A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jacqueline Wilson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jacqueline Wilson. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 15., hétfő

Ifjúsági regényeket olvastam - zanzaposzt

Egymás után elolvastam egy pár ifjúsági regényt, könnyedebb, rövidebb, picit "haladósabb" olvasmányokra vágyva, és gondoltam röviden értékelem őket egy csokorban. A lélekdoki hirtelen felindulás volt, a másik kettőt viszont a várólista csökkentésből választottam ki. 


Marie-Aude Murail: A lélekdoki

Marie-Aude Murail neve már fel-feltűnt korábban is, az Oh, Boy!, a Tartós hullám és a Lakótárs kerestetik! kapcsán, de aztán mindig háttérbe került, elmaradt ezeknek az olvasása. Végülis A lélekdokival ismerkedtem meg a francia szerzővel most, ami egyébként sorozat, de magyarul sajnos nem jelent meg, csak az első kötet. 

A történet főszereplője egy pszichológus apuka, Sauveur Saint-Yves, és kisfia, Lazare, akik Martinique szigetéről vándoroltak be, és bőrszínük még mindig okot ad az izgalmakra, összesúgásokra, összenézésekre. Az apa az otthonukban, irodájában folytatja le a pszichoterápiás üléseket, Lazare pedig élelmes módon, ahelyett, hogy a konyhában leckét írva várná, hogy az apukája befejezze a munkát, és megvacsizzák az aktuális mirelit kajájukat, egy függönnyel takart oldalajtóhoz lopózva végighallgatja a terápiákat, megismer egy csomó, arc nélküli alakot, akiknek válogatott nehézségek vannak az életükben, gyakran olyasmik is, amihez Lazare még túl kicsi.  

Egyébként valamiért végig Frozone-t (A hihetetlen családból) láttam magam előtt Sauveurként. :D 

Frozone, ahogy én képzeltem Sauveur-t. :)

Rengeteg fontos és nehéz témát sorakoztat fel a könyv, Sauveur doktor esetein keresztül: családi botrányok, homoszexualitás, önvagdosás, depresszió, gyász, pedofília, rasszizmus egyaránt helyet kap a pácienseken keresztül, és bár eleinte félő volt, hogy túl sokat markol, de keveset fog majd, hamar megtalálta az egyensúlyt, és közben nagyon megkedveltette a karaktereket Marie-Aude Murail. A két főszereplőt nem lehet nem szeretni... de a páciensekhez is szép lassan elkezdünk kötődni, hiába próbáljuk távolabbról szemlélni őket. 
Azt mondjuk nem tartottam túl professzionálisnak, hogy Gabin ott lakik náluk egy ideig, de Sauveur túl lelkiismeretes és jólelkű ember... 


Egy picit talán a vége volt összecsapott a könyvnek, vesztett a lendületéből, pedig a mondanivalóhoz nem lett volna feltétlenül szükség a keszekuszaságra és az utazásra, anélkül is teljesen helyén volt minden.

Biztos fogok még Murailt olvasni, kellemes kikapcsolódás, ifjúsági, de nem bugyuta, jó karakteret hoz, és könnyed marad a stílusa, még a kemény témák mellett is.


Vanna Cercená: Tükörnapló

Kedvesen egyszerű, lányos, tipikus pöttyös, amilyet már jó rég olvastam. :)

Carlotta egy nyarát követjük végig a naplóján keresztül. A kislány szülei elváltak, és rendszerint egy hónapot anyjával, egy hónapot apjával "nyaral" a nyári szünetből. Anyjával Korzikára mentek volna, egy munka azonban közbeszól, és a hegyekbe kell menniük, ahol egy elhagyatott házban az anyukának egy rakás régi iratot kell rendeznie, és iktatnia... Carlotta majd megpukkad dühében, de aztán fokról-fokra felenged a nemtetszése, amikor kiderül, a hely, bár eldugott, azért csodaszép, és vannak ott más fiatalok is, akikkel összeülhet fagyizni, beszélgetni, vagy épp kirándulni is el tudnak menni. Az igazi vonzerőt azonban az iratok közt talált, elzárt napló jelenti a kislánynak, amit pontosan 100 évvel ezelőtt vezetett egy vele egykorú kislány, Caterina. 
11-12 évesen pont ilyesmi nyári naplókat írtunk mi is szerintem, és hasonló gondolatok jártak a fejünkben. Persze a kötet pikantériája a 100 évvel ezelőtti napló, amivel Carlotta párhuzamba állítja saját élményeit, gondjait, gondolatait. 

Elvált szülők, fiúkkal való barátkozás, ismerkedés, barátnős sms-ezések keverednek a régmúlt titkaival, és a 100 évvel ezelőtti nehézségekkel, gyerekmunkával, kivándorlással. 
Egy picit a nyaralás helyszínei miatt a Fecskék és fruskákat is eszembe juttatta. Nem kell tőle sokat várni persze felnőttként, 10 év körülieknek íródott szövegre számítsunk, de a maga léptékében tökéletes kis ifjúsági olvasmány. :) 

Szegedi Katalin illusztrációi pedig igazán szépek, feldobják a könyvet. :)

Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker

Ha már így belelendültem az ifjúsági regényekbe, Jacqueline Wilsontól is elővettem egy régóta várakozó példányt, a Tracy Beaker történetét. Nem tudtam, hogy ez is sorozat, na persze elolvasható önálló kötetként is az első epizód. 

A szerző - szokásához híven -, játszi könnyedséggel festi fel az egyébként igen nehéz hátteret, egy nevelőotthonban élő 10 éves kislányról, akiben forr a düh, a frusztráció, és a kiskamaszos érzések sokasága, és aki mindegyre az édesanyját várja, hogy az mégis érte jöjjön valamikor, és hazavigye az általa elképzelt fényűző életbe.
Tracy elég nehéz gyerek, lobbanékony, szemtelen, és forrófejű is, pedig valahol mélyen a helyén van a szíve. És ez szép lassan ki is derül a könyvből, ami tulajdonképpen Tracy kis naplóregénye önmagáról, egy hevenyészett önéletrajz illusztrációkkal, tintapacákkal, levelekkel megspékelve. :)
Az otthon életét felpezsdíti egy újságíró megjelenése is, aki cikket készül írni róluk. Az újságíró, Cam, nem olyan fényűző sztár, mint Tracy elképzelte magában, mégis szimpatizálnak egymással. Persze Tracy önmagának se vallaná be igazi érzéseit, és sokszor inkább csak toporzékol, és rosszalkodik továbbra is.

Tetszett, könnyed, és nagyon aranyos - annak ellenére, hogy Tracy egy igazi ördögfióka... -, még az is lehet, hogy valamikor elolvasnám a folytatásait is, kíváncsi vagyok Cam-mel mi történik. :)

Nyelvi érdekesség, hogy nagyon-nagyon sokat használják a "not half" kifejezést. Nem tudom, ti ismeritek-e, >itt< van leírva példákkal. :)

2013. november 13., szerda

Don't try this at home!

Lehet, hogy inkább Anariának kéne egy ilyen posztot írni, és neki kellene a könyvet is elolvasni hozzá, mert én nem leszek igazán professzionális ebben a dologban: nem vagyok épp egy lélekbúvár, pszichológus alkat. 
Mindenesetre elolvastam Jacqueline Wilson The Cat Mummy című könyvét, és kicsit felszaladt a szemöldököm. A témaválasztással talán nem is lenne baj, hiszen Wilson sokszor nyúl nehéz témákhoz, nem meglepő a válás, a mostohatestvérek közti vagy családon belüli konfliktus, a szeretetlenség érzése, a rossz anya mintapéldányai és bizony a halál is. Ebben a nyúlfarknyi mesében egy Verity nevű kislány elveszíti a cicáját, Mabelt, aki már időtlen idők óta velük van. Verityt nagyszülei és apukája nevelik, mert anyukája a születésekor meghalt. Nem mer beszélni róla, mert mindenkinek könnyes lesz akkor a szeme, és különben is, őnáluk nem lehet csak úgy halált emlegetni... Csak Mabelnek suttoghat anyáról ábrándozva. Elég sok feldolgozatlan érzés van benne ezzel kapcsolatban. 

Amikor a macskának nyoma veszik, keresni kezdik persze, de végül Verity találja meg a szekrényében, holtan. Namost, aki a címből nem találta ki mi lesz, annak spoiler jön - Verity az iskolában az egyiptomi szokásokról tanultakat követve mumifikálni akarja Mabelt, hogy a cica mindig vele maradhasson. Közben gyötri a bűntudat is, mert legutoljára csak kiabált a cicával, és lustának tartotta. 
Nick Sharratt illusztráció a könyvből
A döglött macska már vagy fél napja hevert a szekrényben a "mumifikálás" előtt is, szóval kezd szaglani szerencsétlen... Verity kemény erőfeszítések árán, titokban meghinti a macskát egy fél kiló levendulás fürdősóval (itt egy kissé röhögőgörcsöt kaptam :D) majd bebugyolálja régi lepedőkbe, és szemet fest neki. Az egészet sutty, tornazsákba dobja és bezárja a szekrénybe. Jaj anyám, gondolhatjátok, hogy nem soká marad meg ez az egész konstrukció bűz nélkül... A család persze rájön, és egy sad happy end keretében tisztességesen eltemetik az oszlani kezdő tetemet nagyapó szerszámosládáját használva "szarkofágnak" (mit meg nem tesz az ember a gyerekért!), és persze röviden szó esik arról is, hogy de igen, lehet anyáról beszélni, és a halálról is, mert az élet velejárója... Tanulság letudva, apa és Verity fényképes scrapbookokat csinálnak, egyet anyáról, egyet Mabelről, apa pedig talán talán beleszeret a lányát egyiptomról kiokosító Ms. Smithbe, Verity tanárába, aki szintén némileg belebonyolódott a történetbe, de ez már a jövő zenéje, csak utalás van rá. Verity új cicát is kap, merthogy miért ne szerethetne valaki mást, csak mert nagyon szerette Mabelt (khm khm, utalás ugye). 

Szóval kérem szépen, hova tegyem én ezt a történetet magamban? Nincs gyerek, tehát elsősorban nem azon filozofáltam kerülhet-e a kezébe, de azért csak elgondolkodtam, mégis kiknek íródott a sztori. Egyszerű mint a bot, még Wilson kedves stílusa és humora sem tud úgy megvillanni mint szokott, és bár a beleérzőképesség, és a hiteles gyermeki szemszög átjön az íráson, mégis olyan perverzen morbid lett az egész. 
Ha mégis elgondolkodom a hipotetikus gyerekemen, és hogy neki elmeséljem ezt a mesét, hát, nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet. Akármilyen kedves rajzok vannak és macska és egyiptomi szimbólumok, mindig egy oszló hulla szaga fog eszembe jutni erről a könyvről... 

Jó ez arra, hogy a haláltémát, veszteséget feldolgozzuk vele egy olyan gyerekkel, akinek már szembe kellett vele nézni anyuka-apuka-rokon-háziállat halála miatt? Kíváncsi lennék a véleményetekre, szerintetek egy ilyen sztori betöltheti ezt a funkciót? Mert akkor áldásom rá, de ha ti is úgy látjátok, hogy nem biztos, hogy stimmel, akkor kérdőjel marad a fejemben. 
Én nem tudom hogy kellene ezekről a dolgokról egy esetlegesen lelkileg sérült, traumatizált gyerekkel beszélni, kissé morbidnak találom a történet-tálalást, és még egy egészséges lelkű  gyerekkel is szerintem beszélgetni kéne az olvasása után. 

Nem adok pontot rá, inkább vitassuk meg, még elolvasni se kell hozzá, elmeséltem minden lényeges részt. 
Mi a kacifántos fittyfene ez, kinek és miért íródott? 
Remélem például hogy ERRE nem ez a könyv buzdított valakit. 

Várom a véleményeket, nem csak Anariával akarok párbeszédet folytatni! :) 

Kerry4ever posztja a könyvről.

2013. november 3., vasárnap

Kofferes Lottik

Jacqueline Wilson könyvei különlegesek abból a szempontból, hogy hiába vannak gyermekköntösbe bújtatva, a nyelvük, stílusuk teljesen fogyaszthatóvá és élvezhetővé teszi őket felnőttfejjel is. Gyakran komoly, nehéz témákhoz nyúl, ugyanakkor gördülékeny és szórakoztató marad, jól ábrázolja a családi viszonyokat, gyermekkori félelmeket, gondokat, bizonytalanságokat. 

A várólistacsökkentésbe, bevallom amolyan biztonsági tartalékként tettem be két Jaqueline Wilson könyvet is, hiszen rövidek, könnyen és gyorsan olvashatók, és eddigi tapasztalataim alapján nem kell sokat erőltetni hogy kedve legyen az embernek az olvasásukhoz. :) A kettő kiválasztottamat még az angolkönyvek.com-ról rendeltem meg, dupla kötet, Jacqueline Wilson's Superstars néven fut, The Suitcase Kid és The Lottie Project című történeteket tartalmazza, Nick Sharratt illusztrációival. 



The Suitcase Kid - A kofferes kislány

A kofferes kislány a tízéves Andrea West, Andy története. Andy szülei szétmennek, és a kislány kénytelen egyik héten egyik, másik héten másik szülője házában vendégeskedni, és lassan úgy érzi, neki már nincs is saját otthona. A helyzetet bonyolítja, hogy édesanyja és édesapja is új párra leltek, akiknek már vannak gyerekeik. Az egyke kislány így hirtelen 5 mostohatestvérrel és hamaroan egy féltestvérrel is "gazdagodik". Visszasírja a Mulberry Cottage-ben töltött időszakot, amikor anyja és apja még együtt voltak, és csak nyuszijával, Radish-sel egészültek ki négyre. Radish nagyon fontos Andy számára, nem kis bonyodalmat okoz hát, amikor véletlenül beejti egy odvas fába, abba a kertben ahová titkon beszökdös játszani az iskola után...

A helyzet nem könnyű, egy tízéves gyerek kiszakíva a megszokott környezetéből, állandóan ingázni kényszerül, és még az undok mostohatesókkal is ki kell jönnie, mi több az egyik házban az egyik, a másik házban a másik új fél szokásaihoz (is) idomulni. Anyjánál Katie nevű mostohahúgával kell egy szobán osztozni, apjánál mindig fázik, mert az új nő nem fűti elég melegre a lakást, és nem vasalja ki Andy ruháit sem. Nem csoda, hogy Andy csak a régi életéről, életükről álmodozik, még akkor is ha látja, a szülei még rövid időre összeeresztve is csak veszekedni képesek egymással.
A könyv végére oldódnak a feszültségek, de csak amennyire az életben is, hasonló helyzetben. Nincs irreális happy end, van viszont hiteles valóélet-lezárás. :)

10/10

A könyv Children's Book Awardot nyert.

The Lottie Project - Folytassa Lottie...!

Fenntartásokkal kezdtem el ezt a történetet, mert féltem, hogy nagyon A két lotti utánzat lesz, de cseppet sem kellett volna aggódnom, még csak nyomokban se hasonlított a klasszikusra, és nem voltak benne hihetetlen elemek sem (időutazásra tippeltem a fülszöveg és borító alapján).
A főszereplő Charlotte, akit mindenki csak Charlie-nak hív. Fiatal anyukája egyedül neveli, jelzálogkölcsönnel és munkakereséssel küszködnek. Charlie-nak ráadásul rosszul kezdődik a tanév is, mert új tanárnőjük miatt el kell ülnie barátnői mellől az osztály legstréberebb fiúja, Jamie Edwards mellé, és a szigorú tanárnő egy viktoriánus korabeli életvitellel foglalkozó projektet is kiad feladatként a gyerekek számára.
Charlie utálkozva nézi a poros viktoriánus könyveket, ám hamarosan nagyobb lelkesedéssel veti bele magát a munkába, mert rájön hogyan oldhatja meg a feladatot szórakozva. Naplót ír egy Viktória-korabeli cselédlány szemszögéből. A cselédlány és a való élet eseményeinek összefüggései, ihletései persze tisztán látszanak.
Charlie-nak és anyukájának közben meg kell birkóznia az új munkákkal, pénzügyi gondjaikkal, orrukat fennhordó nagyszülőkkel és egy új szereplő is feltűnik a színen, amikor Jo, az anyuka hirtelen "nagyon aranyos" emberként kezdi emlegetni azt az egyedülálló férfit, akinek a kisfiára napi pár órában felügyel...

Gördülékeny, érdekes, aranyos, és még izgalmat is csempészett bele Wilson. A gyerekszereplő minden aggodalma, problémája valós és hihető, nagyon jól van ábrázolva, igazán nagy beleérzőképességgel van megírva.
Élveztem olvasni, ajánlom azoknak is, akiket esetleg megtéveszt a rajzos, gyermeki külső. :)
Nem utolsósorban pedig nyelvgyakorlásnak is kiváló, Wilson igazán igényes nyelvezetet, sok szót használ.

10/10

Érdekes szavak, kifejezések: 

nosegay - virágcsokor
to lick one's chops - izgatottan várni valamit (nálunk talán dörzsöli a tenyerét)
pernickety - kényeskedő
to have a tiff with somebody - összeveszni valakivel
mittens - egyujjas kesztyű. Nem tudom megjegyezni a jelentését, mindig valami vastag mellény ugrik be mittensre...
chilblain - fagyás
the world and his wife - rengetegsok ember (annyian, mint az oroszok) Ezt még sose hallottam, de nagyon tetszik.
concertina - harmonika (szerűen csukódik)