Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról

Nem tudom miért gondolhattam vajon, hogy ez női szemszögből van megírva!? Pedig ez egy ízig-vérig pasis, apa-nézőpontú, hmm, mi is...? Kisregény? Történetfüzér? Bölcseletek sora? Értekezés a szülői szerepről? Gyermeknevelési tanácsadás svéd stand-up módra? Egy apa tanácsai, gondolatai a fia számára?

Ez mind egyben.  

"Tudd, hogy lehetsz bármi, ami csak szeretnél, de ez közel sem olyan fontos, mint az, hogy lehetsz az is, aki vagy."

Rég olvastam már Backmant. Rég olvastam már humorosat is. Emiatt jólesett, tényleg néha kacagtató volt olvasni Backman személyes élményeit, apaként. Ugyanakkor keserű is volt sokszor a szám íze, mert hát sok benne a valóság. Ez a gyereknevelés valósága, ez a sok rémesen idegesítő dolog és kialvatlanság, és készenlét. Öltöztessük persze humorosba, meg néha szentimentálisba, meg meghatóba, megfontolandóba. Értem, hogy van, akinek ez lélekbalzsam, engem viszont inkább kissé fárasztott a téma. 

"Halál komolyan, nem tudom szavakba foglalni, hogy az ember – ha szülő lesz – mekkora hányadát tölti az életének azzal, hogy kakira vár."

Backman őszintén beszél hibás lépéseiről, rossz döntéseiről, elszólásairól, az élet apró-cseprő dolgairól. Szeretne sok-sok jótanácsot átadni a fiának, de néha kicsit félresiklanak a szavak, túlmagyaráz valamit, nem úgy fogalmaz, hogy az kompatibilis legyen a játszótéri anyukák világnézetével. :) 

"Fogalmad sincs, apa mennyire várja, hogy elég idős legyél ahhoz, hogy megértsd a monetáris rendszert, és adhassak neked ezer koronát, hogy fogd be, és hagyj aludni. Apa nem bírja tovább. Apa azt sem tudja, vajon az óvónőd fel fogja-e hívni a rendőrséget, mert ő megkérdezte, körülbelül hány éves kortól lehet kábítólövedéket alkalmazni a gyereknél. Az emberek Anna Wahlgren-féle babaaltatási módszerről beszélnek, apa pedig könyveket olvas arról, hogy az ausztrál vadászok hogyan kábítják el az édesvízi krokodilokat."

Érzelmekkel teli, de rendesen csapongó élet-kalauz ez, amit a fiának nyújtana Backman. 

A stílus gördülékeny, humoros, de úgy összességében nem lesz annyira maradandó. 

Néhány kedvenc sorom még idemásolom. A majonézest különösen magaménak érzem. :) De ez az előevés is szuper volt, hasznosítható tanács. :D Emlékszem, a második randi után valamikor mondtam a (mostmár)férjemnek, hogy legközelebb együnk is már valamit, mert én ennél éhesebb vagyok, mint hogy elülünk egy bögre tea meg kv felett 4 órát... :D 

"De ha akár egy kicsi is van énbelőlem a te apró testedben, akkor az életed elkövetkező kilencven éve nagyrészt arról fog szólni, hogy éhes vagy."

"Ki is fejlesztettem néhány igazán hatékony étket az előevés céljára. Például az előevős kolbászt. […]

L'Oréal kolbásznak hívom. Mert megérdemlem."

"Ebben az életben két dolog van, ami sosem késő: bocsánatot kérni és még több majonézt hozzáadni."

"Szeretlek, ezt már most leszögezem, de ha megpróbálsz a menetiránnyal szembe menni az IKEA-ban akkor csak magadra számíthatsz."

Fredrik Backman: Anxious People

Az utolsó két Backman-élményem sajnos csalódás volt... Nyúlfarknyi, ám annál hosszabb című kisregénye nem jött be, a Mi vagyunk a medvéket pedig egyenesen félbehagytam. 

Egy kis kihagyás után most mégis újra próbálkoztam a szerző új regényével, az Anxious People-lel, ami magyarul Hétköznapi szorongások címen jelent meg. Hogy tetszett-e? Röviden szólva nem. De annyira legalább nem rossz, mint a fent említett két írás... Fog valaha Backman még olyan jót írni, mint amilyen Az ember, akit Ovénak hívnak volt? (Azt gyanítom nem...)

A sztori tulajdonképpen egy rakás idiótáról szól (ezt a szerző is kijelenti! :)), akiket összehoz egy felettébb kínos szituáció. Egy lakásnézés során az érdeklődő vevőket túszul ejti egy sikertelen bankrablásból menekülő bankrabló. Mindez szilveszter előtti nap történik. A heterogén társaságból valakivel biztos mindenki tud azonosulni egy kicsit, annyiféle problémát prezentálnak, ahogy a cseppet sem szokványos túszdráma során jobban megismerik egymást. De kicsit sok volt a sokszínűségük is, mindenből muszáj volt bezsúfolni valamit... 

A helyzetkomikum adja a történet humorát, de valahogy inkább erőltetettnek találtam, mint ténylegesen viccesnek. Az ötlet, a szituáció maga és az egész karakterhalmaz is jó lehetne pedig, de valahogy mégsem elég jó semmi, és emiatt nem lesz maradandó élmény a regény. 

A rendőri bénázgatás, és az apa-fia rendőr szál sem volt igazán erős, úgy érzem. A kihallgatások kezdetén még úgy gondoltam izgalmas a rejtély kibogozása, de aztán mégsem tudott igazán nagy meglepetéseket okozni, és valahol félúton elvesztettem az érdeklődésemet is, sőt sokszor idegesített is... Emlékszem, hogy a híddal, az öngyilkos ugrókkal kapcsolatban is voltak összefonódó elemek, és hogy ott le is esett valami, hogy ki kivel hogy van kapcsolatban, de képzeljétek, a regény végére elfelejtettem, ez hogy is volt, és sajnos úgy voltam vele, nem is nagyon érdekel... Ez pedig csak egyet jelent: nem mozgatott meg, nem fogott meg igazán. A hétköznapi drámái az abszurd, szélsőséges helyzet ellenére hétköznapiak maradtak, és nem pendítette meg eléggé az érzelmi húrokat sem - legalábbis bennem nem. Olyan érzésem volt, hogy félkész viccekből és különféle előre megírt panelekből lett valahogy összeollózva az egész. A zárás szép volt, bár kissé rózsaszín, de a kötet nagyon középszerű. 

A rosszak után a közepes élmény haladás lenne ugyan, mégis úgy érzem számomra Backman olyan szerző marad, akinek egy igazán jó könyve van - Ove -, és kicsit elment a kedvem attól, hogy további, ezt a mércét meg sem közelítő könyveket olvassak tőle. 

Én a vízilovakkal vagyok - nem a medvékkel

Kétszer lendültem neki, kis kihagyással, de ez a könyv egyszerűen nem csúszik nekem. Másodszori nekifutásra sem jutottam tovább... Pedig olvastam már Backmantól mást is, sőt kedvenc könyvem is került ki ezek közül az olvasmányok közül, mégsem tudom megemészteni az újabbat. A Beartown (Mi vagyunk a medvék), olyan, mint egy sűrű és poros massza, amit nem tudok letuszkolni a torkomon. Bizonyára nagyon sok minden érdekes történik benne a kisvárosi környezetben a szereplők közt, és van bőven dráma, intrika, és titkok, de rájöttem, hogy nem is vagyok rájuk kíváncsi. 

Kevin, Benji és Amat nem mozgattak meg eléggé, a szereplők és viszonyaik kuszák, és nincs türelmem kivárni, hogy ez letisztuljon a következő fejezetekben. 

Ha pedig nem élvezem a könyv olvasását, minek erőltessem tovább?

A medvék nálam most elbuktak, a hoki nem tud felcsigázni, és úgy döntöttem, én a vízilovakkal vagyok. 

Medvék, meséljetek, nektek miért tetszett annyira ez a könyv?

Forrás.

Dömping!

Forrás.

Igazi filmes és könyves dömping jön őszre, ezekből hoztam egy nagy csokornyit most, amik engem is érdekelnek. Olyan jó, hogy ennyi érdekes újdonság érkezik, teljesen feldobott. :) A vénasszonyok nyarának elmaradása sem szegheti kedvem, ez a szemerkélő esős, hűvös, őszi idő abszolút az otthoni olvasásnak és a kimozdulós mozizásoknak kedvez. Az elengedhetetlen alapanyagot pedig máris mutatom hozzá:

Hírek kakukktojásokkal

Ismét hoztam néhány megjelenést, illetve apróhírt, bár az összeállítás kicsit sántít, abból a szempontból, hogy nem mindegyik könyv érdekel, de mégis van kapcsolódási pontom velük. Kezdjük is ezzel a két kakukktojással:

Forrás.

Fredrik Backman szösszenete

Fredrik Backman: And Every Morning the Way Home Gets Longer and Longer (A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb)

Gondolkodtam kicsit, hogy írjak-e egyáltalán Backman új kisregényéről, erről a bizonyos hosszú címűről, és úgy döntöttem, hogy bár szembemegy a véleményem mindenki máséval, mégis jobb, ha leírom röviden, hogy nekem ez a könyv nem tetszett. Hadd legyen már árnyaltabb a kép a sok egyforma értékelés mellett. 

Lehetséges, hogy elő kellene vennem máskor, és újra megpróbálni, de nem biztos, hogy mást adna. Ismerem a veszteséget, és a felejtést is. Mégsem tetszettek a képei, a hangulata ennek az írásnak. Az elején le is van írva, hogy Backman ezt igazából magának írta, és ő dolgoz fel vele veszteséget-gyászt-elengedést. Ez nem tudom mennyire marketingszöveg vajon, mert lehet akár az is sajnos. Mindenesetre szerintem nagyon is érződött ez, megvolt a lenyomata a szövegben annak, hogy ez nagyon magának szól. Nem is tudtam emiatt én önmagamra húzni belőle semmit, pedig megpróbáltam belebújni, de itt-ott szűk volt, szorított a nyaka, és vakaróztam tőle, mint a szúrós pulcsiktól. Léggömbzsinór, meg sátrak, meg Noahnoah... nekem már sok volt a szimbolika, a balladai homály, az érzelgősség az érzelmesség helyett, és megvallom őszintén az együttérzés mellett idegességet is kiváltott a sok ismétlődés. Pont úgy, ahogy az idősek unásig hajtogatott sztorijai és viccei. És szerintem pont ezt nem lett volna szabad kiváltania az írásnak. 

A fejben játszódó jelenetek zavarosak voltak, és bár tetszett a szűkülő tér ötlete és bemutatása, mégis rendkívül nyomasztó volt, és egyszerűen túlszomorított, ha van ilyen szó. Ha nincs, akkor most megalkottam. 

Hiányzott a remény, a derű, a pozitivitás ebből a kisregényből, nem tudott felemelni sehogy. Ugyanakkor nem is hatott meg. 

Egész egyszerűen nem tudok rá mást mondani, mint hogy ez egy ujjgyakorlat közhelyekre, csinos csomagolásban eladva. 

Olyan érzés, mint mikor mindenki mámorosan és elalélva csónakázik a gondolában, a gondolás lágy énekszavát hallgatva, csak egyvalaki várja, hogy szálljunk már ki a partra és együnk egy pizzát. Ez utóbbi vagyok most én.

Ove és Sonja - gasztrokaland a Könyvbárban

A novemberi Harry Potteres gasztroélmény után ismét hozott a Könyvbár&Restaurant egy olyan menüt, amit úgy éreztem, nem szabad kihagyni. Az elmúlt két hétben (és talán még most is?) Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak című könyvét "főzték meg" a kreatív szakemberek, mi pedig elmentünk meggusztálni. A filmet tavaly láttam, de nekem a könyv is nagyon nagy élmény volt, és kedvenccé vált tavaly.

Az ember, akit Ovénak hívnak menüsor a következő volt: 

• Kipufogógáz (Marhanyelv, kuszkusz, kápiazselé, füstölt fürjtojás)
• Ernest, a macska (Kapros zellerkrémleves, kolbász, túró)
• Ove és Sonja (Tintahal, garnéla, zöldborsó, citrus)
• Parvaneh csirkéje (Korianderes csirke, sáfrányos rizs, zöldcurry)
• Radiátorszerelés (Sajttorta, málna, habcsók)

Kíváncsian vártam az ételeket, a kivitelezést, az ötletességet, és elégedett vagyok. A szép és egyedi tálalásokon kívül az ízek is nagyon klappoltak.

Nincs itthon szódabikarbóna

Fredrik Backman: Britt-Marie Was Here

A poszt címe volt az olvasás befejeztével az első mondat ami az eszembe villant, főleg azért, mert meg voltam róla győződve, van itthon szódabikarbóna, hogy ne lenne? Valamikor suttyomban azonban elfogyott... Ha ezt Britt-Marie tudná... Hagyján, de még mindig nem vettem. Az embernek pedig tényleg kedve támad mindent szétsuvikszolni egy kis szódabikarbónával a lakásban, ha elolvassa ezt a könyvet. Vagy, várjunk csak... lehet, hogy inkább mégis Britt-Marie-t hívnám át, hadd csinálja csak ő. ;) "Ha."

Britt-Marie-t a Backman olvasók már A nagymamám azt üzeni, bocs című könyvből ismerhetik, ott mellékszereplő volt a férjével Kenttel. Ebben a könyvben viszont ő kerül főszerepbe. Kent nélkül javarészt. Britt-Marie egyedül marad, leveszi a gyűrűjét is, és elborzadva nézi a fehér csíkot az ujján, a gyűrű helyén... De nem süllyed apátiába, hanem a saját lábára áll, most először, és elindul munkát keresni. Annyit jár a szegény szerencsétlen munkaközvetítős lány nyakára, hogy az rövid időn belül csak talál neki valami munkafélét, egy gondnoki állást egy lepusztult kistelepülésen, Borgban. Borgban minden bezárt gyakorlatilag a pizzériát kivéve, ami postaként és boltként is üzemel, ha kell. Ó és a focicsapat létezik még. Kár, hogy reménytelenül kétballábasak szegény gyerekek. Britt-Marie ebbe a kis koszfészekbe cseppen, és mi is lenne az első dolga, ha nem a takarítás? Újra és újra tisztára súrolja a gondnoki házat, és közben barátságot köt egy kis patkánnyal. :)
... Aztán nem csak  a patkánykával, hanem másokkal is. A patkány maradt egyébként a kedvenc mellékszereplőm. :D

Szemtanúi lehetünk, ahogy kissé feloldódik ez a merev, karótnyelt nőszemély, és bár ugyanolyan busybody és nag-bag marad - sajnálom, nincs erre jobb szó magyarul! -, sokat változik.

“One morning you wake up with more life behind you than in front of you, not being able to understand how it’s happened.” 

Nem hiányzik a finom humor a kötetből, számtalanszor húzta széles mosolyra a számat, és sokkal közelebb került hozzám Britt-Marie furcsa, magának való karaktere, mint vártam. Szerettem megismerni Britt-Marie-t mélyebben, közelebbről. A múltját, gondolatait, a listáit, a bogarait. Hogy mi van a sok szösz-szedegetés, szoknyaránc-elsimítása mögött. Hogy milyen félelmek gyötrik. Örültem, hogy egy ilyen fura, de szerető közegbe került Borgban.
Mégis: sosem tudná felülmúlni Ovét. Ebben a történetben nem volt annyi szívtépés, báj, romantika és édesbús hangulat számomra. Kevésbé rántott magával.
Akkor kapott el igazán az az érzés, amire vágytam tőle, amikor Kenttel való kapcsolatán, és magán az életen merengett Britt-Marie.

“Because life is more than the shoes your feet are in. More than the person you are. It's the togetherness. The parts of yourself in another. Memories and walls and cupboards and drawers with compartments for cutlery, so you know where everything is.”

A focis szál kicsit untatott benne, de a gyerekeket szerettem, igazán egyedi hangjuk volt, és kellemes meglepetés volt, hogy hogy megtalálták Britt-Marie-val a hangot.

Kicsit néhol túl keserű volt, kicsit kilátástalan, aztán megcsillant a remény, jött valami nevetnivaló, vagy nevetnivalón képtelen dolog, és egészében egy jó történet kerekedett belőle.
Hogy a végén hol köt ki Britt-Marie, az kérdés. Nem volt rossz a befejezés, de nem ilyenre számítottam.

Értékelés: 10/8 "Ha." :D Vegyetek szódabikarbónát és használjatok mindig poháralátétet! Ó és etessétek a hozzátok tévedő patkányokat Snickersszel! :)


“A few years turned into more years, and more years turned into all years. Years have a habit of behaving like that.” 



Újraolvasós lesz valamikor. :) 

Ove, elloptad a szívemet...

Nemrég láttam Az ember, akit Ovénak hívnakból készült, azonos című mozifilmet, és meg kell mondjam, új kedvencet avathattam... Már a könyv is nagyon megérintett, teljesen a szívembe zártam ezt a morgós öregembert, és imádtam az életútját járni vele, megismerni milyen nagy szíve is van igazából... :') De csak most, a filmmel együtt esett le a tantusz: bizony ez a regény helyet kell hogy kapjon a kedvenceim között is. Ove, beírtad magad a legjobbak közé! Ehhez pedig kellett ez a filmélmény is, egy olyan adaptáció élménye, ami teljes mértékben hű maradt a könyvhöz, és ami még fontosabb az események sorának puszta követésénél: a könyv hangulatához is! Ugyanazokat az érzelmi húrokat pengette, és ez mennyi, de mennyi érzelmi húr volt, te jó ég! Nem is tudom hány olyan film volt, amin csak úgy közben is sírdogáltam, nem csak a végén, a legmeghatóbbnak tartogatott részeken. Szívfacsaróan szép volt, egyszerű, sallangmentes, és a készítők kihoztak belőle mindent, de mindent, amit lehetett.

A szó legártatlanabb minőségében volt bájos és megható. Pontosan olyan érzéseket keltett, mint a könyv olvasása. Tökéletes. 

Örömmel jelenthetem ki, hogy végre találtam egy olyan kultfilmet, ikonikus filmet, élettörténet-filmet, amit mindig szívfájdítóan jó lesz megnézni és végigsírni, ami olyan kicsit, mint a Forrest Gump. :) :') (Forrest Gumpot azért nehéz lelökni nálam a filmes trónról, de közelített az érzés. ;)) 

Rolf Lassgård [lasszgord]

A főszereplő Rolf Lassgård bámulatosan jól lett maszkírozva, és remekül adta vissza Ove karakterét, de legalább ugyanennyi dicséret illeti Filip Berget is, a fiatal Ove megformálóját. És akkor még nem is beszéltünk a nőkről, aki szintén parádésak voltak! Ida Engvoll  mint Sonja, hát imádom! Pasiként én is beleszeretnék egy ilyen cserfesen huncut, életvidám nőbe, Ida valóban egy igazi Sonja volt, méltó és megérdemelt párja Ovénak. Bahar Pars pedig, aki Parvaneh karakterét játszotta, félig a hátán vitte a filmet. Imádtam. :)

És bár Rune nem olyan sokat szerepelt ugye a jelenben, betegsége miatt, tagadhatatlanul kulcsfigurája ő is a filmnek, és az egyik legeslegjobb jelenet az, amikor Rune és Ove megismerkednek, valamint amikor az autóvásárlásokat mutatják be, életútjukkal párhuzamosan. :D (A könyvnek is egy emlékezetes epizódja ez.)

A macska pedig... Csodaszép cicát választottak Ovénak. Ragdollcatnek hívják őket azt hiszem. Bár nekem egy vörös házimacska rémlik (? az volt?) a könyvből, nagyon könnyen megbarátkoztam ezzel a felállással is. :)

Egyetlen kritikai észrevételem, hogy talán még egy picinyke vágás jót tett volna a film hosszának. Valahol Parvaneh és Ove összekacsintós nevetgélése felé éreztem úgy, na most itt ez kicsit hosszú már, és egy 10-15 percnyi anyaggal jobban ki lettem volna békülve, de khm, lehet, hogy csak a nagy poharas kóla szólalt meg bennem. :D

Néhány pillanatkép a filmből:

Bár a könyves bejegyzésemben hasonlítottam az Up! című rajzfilmhez a sztorit, abszolút megnyugtathatok mindenkit, a filmtől nem volt ez az érzésem, sőt, másabb nem is lehetett volna. Még ha kicsit hasonlít is Sonja és Ove karaktere és sorsa a Fel! bácsikájához és feleségéhez, nem emlékeztetett rájuk a filmadaptáció. 

Itt pedig a bájos Ida Engvollt sminkelik. :)

Nagyon ajánlom mindenkinek, legjobb persze a könyv olvasása után, de anélkül is egy igazán megható élmény lesz. Nem nélkülözi a humort sem, tele van érzelmekkel, az élet tragédiáival, de szépségeivel is. Maga az élet, Ove szemén és szívén keresztül. Ezt egyszerűen nem lehet nem szeretni. :)


U.i.: Ove nevét Úvénak kell mondani. Ezt üzenem minden mozipénztárosnak is. :D

10/10

PuPilla azt üzeni, bocs!

... de Ove neki jobban tetszett. :) Ami nem azt jelenti persze, hogy nem élveztem olvasni Fredrik Backman második regényét, ami tavaly magyarul is megjelent A nagymamám azt üzeni, bocs címen. 

Mégsem kaptam meg azt az elvarázsolódást, amit vártam volna a sztoriba beleszőtt mesevilág és mások véleménye alapján. Egy kicsit szerettem volna jobban bevonódni a történetekbe, kívülállónak éreztem magam. Sajnos helyenként untatott is és példabeszéd-szerű volt, úgy éreztem.
Eleinte nem is gondoltam, hogy sok jelentőségük van a meséknek a történetben, de aztán hamar kitisztult, és helyére került minden puzzle-darab, minden elbeszélés-fonal.

Tetszett a szimbolika, a királyságok, a hétköznapokra vetített jelentőségük, és egyáltalán az egész nagyiverzum, a fantáziavilág, amibe nagyi bevonta Elzát. Tényleg mindenkinek kéne egy ilyen belevaló, vagány, szabályokat áthágó, összekacsintós nagymama az életébe, aki nem rest betörni az állatkertbe, vagy hóembernek álcázni magát, hogy felbosszantsa és megijessze a karótnyelt Britt-Marie-t... Apropó, Britt-Marie! Nagyon szeretnék róla külön olvasni, olyan érzésem van, hogy meg fog nyerni magának ez a szörnyű nőszemély, aki mást sem csinál, csak láthatatlan bolyhokat szedeget és morzsákat seper  mindenhonnan, ceruzával fejt csak rejtvényt, és vannak még egyéb kis mániái is. :)

“Granny always said Britt-Marie was the sort of woman who would have to drink two glasses of wine and feel really wild and crazy to be able to fantasize about solving a crossword in ink.”

Nagyi szuperhős, és bár vannak hibái, amiket nem biztos, hogy helyre tud hozni, azért legalább bocsánatot kér értük... 

“Only different people change the world,” Granny used to say. “No one normal has ever changed a crapping thing.” 

Elza Harry Potter rajongása miatt rengeteg a HP regényekre, filmekre való utalás, amit nagyon csíptem, és mellesleg: kérek Griffendéles sálat! ;)  

Land-of-Almost-Awake, vagyis magyarul Félálomország és királyságai szép allegóriák az életünk részeire, személyiségünk, lényegünk alkotóira, és mindhez kapcsolódik a történet kibontakozása során egy-két valós szereplő Elza környezetéből, mert a mesék róluk, az ő sorsukról, sorsukból íródtak. Az Agymanók jutott eszembe a királyságokról többször is, amiben a főszereplő kislány fejében vannak ezekhez hasonló különféle "szigetek", bár sokkal megfoghatóbb dolgokról (játék, család, hobbi), míg ebben a könyvben az absztrakciók kaptak helyet, és jelentéstartalmat.

Szép a lezárás, érzelmes regény sok-sok húrt penget, ismét giccsmentesen. Szövevényes kapcsolathálót mutat be, érdekes karaktereket és egy igazi kincskereső kalandot is, hátrahagyott levelekkel. És mégis: Ove a favorit. Bocs! 

Értékelés: 10/7,5

U.i.: Ez egy rövid poszt most, olvasni inkább van kedvem, mint írni. ;) 

“Granny then said the real trick of life was that almost no one is entirely a shit and almost no one is entirely not a shit. The hard part of life is keeping as much on the not-a-shit side as one can.” 

Fredrik Backman: A Man Called Ove

Már mióta szemezünk, Backman és én.... Az összes karaktere és én... Ove, a nagymama, és most már Britt-Marie is... Kezdett már frusztráló lenni, így aztán végre elérkezettnek láttam az időt, hogy közelebbről is megismerkedjek velük.

Az Ovéval való találkozás igazán megtisztelő volt. Igen, megtisztelő volt megismerni ezt a morcos, mogorva, magának való, kényszeresen szabálykövető vén fószert. És hogy miért? Mert ő az egyik legszeretetreméltóbb, legkedvesebb, legemberibb ember a föld kerekén. Ellentmondás lenne a szavaimban? Tévedés. Ez Backman csodája. Végy egy mogorva, egyedül élő, mindent ellenőrizgető és kritizáló, maradi trottyot, és tedd olyan szerethetővé, hogy az olvasó ne tudjon könnyek nélkül búcsúzni tőle... Működött!

Ovét iPad-vásárlás közben ismerjük meg az első jelenetben, illetve csak odáig jutunk, hogy az eladókat nyaggatja az iPadekkel kapcsolatban. Ehhez a jelenethez csak jóval később térünk vissza és máris más megvilágításba kerül majd. :) Először itt kapunk képet Ove személyiségéről, aztán jön a napi rutinja, a garázsajtó ellenőrizgetése, a szabályok betartatása, a Saab-mánia, és az állandó savanyú kép. Nem tűnik igazán kedvelhető főszereplőnek elsőre, ugye? 

A könyvben egymást váltják a múltban és jelenben játszódó epizódok. Megismerjük Ove múltját gyerekkorától, kapcsolatát feleségével, Sonjával, Rune-nal való barátságának hullámhegyeit és hullámvölgyeit, és összes autóvásárlását is. A jelenben pedig tanúi vagyunk, amikor új szomszédai lesznek egy négytagú, pardon, négy-és-fél-tagú család személyében, akik nos, első lépésként kilapítják a postaládáját az utánfutójukkal... Ove magánkívül van, amikor meglátja, hogy a hórihorgas családfő mennyire nem tud tolatni, de persze már azon is kiakad, hogy a férfi láthatóan olvasni sem tud, hiszen bement a lakóövezetbe a gépjárművel, ami TILOS!, ahogy azt tábla is hirdeti. Ove, és a fickó felesége Parvaneh meglepő módon egyetértenek nagyon sok mindenben és hamar "barátokká" válnak.

Ove rendkívül magányos. Nem nehéz kitalálni már az első pár fejezetben, hogy a feleségét, Sonját már elveszítette, és mivel ők valódi, életre szóló lelki társak voltak, a borsó meg a héja, Ove életének nincs is igazából értelme a kedvese nélkül, úgy érzi nem is él már, és nem is akar élni. Pedánsan, kényszeresen elrendez mindent maga körül és meg akar halni... Az új szomszédok kérései és apró-cseprő javítanivaló dolgai azonban folyton keresztülhúzzák Ove terveit, és a sok apró esemény menthetetlenül besodorja Ovét abba a közösségbe, amitől megpróbált volna elevickélni suttyomban. Ráadásul egy macska is mellé szegődik, és nem tágít. :)  (Cat Annoyance!)

Már ellőttem a borsó meg a héja közhelyet, de nem közhely mindez, ha igazi érzelmes kapcsolatra mondják, és Ove és Sonja házassága ilyen volt. Kedvesen és sallangmentesen voltak ők egymás lelki társai, kiegészítői, azzal a nagy másik közhellyel egyetemben, hogy: az ellentétek bizony vonzzák egymást. ;) 

Most már két svéd Sonját szeretek! Jonasson elefántját és Backman felejthetetlen Ovéjának feleségét. :) 

“She just smiled, said that she loved books more than anything, and started telling him excitedly what each of the ones in her lap was about. And Ove realised that he wanted to hear her talking about the things she loved for the rest of his life.”

“He went through life with his hands firmly shoved into his pockets. She danced.” 

Hihetetlen ez az Ove. Ő az a régivágású ezermester típus, aki mindenhez ért, és akinek még van józan esze. A józan esze mellé meg egy jó nagy szíve is... :) A tetejébe becsületes is. Kicsit meg kellett rázzam magam, ahogy minden kis jócselekedetnél ráébredtem, én is beleestem abba a hibába, hogy elkönyveljem, a savanyú kép mögött csak besavanyodott lélek lakozhat. Backman rendkívül tehetségesen írta meg és bontotta ki ezt az karaktert, és bámulatosan jó emberismerettel rendelkezik. Olyan ügyesen finomhangolta az érzelmeket, hogy a végére álljon össze minden egy csodás szimfóniává, ami nem más, mint az élet. Aminek a szépsége az apró örömökben, az emberi kapcsolatokban, a kölcsönös segítségnyújtásban van. És a bosszankodásokban, dühödt felcsattanásokban, drámai összeveszésekben ugyanúgy. :) Ups and downs... 

Apropó Up! A muki egy az egyben a kisöreg a Fel! című meséből. :) Nézzétek meg... még a postaláda is kilapul a filmben is...
De van másik film is, teljesen Ovés. :) (még nem láttam)

"People like you are not made anymore."

Értékelés: 10/10 Tökéletes véget kapott. Meg is könnyeztem.

Ove, öröm volt veled találkozni. :') 

(U.i.: A film megnézése után úgy döntöttem abszolút megérdemli ez a történet a kedvenc címkét is. :))) :')

Érdekes szavak, kifejezések:

- saffron - sáfrány
- stripling - suhanc
- whelp - kölyök

- reiterate - ismétel, ismételget, hajtogat
- forthright - nyomban, azonnal
- curmudgeon - zsugori, goromba fráter
- indomitable - hajthatatlan