Joanne Harris: A Narrow Door

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de elég suttyomban jött ez az új Joanne Harris kötet: akárkinek mondtam, nagyon meglepődött rajta, hogy bővült a St. Oswaldos történetek sora. 

Ahogy korábban emlegettem, gyorsan újráztam az előző részt az új sztori előtt, mert kicsit hiányosak voltak az emlékeim. Jó döntés volt így képbe kerülni, és jó élmény is lett az újraolvasás. 

Na de térjünk át magára a Narrow Doorra, aminek borítója kicsit sejtelmes, misztikus vonalat sejttet. 

A Different Class eseményei után ismét új igazgató van az iskola élén, méghozzá Ms. Buckfast, aki az előző epizódban igencsak oldalvonalon mozgott, és nem tudtunk meg róla szinte semmit. Most viszont ő a kötet egyik narrátora, és mivel a felolvasásban Alex Kingston adta a hangját hozzá, én végig Corday doktornőként láttam magam előtt a Vészhelyzetből. Ez sokat segített, mert amúgy eléggé ellenszenves elbeszélő volt. 

Straitley a másik narrátor, és ahogy az lenni szokott ezekben a Malbry-regényekben, egy sokszereplős, sok évvel ezelőtti rejtélyes, néha krimibe-thrillerbe átcsapó eseménysorozat bontakozik ki a "meséből". 

Rebecca Price - a későbbi La Buckfast - bátyja, Conrad eltűnt gyerekkorukban, és a kislány csak egy zöld ajtót, és egy nem létező, kitalált csatornamumust tudott felidézni az ügy kapcsán, amit lezártak ugyan, de megoldatlanul... Rebecca szülei teljesen Conrad rabjaivál váltak, nem tudták sose, elengedni őt, csakis jelen időben beszélnek róla, és piedesztálra emelve, szinte szentként tisztelik, minden jó tulajdonságot az egekig nagyítva benne. Tényleg ilyen jó volt Conrad? Tényleg lehetséges, hogy nem meghalt, csak eltűnt? És ha igen, hova? Becky egész gyermek- és felnőttkorára rányomja a bélyegét a Conrad-alakú lyuk a család életében. 

De ennek a régi történetnek vajon hogy lehet hatása a jelenre, a St. Oswaldra? Mi történt Conraddal, mit titkol Buckfast olyan vehemensen, miért próbálja Straitley-t távol tartani az iskolától, és az új építkezés területétől, és végső soron mi is áll a gyermeki agy által kissé túlmisztifikált, nehezen oszló köd hátterében, ha kitisztul az út az emlékezés felé? 

Bevallom őszintén, sokáig untatott. Nagyon, nagyon, de nagyon lassan bontakozik, persze jól fel van építve, de mégis kicsit túlnyújtja, a kevesebb több lett volna, és egyszerűbben, vagy gyorsabban is be lehetett volna hozni a képbe a régi baráti társaság többi tagját. Sok az ismétlődés is, főleg a gyermeki emlékek, a gyermeki félelmek kivetülései, a mantraként visszaköszönő, torz mondatok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez valahogy, valami értelmesként a helyére kerülhet, de bíznom kellett volna Harrisben! 

A lezárás remek, a megoldás banális, mégis elborzasztó egyben, és minden, de minden után csapott még egy olyat az arcomba, hogy végül meg is sirattam...

A hétköznapok tragédiái, véletlenek és a szándékos rombolás önsorsrontó visszacsapása, mindez egy régről felsejlő emlékfolyam rögös útján keresztül bemutatva.

A női lét férfi léttel szembeni igazságtalanságainak folytonos hangoztatása engem bevallom néha már kicsit fárasztott, de ez az idézet azért tetszett:

"To be a woman, I have learnt, is to be the constant recipient of unwanted pieces of male advice."

A lassúság, antipatikus narrátor és néhány döccenő miatt a sor végén marad azért a St. Oswaldos könyvek közt, de senki ne hagyja ki, aki kicsit is szereti ezt a világot és Straitley-t, aki ugyan kissé passzívabb szerepet kap, mégis üdítő a jelenléte.

Joanne Harris: Blueeyedboy

Joanne Harris Kékszeműfiúja tíz éve került a birtokomba, megjárt kétévente egy-egy várólista csökkentős listát is, lekerülni mégis csak most került le róla.

Tavaly újráztam az Urak és játékosokat (Gentlemen and Players) majd pedig A St. Oswald fiúiskolát (Different Class) is elolvastam. A Kékszeműfiú is a St. Oswald kötetek közé van sorolva, de önállóan olvasható bármelyik kötet. Ebben az iskola maga csak érintőlegesen szerepel, egy külső helyszín, egy sokat emlegetett, de mégis a periférián maradó dolog. Devin tűnik csak fel egyszer az ismertebb tanárok közül egy jelentben. A városka azonban ugyanaz, Malbry, ahol is megismerjük Gloria Greent és az ő három fiát.

Egy webnapló blogbejegyzései révén ismerkedünk meg az elbeszélővel, blueeyedboy-jal, és az ő virtuális és valós életével, kitalált és valódi emlékképeivel, hamis és igazi gondolataival, érzéseivel, képességeivel... Ha ez zavarosan hangzik, az bizony azért van, mert az is. Egy igazi intellektuális káosz az, amit Joanne Harris teremt a kékszeműfiú szavaival, akit aztán időről időre felvált egy új elbeszélő, Albertine, de természetesen ő is a webes felületen, a badguysrockon posztol. 

Ezeknek az írásoknak egy része publikus, egy része pedig csak az írója számára látható, zárolt adat. A publikus bejegyzések alatt jönnek a kommentek is, ebből ismerjük meg ennek a kis virtuális közösségnek a tagjait, Clairdelune-t, chryssie-t, JennieTrickst, Toxicot, és a többieket. Ők mind valahogy jobban boldogulnak a virtuális térben, és egymást biztatva írnak különféle sötét, kitalált történeteket (ilyenkor azért hirtelen szívesebben írnék angolul, mert ugye, hogy mennyivel jobb azt olvasni, hogy dark fiction). Kékszeműfiú elkezdi egymásba szőni rövid sztorijait, magával rántva a közönségét azzal, hogy egyrészt mi is fog történni, és hogy vajon ebből mennyi lehet igaz? Amikor mesterien kieszelt, szinte a véletlen művének tűnő gyilkosságok a téma, akkor ez egyáltalán nem lényegtelen kérdés... 

"To provoke a reaction with words alone is surely the greatest victory. That's what my fiction is for. To incite. To see what reactions I can collect. Love and hate; approval and scorn; judgement and anger and despair." 

A badguysrock valószínűleg csak egy sima chatszoba/blog-szerű felület, én mégis a dark web egyik ijesztő sarkának láttam, és erre a simulékony hangnemben előadott, ámde igazán hátborzongató sztorik csak ráerősítettek. Az egész nagyon romlott, beteg, és mindezzel együtt zseniális, ahogy össze van rakva. Megemlítve egy huszadrangúnak, mellékesnek gondolt szereplő, egy név, egy érzet, egy gyerekkori emlék, ami aztán 100 oldallal később ismét visszaköszön, újabb 100-zal később jelentősége is lesz, miközben az ember próbálja kapargatni és a markában tartani az összes többi információt is, hogy azokból majd hátha kibogozza, mi is a valódi, és mi fog történni, de hiába: az egész olyan, mint a víz, kifolyik az ujjaink közül. 

"The truth is, no one really cares. Few are the deaths that diminish us. Apart from losses within our own tribe, most of us feel nothing but indifference for the death of an outsider." 

Rettentően okos könyv, de tényleg rettentő is. Bármi igaz lehet benne, és annak az ellenkezője is. Teljes bizonytalanságban tartja az olvasót, a legvégsőkig. Bonyolult és kegyetlen. Bevallom őszintén nehéz is volt olvasni, mert nem egy olyan könyv, ami könnyen adja magát. Végig koncentrált figyelmet igényel, nem tűri az elkalandozást, és egyaránt próbára teszi a dedukciós képességeinket és a fantáziánkat is. Olyan, mint egy labirintus, és ahelyett, hogy kifelé igyekeznél belőle, a szerző egyre csak beljebb sodor, csakis mélyebbre keveredsz, és aztán a legközepén felfal a sövény maga... 

Gloria és a fiai - Nigel, Branden és Benjamin - kapcsolata megérne egy misét, külön elemezgetni, és sorra venni a rémségeket, a lelki terrort, amiben nevelte őket... Az biztos, hogy én is élvezettel taposnám el a porcelánkutya gyűjteményét... A három fiú, Albertine, a doki, Emily White és a White család többi tagja, de még a malbry-i pletykás vénasszony egylet tagjai is egytől egyig részletesen kidolgozott, összetett karakterek. 

A sokféle történetszál, és az, hogy nem tudod, mikor van szó fikcióról, mikor pedig valós események átiratáról, tényleg teljes zűrzavart alkot, és állandó feszültségben tart. Nagyon lassan és sokára, hosszú és alapos felvezetés után jönnek a csavarok, trükkök, és a tükrök a trükk mögött, és még akkor is borzasztó sok elem hiányzik a puzzle-ból. 

Különleges részek a könyvben a szinesztéziával kapcsolatos érzékletes leírások, szavakhoz, vagy épp zenéhez kapcsolt színek, szagok és érzékek állandó felbukkanása, ami egy hol kellemes, hol nagyon kellemetlen élményréteget képez a konkrét eseményeken felül. 

Valamennyire nyitott vége van, kicsit az olvasóra bízva a maradék bizonytalanság kedve szerinti eloszlatását. És közben ott marad az a kis fülbe sugdosó érzés is: megértettem? Jól értettem? 

Jól tudjuk, hogy Joanne Harris igazi kaméleon, ha műfajokról és stílusról van szó, és ezúttal egy vérbeli, csavaros, virtuális thriller a végeredmény. 

A St. Oswald kötetek közül továbbra is az Urak és játékosok a kedvencem, de nem kizárt, hogy a Kékszeműfiút is újraolvasom majd, újrafejtegetem a rétegeit. Ajánlom, de csakis kipihenten, odafigyelve, különben sutba fogjátok vágni. 

"Everybody's story starts in the middle of someone else's tale, with messy skeins of narrative just waiting to be unravelled." 

Az idézet A tizenharmadik történetet juttatta eszembe, ahol szintén elemezgettek hasonlókat. :) 

Ez volt idén a 12. várólista csökkentős olvasmányom, egy igazi matuzsálemmel zártam így a kihívást. :) 

!!!SPOILER!!! Senki ne olvassa el, ha el akarja olvasni a könyvet!

Egy picit azért felkészültebb voltam, most, hogy már a másik két, hasonló kötetet olvastam, kezdettől gyanakodtam személyazonosság váltásokra, arra, hogy kiderül, nem is az írja a blogot aki, és részben igazam lett, de ez nem az egyetlen csavar volt. (128. és 160. oldalak!) 

Olyan elvetemült elképzeléseim is születtek - mert tényleg annyi összezavaró apró részlet van -, hogy talán az egész badguysrock csak kékszeműfiú fejében létezik, és az összes többi kommentelő is ő, és ők mind egyetlen, hasadt személyiség. Arra is gyanakodtam, hogy Albertine nem is létezik. 

JennyTricksre nem jöttem rá, bár a végén gyanakodtam arra, hátha Ma olvassa a blogot valahogy. Albertine is oda volt már lökve az elején, egy kósza említésként, de csupán egy leendő áldozatnak tűnt, nem gondoltam volna, hogy ennél sokkal több szerepet kap majd. 

Szerintem a végén Ma jön be a szobába. De ugyanolyan jó akkor is, ha Albertine. :) 

Egyébként sajnos zavarosak az emlékképeim a Different Classról, de azt tudom, hogy volt benne Winter,  az új takarító, aki az anyjával, Gloriával él, porcelánkutyákkal... Nyilván ők azok, de a részletekre már nem emlékszem, ők ott eléggé az oldalvonalon mozogtak.

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Érdekes szavak, kifejezések:

- poofter: (szleng) buzi
- fracas: csetepaté, perpatvar
- uncouth: vad, durva
- cockerel: kiskakas
- juggernaut: vak imádatot kiváltó dolog, eszme, amiért valakik vakon feláldozzák magukat
- mawkish: émelyítő, érzelgős, ömlengő, szenvelgő
- conjecture: sejtés, feltételezés
- transgress: áthág, megszeg
- contrition: bűnbánat
- creosote: karbolsav
- remora: gályatartó bojtorjánhal! - nagyon fontos szó! :D
- aspidistra: kukoricalevél
- inimical: ellenséges, mostoha, kedvezőtlen
- obfuscate: elkábít, összezavar
- escutcheon: pajzs, címerpajzs
- subterfuge: ürügy, kibúvó, mentség

Újra a St. Oswaldban

Joanne Harris: Different Class - A St. Oswald fiúiskola

Amióta megjelent, azóta szerettem volna már elolvasni ezt a kötetet, de mindig megakadályozott az, hogy előbb újrázni szerettem volna a Gentlemen and Playerst. A két könyv tekinthető egymás folytatásának, de lazán kapcsolódnak. Közösek benne a tanári kar szereplői, és természetesen van pár utalás az előző részben történtekre. Érdemesebb sorrendben olvasni, de ha mégsem úgy alakulna, akkor is érhető és követhető azért.

A St. Oswald fiúiskolának van egy utánozhatatlan, "krétaporos" hangulata. Ez a Harris által, néhány jól elhelyezett szóval megteremtett atmoszféra, és Roy Straitley, az iskolából kirobbanthatatlan latin tanár a legjobb részei a könyvnek. A sztori az előző epizód utáni tanévben folytatódik, amikor is az iskola új igazgatót kap, és először lassan csepegtetve ugyan, de elindulnak a reformok, a "változás". Az előző évi botrány után szükség is van az iskola jó hírnevének visszaállítására, a haladásra, az új diákokat bevonzó fejlesztésekre. De mi lesz akkor a latinoktatással? Roy még csak az emailjeit sem tudja elolvasni, és a változás gondolata is borzongatja, hiszen minden jó volt úgy, ahogy volt...
Az adaptálódáson kívül az új igazgató személye is rendkívül irritálja, az ugyanis egy régi diákja, Johnny Harrington. Harrington személye kapcsán pedig feldereng egy régi-régi ügy, még 1981-ből, az egyik tanárral, Harry Clarke-kal, és három akkori tanulóval kapcsolatosan. Az események két szálon bontakoznak ki, a jelenben (2005) Roy Straitley mesél, a múltat pedig egy furcsa, egyoldalú levelezésként működő napló prezentálja, amiben egy akkori tanuló meséli el a furcsaságokat, amik az iskolában, és az iskola melletti clay pitsben (mi ez magyarul?) történtek. Az elhagyatott és veszélyes helyszín kedvelt terepe a csínytevéseknek. Amikor azonban mindez már nem csak ártatlan hóbort, hanem valami sokkal galádabbá válik, és a fiúk állatáldozatokat mutatnak be, aztán pedig gyerekek tűnnek el, akkor már semmi sem olyan vicces...

A történet talán egy picit nehézkesebb, nem elég gördülékeny a kibontakoztatása, mint az előző kötetben. Sajnos könnyebben kitalálható volt egy bizonyos része is, persze ennek ellenére nagyon élveztem, ahogy kiderültek a dolgok, és lehet számítani Harrisre, hogy az egyértelmű fordulatokon kívül tartogat még mást is a végére. Meg kell hagyni, méltó folytatása a Gentlemen and Playersnek, aminek nehéz a nyomába érni, és kihívás hozzá bármilyen folytatást írni.

Az olasz kiadás nagyon tetszik.

Botrányok, pletykák, naplók, levelek, új igazgató, és egy rejtélyes új takarító, Winter... A St. Oswaldban sosincs nyugalom, és valami mindig készülődik és forrong a mélyben. Ezúttal is veszélyes és fajsúlyos titkokra derül fény, és bár a múltban gyökerezik minden, a jelenre is komoly kihatása lesz. Valaki bosszút akar állni sérelmeiért... A mi jó Straitley-nk meg persze hogy ott van a dráma és a "nyomozás" sűrűjében az örökös igazságérzetével, és az iskola iránti elkötelezettségével. :) Meglepő volt, hogy kapott egy nem várt segítőt is maga mellé, akiről eddig azt hihettük mindig inkább Straitley ellen dolgozott.

A leghumorosabb részek a kerti törpés csínyek voltak, az állandó felbukkanásával, és a szóviccekkel.

Az állatos becenevek miatt egy picit a vége felé zavaros volt egy ponton, nehéz volt összerakni fejben a "ki kicsoda?" játékot. Hamar kitisztul, csak nehéz átállítani rá az agyad, ahogy a két szálon különféleképp referálnak mindenkire. 
Érdekes még a gonosz sorsa, és hogy vajon Harris miért szereti ezt a módszert választani a végjátékoknál...?

Erős érzelmek, viharos botrányok, bántalmazás és igazságtétel... Ez a Different Class; részletgazdag, okos, izgalmas, de lassan bontakozó olvasmány. Ha egy részét meg is fejted, biztos, hogy azon kívül is ér még meglepetés.


Vajon lesz még St. Oswaldos kötete Harrisnek? Ti elolvasnátok, ha lenne? Én biztosan. :) Nagyon örülnék például, ha a mellékszereplő lányzóról, Benedictáról szólna.

Urak és játékosok - újratöltve

Theodora felnyitotta a szemem nemrég, amikor megjegyezte, hogy én elég sokat olvasok újra, és ha belegondolok, igaza is van, de nagyrészt a kedvenc sorozataim kerültek mindig ismét a kezeim közé.

Idén az a különbség, hogy másfelé is nyitottam, és több régi kedvencet olvastam újra, hosszú idő után először. Joanne Harris Gentlemen and Players című regénye is ezek közé tartozik. 2014-ben forgattam először, és nagyon-nagyon kedveltem. Amikor megérkezett a folytatása, a Different Class (A St. Oswald fiúiskola), tudtam hogy fel kell frissítenem az élményt, mielőtt abba belevágok. Nem bántam meg, a mostani újrázás pont ugyanolyan jó volt, mint először megismerni Roy Straitley-t, John Snyde-ot, és a St. Oswald Gauloise-tól, krétaportól, titkoktól terhes levegőjét.

A Gentlemen and Players nehezen behatárolható műfaj. Nevezhetjük kriminek, de mégsem klasszikusan az; thriller, dráma, mystery elemek keverednek benne. Egy igazi kirakós játék. Okos, intelligens, csavaros regény, nagyon erős hangulatteremtéssel. Az első néhány mondata úgy berántott, hogy kései óra ide, vagy oda, alig tudtam letenni. Harris mindig is értett ahhoz, hogy egy-két szóval, egyetlen kezdőmondattal betaláljon, de ezt hajlamos vagyok elfelejteni. Kifejezetten örülök, hogy újra kézbe vettem ezt a kötetet tőle, és kedvet kaptam megint olvasni tőle. 

Bár az alapja megmaradt bennem a történetnek, a részletek teljesen kiestek. Leon, vagy Colin Knight szerepe, a múlt eseményeinek pontos láncolata, a kegyetlenségek, és az, hogy tulajdonképpen hogy is végződik az egész, mi a "tégla" sorsa, vagy épp Roy Straitley-é? Teljesen mindegy, hogy az ember tisztában van-e egy-egy fordulattal, csavarral ilyenkor, az újrafelfedezés annyi örömöt tartogat. Az ördög a részletekben rejlik... és ebben a tanévben a St. Oswaldban... 

Az iskolai környezet mindig hálás terep, sokszereplős rendszer, szabályokkal, szokásrenddel, ahol az addigiaktól eltérő dolgok könnyedén lehetnek végzetesen bomlasztóak. Az új kollégák érkezése alapvetően nem borzolná a kedélyeket, de van köztük valaki, aki egy régi sérelem miatt máig neheztel az iskolára, és bosszút forral... 

Imádtam Roy Straitley karakterét, de az összes fő- és mellékszereplő is kidolgozott volt, és érezni, a szerző mennyire jó emberismerő. 

A sakkfigurás megjelölések, párhuzamok ötletesek és igen kalandos az út a "matt"-ig, amikor minden darabka a helyére kerül, mégis egy kellemesen nyitott véget kapunk. 

Nagyon tetszik ez a holland borító, és címváltozat is. :)

Csak ajánlani tudom a Gentlemen and Playerst, olvasmányos és bravúros, miközben lebilincselően izgalmas is. Örülök, hogy eleget tettem az 5 évvel ezelőtti kis mellékes "note to self: valamikor újraolvasandó" megjegyzésemnek, megérte. :) 

Rögtön bele is kezdtem a lazán kapcsolódó folytatásba, a Different Class-ba. :) A közeljövőben várhatóan régi adósságomat, a Blueeyedboyt is elolvasom, és a Csokoládé-könyveket is újrázni szeretném, hogy folytathassam a történetet a 3-4. kötetekkel. ;) 

És ti, hogy álltok Joanne Harris-szel?

Joanne Harris: Runemarks

Megjárt már vagy három vcs-listát, és igazi matuzsálem volt a várólistán a Rúnajelek, Joanne Harris fantasy sorozatának első része. Amikor ezt írta, még nem billegette oda az "M" betűt a két neve közé, ha fantasyről van szó (talán Ian M. Bankset utánozva). Szerintem bárki, aki olvassa és szereti Joanne Harris könyveit, egyetértene velem abban, hogy a változatossága, és az igényes írásmódja miatt szeretjük őt igazán, és ez azért furcsa, mert tulajdonképpen a Rúnajelekben is megvan mindez. Megint valami máshoz nyúl Harris, nem egy megszokott dolgot kapunk tőle; nagyon más ez az iromány bármely más történetéhez képest, és kétségtelenül igényes a szöveg, érezni mögötte Harrist. 

Mégis azt hiszem mindent elmond, hogy a könyvben leginkább a központozást szerettem. Igen, a központozást. Tele van szuperül elhelyezett közbevetésekkel, megfelelő helyen döntött betűkkel, ésatöbbi ésatöbbi. :D  

Nem nekem való ez a Ragnarök. A szótól is rosszul vagyok, rettenetes ahogy kinéz, és a könyvben végig Ragnarók-ként volt írva, igen, így, hosszú ó-val, ami egy anomália egy angol nyelvű könyvben. Brr.

De hogy a külsőségeken - mint központozás és ékezetes betűk - túllépjünk - közben ajánlom figyelmetekbe remek közbevetéseimet, amelyeket ezúttal Harris inspirált :D -, lássuk, hogy miért is nem lettünk jó barátok a könyvvel. 

Az eleje remekül indult: Maddy Smith, egy rúnajellel megvert/megáldott (?) lányzó egy kósza koboldot üldöz és kerít elő a pincéből. A varázslás persze tiltott, megvetendő, sőt üldözött dolog, kivéve ha kapóra jön ugye koboldtalanításhoz, és a rúnajelet viselőket kinézik a falubeliek maguk közül. Van bégető felekezet, szigorú, nagyratörő, prédikáló pap-fazon, rúnajel miatt legyilkolt malacka és ostoba falubeli fiatalok is,akik nem látnak tovább az orruknál. 

Maddy nagyon magányos ezek közt az emberek közt, egyetlen barátja van csak, a kívülálló One-Eye, a fél szemére vak, jóságos vándor, aki minden évben egyszer ellátogat felé, elszórakoztatja meséivel és tanítgatja a képességei használatára. 

A sztori eddig a pontig - talán olyan 60-70 oldal - mesélősen belefeledkezős volt és kellemes, aztán viszont egy elég nagy zűrzavar lett belőle, és ezért okolhatjuk akár Lokit, a Trickstert is - mert miért ne? Felnyitnak egy hegyet (?), alászáll Maddy és kiszabadít egy orákulumot - ami egy ronda, gőgös kőfej -, és aztán egy nagy menekülés, üldözés és üldöztetés lesz az egész hegyen-völgyön, sőt az álmok és a halál földjén át... Felébresztenek pár jégkockában konzervált régi istent, meg néhány hulla-istent is, akik testetlenül banzájoztak eddig valahol az alvilágban - vagy akárhogy is hívják magyarul Netherworldöt. Szóval akció, akció hátán. Minden túl képlékeny volt, a halált sem lehet komolyan venni benne, az istenségek finoman szólva is bugyutának tűnnek, kicsinyesnek, gyerekesnek. A kedvencem Idun volt köztük, és egyébként sokkal jobb lett volna, ha az istenek közti cívódásból több van a könyvben, az a két-három rövid etap nagyon kevéske volt a jóból! Igazából egyikükért se lett volna kár. De ugyanúgy kb. Maddy-t sem sajnáltam volna, ha beleesik egy katlanba, elragadja a világkígyó, vagy lejár az ideje az órán, elvágják az életfonalát, amíg az álmokban kalandozik, és egyéb válogatott marhaságok... Azon kívül hogy ő xy és hogy milyen rúnajele van, és mennyire elképesztően erős a varázslata, az ég világon semmit nem tudunk meg róla... Jelleme itt senkinek nincs - vagy legalábbis nem kerül kifejtésre, érted, 500 oldal nem elég erre -, még a legtöbb talán Helnek, a kétarcú, egylábú halálistenségnek (nem néztem utána, sajnos tényleg totál be vagyok oltva norse mythology ellen, nagyon nem érdekel a hátterük, és ezen a könyv mit sem változtatott - csak azért gugliztam rá erre az egész mondakörre, hogy saját szememmel lássam, ez nem csak valami cosplayes csoport agymenése, ennek tényleg háttere van... :D ). 

Szenvedősen, lassan lehetett olvasni, nem élveztem a rúnák közti evickélést, nem foglalkoztatott senkinek a sorsa, és nem értem, mégis mi teteje volt az egésznek. Ugyanúgy, mi teteje volt Ragnaröknek is? Nem lehet ezt a könyvet - meg ezt a mondavilágot - komolyan venni, mintha meg lenne hintve Lokival minden, olyan bolondság és átverés és csalfaság az egész. 

Az egész könyvet és az olvasás élményét csak azzal a szóval tudom jellemezni, hogy tedious volt, és ezt akkor is itthagyom angolul, ha le lehetne fordítani, mert sokkal jobban kifejezi milyen volt, mint ha leírom, hogy unalmas + fárasztó egyben. 

Biztos, hogy nem folytatom a sorozatot, hiába vettem meg már évekkel ezelőtt a Runelightot is. (Azóta van még 0,5 és 0,6-ik része is, jáj. :D ) Egyébként is, ez már túlságosan a tömény fantasy kategória, ami nekem már túl sok, kevéssé emészthető, élvezhetetlen, mocsaras. Nem tudok érdeklődést mímelni iránta. Az északi mitológiától meg az ég óvjon engem a továbbiakban - szóljatok ha bármi ilyen jellegűt akarnék a kezembe venni. Sőt, üssétek ki a kezemből Thor kalapácsával! :) 

10/3

Megjelenések könyvhéten innen és túl

A Könyvfesztivál és Könyvhét közötti igencsak rövidke holtidőszak sem telhet el az érkező újdonságok mazsolázgatása nélkül. :) Lássuk én mikre figyeltem fel mostanában: 

Forrás.

Dömping!

Forrás.

Igazi filmes és könyves dömping jön őszre, ezekből hoztam egy nagy csokornyit most, amik engem is érdekelnek. Olyan jó, hogy ennyi érdekes újdonság érkezik, teljesen feldobott. :) A vénasszonyok nyarának elmaradása sem szegheti kedvem, ez a szemerkélő esős, hűvös, őszi idő abszolút az otthoni olvasásnak és a kimozdulós mozizásoknak kedvez. Az elengedhetetlen alapanyagot pedig máris mutatom hozzá:

Könyvhírek

A könyvfesztivál után mindig elkezdődik a könyvheti megjelenések bejelentése, és persze a szekér nem áll meg, folyamatosan kapkodhatjuk a fejünket az újabb és újabb megjelenések után, legyen szó akár könyvhétről, akár az utána következő időszakról. ;)  Hoztam most egy csokornyi újdonságot, amik felkeltették a figyelmemet. 

Először is, itt vannak az Agave újdonságai, egy csokorban:

Ezek közül három négy is érdekel rögtön. A Gaiman-Reaves kötet a tavalyi Köztesvilág folytatása lesz, ami jó szórakozást nyújtott. A Veres Attila kötet borítója elképesztően jó lett szerintem, maga a sztori pedig azóta érdekel, amióta hallottam róla Velkei Zolit beszélni a könyvfesztiváli sci-fi és fantasy beszélgetésen. :)

És hát a Kirajzás! Arachnofóboknak nem ajánlott a borító, ami tényleg igen ijesztő lett. Ezt egyébként lehet, hogy angolul olvasnám inkább.
Negyedikként pedig befigyel még Wesley Chu is, az időutazós történetével... Hm-hm, lesz min gondolkodni.

A Fumaxtól érkezik Josh Malerman regénye: A végzet tébolyult kereke, ahol Malerman ismét a hallásunkra támaszkodva fog ijesztgetni, bár most másként, mint a Madarak a dobozban című könyvében. Hamarosan pedig Andy Weirnek is új könyve jelenik meg: az Artemis novemberre várható angolul, és a kiadó minél előbb szeretné hozni magyarul is. Mondanom sem kell, mindkettő felcsigázott.

A Twisternél megjelenik a Jók és rosszak iskolájának befejező kötete, a Jótett helyébe címűt, ami azonban mégsem teljesen a vége az egész mesének. Soman Chainani ugyanis The Camelot Years címen folytatja a Jók és rosszak univerzumában játszódó történetfolyamát. A "negyedik" epizód, vagy ha úgy tekintjük az új sorozat első része a Quests for Glory címet viseli és angolul idén szeptember 19-én jelenik meg.

Szintén új Twisteres megjelenés még S.J. Kincaidtől A kárhozott (The Diabolic az eredeti cím). Június 13. a megjelenés várható időpontja.

Nem "új" ugyan, de jó hír, hogy kijön új köntösben Joanne Harristől a Csokoládé, ami egyben azt is jelenti, hogy a Libri úgy tűnik átveszi végre Joanne Harrist az Ulpius "örökségéből". Remélem hamarosan jönnek még kiadatlan kötetek is tőle, nem csak a régiek.

Az Animus épp néhány napja jelentette be, hogy kiadják magyarul Fredrik Backman kisregényét, az And Every Morning, the Way Home Gets Longer and Longert A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb… címen. A Könyvhétre érkezik! :) UPDATE: megvan a magyar borító is, íme:

 

A külföldi megjelenések közt vettem észre az új Tracy Chevalier könyvet is, a New Boyt, ami egy modern Othello átdolgozás, és a Hogarth Shakespeare sorozat része, amelyben kortárs szerzők dolgoznak fel híres shakespeare-i műveket.

Az I.P.C. könyveknél találtam még egy érdekes megjelenést, méghozzá Augusta Trobaugh könyvét, a Sophie és a felkelő napot. Május 23-án jelenik meg, második világháborús, romantikus regény, ami egy álmos, georgiai kisvárosban indul. Kell ennél több? :) Elsőre megtetszett, de lehet, hogy kissé túl romantikus nekem.

Nektek mi tetszik legjobban ezek közül? Mit terveztek beszerezni a Könyvhéten? 

Újabb könyvek!

Nem elég az eddigi könyváradat, és hogy a nyakunkon a fesztivál, máris érkeznek a már azutáni megjelenések hírei, meg ugye a jaj még ez is jön, az is jön, és hát persze, hogy az ember lánya ezeken felül bele gabalyodik kicsit a külföldi megjelenésekbe is, és dob egy hátast attól, hogy van új Joanne Harris regény is... Örömtánc, és helyhiány miatti rívás váltja egymást. :) 

Ha már Joanne Harris-szel kezdtem, mutatom is: 

"After thirty years at St Oswald’s Grammar in North Yorkshire, Latin master Roy Straitley has seen all kinds of boys come and go. Each class has its clowns, its rebels, its underdogs, its ‘Brodie’ boys who, whilst of course he doesn’t have favourites, hold a special place in an old teacher’s heart. But every so often there’s a boy who doesn’t fit the mould. A troublemaker. A boy with hidden shadows inside.

With insolvency and academic failure looming, a new broom has arrived at the venerable school, bringing Powerpoint, sharp suits and even sixth form girls to the dusty corridors. But while Straitley does his sardonic best to resist this march to the future, a shadow from his past is stirring. A boy who even twenty years on haunts his teacher’s dreams. A boy capable of bad things."

A Different Class a Gentlemen and Players (Urak és játékosok) nyomdokain halad, ugyanúgy a St. Oswaldban játszódik, és viszontlátjuk benne Roy Straitley-t. Must-read.

Az Agave májusban hozza a következő Maigret-könyvet, aminek címe: Maigret és a vérfoltos öltöny, és ami ismét egy csodás, a többi közé illő borítótervvel büszkélkedhet. Megjelenés: 2016. május 12.
Előrendelhető mindössze 1482 Ft-ért! Csapjatok le rá! :)

"Maigret főfelügyelő egy brüsszeli kávézóban gyanús alakra figyel fel, aki ezerfrankos bankókat számolgat. A nyomába szegődik, az amszterdami vonatra is felül mellé, majd észrevétlenül elcseréli a bőröndjét. Amikor az ismeretlen rájön a cserére, egy brémai zugszállóban főbe lövi magát.

Maigret-t bűntudat gyötri. Ám miért lesz öngyilkos valaki, akitől csak egy ócska öltönyt loptak el? Vajon egy régi vérfolt miatt?

A főfelügyelőt a gyorsan pergő nyomozás Brémából Párizsba és Reimsbe, majd a belga Liège-be, Simenon szülővárosába is elviszi. Csakhogy valaki mindig, mindenütt egy lépéssel előtte jár…

Az egyik legkorábbi Maigret-történet önéletrajzi ihletésű, valós eseményeken alapul."

Van egy friss interjú >itt< Velkei Zoltánnal, az Agave vezetőjével amiben még több érdekességet tudhattok meg a közeljövő további megjelenéseiről, tervekről, kulisszatitkokról. A magam részéről nem gondolom, hogy a krimi háttérbe szorult volna - persze én jó messze vagyok az ezt mutató számoktól, excel-táblázatoktól és egyebektől -, és ha mást nem is, nagyon remélem azért, hogy Simenont folytatják majd, amíg lehet. Augusztus nem múlhat el két új Simenon nélkül!
Baráth Kata új könyvét az Arkangyal éjjelt és a Jemisin regényt: Az ötödik évszakot nagyon várom a belengetett újdonságok közül! :) Ez utóbbi egy epikus fantasy lesz, vendetta-regény, nagyon felcsigázott az a néhány mondat, amit Zoli elmond róla az interjúban. :) Sok sikert a tervekhez!

A Gabo Kiadónál 2016. április 30-án jelenik meg Lionel Shrivertől a Nagy testvér, és kijön új borítótervvel a Kevin is!

Előbbi nekem már megvan angolul, utóbbit nem biztos, hogy el merném újra olvasni... A borítók nagyon tetszenek. 

Szintén Gabo Kiadó, bár nem tudom mennyire nekem való, mindenesetre felfigyeltem rá: Richard Parker (nem, nem a tigris!): A hetedik ház. Megjelenik: 2016. április 28. 

"Mikor írta be utoljára a nevét a Google-ba?

Will Frostot, a jómódú üzletembert egy éjszaka telefonhívás ébreszti álmából, és az ismeretlen telefonáló ezt a kérdést teszi fel neki. Will rákeres a nevére, és talál egy weboldalt, amelyen fényképek láthatók az otthonáról és hat másik házról – belülről. 

Az első házban könyörtelen gyilkosság történik. A rejtélyes telefonáló ekkor újra jelentkezik, és közli Willel, hogy a lánya halálos veszélyben van. A férfi egyetlen esélye, hogy megmentse, ha sorra látogatja a honlapon található házakat, mielőtt a rendőrség odaér, és felfedezi a hullákat.

Hét ház. 

Hét gyilkosság. 

Hét esély, hogy megmentse a lánya életét."

Most jelent meg az Európától Markus Zusak Az üzenet című könyve. Sokáig egy supermanes kártyás téma volt a borítón, most egy sokkal szolidabb telefonos design van, megmondom őszintén én nagyon örülök, mert nem igazán tetszett az előzőnek a színvilága és a képi világa sem. 

"Ed Kennedy minden, csak nem hős. 

Átlagos fiatal srác Sydney-ben, aki jobb híján taxizik. 

És szerelmes Audrey-ba, amióta az eszét tudja. 

Audrey viszont haverral nem randizik. 

Ed nem hős, és mégis ő az, aki megakadályoz egy bankrablást mondjuk, véletlenül. 

Csak mert a haverjai nem tudják befogni a szájukat. 

Élete nagy kalandja után még nagyobb kalandok következnek. 

Ed ugyanis titokzatos kártyalapokat kap. Üzeneteket! 

És egy küldetést kell végrehajtania. 

Aztán még egyet. 

Ed lassanként megtanulja, hogy vannak apró, talán hősies tettek, amiket ő is megtehet, és amiktől egy kicsit jobb lesz a világ. 

Hogy közülünk bárki, akár egy pénztelen, külvárosi gyerek is megteheti az első lépést 

Van, amikor tényleg nem kell sok hozzá. 

És van, amikor igen 

De akkor sem szabad feladni.

Az ausztrál Markus Zusak az elmúlt évek egyik legnagyobb világsikerének, 

A könyvtolvaj-nak a szerzője. Az üzenet szintén díjak sokaságát nyerte el, és világszerte százezrek olvasták már."

A könyvtolvaj kedvencemmé vált, és nagyon kíváncsi vagyok Zusak többi könyvére is. 

Szintén most jelent meg a Helikontól a Harag-várak újra, új külsővel Bariccótól. Nekem a régi (bal oldali) és az új (jobb oldali) borító is nagyon tetszik. :) Nagyon jó könyv, olvassátok!

Nemrég olvastam az Én, Liviát, ami nagyon tetszett, és ezért utánanéztem, mit lehetne még olvasni Phyllis T. Smithtől. Februárban jelent meg a második könyve a The Daughters of Palatine Hill. Nem sokkal a Livia vége után veszi fel a fonalat, ahogy a fülszövegből kiderül. :)

"Two years after Emperor Augustus’s bloody defeat of Mark Antony and Cleopatra, he triumphantly returns to Rome. To his only child, Julia, he brings an unlikely companion—Selene, the daughter of the conquered Egyptian queen and her lover.

Under the watchful eye of Augustus’s wife, Livia, Selene struggles to accept her new home among her parents’ enemies. Bound together by kinship and spilled blood, these three women—Livia, Selene, and Julia—navigate the dangerous world of Rome’s ruling elite, their every move a political strategy, their most intimate decisions in the emperor’s hands.

Always suppressing their own desires for the good of Rome, each must fulfill her role. For astute Livia, this means unwavering fidelity to her all-powerful husband; for sensual Julia, surrender to an arranged marriage and denial of her craving for love and the pleasures of the flesh; for orphaned Selene, choosing between loyalty to her family’s killers and her wish for revenge.

Can they survive Rome’s deadly intrigues, or will they be swept away by the perilous currents of the world’s most powerful empire?"

Annak idején az Animus adta ki Louis Sachar könyveit, köztük a Stanley, a szerencse fia nekem nagy kedvencem volt. Most a Maxim hozza újra ezt a könyvet, új fordításban, új címmel: Stanley kincse. 

És végül, de nem utolsó sorban, megjelent Varga Bálint következő könyve, a Váltságdíj nélkül folytatása, amit tavaly én is megvettem a Könyvfesztiválon (bár még mindig nem olvastam el). A Kolibri kiadónál keressétek: Amit végleg kitörölnél. 

(Természetesen csak rossz sorrendben engedi beilleszteni a blogger a két képet :D A Váltságdíj nélkül az első rész.) 

A jó könyvek csak jönnek és jönnek... :D 

Poszt-turkáló: Joanne Harris sötét oldala

A Poszt-turkáló rovatban mindig régebbi bejegyzéseket veszek elő, amik a freebloggal együtt elszálltak az éterbe. Ez a mostani egy különleges darab abból a szempontból is, hogy már a megíráskor is egy korábbi élmény volt, 2009-ben olvastam, az eredeti poszt pedig 2010. 01.09-én íródott. Duplán volt már turkálózva, tiszta Inception. :D

A The Evil Seed Joanne Harris első regénye volt, 1989-ben jelent meg először, magyarra nem fordították le, még a vámpíros tematika hullámain sem, de talán nem is baj, mert még elég kezdetleges Harris. Íme a bejegyzésem róla:

Poszt-turkáló: Bársony és keserű mandula

A poszt-turkálóban régebbi, korábban a freeblogon elérhető posztjaimból fogok áttelepíteni ide írásokat, főleg persze átmentésre érdemeseket, érdekesebb, kedveltebb szerzőktől való könyvekről, vagy egyszerűen csak olyan posztokat, amik számomra fontosabbak/kedvesebbek.

Az első ilyen Joanne Harris: Bársony és keserű mandula című novelláskötetéről írt véleményem. 2009.07.18.

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Joanne Harris a Csokoládé óta egyik kedvenc írónőm. A novellákat viszont általában nem szeretem, nem emlékszem rájuk, csalódást okoznak - vagy legalábbis eddig így voltam ezzel.

A Bársony és keserű mandula Joanne Harris novelláskötete, amelyet rögtön azzal kezd, hogy milyen nehéz (jó) novellát írni és hogy az ember mindig tisztábban emlékszik egy elolvasott novellára, mint regényre. Kicsit meg is ütköztem itt, és megijedtem, hogy pont az ellenkezőjét állítja, mint amit én gondolok... de be kellett szép lassan látnom, hogy igenis létezik jó és emlékezetes novella.

A kötetben több mint 20 novella található, a legváltozatosabb kollekció, és valóban olyan akár egy bonbonosdoboz. Kókuszos, likőrös, krémes, keserű, és megtévesztő-félék is, amik csábító külsejükkel kecsegtetnek és aztán beleharapva lebiggyed az ember szája. Egyszóval nem is tudom hogy lehetne legjobban jellemezni a kötetet. Van ami elbűvölő és van ami arcul csap. Hamisítatlanul Harris. Étel- és életnedvekkel teli. Mind hétköznapi történeteket, mind a fantázia szülte világbeli eseményeket találhatunk benne.

Ismét megéreztem azt a hangulatot, amiért beleszerettem az írónőbe. Egyszerűen el tud varázsolni. Néha valóban a legegyszerűbb dolgokkal, amiket rendkívüli módon foglal keretbe. Nem csupán egy olvasásélményt ad, hanem sokkal többet. Mindig elgondolkodtat. A novellák többsége most sem csak szimpla történet, hanem gyakran megható, nosztalgiát ébreszt, és van jócskán társadalomkritika is. Erőteljesen és ironikusan bírálja a rohanó, gyorsuló, szépségre és sikerre fixált világot, az előítéleteket, az emberi gyarlóságot, jól lefesti a vágyakat amik mindenkiben felébrednek ilyen-olyan formában.

Személyes kedvenceim a kötetből (anélkül, hogy túl sokat árulnék el):

A Csúnya Nővér, amely arra keresi a választ, vajon Hamupipőke mostohanővéreire milyen sors vár, miért nem tudhatjuk meg soha, mi lett velük, hogy végezték. Csodálatosan lavíroz a mese és valóság határán.

A Szia, viszlát!, ami az egyik legélesebb kritika a világunkra nézve. Hogy mennyire elvakít, elborít mindent a celebvilág csillogása, a felhajtás, szenzációhajhászás mindenhova bemászik, és megmérgezi az egészséges érzelmeket, és azokat a hagyományokat, amelyeknek íratlan szabályait nem lenne szabad megsérteni.

A Hely a nap alatt különösen szórakoztató, persze elejétől kezdve érezhető, mire megy ki a játék. A szépség hajszolása, az előrejutás, az egészségtelen tökéletesség elérése, és mindez persze csettintésre, és időveszteség nélkül, nehogy bárki is kifusson belőle, mert az drága ugye... Az utolsó mondattal még rátesz egy lapáttal erre.

A Hal, ami egy friss házasság és nászút buktatóiba visz minket és meglepő - de nagyon jól megírt fordulattal zárul. Az olasz világ és konyha ínycsiklandó fűszeres ételei közé csomagolva ez volt ez egyik legjobb és leghangulatosabb novella.

Végül pedig az utolsó a könyvben, a Kölnivíz, ami visszavisz a rizsporos parókák és fehérre púderezett Mademoiselle-ek és Monsieur-k világába. Ami bűzlik. Bűzlik az ápolatlanságtől, az egérpiszoktól, a vizelettel és izzadtsággal átitatott kelméktől, amikben mindazonáltal elegánsan pózolnak és kelletik magukat. És semmit sem fed el a kölnivíz. Jobbal nem is lehetett volna lezárni ezt a gyűjteményt.

Ezeken kívül volt jópár, amivel megszenvedtem, ha valaki például el tudná magyarázni, hogy A J-ZUS gén című történet végülis miről szól, azt nagyon megköszönném, mert én valahogy nem tudtam kibogozni, csak éreztem a hangulatot, és homályosan sejtem miről lehet szó, de nem sikerült igazán magamévá tenni. Szintén nem tetszett a Gandalfra várva, ami a fantasy és szerepjátékok, illetve nem is tudom a megfelelő kifejezést erre, talán fantasyjáték, amikor felnőttek öltöznek be és eljátszanak ezt-azt. Nem tudtam ezzel azonosulni és unalmasan hosszú volt.

Egészében azonban tényleg nagyon változatos a Bársony és keserű mandula, és érdemes elolvasni, mert biztos, hogy mindenki talál benne valamit, ami különösen megragadja vagy megigézi, és emlékezni fog rá. Akinek bármi is tetszett Joanne Harristől, ezt se hagyja ki. Tovább fűszerezi az élményt, hogy az egyes novellák elején az írónő az olvasóhoz szól, és beavat minket, hogy, hol, minek kapcsán írta az adott történetet, vagy hogy ő mit gondol róla.

A borítóterv tetszett, a fordításban is csak néhány hiba található, és számomra öröm, hogy a cím is ilyen találó lett (az angol eredeti Jigs and Reels) Az apró képek is kapcsolatban vannak a tartalommal, és egészében kívülről is belülről is bonbonosdoboz megjelenésű. :) 

Frissen aktuális: Joanne Harris Magyarországra látogat: 17 to 21 November 2009, Promotional tour of Hungary. Kíváncsi vagyok ez pontosan mit takar, és lesz-e lehetőségem találkozni vele. A weboldala üzenőfalán már egyszer visszaválaszolt, ami nagyon szimpatikus. 

10/8

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Természetesen a Magyarországra látogatás már nem aktuális, sajnos akkor nem sikerült találkoznunk. Azóta viszont jött egy csomó új könyv Harristól, köztük novellás is: A Cat, a Hat, and a Piece of String címmel (magyarul: Egész évben karácsony - bahhh.), amit hamarosan olvasni fogok.