Karin Tidbeck kötete azonnal elkezdett hívogatni, azon a furcsa, baljóslatú módon, ahogy az embert olyasmik vonzzák, amikre nem akar igazából ránézni, de mégsem tud félrepillantani. Ezt a furcsa, bizsergető érzést keltette bennem a borítóterv, a fa mögött álló agancsos alakkal, aki ijesztő, de egyben valamiért mégis kíváncsiságot kiváltó jelenés.
A sejtelmes zöld fény is jót tett az egész dizájnnak, plusz frappáns, misztikusnak tetsző cím, és a könyv már el is adta magát nekem. :)
Na de beszéljünk kicsit a belbecsről is. A díjnyertes Karin Tidbeck novellás kötetéről van szó, amiben sokféle műfaj keveredik: fantasy, urban fantasy, sci-fi, misztikus és horror elemek is megjelennek. Talán leginkább a korábban Veres Attilára is használt weird fiction összegzi legjobban.
A novellák könnyűnek, rövidnek, gyorsan olvashatónak tűnnek, de ez csalóka; súlyuk van, mondanivalójuk, vagy olyan erőteljes hangulatuk, hogy nem lehet csak úgy áthajtani a következőhöz, meg kell állni kicsit emészteni őket. Maradandó novellát írni nehezebb, mint felejthetetlen regényt, de Tidbeck meg tudja ugrani a lécet. A novellák közül alig volt olyan, ami nem tett rám valami benyomást, és mindnek fel tudom idézni a címét-történetét. Azért valljuk be, novellás kötetnél rendszerint már az olvasás befejeztével kiesnek a gyengébb darabok. Tidbecknél is akadtak persze kevésbé jók, de egyrészt nem sok, másrészt hangulatukban ezek is jól illettek a kötetbe - ettől egységes képet kapott az egész, volt benne egyfajta építkezés is. Visszatérő szereplők csak két novellában vannak, ami összefűzi ezt a két történetet, a többi nem kapcsolódott szervesen.
A szerző, Karin Tidbeck.
És hogy miről mesél Karin Tidbeck? Konzervdobozban nevelt életről. Egy hivatalnok telefonhívásairól. Egy férfiról, aki beleszeret egy Beatrice nevű léghajóba. Egy, a padláson talált piros ruháról, ami a vittrák öltözéke. Matrónákról, akik halálra zabálják magukat... és egy helyről, ahol nincs idő, mert nem mérik - mi történik, ha valaki mégis elkezdi számolni a perceket?
A mítosz és valóság vékony határmezsgyéjén bandukolva néha nagyonis evilági következtetéseket enged levonni egy-egy történet. A Kicsoda Arvid Pekon? például elég ijesztően mutatja be egy telefonközpontos figuráján keresztül, egyrészt, hogy mennyire jelentéktelen lehet az ember, másrészt pedig, hogy egyre elfajzottabbak a kérdéseink, kéréseink, problémáink. A szürreális talajra ültetett társadalomkritika reális pofont ad a végén.
A peremlét azon történetei, amik a misztikus irányba tolódnak el, nekem egy fokkal jobban tetszettek. Sok a mesei elem, de nem elcsépelt dolgokat kreál belőlük a szerző, hanem tud újat mutatni.
A címadó (mármint a magyar címadó - az eredetié, a Dzsagannáth) Rénszarvas-hegyben és az áldokumentarista stílusban prezentált Pyretben is képzeletbeli lények szerepelnek, de olyan plasztikusan vannak megjelenítve, hogy szinte elhiszem, egy svéd erdőben tényleg elragadhat egy vittra, vagy tehénnek álcázhatja magát egy pyret.
Mielőtt nekiálltam, arra számítottam, vagy inkább azt reméltem, Veres Attilás lesz a kötet. Igazam is lett, meg nem is. Van egy darab nagyon veresattila hangulatú novella, a Brita üdülőfaluja, ami mellesleg a kötet egyik legjobbja szerintem. A magyaros weird sci-fi feeling persze itt elmarad, ez a sztori mélyen a svéd folklórban és mítoszokban gyökerezik - ahogy tulajdonképpen az összes többi is. Érdekes volt ezt a sokféle szürreális világot, villanásnyi bizarr látomást megismerni.
A nekem kevésbé tetsző darabok: Herr Cederberg, Néhány levél Ove Lindströmnek.
A legerősebbek a Rénszarvas-hegy, Brita üdülőfaluja, Kicsoda Arvid Pekon? és a Pyret voltak.
Különös és különleges kötet. Kellemesen nyugtalanító, ha van ilyen egyáltalán. :)
(Megj.: nagy szívfájdalmam, de sosem tudom lehagyni a hibaszekciót... Pedig szinte tökéletes a könyv. De a hátsó belső borítón van egy csúnya "finnországi Malmö", az előszóban pedig a szerző neve lett elírva Karenre... :( )
"Did he think I would beg him to stay? Never. People had to want to stay, choose to be with you, or it meant nothing."
Már egy ideje befejeztem a Fever sorozat legfrissebb epizódját, a High Voltage-ot, mégsem született meg róla a bejegyzés hosszú ideig, mea culpa. De természetesen nem azért nem írtam róla, mert nem tetszett. Viszont most, több hét távlatából, és előzetes jegyzetek híján inkább egy rövidebb posztra szorítkozom. Enjoy! :)
FIGYELEM! Ez a könyv egy sorozat 10. kötete, a korábbi kötetekre nézve elkerülhetetlenek a spoilerek!
A Song of Making eléneklése és a világ megmentése után járunk két évvel, és Mac helyett visszakapjuk Danit narrátornak, de már a megújult, felnőtt Danit. Rejtélyes dolgok történnek: a fae-k visszahúzódtak egy időre, aztán egyszercsak elkezdenek eltünedezni a felnőttek, egy csomó árvát hátrahagyva... Valami ősi és mély titok ébredezik a földben, és talán botorság volt azt hinni, hogy egy olyan rettenetes horderejű dolog, mint a Song of Making eléneklése csupáncsak visszalendíti a dolgokat a régi kerékvágásba... Ennél sokkal nagyobb változásokat hozott létre, de ezeknek idő kell(ett) a kiteljesedéshez. Ryodan egy időre elmegy, Mac és Barrons sincsenek sehol, és ami még aggasztóbb, egyik napról a másikra az ikonikus BB&B is köddé válik. Dani borzasztóan egyedül érzi magát; barátai nélkül teljesen egyedül maradt a városban. Nem csak körülötte, de vele is megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Annak idején, amikor megölte a Huntert, keze "megsérült", és most ez a sérülés terjedni látszik, miközben valami képesség is ébredezik Daniben. Mi történik vele, és ki tud segíteni rajta, ha épp senki nincs a közelben? Halálos fenyegetést fog-e jelenteni ezentúl azokra is, akiket szeret? Küzdjön-e ellene, vagy ez valami olyasmit, amit úgysem tud megakadályozni, és el kell fogadjon? Őrlődését és az erő különféle megnyilatkozásait a múltba tekintő, gyerekkoráról és korábbi szenvedéseiről mesélő részek szakítják meg.
“Because I know a priceless truth: when someone has done everything in their power to mangle your wings beyond recognition, to slice them to shreds so that they can never be used, there is only one way to win.
Fly.”
Igaz, hogy 60%-ig nagyon lassan építkezett a történet, sok üresjárat volt és alig történt valami, de ami utána következett, az mindenért kárpótolt. Nagy felfedezések, nagy áldozatok, nagy érzelmek könyve lett a High Voltage és egy igazán elmélyülő kapcsolaté Dani és Ryodan közt. Szeretem őket együtt, még ha kicsit néhol sziruposabb is lett a kelleténél. Ryodanen egy leheletnyit túl sokat finomított ehhez a viszonyhoz Moning, és ettől akadtak karakteridegen dolgok a viselkedésében.
“Love doesn't build cages. It builds stairways to the stars.”
Két érdekesség, amit beleszőttek a történetbe, és nagyon-nagyon tetszett:
És még egy kis apróság: Ryodannek megtudjuk a teljes nevét (gondolom amit ebben a pár évszázadban használt :D), és imádom! ♥
Amit pedig kifejezetten élveztem, hogy volt egy egész oldalnyi BBC-s Sherlock utalás, és én pont mostanában néztem meg a sorozatot és szerelmesedtem bele totálisan, szóval csak úgy szívtam magamba ezeket a részeket, és szinte ugráltam tőle örömömben, hogy itt is visszaköszönt hozzám a nagyszerű detektív. ;)
"You don't grieve love; you celebrate that you had it."
A Fever (Tündérkrónikák) új kötetének, a High Voltage-nak a megjelenése előtt úgy döntöttem az elejéről indítva újraolvasom az egész sorozatot, hogy képbe és hangulatba is kerüljek mindennel. :) Az újraolvasás végül picit jobban elhúzódott mint vártam, de a lényeg, hogy nagyon élveztem.
Ez a poszt most a második felvonása az újraolvasásnak, és igazából ténylegcsak rajongóknak ajánlom, és azoknak, akik már olvasták a köteteket. A korábbi olvasásokról és újraolvasásokról rengeteg egyéb poszt van a blogon - spoilermentesek is! - amiket az újraolvasás első posztjának elején össze is szedtem --> ITT megtaláljátok őket.
Se szeri, se száma a Fever (Tündérkrónikák) posztoknak az oldalon - lessétek csak meg a Fever címkét -, és most mégis, megint egy újabb ilyennel jövök... *sigh* Ezt a sorozatot nem lehet sokáig félretenni anélkül, hogy nem fogna el a vágy az újraolvasásra. Az alap 5 kötetet így immáron ötödjére olvasom most, és úgy döntöttem poszt az most is lesz, persze inkább impressziókból, idézetekből összeállítva - és a rajongókhoz szólva leginkább. Ez az első felvonás az első négy részről. (összesen ugyebár már 9 van, márciusban érkezik a 10.)
Minden másraott a Mastercard már úgy is fenn van a blogon, íme: (Az első olvasáskor írt freeblogos posztok nincsenek itt - nem mintha nem lenne elég így is :D) Confessions of a Moning Maniac - a 2012-es első nagy újraolvasás összegzése 2013-as újrázás:
Szkeptikusan álltam a Mercy Falls farkasai (The Wolves of Mercy Falls) trilógiához - ami azóta tetralógiává bővült - még 2012-ben, de engem is rögtön megragadott a líraisága és a farkasfalka szoros összetartozása.
Maggie Stiefvater akkor megvett magának, és élvezettel merültem bele a télbe és érdekelt ez a különös farkasfalka, az alakváltás és persze az érzelmek alakulása Sam és Grace között.
A Forevert jó régóta halogattam már, számtalan várólista csökkentős listára is felkerült mindhiába, csak tolódott és tolódott... Most viszont egyszercsak kedvet kaptam hozzá, talán A hóleány miatt, mert vágytam vissza valami hasonlóan hideg klímájú regénybe. :D Még ilyet! :D
Mivel olyan rég olvastam az előző részt, kicsit kiestek képkockák az előző kötetekből és fel kellett eleveníteni az eseményeket.
“People don't change who they are. They only change what they do with it.”
A Foreverben is négy narrátorunk van: Sam, Grace, Isabel és Cole. Változatlanul nagyon kedveltem a karaktereket, és Maggie írását is, a stílust, ami körbeölelt, mint a néma, havas erdő. Érdekes, mert én sokszor szoktam kifogásolni a regényekben, ha nagyon kevés dolog töténik, mégis ennél abszolút nem zavart most sem a relatív eseménytelenség. Ezek lassú cselekményszövésű könyvek, de a hangulat kárpótol.
A történetben a farkasfalka legnagyobb problémája ezúttal, hogy Isabel apja eltökélte, levadássza őket, ha törik, ha szakad... A hajtóvadászat persze pont akkor veszi kezdetét, amikor Grace is épp farkasalakban rója a kilométereket... Előkerül Beck és Shelby is, és persze kapunk egy jó adagot Cole-ból, aki bátran, de néha felelőtlenül kísérletezik mindenféle anyaggal, hogy kórságukat megtörje-megfejtse valahogy. A farkasirtás gondolata megremegtette a gyomrom, és nagyon szurkoltam végig, hogy sikerüljön a menekülés, a gondolatok-képek jó közvetítése, és persze Cole agyalágyult kísérletei is. :)
Ó és majd' elfelejtettem, ebben az epizódban Grace végre jól beolvas az őt korábban nagyon elhanyagoló szüleinek... :)
“I hated this. I hated knowing what I wanted and knowing what was right and knowing they weren't the same thing.”
Értékelés: 10/7,5 Tetszett az atmoszféra, az írásmód, a líraiság, a szálak alakulása, de összességében talán most annyira nem tudott elsodorni magával, mint az előző epizódok, egy kicsit elmaradt azoktól. Még nem döntöttem el, hogy a Sinnert (hivatalosan 3,5-edik résznek van írva, de amúgy 4. persze...) fogom-e olvasni.
“I thought, possibly, that what I really needed was to go where nobody knew me and start over again, with none of my previous decisions, conversations, or expectations coming with me.”
Van érzékem hozzá néha, hogy olyan szerzőkhöz nyúljak, akik valamiért egyáltalán nem passzolnak velem - és direkt nem azt írtam, hogy az ízlésemhez, mert valamiért mégiscsak felkeltik ilyenkor a figyelmemet a témával, a fülszöveggel, egy merész ötlettel. Pechemre az is előfordul ilyenkor, hogy az adott szerzőnek vakon bizalmat szavazva több könyvét előre be is szerzem. Egy ilyen felvezető után azt hiszem egyértelmű, hogy az fog következni: Lauren Beukes bizony pont egy ilyen fiaskó nekem. A Tündöklő lányokkal már elég nagyot koppantam korábban. Megvettem annak idején a Moxylandet is, és a Zoo Cityt. Előbbinél éreztem, hogy nem, mégsem, de utóbbinál mégis úgy voltam vele, ez valami másféle lesz, talán mégis tetszeni fog, adok neki egy esélyt.
Állatos témája és az egzotikus, johannesburgi helyszín ellenére a Zoo City nagyon nem az én könyvem lett. És két nagyon nem bejövős könyve után azt is kimondhatom: Beukes írásmódja, stílusa nagyon idegen tőlem, nem tud lekötni, borzasztóan irritál helyenként. A történetszövésében ugyanazokat a bukkanókat éreztem, mint a Tündöklő lányoknál, ugyanúgy fanyalogtam, nem élveztem a sztorit, nem tudtam belehelyezkedni. A krimiszál halotthalvány, mondhatni kritikán aluli.
Zinzi Decemberből, a főszereplőből is egyedül kb. a nevét kedveltem... Nem tetszett, hogy alig fejtették ki a múltját, korábbi életét. Nem tetszett, hogy egy ennyire lecsúszott, fura, deviáns alak, és az állatával, Lajhárral való kötődését is furcsának éreztem, túl hideg volt ez a kapcsolat. Lajhár aranyos, de nem tudta a hátán elvinni a könyvet...
A megalkotott világ nagyon idegen volt, frusztráló.
Az egész regényre pedig nem tudok mást mondani, mint hogy olyan mint egy rettenetesen disszonáns zenei darab.
Ezen felül még a sok furcsa szó, afrikai kifejezés is rendkívül zavaró volt.
A várólistacsökkentésbe tettem be idén a könyvet, és bevallom, az egyetlen indok, ami miatt be is fejeztem, és nem dobtam félre valahol a felénél, az ez volt.
Értékelés: 10/2 Csalódott vagyok, hogy egy egyébként érdekes alapfeltevést, mely szerint a bűnt elkövetők bűnüket egy állat formájában hordozzák magukkal és még valami képességre is szert tesznek így elrontotta Beukes. Kiforratlan volt, zavaros, és úgy egészében véve roppant semmitmondó.
Állítólag ismét óriási kutatómunka van a regény mögött, amiből rohadtul semmit nem lehet érezni, legalábbis élvezeti szinten.
Egy kicsit több energiával lehetett volna ebből egy sokkal paprikásabb poszt is, de megmondom őszintén, nincs kedvem dühöngeni most ezen. :)
Ember és familiárisa témában Pullmant olvassatok, ne ezt a hipszterkedő, züllött, trashy lidércnyomást.
U.i.: A magyar borító ezúttal kenterbe veri az eredetiket. :)
Gail Carriger: Imprudence (The Custard Protocol #2)
A Custard Protocol a The Parasol Protectorate (Napernyő Protektorátus) utáni spin-off. Az első részét, a Prudence-t tavaly év elején olvastam, és nos... voltak fenntartásaim, nem igazán tetszett, sok hibája volt. Nem is voltam benne biztos, hogy befizetek még egy körre ugyanezen a vonalon, most mégis úgy esett, hogy elolvastam az Imprudence-t. Nagy bánatomra nem vagyok elégedett most sem.
FIGYELEM!Spoilerek lehetnek azok számára, akik nem jutottak el legalább három kötet olvasásáig a Napernyő Protektorátusban.
A kötet megint egy léghajós kirándulás, és sajnos ugyanazokat a hibákat halmozza benne Carriger, mint eddig. Szaladgálás, hajkurászás, támadások, fejetlenség, akció... Hol a kellem és a báj, a kedves romantika és a fantasy-háttér kibontakoztatása igazán jó szarkasztikus humor közepette? Ez a sok akciójelenet csak felesleges időhúzás, miközben Carriger már képtelen bármivel is kitölteni a történetet. Ennek megfelelően az akciódús jelenetek közben paradox módon nem történik semmi a szereplőkkel, és ha mégis, az is csak addig érdekes, amikor a régi jó karakterek felbukkannak, és Alexia és Lord Maccon kalandjaiba nyerünk ismét kicsit bepillantást. A falka sorsa, vagy a shape-shifting alku például rendkívül izgalmas volt, és érdekelt volna még több is róla, ehelyett elhajózunk Rue-val az eseménytelenségbe.
Az új, fiatal szereplőgárdát továbbra sem sikerült személyiséggel felruházni. Az pedig a slusszpoén, hogy némelyiket összekevertem a Finishing School sorozat alakjaival, annyira jellegtelen mindenki.
Amit szerelmi szál címén kapunk, az rettenetesen zavarba ejtő volt, mint egy rossz tini-szürkeötven, vagy a Romana-füzetek egyszerre nyálas és túl technikai leírásai az aktusokról. Quesnel és Rue felfedezik egymás testét - de most komolyan, szerelmes szárnypróbálgatásaikról ennyi részletet kell közölni? Még ha humorosan jönne elő, de tényleg elmagyarázzák, hogy most milyen "leckét" vesznek éppen. Még könyvből is tanulmányozzák a csókot. Komolyan, hány éveseknek szól ez így? :O Awkward. Ráadásul továbbra sem érezni semmi kémiát az állítólagos szerelmesek között.
Egyébként pedig teljesen felesleges volt más vér-állatokat is behozni a képbe. Ez a véroroszlánozás, és a különféle kalamajkák belőle közel sem voltak olyan érdekesek, mint ha maradtunk volna a jó öreg vérfarkas falkáknál és a vámpíroknál.
Egy jó pont még: Floote előkerül! Na de kérem, ezzel megint hova lyukadunk ki? Hogy a régi karaktereket sírjuk vissza... Rue-ék szörnyű haloványak.
Értékelés: 10/2 Csapjon mindenki a kezemre, ha valaha újra Carrigert akarnék a kezembe venni. Egyre silányabb az egész. Csakis az eredeti Napernyő Protektorátust fogom újraolvasni valamikor, ha elmúlik a keserű szájízem.
Carriger meg próbáljon írni valamit végre, ami nem YA, újra humorosan kedves, és a romantika és az urban fantasy kellemes elegye, sok szarkasztikus párbeszéddel, nem ilyen a semmiért rohangálós semmit. Bár, már mindegy, úgyis elvesztettem a bizalmamat...
Lesz egyébként még ennek is folytatása, Competence címmel.
És végre, végre megérkezett a Feversong, ami a sok variálás után, 9. kötetként elvileg lezárja a Fever sorozatot - gyakorlatilag persze megint kicsit meg lettünk vezetve, mert leginkább csak a főszereplőket és a Sinsar Dubh sorsát varrja el, és bizony lesz még mit olvasnunk, ami Fever World témájú. Karen Marie Moning már be is jelentette, hogy a következő könyv Dani-kötet lesz, High Voltage címen. Szóval itt is van a vége a dolgoknak, meg nem is. De akárhogy legyen is, én boldogan vágtam bele a Feversongba, és szerettem a stílust, a szereplőket, és javarészt a dolgok alakulásával is megbékéltem. Ha a többiekről még fogok tudni olvasni, akkor pláne jó, mert valóban kevés szerepet és zéró lezárást kaptak a mellékszereplők.
Nehéz bármit is mondani az előző kötetekre vonatkozó SPOILEREK nélkül egy 9. résznél, szóval csak óvatosan... A Feversong spoilereit külön jelölöm!
Tavaly újraolvastam az összes megjelent Fever részt a soron következő megjelenése előtt, de idén úgy éreztem, még túl friss lenne megint lenyomni a szériát, és nem is volt kedvem hozzá, így csak az utolsó két kötetet, a Burned-öt és a Feverbornt vettem elő újra kis frissítés gyanánt az utolsó rész, a Feversong érkezése előtt.
Persze picit megcsúsztam velük, a Feversong már kijött, de még mindig a Burned-öt olvastam, na de nem szaladnak el a könyvek. ;) Sajnos arra nem sok esélyt látok, hogy magyarul a közeljövőben folytatódna a sorozat, ami a Tündérkrónikák címet kapta. Szerencse, hogy azért az alapkövet jelentő és a sorozat gerincét alkotó első öt rész, plusz még a Dani spin-offnak induló Iced is megjelenhetett. Aki pedig olvasni szeretné a többit, nosza, álljatok neki angolul! :) Talán nem is lesz olyan nehéz, mint elsőre látszik.
Ezt az utolsó két kötetet azért szerettem volna újraolvasni most is, mert természetesen ahogy az lenni szokott, ezek voltak bennem legkevésbé frissek, hiába olvastam őket nem olyan rég. Bezzeg az első 3-4 részt kívülről el tudnám mesélni már... Az apró részletekre, esetlegesen fontos, elejtett utalásokra próbáltam most leginkább figyelni, de azért néhány más tapasztalatot is megosztok most a 7-8. részekről.
FIGYELEM! SPOILEREK lehetnek azok számára, akik még nem olvasták ezeket a részeket!
A hetedik kötet egyfajta átmenet, itt kerül ki igazán Dani a képből és lép a helyére nagyon hamar Jada és a rengeteg Mac-es elbeszélő rész ismét. Lor, Christian, Unseelie King és Kat is kapnak narrátori szerepet. Most is feltűnt, mennyire karakterközpontú ez a rész, mennyire az egyes alakokon keresztül mutat be dolgokat. A cselekményben persze a legfőbb elem Christian kiszabadításának kísérlete - a tiroli hegymászás! :D Ezen persze most is röhögnöm kellett. :D
Amit élveztem most is: Mac láthatatlansága, Jada hidegsége, grammar nazi stílusa, a USP és Lor, illetve Lor hazugsága a pri-ya állapotról, Kat és Kasteo összezárása, a Hoar Frost King által hátrahagyott fekete lyukak és lehetséges következményeik.
A Burned az apró infók könyve. Kisebb horderejű dolgok derülnek ki, sok még a félbemaradt, elvarratlan szál, de ez egy köztes kötetnél természetes.
A zárójelenetet nagyon szerettem, Mac a monitorok mögött, amint meglátja Dageust, a tizediket a kilencek közt... :)
Ennél az újraolvasásnál először történt meg, hogy érzékeltem a mások által emlegetett hibáit a kötetnek. Voltak üresjáratok, szinte felesleges körök, Mac sokat filozofál, ami néha már unalmas, és keveset halad előre a történet. Ennek ellenére azért élveztem, de nem adnék rá 9-9,5 pontot, inkább egy szerényebb 8-ast.
Rögtön folytattam is a Feverbornnal, hogy mihamarabb a kezembe vehessem a songot, és pont kerüljön mindennek a végére. :)
A Feverborn nekem most jobban bejött a Burnednél, simán most is megadnám neki a 9 pontot, sőt, lehet, hogy még többet is, de persze elfogult kis Barrons-kedvelő rosszaság vagyok, ez van! :D De a kötet nem is annyira Barronsé, mint inkább Ryodané és Jadáé. :) Egy igazi érzelmi hullámvasút és a kapcsolati hálók fonalainak apró és nagyobb rezgetése.
Nagyon szerettem a végjátékot a tűzzel és Shazam megmentésével, illetve a végjáték utáni még nagyobb jelenetet, a műtőasztalon a borzalmas Sweeperrel. Mac és Jada szorult helyzetbe kerülnek, van némi cliffhanger, de azért azt hiszem tudni lehet, hogy bizony innen csak úgy lesz menekvés, ha Mac alámerül és kinyitja a rettegett könyvet, a Sinsar Dubh-t. De hogy ez pontosan milyen következményekkel jár majd, az a Feverborn végén még nem derül ki.
Nagy kár, hogy Kathez és Kasteóhoz egyáltalán nem tér vissza a kötet, egy villanásra sem.
Mac narrációja nem zavart, nem éreztem soknak, talán egy helyen csak, az Alina-szálnál. Kíváncsi leszek annak is a megoldására.
Az abszolút legjobb jelenetnek most is a BB&B megtámadását-összefestékezését tartom. :) Nagyon filmes, nagyon izgi! És nagyon sajnáltam a szépséges boltocskát, hogy ilyen csúnyán elbántak vele. Jayne-t pedig szeretem nagyon! :) Kiállt Macért. :)
Jaj és van egy új kedvenc idézetem Ryodantől a Feverbornból:
“Ah,” Barrons mocked, “the king wearies of the crown.” “Never the crown. Only the subjects.”
A poszt megírásakor már a Feversong harmadánál járok, és azt kell mondjam eddig wow! Volt már három olyan rész is, ahol jólesően elmosolyodtam, vagy épp a levegőbe bokszoltam valami miatt, és jelölgettem a jó idézeteket is. Tetszik, leköt, izgulok! Fogalmam sincs, vajon hogy lesz felgöngyölítve és elvarrva minden szál... Sweeper, Dancer, Jada... USP, Kat és Kasteo, fekete lyukak... Shazam, Dageus, Mac és a könyv, a song of making... Szinte képtelenségnek tűnik, hogy mindennek a végére pont kerülhet majd ebben az 500 oldalban.
Jöjjenek a megoldások, készen állok! :)
Először is, hogy mi is ez a kötet: a Napernyő Protektorátus (The Parasol Protectorate) című ötrészes sorozat spin-offjának első része. Spin-off ugyan, de nagyban építkezik az előzőleg megismert világra és karakterekre, ezért nem javaslom önálló olvasásra. Hibádzik is belőle egy jó kis Moning-féle glossary, mert az ember memóriája is véges, és bár emlékeztem pl. a Dewan és Potentate mibenlétére, vagy a Shadow Councilra, nem vetettem volna meg egy kis magyarázó szótárt, hogy felfrissítsem Alexia Tarabotti-világának alapfogalmait.
FIGYELEM! A könyv fülszövege is spoileres lehet azok számára, akik nem jutottak el legalább három kötet olvasásáig a Napernyő Protektorátusban, a posztot is inkább akkor ajánlom, ha ezek már megvoltak, egyébként magából a kötetből nem spoilerezek.
Nos, nem is tudom hol kezdjem. Nagyon vártam ezt a könyvet, és most hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a polcról. Alexia Tarabotti kalandjai mindig felhőtlen szórakozást nyújtanak, habár, szoktak lenni Carrigernek idegesítő dolgai is... Mindkettő előjött ebben a könyvben is.
"Conall! Get your furry posterior in here, post haste!"
Prudence, Alexia és Conall lánya ebben a kötetben a főszereplő, Ivyék gyermekeivel és a fiatal Lefoux unokaöccsel egyetemben. Cirka 20 év telt el az előző kötet eseményei óta, Prudence, akit mindenki csak Rue-nak hív, mert utálja a teljes nevét, kap egy saját léghajót, amivel Lord Akeldama egy titkos tea-küldetés miatt Indiába küldi. A hajót Rue Spotted Custardnek kereszteli, és természetesen magával viszi a fiatalabb generáció fent emlegetett tagjait is.
"I will not allow you to involve my daughter in some stylish tea extraction mission, either. "Could we say 'stylish tea infusion mission'?" Dama suggested meekly.
A könyv első fele nagyon szórakoztató volt, élveztem visszacsöppenni ebbe az ízig-vérig angol környezetbe, jó volt viszontlátni Alexiát is, Lord Akeldamát, Biffyt, Lyallt. Csakhogy elég kevés van belőlük... Persze, ne elégedetlenkedjek, hisz mások a főszereplői a spin-offnak. Igen ám, de ha az új szereplők ellenére az ember a régieket sírja vissza, és kifejezetten hiányzik a jelenlétük, az baj.
Erénye és hibája is egyben a hasonlóság az előzményekkel. Rue és Prim kalandjaiban és személyiségében mintha Alexia és Ivy köszönnének vissza (Rue és Prim? Most komolyan, mintha hirtelen az Éhezők viadalában lettem volna. :D). Eleinte legalábbis ez az érzésem volt. Jól indult, voltak benne vicces párbeszédek, sok udvariaskodás, kalapok és ruhák, csakhogy aztán ezek eltűntek, elfogytak, maradtak a léghajózás és vér-állat kergetés kalandos eseményei, vagyis megint olyasmi, amit Carriger nem tud jól megírni: hektikus akciójelenetek. Mondja már meg valaki ennek a nőnek, hogy párbeszédeket, helyzetkomikumot, kedves romantikát írjon, de mászást meg csimpaszkodást, meg farkasháton lovaglásokat - vagy legalábbis ne így írja, ahogy most. A személyiségekre visszatérve pedig, egy idő után ott csak a kalap és ruha maradt. Részletekbe menően voltak elmesélve az öltözékek és az öltözékek hiányosságai, hibái. Rue és Prim, de a fiúk, Percy és Quesnel is árnyak csak. Semmi nincs bennük, amitől különlegesek lennének, nincsenek normális jellemvonásaik, egy idő után már az Alexia-Ivy hasonlóság is eltűnt, olyan haloványak a szülőkhöz képest, hogy ihajja. Percy talán a kivétel, őt sikerült begyömöszölni az elvont tudós sztereotípiájába.
"Whatever possessed Percy to acquire a cat? He can't even take care of himself."
The boy suppressed a chuckle. "The cat acquired us, I'm afraid, miss."
"The best ones always do."
A történet maga sem tetszett. Szinte pontosan a felétől elkezdtem unni. A nagy része egyébként is semmi, csak hajkurászás, céltalan ide-oda menés. Aztán jönnek a naaagy politika-gazdasági problémákkal, és olyan dolgokkal, amik nagyon britesen fel vannak nagyítva, pl. ez az egész Supernatural Acceptance Decree (SAD :D ) és az ezzel kapcsolatos fontoskodások, mindez belehelyezve egy indiai kultúrkörbe, amibe mégse nagyon sikerül belehelyezkedie... Feltűnnek más vérállatok is a farkasokon kívül, és van kémkedés, átalakulások (léleklopás), idegen vámpírok, a recept tehát elvileg jó lenne, mégsem az.
Gyengéd érzelmek szövődnek, de semmit nem váltott ki belőlem a romantikus szál, csak értetlenkedést. Nem éreztem semmit az összehozott két szereplő közt.
“One could not blame a people for disliking vampires. Vampires were like Brussels sprouts - not for everyone and impossible to improve upon with sauce.”
Nem akarom nagyon lehúzni, egynek elment, de rengeteg hibája van. A Parasol Protectorate legjavához képest bőven elmarad, inkább ya-s, mint a Finishing School sorozat, hasonlóan összerakott szereplőkkel, akik botrányosan személyiség híján vannak. Túltengenek a kalapok, bundabugyik és unalmasan megírt akciójelenetek, az nem jól sikerült poénkodás (fingós poénok, seriously?) Van viszont egy Footnote nevű macska, egy rejtélyes, Honeysuckle Isinglass fedőnéven írt útikönyv, egy Virgil nevű cuki komornyik és egy napernyőket lopkodó oroszlán! :) Ezek kompenzáltak némileg, illetve a szép angolsága, stílusos kifejezésmódja.
A posztban lévő idézetek pedig a legjobb poénok voltak, döntsétek el, elég-e ennyi. :)))
A borító csodás, imádom.
10/5,5
"Keep an eye to the accessories, please. There may be a lioness around with a taste for parasols."
"Is that some kind of code, Lady Captain?"
"My dear young man, I only wish it were."
Jön a The Custard Protocol második része is nemsokára, Imprudence címen, de én már nem biztos, hogy befizetek rá...
"Of what type is the travel book, Lady Captain?" he asked.
"Bad?" said Rue cautiously.
The boy grinned. "No, I meant what part of the world, flowery retelling or solid factual detail?"
A gyorsabbak már rögtön a megjelenéskor, januárban elolvasták az új Fever-kötetet, én azonban a nagy újraolvasási projekt miatt lemaradásban vagyok kissé... Később kezdtem el, viszont annál hamarabb befaltam: pár nap, és nem maradt semmi belőle... csak a várakozás a következő kötetig. *hüpp*
A Feverborn a Fever-sorozat (Tündérkrónikák) nyolcadik része, így kérem, hogy mindenki óvatosan merészkedjen a poszthoz, hiszen egy hosszú sorozat sokadik kötetéről beszélünk! A korábbi kötetekre nézve lehetnek spoilerek! A Feverborn spoilereket külön jelölöm!
Ahogy belefogtam a Feverbornba, rögtön éreztem, hogy jót tett azért az a kis ismétlés, mert a könyv abban a pillanatban folytatódik, ahogy a Burned véget ért: Mac épp megtud egy nagy titkot a monitorokon keresztül...
Anélkül, hogy túl sok mindent elárulnék a történetről, a konkrét eseményekről, el kell, hogy mondjam, az a rész nagyon hasonló a Burnedhöz. Az elbeszélés megint főleg Mac szemszögéből történik, a cselekmény több szálon fut, az egyes kis rejtélyek szeretágaznak, bár van egy nagy közös cél: mindenki afelé orientálódik, hogy megmentse a világot attól, hogy a Hoar Frost King által hátrahagyott fekete lyukak felzabálják ugyebár. Ez közös érdek, ahogy kiderül, még a Fae-ké is, mert a Seelie-Unseelie realmok összeköttetésben vannak kis sártekénkkel. (Elnézést, de kb, csak angolul tudok zagyválni róla, magyarul sose olvastam, idegenül hat úgy, hogy "tündérek" stb.)
A szerteágazódás miatt az eseményszálakat kicsit szétszórtnak is éreztem, ugyanúgy, mint a Burnedben. Sok minden nyitva maradt, vagy alig kapott szerepet, épp csak meglegyintettük. Bár ez jellemző Moningra, mindig egyszerre futtat több kérdést, és még ha kapunk is valamire választ, azonnal felmerül még vagy három másik apróság, hogy, de hogy is lesz ez? ... Fájdalom, de Kathez és Kasteóhoz nem is tért vissza a sztori még... pedig nagyon vártam mit hoz ki egymásból ez a két szereplő.
A Burnedről azt írtam tavaly, hogy elég karakterközpontú volt, elidőzött az egyes szereplőknél, mindenkit megismertünk kicsit jobban, és egyenként. Ezzel szemben a Feverborn inkább a kapcsolatokra, a viszonyrendszerekre helyezi a hangsúlyt. Ez a kötet rendkívül sokat ad ilyen szempontból, nagyon mélyre megy a barátság, a hűség, és az összetartozás vonalon, több szereplőpárosnál is. Megérintett többször is, olyan erősen pengeti az érzelmi húrokat. Most először éreztem azt is, hogy egy kicsit beleszerettem Ryodanbe is, Barrons mellett. :) És nem a férfibe, hanem a lelkébe. Úgy tűnik van neki! :)
A végjelenet előtti nagyjelenet szerintem túl könnyen oldódott meg - de itt ismét az történt, hogy sokkal inkább a lelki történések, az érzelmi szál volt fontosabb, mint a sztorielem, úgy érzem, és abban kiteljesedett így is.
“They’re blaming the black holes on you and Dani. The mob was ranting that the magic you’re using is so destructive it’s tearing the world apart.”“And you don’t worry they might be on the way here right now?” I said tartly. To further damage my home. My hands fisted.“I might have sidled into that mob and let it drop that I saw two young women dancing naked around a glowing book in a cemetery on the edge of town.”
Szerettem ezt a részt is, mert nagyon Moningos, okos párbeszédekkel, különösen sok jólsikerült Barrons-bölcsességgel, amikkel lehűti a túl sokat gondolkodó Macet, váratlan és hihetetlen történésekkel, merész megoldásokkal. Ugyanakkor kritikaként kell megfogalmaznom, hogy a cselekményben több összeszedettséget vártam, célirányosságot, nem ezt a folyamatos darabolódást. Plusz, sajnos Mac és Barrons párosát is utolérte az, ami a sorozatokban utol szokta érni az egymásnak teremtetteket: they are an item now. Nincs kérdőjel, nincs izgalom. Tipikus esete annak, amikor jobb volt várni, hogy összejöjjenek. :) Persze nagyon szeretem őket, és tetszett az is, ahogy az ő párosuk közti szálakat is villantgatta Moning. A szexjelenetek viszont... csak szexjelenetek voltak. Azok közt is volt egy számomra elég kifogásolható, ami már, nekem túl sok volt. (ld. a spoileres részt)
“Because, Ms. Lane, when the world goes to bloody hell, I will always be at your bloody side."
Mac mint fő elbeszélő ismét: őszintén szólva szerintem annyira engem nem zavar, mint másokat, de tény, hogy egy kicsit untam már néha. Azt hiszem ha hosszabb lett volna a könyv ennél a kb. 400 oldalacskánál, akkor jobban el lehetett volna osztani, több Jada POV-t beletenni. Mac tényleg sokat tipródik, töpreng, agyal. Csattogtat közhelyeket is. Vannak visszaemlékezések, de ezek annak ellenére nem zavartak hogy most olvastam végig újra az egészet. Teljesen jó helyeken említ meg jó emlékképeket, hogy felderengjen mindenkinek az előzmény.
Elég őrjítően, thrilleresen beteg cliffhangerrel zárul a könyv, rághatjuk a kefét, amíg kiderül az a jelenet vajon hogy folytatódik majd... Lesz még mit kibogozni az utolsó két kötetben!
És most néhány spoileres észrevétel:
!!!KIFEHÉRÍTETT RÉSZ, SPOILEREK!!!
- Az egyik kedvenc, és legizgalmasabb rész nekem az volt, amikor a még láthatatlan Macet megtámadják a Guardians a könyvesboltban, és mindent összefestékeznek. :O Igazi filmbeillő jelenet volt. :) De a BB&B-t nagyon sajnáltam, hogy így tönkretették, vérzik a szívem érte. Egyik kedvenc könyves helyszínem.
- ugyanitt ezután volt az a szexjelenet, ami nem tetszett... állatias volt túlságosan - bár nem volt részletezve, de nem tetszett ez a nagy unseelie-high pervezkedés, utalások a Beastre Barronsben, hát szóval értitek. Plusz még tovább romboltak a könyvesboltban, amit pedig mindketten szeretnek... Valahogy tiszteletlennek éreztem ezt az egészet. (most prűd picsa vagyok? :D )
- CRUCEAID! :D hát beszarás ez a szóvicc :D
- Shazam: amikor megjelent a visszaemlékezésben, nem hittem volna, hogy ekkora szerepe lesz ennek a depressziós koala-macska-medvének... A megoldás, és a csavar a megoldáson: érdekes, és valahol szívfacsaró is volt. Nagyon kíváncsi leszek erre a szálra még. Egyedül talán a halakkal nem tudtam megbékélni... Dani/Jada olyan komplex, de mindig a megfontolt, higgadt, hűvös énje diadalmaskodott... A Shazamos dolog volt a kulcs, vissza a gyermekhez, tökéletes megoldás, mégis a halak bomlott elmére utaltak inkább, az már túlzás, hogy büdös halakat is hordjon a szobájába neki.
Beleborzongtam a "megmentésbe", az önfeláldozásba, a gondolatok, amik közben végigfuthattak Ryodanen... Még az is megfordult a fejében, hogy Dani gyereke van ott a lángok közt... Huhhh. Omg, the feeeeels!
KIFEHÉRÍTETT SZÖVEG, SPOILEREK! Jelöld ki ha látni akarod!
“Silver eyes met hers and locked. “I didn’t like Dani.”“At least you’re consistent,” she said coolly. His silver eyes were ice. “I loved her.”
- itt pedig át is térhetünk Dani/Jadára. Moning istennő módon magyarázta meg a szereplőinek és rajtuk keresztül nekünk, állandóan a szánkat húzogató rajongóknak, hogy Jada nem más, mint Dani... Ő maradt nekünk Daniből, és igenis neki kellene örülnünk, és őt kéne szeretnünk... Dancer volt az egyetlen, aki feltétel nélkül visszafogadta, elfogadta, és aki először üdvözölte a Silverside-on töltött évek után. (a Silverside milyen szuper elnevezés!) Nagyon örülök, hogy később Mac-ben is átfordul a dolog, ellenérzések ide vagy oda, és bár Jada nem akar "reagálni" semmire, mégis az lesz a reakciója, hogy fel-felbukkan a felszínre a hűvös Jada alól Dani. Nehéz kezelni ezt a szereplőt magunkban, nagyon várom a végső fejleményeket. Hasadt-e tényleg?
- Alina! Na, hát az első belebotláskor ráztam a fejem, neeee, na neeeee. Nem kéne őt behozni így a képbe, remélem arról van szó, amire Mac gondolt, nyitott könyv, varázslás, és ugyanígy vissza lehet majd őt rakni a sírba. Már elnézést, de túl szép lenne, hogy igaz legyen, egy épen visszakapott Alina, nem? Ti örülnétek egy ilyen scenarionak? Mi van akkor a jóslatokkal (one dies young)...? Annak ellenére, hogy nem szeretném, hogy visszajöjjön, nagyon élveztem a közös Barrons-Alina-Mac jeleneteket! :) És Barrons itt is megmutatta lojalitását, higgadtságát. Ő volt Mac kihelyezett józansága ebben a könyvben.
- Mobilok és tetkók... hmm. Dude. Milyen hálózatuk van?! IISS a Jada-Ryo féle IYD :D haha. As in: I'm in Serious Shit! :D Mi lesz a következménye, hogy Barronsnak nincs befejezve most a tetoválása? Mit jelent tulajdonképpen Jada tetoválása, milyen kapcsot hoztak létre, és btw, ha már itt járunk:
- AZ ESKÜ! Titoktartás, és vérmágia Mac, Barrons, Ryodan és Christian közt... Wow. Ennek vajon milyen mélyebb implikációi lesznek? - Tribunal? Kik döntenek a Kilencek felett, és mik a szabályok?
- Sweeper & his minions - ki gondolta volna... a DEG elejtett szavai értelmet nyernek. A műtőasztalon pedig még az visszhangzott a fejemben, hogy "can't eviscerate essential self"... és beleborzongtam, talán épp a könyvet készült kiműteni a Sweeper Macből? - Emlegettem, hogy Dancert is kerülték a ZEW-k, mint Barronsékat... Lehet, hogy rajtuk nincs "javítanivaló" ?
!!!SPOILEREK VÉGE!!!
Epic Barrons jellemzés, Katacitának ajánlva, mert pont erről dumáltunk ;) :
"Barrons isn’t a classically handsome man. He’s disturbing. Carnal. Base. Forbidding. Big and powerful, radiating primal hunger. His eyes are blades, slicing into you: dark, ancient, glittering with predatory intensity. He moves like a beast even in his human skin. A woman takes one look at him, her stomach drops like a stone and she runs like hell."
Értékelés: 10/9 Nem vagyok maradéktalanul elégedett, ugyanakkor olvastam volna még, és alig várom a következőt... Addikt vagyok, ez van! :) Moning jól ír, és a szereplők már rég magukhoz láncoltak, bármit ír is róluk, kíváncsi leszek rá. Ryodant pedig kiváltképp megszerettem ebben az epizódban. Az egész kötetben hatalmas érzelmi töltet van. Újra fogom olvasni. :)
“Pessimists are only pessimists when they’re wrong. When we’re right, the world calls us prophets.”
Akik már olvasták: konspiráljunk kommentben! :) Spoilereket kéretik jelezni! :)
Akik nyomon követték az olvasásaimat a könyves közösségi oldalakon, azok már látták, hogy végigszáguldottam újra Karen Marie Moning Fever sorozatának eddig megjelent 7 kötetén, mielőtt nekivágtam az új résznek. A sorozatot már 2011 óta szeretem, az alap 5 kötetet negyedszer olvastam most újra, a két frissebbet (Iced és Burned) másodszor. Kellett is egy kis frissítés, mert ahogy az lenni szokott, míg az első részek történéseire és hangulatára pontosan emlékszem, az utóbbi köteteknél rettentő nagy darabok egészben estek ki a cselekményből, az apró részletekről meg ne is beszéljünk.
Ez a poszt most az újraolvasást, annak élményeit taglalja, aki a könyvekről szeretne ajánlót olvasni, az kutakodjon a Fever címke alatt, vagy tekerjen a poszt végére ahol linkeltem minden eddigit. ;) Ez egy "jegyzetelős" poszt, a végén némi összegzéssel.
Sietősen, mert már benne vagyok az új rész történéseiben, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik... :)
A sorozat magyarul Tündérkrónikák néven fut.
SPOILEREKvannak, mivel ez egy több kötetes, egymásra épülő világ, szóval mind your step!
Benjamin Percy: Red Moon (Vörös hold) című könyve lett az idei harmadik félbehagyásom... Úgy látszik önbeteljesítő lett a megállapításom, hogy az ősz mindig számomra a félbehagyások időszaka.
A könyv a megjelenéskor felkeltette a figyelmemet, és érdeklődéssel olvastam milyen félrevezetően reklámozták urban fantasy + love story kombinációjaként, pedig nem az.
36%-ig bírtam ezt a förmedményt olvasni, mert egy örök optimista vagyok, és vártam, hogy majd mindjárt jó lesz már, és kiforrja magát valami, és érdekelni fog bárkinek is a sorsa belőle... Hát nem. Csak tájékoztatásul: ez egy 830 oldalas regény, vagyis 300 oldalt szenvedtem vele, egy egész másik normál könyvnyit, és az alatt sem sikerült semmit bizonyítania. Monoton, unalmas, tétova, és teljességgel érdektelen maradt. Ez a könyv nem halad sehova. És ne mondja nekem senki, hogy de, majd az epilógusban ú, meg ááá. Nehogymár az epilógustól legyen jó egy könyv.
A történet alapvetően egy társadalmi dráma, fantasy elemmel. A világunkban likánok is élnek, akik tulajdonképpen vérfarkasok. A kór egy prionfertőzéssel terjed. A történet elején egy repülőgépen egy vérszomjas likán kiirt mindenkit, ja pardon, egy valaki elbújik egy hulla alatt, őbelőle "hős" lesz, pedig már elnézést, de lóf*szt nem csinált. Ő az egyik fő narrátor. Aztán van Claire, akiért eljönnek az eset után, lemészárolják a családját, és megpróbálják befogni, ő is likán. A harmadik pedig egy politikus, aki pórul jár és megfertőződik... Claire a nagynénjéhez menekül akinek a címét valami papíron lévő rejtvényből fejti meg, véletlenül persze Patrick, a repülős "hőske" is belefut és megmenti egy bohócmaszkos pedofiltól aki épp meg akarja erőszakolni... Közben van néhány egyéb semmilyen mellékszereplő, körkapcsolás, üresjárat, aztán tehénvérrel teli istálló, és egyéb likánjárta helyek, ahol mészárlás történik. Utter nonsense.
Hallottam, hogy epizodikus, sokszereplős, szerteágazó, és kicsit doku-jellegű lesz, amivel semmi bajom, imádtam ezt a WWZ-ben is, és ott is egy képzelt, fantasy-elemet (zombi) integráltak úgy, hogy közben mégis nagyon az emberi és társadalmi problémákról szólt az egész. A likánokkal is így kellett volna hogy legyen, hiszen ez alapvetően csak egy valami miatt kirekesztett csoport a világban, lehetnének bárkik, akiket valami miatt megbélyegeznek, bőrszín vagy vallás, vagy más egyéb miatt.
300 oldal után azt kell mondjam, ez egy rettenetesen rossz, stílustalan, unalmas írás. Semelyik szereplője iránt nem tud egy fikarcnyi érdeklődést sem kelteni. Nem halad sehova. Lóg minden a levegőben, be vannak dobálva jelenetek, rosszul vannak megoldva az átkötések. Számomra teljesen élvezhetetlen volt.
Ez persze a szubjektív véleményem (mi más lenne).
Köszönöm az érzelmeim tolmácsolását Emma Stone-nak, és Brad Pittnek! :)
Amikor végre megjelent a Burned januárban (hosszas tologatás és a sorozat átrendezése, átírása előzte meg), úgy gondoltam még várok vele egy kicsit, és nem ugrok neki azonnal, sőt talán még újra is olvasom előtte az egészet, vagy legalábbis az Iced-ot. Ezt a tervet Titti írta felül, aki olyan lelkesedéssel csapott bele, hogy totálisan magával rántott, de élveztem, hogy együtt haladtunk, mert ki lehetett közben tárgyalni az eseményeket. A gond csak az volt, hogy hát... mit tagadjuk, nem soká tartott a projekt, mert hiába hosszú a Burned, pillanatok alatt befaltuk. :D
Figyelem! Ez a poszt egy sorozat hetedik részéről szól, a spoilerek az előző kötetekre vonatkozóan elkerülhetetlenek! Aki nem szeretne ilyenbe futni, ne olvasson tovább! A Burned-spoilereket külön jelölöm lejjebb!
"Familiar routine is balm to a fragmented soul." - and so is reading Moning. :))
Tényleg olyan érzés volt visszacsöppenni Dublinba és a Barrons Books and Baubles közelébe, mintha hazaértem volna. :) Bár a falak leomlottak, ez még mindig Dublin, éledezik a Temple Bar, megkezdődik az újjáépítés, a szemét eltakarítása, és visszatér Mac és Barrons is. Mac lett a fő narrátora a kötetnek, kb. 70%-ban az ő nézőpontját kapjuk. Mellette van még Dani, Christian, Unseelie King, Jada és Lor. Ja és Kat is azt hiszem, de mint tudjuk, ő kissé halovány (volt eddig?).
"Jericho Barrons is an unshakable, undestroyable constant"
A kötet az Alpha Alternative-val (vagy másik címén: Barronfever :D) kezdődik, amit korábban a Fever 1,5. részeként adtak ki, és egy szexjelenetet ír le a korai időszakból Barrons szemszögéből, amiről Barrons akkoriban kitörölte Mac emlékeit. Először kicsit csalásnak éreztem, hogy az első 40 oldalt az teszi ki, amit egy lelkiismeretes rajongó legalábbis már kívülről fúj, és hogy ez volt a beleolvasó is... hát khm. Na mindegy, bármilyen mennyiségben hajlandó vagyok Moningot újraolvasni, szóval megbocsátok. :D
Amikor Barrons újra megjelent a színen a jelenben is, hú, hát csupa libabőr lettem, pedig ő csak annyit mondott: "Dani" :D
Az egész könyvben amúgy kevés Barrons. És persze kevés Dani is, akik kritizálják a könyvet biztos felhozzák, de én nem bánok semmit se, mert akármit is ír ez a nő, az ugyanolyan szórakoztató marad. Mindenki pintyorgott, hogy Dani nem olyan jó, kérjük Mac és Barronst vissza, Dani túl fiatal, Dani és Christian vagy Dani és Ryodan kapcsolata pedofil (alaptalan...), hát most nekik fityisz a pofájukba. Nem Dani a narrátor már, bye-byeDude és feck, de ettől még szuper a könyv. Nagyon nem tetszik, hogy egyesek azt kifogásolták, hogy hát jó-jó, de nincs olyan nagy rejtély, hát bakker, most hirtelen mégegyszer legyen olyan nagyívű a történet, mint az első 5 epic rész volt? Mellesleg nem kellene megint felvezetni? Ez még mindig felvezetés, és majd kibontakozik és továbbgyűrűzik a Feverbornban, és leesik az állunk a Feversongban, gondolom én, ahol az újabb és újabb felvetődő kérdésekre majd választ kapunk. :) Moning nekem egyáltalán nem okozott csalódást.
A történet most kicsit karakterközpontúbb lett, mindenkinél megállunk, és az egyes szereplőkkel történnek apróbb és nagyobb horderejű dolgok, a fő szál pedig a Christian felkutatására és megmentésére tett kísérlet lesz. Kifejezetten örültem a Lor szemszögnek, de ahogy korábban utaltam rá, Kattel is történik egy s más, amitől kilép az unalmas szerepköréből. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok ővele mi lesz a következő részben.
Volt jópár alkalom, amikor lenn maradt az állam hirtelen, három mondatot kapásból tudnék mondani, de számtalan apróbb jelenet, kisebb meglepetés is volt, például a Hoar Frost King "hagyatéka", ami szépen felzabálhatja a világunkat... vagyis izé, a világukat, kissé beleéltem magam. :D
Örültem, hogy viszontláthatom a Keltarokat, sőt, még Christiannek is örültem, pedig nekem ő ellenszenvesebb volt korábban.
"To Dageus I say 'Get your clan ready to fight.''Och MacKayla, 'tis no' a thing for which the Keltar need preparing. We were born ready.'"
De igazság szerint nem volt olyan, akinek nem örültem egy kicsit. Barrons, Mac, Ryodan, Lor, Kasteo, Kat, Dreamy-Eyed Guy :D :D :D
És akárki akármit mond, vagy akármilyen kritikákat olvasott a Burnedről, rengeteg rejtély, megoldandó kérdés, poénos pillanat van benne - pont olyan jó Moning, mint eddig is, még ha nem is olyan fantasztikusan epikus kötet, de mint azt már mondtam, ez még egy sokkal nagyobb valami felvezetése. :)
"Dude me one more time, and you're dead."
SPOILEREK! (Kifehérített szövegrész, jelöld ki, ha látni akarod!)
Egy kicsit szabadabban, arról, ami nyitva maradt:
- "There's a rumor that one of the Nine is a woman." ? Ez a glossaryban volt, én nem emlékszem, hogy eddig szó esett volna róla, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy vajon mikor ismerjük meg az összes embert a 9-ek közül? Mi a titkuk, kik ők, hogy lettek egy csapat, mi kovácsolta és tartja össze őket? Tittivel beszéltük, hogy ott volt-e az összes közülük, amikor kimentik Macet pri-ya állapotában Rowenától, nem emlékszem, meg kéne nézni a Dreamfevert.
- Dageus - hogyhogy él? Ki hozta vissza és hogyan? És...most... lehet hogy ő lesz a kilencekben a 10.?
- Unseelie Princess(es) :O omg, mik jönnek még! :D És vajon Mac tényleg azzá fog válni?
- Dani/Jada kérdés... Tyű, na az volt az egyik, ahol majdnem lehidaltam. Hiányzik Dani. És remélem hiányzik a Dani ellen kampányolóknak is, mert ők megérdemlik, amit most kaptak, kiváltképp ha végleges - de bennem még él a remény, hogy nem.
Moning briliánsan megmutatta a valóságban milyen a "you choose what you can live with and what you can't live without"... SPOILEREK! (Kifehérített szövegrész, jelöld ki, ha látni akarod!)
- A fekete lyukak amiket a HFK hagyott... nem semmi probléma. Kíváncsi vagyok ezzel mit tesznek, vagy hogy az Unseelie King ennek fényében is meg tudja-e menteni a Földet.
- Hol van a Kard? Danié lett a Spear of Destiny, Macnél a Cuff of Cruce (ennek is mi lehet a következménye, ha mondjuk Cruce felébred? - amire igen nagy esélyt látok), na de hol van a Sword of Light?
- WeCare - mi van a szervezettel? Egy félmondaton kívül nem sok szó esett róluk.
- Mac és a Sinsar Dubh morbid kapcsolata, és a láthatatlanság... sok-sok kérdőjel... Mi van azzal is, hogy "can't eviscerate essential self"?
- A Macet követő ZEW nevű "madarak"... védelmeznek? Unseelie-k?
- Kasteo és Kat - mit fognak kihozni egymásból? Megszólal-e végre Kasteo, és ha igen, mit mond? Miért lett ilyen "irgalmas" Ryodan? Vagy valami más van a háttérben? Kitől terhes Kat - Sean, vagy Cruce a gyerek apja?
A megválaszolatlan kérdéseken túl, volt két dolog, ami nem annyira tetszett, vagy nem értettem egyet vele. Az egyik Lor, és az, hogy pri-yának tetteti magát... nem kaphat meg egyébként is minden nőt? Van egy sanda gyanúm, hogy nem tudott KMM mást kitalálni, hogy Lor adós legyen valamivel Macnek, mint ezt a is kooperációt. Azon kívül pedig, ez az egész hazugság, valahogy nem hiszem el, hogy Ryodan nem jött rá, Barrons meg igen - bár tény, hogy Barrons számomra mindenek felett áll, és sokszor úgy fest, hogy tényleg ő a hierarchiájuk csúcsa.
A másik, az Jo és Mac illetve Jo és Lor. Mac ráveszi Jót (ezt tényleg így kell írnom?), hogy szexeljen Lorral, hogy kiheverje Ryodant? Ryodan szomorkodást tettet amikor Jo elfordul tőle? Meg erre várt, hogy Jo dobja el őt magától? Lor lefekszik Jóval? Ez mind olyan out-of-character dolog volt hirtelen egy rakáson, hogy szinte megnyugodtam, amikor Rydoan megölte Lort - de mondjuk érdekes, azt is a hazugság miatt, nem Jo miatt... hm. Jo egyébként teljesen semleges nekem.
Az meg, hogy Barrons és Mac nem jutottak el egymásig ebben a részben, kicsit frusztráló volt. :D
SPOILEREK VÉGE
Értékelés: 10/9,5 Azt a néhány out-of-character dolgot nehezen emésztettem, plusz volt egy kis rész, amikor úgy éreztem sok volt Macből, jólesne másnak a narrációja is, és kicsit leült a sztori.
Mellesleg pedig, sosem gondoltam, hogy a Burned vége egy tiroli hegymászás lesz, ezen még most is kacagnom kell - és ráadásul ezzel nem mondtam semmi spoilert sem. :D Jódlizzunk egyet!
Most tettem le, de alig várom a következőt. Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy remek, remek, remek volt, tovább bonyolódott és millió apró szálat mozgatva Moning folyamatosan fenntartja a feszültséget. Tudunk mindent amit az első 7 kötet elárult, és mégsem tudunk semmit.
A következő előtt újraolvasom még legalább egyszer, az egész szériát. :)
Érdekes szavak, kifejezések:
- putting the kibosh on - akadályoz, meggátol, visszatart
- pivotal - sarkalatos - bairn - gyermek - delineate - körvonalaz, felvázol - garrote - kivégzés - mien - arckifejezés, viselkedés - gamut - skála, terjedelem - loquacious - beszédes, fecsegő - cowl - csuklya - debauchery - züllés, dorbézolás - dicey - kockázatos - criminy -used as a mild oath or to express surprise - natter - fecsegő, zsémbel - harangue - szónoklat - rambunctious - civakodó - gavel - kalapács - to be miffed at - megsértődik
.jpg)
