2023. április 26., szerda

Emily Henry: Book Lovers

Esküszöm, nem direkt csinálom az ilyesmit, sőt, tényleg baromi régóta szemeztem ezzel a könyvvel, és rajta volt az Audible kívánságlistámon is egy ideje, annyi jót hallottam ugyanis róla. Vártam és kíváncsi voltam rá nagyon. Mégis úgy alakult, hogy most közvetlenül a magyar megjelenés előtt kell elmondanom róla, hogy nekem ez szinte borzalmas volt. (Bocs, Niki!)

Rendben, azért vegyük figyelembe, hogy alapjáraton nem kedvelem a romantikus irodalmat, és a chick-litet. Viszont van jópár ilyen témájú, műfajú könyv, ami igenis betalált nálam is, ezért aztán nyilván nem szüntetem be a terep felderítését. Azokban, amik tetszettek, mindig volt valami plusz: egy extra történetszál, remek karakterek, sok dráma és titok, valami régi tragédia, de witty párbeszédek minimum.

A Book Lovers nagyon jól indít, a Hallmarkos filmekre jellemző klisékből rak össze egy megkapó és vicces bevezetőt Emily Henry, ami tényleg szuperül sikerült. Utána viszont - számomra legalábbis - teljesen leült a történet. Viszonylag hamar kiderül, ki a love interest a főszereplő, Nora számára, de először nem történik semmi... Sőt, eltelik két év? Olvastam néhány értékelésben, hogy lassan indul be a regény, így aztán úgy voltam vele, akkor kivárok.

A sztoriról annyit, hogy Nora Stephens a húgával, Libbyvel, annak unszolására Sunshine Fallsba utazik, hogy eltöltsenek ott egy hónapot, mielőtt Libby újra a kisgyermekgondozás igájába hajtja a fejét. Szóval elutaznak erre a mesés kisvárosi helyszínre, a Nora által menedzselt sikerszerző, Dusty regényeinek központjába, és a terhes húg összeállít egy izgalmas listát is, amit ki kell pipálniuk a nyaralás alatt. Időközben persze rájön, néhány pontot ki kell húzni, vagy átírni a saját állapota miatt... A városkában persze Nora rögtön Charlie Lastrába botlik. A helyzet úgy alakul, hogy a vakáció alatt/helyett közösen kezdik szerkeszteni Dusty legújabb könyvét.
Elég agyzsibbasztó volt, hogy a főhős úgy gondolja a "pihenést", meg a hugával való kikapcsolódást, hogy igazából 8 órát dolgozik akkor is naponta. :D 

Ez a regényesnek beállított helyszín, a kalandos lista pipálgatása olyan jól hangzanak, mégis sikerül úgy megírni mindezt, hogy semmi izgalom nincs benne. És valamelyest önmaga paródiájává is válik, Hallmarkosan klisés lesz, pedig pont ezen humorizál az elején. 

Charlie Lastrával igazából nincs is mit felépíteni. A történet nem enemies to lovers, nem szerelem első látásra, de mégis kezdettől állandóan egymásra vannak kattanva a szereplők, ettől egy oltári nagy felizgulás az egész könyv. Meg kellett volna számolni hány "heaviness between my thighs" volt benne, jó ég... Már az első alkalommal heves csókcsata, többször majdnem lefekszenek egymással, aztán mégis megtartják a távolságot, mi a frászért? Hát felnőtt emberek ezek? Hogy lehet ilyen storyline-nal dolgozni? Mi ez a storyline egyáltalán, hiszen nincs mit alakítani közöttük... Nyílegyenes megoldások, mégis mondvacsinált kerülők következnek. És nincs konfliktus sem. A regény legnagyobb elmaradása minden szinten a konfliktus hiánya. Kedvelik, megértik egymást a szereplők? Igen! Kidől a sorból a szerkesztő, semmi gáz, ők megcsinálják! Lesz üresedés az álommelóra? Persze! SPOILEREK! Libby szarul lesz és kórházban kerül és... vashiány, hát komolyan, ennél jobbat nem tudtak kitalálni? Valamiért pedig már épp akartam izgulni. -.- Libby titokban ideköltözött már, és ezért az egész utazás? Nemár, ebben is mi a konfliktus? Kitalálja a szerző, hogy az, hogy jaj szegény Nora a várost szereti csak, blabla. 
Amit még nem értek amúgy, és úgysem tudom átérezni, az ez a fene nagy lojalitás Libby felé. Nehogymár a húgáért áldozzon fel mindig mindent. Ez nekem meredek testvérkapcsolatnak, és őszintén, kicsit jólesett a lelkemnek, hogy végülis Libby ezt telibe szarja és titkolózik, meg SF-ba költözik. Egyszerűen el lehetett volna úgy is kanyarítani, hogy jó, akkor Nora is, happy happy, kicsit Hallmarkos ez is, de miért ne? Csakhogy Emily Henry trademark stílusa az átellenes kézzel fül mögött vakarózás, így aztán nem ez történik. :D SPOILEREK VÉGE!

Azon kívül, hogy nincsenek igazi konfliktusok és hullámhegyek-hullámvölgyek a cselekményben, a legidegesítőbb a sok nyálas párbeszéd volt még Libby és Nora, de Nora és Charlie közt is. Jaj még ha nem is látod a csillagokat, ugyanazok a csillagok ragyognak majd felettünk és lehet együtt egyszerre nézünk majd fel az égre! KliséhegyekPlusz egymás popójának fényesre nyalása megy Charlie Lastrával: nincs veled semmi baj, így vagy tökéletes ahogy vagy! A két tökéletlen jól megnyugtatja egymást, csak ez párbeszédnek is kissé unalmas, pláne ha ismétlődik. Vagy ez lenne a "kedves évődés"? Mert én ezt nem bírom!

Nekem ez kevés volt egy jó sztorihoz, a vicces kellemesség elmaradt, és a remélt könyves-okos párbeszédekből is vajmi kevés jut, miközben alibi az egész cselekmény, és nincs semmi valódi íve. Harmatgyenge. 

Az egyébként kissé kiábrándító, ha tényleg a szerkesztők rántják így össze normálisra és jó szerkezetűre a regényeket, ahogy azt Dusty regényével kapcsolatban leírták... Na ebből bezzeg kevés volt, pedig ezek lettek volna a legjobb bookish bookos részek!

Nos, legalább virtuálisan felszabadult az a néhány kredit, amit gondolatban már Emily Henry többi könyvére költöttem el Audible-ön. (Bocs, Niki! ❤️)

2023. április 6., csütörtök

Anomáliák

Forrás.
Fura, amikor két, látszólag teljesen különböző könyvet összeköt valami nagyon alap dolog. Jelen esetben ez a dolog egy anomália megléte. Egymás után olvastam Hervé Le Tellier: Anomália és Kate Quinn: Signal Moon című könyvét. Utóbbi csak egy rövidebb, novella hosszúságú történet volt.

Hervé Le Tellier: Anomália

A Gouncurt-díjas kötetben az Air France Párizs-New York járatának utasaival találkozunk. Minden fejezetben más szereplőt mutatnak be röviden az elején, és minden fejezet valami meglepővel zárul. Hamarosan azonban kiderül, egy anomália miatt ugyanaz a járat, ugyanazokkal az utasokkal kétszer száll le. 2021. márciusában, majd 2021. júniusában is... Az eltelt hónapokban az egyes szereplők élete sok esetben gyökeresen megváltozott, vagy épp akár... véget ért. De legtöbbjüknek szembesülni kell azzal, hogy hirtelen kettő lett belőlük, méghozzá - leszámítva a március és június közt eltelt időszakot - ugyanazokkal az emlékekkel, tudással és érzésekkel. 

Hatalmas csapattal dolgozik az FBI és a kormány, hogy kiderítsék, mi is történhetett. De ki lehet ezt vajon deríteni? Másolat? Féreglyuk? Szimuláció? 
Képbe kerülnek más országok államfői, a média reakciója, és vallási kérdések is. Ki teremtette a második gép utasait? A különféle vallások hogyan tudják ezt kezelni, magyarázni? A vallási vezetők kerekasztal beszélgetése és a konszenzus szerintem kifejezetten jó volt. 

Az utasok életútjai közt akadtak érdekesek - a kedvencem a bérgyilkos volt (oh-lala) -, de sokaknál érdektelen a befejezés, vagy nagyon egyszerűen oldódnak meg a megkettőződés okozta problémák. Talán valahogy nem volt elég konfliktus összességében. Az író, Victor számomra kicsit elvont volt, nem is nagyon értettem a könyvéből idézett részeket, illetve a motivációit sem, de az ő története kilógott a többi közül, egyedi volt. A könyv, amit a könyvön belül ír, egyébként az Anomália címet viseli... 
Az idősebb férfi, André és Lucie (?) szálát jól alakította a szerző, különösen a különbségeket a Március és Június alakok sorsára való tekintettel. Sophié viszont teljesen kiszámítható volt, Slimboyé pedig borzasztó halovány. (A többiekre meg nem is emlékszem.)

Mi lenne, ha valami ilyesmi tényleg megtörténne? Hogy reagálna az adott ország kormánya? (Mondjuk nyilván nem mindegy ki vezeti éppen, a könyvben az USA élén még Trump.) Mi lenne a duplikátumok sorsa? Te magad hogy viszonyulnál a duplikátumodhoz? Hová vezetne a vallási kérdések, az eredet piszkálása, a médiamegjelenések? Kiből mit hozna elő a félelem az ismeretlentől? Megoldás lenne-e egy, a tanúvédelmi programokhoz hasonló új identitás, új élet? 

A könyv rengeteg elgondolkodtató kérdést feszeget, de őszintén szólva magától a történettől én egy kicsit többet vártam, illetve legalábbis azt, hogy jobban lesz megírva. Bár francia a szerző, nagyon amerikai az írás, átlagos, nincs saját hangja, stílusa. A különféle szereplők is egyhangúan vannak elmesélve. A bérgyilkos szálán, reakcióján kívül van még egy-két meglepetés, de a regény vége befejezetlen - persze mondhatjuk, hogy nyitott, és mindenki úgy gondolja tovább, ahogy szeretné. De bennem az motoszkált, hogy Le Tellier egyszerűen nem tudta sehogy befejezni. Persze utána az is szöget ütött a fejembe: valóban a szemére vethetjük, hogy egy ilyen lehetetlen helyzetet nem tud "megoldani"? Viszont azt pl. tényleg nem egészen értem, hogy a rezgéshullám a végén bír-e konkrét jelentőséggel is, vagy csak egy ilyen minden élőn átrezgő lírai befejezésként akarna rezonálni? 

Science-fiction, de az anomália furcsaságai ellenére földhözragadt, a történések földi léthez köthető problémáit boncolgató regény, ami bonyolult, szokatlan témát tálal, mégis kicsit túl egyszerűen.
Az én ízlésemnek egy fokkal furább és értelmetlenebb volt az egész, mint ami tetszeni szokott, de azért nem bánom, hogy elolvastam. 
A szimulációban élünk-e kérdés pedig azt hiszem elég disturbing, de nyilván abszolút benne van a pakliban - hiszem miért is nem találkoztunk más értelmes lényekkel...? Talán csak azért lehetséges ez, mert így van kitalálva... 
Mindenesetre a lelkem nyugodtabban elvan a "féreglyuk" vagy a "fénymásoló" teóriákkal. :) De ezzel én is csak a könyvben leírt emberi viselkedésmintákat igazolom.
Nektek mi a véleményetek? 

Kate Quinn: Signal Moon

A történettel kicsit visszatérünk a The Rose Code-hoz, a Bletchley Parkhoz és a kódfejtéshez. Lily Baines 1943-ban, Yorkshire-ben figyeli a rádiójeleket, és jegyzi szorgosan a kódokat, egyre kevesebb reménnyel a szívében, hogy ennek a háborúnak valaha vége lehet, és hogy egyáltalán van értelme annak, amit csinál.

Egyik este egy nagyon szokatlan adást fog a rádiója, egy amerikai hajóról. Feletteseinek is jelenti, de nem tartják fontosnak, sőt nyilván hihetetlenné is válik minden, amikor kiderül, a rádión 2023-at emlegettek... Matt Jackson segélykiáltása az adás nagy része, és Lily végighallgatja, ahogy hajóját találatok érik, majd, minden bizonnyal haláltusáját vívja. A felcsipegetett információk alapján Lily úgy gondolja, valahogy mégis kapcsolatot fog tudni teremteni Mattel, még mielőtt ez a tragédia bekövetkezik vele a jövőben.

Időutazás, régi típusú rádiók, egy, a körülmények miatt csak plátói kapcsolat, amibe mégis sok kedvesség és mosolyra fakasztó apró részlet belefér. 
Tetszett, mert a jobbféle Quinneket idézi, és nem akart több lenni annál, ami. Egy anomália révén két korszak összeér néhány órára... 
Forrás.

2023. április 5., szerda

A hosszú március

Forrás.
A március hosszú volt, mint a vonatfütty, de legalább volt benne sok jó dolog is. :) Az előző zárásban ezt a kis listát írtam össze tervnek, és egész jó arányban ki is tudtam pipálni, amiket szerettem volna:

Befejezni végre a Montessori-tipegőt, és értelmesen megfogalmazni, végülis mit gondolok róla, kimazsolázva a használható részt. 
 Befejezni A The Good Samaritant, amitől őszintén szólva kissé borzongok, nagyon beteg könyv! 
 Befejezni a Csak egy pestist, amibe csak belekaptam egyelőre. 
Hervé Le Tellier: Anomália című könyve.
 Tovább válogatni és olvasni a vcs-listáról. 
 Megírni az ajánlót a The Ten Thousand Doors of January-ról. 
x Lehetőleg nem rendelni könyvet. :D 
x Írni lehetőség szerint minden befejezett könyvről még a hónapon belül. ;) 
 Megcsinálni a tavaszi könyves terveket. 
x Az idei eddigi gyerekkönyv-olvasásokat is adminisztrálni.

A Montessori-tipegőről végül elég nyersen jött ki a véleményem, és vele együtt beszüntetem azt az elképzelésemet, hogy majd okosabb leszek különféle, magukat szakkönyveknek eladni próbáló gyereknevelős segédletektől. 

A The Good Samaritan az idei év első kedvenc könyve lett, nagyon-nagyon élveztem, de utána a Vince & Joy is szuper volt, ez a két könyv csücsül a képzeletbeli dobogó tetején a hónapban. Persze nagyon más a két történet, de mindkettő alkalmas lehet arra, hogy kihúzzon egy esetleges olvasási válságból, érdemes lesz újrázni őket. 

Az Anomáliát is sikerült elolvasni, csak még írni nem tudtam róla (folyamatban), írtam viszont a The Ten Thousand Doorsról, és nagy örömömre többeknek kedvet csináltam vele az olvasáshoz. :) Sajnos a hónapon belül nem sikerült minden könyvről írni, de hamarosan hozom egy zanzaposztban az elmaradtakat. :) 
Nem adminisztráltam gyerekkönyv olvasásokat, majd talán áprilisban, és becsúszott egy könyvrendelés is végül. 2 új szerzeményem lett, amik a könyvtáram tudományos részét erősítik: 

- Goschler Ádám – Horváth Klára – Vadas Réka: Gyermekmentő kézikönyv szülőknek
- Stephens-Sarlós Erzsébet: A Stephens-Sarlós-program

Let us pray, hogy a tudományos nonfiction nem követi a gyereknevelős nonfiction példáját. ;) 

Kövessetek instán! :)

Márciusban 7 könyvet fejeztem be, igaz, az egyik csak egy nagyon rövid,  novella-hosszúságú audiobook volt. De azért ez nagyon jó szám, örülök is neki. A legjobbakról már írtam feljebb, az Anomáliánál kicsit jobbra számítottam, a Csak egy pestisnél kicsit másra, de azért nem bánom, hogy elolvastam őket. 
A 7 könyvből 4 a vcs-listáról került ki, úgyhogy márciusban jól megtoltam, és most is épp a listáról olvasok egyet, az már a 9. lesz, közel a teljesítés! :) 

Bejegyzésből is pont 7 született, sikerült a tavaszi terveket is még gyorsan összerakni márciusban. 

A végére pedig hozom a most már szokásos mini-tervlistát áprilisra. ;) 

- Valérie Perrin: Másodvirágzás című könyve
- Tovább válogatni és olvasni a vcs-listáról. 
- Adminisztrálni az idei eddigi gyerekkönyv-olvasásokat.
- Olvasni a szabadban egy kicsit (ha az időjárás is engedi).
- Befejezni a Charlotte-ot és írni róla. 
- Befejezni a Book Loverst és írni róla. 
- Leporolni kicsit a könyvespolcokat...
- és esetleg át is rendezni, különös tekintettel a felső polcokra, illetve néhány újonnan felfúrt kispolcra. ;) 

Forrás.

A többiek márciusa: