Maja Lunde: Hónővér

Csodás téli mesét olvashattam Nikkincs jóvoltából, köszönöm! ♥ Kölcsönkaptam kedves barátnőmtől ezt a kötetet, és bizony kicsit sajnálom is, hogy vissza kell szolgáltassam, mert öröm egy ilyen kívül-belül szép könyvet tudni a polcunkon, hogy akár a következő ünnepi időszakban is elővehessük.

Maja Lunde története tökéletes hangolódás adventre a téma és a felosztás miatt is. 24 fejezetét akár be lehet osztani az adventi várakozás napjaira is.

Karácsony előtt nem sokkal csöppenünk Noel történetébe, akinek nemrég meghalt a nővére, Júnó. Az egész család magába roskadt, és mindenki csak üres héja maradt önmagának. Még a korábban dinamitként emlegetett kishúg, Augusta, is csak halovány másolatnak tűnik. Az apátia annyira beleitta magát a család otthonának szöveteibe és a családtagok bőre alá is, hogy szinte szó sem esik arról, hogy mindjárt karácsony van. Nem kerül elő semmi ünnepi dísz, a pincében porosodik az adventi gyertyatartó is, és mindenki némán ül esténként a vacsoraasztalnál. 

Linn Skåber és Lisa Aisato varázslatos világa - képes poszt

Saját képek.

Tavaly tavasszal olvastam el Linn Skåbertől a Ma négykézláb akarok járni című kötetet, ami a "monológos" könyvek középső része, és a felnőttkori élethelyzeteket járja körül. Bár a történetek jó része kissé komor hangulatú volt, és a családalapítás körüli időszak, a fiatal-felnőtt életkor mellőzöttnek tűnt benne, jó élmény lett, és nagyon megtetszett a hangulatiság, és a képi világ is. Lisa Aisato, az illusztrátor egy varázsló. Csodálatos, kifejező rajzokat készít Skåber történeteihez, amik sokszor álomszerűek, és rendkívül színes fantáziáról tanúskodnak. 

Nem volt kérdés, hogy a kamaszmonológok és az időskori monológok is sorra fognak kerülni. 

Arra azonban nem számítottam, hogy az időskori kötetet fogom leginkább hozzám közelállónak érezni. ♥ Ilyen öreg lélek lennék? Vagy tényleg az sikerült a legjobban, és nem hiába írja Skåber az előszóban, hogy az időskori monológokat akarta tulajdonképpen először megírni?

Mindenesetre mindkét kötet tetszett, a különféle életkorok problémáit, fókuszpontjait, nehézségeit remekül ragadták meg, az illusztrációk pedig természetesen ismét abszolút levettek a lábamról. 

Linn Skåber: Ma négykézláb akarok járni

Linn Skåber "monológos" könyveire már korábban felfigyeltem, és végül a felnőttmonológok került annak idején először a kívánságlistámra. Bő egy évet tartogattam is, de most végre elolvastam. A Ma négykézláb akarok járni nem csak szép, de különleges és tartalmas kötet is. Lisa Aisato illusztrációi kísérik a sorozatot, és figuráiban, hangulatiságában nekem elsőre a Garmann nyara című könyv ugrott be róluk. Csak utána vettem észre, hogy mindkét könyvnek norvég a szerzője (bár az illusztrátor különbözik), szóval valamelyest "norvégos" lehet akkor ez az irányvonal. 

A kötet a felnőttmonológok alcímet kapta, és rövidke történetein keresztül felvillan a felnőttség fonáksága, és még az ismeretlen élethelyzetek is ismerősnek tetszenek, a magunkra-ismerés a hétköznapibb és az abszurdabb jelenetekből sem hiányzik. Sokféle élethelyzet, élettörténet, élettöredék bukkan fel, és pengeti meg az érzelmi húrokat. 

Erős a kezdés az előszóban, a tengerparti jelenettel, már itt magával ragadott Skåber, mert ismerőset mutatott, mind a jelenet fizikai mivoltában, mind a lelki hátterével kapcsolatban. 

Kedvencem volt az írások közt Az erős kezed, a Titkok, a Halál, és nagyon megcsapott A világ legromantikusabb filmje is - az ehhez tartozó illusztráció is brutálisan jó. Tetszettek a kicsit hosszabb lélegzetű sztorik is, a telefonbeszélgetős "Péntekről", és a Cowboy és szakács is. De a fejezetek között van néhány pársoros szöveg is, egy-egy illusztrációval, ezek is igazán erőteljesek, pedig csak 1-2 mondat mindegyik. 

Linn Skåber és Lisa Aisato is igen jó emberismerők, és tudják, hogyan kell bemutatni az úgynevezett felnőtteket, úgynevezett felnőttségükben. A napsugaras borító sok-sok keserűséget, szomorúságot, borús gondolatot rejt viszont, nem jellemzőek a pozitív kicsengésű történetek. 

A versek nem tetszettek annyira, és fiatal-felnőttkor kissé hiányzott, a gyerekvállalás, munkakezdés küszöbén állók érzései, helyzetei, ezekből nagyon kevés volt, inkább a 40+, 45+, 50+ korosztály volt képviseltetve. 

Kíváncsi lettem a kamasz és az időskori monológokra is. 

Saját kép. Instagram.

Marie Aubert: Felnőtt emberek

Nagyon élveztem ezt a parányi kisregényt. Az egyik legjobb idén, és szerintem az egész évet tekintve is kiemelkedő marad. Köszönöm Nikinek, hogy megismertetett vele! ♥

Ida, a sikeres építész nagy döntésre jutott, és dédelgetett titkát a családi nyaralóban szeretné elmondani mindenkinek, ahol anyja születésnapját ünneplik meg. Húga, Marthe azonban megelőzi egy nagyobb hírrel...

Marie Aubert nagyon jó emberismerő, és elképesztő éleslátással ír a családon belüli konfliktusokról, anya-lánya, házastársi, és testvéri viszonyokról, az elhallgatott dolgok emésztő, korhasztó hatásáról... Észrevétlen változások, jóvátehetetlen sérelmek, kortalan, állandó versengés és megfelelni vágyás, és mindeközben még fel-feltörő nosztalgikus érzések is? Ilyen a Felnőtt emberek, ami egy legkevésbé sem "felnőtt" módra viselkedő, diszfunkcionális családot mutat be, méghozzá teljesen sallangmentesen. 

Nagyon sok "ismerősséget" lehet találni az ilyen regényekben, félmondatokat, amik valahol megböknek valami gombot rajtunk. Tapinthatóan írta le a szerző a fényeket-színeket, az egész nyaralót és benne egy-egy nosztalgikus érzést keltő tárgyat, és ez bennem is nosztalgikus érzéseket keltett. A boglárkás tányérok, a konyhaszekrényből a táskába süllyesztett poharak, a ház átfestése sárgáról fehérre - teljesen együtt éreztem Idával, hogy mindezek miért fontosak, miért tudnak úgy fájni. És mégis hallgatnia kellett róla. Idegen lett a saját nyaralójában, pedig neki is épp ugyanannyi beleszólása lett volna, milyen színű legyen a fal, és mihez kezdjenek a házzal. Kitúrták. Valahol ezért is érti meg jobban az ember, hogy ő meg micsoda szarkavarást csinál Kristoffer és Marthe között. Rettentően tetszett, hogy Marie Aubert hús-vér szereplőket alkot, akik abszolút nem fekete-fehérek. Vannak jó, vannak rossz, vannak kissé szürke zónás tetteik, gondolataik, döntéseik is. Emberből vannak. Mégis, nekem egyértelműnek tűnt, hogy a szerző azt szeretné, Ida mögé/mellé álljunk be gondolatban. 

Marthe nekem végig sokkal megvetendőbb volt, kellemetlen, önsajnáltató, konformista, álszent.  

Idával viszont lehetett szimpatizálni, még ha voltak is neki fura dolgai, és megkérdőjelezhető cselekedetei. Gyakorlatias, sikeres, független, de mégis mindig háttérbe szorul, Marthe árnyékába, a rivalizálás állandó veszteseként. Jó narrátor is volt. 

Az Oksanen könyv után fura volt megint belebotlani egy testvérkapcsolatot (is) taglaló könyvbe, ahol szintúgy megjelenik a féltékenység, a másik életének kívánása. 

Érdekes gondolatok voltak a gyermekvállalás - gyermektelenség vonalon is, és tetszett, ahogy ezeket is kendőzetlenül mutatta meg, úgy, ahogy nem feltétlenül beszélünk róla. 

Különös örömmel töltött el a regény vége, amikor kicsi SPOILER!!! Ida egyedül marad a nyaralóban, miután hazaküldi az anyjáékat is... Egyedül az tetszett volna még jobban, ha nekiáll festeni is. :) kicsi SPOILER vége!!! 

Sok gondolkodnivalót adó regény, ami a kemény témák ellenére nagyon kellemes olvasmány marad nekem. Kíváncsi lettem Marie Aubert másik könyvére is. :) 

Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya

Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya 

A szerző, akinek a nevét mindenki copy-paste-eli valahonnan. :) A világ legszebb mosolya című könyv azóta érdekel, hogy a Minden dolgok könyvével megismerkedtem, ugyanis ez a kötetke is a Kolibri Magasfeszültség sorozatába tartozik: keményebb, nehezebb témát dolgoznak fel az ide sorolt könyvek, erkölcsi problémákat, dilemmákat vetnek fel, továbbgondolásra ösztönöznek, és néha bizony tényleg "húsba vágóak". 

Sajnos a másik élményhez képest ez most csalódás volt. 

Egy falásban olvastam el, és a téma nehézsége és szomorúsága úgy éreztem önmagában nem volt elég ahhoz, hogy meg is érintsen. Pedig tényleg egy nehéz időszakot mutat be a fiatal Henrik életéből a szerző: nagybátyja, aki apa-pótlék is némileg számára, a szeme láttára sorvad el mellette, halálos betegségben szenvedve, Henrik számára pedig éppen most nyílna a világ, szerelmes, és elvarázsolja az első csók, Kjersti mosolya... Az  örömteli eseményeket beárnyékolja Simon haláltusája. 

A szerző.

Az volt végig az érzésem, hogy nem sok energiát feccölt a szerző a megírásba. A mondatok eleve nagyon "egyenként" vannak, értsd: tényleg minden mondat új sor - ettől szakadozott az egész, villanásszerű, biztos nem csak véletlen ez, de szét is esik tőle a szöveg. Nem tetszett a stílus, nem éreztem nagy érzelmeket, és nekem a kicsengése sem volt igazán eltalált. 

A témában olvastam sokkal értékesebbet, odavágósabbat, jobban megírtat. (Oszkár és Rózsa mami, A helsinki Roccamatio család a tények tükrében)

Értékelés: 10/5,5

Stian Hole: Garmann nyara

Néhány napja úgy alakult, hogy várakoznom kellett, és nagy szerencsémre könyvesbolt közelében, aminek persze az lett az eredménye, hogy cirka 1,5 órát köröztem, és válogattam és nézelődtem, (sweet heaven on Earth!)és elrepült az idő. Ha már ott jártam, elcsalinkáztam az összes részleg felé, és nekiültem pár könyvet el is olvasni. Ekkor akadt a kezembe, vagyis először a látóterembe került a Garmann nyara című könyv, és őszintén meglepődtem, ugyanis én ezt valamiért, a korábbi találkozásaink alkalmával – ami mind virtuális volt: hírlevél, moly-adatbázis – ezt egy normál paperback regénynek hittem…

Ehhez képest ugye egy keménytáblás rajzos, montázsos, érdekes képvilágú, és érdekes hangulatú „mese”. Kissé talán riasztó lehet a borítója, ezzel a soványka, beteges kinézetű kisfiúval, és kinyitva is elsőre furcsa, félig fényképes, félig rajzos formában bontakozik ki a rövidke történet, ami azonban szövegében, történetében élvezhető, és bármilyen különös is az atmoszféra, nekem tetszett.

A történetben Garmann utolsó nyarába, utolsó nyári napjába csöppenünk az iskola megkezdése előtt. Három nénikéje jön látogatóba, hoznak bojtos, kötött sapkát ajándélba, és ücsörögnek a kertben, sütiznek. Garmann pedig kicsit szorongva, aggódva készül az iskolára, lélekben.

Akinek tetszett a Gaiman-féle Farkasok a falban, szerintem ezt a képi világot is szeretni fogja, hasonló.

Érdeklődve figyeltem, mennyi fogas utalás, kép, részlet volt a könyvben: Garmann anyukája fél a keddi fogorvosi időpontjától, a nénik közül az egyiknek pohárkában úszik a fogsora amíg szundikál a kertben, és Garmannről is van egy fotó, amin a szájára rá van montírozva egy fogröntgen is – hát ezen picit fenn is akadtam, hiszen egy hat éves gyerekről van szó, akinek jó esetben 4-6 maradó foga van meg, ehhez képest simán bevágtak oda egy teljes felnőtt röntgenképet… A másik amin felhúztam a szemöldököm, hogy az a néni, amelyik nem szedte ki a fogsorát a délutáni szundi idejére (amúgy ez eww, még akkoris, ha család, melyik nénikénk teszi előttünk pohárkába a protkót???) „meglazítja” azt, és utána, ahogy levegőt vesz, fel-le mozdul, lifeg a fogsor a szájában :D … Hát ez… jajj. Orálisan fixált volt a szerző eléggé :D

Forrás: est.hu

Mindez persze nem rontott az élményen, nagyon negyedi, érdekes hangulatú, groteszk könyvecske.

Értékelés: 10/9 Az jutott eszembe, ahogy ott csücsültem a kis puffon a gyerekkönyvek közt, hogy annak idején, amikor óvodában ballagtunk (így hívták egyáltalán?) ajándékba kaptunk (vagy legalábbis én kaptam) egy Ősszel iskolás leszek! című nagyon színes, nagyon kerek-arcú szereplőkkel teli könyvecskét (amiből mellesleg már volt egy példányom otthon is, anyukáméktól). Szóval, ahogy ezt a könyvet lapozgattam, úgy éreztem ez az Ősszel iskolás leszek mai gyerekeknek való, modernizált változata. :)

ITT bele lehet lapozni a könyvbe.