Donna Tartt: A titkos történet

"Öten ​voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker."

2013-ban bitang sok könyvet vásároltam, és ezek közül jópárat Nitával együtt, amikor antikváriumban, a Red Busban, vagy éppen turkálókban garázdálkodtunk. A Sugár könyvturkálóban a kezembe nyomta ezt a régi, kopottas Európa kötetet, azzal a felkiáltással, hogy ezt bizony meg kell vegyem! És, ahogy az lenni szokott, a zsákmány ült egy évtizedet nálam a polcon... A túl sok könyv, túl kevés idő ismételten megjelenő problémaköre. A véleményeket olvasva, és a szóbeli lelkendezések alapján egy idő után valamiféle ködös titokzatosság lengte körül a könyvet, és egy mitikus, örökbecsű regét gondoltam a borító mögé. A könyv valóban érdekes, feszült, hangulatos, és érdemes volt elolvasni, viszont néhány dologban, azt gondolom, nem annyira jó, mint azt sokan tartják, és egyes részei kérdéseket vetettek fel bennem. A Dark academy stílust, és légkört pedig nem teljesen érzem magaménak, pedig azt gondoltam, nagyon bejön majd a műfaj. 

Joshua Ferris: To Rise Again at a Decent Hour

Tessék, csak tessék, ismét egy vacak könyv, amit PuPillának sikerült kihalásznia az nagy könyvtenger mélyéről! Hát komolyan mondom, felmondok lassan mint olvasó! :D Hol vannak a jó könyvek, és miért bujkálnak előlem? Joshua Ferris kötetét 2014-ben vettem meg, szóval ez is már egy évtizedes matuzsálem volt a várólistámon, gondoltam ideje végre elolvasni, betettem hát a várólista csökkentésbe.

Egyetlen indokom van rá, hogy tényleg be is fejeztem ezt a regényt, méghozzá az, hogy az előző választásomat is félbehagytam a listáról, és rendben van, hogy ez is egy módja a várólista csökkentésének, de azt már igazán nem szerettem volna, hogy teljesen elfogyjon az egész, úgy, hogy el se olvasok semmit róla. :') De a következő, utamba kerülő vackokat ismét csak kíméletlenül félbe fogom hagyni.

FIGYELEM! Kissé paprikás poszt! 

A hosszú január

Forrás.

A maga 31 napjával ismét egy végtelen futam volt a január, ehhez képest a február bizonyára megint csak elszelel, hogy a vonatfüttyöt is alig fogjuk hallani a nyomában (már 11-e van!)...

A borongós időben ebben a hónapban azon borongtak a gondolataim, vajon mikor találnak meg végre a jó könyvek? Eleddig nem sok jót sikerült olvasni, így februárban kénytelen voltam gyorsan betenni egy Simenont, mert az mindig a megszokott minőség, és tutira élvezni fogom. ;) 

Januárban 4 könyvet fejeztem be, ezek közül kettő csak ilyen átlapozós, képes "valami" volt, a másik kettő pedig regény, amik közül egyik sem fogott meg igazán, és sok kritikai megjegyzésem akadt az olvasás során. 

A titkos történetet is olvastam még egész januárban is (ismét egy három hónapon keresztül olvasott sztori), de csak februárban fejeztem be végül, nemsoká írok róla - ő sem esélyes az év végi kiemelkedők közé  kerülésre sajnos, szintúgy akadnak kritikai megjegyzéseim, bár kétségkívül azért érdemes volt elolvasni. 

A várólista csökkentéssel haladok ugyan, de eddig elég gyatra a tetszési index, a januárban elolvasott Harvesting the Heart ugye nem volt túl jó, ahogy fentebb is említettem, a One Day című kötetet félbehagytam a listáról, számomra szörnyen Sally Rooney-snak imponált, szenvedés volt olvasni már az elejét is, a Joshua Ferris könyv, amit most olvasok, szintén elég szörnyű, és nagyon nem az, amire számítottam, de ezt már inkább nem hagyom félbe... És így érkezünk meg Maigret-hez, ami szintén vcs-s és most már benne van minden bizodalmam, hogy végre valami igazán jót olvassak. :) 

A tavalyi posztzuhatagos januárt sajnos nem tudtam reprodukálni, mert sok minden egyéb közbeszólt, és csak 3 poszt született. Ezek is még az előző évi zárás, és az előző évi elmaradt könyvértékelések voltak. Szóval lemaradtam, mint a borravaló, de lassan behozom magam. ;) 

Zsákmányom januárban csak 1 volt, Hegyi Zoltán Imre új kötete, a Tkp. ugyanaz, amit a szerzőtől kaptam meg ajándékba. Mindenképp elolvasom hamarosan, így aztán idén nem marad ki a verseskötet sem a felhozatalból. :) 

Saját kép.

Januári terveim így alakultak:

x befejezni Donna Tartt-tól A titkos történetet
x ...és posztolni is róla
✓ elkezdeni a vcs-listás könyvek apasztását!
x tovább rendezgetni a polcaimat
✓ kitölteni a könyves dolgaimmal a 2024-es határidőnaplómat
✓ megírni az évösszegzőt
✓ írni egy zanzát a decemberi hangoskönyvekről
✓ képes értékelő a Varázsalmanachról
x egy délelőtt, amikor tojok mindenre és olvasok

Azért több, mint a felét kipipálhattam a pontoknak, ennek örülök. Sajnos a polcrendezgetés folytatása és az olvasással töltött délelőtt most esélytelen volt. 

Februári miniterv: 

- posztolni A titkos történetről (a másik két könyvet már nem írom bele, amikről sikerült posztolni ebben a hónapban, de azok is be lettek volna tervezve, ha időben eljutok a zárós posztomig. :D :D 

- befejezni a Joshua Ferris könyvet és rituálisan elégetni írni róla

- befejezni a Maigret albérletbent

- további Maigret-kkel folytatni a vcs-t 

- egy délelőtt, amikor tojok mindenre, és olvasok (?) 

- végre eljutni mindenkinek az évösszegzőjéig, és kommentelni is rájuk (még mindig nem értem végig bahh)

- néhány újabb könyvet feltenni eladásra 

A többiek januárja:

Dóri, Sister, Bea

Jodi Picoult: Harvesting the Heart

Az elmúlt években általában egy-két Picoult jutott egy évre, úgyhogy mondhatjuk, hogy most korán teljesítettem az "adagot", és valóban, lehet, hogy nem is olvasok már tőle idén. Lassan haladok az életművel, és nem is mindegyik fog meg ugyanúgy, de ez végülis nem meglepő, nem lehet mindenki Rowling. :D

A Harvesting the Heart című regényt már piszkosul régóta tologattam magam előtt, több vcs-listát is megjárt, és már 2013 óta ült a polcomon... (és még hány ilyen van, jaj!) Most végre sikerült elolvasni, ám az érdekes témafelvetés ellenére nem igazán ütött nagyot. Ez egy korai, 1993-as Picoult, amiben nincs szenzáció és tárgyalás sem, van viszont nyál, egy csomó hiba és lovak... Na meg hol volt a szokásos dilemma? Nem nehéz innentől kitalálni, hogy ez (sem) az én könyvem volt. Túl kritikus vagyok  mostanában, vagy tényleg ennyire nehezen találnak rám a jó történetek? 

Beth Moran: Let It Snow

Viszonylag ritkán találkozom olyan könyvvel, ami jól indul, megszeretteti magát, izgalmasnak, nem sablonosnak ígérkezik, majd konkrétan zuhanórepüléssel vesz lejtmenetet valahol a kötet felénél, és egyre laposabb lesz. Kár érte, pedig jó az alapötlet, és hangulatosan indul, sőt, még egy igen érdekes versenyhelyzetet is kitalál, ami viszont túl hamar kifullad, és ki is futtatja a szerző a történetből... 

Igazi karácsonyi sztorinak ígérkezett a Let It Snow (magyarul is megjelent ugyanezen a címen, Szerelem karácsonyra alcímmel), és mivel Tracy Rees karácsonyi kötete úgy bejött, gondoltam, miért is ne olvassak az ünnepek körül (után) még egy hasonlót. Azt hajlamos vagyok elfelejteni ilyenkor, hogy a jó könyvek rajongója vagyok, a romantikusaké nem különösebben, és az átfedés kicsi a két kategóriában. ;D

A történetben Bea Armstrong, aki időjós, hazautazik a családjához karácsonyozni. Bea-nek épp most ért véget egy hosszú és kissé se veled, se nélküled kapcsolata első szerelmével, Adammel, aki zenész. Bea családja egy alapítványi iskolát (vagy valami hasonlót) vezet, a Sherwoodi erdőben, Charis House néven, a régi családi otthonban. Minden évben rendeznek műsoros karácsonyi estet is, Christmas Spectacular néven, amin a családtagok is részt szoktak venni. Bea várja is a karácsonyi hangulatot, a családdal töltött időt, meg nem is, hiszen piszkálódások céltáblája lehet a szakítás után. És mindennek a tetejébe Henry Fairfax is Charis House-ban vendégeskedik majd... Henryt és Bea-t gyerekkoruk óta össze akarják boronálni... már csak ez hiányzott! 

Egy váratlan állásinterjú kirángathatja Bea-t a darázsfészekből, azonban az interjúhoz azonnal Skóciába kell utazni, és végül Henry lesz az, aki elfuvarozza oda az egyre inkább szakadó hóesésben... Vajon mi történik ebben az együtt töltött két napban? És mi történik, amikor Adam is újra felbukkan a színen? 

Cselekményleírás a következő bekezdésben! 

Megmondom én: nem sok. A kezdeti izgalmak után átmegy a regény egy kit válasszak vergődésbe - amikor pedig igazából nem is kéne választani senkit, lehet csak tovább meteorológuskodni is, hello! 

Adam egyértelműen rossz választás, és nincs is min dilemmázni, de Henryvel meg nincs semmi kémia. Na meg miért is akarna rögtön hozzámenni feleségül? Nem értem ezt az instant házasodási szándékot. 

Az állásinterjús lehetőség comic relief lehetne, de sajnos el van kicsit bénázva. Először is, azért nem értesül róla, mert nem kapta meg az emailt? A munkahelyi emailcímét adta meg kontaktnak, (wtf?) miért nem egy sajátot, egy privátot? A munkahelyibe ugyanis belehackerkedett az egyik kotnyeles munkatársa... 

A jövendőbeli főnök, Baxter - aki egy hamisítatlan seggfej - az állásinterjút egy éhezők viadala-szerű versennyé teszi a meteorológusok közt. Persze kezdettől egyértelmű, hogy Bea a legjobb, az igazi sztár köztük. De tényleg kell neki ez a meló? Ez a háttér? Ez a főnök?!

Henry vicces szerepet kap, és akaratlanul is belefolyik a versenybe. A feladatok tetszettek, a verseny abszolút üdítő és újszerű dolog volt, egészen a dobozkák keresgéléséig, aminél azonban kifulladt a sztori, és nem is nagyon tudta innen tovább vinni Moran. Bea is inkább hazaindul, lesz egy fura kis kuckóban eltöltött éjszaka Henryvel, meg egy sztereotíp szláv (?) nénike, és aztán a végéig majdnem semmi a karácsonyi kínos mókafutamon kívül, amit a Christmas Spectacular jelent... A cselekmény nagyon egyenlőtlenül van elosztva a könyvben. 

A pluszban behozott "nyomozós szál" a valamikori nagyapa keresésére tett kísérletekkel meg halotthalvány. Kissé nevetséges is, majd pont ő fog adni pénzt, hogy ne csődöljön be Charis House? Esetleges és erőltetett. 

Összességében tényleg nagyon jó volt az ötlet, enemies to lovers toposszal egy egyedi helyzetbe vinni a szereplőket, méghozzá egy meteorológus-versenybe, amiben még ötletes feladatok is vannak, kikényszerítve a jobban megismerkedést a két főszereplő közt a közös utazással a romantikusnak tetsző hóvihar fenyegetésében... Mindemellett még a családi gondok, az iskola csődfenyegetettségének árnya, és a nyomozás is jól megfért volna, de jobban ki kellett volna ezt dolgozni. Nagy hibája még a regénynek, hogy se humora, se igazi karácsonyi hangulata nincs szegénynek. 

Szódával elment azért. Jaj és egy utóirat. Bea az nem 'Bea', hanem nyilván "bí". Úgy látom a magyar olvasók nagyon átbeásították szegényt. Milyen jó is volt régen a kiejtési útmutató a könyvek végén. :D 

Most, hogy végre megírtam az egyik januári elmaradásomat, hamarosan száguldok tovább a posztokkal! Stay tuned! :)