Magyar Katalin: Jeripusz

"Balambér azokban az időkben élt, amikor még napirenden voltak a csodák, és az emberek el sem tudták képzelni, hogyan lehet a világban létezni csodák nélkül."

Magyar Katalin Jeripusz című könyve 1987-ben jelent meg először, méghozzá a pöttyös könyvek között, kék pöttyösként. A Móra idén újra kiadta a kötetet, Nemes Anita illusztrációival. 

A borító azt hirdeti, hogy a történet "A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása". Nos, ez valamennyire igaz is, én mégis két másik, méltán népszerű szerző és könyv stílusához hasonlítanám inkább. :) 

Eleinte nekem Baráth Katalin ugrott be az írásmódról, a szép mondatokról, régies magyarságáról. Később, ahogy a kalandok következtek, A tél jegyesei jutott még eszembe róla, annak kellemesen kusza, szövevényes szálai, és  fantáziavilága. 

A Jeripusz nem is ifjúsági regény, talán inkább meseregény, egy kiskamaszos fantasy. 

Egy aprócska faluban, Kosáncon játszódik a történet, ami a gonosz Jeripusz birodalmának közelében, a hegy lábánál található. Százévente felébred a gonosz, és elrabolja a falu legszebb lányát, irigységet, haragot, bánatot hozva a falucska lakóira... És természetesen meg is történik a baj: Virág Esztert elragadja Jeripusz... Balambér, az ifjú hős indul el megmenteni a szépséges - ámde hűvös - lányt, és útközben furcsábbnál furcsább útitársakba botlik, és számtalan kalandba bonyolódik. 

A lények, a mágikus elemek, varázslat szépen belesimul a történetbe, és még humort is csepegtettek bele. 

Balambér tesz néhány kitérőt útitársaival ugyan, de semmi sem tántorítja el céljától, és szerencsére a történet folyamán rádöbben arra is, hogy kit is szeret igazából. 

Nagyon tetszett a mesés elbeszélésmód, és a régies, szép fogalmazás, a nyelvi lelemény. Imádtam az ilyen szavakat, mint furtonfurt, drimbol, bócorgott. :) Hogy "leköhintette hangszálairól a rekedtséget" a szereplő, vagy, hogy úgy betette az ajtót, hogy kezében maradt a vaskilincs! :) 

Talán egy leheletnyit lehetett volna kevesebb kanyart tenni a kalandozásokban (kicsit szerteágazónak találtam, meg sok mindenkinek az egyéni problémáját is próbálták a lánymentés és a falu békéjének visszaállítása mellett megoldani), illetve nem szerettem a neveket benne, mindenkinek túl furcsa neve volt, Annán kívül. De a fantasyban szokásos furcsa neveket használni, mind a szereplőkre, mind a helyszínekre. :) 

Gyerekeknek és kiskamaszoknak, akár olyan 8 éves kortól ajánlom, a hátoldalon lévő 12+ ellenére is. Meg persze gyermeklelkű felnőtteknek is, azoknak, akik szerették Dabos-t és Baráth Katit, és persze Tolkien világát is. A magyar népmesékhez talán kellett volna még néhány klasszikus mesei elem, meseszám, klasszikusabb fordulat. Itt sokkal merészebb azért a történet vonalvezetése, és kevésbé kitalálható. 

A könyvet kedvezményesen megrendelhetitek >INNEN<. 

Beleolvasót pedig >ITT< találtok. 

Köszönöm a Móra Kiadónak az olvasás lehetőségét! :)

A régi kiadás.

Fülszöveg:

"A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása

Kosánc egy igazi mesebeli kis falu, ahol jóravaló emberek élik derűs mindennapjaikat. Azonban a legenda szerint a Kosánc felett magasodó Jeripusz hegy szívében alvó gonosz százévente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát. Történetünk épp egy ilyen időszakra esik – ám mikor a szépséges Virág Eszter eltűnik, többen is megmentésére indulnak, köztük Balambér, a falu legkedvesebb fiatalembere, és a belé reménytelenül szerelmes Anna. Kalandos útjuk tele van furcsa lényekkel, véletlen találkozásokkal, rejtélyekkel és meglepetésekkel. Vajon Balambér kiállja a próbákat? Anna áldozatai megmenthetik a fiút és a küldetést? S mit csinál eközben a Jeripusz hegy szívében Eszter?

Magyar Katalin magával ragadóan izgalmas története először 1987-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, most új köntösben, Nemes Anita illusztrációival fedezhetik fel az olvasók ezt a rejtett kincset."

J.K. Rowling: A karácsonyi malac

El vagyunk kényeztetve: nemrég Az Ickabog, most A karácsonyi malac, és augusztusban érkezik eredetiben a The Ink Black Heart is, a Strike sorozat 6. része! Évente jön valami szuper. ;) A magam részéről nem is lehetnék boldogabb, hogy ennyi új Rowling jut ki mostanában. 

A karácsonyi malac stílusosan karácsonyra érkezett hozzám, a fa alá, és a két ünnep között szerencsére bele is tudtam vágni az olvasásába. Picit sajnálom, hogy nem sikerült 2021-ben befejezni, mert bizony odacsücsülhetett volna a csonka top5-ös listámra, szóval gondolatban biggyesszük őt oda, megérdemli. ;) Efelől nem is volt szemernyi kétségem sem, könnyedén és csont nélkül repül a többi kedvenc közé. 

Cselekményleírást tartalmaz a következő bekezdés! 

A karácsonyi malac-izgalmas és szívmelengető mese. Jack, a főszereplő kisfiú életében sok-sok változás történik: válnak a szülei, költöznie kell, új iskolába beilleszkedni, új pótapukája és mostohatestvére lesz. Amíg Püsmac, a kedvenc játéka vele van, addig nincs azonban nagy gond, vele szavak nélkül is mindent meg tud beszélni, és Püsmac megérti őt. A név egyszerűen a plüssmalac szóból jön, amit Jack egészen kicsiként "püsmac"-nak mondott. A kis malacka sok viszontagságon ment már keresztül: elvesztette szemeit, amiket aztán anya gombszemekkel pótolt, megfakult a színe, elkoszolódtak csülkei, és kajla lett az egyik füle. Sokszor meg kellett forduljon a mosógép dobjában is. De a pocakbogyói ugyanolyan kellemesen zörögnek, és hű, megértő társa maradt Jacknek. 

A baj akkor köszönt be, amikor egy csúf veszekedés során Jack mostohanővére dühében kihajítja Püsmacot az autópályán száguldó autó ablakán... 

Jack vigasztalhatatlan, és a kárpótlásul vett karácsonyi malac, úgy érzi, nem helyettesítheti régi barátját. Elhatározza, hogy megkeresi Püsmacot, azonban a játékok egyszercsak útját állják, és más megoldást indítványoznak a fagyos úton bóklászás helyett... Szenteste van, a csodák ideje, amikor minden megelevenedik, és az új játék, a karácsonyi malac, vállalja, hogy elkalauzolja Jacket az Elveszettek Birodalmába, ahol most Püsmac is van, megannyi más, elveszett tárggyal egyetemben. 

Igazi régivágású mese/meseregény kerekedik ebből a küldetésből, és az Elveszettek Birodalmában egymást érik a kalandok. Fantáziadús és szívhez szóló, de nem szirupos, és a többrétű tanulság sem lett didaktikus. Kifejezetten jó élmény volt olvasni, és elmerülni benne, megismerni az Elveszettek Birodalmának különböző szintjeit, városait, szereplőit. Egyszerű, de fontos, gondolatok fogalmazódnak meg egyre komplexebb módon, a használati tárgyak elkallódásától egészen az olyan dolgok elvesztéséig, mint amilyenek a hatalom, a boldogság, a becsvágy, vagy épp a remény... 

Remekül ki vannak találva a különféle városok: Pótolható, Baj-Hogy-Nincs-Meg, Hiányoltak Hona, és az őket benépesítő szereplők színes hada. Brilla seriff különösen tetszett, de említhetném akár Uzsit (Halival!), Kompaszt, és az kárbecslőket is, akik amolyan fogdmegekként működnek ebben a világban. Ó és persze ott a főgonosz, a hatalmas és rettegett Veszejtő, aki megsemmisíti a Siratatlanok Pusztájában kóborló elveszetteket, akik már igazán senkinek sem kellenek... Jacknek és a karácsonyi malacnak előle is rejtőzködniük kell, miközben versenyt futnak az idővel is: éjfélig haza kell érniük az Elveszettek Birodalmából. 

Gyönyörűek a fekete-fehér illusztrációk a könyvben, az új részeknél kétoldalas képek vannak, de néhol a fejezetek közt is akad egy-egy egyoldalas rajz; Jim Field nagyon eltalálta a hangulatot, és mindig jó részeket ragadott ki a történetből. Nekem a borítókép is tetszik, amit sokan kritizáltak (ijesztő a malac, furcsa a kisfiú, stb.).

A magyarított nevek-helyek is telitalálatok, nem csalódtam Tóth Tamás Boldizsárban. Igaz, Püsmac neve nekem az elején idegesítőnek hatott, de hamar levetkőztem ezt a kis ellenérzést. 

 

A karácsonyi malac története olyan, mintha a Toy Story és az Agymanók (Inside Out) keveredne egymással, karácsonyi köntösben. Megelevenedő játékok, barátság, bátorság, veszteség, a bonyolult érzelmek, változások feldolgozása, egy eleven és komplex fantáziavilágban, amiben játszi könnyedséggel érezhetjük magunkat újra gyereknek. 

Szeretném majd valamikor eredetiben is elolvasni, és nagyon jó lenne, ha esetleg készülne belőle majd animációs film is. :) 

J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Tavaly karácsonyra kaptam meg ajándékba Nikkincs barátnőmtől ezt a csodaszép kötetet, de sajnos már úgy alakult, hogy nem jutott rá idő az ünnepi időszakban, más könyvekkel hangolódtam akkor, és januárban nem volt már kedvem belekezdeni. Elhalasztottam az olvasását egy évvel, kifejezetten karácsony idejére, és nagyon jól tettem, ezt a könyvet tényleg ilyenkor érdemes leginkább forgatni. 

A Karácsonyi levelek olyan üzenetek gyűjteménye, amelyeket Tolkien írt és rajzolt a gyermekeinek a Mikulás, avagy Karácsony Apó nevében. Nagyon szép kivitelezésű könyv, fényes lapokkal, az eredeti levelekkel és képekkel tűzdelve, sőt, még a borítékok is be vannak másolva a Télapó reszketeg írásával címezve. 

Szívmelengető az ötlet, és tiszteletreméltó ez a hosszan tartó, következetesen végigvitt télapóskodás Tolkientől, aki tényleg évtizedeken át írta serényen, titokban a leveleket sorban cseperedő gyermekeinek, Johnnak, Christophernek, Michaelnek és Priscillának. Bár eleinte úgy tűnik nincs semmi különös a levelekben, Karácsony apó beköszön, üdvözöl mindenkit, reméli, hogy tetszenek az ajándékok, megköszöni a leveleket stb., de aztán az évek múlásával egyre több mindennel egészül ki az Északi Sark eme képzeletbeli világa: Hóember a kertész, a szerencsétlenkedő Jegesmedve (JM), barlangi medvék, ádáz koboldok, és a velük vívott háborúk, törpék, manók népesítik be az oldalakat és szinte minden évben adódik valami kaland, komédia vagy tragédia - pl. eláznak az ajándékok, megég Jegesmedve bundája, támadnak a koboldok...

Sokszor köszön vissza a Gyűrűk Ura és a Hobbit fantáziavilága és stílusa ezekben a rövidke történetekben, még ha a műfaj olyan különböző is.

Ami miatt kicsit elégedetlen vagyok, az az, hogy óhatatlanul is bogarássza az ember az eredeti leveleket, az apró betűs kézírást, és bár néhol nehéz olvasni, azért annyira nem nehéz, hogy ne vevődjön észre jópár kihagyott sor, félrefordítás, vagy csak egyszerűen... nem is tudom, olyan szöveg, ami nem adja igazán vissza az eredeti kedvességét. A magyar szövegből sok helyen hiányzik a szív. Nem tudom vajon miért nem lehetett ezzel alaposabb munkát végezni, ha már egy ennyire igényes kötet lett belőle külsőre. Azt hiszem aki tud angolul, jobban jár az eredetivel, mert az sokkal gördülékenyebb, és megmarad a humora is, Jegesmedve esetlen beszólásaival, és a kihagyott részletekkel együtt.

Talán a végéről hiányzott még valami összegzés, információk, vagy valami, mert így olyan lezáratlanul, hirtelen ért véget.

Szemet gyönyörködtető, remek könyv az ünnepre hangolódáshoz. Érdemes beosztani kicsit, és elbogarászni a szövegben, megszemlélni a rajzokat, nem egyszerre elolvasni, mert akkor feltűnnek a nem-fordításbeli kis hiányosságok is, pl. az ismétlődő szövegrészek. Ez persze valahol természetes, Karácsony Apó persze hogy mindig a hogylétük felől érdeklődik, köszöni a leveleket stb., mielőtt mesélni kezdene a sarki eseményekről. Gondoljunk csak arra, a Tolkien-gyerekek évente kapták az "adagot" ebből, úgy más, mint egymás után ledarálni 20 év termését. :) 

Az Ickabog meséje

J.K. Rowling: Az Ickabog

Óriási öröm számomra mindig, amikor Rowling anyánktól újabb könyv érkezik, legyen az valami Harry Potterrel kapcsolatos, álnéven írt krimi, társadalomkritikai regény, vagy épp mese. Rowling változatlanul nagyon tud valamit, és Az Ickabog című meseregénye is repült egyenes úton a kedvenceim közé. A legjobb pedig, hogy éppen tegnap jött a hír, egy újabb Rowling-meséről, ami több mint 20 országban egyszerre jelenik majd meg 2021. október 12-én, és The Christmas Pig lesz a címe. Részletek >itt<. Tóth Tamás Boldizsár már dolgozik a fordításon, ami nagyon örvendetes, mert Az Ickabognál is meg kellett állapítanom, hogy brutál jó fordítást csinált... Olyannyira, hogy képzeljétek, úgy döntöttem, lehet, hogy meg se veszem angolul a kötetet... Magyarul annyira jó volt megismerni Galombékat, Bazsalyékat és Jamborszky kapitányt, hogy őket már így zárom a szívembe. :) 

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Duskáldia nevű piciny ország, ahol évszázadok óta szőke királyok követték egymást a trónon."

Az Ickabog egy régebbi, fiókba került írása Rowlingnak, saját gyerekei ismerték csak. A koronavírus járvány kezdetekor vette elő és kapta össze a szöveget újra, amit részletekben, fejezetenként a neten is olvasni lehetett  a lezárások alatt.

"A duskáldiai közvélekedés szerint egyetlen érdekes és emlékezetes dolog származott csak Lápföldéről: az Ickabog regéje."

Az, hogy olvasni fogom Az Ickabogot, persze nem volt kérdés. Hogy mire számítottam? Nehezen tudnám megmondani, főleg, hogy azért mostanra csurrant-cseppent néhány információ, néhány vélemény róla. Ezek alapján már tudtam, ami azért sejthető is: hogy nem egy egyszerű gyerekmeséről lesz szó, hanem valami komplexebbről, ami a témákat és a történetet illeti. 

Az Ickabog nagyszerű, és egyben ijesztő társadalmi-politikai kórkép-körkép. Kétségtelenül nem a legkisebbeknek való, tele van ugyanis csúfságokkal: kegyetlen gyilkosságok, hazugságok, árulás, zsarolás és egyéb borzalmak tarkítják a sztorit. Mintha Rowling is inkább felnőtteknek szánta volna, csak bebugyolálta, hogy a (nagyobb) gyerekeknek is megfeleljen, legyen némi mesei köntös, tudjátok király, palota, alattvalók, várbörtön és díszes palástok, királyi süteménykészítő és gyémántberakásos kard, na meg a "lény"... A mesei elemek nem hiányoznak Duskáldiából, Pluritániából és Lápföldéről sem, ahol a titokzatos Ickabog köré kezd építkezni a történet. Frédi király szemtől-szembe kerül az Ickaboggal, és állítólag meg is sebesíti a kardjával - bár ezt már neki is csak úgy elmesélik, ő maga szegény inkább úgy emlékszik, elszaladt...-, de az igazságot eleinte a jótékony köd, majd egy kártékony hazugságlavina kezdi befedni. Frédi tanácsadói, Swindler báró és Lebrencs az Ickaboggal való találkozást, és annak szerencsétlen kimenetelét pedig saját szerencséjük és vagyonuk gyarapítására fordítják... 

Swindler annak megfelelően, hogy mire van épp szükség, ontja magából a hazugságokat, rémtörténeteket, vagy épp hősi elbeszéléseket. Az Ickabog nemzeti ellenséggé válik. Kitalált ellenségkép, rettegésben tartott nép, az Ickabog-tagadók tömlöcbe vetése, meggyilkolása, korrupció, manipuláció, ahogy a csövön kifér, Ickabog-adó (beszarás!) az Ickabog rendvédelmi szervek fenntartására és állomásoztatására... 

A piperkőc király-báb egy idő után már azt sem tudja mi folyik az országában, hogy s mint lehetetlenülnek el az emberek, szegényedik el mindenki, és lesz a fényűző és boldog Duskáldiából nyomorgó és sivár ország, miközben Swindler báró szekérszám hordja haza az aranyát... Koholt vádak alapján bárkit kicsinál, megfenyeget, hazaárulással bélyegez meg... 

Zseniális fricska az egész, tükör a világunknak, a társadalmi-politikai rendszerek működésének kendőzetlen bemutatásával, és szerintem baromi jó, hogy ilyet tanít a gyerekeknek, ebben a félig-mesés köntösben, egyszerű, számukra is jól átlátható összefüggésekben.  

Nincs benne semmi sablonos, közhelyes fordulat, és így amellett, hogy okos történetszövést mutat be, még meg is lep lépten-nyomon, és eredetisége mellett izgalmas is. 

A vége talán egy picit visszafordul az igazi mesei világba, mesei végkifejletekhez, de ez szerintem így van rendjén, és találhatunk ebben is rétegeket. 

Azon túl pedig, hogy milyen remek már eleve az alapanyag, fejet kell hajtani a fordítás nagyszerűsége előtt is. Tóth Tamás Boldizsár egyszerűen zseniális munkát végzett megint. A fordítás is szuper úgy eleve, de a műfordítás, a nevek újraalkotása, egyszerűen pazar lett! Adott mindennek egy kis népmesei színezetet, mégsem lett magyarosításában "parasztos", ami elrontotta volna az összképet. Mesei és beszélő nevek születtek, és nekem már mindig ez marad Az Ickabog valódi "nyelve", annyira tökéletes. ♥ 

Gyönyörű a kiadás is, mind a védőborító, mint a fedél nagyon tetszik, és bár eleinte húzódoztam az ötlet miatt, hogy rajzpályázaton beérkezett, valódi gyerekrajzok lesznek az illusztrációk, meg kell hogy mondjam, kellemesen csalódtam. Helyesek a rajzok, harmonikusak a színek, passzoltak a könyvhöz a képek. 

Olvasmányos, fantáziadús, csavaros és nagyon sötét politikai mese pénzről, hatalomról, cselszövésről és ármányról... Nyomokban Ickabogot tartalmaz (tényleg!).

Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák

Újabb mesés történetet választottam, még mindig nem törve meg az ifjúsági szériát. Ezt egyébként nem terveztem, de mégis úgy alakult, hogy februárban szint tényleg csak ebben a műfajban olvastam. :)

Lovranits Júlia könyvét még 2015-ben vettem meg, hirtelen felindulásból. Szokás szerint jó sokat várattam, de most kedvem támadt beletemetkezni valami varázslatosba, és megismerni ezeket a bizonyos viharbanyákat.

A könyv főszereplője Lea, aki mindenképp meg szeretne ismerkedni boszorkányokkal, sőt, barátságot akar velük kötni. Egy nagy viharban ki is megy a kertbe, és sikerül elcsípnie a három viharbanyát: Hertát, Borbolyát és Frugilegát. A banyák azonban ágálnak a hirtelen nagy barátkozás ellen, és csak egy év "megfigyelés" után hajlandóak visszatérni. Lea a barátnőjét, Angikát is beavatja a titokba, aki eleinte nem hisz neki, amíg elő nem kerülnek a beszélő varjak, macskák, és maguk a banyák is. Hamarosan közös kalandokat élhetnek át a boszorkányszombaton, ahol azonban valami nagyon félresikerül, és a boszorkák világa a feje tetejére áll, persze a lányokkal közösen indulnak el a banyák megoldani a dolgot, és visszafordítani az ártást. 

Sajnos azt kell mondjam, nem vagyok annyira elvarázsolódva, főleg három másik ifjúsági könyv olvasása után, amik azért meg tudták szólítani a felnőtteket is, érettebbek, összeszedettebbek voltak. 

Ez a könyv nagyon mese, kicsiknek való szerintem, 8-12 éveseknek talán. Pont emiatt a gyermetegség miatt nem is értem a hátoldalon a 12 éves kortól való ajánlást, ez egy nagyon eltévedt életkori kategorizálásnak tűnik. A 12-14 éves már inkább a Szent Johanna Gimi-féle történeteket fogja szívesen olvasni, meg rendes fantasyt.  

Két történet van a könyvben, az egyikben a már említett megismerkedés-barátkozás van a boszorkányokkal, és félresikerült boszorkányszombatról esik szó. Ez az első sztori sokkal kiforrottabb volt, és a stílus is gördülékeny, sokszor megmosolyogtató. Sajnos ehhez képest a második rész egy igazi mélyrepülés. Össze-vissza történet, sok zagyva elemmel, felesleges csavarintásokkal, rémesen untam is már a végére, alig vártam, hogy lezáruljon valahogy. Akörül forog ott egyébként a sztori, hogy hogyan is lehetne gyereknek maradni mindig. Az üzenete szép, de elég kacifántosan jutunk el odáig.

Hiányzott a másik két viharbanya a második részből; nekem valahogy Frugilega nem volt elég, és Lea mellől is hiányzott társnak Angika. Frugilega neve egyébként a vetési varjú latin nevéből ered, a Corvus frugilegusból. 

Összességében pedig különösen bosszantó volt, hogy ezek a boszorkányok milyen gonoszak sokszor, nyíltan rosszindulatúak. Mert az egy dolog, ha zsémbesek, de kifejezetten antipatikussá tette őket - főleg Frugilegát -, ez a sok csúf, szájukba adott mondat. Angika se volt épp mindig kedves, nekem ez fura volt, tessék alapvetően szimpatikus "hősökkel" dolgozni a mesékben, és a rosszindulatú megjegyzések maradjanak meg a gonoszoknak. 

Bosszantóak még a gyermeteg részek is, erre van példa az amúgy jobban sikerült első mesében is, amikor teljesen felesleges pl. a boszorkányok részéről a barátkozás halogatása. "Leszünk barátok? Nem leszünk, jaj de leszünk, hát rendes lányok vagytok mégis... de majd csak egy év múlva, majd addig figyelünk titeket és eljövünk"... és mindennek igazából semmi értelme. -.- Vagy csak én vagyok már túl felnőtt de az ilyen időhúzás végtelenül idegesít.  A második történetben pedig minden csavar olyan erőltetettnek hatott, az egész kóborlás is, meg a Zibrifuval való összetűzés. 

Úgy látszik vannak olyan mesék, csakúgy, mint rajzfilmek, amik felnőttek számára inkább kicsit haladjunk már jellegűek, és idegesítőek is tudnak lenni, és vannak, amikre mi is teljesen rá tudunk függni. 

Van benne fantázia, meg remek ötletek, kedves részletek, és jó a stílusa is, igényes a megfogalmazás, de kiegyensúlyozatlan a minőség.

Dan Brown: Vad szimfónia

Már a megjelenés hírére felkaptam a fejem a Vad szimfóniával kapcsolatban, azt hittem először ugyanis, hogy a, rosszul látok, b, névrokona lehet csak ez a Dan Brown annak a Dan Brownnak... De nem csalás nem ámítás, bizony az Angyalok és démonok és A Da Vinci-kód szerzője döntött úgy, hogy mesekönyvet ír, és hozzá zenét is szerez. :) 

A kisebb-nagyobb állatok által életre hívott szimfóniát pedig egy okostelefonos applikációval lehet előcsalogatni a könyvből. Az adott oldalt is felismeri az app, vagy te is kiválaszthatod, hogy hol tartasz, melyik zenei részt játssza le a telefon. A modern világ csodái, ugye. :D 

Gyönyörű, nagyalakú, keménytáblás kiadvány a kötet, és az illusztrációk nagyon jópofák. Külön érdekesség még, hogy az illusztrátor - Susan Batori - neve nem véletlenül tűnik magyarnak, valóban egy magyar hölgy rajzolta az állatkákat. :)
Igényes, aranyos verses mese, és tele van bátorító, pozitív üzenetekkel, apró kis életbölcsességekkel a gyerekek számára. 

Ha mindez még mindig nem lenne elég, rejtett üzenet, egy megfejtendő kód is vár a lapokon - eldugott betűk, és egy üzenet is van az utolsó oldalon. A szerző tehát nem hazudtolta meg magát, muszáj volt némi kirakós rejtélyt is beletennie a mesébe. ;) 

Egy kis ízelítő - a dundi pónik a kedvenceim! :) 
Saját képek.

Egér maestro és a pók.

A könyvet egyébként ajándékba vettem, csak sunyiban előolvastam. ;) 

A Gabo Kiadó oldalán most rajzpályázat is zajlik a Vad szimfóniával kapcsolatosan, ovisoknak és kisiskolásoknak. Részletek a linken. 

Ajánlom minden állat-, zene-, mese-, és Dan Brown rajongónak ezt a könyvecskét, nekem nagyon bejött. :) 

Kenguruk.

"Kövesd Egér maestrót és zenész barátait lombkoronákon és tengereken keresztül! A Vad szimfóniában találkozhatsz hatalmas kék bálnával és fürge gepárddal, parányi bogarakkal és kecses hattyúkkal, akik mindegyike egy-egy titkot tár fel.

Útközben rábukkanhatsz a meglepetésekre, amelyeket Egér maestro hagyott a számodra: egy rejtőzködő, zümmögő dongóra és összekevert betűkre, amelyekből kirakhatod a következő nyomot, és még egy rejtjeles üzenetet is!

A gyerekek és felnőttek hagyományos, közös felolvasás során is élvezhetik ezt a képeskönyvet, vagy olvasás közben meg is hallgathatják a zeneműveket – minden állathoz egyet – egy interaktív okostelefonos alkalmazás segítségével, amely a kiterjesztett valóságot alkalmazva azonnal lejátssza a megfelelő dalt, ha a mobiltelefon kameráját a képek fölé visszük."

Úraolvasások egy csokorban - Ajar, Rejtő, Kästner

Egymás után három, korábban is olvasott könyvemhez nyúltam, az ismerősséget keresve, igaz, mindet kicsit más miatt vettem kézbe újra. Émile Ajar könyvét lélekmelegítés gyanánt, Rejtőt a humora és vesztegzáras aktualitása miatt, Kästnert pedig a gyerekkori nosztalgia hívta elő. 

Mindhárom jó élmény volt, és nem bánom, hogy nem az olvasatlanokat apasztottam most egy ideig. 

Émile Ajar: Előttem az élet

Ez a ronda narancssárga könyvecske nem is lehetne taszítóbb, még jó, hogy Rudolf Péter felolvasása is létezik, mert szerintem különben sosem vettem volna kézbe... 2013-ban hallgattam meg először a hangoskönyv verziót, és amit az akkori posztban írtam róla, most is áll.

A hangulatra, néhány idézetre, a nyelvi érdekességekre részben emlékeztem, ám a végére nem. Ez a jó abban, ha sok év eltelik, az embernek az emlékezete nem szolgál olyan jól, mint ahogy arra emlékezni vél. Emiatt sokszor egészen újnak éreztem a történetet, a felétől szinte egyáltalán nem tudtam már, mi is történik még, hogy is ér véget, mi lesz Momóval és Rosa mamával. Érdemes volt újrázni, nagyon élveztem, és most valahogy jobban megérintett a komolyabb nézőpontja, az elmúlás, halál, eutanázia téma, mint maga a kurvagyerek-bömbölde, és a kedvesen naiv szövegek a nem-is-olyan-kisfiú Momótól. Mikor melyik réteg tárul fel és csillan meg jobban - ez az újraolvasások legérdekesebb része.

Szépen megfér ebben a könyvben egymás mellett az élet szépsége és ocsmánysága is: humor,  nyelvi lelemény és a gyermeki őszinteség bája, amit ugyanakkor néha a földbe döngöl a kőkemény valóság és a "természet törvényei". 

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben 

Na, ezt a bejegyzést is hiába kerestem a blogon, 2010-es olvasás volt, és nem mentettem át a freeblogról, bizonyára nem tartottam elég érdekesnek hozzá. Emlékeztem, hogy ez a Rejtő - híres és közkedvelt mivolta ellenére - nem tartozott igazán a kedvenceim közé, mert kissé zavarosnak találtam. Tulajdonképpen most is hasonló érzéseket hozott magával az újrázás - szintén Rudolf Péter felolvasásával (wow, és most látom csak, hogy van Kern Andrásos verzió is!). Nagyon élveztem a humorát, és a sok utánozhatatlan helyzetkomikumot, de valamelyest az élvezhetőség határán túl van bonyolítva. Egyszer-egyszer nehéz követni, ki kicsoda, és mit is akart, annyi az intrika, az inkognito, a szobák közti mászkálás és csere-bere, és eleve rengeteg sok szereplő van. (Bár, ahogy elnéztem a 10 évvel ezelőtti bejegyzésem, ott aztán tényleg sok minden homályba veszett, talán nem tudtam annyira koncentrálni a szövegre (?). Most azért ennyire nem éreztem zavarosnak. :))

Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem, de szerintem vannak ennél szórakoztatóbb Rejtők is. Ebben a karakterek nem voltak annyira erősek önmagukban, inkább a jelenetek voltak viccesek. Maud Borkmann és Felix közös alakításai voltak a legjobbak! :)

"Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix."

A pikantériáját egyébként az adja a történetnek, hogy a bubópestises vesztegzár nem elég, még gyilkosság is történik, a véres szőnyegnek is nyoma vész, és csupa előkelő vendég tartózkodik a hotelben, akiket ugye nem illenék meggyanúsítani... 

Erich Kästner: Május 35. 

Elképesztő kis képtelenség, ami csak május 35-én történhet meg. :)

Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol, némi Narnia-hangulattal egy szekrényen át, a kissé ütődött Ringelhuth bácsival és egy Negro Caballo nevű, görkorcsolyázó lóval együtt. Útközben érintik Eldorádót, elektromos várost, a fordított világot, és számos csudabogárral találkoznak. Kiderül az is, hogy az Egyenlítőt gondosan súrolva kell rozsdátlanítani, és hogy fekete-fehér kockás kislányok is léteznek. :) Gyerekeknek kacagtató, de felnőtteknek is többször felnevetős, és persze nosztalgikus élmény. Ehhez hozzájárulnak a feliratozott illusztrációk, és a kiejtési útmutató is a végén. 

Mondjuk a sallerok, és a fura beszélgetés Konrád szülei és a nagybácsi között a végén ma már nemigen férnének bele a kötetbe, ahogy az sem, amikor Ringelhuth bácsi és Konrád gonoszkodva csúnya dolgokat kívánnak egymásnak, és Konrádot még meg is ríkatja a bácsi... A helyesírási hibáktól direkt és kínzóan hemzsegő, rémes dolgozatot pedig én biztos lehagytam volna inkább a végéről... 

Kicsit talán felnőttszemmel olvastam - merthogy az volnék -, de próbáltam levenni ezt a felnőtt-szemüveget, és élvezni az agyament kalandokat. Összességében nagyon élveztem azt az órácskát amit eltöltöttem vele, és választ kaptam egy korábbi kérdésemre, hogy vajon a gyerekkori nyaralásaink során miért írtam olyan lelkesen tengeri étlapokat, mindenféle kitalált ételekkel? Ebben volt egy impozáns menü különféle cápauszony-cuccokból és csigapürékből; valószínűleg innen merítettem az inspirációt. :D 

Bogar bárd meséi

Meglepődtem, amikor a blog keresőjébe beírva nem találtam posztot Bogar bárd meséiről... Azt hittem, hogy a poszt-turkáló rovatban ezt is átmenekítettem a többi potteres poszt mellett, de úgy tűnik, valahogy kimaradt. Pedig remek kötet; szuper kiegészítése a varázsvilágnak, és nagyon kellemes elmerülni benne. Az ember egy picit varázslógyereknek érezheti magát, levetkőzve a mugli felnőtt maskarát magáról, ha csak egy órácskára is.

2008-ban, majd 2011-ben olvastam a kötetet, így igazán érett már egy újraolvasás. A 2018-2019-es HP összes újrázás után érdekes módon nem vettem kézbe ezt is, magam sem értem, miért. 

A mostani élmény kilóg a sorból, mert ezúttal - bár a kötetet is forgattam közben, és megnéztem újra az illusztrációkat - hangoskönyv formában élvezhettem a meséket, nem is akármilyen narrátorok társaságában: Evanna Lynch, Jason Isaacs, Bonnie Wright, Warwick Davis, Noma Dumezweni és Jude Law adták hangjukat a projekthez. 

Kis lélekbalzsam olvasmány volt, habár A mágus szőrös szíve (The Warlock's Hairy Heart) Poe-féle horrorsztorik közt is simán megállná a helyét. ;) A mesék mind tanulságosak és eredetik. 

Dumbledore kommentárjai a történetek után viccesek, és hozzáadtak a mesékhez, és a kötethez, de az is igaz, hogy néhol szinte hosszabb a kommentár, mint maga a mese.

Ha már úgyis kimaradt, de most adja magát a lehetőség, bemásolom ide a korábbi, 2011-ben írt posztomat a kötetről: 

20110411 The Tales of Beedle the Bard

Az újraolvasási tervbe természetesen beletartozott ez a mesegyűjtemény is, ami szerves része a hetedik kötetnek, és többet is hordoz mint a meséket magukat.

Jó ötletnek tartom, hogy Rowling megírta és illusztrálta is ezt a kis kötetecskét, ami öt mesét tartalmaz. Tóth Tamás fordította magyarra, ahogy az összes HP könyvet és  Bogár Bárd meséi címmel jelent meg:

A mesék: - The Wizard and the Hopping Pot (A varázsló és a pattogó fazék) - The Fountain of Fair Fortune (A szerencse színes szökőkútja) - The Warlock's Hairy Heart (A mágus szőrös szíve)- Babbity Rabbity and Her Cackling Stump (Nyiszi Nyuszi és a locsifecsi fatönk) - The Tale of the Three Brothers (A három testvér meséje).

A magyar kiadás Harry Potter világának legendás mesekönyve feliratú papírszalaggal volt átkötve.

A kötet érdekessége, hogy minden mese után Albus Dumbledore kommentárjait olvashatjuk. Amikor megjelenésekor először olvastam, nagyon zavartak ezek a részek, a magyarázatok. Tulajdonképpen nem tudom ez miért volt, mert ez alkalommal meg éppenhogy humorosnak és odaillőnek találtam őket. :)

A legjobban a The Warlock's Hairy Heart című mese tetszett, ami gyakorlatilag egy Poe-stílusban íródott, szabályszerű rémsztori.

A The Tale of the Three Brothers ismerős volt már ugyebár, az utolsó HP kötetből is, de ennek ellenére szívesen olvastam el mégegyszer és idéztem fel a könyvbéli részleteket is, és a filmből is azt a nagyszerű jelenetet, amikor fekete-sárga sziluettfigurákkal megelevenedik a mese.

A tanulságok nem hiányoznak, de nem szájbarágós egyik sem, és a rövidke mesék végül csak jó érzést hagytak bennem, meg azt a gondolatot, hogy bezony frissülhetne a meseirodalom ehhez hasonlókkal még, és ez is lehetett volna bőven hosszabb is.

Rowling rajzait öröm volt nézegetni. És ami még nagyon szép benne, hogy kifejezetten választékos, sok régiesebb kifejezést használ, a nyelvezete is finom, valóban mintha egy réges-régen írt szöveg újrakiadása lenne. :)

Értékelés: 10/10 Kedves kiegészítése a varázsvilágnak, nem mellesleg pedig jók a mesék benne, és Dumbledore valóban érdekességeket tesz hozzá.

Létezik egy díszes, bőrkötéses változat is gyűjtőknek, cirka 50e Ft-ért kapható (illetve most úgy tűnik nem kapható). Rowling készített hét darab kézzel írott változatot is belőle, amelyek közül hat barátoké, ismerősöké lett, a hetediket pedig elárverezték. A bolti forgalomban kapható kötetek megvásárlásával is nemes célokat, gyermekjogi szervezetet lehetett/lehet támogatni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tulajdonképpen most, 9 év elteltével is ugyanaz maradt a véleményem. Máskor is szívesen veszem majd kézbe, vagy hallgatom meg a színészek által felolvasott, igazán jól sikerült audio-verziót.
Ilweranéknak megvan a csudás díszkiadás, >ITT< megnézhetitek képeket is! :)

Ja és jó tudni, hogy a megjelenés óta, már tizeniksz éve MOST tudtam meg, hogy magyarul nem is Bogár bárd, hanem Bogar... ehh. :D

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Dóritól kaptam kölcsön ezt a limitált példányszámban, magánkiadásban megjelent cseppnyi kis csodát; Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét. Hogy mi is pontosan a kötet, nehéz lenne megmondani, mert bár mesés, mégsem mesekönyv, és bár az alcím azt hirdeti: Történetek gyermeklelkű felnőtteknek, mégis inkább talán szemelvényekről van szó, nagyon rövid betekintésekről ebbe a félig mágikus, félig valós világba. A kötet két nagyobb fejezetre tagolódik, a Mályva utcára, és Szigligetre. Előbbi nekem jobban tetszett, de mindkét rész hasonlóképp lírai, és ugyanazokból a fényképekből ihletődött, amik a könyv végén megtalálhatóak tablóként.

Az illusztrációk nagyon szépek, békét, nyugalmat, derűt sugároznak, van valami megmagyarázhatatlanul vonzó és elringató bennük. Nagyon tetszett a játék a textúrákkal is, néhol szövet-csipke minták is felbukkannak. A macska motívum pedig szinte mindenhol jelen van, és a történetben is megjelenik a megrajzolt fehér cica, amint beoson a Férfi klubba, és összeszőröz néhány nadrágszárat. ;)

Lovranits Júliától már vettem egyébként egy könyvet, de még nem jutottam el az elolvasásáig. Örülök, hogy most az ábrándos, hangulatos meséje által ismerhettem meg a stílusát. A szereplők mind érdekesek és továbbgondolnivaló a történetük, a világuk is, sajnálom, hogy viszonylag röviden mutatkoztak csak be. 

"Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik."

Cipősarkakra vadászó macskakő, alvajárás a háztetőn, vasalt csillagok, Keserédes úr a Férfi klubban, és derűs, gömbölyű, horgolt álmok...
A Macskakő, egy gyönyörűen illusztrált szösszenet, néhány régi fénykép nyomdokain. Szuggesztív, erős képi világú, magával ragadó jeleneteket rajzolt a szerző és az illusztrátor, Berecz Krisztina karöltve.

Köszönöm az élményt! :)
>ITT< előrendelhető, ha szeretnétek, hogy több készüljön még belőle.
Interjú a Kultúrlényen a kötet keletkezéséről.

Saját kép. Instagram.

Fülszöveg:"A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat.

Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét."

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

Matt Haiggel idén ősszel ismerkedtem meg, és bár a meséjével akartam kezdeni, mégis ez csúszott év végére. Mivel szezonális a téma, talán így a legjobb. A fiú, akit Karácsonynak hívnak már a harmadik köteténél tart, és töretlen lelkesedéssel olvassák és szeretik. Én meg itt ülök, és grincsesen savanyú képet vágok kicsit.

A fiú, akit Karácsonynak hívnak nekem egyrészt elég gyengécskének tűnt, másrészt sajnos én is beálltam abba a sorba, akik a benne levő kegyetlenkedős, morbid részt kifogásolják. És persze persze, jöhet az ellenvélemény, hogy de hát a Grimm mesékben is mi van, és hogy a gyerekek igenis fel tudják ezeket dolgozni, hovatovább vihognak rajta, de azért ezt lehet, hogy át kéne gondolni. A gyerek is lehet, hogy azért vihog, mert mást nem tud kezdeni ezzel a jelenettel, de én inkább tudnám elképzelni, hogy megijeszti. Sőt, igazából el sem tudom képzelni, hogy én ezt jó szívvel felolvasnám gyereknek. Inkább ugornék pár oldalt, vagy átkölteném. 

Bár a könyv első fele nagyon tetszett, és élvezettel figyeltem a szegény kis sanyarú sorsú Nikolas történetét, aki favágó apjával él az erdőben, és semmi játéka nincs, csak egy kis répából faragott baba, a második felében több hiányosság is felütötte a fejét. Egészében azt éreztem, hogy a történetnek nincs rendes íve. Kicsit hebehurgya. Nem volt átgondolva, ki mikor mit akar, és hova megy. A koboldok egyszer ezt gondolják, aztán azt, miközben egy langyos semmittevés néha egy-egy egész fejezet. Összességében elég bárgyú a megfogalmazás is, ennél én szívesebben traktálnám a gyerekemet igényesebb szöveggel, ha már olvasunk valamit... Sokszor akadozó a megfogalmazás pl.: "Ez történt. És azután ez is történt. És elrepültek, nézelődtek. Majd pedig visszarepültek." Nyöhh. 

Ahol pedig nem a szöveg volt ilyen szögletesen előrehaladó, ott magát a történetszálat akasztották meg egy teljesen felesleges pisis-kakis poénnal, úgy, hogy annak igazából semmi értelme nem volt. De ezt még valahogy megbocsátanám, mert a gyerekek tudnak ezen nevetni, oké - csak szerintem nem kell ezt pluszban nyomatni nekik, ráadásul nyomtatott szövegben, hogy ez milyen baromi szórakoztató -, de akkor is elég lett volna mondjuk a gonosz Karola nénire rápottyantani ama bizonyos rénszarvaskakit megtorlásként, és slussz. A többi ilyen jellegű poén nem volt vicces, infantilis volt. Normális gyerekneveléshez normális mese kell, nem idiótaság - szerintem. Azt csinálják maguktól is.

Na de a lényeg: tényleg nem értem, hogy került bele az fejet szétrobbantós rész. Teljesen mindegy, hogy a troll gonosz volt-e, ez nagyon morbid volt. Kirepülő szemgolyó, vihorászásában bepisilő (mármegint, igen) Glimpilány - aki mellesleg eléggé pszichopata vonásokkal rendelkezett -, kifröccsenő agyvelő... Azért tegyünk már különbséget a Grimm mesék ehhez képest konszolidáltan előadott gyilkolászásaihoz, gonoszkodásaihoz képest (és ne az eredeti Grimmekre gondoljunk, nem azt meséljük el a gyereknek se, hogy a mostohatestvérek levágtak darabokat a lábukból, hogy beleférjenek a cipőbe...). Egy szeretetről, jócselekedetekről szóló könyvhöz képest túl sok volt benne az erőszak és a szomorúság is - azért valljuk be, kicsit durva a szülők elvesztése is. Ja és a koboldok is fejszével dobálják Nikolast. :D Nice. :D
Az erőszakos jelenet mellett teljesen hiteltelenné váltak az ilyen mondatok, hogy "nincs csodásabb, mint helyesen cselekedni." What?! Üres frázisok maradtak a jószándék, a boldogság, és üresen kongtak a varázslatok is. 

Nem tudtam hova tenni ezt a könyvet, és ez részben azért volt, mert a könyv sem tudta hova tegye magát... A Mikulás eredettörténetének elmesélése, gyerekkorának bemutatása, és a különféle klasszikus elemek bevezetése (bedobálása!), mint szán, repülő rénszarvasok, koboldok, játékok, kéményen való átférés és a zokniba rejtett ajándékok remek ötlet, de szerintem az ötlet mögött nincs rendes koncepció. Lélektelen maradt kicsit, akárhogy is próbált belepasszírozni érzéseket Haig. És csak azért mert mese, még nem kell megelégedni azzal, hogy egyszerű is legyen. Abban meg pláne nem kellene beletörődni, hogy még fárasztó is. 

A rajzok - amiket Chris Mould készített a könyvhöz - nagyon aranyosak, szerintem jól ábrázolták a szereplőket, és illettek a karácsonyi-havas hangulathoz is, bár összességében nekem kicsit sokat ismétlődtek a csak fenyőfás, fenyőerdős képek. A könyv kivitelezése egyébként csillagos ötös, kívül belül szép a cím csillogó betűivel és a fedlapok belsején lévő színes rajzokkal együtt.

Gyereknek nem olvasnám, felnőtteknek viszont ez kevés, sztoriban, elmésségben, nyelvezetben. Nem didaktikus a tanulsága, de sok üzenete totál félrement. 

Jó alapanyag lenne, de véleményem szerint teljesen át kéne írni, kihúzni belőle egy csomó mindent, ráfeküdni a kedves poénjaira (Képes Koboldhírek, varázslátóka, de akár Mika egér is, aki szegény szerencsétlen azért  megérdemelt volna egy kis agyat könyörgöm...) és hanyagolni a bénázást, toporgást és az erőltetettséget a történetvezetésben.

A könyvvel kapcsolatban a legjobb dolog marad tehát a tavaly ilyenkortájt elfogyasztott páratlan Könyvbáros menü. ;) 

Matt Haig nemrég megjelent Truth Pixie-jéről ez alapján az élmény alapján lemondok (ő az Igazmondó Glimpi), örülök, hogy nem rendeltem meg, nagyon csábított pedig. 

Nyitott és csukott óriáskígyókról - A kis herceg varázsa

Saját kép.

Antione de Saint-Exupéry: A kis herceg - avagy hogyan bocsátottam meg kedvenc idézetem átírását is. 

Számomra is annyira elképesztően hihetetlen, hogy muszáj írásban is rögzítenem itt: 22 év után olvastam újra A kis herceget... Az apropó pedig nem más, mint a Poket zsebkönyv verzió megjelenése, és az új fordítás, Dunajcsik Mátyás jóvoltából. Az illusztrált kötetecskét igazán gyorsan el lehet fogyasztani, egy napos délután is elég hozzá, én is kihasználtam az egyik utolsó ilyen ezen az őszön nemrég, és nem csak D-vitaminnal töltekeztem közben.

Annyi mindent előhozott a történet... A régi olvasásélmény megfakult már, és tényleg csak a nagyobb támpontokra emlékeztem belőle.
A külsőségekkel indítva: imádtam ezt a kiadást! Bár már a harmadik Poket, amit megvettem, de az első, amit el is olvastam. Annyira aranyos ebben a pici méretben és notesz-szerű formában! A papírminőség is szuper, olyan jó megfogni, és simogatni a szépséges rajzait. Tetszettek a néha-néha kiemelt félmondatok is, amik végiglebegnek az oldalakon.

Saját fotó.

A bölcsessége egyszerű ugyan, mégis nagyon igaz. A bolygók lakóinak segítségével bemutatott társadalomkritika és a felnőttlét prioritásainak felülvizsgálata, akik veszni hagyják a boldog pillanatokat és az igazán fontos dolgokat, ma is ugyanolyan aktuálisak, mint 22, vagy akár 75 évvel ezelőtt - akkor adták ki ugyanis először A kis herceget, 1943-ban.

Saját kép.

Egyszerű képekkel és szimbólumokkal dolgozik, és olyan dolgokat tanít, amiknek az igazságtartalma nem évül el, mert olyan alapvető és mélyen emberi dolgokról van szó - bizalom, barátság, magány, gondoskodás, de a nagy szavakon túl kisebb dolgok is, mint a rendszeresség, ahogy kitisztítja a vulkánjait a kis herceg, és rendben tart maga körül mindent apró bolygóján, nehogy aztán egyszer csak eluralkodjanak mindenen a majomkenyérfák. ;) Az alkoholista ember példáján keresztül a függőségről ad akkurátus képet, de persze az önimádó, a lámpagyújtogató és az üzletember is fontos üzeneteket közvetít. A rózsa készülődését, "öltözködését" olyan gyönyörűen írta le Exupéry...  Nem akarom agyonelemezni, mert úgy elvész a varázsa ezeknek az apró részleteknek. De bármely részét nézzük is, a bolygókat bemutatóst, a kis herceg és rózsa, vagy a kis herceg és a róka kapcsolatát fejtegetőt (amik talán nem is állnak távol annyira egymástól), rengeteg jelentésrétege van, és az ember a saját élethelyzetének megfelelőt olvashatja ki a sorok közül.

Hogy gyereknek való-e? Nem biztos, de én úgy látom igen-igen sokan olvastuk 8-10 évesen először életünkben, és valami mindenkinek megragadt belőle... Szóval olyan nagyon rossz csak nem lehet, még ha nem is mindent értettünk akkor belőle. 

A híres idézet mindig is az egyik kedvencem volt a könyvből, és szerencsére nem változtatott az új fordítás sokat rajta, így aztán megbocsátom, hogy kicsit megváltozott... de az én fejemben mindig úgy marad, ahogy először megszerettem, Rónay György fordításában: 

"– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Ennek van a legszebb, legjobb ritmusa. Az összes változatot megnézhetitek ezen a wikipédia oldalon összeszedve. 

Nem írok összegző és pontozó értékelést hozzá... Olvassatok ti is kis herceget! ♥

Soman Chainani: Jótett helyébe

A The Last Ever After, vagyis magyarul a Jótett helyébe című kötet a Jók és rosszak iskolájának befejező része, ami Könyvhétre jelent meg a Twister Mediánál, és ismét egy hatalmas, féltégla méretű regény sok-sok kis Iacopo Bruno készítette illusztrációval a fejezetek elején, és itt-ott máshol is, elszórtan a lapok közt. Ha az eddigi kötetek nagynak tűntek, vessetek egy pillantást a harmadikra, és máris "összemennek" hirtelen. A Jótett helyébe közel 800 oldalon szórakoztat minket tovább Agatha, Sophie és Tedros kalandjaival.

Chainani persze nem áll meg itt, és egy újabb sorozatot is indít ebben a világban, ezekkel a szereplőkkel, aminek első része a Quests for Glory lesz. Ezt helyenként 4. kötetként is emlegetik, ugyanakkor a sorozat címe pedig The Camelot Years, szóval nem tudom mennyire lesz valójában különálló, és hogy ez most másik sorozat vagy folytatás tulajdonképpen.

De először lássuk csak a Jótett helyébe hogy muzsikált. :) A kiadás gyönyörű, egyre színesebb, élénkebb, díszesebb lett a borítóterv az elsőtől a harmadik részig, nekem ez tetszik a legjobban eddig. Mégis úgy döntöttem, nem veszem meg könyv alakban, e-könyvben lett az enyém, és hogy megcsavarintsam az élményt kicsit saját magam számára is, Gaiman Interworldje után ennél a trilógiánál is megléptem azt, hogy eddig magyarul olvastam ugyan, de az utolsó epizódot mégis angolul vettem kézbe.

Jelenet az Itt nincsenek hercegek végéről...

Az Itt nincsenek hercegek izgalmas függővége döntés elég állította és elszakította a lányokat egymástól. Míg Agatha és Tedros Gavaldonban, Sophie és a megfiatalodott Gazgató az iskolában próbál zöld ágra vergődni sorsával.
Az iskolában voltak eddig jók és rosszak, majd fiúk és lányok, most pedig a tornyok a régi és az új nevében képviseltetik magukat. A divatos "ez az új amaz" megnevezések mintájára a rossz lesz az új jó. A régi mesehősök száműzetnek, és a mesék végét elkezdik átírni a gonosz győzelmeivel. Minél több győzelmet arat azonban a rossz a jó felett az új mesék szerint, annál gyorsabban kezd eltűnni a nap az égről...

Sophie még mindig a boldog véget hajkurássza, kétségek azonban most is vannak benne. Elfogadja-e a Gazgató gyűrűjét? Miért nem írja tovább a Ténetész a történetüket? Mi van Agathával és Tedrosszal? Vajon régi barátai tényleg az életére törnek? ú
Agatha is kínlódik, és szép lassan mindenki megkérdőjelezi a saját kis "boldog végét".

"Only Forever never seemed to last."

Chainani megint sok jó ötletet épített be a könyvbe, a régi, agg mesehősök klubja kifejezetten szórakoztató volt, és szintúgy Merlin, aki bármikor elő tudott varázsolni valami ínycsiklandó kaját, vidító célzattal.
Tetszett, hogy megismerhettük Tedros szüleit, Guinevere-t és Lancelotot, illetve a Sophie és Agatha családi múltjában rejlő titok felfedése, elmesélése is nagyon izgalmas volt.  A lányok valódi történetének háttere az emlékképekből az egész sorozat egyik legjobb része volt. Találgattam mi lehet a megoldása az üres sírnak és a Gavaldonbéli szövetségeknek, de erre a megoldásra nem is gondoltam.

Sophie koronája.

Ami viszont nem tetszett, az továbbra is a túlírtság. Ezt a kötetet már vagy 200-300 oldallal is meg lehetett volna vágni, olyan nagyon hosszan ecseteltek mindenféle szenvelgést, és néha úgy éreztem 3x is végigmegyünk ugyanazon a problémakörön. Kicsit már untam a kétkedést, boldog vég keresést, és azt hogy "vajon rossz vagyok, vagy jó", "vajon a rossz lehet-e jó", és ennek egyéb variációit.

Összességében jó lezárást kapott, és Sophie is a helyére kerül, egy olyan pozícióba, amiben talán megbékélhet önmagával és a sorsával. Agatha és Sophie mindketten sokat tanultak azt hiszem a hibáikból a három kötet során, és formálódott a világról alkotott képük, még ha a személyiségük nagyjából meg is maradt ugyanolyannak. Agatha továbbra is önzetlen, segítőkész, naivan hisz a jóban, Sophie pedig maradt elvakult, önző és makacs javarészt, még ha néha sikerül is moccannia a "jó" felé egy-egy döntésével.

Tedros nekem túl halovány volt. A többieket - Hester, Anadil, Pötty, Hort - jó volt viszontlátni, és Merlin is feldobta nagyon a mesehős-teadélutánokat. :)

Értékelés: 10/7 Szappanoperásan túlnyújtott mese régi és új mesehősökről. Néhány mondata viszont épp nagyon meg tudott találni, és a múlt meséje, titkai lekötöttek. A befejezésével meg lehet békélni, a mérleg nyelvei kiegyenlítődnek... Ezért nem vontam le több pontot.


Érdekes szavak, kifejezések:

kitschy - giccses
gruel - zabkása
pipsqueak - mitugrász
scram - meglép, elinal
spelunking - barlangászkodás
stampede - fejvesztett menekülés
awning - ponyvatető, napellenző
convivial - ünnepi, vidám, víg

A szépség és a szörnyeteg - a film

Ki ne ismerné a klasszikus Disney-mesét, A szépség és a szörnyeteget? Most élőszereplős filmet forgattak belőle, méghozzá Emma Watson főszereplésével. A mesét magát már rettentő régen láttam, és bár az alapsztorit nagy vonalakban természetesen így is tudtam, mégis talán így volt a legjobb, kicsit elfeledve a részleteket, teljesen belefeledkezni... 

Bevallom őszintén, hogy nem szeretem az "éneklős" filmeket, és a musicaleket - akadnak persze kivételek, mint pl. a Mary Poppins. Az első jelenetnél, amikor elkezdtek dalolászni, hát bevallom megborzongtam, hogy jaj ne, mit kell itt nekem kiállnom, de aztán egyre jobban tetszett, és mivel a szövegekbe is csempésztek humort, könnyedén megkedveltem az egészet. Az első pár jelenetben talán az is zavaró volt a hirtelen énekelgetésen kívül, hogy meg kellett szokni a mi generációnk Hermionéját Belle-ként. De nem kell aggódni, viszi a szerep, és nagyon jó az alakítása. Jelmezei különösen tetszettek. A képi világ, a látvány gyönyörű, a havas tájtól kezdve a kastélyig és az életre keltett tárgyakig. Kifejezetten tetszett Madame Garderobe!  A szörnyeteg pedig - akit Dan Stevens alakít -, szerintem igen vonzóra sikeredett. Jelmezében a szörnymaszk alatt is ott lapult a herceg, és sikerült kedvességét, hősiességét, sőt még humorát is megvillantani. A könyvtár pedig pont olyan lenyűgöző volt, mint vártam - őszintén szólva azt vártam az egész filmben a legjobban. Még böködtem is a barátnőmet, mikor jön már a könyvtár vajon?! ;) 

Egy ilyen könyvtárért mit meg nem tennénk... ahh. Szörnyeteg? Ugyan már, kit érdekel ha szörnyeteg, hiszen ott az a pompás KÖNYVTÁR!!! :D 

Régi és új.

A tárgyakat megszemélyesítő színészek közt igen nagy nevek voltak, meg is lepődtem a végén, előkerült Emma Thompson, Stanley Tucci, Ewan McGregor és Ian McKellen is.

Gaston - Luke Evans - pont ugyanúgy néz ki a filmben, mint a meseváltozat szereplője. A kis segédje, LeFou - Josh Gad - is remek alakítást nyújtott, a kedvenc jelenetem velük a kocsmai, asztalon ugrálós nagyjelenet. 

Belle és az édesapja, akit Kevin Kline alakított.

A vége kifejezetten megható volt, el is morzsoltam pár könnycseppet. 

Egészében véve nagyon ajánlom, érdemes megnézni, remek színészi játék és szép képi világ, de készülni kell a sok éneklésre (már akinek készülnie kell lélekben az ilyesmire :D), és hát azért azt nem rejthetjük véka alá, hogy mesés-szerelmes-lányos film ez azért. A párunkat ne feltétlen rángassuk el rá, főleg, ha tiltakozik is eleve. :) 

A film imdb oldala. 

10/8,5