13 évvel később, a Katalin utcában

Újrahallgattam Szabó Magda Katalin utcáját, amivel 2013-ban ismerkedtem meg először. Gyönyörű, súlyos és nyomasztó könyvnek találtam akkor is, és sajnos nagyon kusza is volt; nehéz volt megérteni. Bizakodva álltam neki újra, hiszen a Freskó is letisztult második olvasásra, méghozzá teljesen, és jobban megszerettem az újraolvasás által. A Mózest is még jobban szerettem másodjára, de az elsőre is nagyon tetszett, csak később még jobban tudtam értékelni, és más vetületei is voltak. 

A Katalin utcával nem volt ilyen szerencsém. Azt hiszem talán sosem fogom tudni rendesen értelmezni, vagy befogadni ezt a regényét Magdának, még ha valami zsigeri szinten hallani is vélem a lényegét. 

Érdekes módon most sokkal könnyebben boldogultam az első felével, és egészen gyorsan a helyére zökkent a szokásos ki-kicsoda. Egy ki segítséget igénybe vettem hozzá a netről, hogy ne kelljen állandóan gondolkodjak, melyik család hogy is van összerakva. Sajnos később Blankát és Irént megint összemosta az agyam (de miért??) A regény második fele aztán eléggé lógva maradt, és valahogy a végső üzenetet sem értettem meg. A "mi van?" érzés és a sok kérdőjel most is megmaradt. 

Gondolkodtam rajta, hogy ismét nekifussak, vagy csak legalább a második felének esetleg, hogy hátha letisztul, de annyit szenvedtem már ezzel a könyvvel, most is hetekre lelassított az olvasásban... Szívesen veszem inkább, ha valaki linkel valami értelmes értelmezést, esetleg akár olyat, ami ádámévától elmagyarázza az egész könyvet, vagy akár azt is, ha valaki leírja a saját gondolatait róla. Szerintem harmadszor ebben az életben már nem Katalin utcázok, de ki tudja.

Szép könyv, fájdalmas, nehéz. De az értelmezése is nehéz maradt, nem csak a témái. 

Szabó Magda: Füveskönyv

Jólesett valami kicsit komolyabbat, súlyosabbat olvasni, néhány könnyedebb olvasmány után. Bár vigyázni kell azért az ilyen füveskönyvekkel gyűjteményekkel, mert haladós olvasmánynak tetszik a sok rövid idézettel, mégis tömény tud lenni. Legalább 5-6 részletben, vagy inkább fejezetenként, témánként jó olvasni. 

Rengeteg ismerős idézet visszaköszönt az életműből, valamint interjúrészletek is vannak. Számtalan kis jelölő került bele, ezek közül fogok néhányat ide a posztba is beilleszteni. 

Van ami simogatta a lelkem, van ami késdöfés.

Témái, ami köré az idézeteket gyűjtötték, nagyon sokfélék. Megjelelik  gyerekkor, az emlékek birodalma, a szerelem, a női lét, a szabadság eszméje, az élet titkai, és a halál is. Talán a legnehezebb volt olvasni azokat a részeket, amikben Szobotkát gyászolja, annyira tapintható az összetartozásuk, és a fájdalom... 

Különösen  aktuálisak a szabadságról, magyarságról, politikáról írt sorai is. 

"Az emlék gerezdes volt, mint a narancs, és életének különböző pillanataiban más-más gerezdje került elő." (Katalin utca)

"Kiszámíthatatlan, mikor mi, milyen erővel és később milyen hatást kifejtve karcolódik egy gyermek tudatába." (Ókút)

Saját képek

"Az élet nem iskola, Irén. Az élet szabálytalan." (Katalin utca)

az olvasásról

"Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és az életkörülményeim változásával mindig más és mást közöl." (Osztovits Ágnes interjúja, Magyar Nemzet, 1995)

"Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal." (Ókút)

"Ha békén hagyják és elvonulhat, láthatatlanná és elérhetetlenné válik olvasás közben, mint egy búvár a tenger fenekén." (Megmaradt Szobotkának)

"a boldogság a hétköznapok üzemzavara" (A pillanat)

"Nincs ifjúsági irodalom. Nem hiszek benne. Irodalom van különféle korosztályú olvasók számára. Nincs ifjúsági író, csak író van. Minden könyvnek minden korosztályhoz kellene szólnia, ha az ember igazán jól végzi a munkáját. Nem hiszem abban, hogy négykézlábra kell állni és úgy kell a gyerekhez szólni. A gyerekhez úgy kell szólni,  mint egy értelmes, nem nagyon idős felnőtthöz." (Tanári búcsú, 1985, Illés György interjúja)

Olvassatok Magdát. ♥ Ezt is. De bármit tőle. Gazdag érzelmekben, gondolatokban, mindenről bölcsen, mély világlátással fogalmaz, és elképesztő a kifejezésmódja. És igen, ez még így, csupán néhány idézetet összegyűjtve is, ugyanúgy érzékelhető. 

(Megjegyzés: Nagyon szép ez a fajta kiadás is, de nem tartós, és könnyen felgyűrődik, sérül a dupla elülső rész. :/ Az előző, keményborítós sorozat szerintem jobban sikerült, folytathatták volna.)

Jól szeretni

Szabó Magda: Pilátus

Erősen indítottam az évet, a tavalyról átcsúszott Pilátus befejezésével. Tudtam persze, már amikor elkezdtem, hogy nem lesz sétagalopp a történet; Szabó Magda mindig kemény, mindig meggyötör, orrunk alá tolja azokat a gondolatokat, érzéseket, amiket eltemetünk, vagy nem merünk kimondani, nem akarunk szembenézni velük. Elképesztő emberismerettel rendelkezett, és bár tudom, hogy ezt mindig leírom, azért írom le újra, és újra, mert még akkor is megdöbbent mindig, ha tisztában vagyok is vele, hogy igen, erre számíthatok... Hús-vér alakokra, kidolgozott karakterekre, valódi érzésekkel, csúf és szép gondolatokkal egyaránt, ráadásul úgy, hogy nem jelzők halmozásával írja őket körbe, hanem szinte mintha csak suhintana egyet a varázspálcájával, két hamisítatlan magdás mondattal voltaképpen (!) odaskicceli elénk az alakot, aki kilép a könyvből, múlttal, jelennel, jövővel, és összes kétségével, félelmével, bánatával a kabátzsebében... 

A Pilátus is, mint a Mózes egy, huszonkettő, részben a generációs problémákról, eltérésekről szól. De persze ennél sokkal többről is, a szülő-gyerek kapcsolatról, szeretetről, öregedésről, gyászról és halálról, önzésről... A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ez lehetne talán a tételmondata a történetnek... 

"A park nyers volt, szinte haragos, mintha akarata ellenére engedne a tavasznak; itt-ott még kupacban állt a hó. Errefelé nyírfa nőtt, nagy fehér facsoportok hajtogatták sovány testüket a szélben. A tó körül már barkázott a fűz, de nem volt édes március, inkább szigorú, az ég is borús, szinte húsvétian sötét és ideges, a gallyak végén feszülő rügyek nem ábrándosak, hanem fenyegetőek, zöldeslilák, mint a romlott hús."

Szőcs Vince halála utána a lánya, Iza, aki nemrégiben elvált Antaltól, és a szülői házat elhagyva Pestre költözött, magával viszi egyedül maradt édesanyját, Etelkát, hogy jó életet, nyugodt körülményeket biztosítson neki öregkorára, hogy anyja pihenhessen végre, de ne legyen egyedül. Azonban talán az anyja nem is akarna, vagy nem is tudna pihenni; a semmittevés annyira távol áll tőle... hát még a modern lakás, a modern kor vívmányai, gépei, a házvezetőnő, Teréz, aki Izához jár, a pesti lét kezdetben rémesen ijesztő furcsaságairól nem is beszélve: útkereszteződések, hömpölygő forgalom, akár veszélye is jelentő idegenek... Ez a sok változás szinte megbetegíti, lebénítja.

"Valami keserves és boldogító elégtétellel érezte esténként, hogy éppen abban az időben, amikor a műsor a legérdekesebb, nem kapcsolja be a rádióját, lemond a szórakozásról, hogy ne zavarja a lányát. Legalább ebben tehessen a kedvére. Kimondhatatlanul szeretett volna tenni érte valamit, csak sose volt alkalma rá."

Megvallom őszintén, eleinte egészen máshogy ítéltem meg a szituációt, mint később, ahogy kibontakozott, és leesett a tantusz. Rendkívül idegesített Etelka, és a naiv gondolatai, hogy majd neki pl. az összes vackát elviszi Iza magával a pesti lakásba, aztán pedig az is, hogy értetlen volt, akadékoskodó, zavaró... Nem szerettem az öregasszonyt... Nem tetszett, hogy nem értékeli azt, amit kap, hogy badarságok hiányoznak neki... Aztán persze átfordult ez is, de számítottam is erre, hogy Szabó Magda nem hagy meg ebben az egyoldalú ítéletben, legalábbis nem hagyja, hogy kényelmesen, és magabiztosan pálcát törjek valaki felett... Sajnáltam Etelkát, amikor nyomorult, vagy méltatlan helyzetekbe került, és ahogy ő is rádöbbent néhány apró játszmára, tettetésre, vagy arra, hogy mennyire felesleges is ő.
De igaz, ami igaz, amellett, hogy átfordult valami bennem, Iza ellen, és a manőverei ellen, már kezdettől éreztem, hogy a legnagyobb baj mégiscsak a kommunikáció hiánya volt, mindkét fél részéről. Az elején néhány keresetlen mondat, némi ellenkezés, és talán megoldódhattak volna másként is a dolgok. Ebben mindketten hibásak. Édes lányom nem akarok én Pestre menni... vagy édes lányom, gyászolni akarok itthon, vagy csak annyi akár, én akarom elrendezni a dolgaimat, bútoraimat, a Vince holmiját... Az igazi beszélgetés hiánya szépen fokozatosan kialakított egy más rendszert, az egyik kénye-kedve szerint, és már nem volt visszaút, sodródtak tovább. Elrejtett gallyak, kidobott sütemény, spirituszízű kávé, és a sült csirke - egy csomó eleven, és fájó kép villan fel. A meghunyászkodás, a  mentális meggyengülés, a kényszeredett hála az egyre inkább elhatalmasodó boldogtalanság, szeretetlenség, és tétlenség közepette - nos, ez garancia arra, hogy tönkremenjen valami. 

"Mintha elszégyellte volna magát, meghasadt a felhős ég. A váratlanul elővillanó szokatlanul heves ragyogásban rezegni kezdtek a csupasz fák, akárha levegő után kapkodnának valami nagy rohanás után. Az árokban meggyűlt víz tetején hanyatt feküdt a nap, fel-felmerült s alábukott."

Iza nem tudott jól szeretni, és ez a többi kapcsolatában is megmutatkozott. Vártam nagyon, hogy kiderüljön, Antal miért is akart válni, miért nem voltak viták, veszekedések... Pofonegyszerű volt a megoldás, kijózanító, mégis fejbevágott. 

A jót akarás nem egyenlő azzal, hogy jót is tesz az anyjával... Nem menti fel Izát, hogy a szándéka jó volt-e, mert közben teljesen kizsigerelte Etelkát, és elvette tőle a csendes gyász, a magába fordulás fontos momentumait, és az otthona kényelmét, biztonságát, tevékenységei kellemesen ismétlődő rutinját. Miatta felesleges kolonccá vált, aki kirítt a pesti lakásból, akárhogy is húzta meg magát a sarokban... Ráadásul Iza a saját kis steril életét is csak megbolygatta, hogy aztán lelkiismeretfurdalással vehesse tudomásul, ez így neki sem jó. 
Hogy Iza jó orvos volt-e, tényleg odafigyelt-e a betegekre, ahogy az le volt írva? Szerintem igen. Oda pont ez való, ez a steril törődés, a tárgyilagos odafigyelés, a nyűglődő test gyógyítása, egy-egy lista kipipálása, és aztán az egésznek hátat fordítva menni máshova, tovább, mindig egy bizonyos távolságot tartva.  Ezt az attitűdöt alkalmazta viszont a személyes és társas kapcsolataiban is, és hát az finoman szólva is: nem működik... 
Érdekes, talán egyedül Vincével volt kicsit más, kicsit közvetlenebb, de ott is vicceskedő utasítások, ugratások révén. Vele valahogy mégis máshogy pendültek egy húron. Nekem volt egy olyan kósza érzésem, hogy az apját jobban szerette Iza... (?) Vince volt a kapocs, az ő halálával sok minden széthullott. 

Antalt egyébként nagyon kedveltem. Ő volt a kedvencem a szereplők közül, a háttértörténetét is nagyon szerettem olvasni. Később Domokost is megszerettem, és különösen jólesett a lelkemnek az a szimpátia, ami rögtön kialakult közte és Vince közt. 

Élénken élni fog bennem ez a könyv, sokáig, a házzal, ami Antalé lett, Kapitánnyal, Gicával, Terézzel, a Balzsamárokkal, és a pesti lakással. Helyszínei elevenen jelentek meg előttem, és ismerősként bolyongtam bennük. 

Szép, hiteles, de fájdalmas és fojtogató regény. Ami még érdekessé teszi, az a linearitása, és a viszonylag kevés szereplő. Nincs meg a Katalin utca féle bonyolultság, a ki kicsoda bizonytalansága, ezért ajánlom azoknak is, akik most kezdik az ismerkedést Szabó Magda regényeivel.

10/10

Következő Szabó Magdámnak a Disznótort tervezem. 

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő - másodszor

Figyelem! Ez már egy újraolvasásról szóló vélemény! Ha nem ismered a könyvet, először inkább az eredeti posztot javaslom, vagy egy fülszöveg olvasást, de persze leginkább magának a könyvnek az olvasását! ;)

A Freskón kívül újraolvastam Szabó Magdától a Mózes egy, huszonkettőt is nemrég, annyira kedvcsináló volt a Várkert bazárban az erről a kötetről tartott irodalmi est.

Ezt a történetet már a 2014-es első megismerkedéskor is nagyon kedveltem, remek generációs regénynek tartottam.

Először nem akartam újra írni róla, mert talán olyan sokban nem különbözött a két olvasási élmény, de aztán mégis úgy gondoltam, érdemes lenne pár mondatot lejegyezni róla, mert pont az az érdekes benne, hogy mindig kicsit más rétegei fogják meg jobban az embert.

Persze sok mindenre emlékeztem, a csontkockára, az Izsákokra és Ábrahámokra, a bibliai háttérre, amitől annak idején kicsit tartottam, de aminek a történetmesélés közben már nem volt akkora térfoglalása. 

A Várkert irodalmi estje pedig felelevenítette az öregek és vének elnevezéseket, és a sokszor néma, mégis erőteljes csatározásokat a fiatalokkal. Az érzelmi zsarolásokat, furcsa viszonyulásokat. Hogy a gyerek addig jó, amíg kicsi, mert akkor még szót fogad. Hogy a fiatalnak ne legyen jó automatikusan, mert ők mennyit szenvedtek ugyanazért, vagy kevesebbért is... 

Érdekes, hogy ezúttal úgy éreztem, hogy bár mindkét oldalt bemutatta, Magda is a fiatalok mellett tette le a voksát, a függetlenség, szabadságvágy mellett. Gál Hugiék merész és teljesen átgondolatlan játéka persze továbbra is felelőtlen, és túlságosan is meredek, de érthető, ha valahogy nem láttak semmi egyéb kiutat. Az öregeket és véneket úgy érzem most még elviselhetetlenebbnek láttam, mint pár évvel ezelőtt, erősebben csapódtak nekem hitvány gondolataik, és nem tudtam szánni őket. Túlságosan megviselt a sok érzelmi manipulációjuk, a fejükben, az önző gondolataik közt való mászkálás. 

"– Azért mentél apámhoz, mert a nagymama azt mondta neked, hogy nem bírja el a sorsod miatti aggodalmat? Azért mentél férjhez, hogy a nagymamának nyugodtak legyenek az éjszakái? Hát milyen emberek voltatok ti?"

Jobban felfigyeltem a szeretős szálra Teréz nénivel, erről annak idején nem is írtam egy sort sem, mintha csak észrevétlenül átlendültem volna rajta. 

És hát fontos volt még, hogy nem rémlett, ennyire az elejétől nyílt kártyákkal játszik Magda, úgy sejlett fel előttem az emlékek közt, hogy Hugi terhessége csak a végén derül ki, holott már a legelején tudjuk.

"Nem értik, hogy nem akarunk másolni semmit. Nem ők vagyunk, újjászületve. Mi mi vagyunk."

A legkedvencebb jelenet a befőttlyukasztás. Neszenektek.

"Mióta megvagyunk, hálátlanok, szeretetlenek, meg nem értők voltunk a szemükben, akik visszaéltünk a jóságukkal, mióta a világra jöttünk, nem állhattunk meg előttük soha, hacsak nem hazudtunk. Ha Hugi vagy én hajlandók voltunk átváltozni azzá, aki valaha apa vagy anya volt, ha megjátszottuk egy döglött létforma két döglött képviselőjét, akiket rendkívül könnyen lehetett rekonstruálni, hiszen folyton önmagukról beszéltek, akkor volt zsebpénz és ajándék és szeretet, megpusziltak, dicsérgettek és mutogattak minket. Ám abban a pillanatban, mihelyt önmagunk mertünk lenni, vége lett mindennek. Mintha nem a testükből szakadtunk volna ki, úgy álltak velünk szemben, mint két gonosz idegennel."

A 2014-es posztban fejtegettem azt is, hogy a generációs különbségek vajon most is ilyenek-e, és előkerült a kirepülni, felnőni nem akarás, mint jellemzőbb példa mostanában. De a manipulációk ott is ott vannak... Csak másként. Az önzés, mártírkodás sokszor azonos.
Néha látni szinte házassággá szelídült anya-fiú együttéléseket, és ettől én teljesen ki tudok akadni. Mindenhova együtt mennek, még jó hogy egymás kezét nem fogják a 30-on túli picifiúval... Az ilyen férfiak (?) ne csodálkozzanak, ha nem találnak párt. Amúgy valószínűleg az őket fészkükön melengető anyjuk sem akarja, hogy kirepüljenek valaha is, és az ég óvjon mindenkit az ilyen anyósoktól. 

Na ezekhez a mostanában divatossá vált, totál egészségtelen kapcsolatokhoz képest ezerszer inkább a csontkocka és Gál Hugiék féle törekvések. 

Szerintem simán megér egy 10/10-et, olyan mondatai vannak, hogy az egész bensődet megcsavarja velük... Nem tudom miért írtam róla azt korábban, hogy szép, szép, de vannak jobbak. A Bartosok, Huszárok és Gálok története az egyik legjobb Magda, és a legjobb generációs regény, amit olvastam.

Forrás.

Freskó - újrafestve

Szabó Magda: Freskó

2014-ben ismerkedtem meg először a Freskóval, és annyi kellemes Szabó Magda élményt követően csalódás volt akkor számomra; nem értettem meg, nem tudtam beazonosítani az alakjait, és emiatt nagyon frusztrált. Most úgy éreztem, itt az ideje visszatérni hozzá, és újraolvastam, vagyis hallgattam. És mennyire, de mennyire örülök, hogy így döntöttem, és tényleg meg akartam ismerni és érteni, ezt a korábban teljes összevisszaságnak érzett regényt!
Azt hiszem nagyon rosszkor kerülhetett először a kezembe/fülembe, de kissé még akkor is értetlenül állok az előtt, hogy nem tudtam megérteni, ki kicsoda, és hogy miért is éreztem olyan zavarosnak ezt a nagyon is letisztult, bár kétségkívül egyszerűségében is nagyon összetett, sokrétű, lélektani regényt.
Most nagy odafigyeléssel voltam felé, és élveztem az újra-megismerést.

A történet egyetlen napot mesél el, amikor is Editet - Annuska és Janka anyját - temetik... A család tagjait egyenként ismerjük meg közben, rengeteg visszatekintéssel elevenedik meg a múltjuk, és viszonyrendszerük, ahogy elmélkednek önmagukról és egymásról.
Feltárul az egész kép, a korábban megfestett családi freskó, és megmutatkozik mindenkinek a valódi énje. Janka, Kun László, Décsyné, Szuszu, Kati, Rozi és Árpád... Mindenkinek a gondolataiba betekintést nyerünk. A fekete báránynak kikiáltott Annuska, aki 9 éve megszökött a parókiáról, és ebből a mérgező környezetből, igazából kiemelkedik mindenki közül. A többiek csak mutatják, hogy ők a jók, miközben áskálódnak, lopnak, csalnak, ügyeskednek, zsarnokoskodnak. Végtelenül megkeseredettek, kicsinyesek, álszentek. Magukat piedesztálra állítják, Annuskát és Anzsut pedig, akiknek tisztább a lelke és a lelkiismerete mindannyiuknál,ellenségnek, rossz életűnek, lázadónak kiáltják ki... Ugyanakkor félelemmel telve várják, megjelennek-e tényleg a temetésen.

Árpád, az Árva volt a legellenszenvesebb, számító figura. Nem is tudom, írt-e még ilyen szemét, kétszínű alakot valaha Szabó Magda?...

Azért fenntartom, hogy jó lenne ehhez egy névjegyzék, útmutató, hogy rögtön át lehessen látni a kapcsolatokat, mert nagyon sok a szereplő, becenevekkel ráadásul, és nincs jelölve, mikor ki kezd beszélni, és kit hogyan is emleget. De eltökélt voltam, hogy nem hagyom elveszni az információkat, és néha-néha visszatekertem, inkább újrahallgattam egy negyed órát, hogy biztos legyek benne, ki mesél, kiről.

Az utolsó jelenetet a kiskanállal nagyon szerettem.


Értékelés: 8/10 Lassú folyású családi dráma, tényleg remek jellemrajzokkal. Megérte újrázni, és örülök, hogy már nem fekete bárányként tekintek rá az életműben. Mert igazából ő az életmű Annuskája. :) Egy kis ezüstkanálnyi kesernyés orvosság.

Ismét egy zanzaposzt - Erin Kelly, Adam Kay, Szabó Magda

Néhány mostanában olvasott könyvről hozok most megint rövidebb véleményeket.

Erin Kelly: The Sick Rose

Erin Kellyvel tavaly év elején ismerkedtem meg, akkor olvastam a The Poison Tree című könyvét, ami egy kellemesen összetett, sötét hangulatú, titkokkal teli regény. Jó volt ráakadni, nem tudni előre róla semmit... Nagyon megtetszett a szerző stílusa, így most az audible-en egy másik könyvére esett a választásom.
A The Sick Rose (The Dark Rose címen is megjelent egyébként) is ügyesen vegyíti és bontakoztatja ki a múltbéli titkokat, terhelt múltú karaktereket és a jelenben zajló drámai folyamatokat. Paul és Louisa életében egyaránt történtek olyan dolgok, amiket inkább kitörölnének, amik mázsás súlyként ülnek a vállukon. Állandó árnyként vetül életük minden más aspektusára egy-egy korábbi tettük, egy-egy döntés szörnyű következménye. Ez hozza össze is őket, azonban arra nem számítanak, hogy a kitárulkozás milyen következményekkel járhat, és hogy akár életveszélybe is sodorhatja őket.
Lassan építkező regény, hangulatos, ízlelgetni lehet a mondatait. Nagyon tetszik, ahogy Erin Kelly történetet tud szőni, van valami ami magával ragad benne. Érdekesek a problémafelvetései, az erkölcsi dilemmák, elgondolkodtató, holott néha nagyon is köznapi dolgok történnek benne, vagy legalábbis valami nagyon hétköznapi dologból alakul ki frusztráció, konfliktus, sorsfordító helyzet.
Mégis, összességében erősebb volt a The Poison Tree ennél a sztorinál, úgy érzem.
Láttam, hogy többen kritizálták a lezárást, az epilógust, nekem viszont az (is) tetszett. Szeretem a merész lezárások utáni, látszólag nyugalmas részt, ami igazából szintén tele van feszültséggel, és még valami kiderül ilyenkor, hadd emésztgesse az olvasó azt is, útravalónak.

Adam Kay: 'Twas the Nightshift Before Christmas (Mert szülni karácsonykor kell)


Adam Kay ismerős lehet már a This is Going to Hurt (Ez fájni fog) című kötet miatt, amit szintén idén olvastam. Ez a rövidke, ünnepi hangulatú kötet egy karácsonyi naplójegyzetekből álló anekdota-gyűjtemény az orvosból íróvá, és stand-upossá avanzsált szerzőtől, amiben elmeséli sok-sok szerencsétlen, végigdolgozott karácsonyának minden említésre méltó sztoriját, amik felváltva humorosak, meghatóak, szomorúak. Gyors olvasmány, és tényleg tematikus válogatás, csupa decemberi és karácsonyi ügyelet sztorija. Ez a szerencsétlen Adam az összes ünnepét benn töltötte a kórházban, válogatott nehézségekkel küzdve... Teljesen meg tudom érteni, hogy pályaelhagyó lett...
Rövid ugyan a kötet, de cserébe majdnem annyira jó, mint az előző gyűjtemény volt. Adamnek fantasztikus a stílusa, nagyon ügyesen mutatja meg szarkasztikus és empatikus oldalát is, és egyensúlyban képes tartani ezeket, nem esik át a ló túloldalára, szimpatikus marad mindig.
Ünnepre hangolódáshoz kiváló ez a könyv, de csak annak, aki nem bánja, hogy a fertőtlenítőszag übereli a narancs-fahéj-szegfűszeg vonalat. :D

Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok

Aki pedig a hagyományosabb ünnepi hangulat híve, annak kötelező beszerzés (volt) idén a Libri exkluzív könyve; egy karácsonyi írásokat tartalmazó novellás kötet Szabó Magdától. A Daloljanak itt angyalok kívül-belül gyönyörű lett, öröm kézbe venni, és remek választás volt adventre. Szépséges illusztrációk törik meg a történetek sorát, amik közt volt néhány igazán megható, főleg az első szekcióban.
Nem tetszett minden írás, voltak gyengébbek, vagy amik kevésbé fogtak meg, esetleg kicsit önismétlőek voltak, de összességében nagyon jó élmény volt. Én az utolsó részt, a bibliai történeteket tettem volna egyébként előre, és utána hoztam volna a személyesebb emlékezéseket. Így más ívet kapott volna valahogy a történetek sora.
Egyébként ami még furcsa volt, hogy miért nem voltak dátumok és előszó vagy utószó, hogy hogy is keletkezett ez a kötet, ki válogatta össze, mi mikor íródott?

Kedvenceim voltak a kötetben: A vízibornyú, Nenő, Apokrif, Karácsonyi ajándék, Egy doboz fű Melindának.

Jövő ilyenkor lehet, hogy újraolvasom. :)

Szabó Magda: Az élet újrakezdhető

Szinte hihetetlen, de a Jaffa Kiadó által "újjáélesztett" Szabó Magda-életműsorozatnak ez már a 29. kötete.

Bár Szabó Magdát régóta kedvelem, és sok könyvét olvastam, az új kiadásra, és ezen belül is az "új" kötetekre csak nemrég figyeltem fel, amikor megismerkedtem a Csigaházzal. Korábban a fiók mélyén lapuló első kisregénye töredékes ugyan, de minden ízében "magdás", és remek kedvcsináló volt számomra. 

Ez a mostani persze más; Az élet újrakezdhető egy válogatás interjúkból és fiktív levelekből. Beszélgetések, kérdéssorok mindig valami motívum köré rendezve: sorsfordító pillanatokról, ünnepekről, régi bútorokról, kedves háziállatokról, az otthont jelentő helyek változásairól kérdezik a szerzőt  neves irodalmárok, újságírók, kritikusok. 

Már a legelején megfogott a válaszaiból is mindig előbukkanó "regényes" szóhasználata, a rá jellemző dölyfös és bölcs irodalmisága. Néha csak egy-egy szó elég, de az az egész mondatot megpecsételi: egy jó helyre odaszúrt "reális" vagy egy ismerős "voltaképpen". ♥

Az első interjú maradt a kedvencem mind közül, a sorsfordító pillanatokról, Kabdebó Lóránttal. Rögtön megtetszett, hogy a túl drámai "sorsdöntő pillanatokról" Magda javasolta a változtatást "sorsfordítóra". Érdekes volt végigkövetni, miket tartott az életében ilyen fordulópontoknak, amikortól valami megváltozott és attól kezdve megváltoztathatatlanul másként volt. Megbabonázva olvastam életének titkait, és számomra is csak most derült ki, mennyi mindent nem tudtam róla, olyat is, ami alapvető volt az életében. Én mindig is a műveiken keresztül szerettem ismerkedni a szerzőkkel, nem a lexikonokból kileshető információk által. Ez az interjúkötet most egy köztes megoldást kínált nekem: a szerző mesélő szavaiból rajzolódott ki élettörténete. A máshol száraz információk megelevenedtek a papíron. Nekem kell az ilyen körítés, és valljuk be, így hiteles igazán.

Nem olvastam még Szabó Magdától mindent, és bár több önéletrajzi ihletésű művén is túl vagyok már, mégis meglepetésként értek helyenként a való életből merített figurái. Élveztem ezeket a boncolgatásokat, különösen amikor bevallja, hogy mennyire saját magát írta meg A pillanatban.

"Különben is, hol vagyunk még attól, hogy megmondható volna, ki vagyok. Ahhoz az kell, hogy meghaljak, egy életműről nem dönthet a jelenkor, a kortárs, csak az, aki egy halott vetését szedi számba."

Szobotka Tiborral. Forrás.

Sok mindent nem tudtam az Újholdasok társaságáról, közös döntésükről, a hallgatás éveiről - milyen elképesztően nehéz lehetett ez -, a visszavont Baumgarten-díjról, arról, hogy tanított általános iskolában is, vagy épp bécsi vőlegényéről Szobotka előtt...

"Az élet a haladás és változás bénításával szűnnék meg, és akkor sajnálni se kellene, hogy elmúlik."

Szó esik a sikereiről persze, más díjairól, nemzetközi elismertségéről, és arról, hogy is került ki a német és a francia kiadókhoz. Félt a sikertől, de leginkább azért, hogy nem értik majd meg, amit mondani akar.

Forrás.

"A siker azzal a fura félelemérzettel tölt el, hogy csak nincs már vége mindennek? Amikor rengeteg mindent meg kellene még írnom."

Az Örömhozó, bánatrontó óta tudom, hogy rendkívül szerette az állatokat, és külön örültem, hogy ebben a kötetben is szó esett róluk, a velük való kapcsolatáról. Tudta, hogy minden háziállatát ki kell ismernie, és aszerint kommunikálnia velük, amilyen karakterek. Óriási szíve volt, és nagyon tudta szeretni négylábú kedvenceit. Lettem volna nála macska. ♥

Mindig is tetszett benne, és örülök, hogy az interjúkból is kiviláglott, hogy tisztában van saját magával, és a képességeivel. Nem igyekezett soha kevesebbnek feltüntetni magát, és habár néha gőgösnek tűnhetett, túlontúl magabiztosnak, mégis megvolt benne az alázat - az egész élettörténete erről mesél.

"Soha többé nem tiltottak semmitől, se látványtól, sem olvasmánytól, tudták, az, amit a fantáziám a cserepekből, a valóság ellesett szilánkjaiból komponál, veszedelmesebb bárminél."

Rengeteg értékes gondolatot tudtam magammal vinni ebből a könyvből, legyen szó akár öregedésről, sikerekről, haladásról, önazonosságról, vagy azokról a bizonyos sorsfordító pillanatokról.

"Azért nem éreztem az öregedésnek a kínkeservét soha, mert azt mondtam, hogy miközben haladok fölfele, nagyobb lesz a terület, amit föntről belátok."

Az utolsó szekcióban az "olvasóknak" címzett fiktív levelei lefestik egész ars poeticáját. Megfogalmazza véleményét a kritikáról, kritikusokról, az írók sorsáról, és az írás, karakteralkotás folyamatáról is beszél. Hol szigorú, hol megengedő, és a megfelelő helyeken vidáman önironikus is.

A Szabó Magdát kedvelőknek ez a válogatás igazi csemege.

"A dolgok vagy elmúlnak, vagy kisimulnak, vagy rendbe jönnek."  - és az élet újrakezdhető. :)


Kiadja a Jaffa Kiadó, rendeld meg >ITT<!

Szabó Magda: Csigaház

Lehetett olvasni erről a kisregényről hideget és meleget is, amióta napvilágot látott a hagyatékból, avagy, ahogy előszeretettel emlegetik: a fiók mélyéről. Szabó Magda mindezidáig kiadatlan első prózai műve, a Csigaház a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg tavaly. Az életműből mostanában előkerültek töredékek, levelezések, naplórészletek, és ezek vegyes fogadtatásban részesültek a közönségtől. Sokan nem örültek, hogy mindent az olvasó szeme elé bocsátanak, esetleg azt is, amit nem kéne (?), vagy amit Szabó Magda nem a nyilvánosság szemének szánt. Mivel nekem ez az első posztumusz kiadvány, amit tőle olvasok, a többiről nem tudok nyilatkozni, de úgy hiszem a Csigaház igazán megérdemli a Szabó Magda kedvelők figyelmét, és nem találtam kivetnivalót abban, hogy kiadták. Ahogy kiadták, az már egy picit más kérdés, de erre még visszatérek. 

Szinte hihetetlen, de már négy éve nem olvastam Szabó Magdát, hiába tervezgettem, mivel folytatom majd az életművet, nem került sorra újabb kötet. Talán ezért is lehetett, hogy ennek a falatnyi kisregénynek most csak úgy ittam a szavait. Olyan jólesett elmerülni egy igazi, hamisítatlan szabómagdás írásban, amiben már idejekorán megmutatkoztak a szerző későbbi védjegyei, mind a stílust, mind a karakteralkotást tekintve. Sokszereplős, lélekboncolós iromány, magával ragadóan szép és pontos ábrázolásokkal, érdekes sorsokkal, meglepő mélységekkel. Az eleinte egymástól elkülönülő életutak a Csigaház nevű panzióban futnak össze Huber kisasszony szárnyai alatt. A panzió helyszíne Bécs, az időpont pedig, ahova visszarepülünk, a vészterhes 1939.

"Zavar kell és feszültség. Az emberiség boldogtalan, és zűrzavarra van szüksége, hogy elfelejtse a maga baját." 

Júlia szökése, Dorner András és Dolly viszonya, Kemenes professzor hivatástudata, Edmund és Frau Schober botrányos viszonya, Wachtl ügyeskedései mind-mind egyetlen egységes képpé állnak össze, de a személyes drámák és szerelmi szálak mellett folyamatosan jelen van a politikai színezet, az osztrák helyzet súlyossága is az Anschlussot követő időszakban.

"Az ember sokkal többet árt magának is, másoknak is azzal, amit elmondott, mint azzal, amit elhallgatott." 

Nincs mindenütt feloldás, és nincs meg a lezártság érzése sem, de vélhetőleg nem is törekedett erre Szabó Magda. Szerintem ez a két kis füzetnyi írás egy, a szívének kedves, és a többinél valószínűleg jobban sikerült ujjgyakorlat volt, amitől nem volt szíve megválni, de valamiért nem akarta, hogy valami nagyobb nőjön ki belőle, és talán el is veszt(h)ette volna sajátos báját, ha felduzzasztja nagyregénnyé. Pont jó, ahogy van: rövidségében is tartalmas, intenzív, érzelmekkel teli, és megvan benne minden szépség és finomság, ami a többi könyvét is jellemzi. Bámulatos, de már ekkor képes volt csupán néhány mondattal tökéletesen jellemezni valakit.

Amivel szemben kifogásom van, az inkább az, hogy vajon miért próbálta a kiadó a végletekig leplezni, hogy mennyire rövid írás is ez... Nem baj, ha valami száz oldalas csak... Látszik a vérmes igyekezet, amivel azt szerették volna elérni, hogy minél több oldalra rúgjon a szöveg. Öt oldalanként be van illesztve egy egész oldal a kéziratból, ami persze nagyon érdekes, és jó volt bogarászni is, de túlontúl sok belőle. Több értelme lett volna - ha már ennyit be akarnak szúrni belőle -, ha legalább a megfelelő kézírásos oldal lett volna az adott nyomtatott szövegrész mellett. Az első beszúrt oldalnak megfelelő rész valahol talán a 70. oldal magasságában jelent meg, egy idő után pedig, megint visszaugrottunk előbbre a kéziratban... Ettől csak az a rossz érzésem támadt, hogy a végén, amikor kijött mondjuk 150 oldalra a kötet, valaki azt mormogta, nem jó, még szúrjatok be oldalakat, még... :( Nem a hossza miatt lehet eladni valami posztumusz művet Szabó Magdától, hanem csakis Szabó Magda miatt.
Nem tudok elmenni szó nélkül a szerzőhöz teljesen méltatlan utószó mellett sem, ami önismétlő, iskolás mondataival beállt a sorba, hogy az oldalak számát növelje csak.

A kiadásból fakadó bosszantó apróságoknak persze nincs közük magukhoz a szöveghez. Értékes és érdekes történet, amit kár lett volna hagyni feledésbe merülni. A Nekem a titok kell című, szintén posztumusz válogatás-kötetet már meg is rendeltem magamnak, felbuzdulva azon, hogy a Csigaház mennyire megvett magának. :)
Azért zárójelben még megjegyzem: aki még nem, vagy csak nagyon keveset olvasott Szabó Magdától, semmiképp se ezzel kezdje, ezt akkor lehet igazán értékelni, ha már valamennyire ismeri az életművet és a stílust az ember.

Poszt-turkáló: Für Elise

Forrás.

Már régóta szeretném, ha minden korábbi Szabó Magda könyvről írt bejegyzésem itt lenne a blogspoton is, úgyhogy az Örömhozó, bánatrontó után folytatom a sort egy klasszikussal, a Für Elise-zel. A poszt-turkáló rovatban a freeblogról elveszett posztokat hozom át ide, már persze csak azokat, amiket érdemes, és azt gondolom Szabó Magdából mindig érdemes megmenteni bármilyen kis szeletet is.

Az eredeti bejegyzés 2011. 09.26-án született.

Poszt-turkáló: Örömhozó, bánatrontó

Forrás.

Mindenhol az köszönt ma rám az internetről, hogy a macskák világnapja van, és erről eszembe jutott egy régebbi Szabó Magda könyvélményem, az Örömhozó, bánatrontó, amit szerintem a szerző könyveit kedvelők közül kevesebben olvastak. Mindig inkább a "nagyobb" regényein van a hangsúly, de érdemes ezt a levélgyűjteményt is elolvasni. A szerző a macskája és a kutyája nevében írt sorokat a szomszédoknak, ahova átjárt a cica az erkélyen keresztül. 

A poszt-turkáló rovatban így ezúttal most egy rendhagyó, "kakukktojás" Szabó Magdát hozok át, a freeblogról elveszett bejegyzések közül. A könyv nagyon megérintett személyes élmények miatt. Az eredeti bejegyzés 2011. 09.22-én született. 

Poszt-turkáló: Mondják meg Zsófikának

Forrás.

Az első várólista csökkentős játék évében, 2011-ben csúfosat buktam a kihíváson, és mindössze két könyvet olvastam el a listámról, amire akkor valóban nagyon-nagyon régóta várakozó könyveket pakoltam fel, és nem készültem alternatív könyvekkel sem. Az a kettő könyv viszont jó élmény lett, az egyik a Jane Eyre volt ugyanis, a másik pedig Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Ez utóbbiról hozom most át a posztot a freeblogról elveszettek közül, a poszt-turkáló rovatban. 

Az eredeti bejegyzés 2011. 05. 25-én született.

Poszt-turkáló: Emerenc

Forrás

A következő Szabó Magda, amit áthozok a régi bejegyzések közül a Poszt-turkáló rovatban, az nem más, mint Az ajtó, ami talán az egyik legjobban elhíresült műve a szerzőnek. A belőle készült filmet nem láttam, bár egy ideig meg akartam nézni, végül úgy voltam vele, hogy nem szeretném megmásítani az élményt, amit a könyv adott.

Az eredeti bejegyzés 2011. 04. 19-én íródott, és sajnos nem az, amit elsőre megírtam, mert valami hiba folytán elszállt, én meg dühöngtem persze, és írtam egy újat, megpróbálva visszaemlékezni az előzőleg megfogalmazott sorokra.

Poszt-turkáló: Szabó Magda Abigélje - könyv és film

Az oldalsó szavazóboxban úgy döntöttetek, hogy Szabó Magda regényeiről hozzam át először a posztokat a Poszt-turkáló rovatban, amiben mindig a régebbi, elfeledett és a freeblog halálával elkallódott bejegyzések közül válogatok.

Szabó Magda 8 éve, 2007. november 19-én hunyt el.

Sokunk kedvencét, az Abigélt hozom először. Az eredeti poszt, a könyvről 2010. 05. 31-én, a filmről 2010. 06. 24-én íródott.

Azért különleges még, mert egyike volt az első hangoskönyves kísérletezéseimnek, bár nyelvtanulási céllal már ez előtt is hallgattam Harry Pottert, de mégis, azt hiszem itt kezdtem rászokni a könyvhallgatási élményre és annak számos előnyére a multitasking terültén. :) Ó, és még valami: innen indult az igazi Szabó Magda szerelem is. 

Tizenéves világfájdalom

Szabó Magda: Születésnap

Az ifjúsági regényei közül ez maradt utoljára... kimaradt, lemaradt, elsikkadt, nem tudom miért, de egy kicsit sajnálom, mert kíváncsi lettem volna, hogy csapódik le akkortájt, amikor nekem is hasonló világfájdalmaim voltak tizenéves koromban. 

A főszereplő Illés Bori, akinek életébe tizennegyedik születésnapja környékén kapcsolódunk be. Kék nejlonruhára és tűsarkú cipőre vágyik, és persze az ő Rudolfjára, akit megálmodott magának férjnek, akihez most rögtön hozzá is menne, majd Anya elirányítja az ő háztartását is, neki az nem gond, biztos félkézzel is megoldja, és különben is Auer Szilvia is mindjárt férjhez megy - Szilvia, akit annyira majmol és imád Bori, hogy észre sem veszi rosszindulatát, közönyét... 

A ruha-cipő páros helyett azonban csak ormótlan télikabát várja Borit, és semmi nem változik a születésnaptól kezdve, amitől annyi mindent remélt. Ugyanúgy copfot kell hordania, ugyanúgy őrs-gyűlésekre jár, ugyanúgy kötényt kell húznia, vagy épp matrózblúzt és szülei pont ugyanúgy intik Auer Szilviától, ami számára felfoghatatlan igazságtalanság. És Rudolf sincs... vagy mégis? A házba új lakó költözik, egy mérnök, Sós Tibor, akit Bori menten a megtestesült Rudolfnak lát, és bár a mérnökkel nem is ismerik egymást, Bori eldöntött tényként kezeli, hogy amint hazaér kínai kiküldetéséből az ő "Rudolfja" máris megkéri majd az ő kezét... Innen persze csak koppanni lehet, nemde? 

Bori egész nyáron kertészetben munkálkodva gyűjti a pénzt, hogy meg tudja venni magának a hőn áhított csinos holmikat, amiben majd elbűvöli Rudolfot. Más tulajdonképpen nem is érdekli, dehát ki nem volt ilyen, ha csak egy időre is, lányka korában? Nem tudtam rá igazán haragudni, mert szinte természetes, amin keresztülmegy. Nagy, irreális álmok, nagy rózsaszín köd, némi önzés, és nemtörődömség, a szüleim-nem-értenek-meg szörnyű kínja... Kamaszodni nehéz, a gyereknek, a szülőnek meg elviselni nehéz ezt. :) 

A könyv közepe táján bekövetkező fordulat aztán persze új színt ad mindennek, és Bori kénytelen felnőni a valódi felnőtt feladatokhoz, legyen bár az csak némi kétkezi munka és felelősség. A kislány jó irányba változik. Didaktikus a mese ezen része, mégis annyira szabómagdás és szép, és szívmelengető vagy épp szorongató apró részletekkel teli - Auer Szilvia és a csalódás, Anya apró karácsonyfája, a pénzszerző munkanap, a karácsony estefájdalma, majd a reggel jutalma, és persze Pelikán néni és Mikes Jutka...

Ifjúsági regény, és mégis, egy teljes értékű Szabó Magda, örülök, hogy bepótoltam.  

Értékelés: 10/9,5 Kedves és szép történet arról, hogy felnövünk. Annak ellenére, hogy letűnt már ez a kor, időtálló maradt az üzenete. 

Szabó Magda: Tündér Lala

Tündérországban Írisz királynő uralkodik, és bár a tündérek nem szoktak rosszul aludni, neki bizony okoz néhány álmatlan éjszakát kisfia, Lala, akit a csodálatos fügefától kapott ajándékul. Lala egy rakoncátlan tündér, akit nyughatatlan természettel áldott meg a sors, mindig keresi a kalandokat, és ehhez hol anyja tündérszárnyait cseni el, hol kimerészkedik a falakon túlra, és titokban konvertort vesz be, hogy emberré változzék...

Írisz a férjhez menésen töri a fejét, és ki is szemelte magának Amalfi kapitányt, akit Lala is nagyon szeret, a számításait azonban jócskán keresztbe húzza Aterpater, a varázsló, aki magának akarja a szép Íriszt, de csak hatalomvágya hajtja... Egyre gonoszabb trükköket vet be, hogy elérje sötét céljait, és megzsarolja Íriszt, aki, hogy megvédje gyermekét, bármire hajlandó. 

Imádtam a történetét, a szereplőit, Tündérország apró titkait, az egész mesét szőröstül-bőröstül. Kedvenceim a patikusék voltak, Csill és felesége, Kencefice. Lalát nehezen szerettem meg, nem tetszett eleinte hogy olyan szófogadatlan típus, de később iránta is meglágyultam. 

Volt ebben minden ami egy jó meséhez kell, és még annál sokkal több is, hiszen komoly témákat szőtt bele Szabó Magda. Egyaránt élvezetes gyereknek és felnőttnek emiatt. Sokkal jobban tetszett a Sziget-kéknél, és balzsam volt ez most, kiváltképp a Bartis-könyvtől meggyötört lelkemnek. :) 

Értékelés: 10/10 Nonvideor, konvertor, nonprotesztó, vagy csak szimpla tündérricinus, rengeteg érdekes gyógyszer és lélekkence egy szívmelengető, tündéri mesébe oltva. :)

U.i.: Kencefice neve röppen is tündérszárnyain a legjobb nevek az irodalomban posztba, néhány egyéb, nagyon jópofa névvel a kötetből: Omikron, Jusztin, Aterpater...

"Lala más, mint a többi tündérgyerek. Látja ezt mindenki Tündérföldön, tudja édesanyja, Írisz királynő is, csak nem akarja észrevenni. Hiába, van abban valami nyugtalanító, ha egy tündérkisfiú különbözik a többitől. Hiszen a tündérgyerekek valamennyien derűsek, elégedettek, gondtalanok. Egyik sem töri a fejét olyasmin, ami nem tartozik rá, egyik sem vágyik el Tündérföldről még próbaképpen, még kíváncsiságból sem. Csak éppen Lala. A legöregebb tündér sem emlékszik ilyen furcsa tündérgyerekre. Persze túlzás volna azt állítani, hogy egyedül Lala az elindítója azoknak a hihetetlen eseményeknek, amelyek teljesen felkavarják Tündérföld békéjét, hiszen a szálak Aterpaterhez, a piros szemű varázslóhoz vezetnek. Ha követitek az izgalmas bonyodalmakat, amelyek Írisz királynő, Amalfi kapitány, a kis Gigi és Csill patikus körül támadnak, megértitek Lalát, aki nem rossz tündérgyerek – csak éppen más, mint a többi."

Falra hányt Freskó

Szabó Magda: Freskó

Azt olvastam, hogy Szabó Magdának az 1958-as Freskó és az '59-ben megjelent Az őz hozták meg a népszerűséget, ismertséget. Ezért is fáj annyira, hogy mindkét említett regénnyel olyan piszok rossz a kapcsolatom. 

Az őznek már háromszor nekiálltam, Isten látja lelkemet, én annyira próbálkoztam, de nem jutok túl az elején. Rakás szereplő nevével dobálózik, miközben teljesen érthetetlen marad. 

A Freskónál is éreztem ezt, már az elején, de gondoltam á, "Katalin utca szindróma" lesz, és kitartottam, vért izzadva. Szomorúan mondom: nem érte meg. Úgy fejeztem be a könyvet, hogy még mindig nem tudom ki kicsoda. Elkezdtem jegyzetelni is közben, amiből egy névfelsorolás lett, és az, hogy azt legalább összeraktam, hogy aki meghalt és a temetésére összegyűltek: Edit. És hogy Décsyné a papnak az anyósa, a pap meg Janka férje. Talán. Lógott a levegőben az összes többi szereplő is: Kati, Joó Mihály, Kun László, Árpád, Franciska, Kálmán, Oszkár (???) és Anzsu (akiről legalább félúton kiderült, hogy nem is nő). Ebből számomra nem jött össze egy élvezhető történet, követhetetlen volt, nem tudtam értékelni az állítólagos (és várt) remek jellemrajzokat és magát a lélektani regényt. 

Ez volt számomra a mélypont Szabó Magdától, ha ugyan magát Az őzt a félbehagyások miatt nem tekintjük annak, és mérges vagyok. Szabó Magdára is, meg erre a fene nagy értetlenségre a regényei elején (Katalin utca feltisztult, ennél esélyét sem látom), és magamra is, hogy egy épkézláb mondatot nem tudnék róla elmondani, annyira nem tudtam megérteni. 

Mindennek a tetejébe pedig mindenki, aki csak olvasta, maximálisra értékeli, így még jobban frusztrál az egész, de annyira savanyú ízt hagyott a számban, hogy semmi kedvem elölről kezdeni (v.ö. a Katalin utcát annyira megszerettem, hogy a végén elolvastam az elejét újra, és láss csodát, már érthető volt minden és mindenki aki ott szerepelt egy alaktalan, bedobott névként).

Szabó Magda: A Danaida

Idén már a negyedik Szabó Magdám A Danaida, pedig nem terveztem, hogy ilyen nagy szeletet vágok az életműből. Mindenesetre nem bánom.

A Danaida teljesen szűz hó volt számomra. Sem azt nem tudtam, hogy önéletrajzi írás-e, sem azt, hogy témájában mit dolgoz fel, mert szégyen, vagy nem, de nem ismertem a danaida szó jelentését, és a mitologikus figurát, Danaus királyt:

"Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget."

Szabó Magda mondta ezeket a mondatokat a könyvéről, és ebben szinte az egész benne is van, mégsem mutat semmi a hangulatból, az érzésekből, a lelki marcangolódásból. 

A Danaida Csándy Katalin, könyvtáros önéletrajza, aki Somos Aranka óvónő és Csándy Kornél levéltáros gyermeke. Élete három nagy szegmensre oszlik, és ezekben mind egy-egy alak köré csoportosul. Dániel, Elek, Melinda... Dániel, a testvér, aki elmenekül a háború elől, akit szégyellni kell, akiről titkolni kell, amikor kiderül, hogy mi lett vele... Simkó Elek, a férj, akivel együtt jár az anyós, Anyuci: nem az ő anyja, hanem előző feleségéé Micóé. Micó "szelleme" is persze belengi a házasságot... Klics Melinda, a gyermek? aki későn érkezik, és más minőségben távozik... Klics Melinda, a rosszéletű, de jóravaló?

Kemény egy könyv. Csándy Katalin élete a hiábavalóságról szól. Végigsodródik mindenen, észre sem veszi hogy a történelem hogy gázolt át közben az évtizedeken. Élete első szakaszában legnagyobb problémája Dániel és "titka", ami később semmiséggé válik, mert ugyan kit érdekel már néhány évtizeddel később, hogy a bátyja elszökött a katonaság elől? Rágódik a titkos-titkolt Kis Sándorral való szerelmén, és Kadarcs Júlián. Utána jön Raiszné = Anyuci, a megfelelés, az öröm, hogy kiszolgálhat két ilyen semmirekellőt, Eleket és Anyucit is, miközben észre sem veszi, hogy a pincsikutyájuk. És Micó, akit meg valami beteges érdeklődéssel tisztel, mintha bármi köze is lenne az elhunyt előző feleséghez. Nóra... az elveszett kapaszkodó, a visszautasított szirtfok... Melindánál már fordul a kocka, hirtelen új értelme lesz az életnek, a soha meg nem született gyerek pótléka megérkezik, meg lehet, sőt meg kell nevelni, meg kell tartani, hogy aztán milyen minőségben, az már más kérdés. 

A vége tényleg keretbe foglalja, nem is gondoltam, hogy ide lyukad ki, de valahogy örültem hogy "hazaért", és hogy talán kezd valamit magával, de ha mást nem is, talán majd ezentúl magának fog élni, nyitottabb szemmel. Vagy ez már a teljes lemondás lett volna?

Katalinnak nem is tűnik fel, mennyire a másokat szolgálja mindig. Kulcsot ad a boldogságukhoz. Jaj, apámnak legyen jó, jaj Dánielnek legyen jó, jaj anyámnak legyen jó, Anyucinak és Eleknek legyen jó, Melindának legyen jó. Ő elvegetál bármelyik életszakaszban, vegyék is körül épp bármilyen emberek. És tényleg vegetál: örömtelenül, sótlanul, humortalanul folyik el az élete.
Elek meg gyáva. Gyenge. Hazug pojáca. Semmirekellő. 

Valahol azért elszomorító, hogy mennyi ilyen ember lehet; végigél egy életet és nem hoz ki belőle semmit.

Néhol nagyon átlagos, néhol nagyon szappanoperásnak tűnő dolgok történtek, de ha belegondolunk, az élet pont ilyen, és pont ilyen képtelenségek lehetnek néha benne, képtelen kompromisszumok, váratlan szerepcserék. 

Szabó Magda úgy tudott megírni egy ilyen "semmilyen" sodródást, életút címén, hogy mégis fenntartja az érdeklődést, a feszültséget.  

Értékelés: 10/9 Kevesebb drámaiság, egy átlagosabb, de átlagosságában is mégis "más" élet. Bámulatos, hogy mennyit tudott Szabó Magda az emberekről. Zseniális, hogy így szavakba tudta önteni. És elképesztő, hogy mennyit lehet gondolkodni rajta. :)

A könyv megtalálható a Petőfi Irodalmi Múzeumban,  >itt<. 
1970-ben filmadaptáció is készült belőle. Törőcsik Mari alakítja Csándy Katalint.

Ajánlom: Miamonának.

Nemsokára tervezem Szabó Magdától: Freskó, Tündér Lala.

"Katalin már tudta, mi lesz, csak nem merte megfogalmazni: az, ami eddig, ki-ki lépeget a maga régi vagy új törvényei szerint a halál felé"

Emlékek (ó)kútja

Szabó Magda: Ókút

"Hajdani házunk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptünk a kapubolt alól, számtalan apró kavics csillogott egy sarokban. Ha esett, a csatornából alázúduló víz tisztára öblögette, meg-megmozgatta a fényes, kerek kövecskéket. Tilos volt játszanom velük, s ezt nehezen tudtam elviselni, mert szerettem minden kavicsot, minden pocsolyát."

Ahogy az előző bejegyzésemben, az Ajvéról mesélve írtam, egész véletlenül sikerült egymással párhuzamosan két nagyon-nagyon hasonló témájú könyvet olvasnom... Az Ajvé és az Ókút is egy-egy gyerekkori memoár. 

Szabó Magda önéletrajzi jellegű könyvei közül eddig korábban a Für Elise-t olvastam, most, az Ókúttal kapcsolatban előre nem is tudtam, hogy ismét egy életszeletet kapok tőle (belőle?). 

Nem fogok sokat írni róla, mert ezt olvasni kell, és átélni, és visszaemlékezni kicsit a saját gyerekkorunkra, vagy csak csendben figyelni, milyen szép emléket állít Szabó Magda a saját szüleinek, hogy meséli saját mitológiájának kialakulását, és azt a rengeteg apró mindent, amire emlékszik, és amiből építkezett. 

Különleges volt már gyereknek is. Rossz is akár, de engedetlenségében, dacában is különleges. Többször eszembe jutott, hogy mennyire érzékelhető volt, lehetett már akkor későbbi személyisége, erőteljes vonásai. Nem volt egy egyszerű ember, az biztos, és gyermekként is már jellemző volt rá a nehéz természet. Nem mintha felrónám, csak olyan miből lesz a cserebogár érzés. :) 

Forrás

"– Neked adjuk a névnapodra – mondta apám. – Tied Tihany."

Olyan szépen, őszintén, és olyan részletesen ír mindenről, bámulatos... A gyerekkori impressziók keverednek a felnőttkori ráeszmélésekkel. 

Valahol azt hiszem mindannyiunknak van ennyi sok színes emléke a gyerekkorából, és sok olyasmi is, amire semmi különösebb ok nélkül emlékszik, mert valamiért nyomot hagyott. Üveggolyók, árokpart, a szomszéd kutya ugatása, játszópajtások lakásának a szaga, egy rokon bántó megjegyzése, egy csorba bögre... - számtalan formát öltenek az ilyen villanásnyi emlékek, ami tulajdonképpen a gyerekkorunk. Amiből lettünk, és amiben már mi voltunk talán épp annyira amennyire a kis Dolna már akkoris a nagy Szabó Magda volt, minden ízében. 

"Kiszámíthatatlan, mikor mi, milyen erővel és később milyen hatást kifejtve karcolódik egy gyermek tudatába."

Képek, történetek állatokról, színházról, vallásról, időről, művészetről, és egészében egy nem mindennapi családról, de egy nem mindennapi család illik csak ehhez a nem mindennapi kislányhoz. Jó volt bekukucskálni, jó volt szemenként sepregetni az emlékmorzsákat, és észrevenni, később mi, hol jelent meg az életműben (Abigél és a tárgyakhoz való férjhez menés, Sziget-kék, Az ajtó). 

"Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal."

Értékelés: 10/10 Finom, bensőséges történet, titkos és titokzatos, mégis meglepően tágra nyitott ajtó. Köszönöm, Magdám, hogy megismerhettem a bábot, amiből a pillangó lett. 

A regény olvasható a PIM-en is. 

Forrás