Magyar Katalin: Jeripusz

"Balambér azokban az időkben élt, amikor még napirenden voltak a csodák, és az emberek el sem tudták képzelni, hogyan lehet a világban létezni csodák nélkül."

Magyar Katalin Jeripusz című könyve 1987-ben jelent meg először, méghozzá a pöttyös könyvek között, kék pöttyösként. A Móra idén újra kiadta a kötetet, Nemes Anita illusztrációival. 

A borító azt hirdeti, hogy a történet "A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása". Nos, ez valamennyire igaz is, én mégis két másik, méltán népszerű szerző és könyv stílusához hasonlítanám inkább. :) 

Eleinte nekem Baráth Katalin ugrott be az írásmódról, a szép mondatokról, régies magyarságáról. Később, ahogy a kalandok következtek, A tél jegyesei jutott még eszembe róla, annak kellemesen kusza, szövevényes szálai, és  fantáziavilága. 

A Jeripusz nem is ifjúsági regény, talán inkább meseregény, egy kiskamaszos fantasy. 

Egy aprócska faluban, Kosáncon játszódik a történet, ami a gonosz Jeripusz birodalmának közelében, a hegy lábánál található. Százévente felébred a gonosz, és elrabolja a falu legszebb lányát, irigységet, haragot, bánatot hozva a falucska lakóira... És természetesen meg is történik a baj: Virág Esztert elragadja Jeripusz... Balambér, az ifjú hős indul el megmenteni a szépséges - ámde hűvös - lányt, és útközben furcsábbnál furcsább útitársakba botlik, és számtalan kalandba bonyolódik. 

A lények, a mágikus elemek, varázslat szépen belesimul a történetbe, és még humort is csepegtettek bele. 

Balambér tesz néhány kitérőt útitársaival ugyan, de semmi sem tántorítja el céljától, és szerencsére a történet folyamán rádöbben arra is, hogy kit is szeret igazából. 

Nagyon tetszett a mesés elbeszélésmód, és a régies, szép fogalmazás, a nyelvi lelemény. Imádtam az ilyen szavakat, mint furtonfurt, drimbol, bócorgott. :) Hogy "leköhintette hangszálairól a rekedtséget" a szereplő, vagy, hogy úgy betette az ajtót, hogy kezében maradt a vaskilincs! :) 

Talán egy leheletnyit lehetett volna kevesebb kanyart tenni a kalandozásokban (kicsit szerteágazónak találtam, meg sok mindenkinek az egyéni problémáját is próbálták a lánymentés és a falu békéjének visszaállítása mellett megoldani), illetve nem szerettem a neveket benne, mindenkinek túl furcsa neve volt, Annán kívül. De a fantasyban szokásos furcsa neveket használni, mind a szereplőkre, mind a helyszínekre. :) 

Gyerekeknek és kiskamaszoknak, akár olyan 8 éves kortól ajánlom, a hátoldalon lévő 12+ ellenére is. Meg persze gyermeklelkű felnőtteknek is, azoknak, akik szerették Dabos-t és Baráth Katit, és persze Tolkien világát is. A magyar népmesékhez talán kellett volna még néhány klasszikus mesei elem, meseszám, klasszikusabb fordulat. Itt sokkal merészebb azért a történet vonalvezetése, és kevésbé kitalálható. 

A könyvet kedvezményesen megrendelhetitek >INNEN<. 

Beleolvasót pedig >ITT< találtok. 

Köszönöm a Móra Kiadónak az olvasás lehetőségét! :)

A régi kiadás.

Fülszöveg:

"A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása

Kosánc egy igazi mesebeli kis falu, ahol jóravaló emberek élik derűs mindennapjaikat. Azonban a legenda szerint a Kosánc felett magasodó Jeripusz hegy szívében alvó gonosz százévente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát. Történetünk épp egy ilyen időszakra esik – ám mikor a szépséges Virág Eszter eltűnik, többen is megmentésére indulnak, köztük Balambér, a falu legkedvesebb fiatalembere, és a belé reménytelenül szerelmes Anna. Kalandos útjuk tele van furcsa lényekkel, véletlen találkozásokkal, rejtélyekkel és meglepetésekkel. Vajon Balambér kiállja a próbákat? Anna áldozatai megmenthetik a fiút és a küldetést? S mit csinál eközben a Jeripusz hegy szívében Eszter?

Magyar Katalin magával ragadóan izgalmas története először 1987-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, most új köntösben, Nemes Anita illusztrációival fedezhetik fel az olvasók ezt a rejtett kincset."

A Grund és Nemecsek

Nagyon keresgéltem, mikor is olvastam én A Pál utcai fiúkat, mert bizony úgy rémlik, hogy valamikor nyolcadikos, vagy kisgimnazista koromban is újraolvastam... Erről azonban nem találok felírást az olvasmányjegyzékemben. Pedig előttem van az emlékkép, hogy írtam róla egy 6 oldalas esszét a kis füzetembe, és az szerintem nem akkor volt, amikor először a kezembe került, kb. negyed századdal ezelőtt. :")

A mostani újraolvasás katalizátora Bea ezen blogbejegyzése volt, amiben az audiodrama-n megtalálható felolvasásról mesélt. Teljesen felvillanyoztak Bea dicsérő szavai, és hogy hangoskönyvként is megismerhetem, s aztán még inkább örültem, amikor kiderült, a spotify-on is megtalálom ezt a verziót, amit Széles Tamás olvas fel. Mit felolvas, előad, eljátszik! Remek az egész, tökéletes minden szempontból, és szuper élményt nyújt, ahogy van. Nemecsek hangja, hangszíne különösen tetszett.

Az audiodrama-n egyébként inkább hangjátékok szoktak lenni, de ez most teljes hangoskönyv volt.

Kristen Kittscher: Paróka az ablakban

Jó régi tartozásom volt már ez a Főnixes kötet: 2014-ben vettem meg, és már a 2017-es várólista csökkentős listát is megjárta, mégsem került le róla, csak idén.

Nem hinném, hogy sokat ártott neki, hogy végül ennyit várattam, mert tulajdonképpen ugyanannyira "kinőttem" már belőle a korosztályos ajánlást tekintve 2014-ben is, mint most. Mégis érdekelt, két okból: sok blogger szerette, és értékelte nagyon jónak, és Hudácskó Brigi fordította, akivel volt szerencsém találkozni is, és aki a Popkult, csajok, satöbbi podcastból lehet ismerős.

A könyv egy üde, szórakoztató és izgalmas tini-krimi, amiben Young és Yang ügynök, azaz a 12 éves Sophie és Grace adó-vevősdi játéka, titkosügynökösködése, szomszédságban való kémkedése egyszercsak komollyá válik, amikor kék szedánnal megjelenik az FBI egy embere is... Céklalé vagy vér? Elcsípett mondatok egy telefonbeszélgetésben..., egy név..., és egy paróka az ablakban. Kiindulásnak vajmi kevésnek tűnhet - és a helyi rendőrség számára kevés is marad, Sophie és Grace mégsem adják fel a nyomozást, amikor a logika azt üzeni, jó nyomon járnak.

Az iskolapszichológus, Dr. Charlotte Agford a gyanús elem az egyenletben, aki történetesen Sophie-ék szomszédja. A lányok titkos kémkedéssel próbálnak megbizonyosodni arról, hogy Agford körül valami nagyon nincs rendjén. Szegény Sophie-nak ráadásul közben még terápiára is kell járni hozzá...

A nagyhangú Trista megjelenésével kap még egy kis plusz lendületet a sztori, nagyon-nagyon szerettem a karaktert, aki megingathatatlan, és leküzdhetetlen, és mindemellett rátermett, okos, és higgadt is. A kikezdhetetlen Trista mindenre tudja a megoldást. Tristát mindenkinek! :D

Ahogy várható, egy ponton a barátság meginog Sophie és Grace között, de szerencsére visszatalálnak egymáshoz, ez talán nem egy nagy spoiler egy ilyen jellegű történetnél. Sophie az elbeszélő, így az ő gondolatait ismerjük meg jobban, részletesebben. 

Elég akciódús a vége, és nekem tetszettek a fordulatok, illetve az, ahogy a lányok próbálták kibogozni a szálakat, és kikövetkeztették a dolgokat. Szerintem jól fel volt építve, volt benne logika, és valljuk be, ahol ők elbizonytalanodtak, ott - legalábbis 12 évesen biztosan - mi is elbizonytalanodtunk volna. Szövevényes volt, és nem volt lebutítva egyáltalán. 

A csavarok csavarjai is kisimulnak aztán az utolsó lapokon, és kiderül az igazság - mindenkiről.

Néhány tinis dolog, meg tiniknek imponáló poén érthető módon kicsit idegesítő benne felnőtt fejjel, de ezeket próbáltam figyelmen kívül hagyni, vagy a helyén kezelni. Mondjuk az Agford melleire irányuló megjegyzéseket és fingós nagyapát tényleg inkább csak ki kellett volna vágnia a szerkesztőnek... Utóbbinak simán lehetett volna csak az a szerepe, hogy a Szun-ce idézeteket behozza a képbe. 

A szerelem épp csak bekacsint, a titkos vágyódás az egyik osztálytárs után nem kap hangsúlyos szerepet, és sokkal inkább fókuszban van a kódfejtés, vagy a bizonyítékok elrejtése.

Sophie és Grace is szimpatikus főhősök voltak, lelkes és belevaló titkosügynök-palánták, jól megalkotott, színes és összetett karakterek. Elnézném animációs filmen is a történetüket szívesen.

A fordítás is szuper.

Viszont borzasztó ez a betűtípus... amikor egy-egy újságcikk került be a könyvbe "normál" betűkkel szedve, akkor ébredtem rá, mennyire zavaró is a default szedés. :(

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Miamona és Nikkincs véleménye, ajánlása győzött meg, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a furcsa című, helyes kis ifjúsági történetet. :) És ha már Poketben is elérhető, úgy döntöttem, legyen ez az aprócska kiadás. 

A történet a gyász, gyászfeldolgozás, veszteség témáját járja körül, de egészen rendhagyó módon, és stílusban. A komoly-komor téma, és szokatlan helyszín ellenére bájos, könnyed történet, és remekül "hozza közelebb" és teszi természetessé a gyász és a halál témáját két gyerek barátkozásán keresztül. Emma és Peter a temető sírkertjében ismerkednek meg, amikor Peter szinte minden délutánját ott tölti ikerbátyja sírjánál, mert "Otthon kibírhatatlan. Olyan csönd van, hogy meg lehet tőle süketülni." Emma édesapja sírásó és a temető falán kívül laknak ugyan, de pont mellette, hogy a kislány a szobája ablakából is a sírokra lát, és persze minden idejét ott is tölti köztük. Történeteket ír, és képzel el a halottakról, kényelmesen érzi magát a kripták csendes-hűvös magányában... Az iskolában kicsit furának is tartják emiatt, pedig igazából semmi furcsa sincs benne, ha egy kicsit közelebbről megismeri az ember - ahogy aztán ezt Peter teszi. 

"Nem is akkor eszünk tortát, amikor éhesek vagyunk! — vágja rá Emma. Ekkora hülyeséget se hallott még életében."

Nagyon szerettem Emma fejében lenni, közel éreztem magamhoz morgásait, magában tartott felcsattanásait, apróbb és nagyobb frusztrációit. Ő és az apja, Severin Blum is kellemes társaság, és szívesen szétnéztem volna náluk a temetőkertben, Emma idegenvezetésével, és megkóstoltam volna az apa főztjét is. :) 

Tetszett az elveszített édesanyával, és a lehetséges újrakezdéssel kapcsolatos szál is, amit szintén finoman, kellő empátiával mutatott be a szerző. 

Érdekesek voltak a halottakkal kapcsolatos szokások, különféle rituálék is, amiket a gyerekek felelevenítettek egymás közt. 

A stílusról, hangulatról néha picit az Amélie csodálatos élete jutott eszembe: 

"A munkáján kívül Severin Blum szereti még a rémfilmeket, a krimiket, az elnyűtt atlaszát, a ropogós kérget a sertéssültön; a bolti puding dobozának hangját, amikor lehúzza róla a tetejét; magát a pudingot; és mindenekfölött a lányát, Emmát."

Remek stílusú, intelligens, de mégis könnyed, és igazán kikapcsoló könyvecske, csak ajánlani tudom. Biztos, hogy újra fogom még olvasni, lélekmelengetés gyanánt. 

Érdekesség amúgy, hogy mint az Avildától megtudtam, a könyvecskét "talpatlan" betűvel szedték. Nekem ez külön tetszett is, könnyebben olvashatónak találtam, mint a régebbi Poketeket, és nem volt annyira bolhabetűs sem. :)

Ifjúsági regényeket olvastam - zanzaposzt

Egymás után elolvastam egy pár ifjúsági regényt, könnyedebb, rövidebb, picit "haladósabb" olvasmányokra vágyva, és gondoltam röviden értékelem őket egy csokorban. A lélekdoki hirtelen felindulás volt, a másik kettőt viszont a várólista csökkentésből választottam ki. 

Marie-Aude Murail: A lélekdoki

Marie-Aude Murail neve már fel-feltűnt korábban is, az Oh, Boy!, a Tartós hullám és a Lakótárs kerestetik! kapcsán, de aztán mindig háttérbe került, elmaradt ezeknek az olvasása. Végülis A lélekdokival ismerkedtem meg a francia szerzővel most, ami egyébként sorozat, de magyarul sajnos nem jelent meg, csak az első kötet. 

A történet főszereplője egy pszichológus apuka, Sauveur Saint-Yves, és kisfia, Lazare, akik Martinique szigetéről vándoroltak be, és bőrszínük még mindig okot ad az izgalmakra, összesúgásokra, összenézésekre. Az apa az otthonukban, irodájában folytatja le a pszichoterápiás üléseket, Lazare pedig élelmes módon, ahelyett, hogy a konyhában leckét írva várná, hogy az apukája befejezze a munkát, és megvacsizzák az aktuális mirelit kajájukat, egy függönnyel takart oldalajtóhoz lopózva végighallgatja a terápiákat, megismer egy csomó, arc nélküli alakot, akiknek válogatott nehézségek vannak az életükben, gyakran olyasmik is, amihez Lazare még túl kicsi.  

Egyébként valamiért végig Frozone-t (A hihetetlen családból) láttam magam előtt Sauveurként. :D 

Frozone, ahogy én képzeltem Sauveur-t. :)

Rengeteg fontos és nehéz témát sorakoztat fel a könyv, Sauveur doktor esetein keresztül: családi botrányok, homoszexualitás, önvagdosás, depresszió, gyász, pedofília, rasszizmus egyaránt helyet kap a pácienseken keresztül, és bár eleinte félő volt, hogy túl sokat markol, de keveset fog majd, hamar megtalálta az egyensúlyt, és közben nagyon megkedveltette a karaktereket Marie-Aude Murail. A két főszereplőt nem lehet nem szeretni... de a páciensekhez is szép lassan elkezdünk kötődni, hiába próbáljuk távolabbról szemlélni őket. 

Azt mondjuk nem tartottam túl professzionálisnak, hogy Gabin ott lakik náluk egy ideig, de Sauveur túl lelkiismeretes és jólelkű ember... 

Egy picit talán a vége volt összecsapott a könyvnek, vesztett a lendületéből, pedig a mondanivalóhoz nem lett volna feltétlenül szükség a keszekuszaságra és az utazásra, anélkül is teljesen helyén volt minden.

Biztos fogok még Murailt olvasni, kellemes kikapcsolódás, ifjúsági, de nem bugyuta, jó karakteret hoz, és könnyed marad a stílusa, még a kemény témák mellett is.

Vanna Cercená: Tükörnapló

Kedvesen egyszerű, lányos, tipikus pöttyös, amilyet már jó rég olvastam. :)

Carlotta egy nyarát követjük végig a naplóján keresztül. A kislány szülei elváltak, és rendszerint egy hónapot anyjával, egy hónapot apjával "nyaral" a nyári szünetből. Anyjával Korzikára mentek volna, egy munka azonban közbeszól, és a hegyekbe kell menniük, ahol egy elhagyatott házban az anyukának egy rakás régi iratot kell rendeznie, és iktatnia... Carlotta majd megpukkad dühében, de aztán fokról-fokra felenged a nemtetszése, amikor kiderül, a hely, bár eldugott, azért csodaszép, és vannak ott más fiatalok is, akikkel összeülhet fagyizni, beszélgetni, vagy épp kirándulni is el tudnak menni. Az igazi vonzerőt azonban az iratok közt talált, elzárt napló jelenti a kislánynak, amit pontosan 100 évvel ezelőtt vezetett egy vele egykorú kislány, Caterina. 

11-12 évesen pont ilyesmi nyári naplókat írtunk mi is szerintem, és hasonló gondolatok jártak a fejünkben. Persze a kötet pikantériája a 100 évvel ezelőtti napló, amivel Carlotta párhuzamba állítja saját élményeit, gondjait, gondolatait. 

Elvált szülők, fiúkkal való barátkozás, ismerkedés, barátnős sms-ezések keverednek a régmúlt titkaival, és a 100 évvel ezelőtti nehézségekkel, gyerekmunkával, kivándorlással. 

Egy picit a nyaralás helyszínei miatt a Fecskék és fruskákat is eszembe juttatta. Nem kell tőle sokat várni persze felnőttként, 10 év körülieknek íródott szövegre számítsunk, de a maga léptékében tökéletes kis ifjúsági olvasmány. :) 

Szegedi Katalin illusztrációi pedig igazán szépek, feldobják a könyvet. :)

Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker

Ha már így belelendültem az ifjúsági regényekbe, Jacqueline Wilsontól is elővettem egy régóta várakozó példányt, a Tracy Beaker történetét. Nem tudtam, hogy ez is sorozat, na persze elolvasható önálló kötetként is az első epizód. 

A szerző - szokásához híven -, játszi könnyedséggel festi fel az egyébként igen nehéz hátteret, egy nevelőotthonban élő 10 éves kislányról, akiben forr a düh, a frusztráció, és a kiskamaszos érzések sokasága, és aki mindegyre az édesanyját várja, hogy az mégis érte jöjjön valamikor, és hazavigye az általa elképzelt fényűző életbe.

Tracy elég nehéz gyerek, lobbanékony, szemtelen, és forrófejű is, pedig valahol mélyen a helyén van a szíve. És ez szép lassan ki is derül a könyvből, ami tulajdonképpen Tracy kis naplóregénye önmagáról, egy hevenyészett önéletrajz illusztrációkkal, tintapacákkal, levelekkel megspékelve. :)

Az otthon életét felpezsdíti egy újságíró megjelenése is, aki cikket készül írni róluk. Az újságíró, Cam, nem olyan fényűző sztár, mint Tracy elképzelte magában, mégis szimpatizálnak egymással. Persze Tracy önmagának se vallaná be igazi érzéseit, és sokszor inkább csak toporzékol, és rosszalkodik továbbra is.

Tetszett, könnyed, és nagyon aranyos - annak ellenére, hogy Tracy egy igazi ördögfióka... -, még az is lehet, hogy valamikor elolvasnám a folytatásait is, kíváncsi vagyok Cam-mel mi történik. :)

Nyelvi érdekesség, hogy nagyon-nagyon sokat használják a "not half" kifejezést. Nem tudom, ti ismeritek-e, >itt< van leírva példákkal. :)

Amikor hosszú idő után ismét elcsábultam egy young adult fantasy sorozatra

Sophie Jordan: Firelight és Vanish

Sophie Jordan Tűzláng-trilógia sorozatának első kötete egy néhány évvel ezelőtti szanálás alkalmával bekerült a "nem akarom már elolvasni, majd eladom" kupacba, és elfoglalta helyét a többi ilyen könyv között a polcon. De aztán senkinek sem kellett. Hogy pontosan hogy történt, hogy a döntésem ellenére rákívántam, én sem tudom, mindenesetre még február elején elolvastam az első kötetet, március elején pedig folytattam a másodikkal, amit Audible-ön vettem meg.

De kezeljük kicsit külön a két kötetet, mert igen nagy különbség volt köztük számomra.

Amikor a Firelight-ot elkezdtem, valami könnyedre vágytam, de nem gondoltam, hogy sikerül így beleválasztani. Nem olvastam még soha sárkányos fantasyt, és köztudottan nem kedvelem a titokzatosan egymásba szeretős sztorikat sem - pláne ha sok a klisé: új lány a suliban sötét titokkal a múltjában, beleszeret a suli elérhetetlen pasijába ésatöbbi. De itt tudtak belevinni egy kis pluszt, elvenni a kliséből a kiszámíthatóságot, és működött, én nagyon élveztem a sztorit. Gördülékeny is volt, jó stílusú. Néhányszor jött csak elő az az érzés, hogy túl sokat dévánkozik a karakter, hogy mit tegyen, és ilyenkor kicsit megállt a cselekmény. 

A drakik, a sárkány-leszármazottak, sárkányszerű alakváltók mitológiája és világa nagyon érdekes, jó alap a sok belső feszültség a "pride"-on belül (horda? falka? sárkányokra mi vonatkozik?). A sárkányfajták, a képességek, az átváltozásuk, a  különleges vérük, furcsa szabályaik mind-mind remekül ki lettek találva. 

Will és Jacinda közt pedig működik a kémia, vagy ami még jobb, ez a különös, igaz valójukból eredő vonzás, holott taszítaniuk kéne egymást, mert esküdt ellenségek: a vadász és a vad.

Izgalmas cliffhangerrel ért véget, és sose gondoltam volna, de bizony rögtön folytatni is akartam.

Amilyen biztató volt a kezdés, és amilyen élvezettel merültem el a drakik világában, annyira koppanás volt viszont a második rész. A sokszor jellemző "második kötet szindrómában" szenvedett: leült, alig haladt előre a cselekménye, nagyon átvezető jellegű volt. Néhány fejezet alatt lezavarható lett volna ahova eljutott az egész az első laptól az utolsóig. 

Sajnos azonban ezen felül nagyobb probléma volt, hogy hirtelen tele lett a tipikus klisékkel. A szerelmi háromszögtől kifejezetten viszketek. Mert ha nem tudod eldönteni kit szeretsz, kisanyám, akkor igazából egyiket se!

Ez alapján úgy döntöttem, nem fejezem be a trilógiát, nem érdekel annyira az utolsó rész (Hidden). 

Jó kis kitérő volt, a drakik tényleg nagyon érdekesek, de a második kötetre picit kifulladt a dolog, vagy csak én láttam meg jobban a hibáit, a kezdeti lelkesedés után. 

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala

Az idei első várólista csökkentős könyvem a Kolibri Kiadó egyik Magasfeszültség címkét viselő ifjúsági regénye lett. Korábban már olvastam Magasfeszültség könyvet, a Minden dolgok könyve kedvencemmé is vált, és beszereztem aztán pár másikat is. Lassan eljutok az elolvasásukig is. ;) 

A Hold legsötétebb oldalát Zakkanttal zsákmányoltuk a mese-könyvudvarból valami nevetségesen alacsony, 300 Ft körüli áron, ami már nem is kávéár, hanem még annál is kevesebb. 

Betettem most ezt a furcsa borítójú kötetet a vcs-listába, és kedvem is támadt hozzá már év elején. A Hold legsötétebb oldala abszolút beleillik a kiadó Magasfeszültséggel címkézett sorozatába. Ne tévesszen meg senkit ifjúsági mivolta, vagy rajzos, rövid fejezetei, amik csak úgy sodorják tovább az olvasót, tényleg mintegy végigkergetve a könyvön. Nagyon furcsa hangulatú és témájú, nehéz könyv ez. Eleinte őszintén szólva nem is tudtam, hova is helyezzem el gondolatban, és az idővonalon. Nagyon úgy tűnt, mintha a náci Németországba pottyantunk volna, de később kiderült, nem zsidóbújtatásról, munka- és haláltáborokról beszél, mégis nagyon hasonló nyomvonalon épít egy alternatív történelmet. Fullasztó és embertelen környezet ez, ahol Standish Treadwell a nagyapjával próbál napról-napra túlélni. Láthatatlannak kell maradni, amennyire lehet, nehogy történjen valami, nehogy felhívják magukra a figyelmet, Standisht nehogy kicsapják az iskolából, nagyapa titkos járatát a pincében nehogy felfedezzék... Amikor szomszédjukba új család költözik, Standish barátságot köt Hectorral, a fiukkal. Együtt akarnak űrhajót építeni, szabadságvágyukat szimbolizálandó, a kartonból készült járműben azonban talán nem hisznek eléggé, és így nem jutnak el a képzelt világukba, a juniperiekhez... Egy, a Hetedik Zóna falán átrepülő labda miatt viszont rájönnek egy hatalmas titokra, ami veszélybe sodorja mindannyiukat.
Az Anyaföld iránti feltétlen és elkötelezett hódolat, a "Kullancsok", a fekete kabátosok, a kézmozdulatok, az eltüntetett emberek tényleg a hitleri időket juttatják az eszünkbe, ugyanakkor mindez keveredik a Holdraszállás amerikai környezetével és eseményével. Az Anyaföld ugyanis rakétát küld a Holdra, ezzel szeretné bizonyítani felsőbbrendűségét és kiterjeszteni uralmát mindenkire. Az eseményt mindenhol sugározzák, kötelező nézni, és rajongani érte, miközben az egész mögött talán valójában csupán hatalmi törekvések állnak... Standish egymaga próbál szembeszállni ezzel a végtelenül igazságtalan, az emberi méltóságot a porba tipró, legyőzhetetlennek tűnő diktatúrával.

Az elbeszélés mentes a túláradó érzelmektől, szárazon, tárgyilagosan mutatja be a nyomort, a borzalmakat, a halált, és a gyermekszemszög sem lágyít ezen egy cseppet sem. Nyomasztó és kegyetlen világot tár az olvasó elé, ahol reményvesztettség uralkodik és a feloldozás is rendkívül szomorú.
Az illusztrációk bár nem a történetmeséléshez kapcsolódnak konkrétan, hangulatilag nagyon illenek a sztorihoz, adnak neki egy furcsa, baljós hátteret.

Kedvenc szavak:
- miértföldkő
- propagandasaláta (újság)

Értékelés: 8/10 A történelem valós eseményeit egy kitalált világgal és orwelli gondolatokkal ötvözi. Érdekes utazás, de tényleg egy olyan "rakéta", ami a Hold legsötétebb oldalára visz...

Csak megfelelően érett gyerekeknek ajánlanám, hiába ifjúsági, felnőttként is eléggé meg tud tiporni.

Julie Buxbaum: Tell Me Three Things

"There's nothing lonelier, than a hand on glass. Maybe because it's so rarely reciprocated."

Költői és melankolikus a Tell Me Three Things - magyarul Három dolgot mondj -, ugyanakkor nagyon mai, modern, tinis is. Elég ritkán nyúlok már young adult kötetek után, de néha mégis elfog a kísérletező szellem, főleg, ha több ismerősöm is jónak, olvasásra, sőt akár újraolvasásra is érdemesnek értékel valamit.

A Tell Me Three Things tényleg a ya-k jobbik oldaláról való, aranyos, néha egészen szívmelengető könyvecske.
A főszereplő lány Jessie Holmes, akinek meghalt az édesanyja. Ez önmagában is egy nehéz helyzet, de az élete tényleg fenekestől felfordul, amikor édesapja egy gyászolókat gyűjtő csoportban megismerkedik egy nővel, aki pedig a férjét vesztette el, és akit aztán szinte se szó, se beszéd feleségül is vesz. Jessie apja felszámolja addigi életüket, és elköltöznek a nőhöz. Jessie-nek nem sok beleszólása van a dologba. Persze ez nem gonosz mostoha történet, Rachel egyáltalán nem rosszfej, és nem akar keresztbe tenni Jessie-nek, a ház meg kész palota, és még személyzet is van.
Jessie mégis nagyon magányos, egyedül érzi magát, magára hagyatva, anya, és hirtelen szinte apa nélkül is, egy teljesen új környezetben, új iskolában. Hiányzik a legjobb barátnője, Scarlett, és úgy érzi senkivel nem fog tudni kapcsolatot kialakítani. Ekkor érkezik a semmiből egy email, "Valaki/Senki"-től (Somebody/Nobody), és a furcsa idegennel levelezni kezdenek. Bár Jessie eleinte bizalmatlan, hamar megtalálják a közös hangot, és az anonim jótevő hasznos tanácsokkal látja el a Wood Valley High diákjairól: kivel érdemes barátkozni, kit kerüljön.
Jessie hamarosan barátokra talál és egy kis részmunkaidős állása is lesz egy könyvesboltban. De vajon kicsoda S/N, akivel írásban annyira jól megértik egymást? Buktatók és félreértések sorozata után persze fény derül a könyv végén a személyére. :)

A hamisítatlan amerikai hangulat a 16 évesen saját kocsit vezető, klikkekbe tömörülő, egymást zrikáló tinikkel is megvolt persze, de szerencsére ezeken a kliséken túl tudott mást is adni a könyv. Gördülékeny volt, és pont jó helyen törte meg mindig egy-egy levél, vagy chatelés, sms-ezés a fejezeteket.
Néha viszont akadtak problémáim vele, amik főleg abból erednek, hogy nagyon kinőttem már ebből a miliőből, és az első szerelem cuki, de ugyanakkor kívülről unalmas lefolyásából is. Szerencsére voltak komolyabb kapaszkodók is, mint pl. az édesanya elvesztése, gyász, beilleszkedés, önzés, magány, baráti kapcsolatok kérdései.
Az utószóban kiderült az is, hogy részben a saját történetét írta meg a szerző, az édesanyja elvesztésével kapcsolatban, a szerelmi szálat pedig azért szőtte bele, hogy ne legyen minden olyan komor.

"Certain facts tend to render everything else irrelevant." 

Tetszett, mert eredeti hangja volt, és kellemes stílusa. Kedveltem a felsorakoztatott fiúszereplőket is benne, Liam, Theo, Caleb, Ethan, a maguk nemében mind elég normálisak voltak, na persze mindenki a saját kis batyujával együtt.
Az apával való kapcsolatot és a veszekedés feloldását kedveltem legkevésbé. Bejött megint az a fura papírforma, ami sokszor van a ya-kban, hogy a szülők irrelevánsak kb. Annyira oldalvonalra vannak téve, hogy a gyerekeikkel nem is találkoznak néha össze minden nap a munka meg a hodály ház miatt. Életszerűtlen. A konfliktus ami kialakult, és ahogy "helyrehozták", szerintem nagyon esetlen volt.

Érdekes, hogy elég jól összerakott könyv, mégis összességében kicsit "vázlatos" volt nekem, és hozza a műfaj kliséit. S/N viszi a hátán a történetet.

Érdekes szavak, kifejezések:

- FWIW: for what it's worth rövidítése
- kismet: sors, végzet. Ezt még az életben nem hallottam sehol! Ti ismeritek?

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám

Ez a szegény apátlan, anyátlan, elég nyomasztó hangvételű könyv megnehezítette a saját dolgát nálam azáltal, hogy sikerült neki két igen-igen kiemelkedő olvasmányélmény után, illetve azokkal párhuzamosan becsúsznia. Persze mindenféle összehasonlítástól mentesen is érzem, mi az. ami tetszett benne, és mi az, ami nem. 

A poszt cselekményleírást tartalmaz.

A könyvecske - aki kézbe vette már, az tudja, miért használom a kicsinyítő képzőt, a formátum kifejezetten "könyvecskéssé" teszi -, Boriról szól, aki 16 éves, és épp az irodalom pótvizsgájára készül a szobájában. Bori szülei elváltak, anyukája egy Kálmán nevű szörnyű alakkal jött össze, és mindketten isznak, míg apukája egy Hajni nevű nővel alapított új családot. Aztán van még egy folyton békíteni akaró, bármin lelkendező nagymama és egy báty, Marci, aki talán Bori utolsó támasza lehetne, de csak a saját érdekeit nézi ő is. Ha nem lennének a macskák, Frici és Dezső, Bori meg is kattanna. Vagy már megkattant? Amikor a szobája zsugorodni kezd, nem tudja eldönteni hallucinál-e, vagy mindez megtörténik, és a falak tényleg össze fogják nyomni? A részeg álmát alvó Kálmán eltorlaszolja az ajtót, Borinak pedig nagyon kell pisilni, de nem tud kijutni... Több se kell a szürrealitás fokozásához, mint hogy a macskái ebben a vészhelyzetben szivarozni és beszélgetni kezdjenek... Pláne ajtót nyissanak a New York Kávéházba a szoba sarkából, és bejelentsék, hogy ők tulajdonképpen Kosztolányi és Karinthy megtestesülései...

Furcsa könyv, nem is tudom hová tegyem. Rengeteg nagyon jó témát vet fel és a macska-szerzők ötlete zseniális, mégis nagyon sötét, komor, nyomasztó az egész, és a feloldozás kevés, vagy nem létező volt számomra. Szuper, hogy vannak ilyen szókimondó regények is az ifjúság számára, és hogy valós és véresen komoly problémákat boncolnak - magányosság, zűrős család, molesztálás, elhanyagolás, alkoholizmus stb. -, mégis úgy érzem kicsit elbillent a mérleg a túl zaklatott felé, és ez a szegény kislány a macskákon kívül nemigen kapott kapaszkodót... Sőt, a macskák is leginkább magukkal, nagyságukkal, költeményeikkel voltak elfoglalva. Nekem annyira nem tetszett a stílusuk, úgy értve, hogy igazából nem foglalkoztak rendesen Borival, nem az ő gondolataira, érzéseire reflektáltak, csak a saját mondandójukat hajtogatták. De azt meg kell hagyni, hogy jól reprezentálták magát a két irodalmi alakot.

Az igazmondó székes jelenetek nagyon ütősek lettek, jól nézhet ez ki színpadon, merthogy megint egy kamaradarabról van szó, sőt, ahogy utánaolvastam, ezt is a darabból adaptálták regénnyé, mint az előző olvasmányomat. A székes rész kifejezetten hozta a színházi érzést, de nem csak emiatt volt kedvencem, hanem azért is, amilyen mélyrehatón előhozta a jellembeli torzulásokat a szereplőknél.  Pszichológiai szemszögből nézve nem is tudom ki volt érdekesebb, a mismásoló, konfliktuskerülő apuka, vagy a gondolkodástól minden körülmények között tartózkodó nagyi. Lecsupaszítva állt ott az összes infantilis, terhelt felnőtt, akik megkeserítik és ellehetetlenítik Bori életét. Ehhez a kitárulkozó , a karaktereket teljesen szétboncoló jelenethez igen jó emberismeret is kell, és a verseket, irodalmi utalásokat, kreatív ötleteket félrelökve ez a rész emelkedett ki leginkább szerintem az egész regényből.

Jelenet a darabból. Forrás.

Ami a legkevésbé tetszett, az a sakkjátszmaként végignarrált elég durva dilemmát feszegető jelenet az anya és Bori közt. A sakkozó macskák komolytalanná tették, egészében pedig egy borzasztó döntéshelyzet volt ott, egy igazi sötét játszma.

Az állandó csúnya beszéd engem eléggé zavart, nem tudom szó nélkül hagyni... Minek? Egy dühös és sebzett kiskamaszt máshogy is le lehet festeni, nem csak a folyamatos ordenáré megnyilvánulásokkal, ez taszító. Ez már nem csak nyers modor volt, és simán vissza lehetett volna venni belőle.

Az, hogy végül mi lett Borival, és vajon hogy kerülhetett sínre innen az élete, jó kérdés. Nem tudom ebből a magas szintű elhanyagoltságból, különféle abúzusokból hogyan jöhetett ki úgy, hogy csak keveset sérüljön, és fel tudjon magának építeni bármit is. A kerettörténet nekem homályos maradt, miért indult az egész az álommal, és ha úgy történt aztán minden, ahogy Bori elmesélte, miért kapott a szájába olyan mondatokat, amik arra utaltak, visszavágyna a gimibe?

Meg voltam róla győződve, hogy a macskák majd a pótvizsgára való készülésben segítenek Borinak, hogy aztán lenyűgözhesse Homonnainé Vörös Rózsát, amikor az majd pont azokat kérdezi a vizsgán tőle, amiket a macska-szerzők a fejébe vertek. Ettől messzebbre szakadt a téma, és fokozatosan kirajzolódott, hogy Bori milyen szorult helyzetben is van, és senkire nem számíthat, mert még a hozzá legközelebb állók, a családtagok is rendre elárulják, cserbenhagyják, leintik, kihasználják. Jó lett volna egy barát-figurát is adni esetleg mellé, kapaszkodó gyanánt.

Másra számítottam, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam. Az önmagában nem baj, hogy nyomasztó, és ezt a szinte önmagába bezárt, kilátástalannak tűnő élethelyzetet hozza, mert kellenek ilyen könyvek, és az üzenet is jó, ami a Vészkijárat sorozat iránymutatása: van kiút mindenből, merj segítséget kérni, stb., de szerintem ifjúsági regénynek kissé túl sötét, egyértelműen túlzóan ordenáré nyelvezetű, és nagyon feloldatlan.

A borító egyébként zseniális, nagyon ötletes és kreatív, ahogy a szoba részletei összeállnak Bori arcává.

Paprikás poszt az Üvegtrónról

Sarah J. Maas: Throne of Glass 

Ms Maas-szal elég furcsa a viszonyom, történt ugyanis, hogy tavaly rábeszéltek a Tüskék és rózsák udvara (ACoTaR) elolvasására, és bár nem igazán nyerte el a tetszésemet az első kötet (középszerű és kissé mehh), a lelkes unszolásra, hogy a második mennyivel jobb, folytattam és be is fejeztem a trilógiát még 2017-ben. A második epizód valóban nekem is nagyon tetszett és megkedveltem Rhysandet és Feyre-t, még fangirl-üzemmódba is kapcsoltam, és szemet vetettem a következő, rövidebb epizódjukra is (A Court of Frost and Starlight). Közbeiktatva előbb viszont elolvastam Maas másik sorozatának első kötetét, az Üvegtrónt, szintén ajánlásra, és mint azt a poszt címe is előrejelzi, nem lettünk nagy barátok... 

FIGYELEM felpaprikázott poszt! Én szóltam! Rajongók eddig, és ne tovább!

Diákcsínyek és titkos társaságok

E. Lockhart: The Disreputable History of Frankie Landau-Banks

Nem tudom hogy akadt épp ez a kötet a kezembe, de talán jó is, hogy egy gyorsan fogyasztható ya-val folytattam a sort. Lockharttól korábban már olvastam A hazudósokat (We Were Liars) 2015-ben, és akkor nagyon elkapott. Sokszereplős, meglepő, rendhagyó könyv, ami inkább családregény-féleség, mint ifjúsági, ha feltétlen kategorizálni akarjuk.

Frankie Landau-Banks története szerintem kevésbé volt izgalmas, de érdekes témát érintett. Az iskolai titkos társaságok, amiknek gyakran évtizedekre visszanyúló hagyományai, kántálni való szlogenjei és örök időkre megőrzendő titkos dokumentumai vannak, szerintem mindig jó alapot adnak a középiskolás sztoriknak. A könyvben egy titkos fiúklub áll a középpontban (Loyal Order of the Basset Hounds), amiről Frankie véletlenül tudomást szerez, és bizony nem tetszik, neki, hogy ő kimarad belőle.
A fiú, akivel jár, a banda oszlopos tagja, mégsem mesél neki semmit a klubgyűlésekről. Frankie a kezébe veszi az irányítást, és nem csak megtalálja a társaság egykori "alapító okiratát", de egy ál-emailcímmel és néhány igazán ütős ötlettel a tarsolyában nekiáll újra olyan csínyeket elkövetni, amiknek van is némi értelmük.

A csínyek tetszettek, mert nem volt egyáltalán semmi rongálás, gonoszság bennük, hanem a változtatásra való igényt hirdették, legyen szó akár a régi, elavult szabályokról, akár a diákmenza ételkínálatáról. A festmények melltartóba öltöztetése kiváltképp kacagtató volt. :) Ugyanakkor kicsit túl érett, felnőttes gondolkodásra vallott egy 16 éveshez képest az, amikre a hangsúlyt helyezte Frankie ezekben a kis csínytevésekben. A mögötte levő elvek, a filozófia inkább felnőtt gondolkodást tükröz.
A mindig "bunny rabbit"-ként kezelt lányzó megmutatja, hogy sokkal többre képes, mint kinézik belőle, és bár a fülszöveg alapján azt hittem valami nagyobb kaliberű, akár tényleg "bűncselekmény"-számba menő dolgot fog elkövetni, azt meg kell hagyni, hogy így is nagyon ötletes és kreatív dolgokat talált ki és vitt véghez mesterien. De criminal mastermindnak nevezni - á la fülszöveg -, azért enyhe túlzás.

Magyarul is megjelent.

A klikkesedésen, bandázáson túl sokkal többről is szól ez a regény: érvényesülni akarás, igény a változásra és változtatásra, kitörés a konvenciókból, feminizmus.
Franki egy igencsak erőteljes karakter: intelligens, makacs és kitartó, ami veszélyes kombináció tud lenni. A fiúkkal kapcsolatban azonban még mindig néhol érezni lehetett az éretlenségét, naivitását, ez legalább hiteles volt.

Nem tudom vajon Frankie érdekes szófejtéseit, szóalkotásait hogyan fordították le magyarra, de én nagyon jót szórakoztam rajtuk (Neglected positives: pl.: ha van disheveled, akkor miért nincs sheveled, disparaged - paraged, disgruntled-gruntled, stb... Frankie elkezdte használni ezeket a nem-létező szavakat. :D).

Értékelés: 10/5 Nem volt rossz sztori, de nem is maradandó igazán. Picit többet vártam a végétől is.

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Eternity's Wheel

Belekerültem egy sorozat olvasó-sorozat befejező spirálba úgy látszik, és egymás után olvasok sorozatrészeket, sőt, az előző hónapban egy egész trilógiát elolvastam egy falásra, és most is belekezdtem épp egy harmadik részbe... Így esett, hogy az Ezüst álom olvasása utána úgy döntöttem, most nem várok a magyar kiadásra, befejezem az InterWorld trilógiát is, és a harmadik részt angolul olvastam el. Az Eternity's Wheelt ismét hárman jegyzik, bár kifejezetten megjegyzik, hogy igazából a Reavesek írták, Gaiman azt hiszem csak ötletadó. 

A sorozat előző kötetei az Agavénál jelentek meg magyarul: 

1. Köztesvilág 

2. Ezüst álom

A harmadik epizód ezúttal vagy kétszer olyan hosszú mint az eddigi részek voltak, és ezért kicsit több kaland is belefért, de mégsem éreztem túlnyújtottnak, pont jó volt így. Rengeteg világjárás, időutazás és a szokásos szorult helyzetből szorult helyzetbe kerülés fért bele. Előkerülnek a kicsit eltűnt szereplők is, és persze megint van néhány halál, ami megtöri a sorozat ifjúsági jellegét.

Nagyon jó volt, hogy a könyv elején, amikor is Joey ugye visszakerült a saját Földjére, világába, csinálnak egy helyes kis összefoglalást az eddigiekből, egy kis recap, ami nem jön rosszul, ha eltelik egy kis idő a második és harmadik kötet olvasása közt, de szerencsére akkor sem zavaró, ha frissen olvassuk tovább a sztorit. Joey egy régi tanárának (Mr. Dimas) számol be a történtekről, így elevenítjük fel az eseményeket. 

Vártam Acacia felbukkanását is, a megmentett ikrekét, és persze a főgonoszokét. De legjobban Színesnek örültem. És roppant érdekes volt a gondolat, hogy esetleg a mudléf is egy Joseph Harker, csak a multidimenziós formája. :) Erre eddig valamiért nem is gondoltam. Mindenesetre nagyon tetszett ez az irányvonal, SPOILER és a végén a "fúzió", a gyógyító szándék. Érdekes, hogy egybeolvadtak valahogy, és kicsit nyitott maradt a kérdés, mi lesz/lehet velük. SPOILER VÉGE

A Dereséj fenyegetése közeleg, és Joey kénytelen a kezébe venni az irányítást. Akármilyen kutyaszorítóba is kerültek, meg kell próbálni megoldani, és ezúttal örömmel konstatáltam, hogy Joey sokat fejlődött, és nem halmoz hibát hibára, nem mindig ő a ludas valami kulcsfontosságúban, nem kell szégyenkeznie egy-egy ballépése miatt. Joey szép lassan megérett a vezető szerepre. 

A mudléffel kapcsolatban írtak mellett volt még néhány kis ködösebb, és nyitottabbnak tekinthető részlet, szóval nem csodálkoznék, ha valami folytatást mégis kreálnának hozzá, de elvileg lezárt a trilógia. 

A megoldás meglepett, nem gondoltam rá, és persze most sem maradtak el a hősies, önfeláldozó tettek, nagy szavak, de ez dukál is az egész Multiverzum megmentéséhez. 

Örülök, hogy picit betekinthettünk az Időőrség soraiba is. 

Az, hogy átváltottam az angolra, nem okozott nehézséget, és elég egyértelmű volt minden technikai szó és a kitalációk angol megfelelői is. Színes Hue az angolban. :) A többi szó nagyon hasonló az eredetihez, pl Binary, HEX, Altiverse, Multiverse, Arc, fringe worlds... A Dereséj pedig FrostNight, szóval rögtön rá lehet jönni, mikor miről beszélnek. 

Értékelés: 10/7 Egy picit talán elmaradt a másik két kötettől.  Kalandos, akciódús és gördülékeny, de néhol belebonyolódik az időbe, időutazásba, dimenziókba. Nem tökéletes, de ugyanúgy pörgős és szórakoztató, mint az eddigiek voltak.

Nicola Yoon: Everything, Everything

Imádom ezt a borítót!

Sister miatt figyeltem fel Nicola Yoon Everything, Everything című könyvére, ami Minden, minden címen megjelent magyarul is, és amiből már film is készült. Bár magamban egy időre mindig leszámolok a fiatal szereplős, első szerelmes könyvekkel, ennek mégis éreztem, hogy esélyt kell adnom. És milyen jól tettem! 

Ez a regény ugyanis egy kis gyöngyszem.

A szimpla tinirománcok ideje már rég lejárt, kell valami, amivel a szerzők igazán felkeltik a figyelmünket és ami különlegessé teszi az első csók, első szerelem kedves, de valljuk be, együgyű báját. 

Itt egy, a világtól elzárt lányzót kapunk, akinek súlyos immunhiányos betegsége (SCID) van, emiatt el sem hagyhatja a szobáját, minden fertőtlenítve, ellenőrizve kerül be hozzá... Szűrők és zsilipek, ellenőrzött étel, bacimentesség... Egy buborékban éli Madeline az életét, amiben csupán Carla, a rá vigyázó nővérke és persze az édesanyja, Pauline kapnak helyet. A látogató ritka, mint a fehér holló... Néha eljön Madeline egy-egy tanára, hogy ne csak a skype-on értekezzenek, azonban nekik is egy fertőtlenítési procedúrán kell végigmenniük mielőtt belépnek hozzá. 

Hamarosan minden a feje tetejére áll a kis zárt világban, mert új szomszéd költözik Madeline mellé, egy korabeli sráccal a családban... Madeline pedig elgondolkodik, milyen élet az, amiben nincs kockázat, amiben nincs is egy szemernyi "élés" sem. ... Ollyval emailezni, chatelni kezdenek, az ablakból nézik egymást. Természetesen felébrednek bennük az érzések egymás iránt, és a tiltott gyümölcs édessége is csábítja őket. Maddy kockázatot vállal. Hogy jól teszi-e? Nem is gondoltam volna, hogy a szerző erre hozza ki a könyv végét... nagyon meglepett, nem számítottam rá, de rendkívüli módon örültem neki. Ugyanakkor az volt a jó, hogy el is gondolkodtatott, több fronton is. Ebben a könyvben nem is a szerelmi szál, a kis bimbózó románc a leglényegesebb.. az csak simán cuki, a szónak csakis a kedves értelmében. Sokkal fontosabbnak találtam az anya-lánya kapcsolatot, a betegséggel kapcsolatos dolgokat benne, az őszinteséget, a korlátok meglétét vagy nem-létét... És még pluszban ott volt az Olly családjában jelen levő probléma is, ami ugyan nem lett jobban kifejtve, de ott lebegett a horizonton mindig... a családon belüli erőszak, a lelki terror.

A filmes borító.

“I was trying so hard to find the single pivotal moment that set my life on its path. The moment that answered the question, 'How did I get here?'
But it's never just one moment. It's a series of them. And your life can branch out from each one in a thousand different ways. Maybe there's a version of your life for all the choices you make and all the choices you don't.”

!!!SPOILER!!! 

Pauline Whittier óriási és önző hibát követett el, és egy életet megnyomorító hazugságot tartott fenn hosszú éveken át, azzal, hogy elhitette Madeline-nel, hogy milyen súlyos beteg. Nem is tudom megbocsátható-e az ilyesmi, de abszolút megértettem Madeline érzéseit, reakcióit felé a végén. Pauline annyira meg akarta védeni a lányát, hogy elzárta mindentől. És ha anya mond valamit, azt elhisszük ugye... csak hát mi van, ha kidurran a buborék, és kiderül az igazság? Sokkal jobban tetszett ez a kifutás, hogy kiderült, Maddy nem is szenved az immunhiányos betegségben. Azt hittem a végén meghal a Hawaii kirándulás, vagy egy másik triviális fertőzés következtében, vagy hogy esetleg fura csavart vesz a sors, és Olly hal meg egy balesetben, míg Madeline túlél egy súlyos fertőzést. De a lehetőségek és a világ kitárulása, a szerelem beteljesedése sokkal jobb záróakkord volt. :) 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Nicola Yoon, a szerző.

A vége kifejezetten megható. A Csillagainkban a hibához hasonlóan szerettem, bár az komplexebb és szomorúbb volt, ebből a remény cseng ki inkább, és más összetett érzelmek kaptak helyet. Elbűvölő bája van ennek a regénynek, és ehhez hozzájárul a naplószerű forma, a kis illusztrációk, rajzos betétek (a szerző férje, David Yoon keze munkája), a könnyed hangvétel. Nem nyálas, vagy szentimentális, mégis romantikus és kedves. 

Külön örültem még, hogy Maddy mennyit olvas, és hogy ezekről a könyvekről is szó esik (igaz sokszor spoileresen) az írásaiban. A kis herceg pedig elég fontos részét is képezi a történetnek, és a híres Jól csak a szívével... idézet is szerepel belőle. Maddy igazi elemző alkat. Imádtam a projektjeit, jegyzetfüzeteit, apróságait. Szinte kedvet kap az ember az ilyen örömteli haszontalanságokhoz tőle. :) 

David Yoon illusztrációja a könyvből. Ez Hawaii állam hala, az ékfoltos Picasso-hal. Hawaii nyelven azonban
sokkal jobban hangzik, íme a név: Humuhumunukunukuapua'a. ;D

A magyar borító.

"And now my life doesn’t make sense anymore. I almost wish I hadn’t met him. How am I supposed to go back to my old life, my days stretching out before me with unending and brutal sameness? How am I supposed to go back to being The Girl Who Reads? Not that I begrudge my life in books. All I know about the world I’ve learned from them. But a description of a tree is not a tree, and a thousand paper kisses will never equal the feel of Olly’s lips against mine."

Értékelés: 10/10 Tökéletes a recept, ahogy összerakták, megható, elgondolkodtató, és olvastatja magát. Kell ennél több? 

A film trailere: 

Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Ezüst álom

A Köztesvilág második epizódja, az Ezüst álom a kezdőkötethez hasonlóan gyors iramú, rendkívül kalandos és sok izgalmat rejt magában. Eddig is meglepve konstatáltam, ha ketten írnak együtt egy könyvet, de most pláne nagyot néztem, hogy már hárman vannak. ;) Ettől mindenesetre sem jobb, sem rosszabb nem lett ez a rész, nem érződött benne egy újabb "hang" jelenléte. 

Joey Harker - aki szeretné, ha inkább mindenki Joe-nak szólítaná -, már korántsem az a csetlő-botló fiú, aki az elején volt. Beleszokott a képzésbe, és együtt igyekszik parainkarnációival, és csapatával, hogy minden lehetséges módon megakadályozzák a mágia és a tudomány egyensúlyának felborulását. A Bináris és a Hex azonban szervezkedik, és időközben új, bajba jutott világjárókat is be kell gyűjtenie a csapatoknak. De nem csak ők kerülnek a hajóra, hanem egy ismeretlen lány is, aki nem Joey-hasonmás... Ő Acacia Jones, és rejtélyes módon még az Öreg is megbízni látszik benne valamiért. Vajon ki a lány, akit mindenki Joey barátnőjeként kezd el emlegetni, és kiket képvisel? Lehetnek társak Joey-val?

Gaiman és a Reavesek egy újabb érdekes agymenést alkottak a Köztesvilág-Altiverzumok-Átmenet vonalon, megspékelve ezer bonyodalommal és persze életveszéllyel is a legénység számára. Ebben a kötetben kicsit szétesni látszik a rendszer, és a káosz eluralkodására tett kísérletek mindegyre zátonyra futnak: még egy egyszerű terepgyakorlat is halálos áldozatot követelhet... 

Kicsit hiányoltam a párhuzamos univerzumokban való elmerülést, de ezúttal másféle csalinkázás és különleges utazás került reflektorfénybe. Főleg menekülés szintjén. :) Az új szereplők kifejezetten tetszettek. Acacia eleinte kicsit fölényeskedőnek, önteltnek tűnt, de később megkedveltem, és nagyon menő, amit a körmeivel és az áramkörökkel és csak úgy egyébként is képes művelni. :) Sajnáltam, hogy a megmenekített ikerpár világjárókhoz nem tért vissza a kötet, de majd a következő részben biztos előkerülnek ők is. Sok egyébre is választ kell majd ott kapnunk, mert elég sok elvarratlan szál maradt a végére, és még az a függővég is... 

Ez a rész is nagyon akciódús, igazi vérbeli kalandregény a számítógépes játékok stílusában megalkotva. Helyet kapnak az érzelmek is azért persze, komolytalanabbul is, úgy mint érdeklődés a másik nem iránt, de komolyabb formában is kapunk "leckét" a bajtársiasságról, a veszteségről, bűntudatról. 

Az eleje felé volt egy Köztesnapló-részlet Acaciától, kár, hogy később nem volt ebből több. Örültem volna több jelenetnek még Színessel is, a multidimenziós létformával. Ő most elég keveset szerepelt, de akkor nagyon jópofa volt; különösen tetszik a színekkel való kommunikációjának leírása, érzékeltetése, magyarázata. 

Értékelés: 10/8 Újabb epizód ebből a pszichedelikus, űrgammás, furcsa gaimani világból, tele kalanddal. Ennél nem több, de nem is kevesebb. :)

Kiadja az Agave Kiadó.
Rendelt meg tőlük, >ITT<!

Poszt-turkáló: Mondják meg Zsófikának

Forrás.

Az első várólista csökkentős játék évében, 2011-ben csúfosat buktam a kihíváson, és mindössze két könyvet olvastam el a listámról, amire akkor valóban nagyon-nagyon régóta várakozó könyveket pakoltam fel, és nem készültem alternatív könyvekkel sem. Az a kettő könyv viszont jó élmény lett, az egyik a Jane Eyre volt ugyanis, a másik pedig Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Ez utóbbiról hozom most át a posztot a freeblogról elveszettek közül, a poszt-turkáló rovatban. 

Az eredeti bejegyzés 2011. 05. 25-én született.

Off the Page - Lapról lapra

Jodi Picoult-nak és lányának, Samantha van Leernek úgy látszik bejött a közös munka, merthogy hamar megérkezett a Between the Lines (Sorok között) folytatása is, az Off the Page. Az Athenaeum Kiadó is gyors volt, így már a magyar változat is beszerezhető Lapról lapra címen. 

Az előző kötetet nagyon szerettem, mert tetszett a könyvből kilépni vágyó karakter ötlete, és egyáltalán az egész mesekönyvbeli világ, a különféle események, amik akkor történhetnek a szereplőkkel, amikor épp nem olvassa senki az előre megírt történetüket. Lehetnek teljesen más vágyaik is, mint a rájuk húzott szerep. Oliver, a mese hercege pedig egyenesen ki akar lépni a sorok közül, amikor beleszeret olvasójába, Delilah-ba. :)

A bejegyzés némileg spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az első kötetet. Bár az angol ajánlások szerint egyedülálló regényként is olvasható az Off the Page, én mindenképp javaslom a két kötetet sorban egymás után olvasni.
Magából a második kötet cselekményéből a spoiler külön jelölve van.

Az Off the Page majdnem pont ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött: Oliver kilépett a való világba és végre együtt lehet Delilah-val, Edgar pedig megkapja az igazi kalandot egy 3 dimenziós "videojátékot" és elmerül a könyv mesevilágába, teljesen átírva a történetet. 

Rögtön azzal is kezdem, ami birizgált az előző kötetben, és amit logikátlannak éreztem, illetve zavart a magyarázat nélkülisége: hogy mégis hogy tudtak a fiúk csak úgy helyet cserélni, egyrészt technikailag miért engedte a könyv ezt, és miért engedte a sztori átírását is, amit előtte sehogy sem sikerült elérniük a szereplőknek, még az eredeti kéziratba való belenyúlással sem? Zavart még az is, hogy Edgar hogy hagyhatta ott az anyukáját. Nos, a második kötet egy óriási KEEP CALM élményt adott, ugyanis az összes felsorolt probléma előkerült, és a fenntartásaim megszűntek. Most végre megkaptam a válaszokat a történtekre. Akiben hozzám hasonlóan volt egy kis hiányérzet, azonnal nyúljon a folytatásért, és garantálom, hogy a következő epizód kitölti az űröket. :)

Ezt a részt a fent említetteken kívül is eleve jobb felépítésűnek, következetesebbnek, logikusabbnak és gördülékenyebbnek éreztem. Egészében véve sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Vagy az történhetett, hogy ráéreztek a történetvezetésre, és tanultak a hibákból - bár meg kell hagyni az első kötet azok ellenére is nagyon élvezetes volt -, vagy pedig Jodi talán megérezte, hogy kicsit jobban meg kell húznia a gyeplőt, és nem mindenben engedni a lányának. Ez persze csak feltételezés, de sokkal inkább Picoult-snak éreztem ezt a cselekményt, és a közbevetéseket is a három szereplő narrációja mellett. Szerintem nagyobb hangsúllyal kerültek bele most Jodi ötletei, de az is elképzelhető, hogy Sam is sokat fejlődött. :) A lényeg, hogy a produktum egy igazán bájos, és üdítően változatos - sőt sokszor drámai - bonyodalmakat felsorakoztató meseregény/ifjúsági regény lett. :) A helyén volt benne minden kis apróság.

“Stories are all around us, caught in the throats of the strangers you walk past and scrawled on the pages of locked diaries. They’re in love letters that were never sent and between the lines of every conversation ever spoken. Just because your story’s not written down doesn’t mean it doesn’t exist.” 

Forrás.

Oliver boldogulása napjainkban, a modern világban igazán kacagtató jeleneteket szül. Már egy egyszerű buszozás is aggodalomra adhat okot, hát még a középiskolai mindennapok, a tesztek, amik a jövőjüket határozzák meg, a klikkek és barátságok, és egyáltalán a hétköznapi szleng... Olyan akadályok ezek, amiket nem könnyű egy harisnyás, térdre ereszkedős, addig csak a saját világában létező hercegnek egyik napról a másikra könnyedén vennie. Oliverből mégis elég hamar népszerű srác lesz, aki mindenben részt akar venni, mindenkivel barátkozik, olyan hihetetlen számára, hogy ennyi-ennyi ember van itt, nem csak a megszokott karakterek kis csoportja a meséből. Természetesen azonnal bekerül a dráma szakkörbe is, ahol tökéletesen alakítja Rómeót. Delilah-val pedig madarat lehetne fogatni, hogy álma valóra válhatott. 

Azonban hamarosan kiderül, hogy nem minden rózsaszín, Edgarnak ugyanis honvágya lesz, és bizony a könyv sem nagyon tűri az űroperává való átalakítását... A mesebeli történet apránként ugyan, de elkezdi magát helyretenni. A procedúra közben pedig történik még néhány csere-bere is. De erről többet nem árulok el. 

Igen komoly témák is helyet kapnak ebben a részben, !!!SPOILER !!! egy szereplőtől olyan hirtelen kellett búcsút venni, hogy nem is tudtam magamhoz térni. A mesevilágban ugyan minden újjávarázsolódik, de az igazi hús-vér szereplőknél nincs meg az a lehetőség, hogy tiszta lappal kezdjünk és újra kinyissuk a könyvet... Egész a végéig vártam a csodát, hogy visszatérjen. :( SPOILER VÉGE.

Különösen tetszettek a könyvmolyokhoz szóló sorok a könyvben, és a már említett kis közbevetések a fejezetek közt, amikben nagyon Jodi hangját éreztem. 

“What one person takes away from a book might be very different from what the next person takes away -- almost as if the story is altered depending on who's reading, where, and when. But then, maybe all books are like that -- a little different each time they are opened. The real question is who's doing the changing: the story, or the reader.”

Az is figyelemre méltó, hogy minden karakter sokkal jobban kibontakozik, többet megtudunk Jules és Edgar személyiségéről is, de még Seraphimáról is. :)

Értékelés: 10/10 Nekem ez most megér egy tizest, annyira jó volt elmerülni a világában, és olyan eltaláltnak éreztem a problémákat, konfliktusokat, csavarokat, megoldásokat. :) Jólesett a lelkemnek, mosolyra húzta a számat sokszor-sokszor és még a finom romantikáját is csíptem. 

A magyar kiadás ismét illusztráltan, kemény kötésben, színes oldalakkal jelent meg. :) 

Rendeld meg >ITT<. 

Az enyém is illusztrált, de a paperback kiadásokban csak fekete-fehér rajzok vannak. :) Azért persze így is nagyon igényes. 

Érdekes szavak, kifejezések:

- posse: csapat, csoport

- thespian: színészi

- pet peeve: idegesítő dolog/szokás

- snafu: zűrzavar

- bowsprit: előárboc, orrárboc

- kelp: hínár, tengeri moszat

- effervescent: eleven, pezsgő

- thimble: gyűszű

- shindi: buli, hűhó, mulatság

- whittling: farigcsálás