Poszt-turkáló: Mondják meg Zsófikának

Forrás.

Az első várólista csökkentős játék évében, 2011-ben csúfosat buktam a kihíváson, és mindössze két könyvet olvastam el a listámról, amire akkor valóban nagyon-nagyon régóta várakozó könyveket pakoltam fel, és nem készültem alternatív könyvekkel sem. Az a kettő könyv viszont jó élmény lett, az egyik a Jane Eyre volt ugyanis, a másik pedig Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Ez utóbbiról hozom most át a posztot a freeblogról elveszettek közül, a poszt-turkáló rovatban. 

Az eredeti bejegyzés 2011. 05. 25-én született.

Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

A rózsaszín, malackás borító. :)

Milo egy kilencéves kisfiú, akinek súlyos szembetegsége, retinitis pigmentosája van... De ezen kívül még rengeteg minden más is van neki, például egy nagyija, aki igazából dédi, és a padlásszobában lakik, egy anyukája, akit apukája otthagyott holmi "Macáért", és egy Hamlet nevű törpemalaca, aki talán nem is olyan törpe... Ez azonban még csak a kezdet. Amikor egy tűzeset után anyja egy idősek otthonába viszi nagyit, Milo előtt egyszerre zárul be és tárul ki a világ. Bezárul, mert nagyi nincs ott mellette, nem tudja őt segíteni a napi teendőiben, nem hallja már neszezését a padlásszobából, sőt, anya még egy bérlőt is beköltöztet oda, aki bagózik, és bömbölteti a tévét... És kitárul, mert megismeri Tripit, a szír szakácsot az otthonból, akinek herótja van az időseknek tálalt krumpliból, amihez krumpli van krumplival, és akitől elsodorta a háború a húgát, Ajsát...

Milo bár csak egy kulcslyuknyit lát egyszerre az őt körülvevő valóságból, mégis sokkal tisztábban látja a részleteket és észreveszi azt, ami felett a felnőttek ép szeme világa elsiklik. Nagyinak nincs jó helye a Nefelejcs otthonban. A gonosz Thornhill nővér nem csak a szétázott krumplival kínozza az öregeket, hanem sok egyéb mással is: nincs rendes fűtés, mindenkit benyugtatóznak, bezárnak, elveszik a pénzüket és minden szórakozásukat... 

Milo fejébe veszi, hogy karácsonyra hazaköltözteti nagyit, és lebuktatja Thornhill nővér mesterkedéseit, kerül, amibe kerül. Ehhez szövetségesekre is szüksége van, és a szerencse az ő malmára hajtja a vizet, például amikor kiderül, hogy a bőrszerkós, bagózó Al igazából távoli rokon is, de ami még fontosabb: oknyomozó. :) 

Virginia Macgregor elég komoly témákhoz nyúl ebben az ifjúsági regényben: öregség, elmúlás, támaszkodás-teher, széthulló család, betegség... és még a háború és menekültkérdés is középpontba kerül. Mégis, inkább csak karcolja a felszínt. Minden egy kicsit túl könnyen látszik megoldódni, könnyedén lebeg a levegőben. Nem történik semmi Milo szemével, még csak a szemüvegét se erőltetik, hogy hordja... Tripi sorsa, hajléktalansága, és az óriási teher a vállán, hogy fogalma sincs a kishúga hova keveredett és él-e még, triviális beszédtéma. Sandy, az anya fogyitablettái, amik után csokiskeksz lavinákat küld, hogy kitöltse a magányt, a csalódottság okozta űrt, hogy a férje elhagyta, és most a Macával és új gyermekével játssza a boldogat - nem kap igazi mélységet. 

Milo pedig rendíthetetlenül megy az igazságérzete mutatta úton és makacsul a saját szabályai szerint játszik. Ez nem tetszett, bevallom őszintén, márpedig erre épül az egész könyv. Szeretem a tökös gyerekeket a könyvekben, akik határtalan életbölcsességgel a felnőttek fölé emelkednek, de szerintem itt nem volt erről szó. Kicsit idealista volt az egész elképzelés, hogy minden jó és szép legyen, és mindenki boldog, és Mrs. Bundás együtt táncikáljon az anyjával otthon, az idősotthon helyett, ahova nyilván okkal tette be: mert útban volt neki... Milo ügyeskedése és gondolkodásmódja gyermekien naiv és kénytelen voltam bevallani, nem igazán kedveltem meg ezt a magának való gyereket. 

Macgregor pedig nem egy Ajar, vagy Szabó Magda. Az ifjú, betegséggel terhelt, erős igazságérzetű karakter ugyanis nem elég. kell mögé ugyanis egy kis lélek. És a lélek nem abból jön, hogy Milo hogy nyom puszikat ide, meg oda, miközben elég meredek dolgokat művel azért - és most nem a leleplező akcióira gondolok, hanem akár a kocsi elé ugrásra, suliból lógásra, elhagyatott házba "betörésre".. szóval nekem ez sok volt az engedetlenségből, még ha olyan nagyon fel is bolydult a kis világa a sok-sok változással. 

Jobban örültem volna, ha iránymutató és segítő felnőttek veszik körül, akik nem csak asszisztálnak egy kilencéves ámokfutásaihoz. Kvázi mindent Milo irányított, ez számomra hihetetlen és hiteltelen volt. Valahogy az fortyogott bennem, hogy a világ nem így működik. Igen, néha, bizonyos szempontból jó lenne, ha így működne, de nem igen ritkán lehet igazságtalanságokat, rosszul működő rendszereket és intézményeket pöccre helyretenni. 

Forrás

A könyv vége miatt aztán megenyhültem kissé, kompenzált, így volt életszerű. Ettől viszont most karcos-öreg-kérgesszívű felnőttnek érzem magam... 

Kedvenc szereplők: Clouds, Tripi.

Értékelés: 10/6 

Sajnos nem lett maradandó. Túlírtnak, és kicsit lélektelennek éreztem ezt a könyvet, az ígért "életbölcsességek" nem jöttek át, a didaktikusságot nem tudtam megbocsátani. Azt hiszem én erre most nem voltam fogékony. 

A fiatalabb korosztálynak ajánlom inkább. 

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 

Rendeld meg >itt<!

U.i.: Tripi miatt baklavát akarok enni... ahh. :)

Ami a szívedet nyomja...

Három költőnő írásait tartalmazza a kötet: Britt G. Hallqvist, Ingrid Sjöstrand és Siv Widerberg. Valahogy ez az információ mindenhonnan lemarad, vagy elsikkad, és úgy rémlik fel ez a kötet, hogy: "mai svéd gyermekversek". 

Gyerekkoromban sokszor olvastuk együtt Anyukámmal, és elég sok emlékem maradt róla. 1978-as kiadásom van (10 Ft!), azt hiszem ez a legrégebbi, de azóta vagy 6-7 újranyomás is született, szóval tényleg mindenkinek lapulhat egy otthon. :)

Egyik kedvencem volt a Bélyeg, 

"Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget."

és a Szerelem: 

"Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elállófül."

A Holnap leszek nyolcéves című vers is megmaradt bennem; akkor olvastuk (vagy akkor is), amikor még csak hatéves forma lehettem, és direkt meg akartam jegyezni, hogy majd pont a nyolcadik szülinapom előtt is olvassuk el. :) ... 

Most, hogy újraolvastam a kötetet, nagyon tetszett még A hajam a derekamig ér, a Társasutazás és a Titkos béketárgyalások, utóbbiban is kiváltképp a "háboristák", akik a háborúzó emberek volnának. Milyen találó szó. 

A felnőttek furcsák néha című versből pedig felrémlett, hogy bizony ezt a tanulságot már jó korán elkönyveltem én is... vagyis hogy: 

"A felnőttek furcsák néha. 
Azt hiszik, elég összeterelni két "alkalmas korú" gyereket,és a két gyerek automatikusan jó haver lesz.
Szeretném összeterelni papát találomra egy "alkalmas korú"bácsival és megnézni, összehaverkodnak-e"

Értékelés: 10/9  Jó volt egy langyos, kinn üldögélős estén újra átlapozni, és megmosolyogni a gyermeki gondolatait - amik nagyon is a helyükön vannak. :)

Szecskó Tamás illusztrálta, nagyon szeretem a kötet rajzait.

Guus Kuijer: Minden dolgok könyve

A Kolibri Kiadó standjánál kicsit elcsábultam a Könyvfesztiválon... a 2+1-es akcióba a Minden dolgok könyve mégsem került bele, Zakkant viszont nyomban kölcsönadta az övét, én pedig másnapra már el is olvastam, és mit tagadjam: nagyon sajnálom, hogy nem vettem egy sajátot. Ez az apró könyvecske ugyanis egy valódi gyöngyszem. 

Van, aki nem szereti a hasonlítgatásokat, mégis úgy érzem, nagyon helyénvaló, ha ezt a kis történetet egy lapon említjük más szerzők olyan regényeivel, amik rövid formájuk ellenére nagyot tudnak ütni. (Nem véletlen a Magasfeszültség logo a könyvön...) Schmitt könyvei jutottak eszembe: az Ibrahim úr és a Korán virágai, az Oszkár és Rózsa mami. Gavalda 35 kiló reménye. Süskindtől a Sommer úr története. Endétől a Momo. Csupa csupa szívemnek nagyon kedves könyv, amelyek mellé most virtuálisan helyet foglalt a Minden dolgok könyve is. 

A történet főszereplője Thomas, egy kilencéves kisfiú. Van egy nővére is, Margot, és egy titkos szerelme, Eliza. Az estéket Thomaséknál a vacsora utáni bibliai felolvasás zárja. A vallás központi szerepet játszik, azonban valami félrecsúszik a családfő értelmezéseiben, és sajnos Thomasnak és édesanyjának is verést kell elszenvednie az apától. A családon belüli erőszak nem könnyű téma, és nem könnyű róla írni egy gyerekkönyv formájában, Guus Kuijer mégis remekül oldja meg a feladatot. A holland szerző méltán kapott neves gyermek- és ifjúsági irodalom díjat. Komoly téma, csipetnyi vallásos fűszerezés, gyermeki lélek, árnyalt karakterek, különleges atmoszféra, és mindez remek stílussal párosul. Olvastatja magát. Thomas különleges, empatikus kisfiú. A Minden dolgok könyve tulajdonképpen nem más, mint az általa írt könyv, amelybe művészi és mégis gyermeki formában ír a napjairól, egy kicsit más szemszögből mutatva meg egy nagy esőt, egy ablakon való kibámulást, egy nyikorgó műlábat... és például azt, hogy mi szeretne lenni, ha felnő. Thomas válasza erre a kérdésre ugyanis az, hogy boldog szeretne lenni. Ehhez azonban bátornak is kell lennie...

"Thomas elővette a tollát, és írni kezdett. „Olyan hatalmas jégeső volt, hogy leverte a leveleket a fákról. Ez tényleg így történt, a Jan van Eyck utcában, kilencéves koromban.” Kinézett az ablakon, hogy gondolkodjon, mert ablak nélkül gondolkodni sem tudott. Vagy fordítva: ha volt a közelében egy ablak, mindjárt gondolkodni kezdett. Aztán így folytatta: „Ha nagy leszek, boldog leszek."

A szerző

Van boszorkányság is a regényben, de csak szőrmentén... csak egy kis villanás a sarokban, ha akarom ott volt, ha akarom mégsem láttam. Fekete macskák, egyiptomi csapások, táskagramofonból zenét hallgató Van Amersfoort néni, málnaszörp és felolvasóest. 

"- Ez Magda néni. - A mögötte fújtató gigantikus virágos ruhára mutatott.- Ó - mondta Thomas.- Ő pedig Bea néni. Magda néni és Bea néni kezet ráztak vele. Vadonatúj nénik voltak, Thomas még sosem látta őket azelőtt."

Hogy mindez végül hogy kanyarodik vissza az apához, és a probléma megoldásához? Néhány egyszerű, és mégis csodálatos mondattal, igen, mert ez egy olyan regény, ami nem csak egy, de soksoksok figyelemreméltó mondatot tartalmaz, amin meg kell állni. Van olyan is, amin szélesen kell vigyorogni. Nem akarsz, de nem tudsz nem vigyorogni, és aztán annyira húzódik a szád, hogy már fáj, és a körülötted lévők hülyének néznek, hogy miért bámulsz a könyvlapra ezzel az arckifejezéssel... :) És aztán, aztán mégis... lesz egy másik mondat, talán a végefelé, amikor inkább a szemed felé nyúlsz, letörölni egy kósza könnycseppet.

Értékelés: 10/10 Kedvenc. Ez a könyv, tele van érzelemmel, szépséggel, irodalmisággal. Van mondanivalója, de mégsem ránt le magával, hanem inkább plusz töltetet ad, a nehéz témaválasztás ellenére. Ez bizony tényleg a Minden dolgok könyve. Mind a hangulata, mind a története örökre velem fog maradni. :) 

Olvassátok ezt a szegény, mellőzött könyvecskét, nagyon megérdemli. 

Viviane Villamont: Kisdarázs

Azt gondoltam egy ponton olvasás közben, hogy nem is fogok én írni erről a könyvről, mert kicsit dühített és olyan... semmilyennek éreztem sokáig, főleg a legelejét. Aztán csak kikerekedett belőle valami. Kikerekedett és kicsiholt belőlem egy rakás érzelmet is, kicsit megcsavargatta a torkom, ahogy nyeltem a vége felé, és kicsit kárörvendő mosolyra húzta a szám, amikor arra gondoltam, hogy bizonyos emberek micsoda istenkáromló könyvnek tarthatják ezt a szabadszájú, de egyébként még trágárságában és testnedveivel együtt is tündérinek mondható könyvet. 

Megvádoltam, hogy Ajaros akar lenni, de nem olyan. Nem, másmilyen volt. Zárdás, apácás, gonoszkodó és szívfacsaró, de a vallási görbetükör mutatás közben valahogy olyan mohó szeretetet, őszinte és tiszta apa-lánya kapcsolatot mutat, hogy, hát na, legyünk kisdarázsosak: berosálok a gyönyörűségtől! :) Gyermeki nyelvezet, gyermeki éleslátás, és gyermeki értetlenség a tulajdonképpen valóban érthetetlen dolgok felé, amiket néha bele próbálnak verni az apró fejekbe. 

Az apa bár abszolút nem volt tökéletes, mégis nagyon-nagyon közel állt hozzám, és imádtam azt a feltétel nélküli, áradó szeretetet, ami körüllengte a szoros kapcsolatot a lányával. És akármilyen is volt, szerettem a szemléletét. 

Kisdarázs, megszerettelek, és védelmezni akartalak, etetni minden csudajóval, és megmondani, hogy nem bűn minden, amit annak címkéznek... 

A további gondolataimat övezze politikai korrektségbe vonuló homály, és jöjjenek inkább a kedvenc idézeteim a könyvből: 

"– Én nem fogok férjhez menni. 
– Miért? 
– Nem akarok zoknit stoppolni. 
– Hát akkor majd olyanhoz mész, akinek nincsen lába."

" - Vedd fel a pulóveredet! De ne fordítva, hé!
– Így is ugyanolyan meleg.
– Ez igaz."

"Miért szereted a banánt? 
– Mert nincs benne csont. 
– Ez aztán igazi Kisdarázs-féle válasz!"

"a szar aranybevonattal is csak szar."

"– Te Claude! Ez azért már tényleg túlzás, nem? Magyarázd meg nekem, hogy tudott Jézus felmenni az égbe! Se lépcső, se létra, a szék vagy a pad, az alacsony, és nagyon jól tudjuk, hogy az apjának nem volt kötele, amivel felhúzhatta volna. Hát akkor? 
– Talán a huzat vitte fel."

"– Tudod is te, mi a szerelem! 

– Igenis, hogy tudom. Az egy magas úr, aki örökre a karjaiba szorítja az embert. 

– Bravó, Kisdarázs! De azt lásd be, hogy nem valami kényelmes testhelyzet."

"Olyan boldog voltam, hogy végre látok egy gyümölcsöt, hogy a héját is megettem."

Értékelés: 10/8 Nagyon feltornázta magát a nem tetszikből a frusztrálon át, a "hadd óvjam meg!"-ig... :)

Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time

Nekem ez a kiadás van meg.

Mark Haddon könyve magyarul A kutya különös esete az éjszakában címmel jelent meg, nem túl szerencsés borítóval - inkább az angolokat villantom a posztban is. A könyvről sok jó véleményt olvastam, és néhány éve használtan szereztem be az MMBookmarketről, párszáz forintért. Hogy végre el is olvassam, betettem az idei várólista csökkentésbe is. :) 

A könyv főszereplője Christopher, egy 15 éves autista kisfiú, aki a szembeszomszédék kertjében holtan találja Wellingtont, Mrs. Shears kutyáját. A kutyából egy vasvilla áll ki, így még a fiú kissé szögletes gondolkodásának is egyértelmű: a kutyát meggyilkolták. Christopher nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki lehet a tettes, és iskolai tanára biztatására könyvet is ír erről - ez maga tulajdonképpen A kutya különös esete az éjszakában. A fiú apja nem örül a nyomozósdinak, és többször is határozottan megtiltja Christophernek, hogy beleüsse az orrát más emberek dolgaiba... 

A narrátor tehát egész végig Christopher, és bár eleinte rendkívül érdekes volt megfigyelni a sok apró dolgot, amitől fél, ami megijeszti, amibe nem tud belehelyezkedni, vagy csak szimplán megérteni a fogalmát, a végére roppantul idegesített... Hiába matekzseni, ha ennyire életképtelen és teljesen ellehetetleníti a szüleit is. Mellesleg váratlan helyzetekben lesz agresszív is - tudom, hogy ez jellemző az autistákra, de könyörgöm, ez azért ijesztő - megüt, ha hozzáérsz? Előrántja a kését, amivel mászkál, és azzal fenyeget meg?

A nyomozás jó volt, de azt is körülbelül a feléig élveztem igazán, a Londonba való eljutás maga volt a pokol számomra, ez a rengeteg szorongás és várakozás, és önnyugtatás... az agyamra ment, teljesen frusztrált állapotba kerültem tőle én is.

Nagyon jó volt viszont, hogy a könyv tele volt kis ábrákkal, grafikonokkal, gyerekes rajzokkal, de még egy-két matematikai és csillagászati ábrával is, feldobták. A fejezetek mind prímszámok, tehát az első fejezet rögtön 2-es, és 233-ig megyünk így el. (matekosok megmondhatják akkor hány fejezet is volt, engem hidegen hagy :D). Pörgős, szellős, gyorsan olvasható kötet. De idegesítenek az autista vonások, a tőmondatos magyarázás. Az hiszen nálam az autista-mérő Don Tillmannél van a normális szinten, egyébiránt, kiakad. Még akkor is, ha pl. én is szeretek ezt-azt egy sorba rendezni, megszámolni, vagy mániákusan egymás után csinálni bizonyos folyamatokat. :) 

Értékelés: 10/6,5  Az első felét imádtam, non-konvencionálisan volt szórakoztató. Sok-sok apró momentuma nagyon tetszett: a csillagok bámulása, az egyedüllét kedvelése nekem is szimpatikusak, tetszett az autók szín szerinti számolása is - ilyesmit én is csináltam gyerekkoromban, de a normálistól túlságosan eltérő dolgokat nehezen fogadtam be - kaják elutasítása, amik egymáshoz érnek, nyögések, állati hangok kiadása, begubózás, nem beszélés, absztrakcióra való képtelenség... Az emberek "normális" hülyesége is felhúz, hát még a nem-normális. 

Érdekes szavak, kifejezések: 

- plaice: lepényhal

- It's brass monkeys out there - hideg van

- I'm going to hit the hay - lefekszem aludni

- Lets rustle up some tucker - kaját csinálni

Emlékek (ó)kútja

Szabó Magda: Ókút

"Hajdani házunk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptünk a kapubolt alól, számtalan apró kavics csillogott egy sarokban. Ha esett, a csatornából alázúduló víz tisztára öblögette, meg-megmozgatta a fényes, kerek kövecskéket. Tilos volt játszanom velük, s ezt nehezen tudtam elviselni, mert szerettem minden kavicsot, minden pocsolyát."

Ahogy az előző bejegyzésemben, az Ajvéról mesélve írtam, egész véletlenül sikerült egymással párhuzamosan két nagyon-nagyon hasonló témájú könyvet olvasnom... Az Ajvé és az Ókút is egy-egy gyerekkori memoár. 

Szabó Magda önéletrajzi jellegű könyvei közül eddig korábban a Für Elise-t olvastam, most, az Ókúttal kapcsolatban előre nem is tudtam, hogy ismét egy életszeletet kapok tőle (belőle?). 

Nem fogok sokat írni róla, mert ezt olvasni kell, és átélni, és visszaemlékezni kicsit a saját gyerekkorunkra, vagy csak csendben figyelni, milyen szép emléket állít Szabó Magda a saját szüleinek, hogy meséli saját mitológiájának kialakulását, és azt a rengeteg apró mindent, amire emlékszik, és amiből építkezett. 

Különleges volt már gyereknek is. Rossz is akár, de engedetlenségében, dacában is különleges. Többször eszembe jutott, hogy mennyire érzékelhető volt, lehetett már akkor későbbi személyisége, erőteljes vonásai. Nem volt egy egyszerű ember, az biztos, és gyermekként is már jellemző volt rá a nehéz természet. Nem mintha felrónám, csak olyan miből lesz a cserebogár érzés. :) 

Forrás

"– Neked adjuk a névnapodra – mondta apám. – Tied Tihany."

Olyan szépen, őszintén, és olyan részletesen ír mindenről, bámulatos... A gyerekkori impressziók keverednek a felnőttkori ráeszmélésekkel. 

Valahol azt hiszem mindannyiunknak van ennyi sok színes emléke a gyerekkorából, és sok olyasmi is, amire semmi különösebb ok nélkül emlékszik, mert valamiért nyomot hagyott. Üveggolyók, árokpart, a szomszéd kutya ugatása, játszópajtások lakásának a szaga, egy rokon bántó megjegyzése, egy csorba bögre... - számtalan formát öltenek az ilyen villanásnyi emlékek, ami tulajdonképpen a gyerekkorunk. Amiből lettünk, és amiben már mi voltunk talán épp annyira amennyire a kis Dolna már akkoris a nagy Szabó Magda volt, minden ízében. 

"Kiszámíthatatlan, mikor mi, milyen erővel és később milyen hatást kifejtve karcolódik egy gyermek tudatába."

Képek, történetek állatokról, színházról, vallásról, időről, művészetről, és egészében egy nem mindennapi családról, de egy nem mindennapi család illik csak ehhez a nem mindennapi kislányhoz. Jó volt bekukucskálni, jó volt szemenként sepregetni az emlékmorzsákat, és észrevenni, később mi, hol jelent meg az életműben (Abigél és a tárgyakhoz való férjhez menés, Sziget-kék, Az ajtó). 

"Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal."

Értékelés: 10/10 Finom, bensőséges történet, titkos és titokzatos, mégis meglepően tágra nyitott ajtó. Köszönöm, Magdám, hogy megismerhettem a bábot, amiből a pillangó lett. 

A regény olvasható a PIM-en is. 

Forrás

Lugosi Viktória: Ajvé

"A mamája kötni szokott. Halványkéket, sárgát, szürkét, de még mindig jobb, mint a drapp. A Gabi mamája ugyanis teljesen drapp, és ha az ember nem figyel nagyon oda, észre sem veszi, hogy hol végződik a mama és hol kezdődik a kötés."

Nem is gondoltam volna, mennyire tetszeni fog ez a kis kötet, a furcsa címmel, ki tudja igazából miről szóló történettel... A Dafkét már olvastam a szerzőtől, és az is pozitív csalódás volt, de ez még annál is nagyobb. 

Az Ajvé egy fantasztikus jól, erőltetettség nélkül megírt zsidó családregény, amiben benne van ugyan a zsidóság sok-sok eleme és a kultúra morzsái, de mégis, a hangsúly a családon van, az élet történésein. Ez a könyv, maga az élet. Méghozzá egy kicsi gyerek szemszögéből láttatva. 

És ez a kicsi lány éppúgy vagyok én, mint amennyire te. Annyi az enyémhez hasonló, vagy akár azonos gyerekkori élményt, apróságot, szót, rácsodálkozást találtam ebben a rövid kötetben, annyi ismerősség volt, hogy sorolni is sok. A kisiskolás Kata mesél és láttat mindent (csak egyszer van említve a neve), a gyermekszemszögtől mégsem lesz lebutított vagy unalmas bármi. 

Ahogy mondtam, az élet sava-borsa benne van. Anyja apja elváltak, utóbbival csak hétvégente találkozik, de van egy jófej nevelőapja, Dodó, és persze nagymama, akivel együtt élnek.

Nagymama, aki haláli - idegesítő is persze, de nélküle nem lenne az a regény, ami. Aki nekünk is van egy ilyen vagy ehhez hasonló - nem dob ki semmit, jó lesz még valamire, összeveszik a hülyeségein, ragaszkodik a bogaraihoz... Kának emlegeti a rosszéletű nőket. Beszól a korcsolyagálán, hogy a magyar versenyző milyen kövér. 

"Hogy lehet valaki ilyen sikktelen, mikor szép az arca? Persze ekkora combokat mázsával kéne kimérni. Naná, hogy a magyar a legkövérebb! - kiabálja nagymama a másik szobából, a foteljából."

Hát ezen konkrétan felröhögtem. Mintha a mi családunkba kukkeroltak volna be, ahol szintúgy elhangzottak annak idején, hogy arról lehet felismerni a magyar műkorcsolyázó nőt, hogy sokkal vastagabb a combja a többinél... :D 

De ugyanígy nálunk is voltak K-k, és voltak olyan öregek, akikre rámondta Mama, hogy "a hamut is mamunak mondják". Amerikai Ketrin néni helyett "jönnek a bécsiek" csatakiáltás. Mindig bekészítve a Nitromint, de nálunk csak "nyelvalá", sőt, még egy kedveskedő Károly bácsi is, esküszöm még a neve is ugyanúgy Károly bácsi volt, aki másképp hívott mint a saját nevem, és mindig megcsodálta a hosszú hajam, egyszóval egy pontról pontra azonosan lejátszódó rituálét követő bácsi, akihez amúgy semmi köze nem volt a családnak. :D... 

"Sok a cipőbolt, a népművészeti bolt előtt meg a külföldi. Fényképezőgép lóg a nyakukban, gyönyörű ruháik vannak és mindig mosolyognak. Arról lehet észrevenni, hogy nem magyarok."

Nincs fejezet, nincsenek címek, néhol egy sor kihagyással ugrunk egy kicsit, tényleg, pont mint az életben, de az egész mégis összeáll, nem szakadozott, visszatérnek a szereplők, utalunk újra a spájzra, Károly bácsira, a vasárnapi apukára, akinek nem szabad azt mondani étterem, hanem csak hogy vendéglő. 

"Berakják egy koporsóba, és... Koporsó, koporsó. Milyen hideg szó, koporsó. Kopogtat, meg kopásálló, az nem hideg. Orsó, borsó, az sem. Csak a koporsó." 

Egy gyerekkori körkép, amibe minden belefér az iskolai játszópajtásokon és szagos radírok világán át, a szorongásokon, félelmeken, betegségen át, a vallás témájáig, a zsidóság jelentéséig. 

Régi kisszoba, műanyagpadló, spájzpolc és nagymama-szagú regény. 

Értékelés: 10/10 Kedvenc lett.

Nagyon-nagyon érdekes, hogy éppen együtt olvastam Szabó Magda Ókút című regényével, és meg is fordult a fejemben, hogy egy dupla posztot írjak róluk a sok hasonlóság miatt - témát, hangulatot tekintve. Az is egy gyermeki memoár, bár ott a szülők kerülnek inkább középpontba, de nagyon hasonlított, néhol úgy éreztem össze is gubancolódik a két regény cselekménye, apróságai, egyik a másikába olvadt. 

A legjobb az a véletlen volt, amikor  pár óra különbséggel olvastam, hogy ugyanúgy mondatokat írós, hajtogatós játékot játszottak mindkettőben, és Szabó Magda és Lugosi Viktória is megállapították, milyen jó, és mekkora sületlenségek jöttek ki, mert nem látták mit ír a másik. :) :) 

Kedves Lugosi Viktória! Kérem írjon még regényeket! :)