Harry Benjamin: Tökéletes látás szemüveg nélkül
Rámsüthetitek a bélyeget, én aztán válogatás nélkül olvasok mindent össze-vissza... persze ez nem teljesen igaz, de sok egyéb mellett, bizony ez a könyv is régóta érdekelt már, és nagyon örülök, hogy nemrég meg tudtam venni használtan. Hogy miért figyeltem fel rá? Mert a molyon az értékelések között megakadt a szemem azon, hogy valakinek 3,5 dioptriát javult a szeme a könyvben ismertetett módszertől. Ami az egyik szememen mondhatni a tökéletes látás elérése lenne újra... Rövid is, érdekel is, biológia is, és még hasznos is lehet - ennyi érv kombinációja már bőven elég volt, hogy magamévá is tegyen a kötetet.
A könyv iszonyú régi, a 20-as években íródott, mégis roppantul modern, és felvilágosult helyenként, de ez lehet, hogy azért van, mert ez már átdolgozás. A lényegen ez persze nem változtat, a Bates-módszert mutatja be, ami egy szemtorna, vagy szemtréning, és semmi mást nem céloz, csupán a szemmozgató izmok ellazítását, a vérkeringés fokozását a szemben, és ezzel a látás javulását. Emellett javaslatokat tesz az étrend megváltoztatására is, ez már annyira nem érdekelt, illetve helyenként elrugaszkodottnak is találtam, a különféle szembetegségekhez írt 2-4-5 napos böjtöket (kackac), de maguk a gyakorlatokat nagyon hasznosnak látom. Az persze igaz, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt kell-kéne fogyasztani, és nagyon is egyetértek azzal a részével is, hogy a cukor és a finomított szénhidrát is kifejezetten rosszat tesz a szemnek - is. Ennek hatásában 100%-ig biztos vagyok, és ennek tudom be azt is, hogy az életmódváltásomat követően nemigen romlott a szemem - vissza kell keresnem, de talán a korábbi évenkénti, kétévenkénti romlás helyett, volt talán egy egyszeri negyed vagy fél dioptria, és azóta ugyanaz, már hosszú évek óta. Az étrendi tanácsok tehát főleg azért nem érdekeltek, mert ezek jó részét már régóta integráltam az életembe. Az viszont pl. jó volt, hogy felsorolta szépen, miben van a legtöbb A-vitamin (a répán kívül).
Érdekes, hogy milyen egyszerű dologra világít rá, hogy tulajdonképpen nem csak arról van szó, hogy a sugárizom változtatja a szemlencse alakját, így változik a retina-lencse távolság, hanem a szemmozgató izmok is befolyásolják, változtatják a szemgolyó egészének alakját. Így ha azok a megfelelően ellazult állapotukba vissza tudnának kerülni, a szemgolyó alakja is az ideálishoz közelítene, nem lenne megnyúlt, mint a rövidlátóknál, vagy hossztengelyében összeszűkült, mint távollátóknál vagy az időskori szemromlásnál (presbyopia).
A természetgyógyászat egy jó része nekem humbug, még akkor is ha sokan esküsznek rá, mert igenis van, amit nem lehet füvekkel meg egyéb "maszlaggal" meggyógyítani, és nem értek egyet az oltások vagy gyógyszerek ellen tiltakozókkal sem - egyszóval inkább a tudomány oldalán állok a fő vonalakban. Ugyanakkor sok minden van a népi gyógyászatban amit ésszel, okosan lehet használni - pl. ilyenekre gondolok, hogy párakötés, jegelés, egyszerű, de nagyszerű ma is működő dolgok - vagy mondjuk a csontkovácsolásban, gyógytornákban is van valami, ezt saját bőrömön is tapasztaltam már, amikor úgy kinyomkodták a gerincemből, keresztcsontomból a kis feszültségeket, hogy úgy jöttem ki, mint egy frissen megolajozott bádogember. :) Mindig van bennem egy kis érdeklődés, és ha logikusan, okosan van elmagyarázva egy ilyesféle módszer, illetve nem látom azt se, hogy esetleg ártalmas lehet, vagy szimplán csak valamit el akar adni nekem, akkor vevő vagyok rá.

Így vagyok most a Bates módszerrel is. Logikus volt amit leír, nem vitte túlzásba az áltudományoskodást, amit a szemről leírt, az valóban úgy van. Félreértés ne essék, nem várom a csodát, és nem hiszem igazán, hogy pár hónap múlva már nem lesz szemüvegem, de azért megmozgat ez az egész, és főleg a lehetősége, hogy ha mást nem, legalább felfrissítsem a szemeimet, hiszen mire mennék nélkülük - elég csak az olvasásra gondolnunk ;)...
A gyakorlatok a szemek takarásából, mozgatásából, tornáztatásából, fókuszálásból állnak, némi nyaktornával kiegészítve, sok pislogás, kis napfürdő (csukott szemmel!), hideg vízzel spriccelés. Nem hazudik, nem kell hozzá egy nap sok idő, hogy ezeket végigcsináljuk, csak hát ez meg az meg amaz mindig közbejön. Így, a szkeptikusoknak üzenem, hogy valószínűleg azért nem ilyen elterjedt ez a dolog, mert egyszerűen az emberek nem kitartóak, és nem veszik a fáradtságot, lusták. Érthető, mert mindig rohanunk, más dolgunk van, nem tudjuk úgy beiktatni a mindennapokba még a szemtornát is, épp elég, hogy ott van esetleg valami sporttevékenység, meg a fogmosás, arctisztítás, borotválkozás, esetleg egy szimpla reggeli torna, apróságok.
De ha eléggé akarjuk talán mégis megy. Reggeli közben szemtorna, fogmosáskor a szemünkre is egy kis hideg spricc, rádiózás, hangoskönyvezés közben a szemem takargatása, és ami a legjobb: az OLVASÁS is elő van írva gyakorlatként. :)) Mekkora öröm volt nyomtatásban leírva látni, hogy az olvasás nem rontja a szemet, sőt, pihenteti. :)
9 éves korom óta vagyok szemüveges, és szeretem is a szemüvegemet, nem hiszem, hogy meg tudnék tőle szabadulni, akkor is kéne nekem egy keret, ha tökéletesen látnék, mert az arcomhoz is hozzátartozik. De bármikor szívesen cserélném gyengébbre. A szemműtét is megfordult már a fejemben, de bevallom, félek tőle.
Elgondolkodtatott, amit a könyv a szemüvegről írt, hogy milyen merev fókuszálásra kényszeríti a szemeket, és tulajdonképpen megakadályozza, hogy a szem megjavulhasson - jó jó, lehet fejet ingatni, hogy ez mekkora hülyeség, mert anélkül nem látunk, és különben is, tovább romlik a szem, ha nem hordasz jó szemüveget... De tényleg? És nem lehet, hogy attól (is) romlik, hogy hordod a szemüveget? Nagyon kevés olyan eset van, amikor kisebb dioptriára kell váltani, sokkal inkább egyre nagyobb számú lencse kell, és aztán multifokális, vagy külön olvasó is... Gyerekkoromban, és később is, ha éreztem, hogy már kezd homályos lenni, azonnal mentünk orvoshoz, és erősebb szemüveget csináltatni. Sosem gondoltam eddig úgy a szemüvegre, mint ami köztem és a világ között állna, mert nyilván igen keveset látok nélküle (-4 körüli dioptriákkal), de mióta olvastam a könyvet, próbálok szemüveg nélkül lenni pár órát minden nap - és lehet, hogy ez placebo, mert sajnos azt is tudom, az hogy működik, ehh, de mintha tényleg pihentető lenne nélküle, amit eddig sose éreztem.
A szemem egyébként 9 éves korom óta folyamatosan romlott tovább. Jónéhány éve nem romlott már (növésben való megállás, illetve a fent már említett életmódváltás is közrejátszik ebben), bár igaz, hogy 3 éve (kb), amikor a legújabb szemüvegem csináltattam, vacilláltunk a dokival, hogy kell-e az a negyed dioptria, de azt mondtam nem kell. Most viszont, egy fél éve, mintha mégis kéne. Mintha homályos lenne az rtl klub logo a tévén. Vagy csak pár felirat az út mentén... a számok az óralapon... és ez nem jó, de nem szeretnék megint erősebb szemüveget, és nem csak azért, mert egy vagyonba kerül...
Tehát, ahogy mondtam, nem várom csodát, de bízok a kitartásomban, és megpróbálom a Bates-módszert. Anélkül nem érdemes belevágni, hogy hinnék benne, úgyhogy hiszek benne. Én már akkor is elégedett leszek, ha ezt a kis csalóka negyeddioptriát, amit érzek a szemüveggel, felhozza, hogy ne kelljen újat csináltatni. Az, hogy erősnek érezzem a mostani szemüvegemet, szinte álomkép, de ám úgy legyen.
Értékelés:
10/9 - re értékelem a könyvet, a levonás az utolsó fejezetek miatt van, az igazán elrugaszkodott, és túlzó, az étrendi megvonásaival, illetve felesleges szinte ugyanazokat leírni a különféle szembetegségek kezelésére. Az, hogy a módszert hányasra értékelem, egyelőre "
homályos", de ha kitisztul a kép, akkor írok még róla. Mindenesetre - és ez nem kamu, mert mi érdekem fűződne hozzá, hogy hazudjak nektek, vagy magamnak - az első 2 nap után a mostani szemüvegben, mintha jól láttam volna az összes rendszámot, és helyiségnévtáblát, és nem volt meg az a kis plusz vonal és homályosodás a széleken. Lehet persze ráfogni, hogy ideális látási viszonyok, tiszta, napsütéses idő, kipihent, friss szem, placebo... de én akkor is úgy éreztem, és hát ki más láthat ki az én szememen keresztül?
Érdekel-e valakit a fejlemény, legyen-e róla poszt?
A kötet teljes szövege megtalálható
>itt<.
>Itt< pedig csak a gyakorlatok.