Joshua Ferris: To Rise Again at a Decent Hour

Tessék, csak tessék, ismét egy vacak könyv, amit PuPillának sikerült kihalásznia az nagy könyvtenger mélyéről! Hát komolyan mondom, felmondok lassan mint olvasó! :D Hol vannak a jó könyvek, és miért bujkálnak előlem? Joshua Ferris kötetét 2014-ben vettem meg, szóval ez is már egy évtizedes matuzsálem volt a várólistámon, gondoltam ideje végre elolvasni, betettem hát a várólista csökkentésbe.

Egyetlen indokom van rá, hogy tényleg be is fejeztem ezt a regényt, méghozzá az, hogy az előző választásomat is félbehagytam a listáról, és rendben van, hogy ez is egy módja a várólista csökkentésének, de azt már igazán nem szerettem volna, hogy teljesen elfogyjon az egész, úgy, hogy el se olvasok semmit róla. :') De a következő, utamba kerülő vackokat ismét csak kíméletlenül félbe fogom hagyni.

FIGYELEM! Kissé paprikás poszt! 

Jodi Picoult: Keeping Faith - Csodalány

Picoult-nak ez a könyve, már régóta vonzott, és most, hogy megjelent magyarul is, Csodalány címen, én is levettem a polcról, és csak azt bánom, hogy eddig halogattam... 

Az sem zavart, hogy zsinórban több könyvet olvastam a szerzőtől, egyáltalán nem untam meg, és ez a kötet kiemelkedő a többi közt is, hiába voltak hasonló motívumok az előzőleg olvasott Szívtől szíviggel: hit, csodatétel stb., mégsem volt hasonlóan kanyarított szál, egyezés, mankóként használt sablon.

Kijelenthetem, végre megtaláltam azt a Picoult-kötetet, ami ha nem is übereli, de abszolút megközelíti A nővérem húga színvonalát. 

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Nagyon örülök, hogy Leon Leyson, aki igazából Leib Lejzon néven látta meg a napvilágot, megírta ezt a könyvet, ezt a regényes formában tálalt igaz holokauszt-történetet. Túlélőtörténet ugyan, de mégsem hatásvadász. Szerényen és halkszavúan meséli el egy család borzalmas szenvedéseit a zsidóüldözés, gettók és koncentrációs táborok idejéből, akik mégis "szerencsésnek" mondhatók. 

Fülszöveg: "Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé. 
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen borzalmakat kellett túlélnie. A méltóság és a remény könyve ez, mely regényes formában tárja az olvasó elé az elképzelhetetlent."

Leon személyesen ismerte Oskar Schindlert, a listáján szerepelt a neve, és Schindler az egész családjukat többször is kihúzta a biztos halál torkából. Néha ez egész elképesztően kevés dolgon, vagy nagyon kevés időn múlt, és kellett hozzá Leon halált megvető bátorsága is, hiszen nem egyszer próbálkozott olyan dolgokkal, amik miatt azonnal főbe lőhették volna - hiszen egyébként is, ezt minden különösebb ok nélkül meg is tették... 

Sok-sok évvel később Leon találkozhatott Schindlerrel, újra, és a férfi megismerte őt, nevén szólította. Bár számtalanszor láttam már a Schindler listája című filmet, hamarosan meg kell néznem újra, hogy felelevenítsem... Jó tudni, hogy Oskar Schindler nem egy hollywoodi kitaláció... 

A könyvecske rövid és olvastatja magát. Néhol kemény, és torokszorító, a kínzások, a rettenetes éhezés, és az értelmetlen erőszak mind húsba vágnak, de tudva, hogy a szerző túlélte ezt a kálváriát, az ember könnyebb szívvel tudja olvasni. 

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a holokauszt iránt, jó, hogy egy ilyen könyv megjelenhetett, és talán fiatalabbakhoz is eljut. 

Értékelés: 10/10 Igényes kiadás, gyönyörű, a témához illő külsővel, belül térképpel az utazásokról, hányattatások útvonaláról, fényképekkel a Leyson családról, nem utolsósorban pedig egy szép igaz történet, irodalmi tolmácsolása.

Forrás

Viviane Villamont: Kisdarázs

Azt gondoltam egy ponton olvasás közben, hogy nem is fogok én írni erről a könyvről, mert kicsit dühített és olyan... semmilyennek éreztem sokáig, főleg a legelejét. Aztán csak kikerekedett belőle valami. Kikerekedett és kicsiholt belőlem egy rakás érzelmet is, kicsit megcsavargatta a torkom, ahogy nyeltem a vége felé, és kicsit kárörvendő mosolyra húzta a szám, amikor arra gondoltam, hogy bizonyos emberek micsoda istenkáromló könyvnek tarthatják ezt a szabadszájú, de egyébként még trágárságában és testnedveivel együtt is tündérinek mondható könyvet. 

Megvádoltam, hogy Ajaros akar lenni, de nem olyan. Nem, másmilyen volt. Zárdás, apácás, gonoszkodó és szívfacsaró, de a vallási görbetükör mutatás közben valahogy olyan mohó szeretetet, őszinte és tiszta apa-lánya kapcsolatot mutat, hogy, hát na, legyünk kisdarázsosak: berosálok a gyönyörűségtől! :) Gyermeki nyelvezet, gyermeki éleslátás, és gyermeki értetlenség a tulajdonképpen valóban érthetetlen dolgok felé, amiket néha bele próbálnak verni az apró fejekbe. 

Az apa bár abszolút nem volt tökéletes, mégis nagyon-nagyon közel állt hozzám, és imádtam azt a feltétel nélküli, áradó szeretetet, ami körüllengte a szoros kapcsolatot a lányával. És akármilyen is volt, szerettem a szemléletét. 

Kisdarázs, megszerettelek, és védelmezni akartalak, etetni minden csudajóval, és megmondani, hogy nem bűn minden, amit annak címkéznek... 

A további gondolataimat övezze politikai korrektségbe vonuló homály, és jöjjenek inkább a kedvenc idézeteim a könyvből: 

"– Én nem fogok férjhez menni. 
– Miért? 
– Nem akarok zoknit stoppolni. 
– Hát akkor majd olyanhoz mész, akinek nincsen lába."

" - Vedd fel a pulóveredet! De ne fordítva, hé!
– Így is ugyanolyan meleg.
– Ez igaz."

"Miért szereted a banánt? 
– Mert nincs benne csont. 
– Ez aztán igazi Kisdarázs-féle válasz!"

"a szar aranybevonattal is csak szar."

"– Te Claude! Ez azért már tényleg túlzás, nem? Magyarázd meg nekem, hogy tudott Jézus felmenni az égbe! Se lépcső, se létra, a szék vagy a pad, az alacsony, és nagyon jól tudjuk, hogy az apjának nem volt kötele, amivel felhúzhatta volna. Hát akkor? 
– Talán a huzat vitte fel."

"– Tudod is te, mi a szerelem! 

– Igenis, hogy tudom. Az egy magas úr, aki örökre a karjaiba szorítja az embert. 

– Bravó, Kisdarázs! De azt lásd be, hogy nem valami kényelmes testhelyzet."

"Olyan boldog voltam, hogy végre látok egy gyümölcsöt, hogy a héját is megettem."

Értékelés: 10/8 Nagyon feltornázta magát a nem tetszikből a frusztrálon át, a "hadd óvjam meg!"-ig... :)

Én és az iszlám, ő és az iszlám

Amir Ahmad Nasr: My Islam - How Fundamentalism Stole My Mind - and Doubt Freed My Soul

Az iszlám vallással, iszlám országok kultúrájával már korábban elkezdtem ismerkedni, érdekelt a téma, és több könyvet is olvastam, amik ebben a közegben játszódtak, például Waris Dirie-től A sivatag virágát, vagy Jean Sasson trilógiáját (A fátyol mögött, A hercegnő lányai, Királyi sivatag). Közös volt bennük, hogy női sorsokat mutattak be - és persze hogy már elég régen olvastam őket. Ezért is figyeltem fel Amir Ahmad Nasr könyvére, amit az Atlantic Press Kiadó jelentet meg a Könyvhétre Én és az iszlám címen. Érdekesnek találtam az alcímet is, ami eredetiben kissé többet árul el: How Fundamentalism Stole My Mind - and Doubt Freed My Soul, vagyis, hogy a fundamentalizmus hogy rabolta el, zsákmányolta ki az elmém, a kétség hogy szabadította fel a lelkem.
Hogy lesz vajon egy hagyományosan vallásos, iszlám családban nevelt fiúból aktivista blogger, aki megkérdőjelezi a vallás alappilléreit, sőt, talán létjogosultságát is? 

"For a while, there was a beautiful, spiritually liberating, 

mystical Islam that I loved as a child; later, entwined with it, 

came another Islam, that dictated that I should hold on to 

certain beliefs or risk burning in hell for all eternity. It erected 

tall suffocating barriers between me and the magical curiosity and imaginative free thought I loved as a child."

Muzulmán környezet ezúttal férfiszemszögből, mi több, némi otthonosságérzet a bloggerkedés miatt, felvillanyozott, ez a két aspektusa a könyvnek, még ha egyáltalán nem rajongok is a non-fiction jellegű könyvekért.

A történet a gyermekkorral indul, Amir családjával, vallásos és nem vallásos jellegű történetmeséléssel, költözésekkel, iskolaváltásokkal. Ezt a részt szerettem igazán. Amir Szudánban született, majd a család először Qatarba, később Kuala Lumpurba (Malaysia) költözik, sokféle környezetben kell így a kisfiúnak helytállnia az imám irányította szigortól kezdve egészen az internacionális iskolák koedukáltságáig és relatív szabadosságáig.
Amir eleinte nagyon istenfélő, elhiszi, hogy talán a Pokolra jut egynémely rossz cselekedete miatt (mert ugye honnan tudná, mikor billen át a mérleg nyelve, a végső döntéskor, Isten színe előtt), és gyermeki, zsigeri rettegéssel gondol a beígért szenvedésekre a Pokol mélyén. Időről időre kérdések fogalmazódnak meg benne, amikre az imám, vagy tanárai megfélemlítéssel reagálnak, azzal ijesztgetve őt, hogy az ilyen jellegű kételyek, a torokszorító érzés, az elbizonytalanodás nem más, mint a Sátán műve. Amir megpróbálja hát elfojtani ezeket az érzéseket, és marad hithű mohamedán, imádkozik és hajlong, és szép lassan felnő.
A felnőttléthez pedig szervesen hozzátartozik egy sokkalta kritikusabb gondolkodás, és némi józan ész is jó esetben, így a szerző lassanként rádöbben, nem eszik olyan forrón a kását, hogy pokolra jutunk némi kétkedés miatt... Sokat filozofál, gondolkodik, kutat, olvas, és belebotlik különféle blogokba, és gondolkodó mivoltából fakadóan végül ő is blogot indít a Szudáni gondolkodó címmel (The Sudanese Thinker).

Az anonimitás választva Drima álnéven blogol, ugyanakkor IRL is sok találkozóra, konferenciára eljár, ahol a hasonszőrű témában írogató bloggerek találkoznak, felszólalnak, workshopokon vesznek részt. Szociológiai, vallási, politikai, politológiai eszmefuttatásokat folytat, és persze folytonosan megkérdőjelezi az iszlámot. Az arab világ egyik legismertebb bloggerévé válik.

Ez bizonyára nagy tabudöntögetés, de kissé hogyismondjam... kiforratlan még ez a gyerek. Azt mondom gyerek, pedig csaknem egykorú vagyok vele, de mégis... annyi naivitás, kezdetlegesség van még benne. Olyan nagy szavaknak próbálja beállítani egynémely gondolatát, mintha ez még másnak nem fordult volna meg a fejében, vallással, dogmákkal, kötöttségekkel kapcsolatban. Szerintem ennyit mindenki gondolkodott már a vallásáról ha vallásos és a nem-vallásosságáról is, ha nem vallásos.
Nem mellesleg pedig az igazi aktivisták közt némileg csak oldalvonal menti drukker-bloggernek tűnt.

Sajnos el kell mondjam, nekem ez a könyv a legfinomabb megfogalmazást használva:  egyáltalán nem tetszett  - ami az érdeklődési körömet tekintve nem csoda, hisz menekülök a komolyabb vallási-filozófiai de főleg politikai témáktól és ahol izraeli-palesztin konfliktus, hezbollah és iszlámisták sokat kerülnek elő, nos, én ott igen kevésszer vagyok fellelhető. Mindazonáltal az iszlám vallás érdekel, és érdekelt volna a kiábrándulás is belőle, a miértek, a folyamat, de nem így. Amir helyében még sok-sok évet vártam volna egy ilyen jellegű némileg "önéletrajzi regény" -nek mondható könyv megjelentetésével, és valószínűleg akkor is inkább írók kezébe adom, mert utóbbiaknak szokott lenni stílusa.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik mélyebben érdeklődnek az iszlám, az iszlámmal kapcsolatos politikai problémák, szociológiai kérdések iránt, és akik szoktak követni a Szudáni gondolkodóhoz hasonló témájú blogokat.
Amir Ahmad Nasr oldala: The Sudanese Thinker
Nem tudok rá pontot adni.

Fülszöveg: "Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette.

Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.

Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet."

La vie devant soi

Milyen gyönyörű franciául a címe Émile Ajar könyvének! La vie devant soi, magyarul: Előttem az élet. Régi és csúnya narancssárga külleme az itthoni példánynak sosem vonzott igazán, de annyi jót hallottam felőle, hogy gondoltam, egye fene, kipróbálom - de akkor már inkább Rudolf Péter és a hangos változat, ami egyszerűen remek. :) 

Hogy miről is szól a könyv, azt egyszerre nehéz, és könnyű is leírni. Tipikusan az a fajta olvasmány, amit nem ismertetni kelle, és nem kritikázni (sic!), hanem belemerülni, és inni a szavait. Még ha nem is teszünk abban a két órában semmi hasznosat a világban, a lelkünknek szüksége van ilyen élményekre, amik nem feltétlenül görbítik mindig felfelé a szánk sarkait, de adnak valami megfoghatatlan pluszt...

Az Előttem az élet, ha röviden akarnám ismertetni, Momo és Rosa mama története, az előbbi tolmácsolásában.

Rosa mama - aki hajdanán keresett örömlány volt, de mostanra már megöregedett, elhízott, és alig bír felmenni a hat emelet magasságba, ahol élnek -, kurvagyerek-bömböldét tart fenn, vagyis vigyáz az utcalányok gyerekeire, ha azok ott hagyják őket néhány hétre évre, némi (vagy semmi) kis havi juttatással. Momo nem tud semmit az anyjáról, vagy az apjáról. Havi apanázsa jó ideig csendesen csurog, így hát nincs is semmi gond, talán csak annyi, nem tudja hány éves, és mikor született. Momo Mohammedet takar, és Rosa mama a meghagyásnak megfelelően hithű muzulmánnak neveli a kisfiút. Kisfiú, de sosem lehet az igazán. Ő vigyázza a nála kisebb kurvagyerekeket is, és sok minden kimarad az életéből... mégis, annyi mindent tud az életről. Gyermeki látásmódja kicsit más megvilágításba helyezi a fontos dolgokat, ha úgy tetszik, az élet nagy kérdéseit, de az apró, mindennapi dolgokat is. Momo korához képest sokkal érettebb, már-már koravén. Sokat filozofál, és bájos, de bájosságában is maróan igaz gondolatai vannak a világról: erkölcsről, vallásról, szociális és társadalmi kérdésekről. 

Rendhagyó, és pofont ad a klasszikus irodalomnak azzal, ahogy képzavarral élve Momo szájával tolmácsolja, sokszor obszcén módon is azt a bizonyos "görbe tükröt", amibe nem mindig tetszik belenéznünk.

Szavai a félrehallások vagy épp áthallások miatt egész egyedi nyelvezetet alkotnak, amit könnyű megszokni, és szinte lehetetlen nem szeretni. Őszinte, pimasz, okos, helyénvaló. Rácsodálkozik, rosszall, nem ért, de  azért magyaráz, mindezt a legtisztább naivitással.  

Beszéljen helyettem néhány érdekes, gyermeki, vagy épp elgondolkodtató sor Ajar tollából: 

A csúnya, narancs borító

"Nagyon szerettem ott ülni a váróteremben, és várni valamit, és amikor az orvosi szoba ajtaja kinyílt, és tiszta fehérbe öltözve kijött Katz doktor, és odajött megsimogatni a fejem, akkor jobban éreztem magam, és erre való az orvostudomány."

"én irányítottam a parádét, nehogy fölgyújtsák a függönyt, mert ez az első, amit fölgyújt az ember fiatalkorában."

"Sosem értettem, miért nem engedik, hogy a nyilvántartott kurvák maguk neveljék a gyereküket. A többi nyugodtan csinálja."

"Miért ne nősülne meg nyolcvanöt éves korában, amikor már semmit se kockáztat? 
– És mit csinálnánk, ha összeházasodnánk? 
– Hát sajnálnák egymást, a fenébe is. Mindenki ezért házasodik össze."

"A szuflája egyre jobban sípolt, és én is asztmát kaptam a kedvéért, és Katz doktor azt mondta, hogy a pszichológiánál nincs ragályosabb."

"Néha féltem, mert sok élet állt előttem, és hiába fogadkozik szegény ember, Isten kezében van a radírgumi."

"Amikor rám jön, szeretnék kirohanni, és soha többé sehová se visszajönni. Olyan, mintha lakna bennem valaki. Rám jön az üvöltözés, a földhöz vágom magam, verem a fejem, hogy kijöjjön, de lehetetlen, nincs lába, az embernek sosincs lába belül."

A szerző

"Nem volt lelkierőm, és a jó dolgok még jobban ízlenek, amikor az embernek nincs lelkiereje. Már sokszor megfigyeltem. Ha az ember a legszívesebben megdöglene, akkor a csokoládé a mindennaposnál is finomabb."

"Ha az embernek senkije sincs, aki szeresse, akkor az hájjá változik."

"A remény, az egy olyan izé, ami mindig a legerősebb (…)"

"Hallani sem akart kórházról, ahol az utolsó pillanatig halasztják az embert, ahelyett, hogy adnának egy injekciót.

Kedvenc szókép: "vicsorgó téglák"

Értékelés: 10/9,5 Megfér a gyermeki látásmóddal előadott fél-élet-történetben (!) antiszemitizmus, transzvesztiták, öregedés, elmúlás, élet-halál és a természet törvényei, és persze az is, hogy egy idő után előre álmodni már nem lehet, csak hátra... és addig jó, amíg az embernek még nincs közérzete...

Hasonlít kicsit  - és nem csak a nevek miatt - az Oszkár és Rózsa mamira és az Ibrahim úr és a Korán virágaira, hangulatában. 

David Jones: Szerzetesek az űrben

Igen, tudom, összevissza olvasok mindent mostanság, én előre figyelmeztettem mindenkit, hogy rapszodikus időszak van. :)

David Jones könyve, a Szerzetesek az űrben egy ifjúsági regény, amelynek célközönsége szerintem elsősorban a 12-14 körüli fiúk (vannak még köztük, akik leülnek olvasni, vagy lassan már ezek a srácok is lánymódra pózolnak a vécékben, hogy fotózgassák magukat, és egész életüket a facebookon élik? …).

A könyv a jövőben játszódik, a Prominence nevű űrhajón, ami tulajdonképpen egy monostor, teli szerzetesekkel, plusz Gary a kapitány, és Bart, egy 14 éves novícius. A monostorhajó különféle nap körüli pályákon kering, Bart aktívan segédkezik a kapitánynak irányításában, hiszen ő maga is pilótaengedélyt szeretne szereni. A szerzetesek Solt, vagyis a Napot imádják, és az ő tiszteletére letisztult, szép mázas edényeket, kerámiákat készítenek, amiket Sol fényének egy helyre koncentrálásával égetnek ki ünnepi körülmények között. Ezek az edények igen értékesek, így nem csoda, ha más is szemet vet rájuk. Egy elhagyatottnak látszó közeli űrhajóból SOS jelek érkeznek a Prominence felé, és a jólelkű szerzetesek a hajó segítségére sietnek. De vajon kik azok, akiket megmentettek? Bajba jutott „űrtöröttek”, vagy űrkalózok? És vajon mi lesz a renddel, amikor nem sikerül beindítani a motorokat, a megfelelő pályára átállni, és így a hajó egyre közelebb és közelebb kerül a naphoz – és annak hőjéhez…?

A könyv rövidke, de nagyon jól felépített, kapunk mindenből eleget, de szerencsére nem is túl sok a hajó különféle dolgainak részletezése. Persze nyilván a Csillagkaput idéző zsilipkapus, antigravitációs folyosós, radarrefraktoros és egyéb ilyen részek jobban érdeklik a 12 éves srácokat, mint engem :) De én sem untam egyáltalán, és az szerintem valamiféle jó egyensúlyt mutat. Tetszett, hogy fejezetekre van osztva, és nagyon jó címük volt az egyes részeknek. Az eleje kiváltképp jó volt, rögtön lekötött az in medias res kezdéssel, és utána már teljesen otthonosan éreztem magam az űrhajóban. Egyik megoldásra váró helyzet követte a másikat ezután, és tetszett a végkifejlet is, bár azokat az űrben lebegéseket nekem nehezemre esett elképzelni, főleg olyan közel a Naphoz. Hmm.

Jól volt benne adagolva a humor, szerettem hogy a szerzetesek visszafogottsága ellenére voltak kifejezetten vicces megnyilvánulások. :) A nap-szertartásokon a templomban napszemüveget öltő szerzetesek képe mégt most is előttem lebeg :D Nagyon menők. :)

Egy furcsa dolgot találtam, szerepel ugyanis az SOS a könyvben, amikor a Remora nevű hajó vészjelzést küld, és az is szerepel, hogy azt jelenti, Save Our Ship. Én úgy tudtam Save Our Souls…? Nem így van?
Egy másik kritikai pont pedig a borító, ami kicsit kidolgozatlan, a betűtípus meg egyszerűen gagyi, pixel-szerű. Ahogy elnézem, mondjuk az eredeti borító se valami ász. -->

Kedvenc karakterek: Bart, Aelred testvér.
Legviccesebb név: Renault testvér :D

Értékelés: 10/8,5 Nagyszerű nyári olvasmány kis- és közepes fiúknak, de teljesen jó kikapcsolódás felnőttként is. Igényes fordítás, jó karakterek, érdekes problémahelyzetek, űrmonostor a jövőben, és persze szerzetesek a zűrben (!). Nekem bejött.

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek, és köszönöm Bridge-nek a közreműködést!

Tizenkétezer vessző és a Jóisten haragja

Edward Lee – Wrath James White: The Teratologist

Figyelem! Csak erős idegzetűeknek és 18 éven felülieknek szánt olvasmány! A poszt nem tartalmaz részleteket, de cselekményleírást helyenként igen! 

Anélkül írni erről a könyvről, hogy az megbotránkozást, vagy felháborodást keltene, azt hiszem lehetetlen. Az írópáros horrorja vagy rémregénye olyan filmek forgatókönyveit idézi, amit az ember lehet hogy megnéz és borzong, de igazából talán nem is akart látni, vagy belegondolni. Egynémely hitgyalázó, vámpírokkal, durva szexualitással és vérrel teli filmek nyomvonalát követi a történet, és hajaz valamelyest a Fűrész filmekre, amiket egyébként kedvelek a feszültségük és ötlettáruk miatt, de persze ijesztő, gonosz és undorító ami történik bennük. Emlékeztetett a Tágra zárt szemek című filmre is, ami telis-tele volt egy kúrián játszódó vad erotikával, csak itt minden betegebb ennél. Tulajdonképpen a szint már appolinaire-i. Csak a Tizenegyezer vesszőben találkoztam hasonlóan graphic és aberrált dolgokkal.

Szóval mi is ez a könyv? Tágra zárt szemek Fűrészes bezártsággal, a Tizenegyezer vessző szexuális poklával - ez már a Tizenkétezer vessző ha úgy vesszük :) - , plusz, ha mostani, nagyon aktuális példát akarok írni, ez a Fifty Shades of Grey valódi hardcore változata, ahol a szerződés nem egy kislány és egy jó hapi közt köttetik, hanem ahol egy magát istennek képzelő alak – habár, még az is stimmel, hogy milliárdos, és hogy tökéletesen jól néz ki – magával Istennel akar diskurálni és vitázni, sőt, ő akar lenni az Isten. Ha ehhez még hozzáteszünk néhány szörnyet, akik tulajdonképpen csak a genetika áldozatai – avagy a Jóistené? – … hát, abból nem is tudom minek nevezhető egyveleget kapunk.

Ebből a pár mondatból azt hiszem le lehet szűrni, érdekel-e valakit az „alkotás”, de azért röviden a cselekmény veleje a következő: Egy milliárdos, Farringsworth szeparált kúriájában genetikailag deformált, torz embereket „gyűjt”, valamint ismert, elismert vallási vezetőket. Hogy miért? Vagyona nem ismer határokat, egy erős afrodiziákumot fejlesztett ki saját gyógyszercégével, amellyel könnyedén ráveszi a papokat, apácákat, szerzeteseket, hogy különféle szexuális aberrációkba bonyolódjanak az emberi testekre néha már csak haloványan emlékeztető, beteg, sokszor magatehetetlen emberekkel. A drogot persze adagolja a torzszülötteknek is. Mindezzel Farringsworth ki akarja vívni Isten haragját, olyan szinten, hogy Isten meg is jelenjen nála. (kip-kop, ki kopog? A Jóisten vagyok és dühös… ehh...)

A szodómia és a szadomazochizmus csak a kezdet, a könyv vége felé kannibalizmus és halál is előfordul.

Nem szemét egyébként, bármilyen gross is az egész téma (mondjon már valaki jó magyar szavakat is, minden angolul jut eszembe :D), mert normálisan van megírva, van eleje, közepe, vége, a prológusból még talán másra következtetne az ember mint ami kisül belőle, az egész filmszerű, és hála az égnek azért bár a szexualitás a Tizenegyezer vesszőnél is egészségtelenebb, barbárabb és gusztustalanabb, a mennyisége nem annyira sok (mint ha kétszer ennyi lenne).

A vége nekem túl elrugaszkodott volt.

Értékelés: 10/5,5 Azon gondolkodom el ilyenkor, hogy mi zajlik azokban az emberekben, akiknek ilyen ötlet pattan ki a fejükből megírásra, és nem szégyellik kiadatni sem :D Amúgy értem a filozófiáját, és legalább annak van értelme.

U.i.: Tegnap éjjel elalvás előtt még volt pár jó gondolatom, amit bele akartam szőni a bejegyzésbe, de sajnos semmivé lettek... :) Mindenesetre örüljetek hogy ezen az alsó borítón nem látunk az albínó ikrek lába közé. Ámen.

U.i.2.: Nagyon zavart, hogy a milliárdos neve hol Farrington volt, hol meg Farringsworth.