2023. november 27., hétfő

Grecsó Krisztián: Vera

"A szivacskosztümre Jakub bácsi öntötte rá a vermutot."


Tökéletes kezdőmondat, tökéletlen folytatással. 
Grecsó Krisztiánba 2020-ban habarodtam bele, a járvány előtti utolsó, barátnős színházi élményen. Zseniálisnak tartottam a Megyek utánadból készült darabot, és utána a Harminc év napsütést - ami egy tárcanovella gyűjtemény -, is elolvastam a szerzőtől, nagyon magával ragadó volt. Ott azt mondtam, én Grecsótól mindent el szeretnék olvasni, annyira jó! Az első kopp még szintén abban az évben, a gyerekverses köteténél jött (Belefér egy pici szívbe), ami nem tetszett. Most jutottam el a Veráig. És sajnálatos módon, ezzel a könyvvel úgy érzem, teljességgel ki is szerettem Grecsóból. Ez az egész valami borzalom volt. És talán még egy fokkal rosszabb volt amiatt is, hogy mennyien felmagasztalták, mert hát Szeged! és szabómagdás!, és ettől még nagyobb volt a csalódottságom.
Öröm az ürömben: nem gyűjtöttem össze nagy elánnal a Grecsó-életművet, amikor kezdetben fellelkesültem, csak ezt az egy kötetet vettem meg. 

2023. november 21., kedd

Ismét két Maigret

Forrás.
Maigret-k - vajon mitől olyan bódító ezeket a rendre nagyon hasonló sorokat olvasni a Szajnán hömpölygő uszályokról, az ánizspálinkáról, a szüntelen pipázásról és a Dauphine sörözőből felhozatott sonkás szendvicsekről?... Kérdeztem magamban két hónapja, amikor ennek a posztvázlatnak megírtam az elejét. Feltett szándékom volt az idei várólista csökkentős listáról három Maigret-t elolvasni még gyorsan az ősszel, és együtt posztolni róluk. Azonban a kezdeti lendület elfogyott, és a második választott címen majd' két hónapot kotlottam - így alakult. S ráadásként, teljesen ellehetetlenítette a posztkezdő mondatomat - de már dafke úgy hagyom! -, mivel New Yorkban játszódott, és se a Dauphine sörözőből nem rendeltek szendvicseket, se nem nézhettem a Szajnán hömpölygő uszályokat Maigret irodájából benne. A harmadik kiválasztott miatt meg már nem várok tovább, majd kap külön posztot. :) 


Maigret dühbe gurul


"Maigret, hogy csillapítsa türelmetlenségét, belemerült adminisztratív teendőibe. Fel öt körül megunta a dolgot, felhúzta a zakóját, és magányosan beült a Dauphine sörözőbe egy pohár sörre. Majdnem rendelt egy másodikat is, nem szomjúságból, hanem hogy dacoljon Pardon barátjával, aki önmegtartóztatást írt elő neki."

Pardon doktor intelme ellenére lecsúszik még ebben a kötetben néhány aperitif, száraz fehérbor, és persze sörök, amiket néha igencsak sietve kell felhörpinteni. De azért Maigret javára legyen írva, elutasít benne egy kávé után kínált Calvadost. ;) 
Ami az étkeket illeti, akad makrahal és olajos papírban sült borjúmáj, de néhány otthon elköltött ebéd is, a kis hétvégi kiruccanás után pedig hideg sült húst esznek Madame Maigret-vel. 

Maigret ezúttal félig-meddig az alvilágba merül alá, amikor megtudja: Émile Boulay eltűnt. Boulay-nak mulatói voltak a Montmartre-on, több is, és esténként ezeket járta végig. Azonban egyik este nyoma vész, nem érkezik haza hajnalra sem. Megfojtott holttestét pedig csak két nap múlva találják meg... A fojtogatás nem vall a gengszterekre, ahogy a hullák tárolása sem... Vajon lehet mindennek köze a nem sokkal korábbi Mazotti-leszámoláshoz? Maigret követi megérzéseit, ösztöneit, tudván, ha kezdeti tételmondatai közül akár csak egy is hibás, akkor bizony tévúton jár... 

Számtalanszor végigjárja az Émile Boulay által naponta megtett köröket, többször beszél "Mikiegérrel", aki utoljára látta az áldozatot, Antonióval a sógorral, valamint Émile könyvelőjével és ügyvédjével is, és végül lassacskán kikristályosodik, mi is lehetett az indíték.

"Maigret nem követett előre megfontolt tervet. Nem volt semmi ötlete. Leginkább egy fel-alá szaglászó vadászkutyára hasonlított. És a lelke mélyén élvezte, hogy újra érezheti a Montmartre levegőjét, amelyet már évek óta nem szívott be."


Olvastam néhány értékelést, amelyekben azt írták, Maigret nem is dühös ebben a részben, és ez meglep, mert bizony iszonyú düh fogja el a felügyelőt, igaz, csak a történet végén, a szembesítéskor, és amikor kiderül, milyen machinációval dolgozott a gyilkos... Maigret falfehér arca, üvöltése, ököllel az asztalra csapása talán nem mutatják eléggé a benne fortyogó dühöt? 

Remek kötet, elejétől a végéig. Fojtott légkör, érdekesen összerakott cselekmény, jó karaktergárda. 

Maigret New Yorkban


Szinte ritkaságszámba megy, hogy egy-egy Maigret kötetet kicsit "gyengébbnek" minősítsek, most viszont nem tudom nem rányomni erre a részre, hogy talán bizony tényleg a megszokottnál kevésbé volt jó. Mert hiába volt tekervényes, amit kitalált Simenon, valahogy kevéssé működött a bűntény, sablonosabb volt, és a lezárás is kapkodós lett. Eleve, ahogy a lezárás felé közeledett, felgyorsult minden, és a hevenyészett telefonhívás is olyan méltatlan megoldásnak tetszett. 

Na persze mindemellett azért nagy élvezettel merültem el ebben a részben is, hiszen nagy újdonság, hogy a - már nyugalmazott - felügyelő New Yorkba hajózik. Megbízóját, Jean Maurát, akivel együtt utaztak, azonban már a kikötés pillanatában szem elől téveszti. Az eredeti megbízás nyomába eredve próbálja meg felkutatni a fiút, de egyre több a kérdőjel, és a gyanús esemény. Jean Maura apjához, a hideg tekintetű Little Johnhoz próbál bejutni, ám a titkáron is alig jut keresztül. Amerika más világ, és hiába viszi Maigret-t O'Biren felügyelő franciás hangulatú bárokba, a dolgok menete nem a szokásos, és a felügyelő kevéske angoltudásával kissé bekorlátozva érzi magát eleinte. Ennek ellenére természetesen rájön az igazságra, és valamennyire ráhúzza a new york-i környezetre is sajátos módszereit, a kóborlást, az iszogatást, a múlt megidézését. 

"- Beszél valamennyire angolul?
- Csak mint mindazok, akik az iskolában tanultakat elfelejtették."

Közben rengeteg alkohol is fogy: törkölypálinka a kezdés, aztán jön a beaujolais (egy kis borban főtt kakassal és házi mokkatortával), a Coca Cola (jobb híján, sör helyett a sült kolbász mellé), armagnac, további pohár borok és sörök, két Manhattan koktél egymás után legurítva (pedig irtózik a koktéloktól!), aperitifek, kávé a room service-től (némi szalonnás tojással és többféle lekvárral a reggelihez) és temérdek whiskey. 
Maigret ebben a részben még mozizik is a Broadwayen!

Remekül volt megírva, hogy mennyire fullasztónak érezte a jósnővel egy szobában töltött kis időt, és hogy menekült ki, hogy végre fellélegezhessen, és érzékletes volt az a leírás is, hogy Maigret milyen is, mielőtt megoldana egy ügyet: 

"Maigret egyik percről a másikra sűrűbbnek, tömörebbnek látszott. Másképpen ékelte pipáját a fogai közé, ritkábban és rövidebben szívta meg, szinte alattomosan nézett szét maga körül. Minden erejét igénybe vették a benne zajló folyamatok."

Összességében érdekes kaland volt, vannak apró részletek, amik kedvelhetővé tették, de a fősodor, a bűnügyi szál nem volt különösebben izgalmas. 

Terveim szerint a Ködös kikötő lesz a következő Simenon olvasásom. ;) 

2023. november 17., péntek

Benjamin Stevenson: Everyone in My Family Has Killed Someone

Ti nem tudom, hogy vagytok vele, de folyton ez a könyv jött szembe velem mindenhonnan, egész októberben. Mintha minden ismerősöm Benjamin Stevensont olvasott volna, valami nagy, közös megegyezés alapján. Hú, mondtam magamban, de jó, milyen népszerű, milyen közkedvelt, hát ez nagyon szuper lesz! Aztán elég vegyesre sikeredett a viszonyunk. Eleinte somolyogtam, középtájt megharagudtam, és nem értettem semmit, de aztán a végére megbékéltünk egymással, és jó szívvel fejeztem be, sőt, már most tudom, olvasni fogom a következő részt is. ;) Na de kezdjük az elejéről. 

A könyv nemrég magyarul is megjelent az Agavénál, A családomban mindenki gyilkos címmel. Meg kell hagyni jó a címválasztás, mert azonnal felkelti az ember figyelmét; hát milyen egy família ez?! Félig-meddig arra számítottam, valami bohókás, szatirikus család életébe nyerünk majd betekintést, kicsit színpadias jelenetekkel, komikusnak ható túlzásokkal. Aztán valami teljesen új és egyedi bontakozott ki, mind a történetet, mind a stílust tekintve. Bár azt meg kell hagyni, a színpadiasságból azért volt valamennyi, és ebben emlékeztetett a Tőrbe ejtve című filmre. 

A Cunningham család életébe akkor csöppenünk bele, amikor családi összejövetelt szerveznek egy hegyi szálláson. A hó persze mindent belep, és a külvilágtól elzártan maradnak. Nyilván nem sokkal később lesz hulla is, na ráadásul senki se tudja, ki az... A családi hepaj apropója egyébként az, hogy az egyik Cunningham fiú most szabadult a börtönből. Ahová állítólag az öccse, Ernest miatt került. A sztorit el is mesélik az elején, hogy hogy is ölt meg Michael valakit (mert hiszen itt mindenki megölt valakit - így vagy úgy), de a fejezetek előrehaladtával kiderül, sokkal több minden van a háttérben, mint gondoljuk, és a régmúlt eseményeivel is összefügg minden. 

A stílus nagyon egyedi, a bűntény, bűntények, rejtélyek pedig elképesztően tekervényesek, nagyon bonyolult az egész. Rengeteg szereplő van, röpködnek a nevek, nehéz volt követni, ki kicsoda is. Két alkalommal nagyon elvesztettem a fonalat, és meg is orroltam kissé, de mentőövként szolgáltak a 14,5. és a 38. fejezetek, ahol áldásos módon összefoglalja Stevenson az addigi tudnivalókat. 
Ironikus, önironikus a stílus, kifigurázza az összes, krimiben használt sablont, és mégis dolgozik sablonokkal, ráadásul az orrunk előtt, de kiderül, az olvasó (én legalábbis) akkor is hülye ehhez, ha lengetik a szeme előtt, hogy helló, ezt nem véletlenül jellemeztem 80 szóban... :) Szerintem megfejthetetlen. Jók a terelések, nehéz összekötni az összetartozó pontokat (pontokat!!! mondom pontokat!!! :D).

A zavarosságon kívül még a karakteralkotást kritizálom meg. Jó lett volna, ha kidolgozottabb karakterekkel dolgozik, szerintem rendkívül egyforma volt mindenki, a nőket kiváltképp alig tudtam elkülöníteni egymástól, személyiségjegyek, hol bujkáltok?
Az egyik karakter - akit most nem fogok nevén nevezni - azt hiszem a lassú gondolkodású olvasók miatt lett olyan, amilyen, bár sokat azon kívül ő sem villantott magából, hogy a poirot-i jelenetben a végén mindig felteszi a kezét, hogy ez ki? az ki? mivan? :D Na ő én voltam, aki nem ért semmit! :) 

Érdekes, hogy kifejezetten nem szeretem az olvasóhoz való kiszólogatást, a direkt szellemeskedést és haverkodást, itt mégis valahogy remekül működött, nagyon jó egyensúlyt teremt a szerző. És az ügy is tényleg baromi csavaros, ilyennek kell lenni egy bűnténynek a regényekben. Szóval, részemről jöhet a következő, már kicsit felvértezve indulok majd neki, és várom az összefoglaló fejezeteket, hátha belejövök a bonyi krimikbe is valamikor. ;))
Lesz film(sorozat) is belőle, az HBO-nál, szerintem jól fog működni úgy is, kíváncsi vagyok rá. 

A következő rész címe: Everyone on This Train is a Suspect - vonatos helyszín, összezártság, ismét egy szuper cím, juhú! :)

2023. november 5., vasárnap

Október 2023

Saját képek. Az ehavi stóc.
Íme, itt a beígért másik hónap, amikor kigurul a szemetek, mint a csigának (illusztrációt ld. lentebb!), ha meglátjátok mennyi könyvvel gyarapítottam megint a könyvtáramat! Arról már ne is szóljunk szerintem, hogy még egy rendelést leadtam azóta, ami novemberben fog megérkezni, szóval ez az egész ősz ilyen kiguruló szemű csigás marad már. :P Semmi megbánás nincs bennem ezzel kapcsolatban, mert egyrészt vannak, amiket nagy kedvezménnyel vettem meg, másrészt a Simenon életmű beszerző projekt (tegyetek bele valahova egy kötőjelet, én már nem tudom hova kéne :D) kiteljesítése fontos volt számomra, és már pár éve húzódik, ideje volt gyorsan rövidre zárni, mielőtt valamit már végképp nem lehet megszerezni az antikváriumokból sem, harmadrészt pedig Rowlingos könyveket vettem még meg, és ezek közt is voltak már régóta áhítottak, különleges kiadások. A könyv a szenvedélyem, ennél károsabb sose legyen, és ez most egy olyan év, amikor nem annyira a tudatos vásárlásé a főszerep. ;) Cserébe boldog malacvisongások közepette vettem át, és bontogattam ki a kis(nagy) könyvcsomagjaimat!

2023. november 1., szerda

A Grund és Nemecsek

Nagyon keresgéltem, mikor is olvastam én A Pál utcai fiúkat, mert bizony úgy rémlik, hogy valamikor nyolcadikos, vagy kisgimnazista koromban is újraolvastam... Erről azonban nem találok felírást az olvasmányjegyzékemben. Pedig előttem van az emlékkép, hogy írtam róla egy 6 oldalas esszét a kis füzetembe, és az szerintem nem akkor volt, amikor először a kezembe került, kb. negyed századdal ezelőtt. :")

A mostani újraolvasás katalizátora Bea ezen blogbejegyzése volt, amiben az audiodrama-n megtalálható felolvasásról mesélt. Teljesen felvillanyoztak Bea dicsérő szavai, és hogy hangoskönyvként is megismerhetem, s aztán még inkább örültem, amikor kiderült, a spotify-on is megtalálom ezt a verziót, amit Széles Tamás olvas fel. Mit felolvas, előad, eljátszik! Remek az egész, tökéletes minden szempontból, és szuper élményt nyújt, ahogy van. Nemecsek hangja, hangszíne különösen tetszett.

Az audiodrama-n egyébként inkább hangjátékok szoktak lenni, de ez most teljes hangoskönyv volt.