Jó mese, rossz mese

Forrás.

Egy ideje tologatom már ezt a piszkozatot, amelynek apropóját néhány, tavaly év végi meseolvasás adta. Gondoltam megpróbálok rittyenteni valami bejegyzést arról, hogy mitől is jó, vagy épp rossz egy mese, de rájöttem, hogy nem akarok én holmi disszertációt írni erről... Visszatartott, hogy szerteágazóan le akartam minden gondolatom írni erről a témáról... Most viszont inkább hozzáfogtam tiszta lappal, és igazából csak arról akarok írni, hogy miket olvastam, és ezek a mesék miben voltak jók, vagy rosszak, miért tetszik, miért nem tetszik egy mese, és ha nem tetszik, mi megy félre vajon, ami miatt nem lesz jó. Szóval ez nem egy "megmondós" poszt lesz, inkább csak néhány gondolat, impresszió. 

A ti véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok!

A jó mese szókapcsolatra olyan klasszikusok jutnak eszembe, mint Szutyejev régi, piros szövetkötéses mesekönyve, amiben benne volt a három kiscica, Kispipi és Kisréce, vagy épp az eső alatt növekvő gomba meséje. Sok kedves kép, egyszerű szövegek,nem didaktikus, és még némi humor is belefér itt-ott (A szeszélyes cica :)) Ahogy belelapoztam és rá gondolok, máris kedvem támad újra elolvasni. :) Ugyanígy szeretettel és nosztalgiával gondolok a Mesél az erdő sorozatra, aprólékosan kidolgozott és lerajzolt fantáziavilágával, és ugyanígy a Tesz-vesz városra. Az állatos mesék valahogy mindig is közel álltak a szívemhez.
Örömmel fogtam hát neki tavaly év végén az aranyosnak tűnő Hermann Marika mesekönyveknek: Malac Karcsika és a kislibák, Teknőc Ervin nem akart óvodába menni, Lucifer reggeli készülődése.
Aztán végül annál frusztráltabban tettem őket le. Nem tetszettek... Didaktikus, szájbarágós, ugyanakkor életszerűtlenek a mondatai, szituációi, nem vonatkoztatható le jól az embergyerek és emberszülő kapcsolatára amit az állatszereplőkkel bemutat (ezt is lehet jól meg rosszul csinálni), és ezen felül tele van idegesítő versikékkel, erőltetettnek tűnik vidámsága, megoldásai... A problémák maguk pedig néhol aggályosak. Malac Karcsika volt nekem a negatív "csúcs" a többszöri kavicsdobálással, szándékos bántással. Nem akartam összevetni a Vidám mesékkel, de ahogy elnézem, nem kell egy jó meséhez feltétlen az, hogy egy rosszalkodást, engedetlenséget tegyünk helyre benne, ezzel próbálva kvázi nevelni a gyereket... Ez szerintem félrement célkitűzés.

Nem mellesleg pedig elég primitív, és átlátszó módon próbálja rávenni nemszeretem dolgokra a gyerekeket. Attól a közhelyes mondattól, hogy a spenóttól erős leszel, még egy óvodásnak se volt szerintem pálfordulása és kért azonnal repetát... Az óvodába menést se lehet csak úgy hirtelen megszerettetni. Vagy legalábbis nem így...

Ezen túl pedig rendkívül idegesítő volt, hogy tele volt a szöveg központozási és egyéb helyesírási hibákkal... Sem a formai hiányosságok, hibák, de a történeti elemek nem olyanok, hogy szívesen olvasnám fel gyereknek.
Lucifer reggeli készülődése tetszett talán egy hangyányit jobban a többinél, vagy inkább csak kevésbé volt idegesítő vagy kifogásolható. A rajzok is ebben voltak a legkedvesebbek, pl. a cica egérkemintás pizsamája. :) Plusz nem feltétlenül tanulságra volt kihegyezve, hanem csak a reggeli teendők egymásutániságára.

Aztán olvastam pár youtube-felolvasott mesekönyvet is, pl. Jon Klassen könyveit, akitől pár éve megismerte már az I Want My Hat Back-et. Klassen folytatta a kalapos sztorit, és lett belőle Hat Trilogy. Ezek faék egyszerűségű lapozók, mindig valami kalap-kalamajkával, és más-más állatokkal. A második, a This is Not My Hat nem annyira jött be, kicsit kurtán-furcsán lett vége, és enyhén morbid is. A harmadik, a We Found a Hat viszont megint cuki volt a teknősökkel, és a konklúzióval. :)

Oliver Jeffers könyvének, az A Child of Booksnak pedig az üzenete tetszett nagyon, hogy a képzelet szabad, a képzelőerő szárnyalhat mindig, és ezért is jó pl. olvasni, a könyvek világába lépni. Rajzai nem feltétlenül az én világom, de egészében véve tetszett.
Végül, de nem utolsósorban olvastam még egy olyat, hogy Children Make Terrible Pets, Peter Brown tollából. Ez egy kifordított szituációt mutat be. A medvecsalád legkisebb tagja talál egy embergyereket és háziállatnak hazaviszi. Na persze nem sül el jól a dolog hosszútávon, az embergyerek is a saját családjához tartozik. :)

A legaktuálisabb meseélményem Torben Kuhlmann Armstrongja volt, ami ugyan oktató jellegű kicsit, és mond mindenféle információt az űrutazásról, azért nagyonis mese marad, kisegérrel, és akváriumból készített szkafander sisakkal. Illusztrációi megkapóak, hőse kedves és szeretnivaló.

A Hermann Marika-féle csalódás ellenére tehát továbbra is keresni fogom a jó meséket, mert szeretek mesét olvasni. És hogy mitől is jó, vagy rossz, azt hiszem néha nehéz megmondani, megragadni, de érezni biztosan fogjuk mindig a történetek olvasása közben, hogy stimmel-e, vagy nem.

Olvassátok el Sister posztját is a jó és rossz mesékről. :)

Muszáj annyit enni?

Ahogy már az évösszegzőben is megemlítettem, végképp kiderült számomra tavaly, hogy nem érdemes táplálkozással kapcsolatos könyveket olvasnom. A Muszáj annyit enni?-nek úgy vágtam neki, hogy egy érdekes és kicsit tudományos utazás lesz talán, végre tárgyi pontatlanságok nélkül, ami egy picit segíthet másoknak abban, hogy kevesebbet habzsoljanak. Bennem már valamikor átkattant ez a kapcsoló, de persze saját magam számára is megerősítő lehet, mert van, hogy az ellenállás és az akaraterő csökken az emberben. 

Az eleje még biztató is volt, és külön tetszett a szaklektori megjegyzés, hogy a cukor a könyvben végig a finomított szénhidrátot jelenti. 

De utána nagyon önismétló volt. Ezerszer leírta a cukor-zsír-só kombinációt, meg azt, hogy a különböző gyorséttermi és elősütött, töltött, krémes kaják milyen rétegekben foglalják magukban eme három összetevőt: cukor a són, só a zsíron, majd zsír zsíron... Nem is tudom hány ilyen mondat volt. 

A jutalmazó rendszer és a kondicionált túlevés elmagyarázása oké, de szintén rendkívül alapvető dolgokat prezentált vele. Amerikaiaknak íródott nagyon ez a kötet, és nem sok új infót tartalmaz azok számára, akik csak egy kicsit is tudnak a táplálkozásról, fogyókúráról, egészséges életmódról alapdolgokat. Az állatkísérletek közt persze volt néhány érdekes, hogy pl., hogy csaknem ugyanannyit hajlandóak dolgozni egy kar lenyomásával a patkányok a jutalmazó ételért, mint a kokainért, vagy hogy meddig mennek el az állatok a jutalomért, mire hajlandók még, illetve hogy van, amikor a túl édes már nem kell, és hogy ezért hogy lövik be a szintet az élelmiszeriparban, hogy ne gejl, taszító legyen, hanem csak simán többet akarj még. 

Az élelmiszeripar fogásai, stratégiái sem voltak olyan nagyon "meglepőek" vagy "leleplezőek", úgy gondolom. Ezekről már hallottunk, vagy ha nem vagyunk totál hülyék, fel is ismerjük őket. A reklámfogások, a jól elhelyezett plakátok, a megnevezésekkel való játék és trükközés... Az más kérdés, hogy sokszor tényleg működik, és fogsz kérni még egy extra feltétet, meg egy fagyit, és igen, kéred a plusz karamellt is rá, vagy alá, miközben tudod, hogy rászámláznak még +150 ft-ot, és kapsz cserébe annyi pluszcukrot, amennyit nem ért meg az egész. 

Kíváncsi voltam, milyen technikákat, módszereket fog ajánlani a végén, hogy hogy győzzük le a habzsolást, a többet akarást, hogy lehet tudatosan kevesebbet enni és nem bedőlni a túlevésre irányuló élelmiszeripari taktikáknak, de amit nyújtott segítség címszó alatt, az szerintem röhejes volt. :) Mondd magadnak hogy ennyi éppen elegendő volt! :D Meg menj más útvonalon haza, ne a kedvenc fánkozód felé! :D Aha, oké. 

Az sem tetszett, hogy milyen kategorikusan kijelentette, hogy a súlyunk attól függ, hogy mennyit eszünk... (hát azért... )

Amikor megvettem, jó érzékkel azzal beszélt rá a standnál az eladó, hogy az ő férjére olyan nagy hatással volt ez a könyv, hogy azóta teljesen és gyökeresen megváltoztatta a táplálkozását. Ezt csak azért írom, hogy lehetséges, hogy valakinek tényleg segít ez a kötet, nekem nem szimpatikus és túl semmitmondó.

Értékelés: 10/3,5 Önismétlő, unalmas és totál triviális dolgokat mond, persze kicsit szakdolgozat-köntösben. Tipikusan olyan, mint egy TLC-s, vagy Ozone Networkös 1 órás ismeretterjesztő műsor, ami nem jelent különösebb agytágítást (inkább féltudományos szófosást), viszont szerepel benne mondjuk Tracy (32), aki beszámol arról, hogy nem érti, miért is kíván még többet enni az első cukorborítású fánk után, vagy hogy hányszor tér be a mekibe hazafelé menet, és hogy hát, ő nem is eszik sokat, mégis hízik egyfolytában stb. Aztán jön Dr. Johnson/Smith/Cooper (45) az akármelyik egyetemről és mond 4-5 mondatot a jutalmazó agyi idegpályákról, blabla, közben néhány patkányorrocskát és kémcsövet látunk... és mit csinálunk? Elkapcsolunk. :) 

A slusszpoén az volt, amikor a vége felé a szerző leírta, hogy egyszer egy prezentációban 10 percben áttekintő összefoglalást nyújtott ennek a könyvnek a tartalmáról. Nem tudtam másra gondolni ezt látva, mint arra, hogy igen, bizony egy 10 perces diasorral is el lehetett volna mondani a lényeget, de ez itt 300 oldalon volt elregélve... 

Ez volt tavaly a 10. és egyben utolsó várólista csökkentős könyv, amit sikerült kipipálni a listámról. 

Jordi Llobregat: Vesalius titka

"Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek.

A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását."

Jordi Llobregat első regénye a Vesalius titka, és nem kis fába vágta ezzel a fejszéjét a szerző, mindazonáltal el kell mondanom, cseppet sem érezhető az "elsőkönyves" jelleg. A történet kidolgozott, feszült, izgalmas, és minden kirakós darabka a helyére kerül a végén benne. 

1888-ban járunk Barcelonában, ahol gőzerővel (!) készülnek a Világkiállítás megnyitójára, és ahol ezzel párhuzamosan szörnyű halálesetek történnek. A szegényebb negyedek utcalányai tünedeznek el főképp, hogy aztán a csatornákból kerüljön elő megcsonkított, borzalmas sebekkel teli testük. A babonás népek a Fekete Kutya vérszomjas szelleméről suttognak, aki eljött Barcelonába, és most a fiatal lányok közt szedi áldozatait. 

Daniel Amat Oxfordban táviratot kap, melyben értesítik édesapja haláláról, így rögtön visszautazik szülővárosába, hogy részt vegyen a temetésen. Daniel múltját sötét események árnyékolják be, egy tűzeset, mely a családi házban pusztítva halálos áldozatokat szedett... Most pedig édesapja halála körül is túl sok a gyanús körülmény, és Daniel egyre csak húzza-halasztja a hazautazást menyasszonyához és biztos egyetemi tanári állásához, amit apósa biztosítana neki. 

Bernat Fleixának, a minden lében kanál újságírónak szemet szúrnak az eltünedező lányok, majd azok eltünedező holttestjei is, hogy a néhai Amat doktor furcsa haláláról már ne is beszéljünk... Bizonyítéka nincs még elég, de Daniellel összefogva talán sikerül megírnia élete riportját az esetből... Néhány abszint és apjának részletes feljegyzései, amiket Fleixa dug az orra alá, meggyőzik Danielt, hogy maradnia kell, hogy fényt derítsen az igazságra apja halálával, és akár a többi gyilkossággal kapcsolatban is. 

A szokatlan párosnak hamarosan újabb segítsége akad a kivételes képességű orvostanhallgató, Pau Gilbert személyében, akivel közösen kutatva felgöngyölíthetik a titkot, aminek köze van Vesaliushoz és az ő csodálatos felfedezéseihez, metszeteihez, anatómiakönyvéhez. A De humani corporis fabrica talán segíthet felfedni a kegyetlen sorozatgyilkos valódi szándékait, Amat doktor halálának okát, és egy sor egyéb korrupt és veszélyes ügyet, amik katasztrófához vezethetnek a Világkiállítás megnyitóján... 

Részletek Andreas Vesalius De humani corporis fabrica című művéből. 

A könyv hemzseg a gyanús és még gyanúsabb alakoktól, félőrültektől, csalóktól, molesztálóktól, korrupt rendőröktől, uzsorásoktól, verőlegényektől és még egy szellemlátó médium is helyet kap benne. A karakterek rendkívül színesek és szinte kilépnek a könyvlapokról. Szegény Daniel Amat lett talán a legszürkébb köztük, de ez tulajdonképpen csak annak tudható be, hogy még talán ő a legnormálisabb mindenki közül. Sötét titkok az ő múltjában is vannak, ahogy már említettem, és gyötri egy beteljesületlen szerelem is, Irene, akit viszontlát a temetésen, majd néhányszor később is. 

Fleixa amolyan átlagember, aki keresi a kiskapukat, néha eltévelyedik, de azért a szíve a helyén van. Na és az esze is, hiszen neki tűnik fel elsőként, hogy valami nagyon nincs rendben a gyilkosságokkal és eltussolásukkal. Sajnáltam szegényt többször is, amikor keresztbe tettek neki, vagy pórul járt. 

Az anatómia képbe hozásával extra pikantériát kapott a könyv. Korabeli anatómiaórák, boncolások, fűrészpor és vérfoltok a padlón, a bomlás édeskés szaga... Nem kíméli Llobregat az olvasókat: nem kevés gyomorforgató és undorító jelenet van, főként a vége felé. De valahogy ezekkel lesz hiteles és igazán izgalmas az egész. A gyilkos kiléte pedig majdnem az utolsó pillanatig rejtély. Tetszettek a fordulatok, csavarok, az, hogy apróbb és nagyobb titkokkal is zsonglőrködött a szerző, és ezáltal nem csak a nagy tétmeccs, a gyilkos elfogása volt érdekes, hanem az egyes emberi sorsok is. 

Pau Gilbert élettörténetét kifejezetten szerettem.

Az atomszférateremtés végig csillagos ötös volt, legyen szó akár a füstös és zsúfolt, pálinkaszagú kocsmákról, a macskaköves szűk és ködös sikátorokról, ahova nem ér el az utcalámpák fénye, a poros, de mégis fenséges könyvtárépületről, ami telis-tele van megsárgult lapú kéziratokkal... Aztán a csatornarendszer bűze, a patkányok zaja, a víz, ami esőzéskor szinte ellepi a csatornákat, és a labirintusszerű hálózat, ahonnan vezető és térkép nélkül kitalálni szinte a lehetetlennel egyenlő... 

Nem volt sok felesleges, vagy unalmas leíró részlet, mert a cselekmény pörgése nem engedte, mégis azonnal a korabeli helyszíneken éreztem magam, ahogy kinyitottam a könyvet. 

Az eredeti borító is nagyon ötletes,
de a magyar még jobb lett!

A realitás talajáról a misztikus dolgok felé is elkalandozik a történet, de épp csak annyira, hogy az még máshogy is magyarázható legyen, hogy maradjon filozofálnivaló, mi lett volna ha? Hogy eltöprengjünk, hogy is volt igazából? ... 

Értékelés: 10/10 Bár hosszú ideig olvastam, ez egyáltalán nem a könyv hibája volt, mert az mondhatni tökéletes, mint egy Vesalius metszet az emberi testről. :) 

Történelmi hangulatú, feszült és borzongató krimi-thriller őrült sorozatgyilkossal. 

A borító pedig egyszerűen ZSENIÁLIS! Szerelem első látásra - és aztán olvasásra is!

Ezen a linken szuper tartalmakat találtok még a könyvhöz, pl. korabeli barcelonai képeket. :) 

Kiadja az Agave Könyvek. 

Rendeljétek meg >ITT<! 

U.i.1.: Szegény Fleixa neve nem Flexia. ;)

U.i.2.: Llobregat nevét kb. "jobbregat"-nak kell kiejteni, és egyébként ez egy spanyol folyó neve is. Nem tudom, hogy felvett név-e. 

Steven Rowley: Lily és a polip

A hírverés is nagy volt ekörül a regény körül, és bevallom a külseje és címe is megragadott rögtön, így nem volt kérdés, hogy el fogom olvasni, igaz, csak kölcsönben. A Lily és a polip azonban nekem nem adott sem felhőtlen szórakozást, sem olyan élményt, amit annyira ígérget: hogy ezt a könyvet el akarom majd olvastatni mindenkivel a környezetemben. Őszintén szólva egy elég lapos történetről van szó, ami persze megpengeti az érzelmi húrokat, főleg azoknál, akik imádják kis házi kedvenceiket, de ezen túl egy lufi csak.

Lily egy tacskó, a polip meg, nos, nem más, mint egy eufemizmus a daganatra, ami a fején nőtt. Betegség, megoldáskeresés, orvosok, hideg vizsgálóasztalok, tusa. Ééés ennyi. Illetve pardon, nem ennyi, mert még ehhez hozzájön a rendkívül terhelt elbeszélő is, Lily gazdája Ted, aki meleg, épp szingli és sajnáltatja magát, totál önbizalomhiányos, antiszociális és még ráadásul depressziós is, pánikrohamai is voltak/vannak, meg bekapkod néha egy Vicodint vagy Valiumot némi vodkával... Hogy számomra még antipatikusabb legyen, dől belőle a sok popkult reference: filmek, színészek, zenék, versek, idézetek... aaaaaaaaaaaaaa. -.-"

Aztán voltak még elszállt metaforák és frusztráló, hosszú álomképek, ami egyszerűen túl sok volt nekem. A végén elsülő  giccs-ágyúról már nem is beszéljünk.

Ezen túl még ha befigyel pár typo és fordítási hiba (beleboxol a karjába? bolhát csinál az elefántból?), akkor engem ott eléggé elveszített a könyv, mert már bőven nem az élmény pozitív része marad túlsúlyban. 

Forrás.

Ami tetszett, az az, hogy szépen mutatta be az ember-állat közti köteléket, ami nagyon-nagyon szoros lehet, és tényleg úgy beszélünk sokszor a kutyához, macskához, hogy hallani véljük válaszait, számítunk a beleegyezésére, a helyeslésére, a véleménynyilvánítására. Érezni azt is, hogy részben igaz történet az alapja, a kutyát, a kutyás viselkedést, szokásokat precízen prezentálja, szinte láttam magam előtt Lilyt és minden kis mozdulatát végig, pedig sose volt tacskóm. Szomorú és kicsit megszorongatta a torkomat, de olyan érzésem volt, hogy olvashattam volna ehelyett valami sokkal jobbat ebben az időben, amit rászántam. 

Értékelés: 10/4,5 Szívtelen és érzéketlen vagyok biztos. :) Szerintem túlértékelt a sztori. De Lily egy cukorfalat benne. Dögönyözzétek meg inkább a házikedvenceteket, írjátok össze az összes becenevét egy lapra, hogy meglegyen, és olvassatok valami mást. 

Vissza a Roxfortba

A Pottermore oldal már él és virul egy ideje, és sok Harry Potter rajongó gyülekezik ott, hogy mindenféle interaktív roxfortos élményben vegyen részt, pl. megtudja, melyik házba osztaná be a Teszlek süveg, vagy hogy mi lenne a patrónusa. Engem bevallom valamiért nem csábított még el soha az oldal, nem vagyok regisztrálva, így legtöbbször lemaradtam a mindenféle plusztartalmakról, nyalánkságokról, amiket Rowling közzétett ott. Most azonban kiadtak egy csokornyi e-könyvet, amik egy sor rövid sztorit, háttértörténetet, apró pluszinformációkat tartalmaznak a kedvenc varázsvilágunkról. Természetesen Rowling anyánk tollából. :) 

Ezek a kis könyvek a Pottermore-on található írások egy részből állnak. 

Nagyon tetszetősek a borítók, el tudnám képzelni őket valódi kiadott könyvként is, persze szép apró, bársonykötéses, exkluzív verzióban. Jól mutatnának, mint titokzatos és elegáns bájitalkönyvek, amiből kinézhetjük a Százfűléfőzet receptjét... És ki is nézhetjük valóban! :) A három kötet közül kettő rövid történeteket tartalmaz, főként szereplők köré összpontosulnak a benne levő írások, a harmadik pedig egy guide - na persze nem az a nagy, igazi, mindent összefoglaló rowlingi kalauz, amire évekkel ezelőtt ácsingóztak a Potter-rajongók, hanem csak egy kis nyúlfarknyi tárlatvezetés. 

A guide-dal kezdtem a sort, aminek teljes és becses címe: Hogwarts: An Incomplete and Unreliable Guide. ;) Ez volt talán az a három közül, ami a legkevesebb új infót tartalmazta, de azért jólesett kalandozni a varázsvilág és a Roxfort már jól ismert helyein. Szó esik a beosztási ceremóniáról, nevezetes varázstárgyakról, úgy mint a Merengő, az időnyerő, a Bölcsek köve, Edevis tükre, a Tekergők Térképe, aztán a roxforti portrék lakóiról (Sir Cadogan), és a kastély szellem-lakóiról is.

Kedvens kis tid-bitek ebből a részből:

- Moaning Myrtle neve (Hisztis Mirtill) eredetileg Wailing Wanda volt. :D

- Hatstall: amikor a Teszlek Süveg 5 percnél többet gondolkodik egy tanuló beosztásán. Harryék évfolyamáról Hermione és Neville került legközelebb ahhoz, hogy Hatstall legyen belőle. Híres Hatstall volt McGalagony és Peter Pettigrew. Előbbinél A Hollóhát és a Griffendél közt, utóbbinál pedig a Griffendél és a Mardekár közt ment a huzavona. A végkimenetelt tudjuk.

- A Hugrabugos klubhelyiség bemutatása, amire a könyvekben sosem került sor.
- Ó és összeért a két kedvenc fandomom: megemlítésre került a Tuatha Dé Dannan és kincseik, amik a Feverben is nagy szerepet játszanak. :))

A Short Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies két főszereplőre - McGalagonyra és Lupinra - és két mellékszereplőre - Trelawneyre és Kettleburnre - összpontosít, az ő korábbi életükről mesél benne Rowling. McGalagonyt története volt számomra a kedvenc ezek közül. 

"Remus’s Patronus is never revealed in the Potter books, even though it is he who teaches Harry the difficult and unusual art of producing one. It is, in fact, a wolf – an ordinary wolf, not a werewolf. Wolves are family-orientated and non-aggressive, but Remus dislikes the form of his Patronus, which is a constant reminder of his affliction. Everything wolfish disgusts him, and he often produces a non-corporeal Patronus deliberately, especially when others are watching."

A Short Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists szintúgy karakterközpontú, Dolores Umbridge, Horace Slughorn (Lumpsluck), Mógus prof (Quirrell) és Hóborc (Peeves) kerülnek benne terítékre, és rajtuk kívül megtudjuk a legfontosabb infókat a valaha volt összes Mágiaügyi Miniszterről a 18. század elejétől napjainkig. 

Az egyik legérdekesebb apróság ebben a részben: 

"Quirrell is, in effect, turned into a temporary Horcrux by Voldemort." :O 

Értékelés: a HP-rajongóknak sosem elég ebből az univerzumból szerintem, így aztán ezek a kis apró információmorzsák, érdekességek, összefoglalók is nagyon jólesnek amikor épp nem a valódi köteteket olvassuk újra, ki tudja hányadjára. ;) Szerintem jobban sikerült "kiegészítők", mint a Kviddics évszázadai és a Legendás lények voltak. Most már ezek is hozzátartoznak a HP-hez számomra. 

A képek illusztrációk. Forrás: tumblr

A kötetekék szókincsfejlesztésnek sem utolsók, rengeteg nem köznapi szó és kifejezés van bennük - persze most már kezdem ezt megszokni Rowlingtól. :) Íme, egy kis szószedet a végére: 

Érdekes szavak, kifejezések:

Hogwarts: An Incomplete and Unreliable Guide

- thorny question: fogas kérdés

- thorny: bonyolult

- eponymous: névadói

- altruistically: önzetlenül, önérdek nélkül

- interloper: csempész

- impel: hajt, rávisz, ösztökél

- devilment: ördöngösség, gonoszkodás

- bane: baj, vész, veszedelem

- simulacrum: bálványkép, árny

- incumbent: hivatalnok, tisztviselő

- brash: pimasz, rámenős, hetyke

- visor: sisakrostély (vagy maszk, álarc)

- to be wary of sg.: nem bízik valamiben

- imbibe: magába szív

- newfangled: újkeletű, újmódi, hipermodern

Short Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies

- burgeoning: bimbózó

- accolade: elismerés, jutalom

- buffoon: bohóc

- itinerant: vándor, kóborló

- tumbledown: rozoga, roskatag

- smitten: megigézve, elbűvölve

- eschkew: kerül, kikerül, elkerül

- gullible: naiv, hiszékeny

- chicanery: álokoskodás, ravaszkodás, fondorlatoskodás

- august: tiszteletre méltó, magasztos

Short Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists

- frolicsome: pajkos

- furbelow: fodor, cicoma

- complacency: önteltség, önelégültség

- ineffably: kimondhatatlanul

- reprehensible: kifogásolható, elítélendő

- espousal: kéfogó, menyegző, támogatás

- depose: lemondat, elűz

- infraction: megszegés, áthágás

- doting: túlzottan rajongó 

- assuage: enyhít, csillapít, lecsendesít

- fraught: kockázatos, veszélyes

- estwhile: hajdani 

- blunderbuss: mordály

- all and sundry: kivétel nélkül, boldog boldogtalan, mindenki

Nincs itthon szódabikarbóna

Fredrik Backman: Britt-Marie Was Here

A poszt címe volt az olvasás befejeztével az első mondat ami az eszembe villant, főleg azért, mert meg voltam róla győződve, van itthon szódabikarbóna, hogy ne lenne? Valamikor suttyomban azonban elfogyott... Ha ezt Britt-Marie tudná... Hagyján, de még mindig nem vettem. Az embernek pedig tényleg kedve támad mindent szétsuvikszolni egy kis szódabikarbónával a lakásban, ha elolvassa ezt a könyvet. Vagy, várjunk csak... lehet, hogy inkább mégis Britt-Marie-t hívnám át, hadd csinálja csak ő. ;) "Ha."

Britt-Marie-t a Backman olvasók már A nagymamám azt üzeni, bocs című könyvből ismerhetik, ott mellékszereplő volt a férjével Kenttel. Ebben a könyvben viszont ő kerül főszerepbe. Kent nélkül javarészt. Britt-Marie egyedül marad, leveszi a gyűrűjét is, és elborzadva nézi a fehér csíkot az ujján, a gyűrű helyén... De nem süllyed apátiába, hanem a saját lábára áll, most először, és elindul munkát keresni. Annyit jár a szegény szerencsétlen munkaközvetítős lány nyakára, hogy az rövid időn belül csak talál neki valami munkafélét, egy gondnoki állást egy lepusztult kistelepülésen, Borgban. Borgban minden bezárt gyakorlatilag a pizzériát kivéve, ami postaként és boltként is üzemel, ha kell. Ó és a focicsapat létezik még. Kár, hogy reménytelenül kétballábasak szegény gyerekek. Britt-Marie ebbe a kis koszfészekbe cseppen, és mi is lenne az első dolga, ha nem a takarítás? Újra és újra tisztára súrolja a gondnoki házat, és közben barátságot köt egy kis patkánnyal. :)
... Aztán nem csak  a patkánykával, hanem másokkal is. A patkány maradt egyébként a kedvenc mellékszereplőm. :D

Szemtanúi lehetünk, ahogy kissé feloldódik ez a merev, karótnyelt nőszemély, és bár ugyanolyan busybody és nag-bag marad - sajnálom, nincs erre jobb szó magyarul! -, sokat változik.

“One morning you wake up with more life behind you than in front of you, not being able to understand how it’s happened.” 

Nem hiányzik a finom humor a kötetből, számtalanszor húzta széles mosolyra a számat, és sokkal közelebb került hozzám Britt-Marie furcsa, magának való karaktere, mint vártam. Szerettem megismerni Britt-Marie-t mélyebben, közelebbről. A múltját, gondolatait, a listáit, a bogarait. Hogy mi van a sok szösz-szedegetés, szoknyaránc-elsimítása mögött. Hogy milyen félelmek gyötrik. Örültem, hogy egy ilyen fura, de szerető közegbe került Borgban.
Mégis: sosem tudná felülmúlni Ovét. Ebben a történetben nem volt annyi szívtépés, báj, romantika és édesbús hangulat számomra. Kevésbé rántott magával.
Akkor kapott el igazán az az érzés, amire vágytam tőle, amikor Kenttel való kapcsolatán, és magán az életen merengett Britt-Marie.

“Because life is more than the shoes your feet are in. More than the person you are. It's the togetherness. The parts of yourself in another. Memories and walls and cupboards and drawers with compartments for cutlery, so you know where everything is.”

A focis szál kicsit untatott benne, de a gyerekeket szerettem, igazán egyedi hangjuk volt, és kellemes meglepetés volt, hogy hogy megtalálták Britt-Marie-val a hangot.

Kicsit néhol túl keserű volt, kicsit kilátástalan, aztán megcsillant a remény, jött valami nevetnivaló, vagy nevetnivalón képtelen dolog, és egészében egy jó történet kerekedett belőle.
Hogy a végén hol köt ki Britt-Marie, az kérdés. Nem volt rossz a befejezés, de nem ilyenre számítottam.

Értékelés: 10/8 "Ha." :D Vegyetek szódabikarbónát és használjatok mindig poháralátétet! Ó és etessétek a hozzátok tévedő patkányokat Snickersszel! :)


“A few years turned into more years, and more years turned into all years. Years have a habit of behaving like that.” 



Újraolvasós lesz valamikor. :) 

Georges Simenon: Maigret csapdát állít

A Maigret és az egyes számú zsilipen kívül augusztusban jött még ki, szintén az Agave Simenon sorozatában a Maigret csapdát állít című kötet is. Ez kakukktojás, mert nem most jelenik meg először magyarul, mint a sorozat többi része. Ugyanezen a címen már megjelent korábban is, az új kiadvány apropója az, hogy elkészült belőle a film, amiben Rowan Atkinson játssza a híres felügyelőt, és aminek nagy részét Magyarországon forgatták. Nemrégiben leadták a tv-ben is, de akkor bevallom inkább csak fél szemmel néztem, tudtam ugyanis, hogy el is szeretném olvasni hamarosan.

A könyv borítóján maga Atkinson van, Maigret-ként természetesen. Szerintem egyáltalán nem üt el filmes borítóként ez a sorozat többi darabjától, abszolút beillik a sorba, és a színei is nagyon harmonikusak. 

A történetbe jólesően merültem bele, a már megszokott maigret-i nyomozás következett, de ezúttal egy rendkívül merész trükk is szerepet kap, csapdát állítanak a keresett sorozatgyilkos elfogásához... (tiszta Gyilkos elmék :)) A sajtó nagyszabású megtévesztése egy, az arcát eltakaró ember felvonultatásával és órákon át tartó zárt ajtók mögötti kihallgatásával talán meghozza a várt eredményt, és a gyilkos sértett hiúságában talán újra lecsap... De ezúttal nem lesz könnyű dolga, mert óriási csapatot mozgósít a rendőrség városszerte. 

A csapda pedig működik! Bár először úgy tűnik minden, ami Maigret kezébe kerül, csak egyetlen gomb és egy cérnaszál, ám mégis, a mi derék felügyelőnk néhány kupica kökénypálinka és pár korsó sör elfogyasztása után összerakni látszik a képet. Ekkor azonban ismét váratlan fordulat történik... 

 Régebbi borítók. 

Szerintem remekül felépített regény lett, klasszikus vonalakat követ, fordulatai bár lehet, hogy valamelyest kiszámíthatóak, mégsem válnak unalmassá. Imádtam azt, hogy a zsilipes könyv után most Maigret ismét "nyugalomban lehet", nincs mellette végig egy nagyon erőteljesen negatív szereplő, aki lehúzná, gondolkodhat, autózhat, sörözhet egyedül, vagy a már jól ismert kollégáival, Janvier-vel, Lucas-val, Lapointe-nel. Tetszett a sajtó embereinek szerepeltetése is, kíváncsiságuk, a csalira harapás... és hát persze Madame Maigret is előkerült. :) Ez a szegény asszony, mindig együttérzőn gondolok rá, hogy mennyit várja haza a férjét, aki unos-untalan csak hazatelefonál, hogy most nem megy mégse, vagy ha haza is tér, hát nem felhívják megint, hogy azonnal menjen vissza?! Szeretem kettejük kapcsolatát. Mindig megsajnálom őket, hogy milyen keveset vannak együtt, az ügyek miatt nem jutnak el nyaralni sem, aztán mindig fejbe kell kólintani magam: ehhem, ők csak regényhősök... :) 

Jelenet a filmből.

Értékelés: 10/9

Kiadja az Agave. Rendeljétek meg >ITT<! Csak 1710 Ft. :) 

Rachel Joyce: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry

Harold, Harold, nem könnyítetted meg a dolgom...

Harold Fry elindul feladni egy levelet régi kollágájának és barátjának, Queenie Hennessy-nek, aki rákbeteg és egy hospice-házban haldoklik... Harold azonban elhagyja az első, majd a második postaládát is, és megfogalmazódik benne egy elhatározás: ő bizony elgyalogol Queenie-hez Berwick-upon-Tweedbe és Queenie meg kell hogy várja, Queenie élni fog! Harold átgyalogol fél Nagy-Britannián, sok-sok furabogár emberrel hozza össze a sors, sőt, egy időre a média is felkapja, és követőkre is akad, de a végén ismét egyedül róhatja a kilométereket. Az érdekesebb szál talán mégis közben Maureen, Harold otthon maradt felesége, és az a sok minden, amit a múltról, a kapcsolatról, közös életükről és a fiukról megtudhatunk...

Nem akarok sokat írni erről a regényről, mert annyira nagyon nem tudott magával ragadni és beszippantani, hogy ékes szóvirágokat csaljon elő belőlem. Nem tudom igazából egy középszerűnél jobbra értékelni, és ami dicséretre méltó, azt is leginkább a végével érdemelte ki. Meg kell hagyni, tényleg nagyon szép és megható történet, vannak benne megfontolandó dolgok és egyszerű, mégis zseniális gondolatok a megbánásról, szeretetről, az élet rövidségéről, gyászról és vezeklésről. De úgy örültem volna, ha ezt a könyvet mondjuk Fredrik Backman írja inkább... csak ez járt a fejemben (olyannyira, hogy bele is kezdtem Backman Britt-Marie-jába, ahogy Harolddal elbúcsúztunk egymástól, mert elkezdett hiányozni az a jó stílus...) Joyce stílusa nem tetszett igazán, száraz volt kicsit, és sajnos vagy 150 oldalt masszívan untam is, amiért eléggé tudok haragudni, és félre is akartam tenni emiatt a könyvet.

Amikor pedig a zarándokok csatlakoztak Haroldhoz, és lelassították, meg csupa felesleges hívsággal voltak elfoglalva és Harold nem volt képes nemet mondani, na akkor kifejezetten frusztált az egész.

Értékelés: 10/5,5 Vannak benne remek gondolatok, de valahogy szebben kellett volna megágyazni nekik. Ne az utolsó két fejezetben legyen csak jó egy könyv. Hiába szól vezeklésről, zarándoklatról, ettől még nem kéne olyan monotonul kattognia végig, mint egy metronómnak. És jó lett volna némi humort is belecsempészni.

Térkép Harold útjáról:

U.i.1.: A történet folytatása a The Love Song of Miss Queenie Hennessy. Még nem döntöttem el, de lehet, hogy mégis benevezek rá... Queenie életében maradtak azért még homályos foltok. Na, majd meglátjuk. 

U.i.2.: Erről a könyvről mindig a yachting shoes fog eszembe jutni, amiben Harold gyalogolt. Na meg a sebek és sebtapaszok tömkelege. :D

Georges Simenon: Maigret és az egyes számú zsilip

Nem múlhat el az augusztus Simenon megjelenés nélkül, és szerencsére idén is kijutott belőlük kettő erre a hónapra. :) Ezek közül elsőként a Maigret és az egyes számú zsilipet vettem kézbe. 

Fülszöveg: "Két férfit halásznak ki a Szajnából: az öreg tengerész Gassint, aki véletlenül esett a vízbe, mivel szokás szerint részeg volt, és egy gazdag kereskedőt, Émile Ducrau-t, akire késsel támadtak rá a parton, de ő váltig állítja, hogy nem ismerte fel a tettest. Másnap a sebesült a helyszínre küldött Maigret segítségét kéri a támadó felkutatásához. Maigret hamar megkedveli a keménykötésű, nyers modorú férfit, és elhatározza, hogy utánajár az ügynek.

Amikor Ducrau fiát holtan találják egy levéllel, amelyben bevallja, hogy ő támadt rá apjára, a felügyelő érzi, hogy másfelé kell keresnie az igazságot. Szokás szerint alaposan bejárja a helyszínt a nyomozás során, és Lucas segítségével próbálja kibogozni az ügy szálait az uszályok kikötőjének zárt világában."

Uszályok, hajóvonták, zsilipek, a kőtörő szüntelen hangjai a kikötőben, ahol egy éjszaka épp egyszerre kezd fuldokolni két ember... Az egyiknek szúrt sebe van, de nem emlékszik, hogyan és miért támadták meg, a másik csak simán részeg. Gassin és Ducrau ügyét persze Maigret kapja, aki épp a nyugdíjazása előtt áll, ez lesz az utolsó ügye. A munka vége olyan közel került, hogy csak annyit kell mondania: szerda. Addig és nem tovább. Meg tudja vajon oldani addig a bűntényt? A késszúráson kívül persze hamarosan akad még néhány akasztott hulla is, és zavaros családi viszonyok, eltitkolt gyerekek... 

Történetben ez egy kicsit gyengébb Maigret volt, de hangulatában erős: fojtó és zavaros, az ember úgy érzi közben, hogy ha nyel egyet hangosan, a szereplők hirtelen felé fordulva rámerednek majd a könyvlapokról. 

Ducrau számomra nagyon ellenszenves és idegesítő szereplő volt, és sajnos ő kapta a legtöbb teret. Nem tetszett a sok elsinkofált részlet, és az sem, hogy Maigret alig volt magában, egyedül. Valahogy hiányoztak a szokásos gondolkodós körei, mintha kicsit ki lettem volna zárva a fejéből - pedig máskor is ki vagyok, hiszen leginkább csak magában ötöl-hatol, mégis más volt most a helyzet. Ebből a szempontból rendhagyó Maigret, de nagyon feszült hangulatú, ami már inkább feszengő néha. 

A végén minden mozaik darabka a helyére kerül és egy szürreális vacsorajelenet, majd egy még szürreálisabb utolsó "séta" a zsilipek mellett pontot tesz az i-re. 

Értékelés: 10/6,5 Talán jobbat érdemelne, ebben a kicsit alacsonyabb pontszámban ugyanis benne van a saját kis Ducrau irányában érzett ellenszenvem és frusztráltságom is. Egy picit hasonlított a hangulat a Maigret és a flamand lányra, de annak jobban szerettem a cselekményét. 

Kiadja az Agave. Vedd meg >ITT<! 

A Maigret csapdát állítot olvasom már, és rájöttem, hogy még 5 másik pótlandó Simenonom van az Agavésok közül, amikre nagyon kíváncsi vagyok. :) 

Very Good Lives

J.K. Rowling: Very Good Lives

Nagyot néztem, amikor megláttam ezt a könyvet, cirka egy éve, mert azt hittem, lemaradtam egy újabb Rowling regény érkezéséről, de nem erről volt szó. Ez a kis könyvecske egy avatási beszéd szövege teljes egészében, amelyet a mi Rowling anyánk mondott a Harvardon, 2008-ban. 

A beszéd videón is megtekinthető, például >itt<, vagy >itt< a szöveggel együtt. Hogy miért jó papíralapon kiadni-megvenni-elolvasni egy 20 perces szöveget, ami az interneten amúgy is elérhető? Azért, mert igazán odatették magukat a kiadványt készítők: igényes, minden szövegrészhez odaillő rajzokkal illusztrált kötet született, igazán öröm lapozgatni. A fehér alapon piros betűs védőborító alatt piros alapon fekete diplomasityakok vannak. :) Persze a belbecs is értékelendő, egy ilyen inspiráló, empatikus, okos, mégis humoros beszédet élvezet magaménak tudni nagy kedvencemtől kemény kötésben is, nem csak egy kattintható videó formájában. 

Jó beszédet mondani piszok nehéz. Akinek valaha kellett már írnia és előadnia bármi beszédet a nagyközönség előtt, és nem döntött úgy, hogy beéri a közhelycsattogtatással, az tudja ezt. Úgy beszélni, hogy az nem csak hogy ne legyen unalmas - ez önmagában kevés -, de megérintse a hallgatóságot, valamiféle katarzist hozzon magával a végére, és nyomokat hagyjon, még ha azok nem is mondatok, vagy szavak, hanem csak impressziók, nagyon-nagyon nehéz. Szerencsém volt egy remek szónokhoz életemben - sajnos már nem él -, akinek a beszédein csüngött mindenki, és akit emiatt nagyon szerettem. Rowling is kiválóan beszél, és nagyon szépen építette fel a végzős harvardi diákok számára szánt beszédét. 

Forrás.

Külön szeretném kiemelni az alcímet - The Fringe Benefits of Failure and the Importance of Imagination -, ami a szöveg két alappillérét, és így fő üzenetét emeli ki, és így hathatósan tesz azért, hogy később is beugorjon majd Rowling szavainak sava-borsa. 

Rowling nem követte el azt a hibát, hogy általánosságokban beszélt volna. Magából, saját életéből, saját kudarcaiból, sikereiből építkezett a beszédben, mégsem csak róla szólt. Nem követte el azt a hibát, hogy a sorsáról prédikáljon - csak mesélt, csak beszúrt tényeket és gondolatokat saját döntéseiről, félelmeiről, érzéseiről. Nem követte el azt a hibát sem, hogy túlságosan rápörögjön a nagy mű, a Harry Potter sikerére. Néhány utalásban, és mondanom sem kell, stratégiailag jó pontokon szőtte csak bele a varázslatot a mondókájába. Nincs túlterhelve idézetekkel, bölcseletekkel, zárószava, és így az "útravaló" pedig nemesen egyszerű lett: "I wish you all very good lives." 

Rowling egy rendkívüli nő, ez ismét bebizonyosodott. Vagy inkább egyszerűen csak újból megerősítést nyert. :) 

Forrás.

Szó-tár a beszédhez: 

- commencement address: avatási beszéd

- extol: magasztal, dicsőít

- quixotic: donkihótei (jujjjdecsúnyaezígy!!!), fantasztikus, fellegekben járó

- quirk: csípős megjegyzés 

- anvil: üllő

- vocational: szak-, szakmai

- entail: maga után von, vele jár

- caprice: szeszély

- attain: elér, elnyer

- adversity: balsors, csapás, viszontagság

- vicissitude: baj, viszontagság, forgandóság

- temerity: vakmerőség

- humbling: megalázó, megszégyenítő 

- collude: összejátszik, lepaktál

Tapicskolás és bratyizás - csalódtam Csernusban

Csernus Imre - Pampuryk Péter: Felnőtt húsleves

Istenem, de jó, hogy vége, hogy nincs több lap - ez volt az első gondolatom, de már a közepétől gyorsolvasva próbáltam pörgetni, keresve a velejét, az értelmesebb részeit, és azt, ahol a szokásos Csernust kaphatom, kicsit mindig más nézőpontból, mindig valami kis új apróságra rávilágítva... De csalódnom kellett. Csalódott vagyok, hogy ezt könyvként kiadta a kezéből, és csalódott vagyok az emberben is egy kicsit, mert amit magáról mesélt az sem volt ebben a pár fejezetben szimpatikus. Tönkrement a kapcsolata, amiben nem látta pont azokat a tipikus hibákat, amiről osztja az észt? És úgy mellékesen félrekefélt? :D Hát ez nem esett jól, csúnya karcolásokat ejtett a róla kialakult idealizált képen, ami a fejemben élt, szóval ezt a könyvet igyekszem majd nagyon gyorsan elfelejteni. Emberből van persze, meg hibázik, meg tanul a hibáiból, oké, de mégis úgy éreztem, ezt kár volt kiteregetnie, főleg ennyire röviden és pőrén. 

A könyv az Élet- és ételérzések alcímet kapta, és emiatt egy jó kis gasztro-utazásra is számítottam. Nos, néhol valóban csorgott a nyálam, de mégis elég haszontalannak éreztem ezt az egész koncepciót, sőt hibásnak. Ti élvezitek azt, amikor valaki beszélgetés közben elmond full egy-egy receptet? Engem ki lehet vele kergetni a világból... Teljes oldalnyi receptek is be vannak szúrkodva, amiket megvallom őszintén az első három után úgy ugrottam át, mint a sicc. Most konfitálásról akarok én olvasni, vagy imádott dokim pszichologizálásáról? Utóbbiról akartam volna, de ebből vajmi kevés volt sajnos. 

Nagy hibája a könyvnek ez az irtózatos lusta, lapos, végtelenül unalmas egymással bratyizás, amit előadnak itt ezek a férfiemberek... Meggárgyulok a beceneveiktől is, irritál ez az egész Pampi, Csuti, brrr, nem tudom, de kiráz a hideg tőle. Párbeszédes forma, ami szinte mintha tényleg szerkesztetlenül került volna bele, úgy, ahogy egy-egy borozgatás, evés-ivás közben dumáltak. Most őszintén, mindannyiunkban lenne annyi önkritika szerintem: egy baráti beszélgetés minden sorának papírra vetett kivonata ugyan ki a kutyának lehet érdekes ilyen részletességgel? Még azoknak sem, akik a beszélgetés résztvevői voltak. Ezt átélni jó csak, megélni, abban a pillanatban.

Arról nem is beszélve, hogy én eddig azt hittem, nem idegesít a dőlt betűs szöveg, de rájöttem, ha egy, vagy netalántán két egész oldalnyit, illetve hosszú bekezdésnyi részeket kell dőlt betűsen olvasnom, azt nagyon nem komálom. Amikor nem Csernus beszél, vagy nem recept van, akkor mind dőlt betűs... -.-'

Az elején még elkezdtem jelölgetni benne, aláhúzogattam részeket, de az első 30-40 oldal után már szinte semmit nem találtam benne, ami erre lett volna érdemes. És azokat a szamárfülezett részeket nincs is kedvem kiírni sem, a könyv többi része ugyanis elrontotta a szájízem. Tapicskolás volt ez a langyos húslevesben. Becsületből fejeztem be, meg mert várólista csökkentős volt... 

Most egy darabig szerintem nem olvasok Csernust, utána majd gyógyítom sebeimet valamelyik remélhetőleg jobban sikerült könyvével (A nő - Csajsziknak, A férfi - Srácoknak).

10/3

Jonas Jonasson: The Girl Who Saved the King of Sweden

Jonas Jonassonnal 3 éve ismerkedtem meg, és menthetetlenül beleszerettem a 20. század történelmén átívelő százéves emberes történetébe. Azóta kacagtam már Gyilkos-Anders képtelenségein is, és most végre sorra kerítettem a "köztes" kötetet is. :) 

A könyv magyarul Az analfabéta, aki tudott számolni címet kapta (és egy ismételten csak szörnyű borítót, de legalább passzol a többi közé - szerencsére nekem angolul van meg), ami meg kell hagyni szerintem sokkal jobban illik hozzá, mint a királymegmentős verzió, mert akkora királymegmentésről azért nincs szó. De lehetett volna akár Az atombombán ülő lány is. Jelzem a címben levő "lány" nem ijesztett el az olvasástól, lévén, hogy nem thrillerről van szó, és hogy Jonas Jonassonban volt azért már bizodalmam. :) 

A százévest nem érte utol, ötleteiből valóban merítkezett, felépítése, vonalvezetése néhol hasonló volt, humorában, fordulataiban viszont inkább Gyilkos-Anderses volt. Szóval kicsit ilyen is, kicsit olyan is, de a története nem volt olyan erős, mint az előbbié, a humora nem volt olyan gyilkos (haha), mint az utóbbié. Valahol középen parkol, és sajnos emiatt felejthetőbb is, úgy érzem.

A főhőse Nombeko Mayeki, az analfabéta, akinek valóban zseniális matematikai tudása van elmaradott körülményei ellenére, és aki a latrináknál kezd Dél-Afrikában, aztán a Pelindaba központba kerül, végül pedig Svédországba, mindezt úgy, hogy igazából hivatalosan nem is létezik. Ó, és szert tesz egy atombombára is, ami hogy, hogy nem, feleslegben volt (mondom én, ő tud számolni, mások nem). 

Megismerkedik Holger Eggyel és Holger Kettővel, a mindig dühös Celestine-nel, Kína és Svédország vezető politikusaival, és egy grófnővel is, aki talán igazából nem is grófnő. Nyomokban előfordulnak még hamisított vázák, kínai testvérek, lopott rendszámtáblák, fogak helyén eldugott gyémántok, véletlenül elsülő pisztolyok, óó, és combokba állított ollók is! Egy pirinyót rejtőjenősen hangzik így ömlesztve. :)

"The difference between stupidity and genius is that genius has its limits."

Amint az látszik ebből a rögtönzött összeállításból, egy jó nagy sületlenség az egész, persze abszolút humorosan és jó stílusban előadva. Sok szerencsétlenkedés egy rakáson, nem létező emberek és nem létező atombomba problematikája, valamint fejetlenség minden mennyiségben. :) A rákészülést elég hosszúnak éreztem, a könyv maga is kicsit túlnyújtott, de a történetben is azért sok év-évtized telik el, mire egyről a kettőre jutnak. 

Hektikus és vicces, mégis a végére egy kicsit kifulladt. 

10/8

Érdekes szavak, kifejezések: 

opine - gyanít, vél, gondol, véleményt nyilvánít

joist - gerenda, födémgerenda, kötőgerenda

halibut - lepényhal
lie fallow - ugaron hagy, parlagon fekszik, parlagon hagy

Ez volt idén a 8. várólistacsökkentős könyv, amit elolvastam. :) 

Török bonbon

Ez a három török könyvecske a Napkút Kiadó standjánál rabolta el a szívem, rögtön ahogy elkezdtem nézelődni az idei Könyvhéten. Mivel menten beléjük szerettem, én is elraboltam őket magamnak, otthonra. Sokáig nem halogattam az ismerkedést, mindet beterveztem most őszre, és gyorsan el is olvastam őket. 

Aytül Akal: Léggömbök a magasban

Aytül Akal nagyon érti és érzi a gyerekek világát. Remélem több művét is megismerhetjük majd magyarul. A történetek kedvesek, szívhez szólóak, néhol tanulságosak is, de nem erőltetetten.

Barátság, testvéri szeretet, szülőkkel való konfliktusok és megoldásuk, nagyszülők és a fejlődő technológia egyaránt előkerülnek témaként ezekben a rövidke kis fejezetekben.

Az illusztrációk zseniálisan jók, illenek a kötet hangulatához. Még az oldalszámok is apró lufikban csücsülnek. :)
Kedves, hangulatos kötet.

10/10

Solmaz Kâmuran: A szerelem fogságában

Ez a könyvecske teljesen más jellegű volt, komolyabb és komorabb is. Szürreális képzelgések szürreális képekre festve. Érdekes élmény volt, de sokszor abszurd, elvont. Reménytelen, beteljesületlen szerelmek sora ez a könyv. Három történet van benne, az elsőben egy narancs és egy férfi, a másodikban egy légy és egy nő, a harmadikban pedig egy férfi és egy nő szerelme kerül a középpontba, vagy sokkal inkább talán az egymás iránti vágyódásuk, aminek foglyai.
Nem annyira nyerte el a tetszésemet, mint vártam, komorsága rám telepedett, egy picit mást vártam tőle. Illusztrációit nagyon szeretem, Nevin Hirik munkáját dicsérik.

10/7,5

Gülsevin Kiral: Ellopják Isztambult!

Ez volt az első könyvecske, amin megakadt a szemem a standnál, mégis végül ez lett a legnagyobb csalódás. 8-10 éves fiúcskáknak ajánlom esetleg. Elég kidolgozatlan, felületes, hiteltelen történet. Ellopnak benne egy kupolát, egy hidat, egy tornyot és még csak meg se tudjuk, hogy ez a képtelenség mégis hogy történt, vagy hogy a visszaszerzésük hogy zajlik. Erőltetetten próbálja tanítani a világ földrajzát, de nevetségessé válik vele. Szánkba rág néhány rettenetesen alapvető információt egy-egy országról vagy városról, és akkor ott áll a felnőtt nyomozó is az állát vakargatva, hogy hmmm, vajon mi lehet ez a hely, ahol gondolával közlekednek... -.-' Fel akarja hívni a történelem szeretetére, a város ismeretére, műemlékvédelemre a figyelmet, de kissé didaktikusan teszi ezt.

A nyomozás maga nevetséges, a vége pedig végképp összecsapott.
A design viszont remek, imádom a borítóját, és a fejezetcímeknél vannak itt is apró illusztrációk. :)

10/4