejtő sakk-készlet. 

A modern időben pedig megismerjük Cat Velist, aki rendkívüli sebességgel gabalyodik bele egyszerre a sakkba, egy algériai kiküldetésbe, műkincskereskedőkbe, és persze magába a Montglane Service-be. 

A zárda apácái voltak a készlet őrzői, azonban amikor a vezetőjük, az apátnő feloszlatja a zárdát,a készletet szétosztja és az egyes figurákkal útjára bocsátotja a zárda apácáit, hogy szórják szét a nagyvilágban a bábukat. 

Magyarul a Gabo adta ki
2007-ben.

Nyilvánvalóan Algériában is rejtőznek sakkbábuk, Catherine pedig hamarosan közelebb kerül a több évszázados titok megfejtéséhez, mint gondolta volna. 

Solarin és a sakkjátszmák nagy kedvenceim voltak. Az eleje nagyon tetszett, mind az apácás részek kezdetben (ráadásul a hangoskönyvben tényleg jó kis francia akcentussal jelenítették meg Mireille-éket), mind pedig az a feszült sakkjátszma, ami nem várt módon ért véget... 

Utána leült a történet, és persze várakoztam, és szívtam magamba az információkat a bábukról és Charlmagne-ról, a francia forradalomról és egyebekről, de sokáig nem sok minden történt. Önmagában persze a lassú építkezés nem baj, de nem mindig volt olvasmányos. Az írásmód kissé sótlan, stílustalan.
A következő igazán kalandosabb epizód Cat és Lily sivatagi túrája volt, de menekülésük túl egyszerűen oldódik meg, elég hihetetlen. A végjátékban egy fordulattól azért pottyant egy nagyot az állam, de mit ér mindez, ha közben az azt megelőző 739 oldalt nem tudtam igazán élvezni, nem különösebben vágytam felé nyúlni, folytatni? A maga csaknem 740 oldalával igencsak terjedelmes ez a regény, elfért volna benne több fast-paced, izgalmas rész is, és valahogy az volt bennem, Dan Brown ezt sokkal jobban megírta volna. 

Katherine Neville regénye egyébként nagyon régi, 1988-as megjelenésű, az előfutára volt leginkább a későbbi hasonló történeteknek, amikben vegyül egymással a misztikum, a történelem és a szimbólumok világa. 2008-ban íródott hozzá egy folytatás is, The Fire címen. 

Magyar Katalin: Jeripusz

"Balambér azokban az időkben élt, amikor még napirenden voltak a csodák, és az emberek el sem tudták képzelni, hogyan lehet a világban létezni csodák nélkül."

Magyar Katalin Jeripusz című könyve 1987-ben jelent meg először, méghozzá a pöttyös könyvek között, kék pöttyösként. A Móra idén újra kiadta a kötetet, Nemes Anita illusztrációival. 

A borító azt hirdeti, hogy a történet "A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása". Nos, ez valamennyire igaz is, én mégis két másik, méltán népszerű szerző és könyv stílusához hasonlítanám inkább. :) 

Eleinte nekem Baráth Katalin ugrott be az írásmódról, a szép mondatokról, régies magyarságáról. Később, ahogy a kalandok következtek, A tél jegyesei jutott még eszembe róla, annak kellemesen kusza, szövevényes szálai, és  fantáziavilága. 

A Jeripusz nem is ifjúsági regény, talán inkább meseregény, egy kiskamaszos fantasy. 

Egy aprócska faluban, Kosáncon játszódik a történet, ami a gonosz Jeripusz birodalmának közelében, a hegy lábánál található. Százévente felébred a gonosz, és elrabolja a falu legszebb lányát, irigységet, haragot, bánatot hozva a falucska lakóira... És természetesen meg is történik a baj: Virág Esztert elragadja Jeripusz... Balambér, az ifjú hős indul el megmenteni a szépséges - ámde hűvös - lányt, és útközben furcsábbnál furcsább útitársakba botlik, és számtalan kalandba bonyolódik. 

A lények, a mágikus elemek, varázslat szépen belesimul a történetbe, és még humort is csepegtettek bele. 

Balambér tesz néhány kitérőt útitársaival ugyan, de semmi sem tántorítja el céljától, és szerencsére a történet folyamán rádöbben arra is, hogy kit is szeret igazából. 

Nagyon tetszett a mesés elbeszélésmód, és a régies, szép fogalmazás, a nyelvi lelemény. Imádtam az ilyen szavakat, mint furtonfurt, drimbol, bócorgott. :) Hogy "leköhintette hangszálairól a rekedtséget" a szereplő, vagy, hogy úgy betette az ajtót, hogy kezében maradt a vaskilincs! :) 

Talán egy leheletnyit lehetett volna kevesebb kanyart tenni a kalandozásokban (kicsit szerteágazónak találtam, meg sok mindenkinek az egyéni problémáját is próbálták a lánymentés és a falu békéjének visszaállítása mellett megoldani), illetve nem szerettem a neveket benne, mindenkinek túl furcsa neve volt, Annán kívül. De a fantasyban szokásos furcsa neveket használni, mind a szereplőkre, mind a helyszínekre. :) 

Gyerekeknek és kiskamaszoknak, akár olyan 8 éves kortól ajánlom, a hátoldalon lévő 12+ ellenére is. Meg persze gyermeklelkű felnőtteknek is, azoknak, akik szerették Dabos-t és Baráth Katit, és persze Tolkien világát is. A magyar népmesékhez talán kellett volna még néhány klasszikus mesei elem, meseszám, klasszikusabb fordulat. Itt sokkal merészebb azért a történet vonalvezetése, és kevésbé kitalálható. 

A könyvet kedvezményesen megrendelhetitek >INNEN<. 

Beleolvasót pedig >ITT< találtok. 

Köszönöm a Móra Kiadónak az olvasás lehetőségét! :)

A régi kiadás.

Fülszöveg:

"A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása

Kosánc egy igazi mesebeli kis falu, ahol jóravaló emberek élik derűs mindennapjaikat. Azonban a legenda szerint a Kosánc felett magasodó Jeripusz hegy szívében alvó gonosz százévente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát. Történetünk épp egy ilyen időszakra esik – ám mikor a szépséges Virág Eszter eltűnik, többen is megmentésére indulnak, köztük Balambér, a falu legkedvesebb fiatalembere, és a belé reménytelenül szerelmes Anna. Kalandos útjuk tele van furcsa lényekkel, véletlen találkozásokkal, rejtélyekkel és meglepetésekkel. Vajon Balambér kiállja a próbákat? Anna áldozatai megmenthetik a fiút és a küldetést? S mit csinál eközben a Jeripusz hegy szívében Eszter?

Magyar Katalin magával ragadóan izgalmas története először 1987-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, most új köntösben, Nemes Anita illusztrációival fedezhetik fel az olvasók ezt a rejtett kincset."

Alix E. Harrow: The Ten Thousand Doors of January

Régóta szemeztem már Alix E. Harrow könyvével, de kicsit bizalmatlan voltam, hátha a csodás külső mögött nincs annyira jó történet, csak egy újabb tucatkönyv. Aztán csak nem hagyott nyugodni, hogy átjárókról szól, és hogy standalone, nem sorozat. Végülis várólista csökkentésbe tettem, és megvettem Audible-ön. Igaz, így nem nézegethettem és forgathattam élőben, de a mámorító virágos-kilincses borító rámkacsintott a telefon képernyőjéről is. ;)

A könyvre sokszor portál fantasy-ként referálnak, de szerintem sokkal inkább a klasszikus kalandregény nyomvonalát követi, szerelmi szállal és misztikus elemmel. De ez a megnevezés már talán nem divatos.

Az átjárók és ajtók egyébként már régóta csábítóak nekem; az egyik kedvenc könyvem volt gyerekkoromban Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiája (His Dark Materials), és abból is A titokzatos kés című középső kötet (The Subtle Knife), amiben egy kés segítségével ajtókat hasítanak a világok szövetei közé. A párhuzamos világok létezése rendkívül izgalmas lehetőség, és szerintem egy-egy ilyen alapelem köré nagyon változatos történeteket lehet szőni, jó alap.

Hogy miért Ten Thousand Doors of January? A főszereplőt hívják Januarynek, January Scallar (magyarul Dudose lett, és van oka ennek, igen :)), aki egy félárva lányka, különleges kinézettel. Cornelius Locke házában él, annak pártfogoltjaként, miközben apja, Julian, Mr. Locke-nak dolgozva különféle felfedezőutakra megy a világ minden tájára, és érdekes csecsebecséket, egzotikus tárgyakat gyűjt neki. A regény az 1900-as évek elején játszódik, azonban a múltba is visszatekint, méghozzá egy könyv segítségével, amelyet January egyik nap megtalál a házban. Ez a "könyv a könyvben" történet váltakozik a jelen eseményeivel, így az elején kicsit zavaros lehet a dolog, de hamar kitisztul. A könyv átjárókról (is) ír, és egy szerelemről... Jelentőségét csak a fejezetek előrehaladtával értjük meg igazán, amikor végül összekapcsolódik a két szál. 

January szembeszegül Mr. Locke-kal, és az általa vezetett archeológiai társasággal, és nem is tudhatja előre, kivel húzott ujjat ezáltal... Menekülni kényszerül, és felkutatni, meglelni, megvédeni az ajtók titkát, ami talán elvezeti a megoldáshoz, és még sok minden máshoz is. 

Először is, gyönyörűen van megírva a könyv, tényleg lírai és szép a nyelvezete, írásmódja, stílusa, nagyon kellemes volt olvasni. A "könyv a könyvben" sztori is nagyon tetszett, és bevallom, nem gondolkodtam rajta túl sokat, így értek benne meglepetések bőven - pedig valóban elég kiszámítható, ahogy sokan írják is róla. 

Azt gondolom viszont, hogy az ajtók és a különleges világok kaphattak volna sokkal több szerepet is. Nincs olyan sok utazás, felfedezés benne, mint lehetne. A történet kibontásában sok kiaknázatlan lehetőség maradt.

January szerintem nem sokat fejlődött, illetve ha úgy vesszük, csak a végén látjuk másnak, de akkor hirtelen. A cselekmény alakulása közben botor döntéseket hoz, vagy nagyon naivan áll hozzá dolgokhoz. 

Jane Irimu nagyon érdekes karakter, de sajnos nem olyan sokat kaptunk belőle, rá pedig kíváncsi lettem volna, a háttértörténetére, a világára. 

Magyar kiadás az Agavétól.

A szóművesség baromi jó ötlet, abba kapaszkodik bele, hogy a szavaknak erejük van, csak persze ki kell tapasztalni, hogyan is lehet használni ezt a képességet. January elég gyorsan rájön szerencsére, bár néhol elgondolkodtam, hogy mégis hogyan volt annyi idő az adott jelenetben, leírni valamit, főleg azokkal az adott módszerekkel, amik épp rendelkezésre álltak. 

Apróság, de idegesítő volt, hogy a Sindbad nevű kutya beceneve Bad volt, úgyhogy konkrétan azt kellett hallgatni, hogy folyamatosan "rossz"-nak hívják azt a szerencsétlen kutyát... Hát ez nem volt szerencsés. Miért nem maradhatott simán Sindbad? Ha rövid nevet akart a szerző, akkor lehetett volna Max, vagy kb. akármi.

A szerelmi szálaknál engem nem szokott zavarni a szerelem első látásra, de azt gondolom, Januarynek SPOILER nem feltétlenül kellett volna beleszeretni a körülötte levő egyetlen hímneműbe, lehettek volna jó barátok, társak, enélkül is, és semmit nem változtatott volna a történet kimenetelén ez sem, a könyv ugyanúgy Samuelnél landolt volna. SPOILER VÉGE! 

Érdekes volt a végén a "hazatérés", az egész egy kicsit modern Odüsszeiára is hasonlít ebben a vonatkozásban, ami meg tudott érinteni. ♥

Összességében örülök, hogy elolvastam, jólesett belemerülni, hibái ellenére szerethető könyv szerintem, de ahogy írtam, jót tesz az elvárásoknak, ha nem portál-fantasyként ugrik bele az ember, hanem misztikus-szerelmes kalandregényként kezeli, amiben vannak azért közhely-szerű elemek is (árva, különleges lány, insta-love, fekete-fehér szereplők, naivitás). Ezeket azonban számomra kompenzálta a stílus, az izgalmak és a gördülékenység. 

Na ezt hámozzátok ki! Kellemes utazást, az Ajtók nyitva állnak! :) 

Ernest Cline: Ready Player Two

Egy ideje már itt áll piszkozatban ez a bejegyzés, Ernest Cline Ready Player Two című könyvét ugyanis még február végén fejeztem be. 

Az első részt 2015-ben ismertem meg, és nagyon-nagyon szerettem, kellemes kis geekség volt, sci-fi, disztópia és kalandregény műfaji elegye, pergő cselekménnyel, sok popkulturális utalással, amikhez azonban nem kellett mélyreható tudás, lehetett sodródni az árral, és ráismerni közben sok mindenre, ami nosztalgikus érzéseket keltett.

 

A könyvből készült Spielberg film aztán 2018-ban került a mozikba, és sok kritika érte, de nekem hatalmas élmény volt - mondjuk bizonyára köze volt hozzá annak is, hogy a könyv pontos cselekményéről megfakultak addigra az emlékek, és a változtatások nem zavartak annyira. 

Kicsit hezitáltam, hogy újraolvassam-e az első részt, mielőtt belevágok a folytatásba, lévén, hogy már 3 éve se voltak meg a pontos események, de aztán felülkerekedett a kalandvágy és a kíváncsiság, és belevetettem magam a második kötet eseményeibe. Szerencsére hamar felderengett minden és mindenki, és annyira nem is volt szükség a régi cselekményszálakra. 

James Halliday univerzuma az Easter Egg keresés után is tartogat még meglepetéseket... Wade, vagyis Parzival (Z) mindössze néhány nappal a verseny megnyerése után olyasmire lel, ami gyökeresen megváltoztatja az Oasist, és a felhasználói élményeket. Kiderül, hogy Halliday kifejlesztett egy olyan eszközt, amellyel nem csak részt venni lehet a virtuális valóságban, de mind az öt érzéküket is tudják használni a felhasználók, valamint mindenki fel is töltheti az átélt, valós élményeit, hogy aztán mások is érezhessék ugyanazt, mint ők. Az ONI (Oasis Neural Interface) rendkívüli tapasztalásokat tartogat, azonban addiktív, és túlzásba víve synaptic overload syndrome-hoz, agykárosodáshoz, vagy akár halálhoz is vezethet... Talán nem véletlen, hogy Halliday nem szabadította rá a világra eme nagyszerű találmányát? Wade azonban úgy dönt, Art3mis minden heves ellenkezésének dacára, hogy közkinccsé teszi az ONI-t az Oasis felhasználók közt. 

Az ONI lenyűgöző lehetőségein túl Wade-re egy újabb rejtvény is várt, egy új küldetés, a "Shard Riddle", amiben hét "szilánkot" kell összegyűjtenie, hogy egy versike szerint ismét összeálljon a "szirén lelke". A megoldás természetesen ismét csak Halliday, Ogden Morrow és Kira múltjában rejlik, és bár két évig nagy a csend a játék körül - annak ellenére, hogy Wade rengeteg pénzt ajánl a nyomravezetőnek - , hamarosan felbolydul az egész Oasis, és mindenki az ONI foglyaként találja magát egy mesterséges intelligenciának "köszönhetően"... 

Az eleje és a vége tetszett igazán a történetnek, de azért sajnos vannak nagyon gyenge és kifejezetten rosszul sikerült részei is, amik lehúzzák. Az eleje nagyon érdekes, ahogy bevezet az ONI rejtelmeibe, és lehetőségeibe, valamint az új feladványba, bár talán túlságosan monológszerű is, mintha gyorsan le akarta volna darálni Cline a lényeget a megértéshez. Nincsenek interakciók, párbeszédek, csak úgy elmeséli a narrátor, hogy mi hogy is működik. 

Ami igazán rémes volt, az kétségtelenül a Prince- es kaland, ami eleve szörnyen hosszúra van nyújtva, de valahogy még hosszabbnak is érződik, és totálisan érdektelen bárkinek, aki nem nagy Prince rajongó...

Pont az volt a nagy előnye az RPO-nak, hogy nem kellett hozzá igazán nagyon mélyen geeknek lenni, a triviák viszonylag közismertek voltak, nem bonyolódott bele egyes popkult elemekbe, és ehhez főleg nem igényelt nagyobb háttérismereteket. Most viszont ezt elszúrta - legjobban Prince-szel, de néhány másik elem is picit sok lehetett annak, aki nem ismeri. Nem sikerült balanszírozni a közismertebb popkult határán. (Én annyit tudok Prince-ről, hogy tudom hogy néz ki, és hogy Purple rain, purple rain... )

A végén viszont pazarul elkanyarította a szálakat, és eléggé tetszetős befejezés lett belőle, még ha picit túlságosan "szép" is talán. Remek az alapötlet az ONI headsetekkel és a digitalizációval, de persze mindennek baromi sok hátulütője lehet/lenne, ha megvalósulna, rengeteg visszaéléssel. Egyelőre nem tudnám így elképzelni a világot, pedig valamelyest erre haladunk, és talán tényleg valósággá válik... 

Összességében tetszett, de hibái miatt elmarad az első résztől. 

Alig várom viszont, hogy láthassam filmen, ott talán majd helyén kezelik Prince-t is. :D

Ready Player One - a film

Két és fél éve olvastam el Ernest Cline regényét, a Ready Player One-t, és menthetetlenül beleszerettem, legyen bár hamisítatlan geek stuff az egész, telis-tele popkulturális utalásokkal a '80-as '90-es évekből... - mégis nagyon tudtam vele azonosulni. Már akkoriban is voltak hírek a megfilmesítéséről, 2018-ig kellett azonban várnunk, hogy megérkezzen az adaptáció Steven Spielberg rendezésében, és beülhessünk a moziba egy egészen egyedülálló élményre a Ready Player One vászonra készített változatára, ami szórakoztató, mozgalmas és kifejezetten egyedi lett, sok kreatív megoldással és magával ragadó látványvilágával. Egy sci-fi, ami mégis inkább kalandfilm, és kincskereső játék.

Nem utolsósorban pedig (végre) nem egy szokványos szuperhősfilm, hanem a fimek hőskorát idéző szuperfilm az, amit kapunk. ;) 

Dan Brown: Origin

Az Infernót nagyon szerettem olvasni, de pont emiatt kicsit féltem is, vajon az új rész meg tudja-e majd ugrani a szintet. Mindenesetre egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Langdon professzor újabb kalandjaiba mindenképp bekapcsolódom.

"We must be willing to get rid of the life we've planned, so as to have the life that is waiting for us."

Joseph Campbell

Ezzel az idézettel indul a regény, és nagyon megtetszett, vártam, hogy pontosan milyen implikációi is lesznek a történetre nézve. 

Az Origin címe a kiindulásra utal, az emberiség és a világ kezdetére avagy honnan jöttünk? Isten teremtményei vagyunk-e, vagy az evolúcióé? A fizikai-kémiai változások elegendőek voltak-e, hogy létrehozzanak életformákat, vagy kellett az isteni közreműködés? Van-e helye, létjogosultsága ez alapján a vallásnak, vagy csak szemfényvesztésen alapszik?
A honnan jöttünk párja persze a hová tartunk? Ez a két központi kérdés vonul végig a történeten. Hová tartunk, avagy mi az emberiség jövője? Merre haladunk a jelenlegi technikai fejlődéssel és milyen ütemben? Mi történik velünk, mint fajjal? Milyen átalakulások várhatóak?

A történet központi alakja a futurista Edmond Kirsch, aki a világ három nagy vallási vezetőjével tartott titkos tanácskozása után néhány nappal egy rendkívül nagyszabású esemény keretein belül szeretené a nyilvánosság elé tárni felfedezését, ami az egész világot meg fogja rengetni, és válaszokat ad a honnan jöttünk és hová tartunk kérdésekre.

Az eseményen Langdon prof is részt vesz, Kirsch ugyanis a tanítványa volt. Kirsch egy vetítés keretein belül Langdon alakját is behozza a képbe, megidézi a professzor szavait. Ha ez nem lenne, Langdon persze akkor is a sűrűjébe keveredne a dolgoknak. A megszokott recept szerint kialakul egy elég nagy kalamajka a múzeumban, ahova egy bérgyilkos is befurakodott, és Langdon egy csinos nőt társául fogadva hirtelen menekülni kényszerül. Ismerős, nemde? :) A sablon működik, csak egy jó alaptéma kell hozzá és érdekes helyszínek.
Az egészet egy virtuális szereplő, Winston teszi különlegesebbé, akit először csak rögzített audioguide-nak vélünk, de kiderül, talán sokkal több annál.
A bilbaoi Guggenheim Múzeumon kívül, ahol Edmond Kirsch az előadást tartja, van a könyvnek magyarországi helyszíne is, Budapest, a Dohány utca, romkocsmák... A három vallási vezető egyike, egy rabbi itt éli ugyanis mindennapjait. A rabbival történtek voltak talán a legizgalmasabbak a könyvben. Ugyanakkor persze mindenek fölött izgalmas a tényleges válasz (vagy lehetséges válaszok) a hová tartunk kérdésre. A mesterséges intelligenciára kihegyezni a regényt remek ötlet volt, és az is tetszett, hogy felvillantak a veszélyei. Kicsit másként gondoltam a rejtélyek kibogozását, de végső soron így is adott pofont, és tartogatott meglepetéseket. SPOILER! Sokáig azt hittem, Kirsch halála megrendezett, és ezzel akartak nézettséget, és nagyobb médiafigyelmet. Azt  gondoltam Winstonról kiderül majd, hogy igazából Kirsch a háttérből. De így is tetszett, hogy Winston miket machinált - gép létére... mennyire is ébredhet öntudatra a robot?! Voltak már ijesztő eredmények ilyen kísérletekben.. SPOILER VÉGE! 

A korábbi kötetekhez képest kicsit kevesebb volt a kulturális utalás, és több volt az akció, a rohangálás (vagy csak már túl rég olvastam a Da Vincit, és nem emlékszem pontosan :)). A Miller-Urey kísérleten, a jelszó-keresésen, néhány festményen, a Casa Milàn és a Sagrada Familián kívül nem sok tudományos-kulturális tartalom volt, ebből szerintem elbírt volna még többet. De kellett idő a meneküléshez és a konteó oldal bemutatásához is, valamint a mellékszereplők szálainak bonyolításához. Ambra Vidal és Julián herceg egzotikus fűszerei ennek a sztorinak.

“We comfort our physical bodies in hopes our souls will follow.” 

Értékelés: 10/7 Összességében érdemes elolvasni, lehet kicsit tobzódni a szokásos Langdonos-akciókban, és azért közben elgondolkodni a világ sorsának alakulásán is. A tudomány vs. vallás illetve a tudományos tények vs. emberi butaság témában is elég jól fejteget, és ügyesen lavírozik a válaszadásokban. Ad is jó választ a feltett nagy kérdésekre, meg nem is. Nem hagy kielégítetlenül, holott azt hinné az ember, ezekre lehetetlen válaszolni.
Valami mégis kellett volna még, hogy az Angyalok és démonok vagy az Inferno szintjén mozoghasson. Nem tudott annyira berántani, csak beállt a sorba a Dan Brownok közé, és elvegyült...
A zárása egy picit talán túl nyálas is volt.
Ó és még valami. Lehet, hogy pont a technikai fejlődés ad fricskát Dan Brownnak, mert kicsit úgy éreztem nem elég, amit mutat - hogy én ezt már ismerem. Hogy kitalálom a "kódját", és hogy sok mindent hallottam már, vagy ismerem a netről valahonnan. A Da Vinci kiadásakor ismert világ sokkal jobban kinyílt már. Entrópia, a fordított perspektívák, a FedEx logo kis "titka", vagy hogy mi is van a big banggel, meg a big bangen túl... Ezekről már hallottunk itt ott. Nem tudott olyan újdonságokkal előrukkolni, mint korábban. Több szimbólumot, több kódfejtést, több logikázást kérek, Mr. Brown! :) Legközelebbre... :) 

A legmeglepőbb dolog: kürtőskalácsot olvasni egy Dan Brown regényben. :D És voltak más magyar szavak is. :)

Érdekes szavak, kifejezések: 

trepidation - izgalom, remegés, zaklatottság

forgo - lemond vlmiről, nem vesz igénybe

A trepidationt sose tudom megjegyezni... 

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Eternity's Wheel

Belekerültem egy sorozat olvasó-sorozat befejező spirálba úgy látszik, és egymás után olvasok sorozatrészeket, sőt, az előző hónapban egy egész trilógiát elolvastam egy falásra, és most is belekezdtem épp egy harmadik részbe... Így esett, hogy az Ezüst álom olvasása utána úgy döntöttem, most nem várok a magyar kiadásra, befejezem az InterWorld trilógiát is, és a harmadik részt angolul olvastam el. Az Eternity's Wheelt ismét hárman jegyzik, bár kifejezetten megjegyzik, hogy igazából a Reavesek írták, Gaiman azt hiszem csak ötletadó. 

A sorozat előző kötetei az Agavénál jelentek meg magyarul: 

1. Köztesvilág 

2. Ezüst álom

A harmadik epizód ezúttal vagy kétszer olyan hosszú mint az eddigi részek voltak, és ezért kicsit több kaland is belefért, de mégsem éreztem túlnyújtottnak, pont jó volt így. Rengeteg világjárás, időutazás és a szokásos szorult helyzetből szorult helyzetbe kerülés fért bele. Előkerülnek a kicsit eltűnt szereplők is, és persze megint van néhány halál, ami megtöri a sorozat ifjúsági jellegét.

Nagyon jó volt, hogy a könyv elején, amikor is Joey ugye visszakerült a saját Földjére, világába, csinálnak egy helyes kis összefoglalást az eddigiekből, egy kis recap, ami nem jön rosszul, ha eltelik egy kis idő a második és harmadik kötet olvasása közt, de szerencsére akkor sem zavaró, ha frissen olvassuk tovább a sztorit. Joey egy régi tanárának (Mr. Dimas) számol be a történtekről, így elevenítjük fel az eseményeket. 

Vártam Acacia felbukkanását is, a megmentett ikrekét, és persze a főgonoszokét. De legjobban Színesnek örültem. És roppant érdekes volt a gondolat, hogy esetleg a mudléf is egy Joseph Harker, csak a multidimenziós formája. :) Erre eddig valamiért nem is gondoltam. Mindenesetre nagyon tetszett ez az irányvonal, SPOILER és a végén a "fúzió", a gyógyító szándék. Érdekes, hogy egybeolvadtak valahogy, és kicsit nyitott maradt a kérdés, mi lesz/lehet velük. SPOILER VÉGE

A Dereséj fenyegetése közeleg, és Joey kénytelen a kezébe venni az irányítást. Akármilyen kutyaszorítóba is kerültek, meg kell próbálni megoldani, és ezúttal örömmel konstatáltam, hogy Joey sokat fejlődött, és nem halmoz hibát hibára, nem mindig ő a ludas valami kulcsfontosságúban, nem kell szégyenkeznie egy-egy ballépése miatt. Joey szép lassan megérett a vezető szerepre. 

A mudléffel kapcsolatban írtak mellett volt még néhány kis ködösebb, és nyitottabbnak tekinthető részlet, szóval nem csodálkoznék, ha valami folytatást mégis kreálnának hozzá, de elvileg lezárt a trilógia. 

A megoldás meglepett, nem gondoltam rá, és persze most sem maradtak el a hősies, önfeláldozó tettek, nagy szavak, de ez dukál is az egész Multiverzum megmentéséhez. 

Örülök, hogy picit betekinthettünk az Időőrség soraiba is. 

Az, hogy átváltottam az angolra, nem okozott nehézséget, és elég egyértelmű volt minden technikai szó és a kitalációk angol megfelelői is. Színes Hue az angolban. :) A többi szó nagyon hasonló az eredetihez, pl Binary, HEX, Altiverse, Multiverse, Arc, fringe worlds... A Dereséj pedig FrostNight, szóval rögtön rá lehet jönni, mikor miről beszélnek. 

Értékelés: 10/7 Egy picit talán elmaradt a másik két kötettől.  Kalandos, akciódús és gördülékeny, de néhol belebonyolódik az időbe, időutazásba, dimenziókba. Nem tökéletes, de ugyanúgy pörgős és szórakoztató, mint az eddigiek voltak.

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Ezüst álom

A Köztesvilág második epizódja, az Ezüst álom a kezdőkötethez hasonlóan gyors iramú, rendkívül kalandos és sok izgalmat rejt magában. Eddig is meglepve konstatáltam, ha ketten írnak együtt egy könyvet, de most pláne nagyot néztem, hogy már hárman vannak. ;) Ettől mindenesetre sem jobb, sem rosszabb nem lett ez a rész, nem érződött benne egy újabb "hang" jelenléte. 

Joey Harker - aki szeretné, ha inkább mindenki Joe-nak szólítaná -, már korántsem az a csetlő-botló fiú, aki az elején volt. Beleszokott a képzésbe, és együtt igyekszik parainkarnációival, és csapatával, hogy minden lehetséges módon megakadályozzák a mágia és a tudomány egyensúlyának felborulását. A Bináris és a Hex azonban szervezkedik, és időközben új, bajba jutott világjárókat is be kell gyűjtenie a csapatoknak. De nem csak ők kerülnek a hajóra, hanem egy ismeretlen lány is, aki nem Joey-hasonmás... Ő Acacia Jones, és rejtélyes módon még az Öreg is megbízni látszik benne valamiért. Vajon ki a lány, akit mindenki Joey barátnőjeként kezd el emlegetni, és kiket képvisel? Lehetnek társak Joey-val?

Gaiman és a Reavesek egy újabb érdekes agymenést alkottak a Köztesvilág-Altiverzumok-Átmenet vonalon, megspékelve ezer bonyodalommal és persze életveszéllyel is a legénység számára. Ebben a kötetben kicsit szétesni látszik a rendszer, és a káosz eluralkodására tett kísérletek mindegyre zátonyra futnak: még egy egyszerű terepgyakorlat is halálos áldozatot követelhet... 

Kicsit hiányoltam a párhuzamos univerzumokban való elmerülést, de ezúttal másféle csalinkázás és különleges utazás került reflektorfénybe. Főleg menekülés szintjén. :) Az új szereplők kifejezetten tetszettek. Acacia eleinte kicsit fölényeskedőnek, önteltnek tűnt, de később megkedveltem, és nagyon menő, amit a körmeivel és az áramkörökkel és csak úgy egyébként is képes művelni. :) Sajnáltam, hogy a megmenekített ikerpár világjárókhoz nem tért vissza a kötet, de majd a következő részben biztos előkerülnek ők is. Sok egyébre is választ kell majd ott kapnunk, mert elég sok elvarratlan szál maradt a végére, és még az a függővég is... 

Ez a rész is nagyon akciódús, igazi vérbeli kalandregény a számítógépes játékok stílusában megalkotva. Helyet kapnak az érzelmek is azért persze, komolytalanabbul is, úgy mint érdeklődés a másik nem iránt, de komolyabb formában is kapunk "leckét" a bajtársiasságról, a veszteségről, bűntudatról. 

Az eleje felé volt egy Köztesnapló-részlet Acaciától, kár, hogy később nem volt ebből több. Örültem volna több jelenetnek még Színessel is, a multidimenziós létformával. Ő most elég keveset szerepelt, de akkor nagyon jópofa volt; különösen tetszik a színekkel való kommunikációjának leírása, érzékeltetése, magyarázata. 

Értékelés: 10/8 Újabb epizód ebből a pszichedelikus, űrgammás, furcsa gaimani világból, tele kalanddal. Ennél nem több, de nem is kevesebb. :)

Kiadja az Agave Kiadó.
Rendelt meg tőlük, >ITT<!

Neil Gaiman - Michael Reaves: Köztesvilág

Még mindig nehezen fér a fejembe, hogy lehet ketten könyvet írni, de ám legyen, ha valami jó sül ki a dologból én nem firtatom a mikéntet. ;) Neil Gaiman és Michael Reaves könyve, a Köztesvilág eredetileg tévéfilmnek készült, de nem vették meg az ötletet a filmesek, így aztán regényt kanyarítottak belőle, sőt sorozatot. Az első kötet meglehetősen rövid, a magyar kiadás is kicsit becsapós, mert az utószó, és a másik Gaiman kötetből beillesztett novella nélkül bizony nincs 190 oldal sem. Ez nem baj, gyorsan el lehet olvasni, és haladós olvasmány, nem csak a pörgős cselekmény, de az izgalmak miatt is. 

A párhuzamos világok gondolata már foglalkoztat egy jó ideje (már Pullmann-nál is megjelent, talán ott olvastam róla először, tizenévesen), és ennek a könyvnek is központi eleme, hogy nagyobb döntések során létrejön egy alternatív valóság is, ahol a másik utat választottuk... Így aztán végtelen számú világ sorakozik fel egymás mellett, és csak osztódnak tovább minden egyes nagyobb döntési szituációnál. Hogy egymással mennyire vannak "átfedésben", az rejtély. Itt a regényben a főhős, Joey Harker véletlenül lép át a világok közti átjárókon, és ott meglepve tapasztalja más Joey-k sokaságát különféle formákban, nemekben, messzi galaxisokból. Ők a Köztesvilág védelmezői, világjárók. A tudomány és a mágia egyensúlyának fenntartói is ők, akik próbálják megakadályozni, hogy felülkerekedjen az egyik vagy a másik szélsőséges csapat. A világok ívének mentén ugyanis vannak inkább mágiával működő, és inkább tudományos alapokon nyugvó világok is. 

Azért tetszett a könyv, mert rendkívül fantáziadús, okos fogalmakat hoz be - még Hawkingot is emlegeti -, és jó a stílusa. Az Átmenet nevű hely leírásai szinte pszichedelikusak. Formák, alakzatok, lények kavalkádja, szinesztéziák, görbék és irányok leírhatatlan egyvelege a hely, a képzelet itt semminek nem szab határt... teljesen bele lehetne bolondulni egy ilyen szimulációba. 

Az Átmenetben ismerkedik meg Joey Színessel, aki egy buborék-lény, egyébként pedig mudléf (multidimenzionális létforma). Minden titkát szerintem még nem tudtuk meg, kíváncsi lennék, mi is ő valójában, esetleg átalakul-e valami ember formává, vagy csak a főszereplők segítője marad. 

Vannak egyszerűbb és kicsit sablonosabb megoldások a könyvben - pl. az otthontól való búcsú nekem sánta volt, vagy a gonoszok alakja kicsit leegyszerűsített, sztereotipizált -, de ez egy ifjúsági fantasy, és akként is kell kezelni, plusz egy sorozat első darabjaként tekinteni rá. Tizenéves célcsoportnak íródott, tökéletes arra, hogy kamasz fiúkat is olvasásra bírjon, abszolút izgalmas és kicsit hasonlít a videojátékok világához. De nekem a Szerencsére a tej is eszembe jutott róla - a kaland hangulata miatt talán. :)

Hibái megbocsáthatóak, lazán kell venni ezt a sztorit. Az szerintem bosszantóbb, hogy egy 190 oldalas könyvben már a második oldal tetején typo van, úgy, hogy van feltüntetve korrektor is. 

Kedvenc idézet:

"Sóhajtott. Hosszú sóhaj volt, fáradt és bölcs. Isten sóhajthatott ilyet hatnapi kemény munka után, alig várva a kozmikus lazulást, amikor egy angyal odaadott neki egy jelentést egy almafogyasztási problémáról."

Értékelés: 10/8 Lekötött és jó szórakozást nyújtott. Nem tudom mennyi belőle Gaiman agymenése, de az Átmenet leírásait gondolatban csak neki tulajdonítottam. Klasszikus szerkezet hőssé válásról, és arról, hogy nő fel valaki egy predesztinált sorshoz. A csavar benne, hogy egy ilyen klassz, multidimenziós, mágia vs tudomány világba van helyezve. :)

Kiadja az Agave Kiadó. 

Rendelt meg tőlük, >ITT<! 

Ernest Cline: Ready Player One

Wow, micsoda könyv került a karmaim közé! Nagyot néztetek ti is, valljátok be! :) Ernest Cline regénye elég nagy népszerűségnek örvend, és nagyon örülök, hogy én is a rajongók táborát gyarapíthatom, ez a könyv ugyanis tényleg szuper. Különös egyvelege a geekségnek, video- és computer játékoknak, '80-as, '90-es évek popkultúrájának, filmjeinek, és nos, ami még a gerincét adja: egy jókora adag társadalomkritika és egy virtuális valósággal operáló disztópia.

A bolygónkat tönkreteszi a túlnépesedés, a gazdasági válság. Éhezés van és tömegnyomor az egymásra tornyozott, veszélyes lakónegyedekben. 2044-et írunk, és ebben a világban mindenki az OASIS-be, egy virtuális valóságba menekül. De ez nem csupán menekülés, hanem remek lehetőség is, hiszen maga az oktatás is itt folyik ebben a szimulációban, ahol avatárunknak sokkal több lehetősége van fejlődni és "kalandozni", mint a való világban. Az élettér egy virtuális világban teljesedik ki tehát. Visor és kesztyűk, és már be is léphetünk.

Az OASIS megteremtője, James Halliday halálakor egy kincskereső játékot hagyott hátra a virtuális valóságban, nem is kis téttel. Halliday Easter Eggjét kell megtalálni három kulcs megszerzésével, három kapu kinyitásával. Aki megleli, azé lesz Halliday mesés öröksége, és hát, maga az OASIS is. A halála óta azonban eltelt már öt év, és senki nem került közelebb a rejtvény megfejtéséhez. Wade Watts, egy átlagos tinisrác akad rá az első nyomra, és szerzi meg az első, a rézkulcsot (Copper Key) a történet elején... Avatárja Parzival, ugyan egy kis ideig segít neki a rejtőzködésben, de nem igazán lehet titkolni, hogy előrelépett a "pályán", a pontjai rendkívüli magasságokba emelkednek, és ez mindenki számára látható... Hirtelen nagyon sok ellensége lesz Wade-nek, köztük persze az egész IOI, egy szervezet, akik összefogásban működve próbálják megnyerni a kincsvadászatot, és fizetőssé tenni az egyébként filléresen, vagyis gyakorlatilag ingyen elérhető szimulációt. Világuralomra törnének. 

Agave, 2012

Wade nem sok ideig marad a toplista elején a kincsvadászatban, hamarosan többen is felzárkóznak mögé, és elindul a versenyfutás az idővel, és az IOI önkényuralma és diktatúrája elleni csata, amely ott lebeg minden OASIS user feje felett, ha ők kaparintják meg Halliday tojását... 

A virtuális élettér remek volt. Az egész ötlet az, és az is, hogy nem csupán öncélú, szórakoztató egységként van jelen ez a három dimenziós valami a szereplők életében, hanem tényleges funkciókkal bír, és csomó előnye van. Ahogy korábban említettem itt járnak iskolába is a gyerekek, lehet dolgozni menni, üzleti ügyeket, vagy szerelmi életet lebonyolítani benne, játszani, szórakozni, és mindenféle egzotikus helyre, vagy fantáziabirodalomba eljutni vele. Anélkül, hogy bárki tudná ki vagy, és hogy nézel ki igazából, kreálhatsz magadnak ellenkező nemű avatárt is akár, más bőrszínűt, soványabbat, tökéletesebbet... Az iskolában nem létezik a bullying jelensége, a téged zavarókat le is némíthatod. Az órán figyelned kell, mert a program nem engedi, hogy más adatokhoz hozzáférj közben belülről a rendszerből.. De az órák érdekesek is, hiszen egy végeláthatatlan tanulmányi kirándulás az egész, és a virtuális térben mi az, ami nem lehetséges? Remek elképzelés, és remek a felvetés, mi lenne mindezzel rossz kezekben?

Halliday rejtvényének megfejtéséhez saját kedvelt dolgain, a 80-as évek popkultúráján, ma már retrónak számító videojátékokon, filmeken, zenéken át vezet az út. Csomó minden számomra is ismeretlen volt, de ez, legnagyobb örömömre cseppet sem volt zavaró. Akinek ismerős minden említett utalás, még többet nyer a könyvvel, de akinek nem, az sem veszít semmit. Bingo. 

A pacman, a régi számítógépes játékok előhoztak nekem is azért saját emlékeket, és abszolút tudtam kötődni ehhez a geek világhoz. Igen, van bennem egy jó adag geekség. :) Imádtam a régi számítógépes játékokat: Prehistorik, Jazz Jackrabbit, Keen, Pinball... Lehet röhögni, de ezekkel oltári jól el lehetett lenni egy pár órát leckeírás előtt. :D Nekem az ilyenek jöttek be, a Doom és hasonló 3D-sek már kissé ijesztőek voltak, de játszottunk azokkal is. Kinek mi volt. A barátnőkkel átmentünk egymáshoz és nyomtuk őket. :) 

Az OASIS ennél sokkal kidolgozottabb persze :D de én ilyenekkel
játszottam.

A feladványok, feladatok, amiket a kulcsokért, és a kapuk kinyitásához meg kellett oldani, nagyon tetszettek. Az egész regény feszült volt, és volt egy sodrása, mindig történt valami, Wade-nek mindig akadt valami nehézsége, nem futkározott végig egyszerűen az úton, de nem is volt nyakatekert a dolog. A szereplők sorrendje folyamatosan változott a táblán, és nem lehetett sejteni, mi lesz a végkimenetel. 

A karakterek egyébként nem voltak nagyon kidolgozottak, de némi rejtélyesség kellett ebben a játékban, hiszen eleve nem sokat adhattak ki magukról, kapcsolataik visszafogottan szövődtek, a tét nagyon volt, amiért mind versenybe szálltak. 

Értékelés: 10/10 Egy modern disztópiába csomagolt, klasszikus és mesei elemekkel dolgozó kalandregény sci-fi, játékokkal, popkultúrával, pergő cselekménnyel. Egyáltalán nem csak kockáknak szól, sokrétű, és gondolkodnivalót is ad bőven, lehetne még a témáiról beszélgetni. 

Steven Spielberg rendezi a filmet belőle. :) 

Az Agave 2012-ben adta ki, a piros borítós verziót, most 2015-ben azonban >újra kiadták<, ezúttal így fest: 

Agave, 2015

Poszt-turkáló: Fehér Klára bejegyzések 2.

Az előző rész után hozom a poszt-turkálóban a második adag Fehér Klárát, amik annak idején a freeblog homályába vesztek. Ebben a bejegyzésben a híres és népszerű Bezzeg az én időmben, és a méltatlanul mellőzött A földrengések szigete kap helyet. Előbbi eredetileg 2010.07.25-én, utóbbi pedig 2011.05.16-án íródott.

Aki pedig új errefelé, annak egy gyors tájékoztatás: a poszt-turkáló egy olyan rendszeresen, vagy inkább rendszertelenül jelentkező rovat, amiben régebbi, freeblogos időkből származó posztjaimat mentem át ide, a blogspotra is. :)

Bánó Attila: A tudós és a zöldhajú lány

Őszintén szólva egy helyre kis történelmi körítéssel ellátott könyvecskére számítottam, kvázi történelmi regényre, némi időutazással; olvastam már ilyesmiket Gáspár Ferenctől régebben (A strucc vére és ennek folytatásai), és szerettem is - hála neki egy piciny szeletébe bele tudtam magam élni a magyar történelemnek, ami egyébként eléggé távol áll tőlem. Szóval valami hasonlóra számítottam, ismét magyar szerző tollából, és bár teljesen más kerekedett ki belőle, én nagyon élveztem. 

Ez a könyv nagyon ráhibázott, mire vágytam éppen olvasásügyileg. 

A tudós és a zöldhajú lány in medias res belecsap a lecsóba, és főhőse, Korponai Félix, aki őslénykutató, (foglalkozásának mellesleg a kiválasztásában semmi szerepe nem volt) az első oldalakon máris belekerül egy szupertitkos időutazási projektbe, ahol különféle lehetetlen szituációkba küldik vissza a múltba, a magyar történelem jeles alakjai és kulcsfontosságú pillanatai közé. Kiképzésére véleményem szerint nem fordítanak elegendő időt, ennek köszönhetően rengeteg humoros, de ugyanakkor igen veszélyes helyzetbe keveredik, például papírzsebkendőt nyújt a síró királynak, vagy elektromos fogkefét ránt elő honfoglaláskori tarisznyájából... :) :D

A könyv egyetlen pillanatra sem veszi magát komolyan. Gegeket, stand-up comedyt idéző humort , beszólásokat, hirtelen elvágott cselekményszálakat vonultat fel, rendkívül bohókás és emiatt nagyon üdítő is. Viszont senki ne várjon tőle nagyregényt, ez meseregény, sok apró fejezettel, aminek az elején jó kis régimódi összefoglalók vannak, hogy mi is történik az adott részben a szereplőinkkel. Felidézte bennem a Mézga család rajzfilmjeinek hangulatát, az lépcsőházbeli okos hacker-kisfiú alakjával, Neil Gaiman Szerencsére a tej című fantasy-meséjét annak minden képtelen ötletével és ötletességével és Fehér Klárát is méghozzá A földrengések szigetét, amit én nagyon imádtam, annak ellenére, hogy felnőttfejjel ismertem meg. 

A gyerek a dilinyósságot eleve szeretni fogja ebben a kötetben, a felnőtteket meg szerintem visszarepíti gondolatban más hasonló emlékeikhez, akár könyvekről vagy rajzfilmekről legyen is szó. 

Néhol túl egyszerűen elvarrják a szálakat és megoldódik a konfliktus, de ez nem volt zavaró, mert nem lehet teljesen komolyan venni, nem engedi, hogy túllépjen azon a kis szórakoztatni vágyáson, amire hivatott. 

Nem kétlem, hogy a történelmi tények hitelesek benne; Bánó Attilának megjelent még több más, történelmi témájú könyve is. 

Jó hangulatot teremtenek ezek a magyar-történelmi epizódok benne. Emellett rengeteg a New Yorkban játszódó rész, amerikai és orosz titkosszolgálat is belekeveredik a mi Korponai Félixünk balül elsült projektjébe, két bőrdzsekis fazon üldözőbe veszi, a szenátor esélyeit  porig rombolja, egyéb súlyos politikai konfliktusokat is generál, és persze ha nem vigyáz, felborul a tér-idő kontinuum!

Tetszett a szerelmi szál, nem volt zavaró, vagy túllihegett, a megnyilvánulás formáján azért kicsit nevetnem kellett, de ám legyen.

A sok szerencsétlenkedés és ügyefogyott időutazás a zárszóban nyer értelmet, olvassátok el a végéig, érdemes. :) 

Figyelem, gyereklelkű felnőttek előnyben! :) De nekik kötelező!

Értékelés: 10/8 Nem akartam letenni se, olyan könnyed és üdítő és annyira olvastatta magát, az összes kis laza poénjával, és fárasztó helyzetével, mégis egyensúlyban maradt, és nem dőltem tőle se a saját, se a szigeti várvédők, se Zsigmond király, se a honfoglaló magyarok kardjába! :) 

U.i.: Nekem a borító nem tetszik, sokkal ötletesebb lett volna valami rajz mondjuk a két főszereplőről, a zöldhajú Maryről, és Korponai Félixről, szigorúan pizsamában, vagy minimum honfoglaláskori vitézként, elektromos fogkefét lobogtatva. ;)

A kötet 2015. május 26-án jelenik meg az Athenaeumtól.
Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak! :)

Előrendelés: >ITT<

Susanna Lehner: Az El Camino hóhéra

Susanna Lehner új könyve, Az El Camino hóhéra egy különleges elegye a kalandregénynek és borzongató kriminek, és emellett szerelmi és időutazásos szálra is marad benne hely. 

Korábban már meggyőzött a szerző Az aranypárducok ébredésével, ahol a boszorkányok, jóslatok és egy ikerpár különleges kalandjaiba csöppenhettem bele, táltosokkal körítve, és sejtettem, hogy nem foghatok mellé ezzel az új témával sem, még ha maga az El Camino eléggé távol is áll tőlem (nincs a bakancslistámon, az biztos). 

Az El Camino hóhérában a híres zarándokúton szörnyű gyilkosságsorozat veszi kezdetét, de a tettesnek semmi nyoma. ... Egy maroknyi emberkével ismerkedhetünk meg, akik különféle országokból, különféle háttérrel csapódnak egymás mellé, és kiutat keresnek, el akarják fogadni önmagukat, jó útra próbálnak térni, vezekelni indulnak.. de akad köztük olyan is, akinek rejtélyesen sötét múlt áll a háta mögött, nem csupán szerencsétlen párkapcsolatok vagy alkoholproblémák...

A főszereplőnk Audrey Garcia, aki nemrég vesztette el az édesanyját, és talán mondhatjuk, hogy valamiféle spirituális megnyugvást keres az úton. Apjáról nem tud semmit, azonban a szálak hamarosan közelebb kerülnek egymáshoz, mert nagybeteg édesapja épp a zarándoklat elején próbál lánya nyomára bukkanni, hogy még életében összeismerkedhessenek. Egy magánnyomozót küld a lány után, és a lefejezős sorozatgyilkos, valamint egy másik, őrült felbukkanása több mint indokolttá teszi ezt a fajta védelmet Audrey számára. 

Hogy hogy kerül ide az időutazás? Nos, az El Camino vidéke egy igazán különleges energiáktól buzgó útvonal, itt szinte bármi megtörténhet, még az 1500-as évekbe vezető időkapukat is találhatunk. 

Furcsa módon pedig a kis csapat tagjai, a szörnyű bűntettek ellenére sem képesek visszafordulni,  hívja őket a küldetés és láthatatlan misztikus szálak kötik őket az úthoz. 

El kell hogy mondjam, a magam részéről, nem igazán szeretem az El Caminót. Mint témát. Mint "küldetést". Én nem az az ember vagyok, aki ezen végigmenne, ahogy fentebb is jeleztem.

Ami nagy szó, hogy ennek ellenére nagyon élveztem a regényt, nem zavart sem a spirituális rész, sem a filozófiája. Érdeklődéssel figyeltem a helyszíneket, és élveztem a leírásokat is, egészen megelevenedett ez a vad táj az apró falucskákkal, templomokkal, erdőkkel és zarándokszállásokkal. A szerző is úgy tudom végigment az El Caminón, és ez érződik is a könyv felépítésén, részletes és hiteles adatain, akár a földrajzi neveket, helyeket, kilométereket, akár a történelmi és vallási látnivalókat tekintjük. 

A kiadásról muszáj külön írnom, mert annyira igényes. Kemény borítás, bevarrt könyvjelző... Remek a borító is ezzel a szuggesztív tekintetű sebhelyes hóhérral. Élőben még szebb. :) Van régimódi tartalomjegyzék (hiányolni szoktam), jó tagolás, és egyetlen darab elütés vagy hiba sincs sehol, ami különösen jólesett az egyre inkább elharapódzó korrektúra-lightok mellett. :) 

Kattintásra megnő!

Kritikai észrevételként annyit tudnék mondani, hogy számomra több helyen kicsit könnyű volt a megoldás, vagy a következő lépés. Amikor időkapukon mennek át, vagy amikor csak elérnek a következő helyre, esetleg vártam volna valami cliffhangert, akkor is csak egy felébredés és tovább bandukolás történt, vagy az amulett megoldotta a gondokat. De szó mi szó, maga a megoldás jó volt, a legvége is tetszett.

A párbeszédek pörgősek és az egész könyv gyorsan olvasható, gördülékeny és hiába indít már a második oldalon (!) egy brutális gyilkossággal, egészében véve könnyed kikapcsolódás, és jóleső izgalom. :) 

Értékelés: 10/8,5 Egy zarándokút különleges epizódokkal és misztikus fantasy-elemekkel tarkítva, krimi-rajongóknak is. 

Köszönöm az élményt a szerzőnek! :) 

Megrendelhető: >ITT<

Santiago de Compostela

Fülszöveg: "Ezer éve zarándokolnak a vándorok a misztikus El Camino festői vagy éppen hátborzongató ösvényein, hogy Santiago de Compostela lenyűgöző katedrálisába érkezve elhagyhassák bánatukat vagy bűneiket, és megtisztulva új életet kezdhessenek. 

Hőseink a világ különböző tájairól érkeznek az Útra: a gyász és a magány fájdalmával küzdő amerikai ügyvédnő, Audrey Garcia, a férfiakban csalódott német Helga, a szintén amerikai, titokzatos Brad, a felelőtlen életet élő angol James, a piás francia fogorvos, Jean-Pierre és az öregedéstől rettegő spanyol Carmen. Felszínes ismeretségükből mély barátság kovácsolódik, amikor ráébrednek, hogy életük komoly veszélyben forog: egy sorozatgyilkos szedi áldozatait Szent Jakab útjának végeláthatatlan erdőiben. Visszafordulnának, de már nem lehet: az Út nem ereszti őket. 

Miközben fájdalmaik és a hóhér elől menekülve a kilométereket róják, olykor-olykor egy másik világban találják magukat, egy másik korban, mintha az El Camino így üzenné: az emberek bűnei és fájdalmai időtlen idők óta ugyanazok, csak a díszletek változnak. 

Mint ahogy az igaz szerelem is örök és elrendeltetett… Amikor a legnagyobb szükség van rá, a világ másik végéről megérkezik Robert O’Connor magánnyomozó, hogy titokzatos megbízója kérésére megmentse a szép Audrey életét, és bár a lány azelőtt sosem találkozott a férfival, azonnal felismeri az álmaiból…"

A képek illusztrációk. Forrás: google. 

Poszt-turkáló: Az aranypárducok ébredése

A poszt-turkálóba most Susanna Lehner magyar szerző 2011-ben kiadott regényét, Az aranypárducok ébredését hoztam, mégpedig azért, mert most jelenik meg a szerző következő könyve, Az El Camino hóhéra, így aktuális elővenni őt, és mert egy számomra kedves könyvről van szó, amiről viszont kevés helyen tudtok csak olvasni - és sajnos már a freeblogon se, amióta meghalt a szerver. Szóval itt a helye. :) 

A posztot 2011.11.27-én írtam. 

Susanna Lehner: Az aranypárducok ébredése

A könyv új borítója

Szinte félve vágtam bele ebbe a könyvbe is, mert az elmúlt időszakban engem mintha üldöztek volna a rossz, igazán nem tetszős könyvek. Arra is emlékszem, kicsit vonakodva vállaltam el az írónő felkeresésére az olvasást, bár az általa küldött mintafejezet tetszett, és a fülszöveg alapján is kíváncsi lettem Az aranypárducok ébredésére.

Fülszöveg: "Amritát, a boszorkányt fontos küldetéssel bízzák meg: fel kell kutatnia egy harminc évvel korábban eltűnt ikerpárt, mert rájuk vár a feladat, hogy egy ősi ereklye segítségével megtörjék a Sötétség hatalmát. Előbb azonban meg kell küzdeniük a mindenre elszánt démonokkal, és meg kell fejteniük a szellemvilág rejtélyes üzenetét. Az idővel is versenyt futva számtalan kérdésre keresik a választ: Miért fontos, hogy honnan származnak az ikrek? Milyen összefüggés van a Pilis hegység és az Orion csillagkép között? Mi lett az elsüllyedt birodalom, Ataisz népeinek sorsa? Milyen titkot rejt a Zengő Sivatag? És kik a „tiltottvérűek”? Miközben a szereplõk a nyomokat követve beutazzák a fél világot, az olvasó is megkapja a válaszokat. A sodró lendületű regényben ötvöződik a fantázia és a valóság, az emberi világ és a természetfeletti, a kaland és a szerelem, a múlt és a jövő."

Meg kell, hogy mondjam, a könyv minden várakozásomat felülmúlta, és nagyon-nagyon tetszett. Izgalmas kalandregény rengeteg magyar alappal és magyar vonatkozással, amik azonban nem hatnak idegennek a sok más nemzet említése mellett, és nem is suták. A magyar hiedelemvilág, a táltosok, a Pilis hegység és Pilisszentkereszt központi szerepet játszanak, ugyanakkor az egész regény egy nagy utazás, ahol bejárjuk Kínát, Burmát, Miamit, Londont, Máltát és ettől az egész kellemesen multikulti lesz, mégis örömmel vesszük, amikor az újabb fejezet ismét Magyarországra helyeződik.

A főszereplők szimpatikusak és bár kritikaként lehetne megfogalmazni, hogy Morganen kívül mindenki elég egyértelműen fekete vagy fehér, rossz vagy jó, ez valahogy nem zavart, mert úgy megszoktam és megszerettem őket. Az ikertörténetek szerintem alapvetően vonzóak, ha még ehhez hozzáadunk egy ügyeskedő vörös boszorkányt, néhány démont, vámpírt és lidércet, és a hősökkel a jó ügy érdekében körbeutaztatjuk a földgolyót, akkor abból bizony egy jó kalandregény kerekedik. Alapvetően kalandregénynek tartom ezt a könyvet, legyen benne bármennyi lény és fantasy elem. A történetvezetés a legelején és az elszakított ikrekről leírtak olyan magával ragadóak voltak, hogy le se tudtam tenni a könyvet, egy falatban vagy 100 oldalt olvastam, amire mostanában kevés könyv tudott rávenni. Izgultam Erikért és Eszterért, tetszettek a meseszerű átvezetések, az idősíkváltások, a természetfeletti dolgok bekapcsolódása mindenféle botlás és fennakadás nélkül. Jó volt visszautazni az 1980-as évek végének Magyarországára is, és minden, amit az akkori időszakról írt Zsuzsa szerintem nagyon hiteles volt, és kellően régi, de kellően ismerős is.

Féltem, hogy marad majd elvarratlan szál – pl. Márké – de az epilógus végül körítés nélkül mindennek pontot tett a végére.

A könyv régi borítója

Hogy megadjam a kritikai színezetet, hibaként említeném, hogy a párbeszédek néha kicsit döcögősek voltak, vagy épp túl röviden és gyorsan lett lezárva valami – de ez sem zavart annyira, mert a túlírtság sokkal idegesítőbb volt számomra mostanában, és ez kész felüdülés volt a pörgéssel és azzal, hogy tényleg senki sem totojázott a dolgokkal. Elég volt egy-egy fejezetet haladni, hogy történjen valami újabb, vagy kiderüljön valami. Olvasás közben többször eszembe jutott A Da Vinci kód és Böszörményi Gyula Gergő könyvei, amiket hasonló lendületesség és sodrás jellemez. Mert szerintem nagyon is igazat ír a hátlap, ez egy sodró lendületű regény, itt nincs pihenő, mindig történik valami, és a helyszínek változása csak tovább csavargatja a cselekményt. Negatívumként hozható fel, hogy kicsit kapkodás van az utazásokkal, és talán túl könnyen nyomára jutnak a dolgoknak, de ez utóbbival kapcsolatban én úgy voltam, hogy ennyi szereplőnek, akik ennyit járták már a világot, és főleg egy többszáz éves boszorkánynak miért ne lehetnének ilyen jó kapcsolatai. ;) A tiltottvérűek kapcsán volt egy kis Harry Potter-érzésem is, a sok utazás pedig kifejezetten Willy Fogg-os volt. :)))

"Ez az egyetlen csillagkép, amelyik az északi és a déli félgömbön egyformán látható, számunkra pedig különös jelentőséggel bír. Orion, a Tejutat a vállán tartó égi vadász ugyanis ősapánkat, Nimródot ábrázolja. Ő egyébként Noé dédunokája.
 - Az öreget bírom! Tetszik, hogy az özönvízkor az állatokat is magával vitte a bárkáján.
 - Igen, ő volt az első állatvédő - nevetett Kristóf. - Noénak három fia volt, közülük Hámtól származott Kus, tőle pedig Nimród, aki évezredekkel ezelőtt hatalmas uralkodó volt Mezopotámiában. Róla szól a perzsa Gilgames-eposz is, és állítólag Babilonban ő építette a Bábel-tornyot. Két fia Hunor és Magor. A legenda szerint Hunortól származnak a hunok, Magortól pedig testvéreink, a magyarok. Az Ikrek csillagkép, amely az Orion mellett látható, Hunort és Magort szimbolizálja."

Olvastam itt-ott, hogy kiszámítható a vége. Lehet, hogy kicsit az, de engem ez cseppet sem zavart. Engem jó helyen, jó időben talált meg, és egész beleszerelmesedtem. Zsuzsa jól ír, remek ötletei és jó mesélőkéje van, és ami még nagyon fontos, nagy háttértudása, és utána is néz annak, amiről írni szeretne. Alig várom, hogy jöjjenek még könyvei. :)

A könyv hála az égnek rendesen meg van szerkesztve és lektorálva, nincsenek nyelvtani hibák, és úgy egyáltalán, szépen van megírva.

A többiek beszámolói alapján úgy láttam az volt az általános vélekedés, hogy a könyv eleje jobb, aztán a második fele unalmasabb és túl sok mindent próbált bezsúfolni oda a szerző. Ezzel az érzéssel olvastam a könyvet, és vártam, na majd most lesz unalmas, na majd most lesz rosszabb, vagy túlzsúfolt, de amikor már a 250. oldal táján jártam és még mindig minden tetszett, úgy döntöttem, én bizony nem éreztem ilyen választóvonalat, nekem tetszett a második rész is, bár tény, hogy azt meg lehet állapítani, az első 150 oldal inkább mesésebb, a második 150 inkább kalandosabb és „kincskeresős”.

Értékelés: 10/9,5 Csak olyan apró hibákat tudok felemlegetni, amik nálam alig zavarták az olvasás élményét. Nagyon tetszett a könyv, és abszolút az, ami: egy könnyed, mozgalmas kikapcsolódást nyújtó kalandregény, ami itthoni környezetben játszódik. :)

 Köszönöm a szerzőnek a dedikált példányt és az olvasás lehetőségét! :)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A szerző honlapja: susannalehner.com
Hamarosan olvasom Az El Camino hóhérát is, ami misztikus krimi lesz. :)

Jeff VanderMeer: Expedíció

Ismeretlen tájék, vad erdőség, sós láp, fekete vizű folyók, elhagyott falu maradványai, és egy kihalt világítótorony. Ez az X Térség, és ez mégsem az, mert pusztán néhány "tereptárgyat" neveztem meg, és nem azt a borzongást és fullasztó nyomasztó közeget, amiben bármi előfordulhat, mert a hely nem evilági energiától izzik. 

Jeff VanderMeer könyvére nem lehetett nem felfigyelni, még akkor sem, ha nem a szokásos műfajom a sci-fi (bár ismerkedem vele), és nem szoktam igazán misztikusan félelmetes könyveket olvasni. Ez lehet az oka annak, hogy nekem bizony néha igencsak borsódzott a hátam az olvasás során,  kicsit alacsony lehet az ilyesfajta ingerküszöböm. 

Az X Térség egy környezeti katasztrófa sújtotta terület, amelynek feltérképezésére évek óta küld csapatokat a Déli Végek nevű titokzatos cég. A tizenkettedik expedíció négy nőből áll: egy biológusból, egy pszichológusból, egy antropológusból és egy geodétából. A pszichológus a "vezető", és ő hivatott betartatni a rendet és az engedelmességet, ennek érdekében különféle hipnotikus technikákkal is él. A főszereplő mégsem ő lesz, hanem a biológus, aki végignarrálja nekünk a történetet. Akad némi visszatekintés is, a korábbi életére, férjére, gyermekkorára, de a lényeg mégiscsak a Térségben zajlik. A biológus egy elég önálló figura. Bátor és néha szinte rettenthetetlen, persze ez már lehet részben az X Térség hatása is. 

Az alaptáborba érkezés után hamar felfedeznek a közelben egy Tornyot, amit csak a biológus lát toronynak, a többiek leginkább az alagút szóval illetik. A képződmény nem szerepel a térképeken, és amellett döntenek, meg kell nézniük, mi lehet benne. Hosszú lépcsősorok kanyarognak lefelé, és a falon írás húzódik.... de ki írta vagy írja? És miből vannak a szavak, mi ez a zöldes, élő anyag? 

Ez csak a kezdet persze, a csapat hamarosan megfogyatkozik, és további különös hatások érik a főszereplőt... 

A szereplőknek nincs neve, mindenkit a foglalkozása alapján emlegetnek, ez máris adott a könyvnek egy távolságtartó, furcsa hangulatot, ami nekem tetszett. Kicsit dokumentarista jelleget éreztem a száraz szövegben, és nem zavart ez a sótlanság, valahogy illett a hangulathoz. Mert a hangulat a lényeg ebben a könyvben, és a vad természet, amibe bőven vegyül természetfeletti, de egy része ködösítve marad még. Érdekes, hogy a végefelé egy ponton úgy éreztem már-már valami vallásos magasságba emelkedik, és pont ahogy erre gondoltam a következő két mondatban írta a biológus, hogy ez valami spirituális, aminek mégsincs köze a valláshoz. Örültem, hogy végülis ennyire ráhangolódtam a könyvre. 

Nem éreztem kiszámíthatónak, bár várható volt, hogy történnek majd szörnyűségek, nem tudtam volna megmondani mik és hogyan, én már az élő feliratnál kissé szájtátva néztem, hogy nahát, mi lesz itt... 

Amikor letettem, alig vártam, hogy folytassam tovább. 

És hogy sci-fi lenne-e? Nem tudom, de ha az is, nem átlagos. Attól már sci-fi lesz, ha expedíció, mikroszkóp, átjáró és agyszövet van benne? :) Helyenként rémálomszerű volt, és szürreálisan ijesztő, de leginkább csak olyan, hogy szívesen a hátam mögé tekintenék olvasás közben, nincs-e mögöttem valami nem odaillő... Ilyenkor a pszichothrillerek hangulatát idézte, máskor meg fantasyt. Féreglyukak és kapuk, indákkal, vad állatokkal és emberekkel teli esőerdők, színes égboltok, más horizontok, rejtélyes flórájú és faunájú tájak, ismeretlen lényekkel teli sorozatok, filmek jutottak eszembe erről a könyvről. Például Az elveszett világ. De a csapat és a nyomasztó légkör miatt az elején eszembe jutott a Kaptár vagy a Kocka, Hiperkocka is. Az illúziófaktor sem elhanyagolható, ha már egyszer hipnózis van, ki tudhatja mi a valóság, illetve hogy lehet az X Térségből visszatérni, ha akik eddig visszatértek nem voltak már önmaguk? Van egy jóóókora bizonytalansági faktor a könyvben, amivel nagyon jól operál a szerző. Nem lehet tudni mi is a valóság... Nagyon kíváncsi vagyok emiatt a trilógia többi kötetére is (Authority, Acceptance).

A Torony és a Mászó kapcsán az Evolúció c. film is felderengett, és bevallom akkor jót nevettem, mert hát aki látta, azt hiszem tudja milyen csodákra lehet képes egy sampon a földöntúlival szemben. :) De ez egyébként nem jó hasonlítási alap, mert az Expedícióban nincsen humor - bár kétségtelen, hogy terjeszkedő földönkívüli biomassza az van valamilyen formában. :) 

Kedvenc apróságok: 

- a spórák, a naplók, a világítótorony felfedezése

Értékelés: 10/9 Nekem ez egy üdítő kirándulás volt egy olyan helyre, ahova biztos nem tenném be a lábam. És egy nyomasztó, nagyon nyugtalanító utazás is, de hangulata ellenére, vagy pont azért, vonz, hogy folytassam tovább a kalandot.

A végére hadd idézzem ide Apukámat, aki a fülszöveget elolvasva három megjegyzést tett: 

- négy nő, úristen!

- női geodéta? - olyat még nem láttam.

- szépirodalmi magasságokba emelkedő szöveg - jó lesz ez neked? - mármint nekem... ejj :) 

Déli Végek trilógia 1. Kiadja az Agave.
A magyar borító különleges, stancolt, kivágott, bár kicsit kényelmetlen, mert szurkálós az X széle olvasás közben. :)
Eredeti cím: Annihilation - Southern Reach Trilogy 1.