2024. január 12., péntek

Összegzés 2023

Lida Ziruffo képe. Forrás.
Bőven benne járunk már a januárban, de mivel még tartoztam néhány elmaradt poszttal, az összegzés előtt még azokat is megírtam, és mi tagadás, nehezen jutottam el odáig, hogy végre leüljek összegezni az évet. Általában több töredék részletben tudom csak megírni az ilyen nagy lélegzetű posztokat - sokszor a többit is -, de máris könnyebb, amikor már nem csak egy hevenyészetten idevetett szavakból álló vázlat van a piszkozatban, hanem egy komplett bevezető is. ;) 
Ezúttal egyébként egy fél szabadnapom ment rá, de ám legyen, végre kész, és nagyon élveztem megírni az idei évösszegzést is. :) 


Lássuk hát milyen is volt 2023 könyves szempontból, és hogy mik a terveim 2024-re! 

Statisztika

A statisztika az évösszegzés elmaradhatatlan része, ha valakit untat, akkor nyugodtan ugorjon a következő szekcióra! ;) 2023-ban 102 könyvet olvastam el, amik cirka 15500 oldalt tettek ki. Átlagosan tehát ~42 oldalt olvastam naponta, persze ez az eloszlás így csalókának tűnik, mindenesetre egy cseppet többre rúg, mint a 2022-es eredmények, aminek örülök! Jó lenne, ha idén még tovább sikerülne növelni az olvasott oldalakat, úgy, hogy mesekönyvből kevesebb akadjon benne. A 102 olvasásból 59 volt mesekönyv / gyerekkönyv, és 43 könyv-könyv

Az elolvasott könyveket linklistával együtt >itt< találjátok.


A 43 könyvből 27-et olvastam angolul, vagyis több, mint 62%-ot, ez főként a sok audiobook miatt van így. A gyerekkönyvek közt ezúttal nem volt angol nyelvű.  
28 könyvet hallgattam hangoskönyv formában, azt hiszem ez minden eddiginél több, de sajnos azt is mutatja, mennyire nincs időm a klasszikus, leülős olvasásra. Imádom, hogy létezik a hangoskönyv formátum, és hogy az Audible-ön keresztül gyakorlatilag bármi elérhető.
Recim ezúttal sem volt, annak az időnek már leáldozott. :) 
Újraolvasás viszont akadt 3 is, nem meglepő módon mind hangoskönyv. Agatha Christie-től a Ház a világ végént még gimiben olvastam, ezúttal angolul újráztam, a másik kettő pedig két klasszikus kötet, bár különbözőbbek nem is lehetnének: a The Hitchhiker's Guide to the Galaxy, és A Pál utcai fiúk. Előbbi most nem rántott be, inkább fárasztott, utóbbi viszont talán még jobban tetszett, mint korábban. :) 
Sorozatrész 10 volt, ami egész soknak hangzik! Van, amit biztosan folytatok is tovább, pl. Zajácz D. Zoltán Balatonos krimijeit. A legjobb folytatás 2023-ban persze nyilván nem lehetett más, mint az új Cormoran Strike kötet. 
Nonfiction csak 4 került terítékre, ezek közül 2 volt pszichológia/gyereknevelés témájú. A versek és útikönyvek kategória ezúttal is üres maradt. Novellás kötetet egyet olvastam. 
A meseolvasások az összes könyvhöz képest 57%-ot jelentettek. Ifjúságit a már említett Pál utcai fiúkon kívül 2023-ban nem olvastam. 

Kattintásra megnőnek!


Blogdolgok

Forrás.
A blogstat ~681073-on állt meg január elsején, ezt ilyenkor szoktam itt rögzíteni, mert máshol nem marad meg. :)
2022-höz képest valamivel több posztot sikerült írnom, szám szerint 59-et, ami persze meg sem közelíti a régi évek dömpingjeit, de a kicsi növekedés reménykedésre ad okot. Szerintem a blogok és a blogolás az oldalvonalon megint kezdenek visszakúszni a népszerű dolgok közé, és azt gondolom fel fog lendülni újra a posztolás, és a posztok alatti kommunikáció az elkövetkezendő években.

A legtöbb bejegyzést a posztzuhatagos januárban írtam (9), a legkevesebbet pedig áprilisban-májusban-júniusban-szeptemberben (3). Ezúttal minden hónapban külön volt havi zárás, és most jobban is szeretem ezt, mint az összevont formát, mert a zárásokat rövidke tervlistával egészítettem ki, és beszámolok mindig, hogy mit sikerült teljesíteni az apróbb-nagyobb könyves terveimből. Ez motiválóan hat rám. 
A blog júliusban megünnepelte a 14. születésnapját, ami hát wow, így leírva, belegondolva nagyon sok idő! :) 
Paprikás poszt csak egy született egész évben, az viszont meglepő módon a sokatok által nagyon is kedvelt Emma Straub könyvről, ami engem eléggé felidegelt. 

Top 5 - helyett Top 2

Az elmúlt két évhez hasonlóan még mindig sajnos redukált a top 5, egyszerűen nem jön össze 5 olyan olvasmány, amik tényleg azt a szintet hozzák, amivel ide be lehetett kerülni korábban. Így aztán ez lett a Top 2  2023-ban, ezek viszont tényleg a crème de la crème-et erősítik! 


Ezeket kedvencnek is jelöltem. Violette Toussaint történetébe kicsit beleszerettem, és kicsit bele is haltam. Igazi nagyregény. Rowling és a Running Grave pedig, huhh. Imádom az összes Strike kötetet, és ez most annyira elsodort, és annyira megérintett többször is. ♥ Fogalmam sincs, mikor izgultam ennyire egy szereplőért, oh wait, de igen, a Harry Potterekben... dehát az is Rowling. ;) 

Kiemelkedően jók voltak még: David Foenkinos: CharlotteMarie Aubert: Felnőtt emberek, John Marrs: The Good Samaritan. (Akinek úgy tetszik, ez a csak  számokban mért 5-ös lista maradék 3 tagja. :) )
A két toplistás olvasmányon kívül a The Good Samaritant jelöltem még kedvencnek, így összesen hárommal nőtt a kedvenc könyveim listája.

Legjobb krimik: Rókabérc, haláltúra, Véres Balaton. Amint látszik idén kortárs magyar krimikkel ismerkedtem, és igen jó eredménnyel! :D
Legjobb új szerzők: Valérie Perrin, Mészöly Ágnes, Zajácz D. Zoltán, David Foenkinos, Tracy Rees.
Legjobb mesekönyvek: Pipp és Polli kötetek, Nézd meg, milyen egy farm, Sári és a sün, Ismerd meg a világot! - Traktorok, Susanne Gernhäuser nagy böngészők, és szintén tőle Az én nagy képes szótáram - Járművek. 

Forrás.
Citromkák

Nem lett sokkal jobb a helyzet a mellényúlások terén, sajnos sok olvasmány okozott csalódást. Az évkezdés ebből a szempontból kifejezetten tobzódott a csalódást okozó könyvekben. Egymás után olvastam le akkor a könyveket a várólista csökkentős listámról, és eleinte egyik sem tetszett igazán. Szerencsére később azért javult a tendencia.
 
Az év legrosszabbjai: Devolution, Vera, The Book Lovers, The Reading List, This Time Tomorrow. A Vera különösen fájó pont, nagyon azt vártam, hogy szeretni fogom, helyette totálisan kiábrándított Grecsóból. 
Csalódást okozott a Purge, a Remarkably Bright Creatures és a Montessori tipegő
Jobbat vártam a Once Upon a Rivertől (hát Setterfield!!), és a Rokon lelkek társaságától is. Az Anomália sem tetszett különösebben. 

És aztán ezeken kívül is volt, amiktől többet, mást vártam volna, de megmaradtak egy átlagos, felejthető szinten, jó iparosmunka, de semmi extra, kisebb döccenők, jöhet a következő. És pont ezekből az élményekből szeretnék leépíteni, ha már amúgy sem tudok annyit olvasni, amennyit szeretnék. 

Csak egy könyvet hagytam félbe, a Stephens-Sarlós programot, amit idén el szeretnék azért olvasni, de újra is kell kezdenem. Túl sokat állt, és nehéz olvasmány, tömény is. Kéne hozzá egy kis friss agy! 

Varietas delectat

Forrás.
Kissé hektikusan alakult az év az olvasásokkal, nem igazán lehet rátapintani milyen témák alapján is mentem, néha csak ide-odakaptam, és sajnos a kedvelt szerzők közül sem került sor annyira sokra, mint máskor. Agatha Christie és Jodi Picoult 1-1 könyvvel képviseltette magát 2023-ban, John Marrstól és Georges Simenontól 2-2 kötetet olvastam el. 
Nagyon vegyes mind az új szerzős, mind a már ismert szerzőktől olvasott felhozatal, Obamánétól, Alix E. Harrow-n és Emily Henryn át egészen Ulickajáig. Tulajdonképpen tényleg semmi mást nem lehet erről a mostani olvasmánylistáról kikerekíteni, mint azt, hogy nagyon sokféle könyv kapott helyet rajta, és talán kissé eltolódott a hangsúly a könnyedebb könyvek felé, a szórakoztató irodalom felé, főleg az év második felében. 


Kihívás-mérleg

A már megszokott kihívásaimra jelentkeztem, és ezeket sikerrel teljesítettem is. :) 
A Goodreads Reading Challenge-en év elején 55 könyvet ambicionáltam, majd év vége felé még megemeltem 57-re a számot, ezt persze el is értem, a mesekönyves résszel együtt. A várólista csökkentést szeptember elején sikerült befejezni, a Véres Balaton volt a 12. áldozat a listáról, majd még 2 címet olvastam "le" róla, így ugyanúgy 14 elolvasott vcs könyvem lett 2023-ban is, mint előző évben. :) 
A vcs-ről elolvasott könyvek társasága, kivéve amit eladtam, vagy csak
audiobookban van meg. Saját kép.

Saját kép.
Egy pár zsáknyi könyv

2023-ban kissé elszaladt velem a ló, és 58 új könyvvel lettem gazdagabb. Érdekes volt a beszerzések dinamikája: az április, július és augusztus is nullás hónap volt, aztán pedig júniusban és az őszi hónapokban elszabadult a pokol! :D 
Habár úgy tűnik, a tudatosságot sutba vágtam, nem így van, csupán csak úgy döntöttem most már végleg beszerzem néhány hiányzó darabját a különféle gyűjteményeimnek. Az egyik ilyen a Georges Simenon életmű volt, ami most már teljes. Antikváriumokból rendeltem meg három pakkban, ami még nem volt meg a házi könyvtárunkban. Ezen kívül pedig beszereztem néhány színes-szagos illusztrált kiadást a Harry Potter univerzumból, és Rowlingtól azokat a könyveket amik még nem voltak meg, vagy valamiért csak magyarul voltak meg, és pont az eredeti hiányzott - pl. a Christmas Pigből. A Strike sorozat darabjait is kis csúszással vásárolgatom meg, hiszen mindig Audible-ön hallgatjuk a férjemmel az új részt, és megvárom, amíg a paperback is jön olcsóbban, így pl. most szereztem csak be az IBH-t is. 

Forrás.
A könyvek közül 13-at ajándékba kaptam, amiket vásároltam, azokat pedig javarészt igen jó kedvezményekkel vettem. A legdrágább könyv, amit 2023-ban vettem a The Magic of MinaLima, a legolcsóbb pedig a 24 izgalmas novella című kötet, amiben van egy Simenon novella is, így került az antikváros rendelésbe. 
Új könyveim közül eddig siralmasan keveset, 5-öt olvastam el. 

Az év folyamán 16 könyvemtől szabadultam meg: 12-t eladtam Molyon, illetve Vinteden, 2-t elajándékoztam, 2-t pedig kidobtam, ezek a gyerekkönyvek közül valók voltak. 
A további, szanált, eladásra szánt könyveimet pedig eldobozoltam, valamint a régóta tárolt alkoholok helyét is elfoglalták a könyvek, így aztán most megint nagyon sok hely van a polcaimon! :D A polcrendezős terveimet beteljesítettem, hurrá! A korábban fotellel elfalazott polc is újra felszabadult kissé a rendezgetés nyomán, így újra kedvemre tudom mustrálgatni a könyvtáram nagy részét. :) 
Hogy a kisfiamnak mennyi új könyve lett, arról némileg a meseolvasós szám ad tájékoztatást, erről bővebben inkább ne is beszéljünk. xD Azok nem az én könyveim!!! :D 

Programhíradó 

Ez a rész még mindig nagyon rövid sajnos... A Könyvhétre nem jutottam el 2023-ban, csak a Könyvfesztiválra, azt viszont nagyon élveztem, és ezúttal Nitával taliztunk és randalíroztunk újra. :) :* 

Tervek 2024-re 

Továbbra is itthagyom a kevesebb langyos olvasmány, több top5-be való könyvélmény kívánságomat, és remélem 2024-ben végre ereje teljében visszatért majd a toplistám, és annyi remek olvasmányom lesz, hogy alig tudok majd válogatni közülük. ;) 
Szeretnék minden szempontból többet olvasni idén, mint tavaly: oldalszámban, könyvek számában, napi szinten, és szeretném ha a gyerekkönyves arány kevesebb lenne megint, a normál könyves pedig nagyobb. Az angolul olvasást továbbra is célom 50% felett tartani. Szeretném teljesíteni a Goodreads Reading Challenge-en kijelölt 60 könyvet, de lehetőleg gyerekkönyvmentesen is legyen meg a 60, valamint idén is hagyományosan részt veszek a várólista csökkentésen, a listámról minél több kötetet szeretnék elolvasni - de legalább 12-t ugye. :) 
Többet szeretnék a blogra írni, és gyakrabban, és az instára is több könyves fotót szeretnék tenni. 
Bár úgy tűnhet, de nem, nem a számokat hajtom, hanem az élményeket, de a nagyobb számok itt most egyben nagyobb esélyt is jelentenek a több jó élményre, és minél többet tudok olvasni, annál jobban érzem magam, mert még mindig csak takaréklángon égek a korábbi évekhez képest. 

És akkor a számokon és mennyiségi terveken túl, itt van a kérdés, mit fogok olvasni? Mit nem?! :D A változatosság minden bizonnyal marad, de próbálom majd jobban megválogatni az olvasmányaimat. Pusztítom a várólistát, de szeretném kézbe venni a nemrég megvásárolt darabokat is, elidőzni illusztrált kötetek felett, és olvasni a kedvelt szerzőimtől. Jodi Picoult-tól már épp folyamatban van egy könyv. Simenontól szeretnék legalább 4-5 részt olvasni a Maigret-k közül. Folytatni fogom a Balatonos krimiket, a Finlay Donovan sorit, Szabó Magda, Valérie Perrin és Marie Aubert életművét, és fogok olvasni Vekerdyt, Csernust és Poppert is, ha minden jól megy. Újraolvasás terén tervben van Fekete Istvántól a Tüskevár és a Téli berek is. :) De nem zárkózom el mástól sem, pl. akár egy Harry Potter, vagy egy Cormoran Strike újraolvasástól sem. ;) Nagyon szeretném sorra keríteni 2024-ben a Macskabárt, a Hidegkutat és a Mielőtt a kávé kihűl folytatásait. :) 
Továbbra is mindenről szeretnék posztolni is, még ha néha zanzásítva is. 

Az elmaradt találkozásokat nem annyira sikerült pótolni 2023-ban sem, de remélem 2024-ben végre összejön újra bloggertali is, és el tudok menni mindkét nagy könyves eseményre is. 

Kívánom, hogy nektek is legyen szuper, olvasós év 2024! :) 


A többiek évösszegzői:


Mennyi évzáró! Ugye, hogy jön vissza a blogolás a divatba?! :D 

A korábbi évek évösszegzői nálam >itt<

7 megjegyzés:

  1. Végre eljutottam idáig is. :)
    Szép számok ezek, a 43 könyv-könyv nagyon jó eredmény.
    Nekem, ugyebár, a Másodvirágzás volt a nagy csalódás, és még mindig felidegel, hacsak megemlíti valaki, vagy meglátom a borítóját, de nem vagyunk egyformák, és ez így van jól.
    A Strike tényleg hihetetlenül izgalmas volt, ebben hasonlóan érzünk.
    Tüskevár-Téli berek, remek ötlet, gondolom, a Széles Tamás-féle felolvasással, ha már A Pál utcai fiúk úgy bejött. :) Ez is nagyon fog tetszeni.
    Szuper, hogy sikerült a Simenon-életművet beszerezni. :)
    Kívánok neked sok jó, sőt kiemelkedő olvasmányt 2024-re, és főleg időt az olvasásra! A mellényúlásokat nem lehet teljesen elkerülni szerintem, de olyankor még jobban értékeli az ember a jókat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyan lassan haladok, február lesz, mire hozzád elérek, még csak 2-3 posztot sikerült elolvasnom... De majd egyszercsak jövök!
      Sajnálom, hogy a Másodvirágzás ekkora nemezis lett, tényleg fura mennyire tudunk különbözni, és hasonlítani is egyben, mert a másik könyv meg közös kedvencünk! :D
      Igen, Széles Tamás-fan lettem én is! :D Még most az első negyedévre tervezem ezeket amúgy - persze aztán ki tudja hogy lesz. :D
      Köszönöm, neked is hasonló jókat! Persze, nem lehet elkerülni a rosszabb olvasmányokat se igazán, de legyen többségben a jó!

      Törlés
    2. Nem gond, majd odaérsz, megvár. :)
      Örülük, hogy SzT-fant "csináltam" belőled, megérdemli. :)

      Törlés
  2. Na, végre ideértem, és még januárban! :D A 43 könyv szerintem nagyon szuper, nekem nagyon sok év volt, amikor ennyi sem jött össze, és most már nem is frusztrálom magamat a számokon. A terv és a cél persze mindig sokat olvasni, de igazán nem ez a lényeg, hanem az emlékezetes olvasmányélmények. :)

    A CS új része felkerült a toplistára, bár ez azért borítékolható volt. :)

    Szerintem klassz, hogy ilyen változatosan olvasol, én is ennek vagyok a híve, nem tudnék leragadni egyetlen témánál vagy stílusnál, kell a lelkemnek a változatosság. Persze, vannak időszakok amikor nagyon fixálódik nálam egy irány, de egy idő után mindig kell valami más.

    Képzeld, a Pál utcai fiúkat tavaly én is kivettem a könyvtárból (a saját példányom sajnos elkallódott valahol az évek során), de nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam, idén nyáron szeretnék majd egy kis retró "kötelező olvasmányos" maratont tartani, többek között a Pál utcai fiúkkal, remélem összejön.

    Nagyon sok jó és maradandó olvasmányélményt kívánok neked az idei évre, drukkolok, hogy összejöjjön a top5 is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hurrá, hurrá! :) Üdv itt!
      Köszi, szerintem is végülis szuper ennyi könyv, de persze mindig csiripel az örök elégedetlenség, meg a kíváncsiság az olvasatlan könyveim felé, a vágy, hogy olvashassam őket...
      Én is remélem, hogy sok emlékezetes olvasmányélmény vár idén, és továbbra is változatosan fogok olvasni.

      Jól hangzik a kötelezős terved, mik szerepelnek még benne a Pál utcain kívül?

      Köszi! A top5-öt ki lehet választani mint számot x könyv közül, de itt nálam sokkal többet jelent a top5-be kerülni, az egy igazi kis élmezőny nekem, jó lenne egy jó kis elit alakulatot összehozni 2024-re belőlük ismét! :)

      Törlés
    2. Szeretném újraolvasni a Tüskevárat, az Egri csillagokat (tudom, ez sokaknak mumus, én nagyon szerettem), A két Lottit (ez ugyan nem volt kötelező, de kedves gyerekkori emlék) és a Vukot is. Nem tudom, össze fog-e jönni, de tervben egy ilyen gyerekkori emlékeket idéző retró nyári olvasás. :)

      Törlés
    3. A Tüskevár (és a Téli berek) nekem is be van tervezve idénre! :) A két Lotti nekünk kötelező volt, az volt a legeslegelső kötelezőm, szóval ez változó. A Vuk meg nem volt, de azt is olvastam valamikor akkortájt.
      Biztos jó lesz ez a nosztalgia-olvasás, főleg nyáron! :)

      Törlés