Max Brooks: World War Z - Zombiháború
Elgondoltam, hogy hogyan fogom bevezetni nagy szavakkal ezt a könyvet. Hogy például képzeljetek el egy világméretű járványt, ami katasztrófahelyzetet teremt az egész világon, mindenhol és összeomlik a gazdaság..., politikai konfliktusok törnek ki..., miközben az emberiség jó része kipusztul, és kezd elveszni a remény...
És ettől biztosan eszünkbe jut ezer katasztrófafilm, tipikus klisékkel.
Na de ha komolyan megállunk egy percre, el tudjuk képzelni vajon ezt, a különböző megfilmesítések miatt sablonosnak ható helyzetet élesben, annak minden aspektusával, minden kontinensen, különböző kultúrákban? Nem kell, hogy azonnal a zombikra koncentráljunk, mert a legviccesebb talán az, hogy a zombik csak egyfajta modernkori trendi "fűszerezés" ebben a kitalált, ám nagyonis valóságosan, logikusan átgondolt, képzelt dokumentumregényben.
Max Brooks el tudta képzelni, mi több, le is tudta írni mindezt. Végigjárhatjuk vele a világot, Kínától, a nulladik betegtől kezdve az USÁn, Kanadán, Finnországon, Írországon, Chilén keresztül a zombiháború végéig, avagy "kinyilvánított" végéig, hiszen ki tudja mikor bukkan még fel néhány jégbe fagyott élőhalott.
Azt, hogy mi a zombi talán senkinek nem kell elmagyarázni (éljenek a horrorfilmek), sőt, azt sem, hogy a zombit akkor lehet elpusztítani, ha az agyát pusztítod el: bevered a fejét vagy fejbelövöd. Aki ezekre, meg egyáltalán a zombikra azt mondja fujj, vagy hogy ez hülyeség, na én még azoknak is ajánlom ezt a könyvet. Akik ennél kicsit is nyitottabbak: nekik meg főleg.
 |
| A régi borító |
Merthogy a zombi mint élőhalott, mint rothadó hús, mint potenciális horrorfilmbe illő veszély így önmagában tényleg nem biztos, hogy "gerince" lehet egy jó történetnek. De ti gondoltatok már rá, hogy mi van velük a víz alatt, vagy a télen, a hatalmas hóban befagyott zombikkal, akik aztán az olvadáskor előkerülnek? Vagy hogy a kutyák hogy szagolják ki őket, milyen módszerekkel lehet közel csalni, vagy esetleg pont egy szakadékba ugratni őket?
Brooks minden szempontját körbejárja a zombiknak, és egy potenciális harcnak velük szemben, és bár vannak benne olyan jelenetek, amiktől filmen megijednénk, nem válik hatásvadásszá. Nem azt használja fel lépten-nyomon, hogy hol folyhat még egy kis vér, ehelyett körbeutaztat minket az egész földgolyón, és interjúkat készít. A veteránokkal, hajóskapitányokkal, családanyákkal, papokkal, politikusokkal, katonákkal, őrültekkel és kevésbé őrültekkel (de ki ne vesztené el a fejét egy ilyen helyzetben?) ezáltal egy átfogó keresztmetszetet adva az egész emberiségről. Olyan gazdasági-politikai-társadalmi szempontokat, túlélési stratégiákat, és egyáltalán olyan emberi tényezőket hoz, hogy szinte elfelejti az ember néha, hogy ez egy kitalált veszély. Ebben rejlik a könyv igazi magával ragadó ereje szerintem.
Eleinte nehezen szoktam meg a dokumentarista jellegét az írásnak, úgy a 30. oldalig vártam is, hogy na, mikor ér véget ez a "bevezetés", mikor kezdődik a sztori. Aztán átfordult bennem minden. Elfogadtam, hogy ez a stílus, ez az elbeszélésmód lesz végig, és olyannyira megkedveltem a kicsit kötetlen szerkezetet, a sok apróbb történettel - amik azért mégis összefüggenek lazán, hiszen itt-ott visszaköszön ugyanaz a szereplő, vagy egy fogalom, amit a másik története révén ismerünk már -, hogy nem akartam, hogy vége legyen. Szinte látod magad előtt, ahogy készülnek a beszélgetések ezekkel az emberekkel, akik mindennapiságukban mégis mind nem mindennapiak. Kis hősök. Vagy nagy bolondok. Vagy csak egyszerűen túlélők. De Brooks mindannyiuk történetébe tett valami kis pluszt. Néha csak néhány oldal az egész, mégis megszorongatta a torkomat a tenegeralattjáróval való lemerülés, a hegyekben bóklászás, a hidak felrobbantásai, vagy épp a kvizlingek. Mindenhol lábjegyzetek vannak, és a fordító nagyon alapos munkát végzett, mert Brooks saját lábjegyzete mellett rengeteg pluszinfót ad például csak amerikaiak számára ismeretes vagy megszokott dolgokról, eseményekről. A lábjegyzetek eleinte idegesítettek, de rájöttem, hogy nem mindegyik felesleges, és igenis sok értékes információt hordoztak. A kvizling volt a "kedvencem" ezek közül, amivel egy Quisling nevű fickóra utaltak, aki hazaáruló fasiszta volt, és megkérte Hitlert, rohanja le hazáját, Norvégiát is. A kvizling azóta is az ellenséges hatalommal lepaktáló áruló. Na de hogy lehet a zombikkal lepaktálni...? Egyszerű. A könyvben leírt kvizlingek elkezdték a zombikat utánozni. Ha nem tudsz mit kezdeni az ellenséggel, hasonulsz hozzá...
.jpg) |
| Bőrkötéses változat |
De más, a szükségállapotok okozta betegségek is felütötték fejüket, megnőnek az öngyilkossági ráták, és elveszik a remény. Naponta alár százan is meghaltak látszólagos ok nélkül, pusztán a reménytelenség, vagyis inkább a reményvesztettség áldozataiként.
A helyszínek és a helyzetek változatosak és színesek. Sok az amerikai szín, és kicsit meg is ijedtem, el ne kövesse Brooks azt a hibát, amit oly sok filmben, vagy apokalipszis-történetben elkövetnek, hogy Amerika a világ közepe, és mindig csak ott történik valami, és ott zajlik csak a világvége, vagy ha máshol is, abból legfeljebb az eldőlő Eiffel és pisai tornyokat mutatják, ja és persze az amerikai elnök jelent be mindent az egész világnak. :D :) Szó sincs erről. Az amerikai túlsúly ellenére érezhető egyfajta kritika is feléjük, és igenis sok az európai, ázsiai helyszín, vagy épp a tengerfenék, vagy olyan szituációk, ahol nem is az a lényeg, hogy melyik kontinensen járunk.
A vírus Kinából indul útjára, és nagyonis valóságos szempontokat követve Brooks bemutatja mint kezdett komoly gondokat okozni először a kórházakban, hiszen a fertőzés kezdetén mit sem tudtak az emberek az egészről, izolált, titkolt, nem ismert probléma volt, a kórházba pedig igenis érkeztek szervek, donorvér stb. Katasztrófa.
Bemutatja a kitelepítések problematikáját is, hogy mennyien próbálták titkolni a betegséget. A kormány(ok) válaszát minderre (az ukránokat sosem felejtem el azt hiszem). A vezetők vakmerőségét vagy épp gyávaságát. A celebeket, akiknek nagyhirtelen megszűnik a celeblét, bár az élelmesebbje pedig még mindig hasznot próbál húzni saját hírnevéből, és bekamerázott szupererődökbe költözik. A gyógyszergyárak profithúzását, akik állítólagos ellenszert dobtak piacra. A vak japán harcost, aki remete életet él, és úgy bánik el az élőhalottakkal, hogy nem is látja őket. Bemutatja a hős anyát, aki gyermekeit védelmezi, vagy épp az antihőst, aki ahelyett, hogy mentené, megpróbálja megölni gyermekét, mielőtt a zombik elérik őket is... Harcos apáca, és egy Isten akaratát újraértelmező pap... Egy villanás a hős amerikaiakról, és egy másik a butákról, akik a dvd-gyűjteményüket vonszolva mennek fel a hegyekbe bujdokolni, szarvasburgerekről álmodozva. Atomháború, atomtengeralattjárók, partizánok akciói, elvadult emberek és kutyafalkák, akik akár rosszabbak, mint a zombik. Megváltozott természet, felborult éghajlat, dögvész, rég leküzdött járványok újjáéledése... Az egész társadalom újraszervezése, ahol mindenki menedzser volt és projektvezető és szellemi munkás, és akikből hirtelen áccsá, kőművessé vagy csak egyszerűen teddide-teddoda emberré kell mindenkit átképezni...
És ezzel még mindig nem mondtam el mindent.
Szóval megkérdezem újra: valóban el tudunk képzelni egy világméretű járványt, ami katasztrófahelyzetet teremt az egész világon, mindenhol és összeomlik a gazdaság..., politikai konfliktusok törnek ki..., miközben az emberiség jó része kipusztul, és kezd elveszni a remény... ? Nem kell ehhez zombi, de kétségtelenül jól épített erre az elemre Brooks. Klisék és sztereotípiák vannak ugyan, de nem érdekelt, hogy néhol visszaköszön valami filmes, valami kiszámítható, valami amerikaiasan dicsőséges. Mert amúgy az egész könyv remekül van összeszedve és az egy-két gyengébb szálat kisöpri a többi, hogy a végére nem akarod elhinni, elfogyott, nem olvashatsz több sztorit.
Nem attól félelmetes ez a könyv, hogy zombik vannak benne, hanem attól, amit a világról és az emberekről mesél. Mert ez a mi világunk, és a mi balfékségeink, hibáink, érzelmeink, gondolkodásunk köszönhetnek vissza.
Akit a legeleje nem győz meg, ne adja fel, és olvassa úgy, hogy tudja hogy dokumentumregény stílusban fogja kapni az eseményeket végig.
Értékelés:
10/10 Szeretném angolul is elolvasni, mindenképp újraolvasós. Egy furcsa ötlet kiváló megvalósítása, vagy nem is megvalósítás, hanem kiteljesítés. Az elején lévő döcögésért abszolút kárpotoltak a továbbiak.
Emelem kalapom, és köszönöm az élményt. A fordító alapos, jó munkáját külön.
Lábjegyzeteim még:
- Első zombis könyvem whatsoever egyébként, és utálom az élőhalott mizériát, de ebben "hiteles" marad a zombi, vagyis nem lesz belőle csillogó edwardcullen és nem lesz szerelmes sem (ld. Eleven testek), hanem a papírformát hozza: hörög, harap, rothad, és fejbe kell kólintani. :)
- Álmodtam néhányszor zombisat a könyv olvasásakor, és éjszaka amikor a mosdóba mentem, és utánam botorkált a Zember is a zombizöld pizsijében, hát ne tudjátok meg milyen frászt kaptam... :D
- Imádtam, hogy Zacknek vagy épp zéknek hívták a zombikat. :)
- A film, a
Z világháború már a mozikban, Brad
Pityuval Pittel. Gondolkodóban vagyok nagyon, hogy megnézzem-e. Filmszerűen pergett előttem minden, de félek, hogy a vásznon nem az az élmény fog velem szembejönni, amit várok, hanem csak egy sereg élőhalott. Ha megnézem, mindenképp beszámolok róla.
- Nekem nagyon bejön ez az új, filmes borító, és még a Zember szerint is idézem "nem rossz" :D és számítógépes játékokra emlékeztet.
