Anna Kareninától a karácsonyi malacig!

Amikor írok egy adag újdonságról, mindig, de tényleg minden egyes alkalommal, szinte már másnap jön valami nagyágyú hír egy újabb megjelenésről, ami így óhatatlanul éppenhogy kimarad az előző bagázsból. Na de sebaj, van még itt elég szabad felület, úgyhogy ismét hoztam egy csokorra való újdonságot, könyvekkel és várható adaptációkkal, amik érdekelnek. :) 

Forrás.

Kísértés, könyvmegjelenés a neved

Olyan régóta terveztem már egy közelgő megjelenések posztot, hogy a legtöbb könyv, amit mutatni akartam, időközben elvesztette szinte az "újdonság" státuszt, még szerencse, hogy nem úgy tűnik, hogy kifogyunk az érdekes megjelenésekből, simán szembejött egy rakás izgalmas új könyv azóta is. :) 

Forrás.

Lássuk, engem mik csigáztak fel a friss/közelgő könyvmegjelenések közül az elmúlt időszakban: 

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból

Ha ez a könyv eltűnne a világból... Nos megmondom őszintén, semmivel sem lennénk szegényebbek. Mindig bedőlök a macskás köteteknek; tavaly év elején A macskavendégben csalódtam (bár közel nem ekkorát), idénre pedig Kawamura kisregénye jutott osztályrészül.
Az első meglepetés egyébként az volt, hogy milyen rövidke, puhaborítású kis "füzet" ez. A 21. Század Kiadó Kult könyveihez hasonló formátumra és hosszra számítottam először.

A történet dióhéjban annyi, hogy a narrátorról kiderül, agydaganata van, és nagyon kevés van hátra az életéből. Megjelenik neki az ördög, aki szakasztott mása, és üzletet ajánl: minden alkalommal, ha eltüntet valamit a világból, egy nappal meghosszabbodik az élete. Azonban nem lehet olyan jelentéktelen dolgokat kérni, mint a penészfoltok a falon, vagy a por a polc tetején... Igazából az ördög dönt, és így kerül sorra pl. a mobiltelefon, vagy a film. Az egyes fejezetekben azt veszik aztán sorra, milyen is a világ az eltüntetett dolgok nélkül.
A narrátornak van egy macskája, Káposzta, és az ő, illetve az összes macska eltüntetése is szóba kerül. Felrémlik egy korábbi macska, Saláta is, akit a narrátor édesanyja nagyon szeretett, aztán különféle családi emlékek, konfliktusok derengenek fel, és egy régi szerelem, aminek vége szakadt.

Nem is hangzik elsőre olyan rosszul, igaz? Némi filozofálgatás, bölcsességek, egy kis japán kultúra... Mégis mindenhol elrontódik. Hol a hangulat csúszik félre, hol a párbeszéd, hol a stílus, a nevek, a szavak, a történések. Hol gejl, hol komolykodó, és folyamatosan mindenkinek folyik és ömlik benne a könnye, miközben az olvasó csak leshet maga elé, a meghatódottság, megrendültség legkisebb jele nélkül.
A főszereplő élete üres és értelmetlen, ezenfelül még unalmas is, következésképp a hosszabbítgatásának sincs semmi értelme, és ő maga sem tesz sok értelmes dolgot a nyert napokkal - jó, talán a végén egy valamit, de az túlságosan nyitva van hagyva. Ő maga pedig buta és kellemetlen alak, én nem éreztem iránta részvétet, vagy szánalmat.
Az ördög alakja a ráaggatott Aloha névvel és hawaii ingekkel egyszerűen nevetséges. Stílusa bárgyú.

Ezek tényleg valódi párbeszédek a könyvből, csak hogy ti is szenvedjetek kicsit:

"– Hááát… kicsoda maga?
– Mit gondol, ki vagyok?
– Jééé… a Halálisten?
– Sajnálom!
– Sajnálja?
– Én az ördög vagyok!
– Az ördög?
– Igen, az ördög! – mondta, miközben (meglehetősen
könnyedén) előlépett."

"– Mit csináltál?
– Á, nem érdekes, minden oké. Akkor kérlek, halj meg!
– Nem kell mondanod. Mindjárt meghalok.
Kitör belőlem a nevetés. Erre Aloha is nevetni kezd."

Sokkal többet vártam a könyvtől, és messze nem ezt a végtelenül primitív stílust. Volt, hogy teljesen értelmezhetetlen dialógusok zajlottak, kohézió nélkül. Ez, gyanítom, részben a borzalmas fordítás számlájára írható... Vihar Judit a fordító..., nos inkább nem részletezem, mit gondolok, de nem tudom hogy lehetett elfogadni a munkáját?! Felkiáltójelek, betűk hozzáadása a szó végéhez, hogy valaminek nyomatékot adjunk, komolyan? (pl.: Miiii? Hááát... Húú!) Angol szavakat is benne hagyott néha a szövegben, ami abszolút nem volt indokolt.

Néhány fontos gondolat van persze a könyvben, de egyébként nekem túl művi, modoros, erőltetett. 

A két mondat, amit szájhúzogatás nélkül jelöltem benne jónak: 

"Miért van az, hogy az emberek olyasmit várnak el másoktól, amikre maguk sem képesek? "

"Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet."

De sajnos az elgondolkodtató dolgokon kívül kifejezetten káros gondolatok is helyet kapnak. Ezért például nagyon utáltam: 

"Ha egy szép napon egyedül vagy és valami szomorúság ér, akkor vágj egy erőltetett mosolyt és hunyd be a szemed. És ezt megteheted, ahányszor csak akarod!"

És ez volt benne "varázslatnak" aposztrofálva... Hogy ha bajod van, akkor is kurvára mosolyogjál! :D Szerintem nem jó, nagyon nem jó, ha az ilyenek felett csak úgy elsiklunk, és kikiáltjuk bölcsnek a könyvet. Senkit nem zavart ez az elcseszett gondolkodásmód? 

A történet fő tételmondata, ami a borítón is szerepel, pedig ez volt: 

"-Ahhoz, hogy valamit kapj, valami mást el kell veszítened."

Erre építeni egy sztorit? És hovatovább azzal alátámasztani, hogy amikor macskája lett az anyjának, akkor elveszítette a macskaszőr allergiát egyszercsak? :D :D Sírva röhögök, miközben valószínűleg a távolba révedve kéne ízlelgetnem ezt a felvetést. :"D Ilyen ostoba, spiri-ezo álbölcselet marhaságot nekem semmilyen körülmények közt nem vesz be a gyomrom. De aki szerint az univerzum, a karma, vagy a feng shui majd szépen mindent kiegyenlítenek a mérlegen, az biztos elalélt gyönyörűségében, hogy hát igen, ha valamit kapunk, valami mást elveszítünk érte... Milyen rohadtul mély. Csak lényeges lenne ezt valahogy normálisan értelmezni, és megfogalmazni, valamint jó stílusban előadni az értelmezést (pl. sokszor valamit fel kell áldoznunk, hogy eljussunk valahova, vagy kiteljesedjünk valamiben, esetleg), nem erőltetett, vagy semmitmondó képekkel, mert akkor talán még a magamfajta realisták is bekajálnák. 

Macskás japán könyv? Többet nem dőlök be! 

Nem címkéztem paprikásnak a posztot, de lehet, hogy mégis az lett? 

10/3,5

Újdonságok nyár végére és őszre

Forrás.

Mindig figyelgetem az új megjelenéseket, bár sokkal jobban szelektálok, hogy mit is vegyek meg/kérjek ajándékba magamnak. A beszerzések terén jól állok egyébként idén, 28 eddig a bűvös szám, és mivel elég sok könyvemnek sikerült új gazdát találnom a régebbiek, vagy nem kedveltek közül, valamint, mivel gazdagabb lettem idén néhány szépséges nagy polccal, nem lett kevesebb a helyem, elférnek szépen, és lelkiismeretfurdalás sem gyötör az állománynövekedések miatt. 

De most lássuk inkább mik azok a megjelenések, amik mostanában felkeltették a figyelmemet - na persze nem mindet fogom beszerezni. 

Könyves-filmes egyveleg

Forrás.

Már jó rég nem sikerült összehozni hírposztot, mert valahogy semmi nem jött szembe, ami érdekelt volna. Nézegettem a megjelenéseket, de egyik sem szólított meg. Persze jó, ha néha vannak ilyen lélegzetvételnyi szünetek, és nem bombáznak a kiadók számolatlan érdekes új címmel. ;) 

Természetesen azóta fordult a kocka, és jó néhány könyv felkeltette a figyelmem, plusz érkezik pár adaptáció is, amikre szintén befizetek, az biztos. Lássuk, mik is ezek:

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Idénre átcsúszott olvasmány lett a tavalyi év kétségkívül egyik leggyönyörűbb kiadványából, a 21. Század Kiadónál megjelent A hableány és Mrs. Hancockból. Bizony volt benne betű rendesen! :) A csodaszép borító alatt, közel 500 oldalon egy igazán érdekes, különös, nagyon hangulatos regény bújt meg, aminek élmény volt felfedezni a titkait. Stílusában, tempójában, valamint mellékszálainak és mellékszereplőinek érdekes sorsát tekintve szerintem hasonlít kicsit az Az essexi kígyóhoz.

A történet Angliában játszódik 1785-ben, és élénk, színes-szagos képet tár elénk az akkori hétköznapi életről, mind a szegényebb, mind a kissé módosabb rétegek mindennapjairól. Legyen szó az öltözködési, étkezési, vagy szórakozási szokásokról, mindenről élvezetes, magával ragadó leírásokat kapunk. A nyelvezete is nagyon tetszett, a régies szavak korhűvé varázsolták, a megfogalmazás pedig egészében véve nagyon igényes volt. 

"A hátsó falat üveges likőrök s a legkülönfélébb színű és ízű szirupok borítják be, van ott bergamott, szőlő, cinóber és rózsa, és tajtékos tetejű krémek állnak poharakban a hűs márványlapokon, a hátsó traktus felől pedig végeláthatatlanul érkeznek a finomságok. Csíkos gyümölcskocsonya közeleg a csevegő vendégek asztalához, és habos sörbet és kis fagylaltbombák, egerek, oroszlánok, tornyocskák. A pulton cukrászsüteményekkel megpakolt üvegtálcák ékeskednek, van rajtuk picikére vágott, borostyánszín karamell, sárgálló sodóval készült gyümölcslepények és omlós lekváros szívek. Angelicának egy narancsvíztől illatozó sokgyümölcsös, ropogós kekszféle a kedvence, amelynek rücskös felszínét kármin, aranylevél, mandula és piros bogyók díszítik."

Mr. Hancock már jó ideje nem tud semmit egyik hajójáról, amelynek kapitánya azonban a visszatértekor meglepő hírrel szolgál: mindent eladott egy hableányért cserébe! Mr. Hancock bár nem örül a felelőtlen tettnek, és annak, hogy az üzletben ilyen furcsa fordulat következzen be, vonakodva ugyan, de megfogadja a tanácsot: mutogatni kezdi a portékát mint kuriózumot. A halott torzszülötthöz hasonló, éles fogú sellőrelikvia jó pénzszerzési lehetőségnek bizonyul és szemet vetnek rá mások is... például Mrs. Chapelle az egyik helyi kuplerájosnő, aki bérbe veszi azt Mr. Hancocktól, hogy egy pazar, az érzékeket szédítő estély során bemutassa az elitnek is. 

Már a kötet elején Mrs. Angelica Neal-nél is megfordulunk, akinek Mrs. Frost, elmaradhatatlan társa épp a frizuráját és a ruháját igazgatja. Angelica kurtizán, akinek azonban nemrégiben meghalt gazdag pártfogója, és most kénytelen újra hódítani, és elfoglalni az őt megillető pozíciót, lehetőség szerint úgy, hogy nem köteleződik el egykori mesternője, Mrs. Chapelle felé.

"Az ezernyi mesterség e városában egy van csupán, amely a nőknek jut."

Mr. Hancock és Angelica szálai természetesen összefutnak a hableány révén, de a történet annyival több ennél, hogy bizony kell az az 500 oldal az elmeséléséhez. Kezdettől jobban szerettem olvasni Angelica részeit, izgalmasabb karakter a sótlan Hancocknál, és később inkább ő is lett a főszereplő, nem a férfi. Angelica bár rendkívül makacs, dacos, és nem mindig hoz jó döntéseket, mégis nagyon érdekes személyiség, aki végig egyfajta rivaldafényben fürdik.

"– Gyümölcsös csók – suttogja. Kibontja, és hagyja a földre hullani a madzagot. Aranyszín csomagolópapír zizeg a szétnyíló dobozban: a mélyén lapuló sütemények ropogósak és világosak, égetett cukortól illatosak.

– Mandulás is van – lelkendezik egy puskagolyó keménységűre sült, aranyló falatkát kihalászva. Egy pillanatig az ajkánál tartja, mielőtt erős hátsó fogai közé venné. Hangosat roppan, és utána egy pillanatig hagyja olvadozni a nyelvén. Fahéj- és szerecsendiórögök válnak le az összetapadt mandulaforgácsról."

Megbabonázó regény rengeteg szállal és főszerepet érdemlő mellékszereplők sokaságával. A hableány kiváló kellék ugyan, de végső soron csak díszlet, ami mozgásba lendíti az eseményeket, és az összes szereplő sorsfonalát gombolyítja. A sztori óriási húzóereje a teljes kiszámíthatatlanság. Rég olvastam már olyan regényt, ami ennyiszer és ennyire meg tudott lepni. Mint egy bűvész a kalapból, úgy rántott elő újabb és újabb változásokat, eseményeket, kalandos epizódokat Ms. Gowar, amiknek ilyetén alakulására egyáltalán nem is gondoltam volna. Néha akadt egy-egy teóriám, de egyik sem került fedésbe a könyv konkrét cselekményével. A sok meglepetés igazán kellemes volt, és egész a regény végéig kitartott.

A fejezetek közt időről időre volt egy-egy kitekintés, amelyekben a hableányok "szemszögéből" pillanthattunk rá a világra. Bár ezek az epizódok nagyon költőiek, szépen voltak megfogalmazva, szerintem kicsit feleslegesek is voltak egyben, nekem nem sokat adtak hozzá a történethez. Ugyanígy a hableány-szál egy részét el is lehetett volna hagyni, a karakterek maguk is eléggé megfűszerezték a történetet.

"Mrs. Chapelle tokája reszket a dühtől, ahogy pongyolában és nyúlszőr papucsban keresztülbilleg a márványpadlón. Parókáját keményített, fodros bóbitára cserélte, és pápaszem ül az orra hegyén: pirosító és az ékszerei nélkül kevésbé impozáns, ámde sokkalta szilajabb jelenség. Csupasz, petyhüdt bőre és a ráncolt szemöldöke nemhogy gyöngébbnek mutatná, ellenkezőleg, sosem volt még ennyire hasonlatos egy matriarchához."

A mellékszereplők története is érdekfeszítő volt: Mr. Hancock unokahúga Sukie, a fiatal lánykák Mrs. Chapelle-nél: Polly, Elinor, Kitty, de még Georgie is a maga nemében megértek volna egy-egy misét. Külön szerettem még Bridgetet is, aki Sukie barátnője, Mr. Hancock cselédlánya volt.
SPOILER! Mrs. Chapelle büntetését egyébként kicsit eltúlzottnak éreztem. Meg voltam győződve, hogy szívrohamot fog kapni, és hogy a korábbi zihálások, gyöngeség, elszürkülések is erre utalnak. A jelenet, amikor halálát leli, emlékeztetett A parfüm című könyv végéhez. Polly-hoz pedig azon az egy utolsó villanáson kívül igazán visszatérhettünk volna még egy fejezet erejéig. Vajon mi lett vele?! Nagyon érdekes volt ez a színesbőrű szál is, a másik szolgával, aki segítséget próbált nyújtani neki... SPOILER VÉGE. 

Tanultam néhány új szót is a könyv által, mint például a zseníroz: feszélyez, zavarba ejt, vagy a racsít: kellemetlenül éles hangon kiabál veszekedik. De új volt számomra a fád hangulat is: egykedvű, fásult, vagy az emendálás: javítás.

Összességében egy igazán magával ragadó, elbájoló, olvasmányos regény, azzal együtt, hogy nem csak a sellőpikkelyeken megcsillanó szivárványt mutatja meg, hanem a kikötői, rothadt halbűzt is. Egymást érik benne a váratlan fordulatok, mégis kellemesen lassúdad folyású könyv. A kagylós grotta szépsége,a cukrászsütemények érzékletes leírásai, valamint a szirének és tengerészek tánca még biztosan sokáig velem marad. ;) 

Imogen Hermes Gowarra pedig jó lesz odafigyelni ezentúl, mert ez bizony egy ütős debütáló regény volt! :)
Nagyon ajánlom még Ilweran posztját is a könyvről, akinél megnézhetitek a British Museumban kiállított hableányt is, ami feltehetően azonos a regényben megjelenővel. 

10/10

Hírek limonádé mellé

Néha hetek telnek el úgy, mintha a könyvbizniszben nem történne semmi említésre méltó, máskor pedig pár szempillantás alatt lesz tele az internet új és érdekes könyvmegjelenésekkel, könyves infókkal. Összegyűjtöttem ezekből megint egy adag böngészni valót. :)

Forrás.

Naomi Alderman: A hatalom

A hatalom mindenhol ott van. A hatalom volt a Könyvfesztivál legjobban várt megjelenése. A hatalom felkerült minden könyvmoly polcára.  A hatalom az a könyv, amit most mindenki olvas! A hatalom ott virít minden könyvesblogon. A hatalom és az irodalom lángra gyújt! A hatalomért mindenki rajong!

A hatalom... az év csalódása és eddigi legrosszabb könyve számomra.

Szóval ez egy negatív - sőt, mivel nem tudom és nem is szeretem magam visszafogni, kicsit paprikás - poszt lesz a könyvről, talán az egyetlen létező ilyen, merthogy valamiért mindenki imádja ezt a számomra élvezhetetlen és inkább csak túlhype-olt könyvet. 

Vagy ne lepődjek meg, ha A szolgálólány meséje sem talált be? 

Képes ízelítő a Könyvfesztivál első két napjáról

Anett képe. A zsákmányból is csak egy kis ízelítő
egyelőre... :) 

Idén a megszokottnál is több időt tudok a Könyvfesztiválon tölteni, ezért úgy gondoltam, hogy a szokásos végső összegzőposzt mellett, ami a beszerzésekről, élményekről szól, egy kis előzetest is hozok, főleg képekkel, tippekkel, ajánlóval, hátha kedvet kaptok még kinézni a nagy könyves nyüzsgésbe szombaton és vasárnap. 

A Könyvfesztivál a Millenárison található, és idén április 19-22-ig tart. A standok szombaton 10:00-20:00-ig, vasárnap pedig 10:00-19:00-ig leszek nyitva. A részletes programot a >könyvfeszt hivatalos oldalán< megtaláljátok a dedikálások listájával együtt. 

Ebben a két napban nagyrészt Zakkanttal jártam végig a standok rengetegét, és együtt fedeztük fel az akciókat, a kínálatot, és persze nézegettük és szagolgattuk a szebbnél-szebb könyveket. :) A Könyvfesztivál olyan, mint egy hatalmas könyvesbolt, ahol akármeddig tudnék bolyongani. :) 

Az idő szuper volt, és a következő két napra is  meleget  mondanak. ;) De most beszéljenek a képek, a könyvek, az akciók! :) (Saját fotók)

"E szexi kígyó"

"A legelőn úgy ellepték a varjak az Áruló Tölgyfáját, mintha tollas gyümölcs nőtt volna rajta."

Sarah Perry: Az essexi kígyó című könyve berobbant a könyvpiacra, és azonnal ellopta a szívünket a csodálatos külsejével, és a misztikus történet ígéretével a fülszövegében. Én sem jelentettem kivételt: megbabonázott a szépséges szexi kígyó, ahogy emlegetjük már bennfentes körben, és hamar el is olvastam, mert nem hagyott nyugodni, mit is rejt, mi a titka, milyen történet fog kikerekedni belőle.
Nem volt könnyű, kicsit küzdöttünk a lápon, a "sóson", de megszerettem a birkózásunk. Megkockáztatom, hiányozni is fog, hogy az utolsó sor elolvasásával kirángattattam a karakterek közül és a festői szépségű, ámde zord Aldwinterből, mint ahogy a kígyó is levésetett arról a bizonyos padról...

Az 1800-as évek végén játszódó regényben Cora Seaborne-t követhetjük nyomon, aki miután szörnyű betegség miatt elvesztette férjét, fiával Francisszel Essexbe látogat. Nem kell sok idő, hogy ők is tudomást szerezzenek a pletykákról egy mitikus szörny előbukkanásáról a Blackwater partjainál. Hamarosan minden furcsa és megmagyarázhatatlan történést, halált és megbetegedést a kígyónak tulajdonítanak. Cora a korabeli nőktől eltérő nőalak mind megjelenésében, mint elveiben, gondolkodásában. A házasság béklyóját levetve megszabadul a szépség "terhétől" is, és boldogan, felszabadultan bóklászik a sárban, kövületeket, fosszíliákat gyűjtve. Nem restell nagy férfiruhákat és nadrágot-csizmát ölteni, vagy épp egy sárba ragadt birkát megmenteni a lápon. Tudományos érdeklődése miatt eleve racionálisan próbálja megoldani a kígyó rejtélyét és egy réges-régi sárkánygyíkkal azonosítja, és próbálja magyarázni létezését. Meg akarja találni a kígyót, hogy aztán annak csontváza mellett az ő neve ékeskedhessen a British Museumban egy plaketten. Az élet azonban sosem ilyen lineáris és egyszerű... Cora megismerkedik William Ransome-mal és annak bájos családjával, és már nem csak a fosszíliák kötik ezentúl Aldwinterhez...
Közben mindemellett ízelítőt kapunk a Manó és Spencer révén a korabeli sebészkedések csínjáról-bínjáról és Ambrose-ék és Martha révén pedig az elszegényedett rétegek szociális problémáiról. A kis klikkek közt pedig mindenhol van összekötő kapocs, és bizony nem csak Cora Seaborne személyében. :)

Az essexi kígyó igazi szépirodalmi alkotás. Ennek megfelelően sokszereplős, szerteágazó, és rengeteg komoly témát érint, vagy próbál érinteni. Talán ebben rejlik kicsit a gyengesége is, hogy sokat akar markolni: egy-egy társadalmi téma sokkal nagyobb kifejtést is elbírt volna, hogy jelentősége legyen, a felszínt kapirgálta fontos témákban a szerző, és a mellékszereplők némelyikében is bőven lett volna egy-egy könyvnyi akár, olyan összetettek voltak. A könyv nem volt mentes a fordulatoktól sem, és kiváltképp érdekes volt nyomon követni az essexi kígyó mítoszának kialakulását, hogy hogy fordított fel mindent fenekestül... Mi is derül ki a falu népéről, a hiszékenységről, a hit és ráció kapcsolatáról, és apróságokról, amik felett néha könnyű elsiklani, amikor sötét van a sóson, és furcsa zajokat hoz az északi szél...

A szerző. Forrás.

Kiváltképp érdekes volt a pap családja számomra, illetve a Cora és a pap közt kialakuló kapcsolat.  Egyébként ahogy említettem, Cora nem egy tipikus korabeli nőalak, nos ugyanígy Will Ransome sem egy tipikus pap-figura. Egyikük sem felelt meg a kor elvárásainak; két, a sztereotípiáktól nagyon eltérő szereplőt ismertetett össze a szerző, és ez még különlegesebbé tette a történetet. Szívesebben tudtam volna meg még többet a Manóról és a magába forduló Francisről is. Szívfájdalmam az is, hogy Cora bántalmazó házasságáról és a korábbiakról is vajmi keveset mutattak meg. A
legantipatikusabb karakter Martha volt, és vele együtt a lakások témája.

"(...) messze elöl, egy lankás lejtőn úgy meredtek az égbe a csupasz kőrisek, mint megannyi földbe szúrt, szürke toll." 

A hangulatteremtés remek volt. A bevezető fejezet megadta az alaphangot, és utána a végig fenntartott kérdőjelesség, a nyikorgó zajok, a babonaság, az elsuttogott varázsszavak, a kék tárgyak, a lábatlan koldus és a nyúzott vakondok képe elevenen felsejlik, ha csak a könyvre nézek...
Tetszett a szerkesztés is a havonkénti felosztással, hogy így ölelt fel egy évet a történet, és a közbeszúrt levelezések is nagyon jók voltak.

Kicsit sajnálom, hogy SPOILER nem lehetett kihagyni a romantikus szálakat ebből a könyvből sem... Az elején nagyon örültem, hogy Cora és William milyen remekül kijönnek és hogy milyen mély barátság alakult ki köztük, mennyire tudnak egymással viccelni, beszélgetni már a kezdetektől. Holott az első levél után William elkönyveli holmi banyának Corát. :D ... A szexet is kihagyhatták volna altogether, és ez megintcsak a szépirodalom álszentsége fejezet nálam... Roppant kifinomultan van ugyan leírva, de köszi, se maszturbálás, se avarban hirtelen felindulásból elkövetett dugás nem érdekel, és nem is kell egy ilyen könyvbe... Mellesleg nagyon zavart, hogy a jóravaló pap képét én meg akartam őrizni magamban, és kvázi csak akkor tudtam volna örülni a frigynek, ha mindezt mondjuk Stella, a beteg feleség halála után követik el... A Martha és a Manó közti affér is szinte érthetetlen, és nem fair Spencerrel és Corával szemben sem... Mindenki páratlanul marad és mindenki máshol vezeti le a szenvedélyét, mint ahol eredetileg akarta. Hát ez elég nagy fail, szóval akkor egyáltalán minek kellett a romantikus vonal? El kellene kezdeni tanítani írókurzusokon, hogy nem kell szerelmi szál, anélkül is lehet, nagyon szuper egy regény... sőt, anélkül lehet igazán az néha. SPOILER VÉGE.

Összességében pedig végül egy kérdés maradt bennem: mindent összevetve, miről is szólt ez a könyv? Jó volt olvasni, és sok mindent ölelt fel, mégis nem tudom, mi az értelme, a lényege? Miről is akar mesélni? Az emberi kapcsolatokról? Társadalmi normákról? Véletlenekről és babonaságokról? Barátságról és gyűlöletről? Hitról és rációról?  Akárhogy is, egy igen-igen jó könyv, de valami elégedetlenség motoszkált bennem végig, és meg is maradt, nem oldódott fel.

"A kőriseken túl állt az utolsó aldwinteri ház, amit emberemlékezet óta a Világ Végének hívtak. Moha és zuzmó virult a rogyadozó falakon, s az évek során annyi toldalékkal egészült ki az épület, hogy az eredeti méretének kétszeresére hízva a szívós földön lakomázó élőlénynek rémlett."

Értékelés: 10/8,5 Hangulatos, erőteljes regény csipetnyi misztikummal, vedernyi babonával, sok sós levegővel, ammoniteszekkel, és néhány vérpöttyel egy kék keszkenőn...
Annyira nem volt átütő, mint vártam, mégis maradandó élmény.

Érdekes szavak, kifejezések: 

- grádics  - lépcső

- szolipszista 

- (seprű)zanót
- zseníroz - idegesít, zavar, feszélyez
- gibernyúz - sovány

Esős időre egy kis hírposzt

Forrás.

Régen volt már hírposzt, néhány közölnivalóm már szinte aktualitását is vesztette..., de mindig van valami újabb, amire felfigyelek, még az ilyen holtidőszakokban is, mint a január-február.

Kezdjük ezúttal a filmvászon híreivel: 

A Goodreadsen találtam egy jó kis gyűjtést arról, hogy mely könyvekből készülnek filmek idén. A Ready Player One-ról és az Expedícióról már vertem a tam-tamot korábban is, de jó hír, hogy lesz Hová tűntél, Bernadette? film és Krumplihéjpite irodalmi társaság is (pont most olvasom)! :) A listában találhatók még közkedvelt szerzők, Kingtől kezdve Gillian Flynnig (blöe), és persze jön a Szürke 3. része is idén, de ezek engem hidegen hagynak. Főleg azokat az adaptációkat szeretem megnézni, amiket ismerek és szeretem könyvben is, vagy amit tervezek is olvasni. Lagercrantz Millenium folytatása például ilyen. Kíváncsi leszek, mennyire illeszkedik majd, mind a könyv, mind a film a Stieg Larsson által alkotott világhoz. A számomra ismeretlenek közül érdekesnek tűnik még a Wrinkle in Time (Időcsavar) és a Love, Simon, ami a Simon és a homo sapiens-lobbi alapján készült. 

Böngésszétek át a listát, tényleg remek filmek jönnek! :) 

Egy szuper sorozathír még a végére: a Durrellék forgatása is folytatódik, jön a harmadik évad a bolondos és diszfunkcionális család korfui kalandjaiból. :) 

Ami pedig a könyvmegjelenéseket illeti: 

Február 5-én jön a Gabo Kiadótól az új Dan Brown könyv, az Eredet, magyarul. :) Én novemberben olvastam, Langdon-rajongóknak mindenképp ajánlom, és külön csemegeként szolgál, hogy budapesti helyszíneken is barangolhatunk ezúttal, és még kürtőskalács is van benne! :) 

Most jelen meg a napokban az Athenaeumnál Joe Abercrombie Szilánkos tenger trilógiájának befejező kötete, a Half a War - Az ütközet. Bár a borító nagyon eltér a színvilággal, kivitelezéssel az előző két kötettől, élőben nekem nagyon tetszik és kellemes is forgatni, már olvasom. :) 

A Half a Kingről és a Half the World-ről is találtok posztot a blogon. 

Az Atheneum hoz még egy pár érdekes könyvet mostanság, pl. Robert I. Suttontól a Kis seggfejkalauzt, ami február 20-én jelenik meg. Bár a cím kissé provokatív, mégis érdemes szerintem belenézni ebbe a könyvbe azoknak is akik taszítónak találják, mert seggfejekkel mindenhol lehet találkozni, és pszichológiai szemszögből megközelítve talán találunk néhány jó taktikát a kezelésükre, vagy legalább arra, hogy viseljük el őket. 

Érkezik egy újabb Jodi Picoult is, igaz ez kicsit később, április 16-ára, azaz már a Könyvfesztivál környékére. A Tizedik kör ismét egy nehéz kérdést kár majd körül a nemi erőszakkal kapcsolatban.

Hosszú várakozás után még tavaly év végén kijött végre a közösségi finanszírozással létrejött Nyugat + zombik képregény, Csepella Olivértől, amiről azóta olvastam pár pozitív véleményt, és engem is érdekel, csak még nem döntöttem el mennyire: megvegyem, vagy csak kölcsönkérjem?! :) 

Március 27-én jelenik meg eredetiben egy újabb Sarah's Scribbles képregény, a Herding Cats, ami remélem tényleg tele lesz cicákkal! :D Az eddigi sikereket nézve szerintem biztosra vehetjük, hogy a Fumax is hozza majd magyarul. 

Még tavaly jelent meg a Jaffánál egy érdekes kötet Szabó Magda, Magdaléna címen, aminek alcíme A másik Für Elise nyomában. Azóta is birizálja a fantáziámat, valahogy mégsem kerültem közelebb a megszerzéshez és olvasáshoz. A kötet megpróbálja összerakni azt, amit Szabó Magda a Für Elise után tervezett kötetében meg akart írni és mutatni az életéből. 

Két holokauszt-memoár is megjelenik hamarosan, az egyik Marceline Loridan-Ivens-tól az És te nem jöttél vissza (21. század kaidó), a másik pedig Baba Schwartztól a Májusi cserebogár (Athenaum): 

Szintén a 21. század Kiadótól érkezik a Kult könyvek következő darabja, egy roppant érdekes, feminista lelkületű könyv: a Hatalom, Naomi Aldermantól. "A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…" Muhaha! :D

Az Agave háza táján több felújított kiadás és filmes könyv is jött/jön ebben az időszakban. A Molly Bloom memoárjából készült filmet én nemrég láttam a moziban, és nagyon bejött! :) 

Két jónak tűnő kémes-ügynökös könyv is van, az egyik a Tudnom kell Karen Clevelandtől (február 6.), a másik pedig a Vörös veréb (amit minden alkalommal vérebnek olvasok...) Jason Matthewstól. Ez utóbbinak már a folytatása is jön, Az árulás palotája (február 20.). Mindkét kémes könyvből film készül! A Tudnom kellben Charlize Theron játssza majd a főszerepet, a Vörös veréb sztárja pedig Jennifer Lawrence, már játsszák is a mozik azt hiszem. :) 

Új ruhát kap a Ready Player One és az Expedíció is, hmm és most nézem csak, ezzel szépen vissza is kanyarodtunk oda, ahonnan a poszt elindult. :D

Ti mit vártok ezek közül legjobban? :) 

Pamela Meyer: Verj át, ha tudsz!

A hazugság felismerésének technikái mindig is érdekeltek, és előszeretettel figyelem meg az embereket, az emberi viselkedést, apró mozdulatokat, a testbeszéd árulkodó jeleit. Tulajdonképpen meggyőződésem, hogy elég jól ismerem fel, amikor a szemembe hazudnak, vagy ha szépítenek, ködösítenek az emberek. Kicsit meg is ijedtem, hogy ezt az egészet majd jól romba dönti ez a könyv, hiszen rögtön azzal kezdett, akik azt hiszik, hogy..., na azok pont nem.

Szerencsére nem így történt, megerősítést nyert, hogy sok mindent jól alkalmaztam eddig is, ösztönösen, és emellett tanulhattam további érdekes kis praktikákat.

A könyv szórakoztató és informatív egyszerre. Bárdos András okos és szimpatikus előszavával indul, ami jól megalapozza a hangulatot. A mondandó nem megy el a nagyon tudományos irányba, de megadja mindenhez a további utánanézés lehetőségét, mint egy szakdolgozat: tele van a végén hivatkozásokkal.

"Az átlagos felnőtt az eseteknek mindössze 54%-ában képes megkülönböztetni az igazat a hamistól."

Bemutatja a testbeszéd, és az arc mikrokifejezéseinek árulkodó jeleit, a hazug szófordulatokat, szókanyarítási technikákat, hogy miből lehet rájönni, valami sántít a mondanivalóban, valahol ködösítés van. Érdekes módon kevés jelentőséget kap a hangszín és a hangmagasság, pedig elég általánosan a hazugság jelének tekintik, ha felmegy valakinek a hangja. Mint kiderült, ez elég megbízhatatlan jel, sokkal inkább kell a féloldalas, asszimetrikus arckifejezésekre és gesztusokra, az arcon csupán fél villanásnyi időre átsuhanó jelzésekre, a mondandóval ellentétes testbeszédre, a pislogások sűrűségére és a pupillára (hahh!) figyelni. Na meg arra, miben tér el az emberke viselkedése a megszokott viselkedésétől.

Tetszett, hogy szó volt egy kis blokkban a video-konferenciákról, és arról, mi a baj velük. Örültem, hogy azt fogalmazta meg a szerző, ami számomra is kellemetlen benne: a fókuszpontok. Nem tudsz egyszerre a szemébe is nézni annak, akivel beszélsz, és látni is őt eközben, mivel vagy a kamera "szemét" nézed, vagy a mukit, akivel beszélgetsz. Ez a fő ok, hogy a video-konferenciák nem annyira elterjedtek és közkedveltek. Skype-nál szokott ez zavarni. (Mindenki inkább magát nézi Skype-oláskor is, mint hogy egy kis kameraszemet fixírozzon...)

A szerző.

Apropó, szemkontaktus! Tévedés, hogy az a hazug, aki nem néz a szemünkbe. Gyakran pont emiatt az általánosan elterjedt vélekedés miatt van az, hogy épp a hazug ember fogja tartani direkt a farkasszemet velünk... Ugyanígy árulkodó lehet épp a nyugodtság, az erőltetett nyugalom, merev testtartás, amikor ugyanis hazudik az illető, próbálja adni a relaxáltat, és megdermed egy természetellenes mozdulatlanságba. A gesztikuláció és a heves érzelmek az őszinteséget mutathatják, nem az indulat a jelzője feltétlenül a hazugságnak, sőt...

A könyvben több helyen is vannak kis boxok, hazugságvadász tippekkel. Vannak köztük triviálisak is, meg kicsit kevésbé ismertek. Tetszett például, hogy figyelni kell a beszéd közben arcérintéseket, a gyerekkorból megmaradt a száj elé tett kéz - "nem mondtam semmi rosszat" - felnőtt megfelelője, a száj érintése, a kéz végighúzása a száj előtt. De ugyanígy a szem is jelez - "nem láttam, nem tudok semmit" - a szemdörzsölés, a szem alatti bőr érintése indikátora lehet a csalásnak.
Aztán nem mindegy az se, mennyire "kitartott" egy bizonyos gesztus, arckifejezés. Azt mindannyian ismerjük, milyen, amikor az arcára fagy valakinek a mosoly - főleg a műmosoly, amikor a szem körüli izmok nem mozdulnak...

Az eredeti borító.

"A szívből jövő érzelmek keltette gesztusok ritkán tartanak tovább öt másodpercnél, és szinte soha nem haladják meg a tízet." 

A könyv elmondja a BASIC-módszer lényegét is, aminek minden betűje a hazugság leleplezésének egy lépését takarja. Segítségével könnyebben a csalás nyomára akadhatunk, mert irányítja mire is figyeljünk oda, milyen csoportosításban, és azt is megtanítja hogyan kérdezzünk, hogy előugrasszuk a nyulat a bokorból. Szerintem hatékony lehet a módszer, de azért nem könnyű elsajátítani, megjegyezni, és a gyakorlatban alkalmazni. A Verj át, ha tudsz! elolvasásától tehát nem leszünk élő hazugságvizsgálók, de érdekes és hasznos támpontokat, információmorzsákat nyújt. A hazugságfelderítés strapás meló, és sokszor kell figyelembe venni módosító tényezőket, hogy ne menjünk tévútra.
Egyre fejlődünk a hazugságok terén, de azért úgy tűnik követni fogja a fejlődés a hazugság felderítését célzó dolgokban is ezt az ütemet. A hazugságvizsgáló gép - amit megbízhatatlansága miatt egyébként is keveset használnak perdöntő bizonyításnál - már rég a múlt, jön a hordozható szociobarométer, vagy a beszélgetésekben résztvevők fizikai reakcióit rögzítő PASION-módszer. De gondoljunk csak a szuperokos kütyükre, mindentlátó, jobbnál jobb felbontású kamerákra. A mikrokifejezéseket, apró testi jeleket, izommozgásokat lassított felvételeken bármikor detektálja és beazonosítja egy szakember. Azokon uralkodni koránt sem egyszerű, sőt, nagyrészt lehetetlen.

A könyv főleg a cégek, vállalatok világában mozog, üzleti hazugságok nyomába ered, és erről sztorizik, de bizonyos dolgok, a hazugság felismerésének mozzanatai elég általánosan alkalmazhatók más szituációkra is - mivel nem mindenki businessman.
Számomra a könyv gyenge pontja és legunalmasabb rész a céges csalásátvilágítás fejezet volt, amit egyáltalán nem szerettem, és nem tartottam semmilyen mértékben hasznosnak. Kihagyható lett volna a könyvből.
Szívesebben olvastam volna még a kihallgatási technikákról.

Bill Clintonnak ebben az egyetlen mondatában 3 "hibát" vétett, ami hazugságra utalt.  Forrás.

Sokat gondolkodtam a saját tapasztalataimon, és most nem feltétlenül konkrét hazugságokra kell itt gondolni, hanem eszembe jutottak saját élmények azzal kapcsolatban, hogy mennyire a hazugságra vagyunk nevelve. Előkerül az egyik fejezetben amúgy, hogy a gyerek sem őszinte, mint ahogy azt nagyban hirdetik, hiszen már a csecsemő képes azért hisztizni, hogy felvegyék, mert összekapcsolja hogy ha sír, felveszik... Szóval felderengett, hogy nevelgetik a gyerekbe: "ha nem tetszik az ajándék, akkor is csinálj úgy, mint ha örülnél", vagy épp, hogy erről, vagy arról mélyen hallgasson valaki előtt... De tudja magától is sokszor, mi az, amit el kell hallgatni, mert büntetést eredményez.
Mindazonáltal a hazugság szükséges... Nem tudnánk végigcsinálni egy napot nélküle, mert valamit valamilyen cél érdekében - ami lehet nemes cél is és kegyes hazugság -, mindig el kell ferdíteni kicsit, meg kell szépíteni, helyre kell pofozni vele a világbékét.
Olvasás közben néha eszembe jutott Csernus is, főleg a kitérő válaszoknál. Ő is elég sokat tanít mindenkit az átverések felismerésére, saját magunkkal és másokkal kapcsolatban is...

Dr. House tudja.

Értékelés: 10/8 Érdekes és informatív. Sok kísérletet, történetet, példát hoz, mutat képeket is alap-arckifejezésekről, emblémákról, elmagyarázza még azt is, mit jelent, ha a partnerünk hirtelen szöszszedegető akcióba kezd az amúgy szöszmentes ruháján (nem tetszik, amit hall, és a miénkkel szögesen ellentétes a véleménye, de azt megtartja magának). :D Vannak hasznos, praktikus, a hétköznapokban is alkalmazható pontjai, érdemes többször lapozgatni, olvasgatni, és érdemes megfigyelni az embereket közben. Nem semmi, amit összehantázunk, nem kell messzire menni egy kis hazugságfelderítési misszióhoz.

Van egy tök jó függelék a végén, amiben próbára tehetjük magunkat 18 kérdéssel, hogy mennyire figyeltünk a könyvre, és a javasolt praktikákat tudjuk-e alkalmazni. Azt hiszem egyet vagy kettőt rontottam csak el, de arra lennék kíváncsi, mondjuk egy pár hónap múlva hogy teljesítek, amikor nem friss az élmény már. :) Le fogom tesztelni! :)

A könyvet kiadja a 21. század Kiadó.
Rendeld meg  >itt<!