Elővettem a régebbi kiadású krimijeimet, és gyors egymásutánban elolvastam közülük egy Agatha Christie-t és egy Simenont. :) Utóbbi sokkal jobban tetszett, de nagyon örülök, hogy előbbit is végre "leolvastam" a polcomról. ;) Kedvet kaptam egyébként ezeket a régebbi kiadányokat forgatni, egész más a hangulatuk.
Egy-egy rövid értékelést írtam most erről a két nyomozásról:
Agatha Christie: N vagy M
Időtlen idők óta szemezek ezzel a kötettel a polcon... Valamikor kettő is volt belőle, teljesen ugyanolyan, azt hiszem egyet eladtam, most meg két különféle kiadás van itthon, mert a férjem is hozott egyet a könyvtárunkba. :)
Nagy meglepetésemre ezt Göncz Árpi bácsi fordította!
A Tommy és Tuppence páros senkinek nem nagy kedvence szerintem, legalábbis biztos nincsenek igazi versenyben Poirot-val és Miss Marple-lel. Ahogy visszakerestem az olvasmányaimat, csak egy könyvet olvastam, amiben ők a főszereplők, azt is már jó rég, a Balhüvelykem bizsereg címűt (By the Pricking of My Thumbs). Nem hagyott bennem semmi emléket sajnos.
Ez a történet se igen fog, de egy kriminek, kémtörténetnek éppen elment.
Tommy és Tuppence Beresford keseregnek, hogy semmi hasznosat nem tudnak tenni a háborúban, nincs munka, mindenhová a fiatalokat teszik be, pedig ők is szeretnének tenni valamit. Ebből a méla búskomorságból rángatja ki őket aztán Grant kapitány ajánlata, és kerülnek hirtelen a Sans Souci penzióba, ahová elvileg az Ötödik Hadosztály egy kémje is befészkelte magát. Azt sem tudni, nő vagy férfi, N vagy M fedőnéven. Bár a megbízatás csak Tommynak szólt, Tuppence is megtalálja a módját, hogy ne kelljen távol lennie férjétől, és ne csak a kötögetésével, és a fonalak színeivel bíbelődjön.
Az igazi bajom az elejével volt, ami végtelenül bárgyú... Végletekig hazafias érzelmű házaspár, akik tenni akarnak valamit a hazáért a háborúban, bah. Örülnének, hogy biztonságban van a seggük... Tuppence kötöget és siránkozik, és az egész valahogy borzalmasan mesterkélt volt, mintha Agatha Christie nem tudta volna, hogy is kezdje el ezt a sztorit. Később belendült, és érdekes volt, jó a helyszín is, zárt közösség a penzióban, mindenki gyanús valamiért... Nem jöttem rá, ki lesz a hunyó, és hogy is zárul majd, pedig ott voltak a nyomok szépen elhintve.
A vége kissé szirupos, visszatért az első fejezetek hangulata.
Újraolvasásra nem tartom érdemesnek.
Georges Simenon: Maigret revolvere
Kellemesen el lehet időzni a random képekből összeállított, fura borítón, aminek a végére mégis valahogy nagyon passzolt a hangulata a könyvhöz. Megszokta a szemem. :)
Maigret ebben a részben Párizsban és Londonban is nyomoz, amikor a megérzéseire hagyatkozva elkezd kutakodni egy fiú után, aki meglátogatta őt otthonában, majd mégsem várta meg, hogy hazaérjen, ellenben ellopta a felügyelő revolverét a szalonból. Vajon mi célból? Mit tervez a fegyverrel? Maigret hamarosan bérházakban kérdezősködik, megleli a fiú apját, és nem sokkal később egy képviselő hulláját is a pályaudvar csomagmegőrzőjében... Hogy áll össze mindez, mi az összefüggés, és hogy kerül Maigret Londonban a Savoyba, ahol nem mindig sikerül italhoz jutnia, és a forgóajtót figyelve egy egész napon át éhezni kényszerül, hogy aztán kiadós luxusvacsorát fogyasszon el az étteremben?
"Emlékezett rá, hogy balra van egy bár. Szomjas volt. Az üvegajtó felé tartott, de hiába próbálta kinyitni.
– Fél tizenkettőkor nyitunk, uram!
Elkomorult. Külföldön mindig így jár."
Ez a regény sokkal inkább hasonlít Simenon roman dur köteteire, nem a krimiszál erős benne: ki sem kristályosodik teljesen a miként, és a hogyan, csak a miért. A lélektani vonal, szociológiai elemek az hangsúlyosak, és a felügyelő emberségessége, amivel szinte megment néha egy-egy leendő elkövetőt valami végzetestől, pont a jó pillanatban beavatkozva, elbeszélgetve vele, elnyisszantva a cselekvések folyamatát.
"Egy bisztró előtt eszébe jutott a tegnapi ánizsos likőr, amely olyan jól illett a születő nyárhoz. Bement, rendelt egyet a bárpultnál (…)"
"Elfelejtett kávét rendelni, megtörölte a száját, kivette a faliszekrénybe dugott konyakos üveget, és töltött egy pohárral."
Maigret persze ebben a könyvben is rengeteget iszik... Néha örültem volna, ha kap egy kis vizet is, mert én már szinte rosszul voltam a sok whiskeytől, ánizslikőrtől, bortól és sörtől. Plusz konyak. :O
"– (…) Gondolom, sörük nincs.
– De igen, uram. Milyen sört parancsol?
Mindenféle sör volt: holland, dán, német, sőt egy olyan francia márka is, amelyet Maigret nem ismert.
Franciaországban egyszerre két üveggel rendelt volna annyira elcsigázottnak érezte magát, de itt nem mert."
A londoni nagy vacsorán kívül Pardonéknál is esznek párszor, tőkehalvagdalék és borjúfej teknőc módra jut ki erre a kötetre, amihez a jó doktor választ mindig megfelelő bort. :)
Nagyon sajnáltam szegény Maigret-t, amikor a szálloda hallba volt kárhoztatva, és ételt ott nem szolgáltak fel neki, sőt, néha italhoz se jutott már, amikor bezárt a bár...
"– Ugyanazt, uram?
– Nem, egy szendvicset kérek.
– Bocsánat, uram. A hallban tilos ételt felszolgálnunk.
Maigret sírni tudott volna dühében.
– Akkor hozzon, amit akar. Rendben van! Hozzon whiskyt."
Vicces volt a zsebből, titokban elmajszolt tábla csokoládé, és persze a feszengés is, ami angolhonban rászállt Maigret-re, a nyelvtudás hiánya, vagy az angolos modor és egyéb kellemetlenségek miatt, amik miatt nem tudja otthon érezni magát - pl. amikor "kinézi" a szobalány a folyosóról..., vagy amikor nem pipázhat, csak szivarozhat az étteremben. Tetszett aztán, ahogy visszaszerezte magabiztosságát, és jó kedélyét is.
"– Tényleg nem akarsz inni semmit?
– Csak vizet.
Maigret azért rendelt magának egy üveg bort, rajnait. Magas, kecses, zöld színben játszó talpas poharakat tettek eléjük, a talp egy árnyalattal sötétebb volt."
Ó, és egy kedves szereplő tért vissza, akivel pont
az előző Maigret kötetben találkoztam: Pyke! :) Igaz, most nem sok időt töltöttek együtt, de nagyon örültem a fel-felvillanásának, és hogy segített nyomozni.
Ezen kívül nem hiányzott ebből az epizódból sem sok-sok telefonálgatás, egy dús keblű fiatal lány, aki kelleti magát Maigret-nek, és a házmesternék sem.
Hiába, egy jó Maigret sosem rossz, és egy jó Maigret ezzel a sok étel-itallal, Pardon doktorral, Madame Maigret-vel, a Szajnával és pipafüsttel: életérzés.
