Barack Obama: A Promised Land

No offense, Mr. - Former - President, I'm a huge fan, but your wife does this waaay better.

Avagy az én drága Obamám egy kissé szófosó. Nem volt rossz könyv, egyáltalán, alapos, pontos, az elnökség sok aspektusáról mesél - a klímakonferenciákkal kapcsolatos dolgok, a kínaiakkal való egyeztetés, a Putyinnal való találkozás mind-mind nagyon érdekes színfolt, de ezek az epizódok rengeteg egyébbe vannak beágyazva, amik inkább unalmasak és hosszadalmasak, vagy csak jóval több történelmi, világpolitikai, gazdasági tudás (és érdeklődés) kéne hozzájuk. Igen, ilyenformán nyilván magamat is kritizálom ezzel, de ez nem az én asztalom. Míg Michelle írása bárki számára élvezetes, inspiráló és kellemes tud lenni, a férjét olvasni sokkal munkásabb.

Örültem volna több családi anekdotának, részletnek, de vajmi keveset mesél ezekről, a kampánnyal, munkával foglalkozik folyton. Akármilyen intelligens és empatikus ember, azért nem lehet egyszerű együttélni vele Szétszórtsága is meglepő. Tud persze rendszerezni, de a könyvön is érezni lehet a csapongó történetmesélést, és gondolom szegény szerkesztőket is megvétózta folyton, hiszen ezzel az 1100 oldalas monstrummal se jut el még az első 4 éves ciklusa végéig sem. :D

Ez most ilyen rövid értékelés, mentes az obamás szómenéstől. Olvassatok Michelle-t! :) Idén szeretném sorra keríteni az új könyvét is, a The Light We Carry-t. A Promised Land  második etapra viszont szerintem nem nevezek be.  

Egy jó idézet azért, a végére: “The truth is, I’ve never been a big believer in destiny. I worry that it encourages resignation in the down-and-out and complacency among the powerful. I suspect that God’s plan, whatever it is, works on a scale too large to admit our mortal tribulations; that in a single lifetime, accidents and happenstance determine more than we care to admit; and that the best we can do is to try to align ourselves with what we feel is right and construct some meaning out of our confusion, and with grace and nerve play at each moment the hand that we’re dealt.”

Csernus Imre: A harcos

Frissiben megvettem ugyan két éve, de csak most olvastam el nemrég Csernus Imre önéletrajzi írását, A harcost. Összességében rá kellett döbbenjek, hogy elég keveset tudtam a családi- és magánéletéről a dokinak, így számomra sok új információ volt benne. De igazat ír az előszóban, hogy nem tud kibújni a bőréből, és a kötet nagy részében "előadást tart", az emberi természetet elemzi, nem elsősorban csak önmagáról és az életútjáról beszél. 

Érdekes volt olvasni a szüleiről, nagyszüleiről, gyökereiről, házasságairól, párkapcsolati kudarcairól, az egyetemi éveiről, a feketekereskedelemről, amibe belebonyolódott még a drog előtt, és a katonaszökevénységről is... Szó esik a tv-műsorról, amivel hírhedtté vált, és arról is, annak hogy szakadt vége. A Viasatos időszaknál kiderül, hogy az a bunkó-üvöltözős Csernus figura, még számára is kissé ijesztőnek, félelmetesnek tűnt gesztusaival, hadonászásával, amikor visszanézte az adásokat. Valamint az is, hogy ezt az egészet, amit ott művelt, szépen, szakszóval úgy nevezik: ingerelárasztásos kognitív terápia. :D Nagyon bejön, legközelebb, ha valaki panaszkodna, hogy leordítom a fejét, akkor csak benyögöm majd: dehát ez ingerelárasztásos terápia! ;) 

Egy cseppet önismétlő, úgy értve, hogy a könyvön belül is van, hogy nagyon röviden elsztorizza ugyanazt másodjára is, és úgy is, hogy alapjáraton már fel tudom sorolni a kulcsszavakat, amikből összeállnak a bekezdései: felelősség vállalása, megalkuvás, önbecsapás, hazudok magamnak, belső béke elérése, fájdalmas dolgok megélése és kimondása, felnőttnek lenni, szülőkről való leválás, egyedül kb. a sok "hölgyek-urak" hiányzott, ami az előadások mondatait lépten-nyomon megtöri élőben. Szóval egy picit azt üzenném: Imre, újulj meg, mert már egy ideje ugyanazt mondod! Persze ugyanakkor azt is üzenem: köszönöm, hogy ilyen jól összefoglalod, mi a nagy baj a sok búvalbaszott, tudattalanul vegetáló, önámító emberrel, és hogy hogyan lehetne (!) szebben, jobban, békésebben élni - ez utóbbihoz külön remek hátteret festett a könyv vége a noszvaji birtokkal, a természetközelséggel, a borral és kávékkal. Elmesélte a kezdeteket, a kudarcokat, a harcokat, a dilit és a rossz döntéseket is, de ugyanúgy a révbe érést is.

Ami a többihez képest új volt, hogy a kiégésről is volt több bekezdés, elmesélte nála hogyan is következett be ez az egész, miért döntött úgy, hogy abbahagyja a rendelést. 

A magyar mentalitásról keményen, de rendkívül éleslátóan fogalmaz meg igazságokat, több ízben is. Leírja, hogy milyen merev a magyarok személyiségszerkezete, mennyire tartanak az újtól, és emiatt mennyire rutin az, hogy a megszokott tűnik helyénvalónak ("dehát így szoktuk", szerintem annyira ismerős...). Valamint, hogy mennyire a rosszindulat, az irigység, a keresztbe tevés jellemző ránk, és hogy mennyire elképesztő mértékben uralkodnak az öntudatlan, élek bele a nagyvilágba állapotok.  

"Ma Magyarországon az emberek öntudatlan életet élnek, öntudatlanul oldanak meg, vagy nem oldanak meg konfliktusokat, öntudatlanul nevelik a gyermekeiket." 

A barátokról, és a barátoktól kapott tanácsokról is volt egy remek útravaló, ami szerint egy barát "Annak alapján fog véleményt formálni, amennyire ő sem tudja megoldani saját, hasonló helyzetét." Tehát sokszor marhára ki vagy segítve, a saját posványukban tengődők remek életbölcsességeivel! 

Egy másik mondata pedig felidézett bennem egy pillanatot, amikor őszinte voltam az akkori főnökömmel, és több fizetést tartottam megérdemeltnek, amiből aztán fizetéscsökkentés lett: 

"A vak, cezaromán, narcisztikus főnöknek fölösleges őszintén elmondani a véleményedet, mert te ugyan megkönnyebbülsz, ő viszont bosszút fog állni rajtad." 

:D :D :D 

Összességében kellemes olvasmány volt, sok ismerős résszel, amit igazából azoknak kéne elolvasni és alkalmazni, akik sajnos sosem fogják, és rengeteg érdekes aprósággal, személyes momentummal a doki életéből. 

Michelle Obama: Becoming

Amikor 2008-ban megválasztották Barack Obamát, rettentően örültem neki. A politikában nem vagyok ugyan jártas, annyit mégis láttam, hogy milyen végtelenül szimpatikus, nyílt ember, és hogy milyen óriási lépés, hogy ő lett az első színes bőrű amerikai elnök (majdnem azt írtam, hogy elnökünk, lám, nagyon felhorgadt bennem valami rejtett amerikai patriotizmus) - bár kétségtelen, hogy történelmet írhatott volna Hillary is mint első női elnök. 2008 még az msn* kora volt, és ez csupán azért tartozik még ide, mert amikor Barack Obama elnök lett, bizony nekem még az msn-em is "beöltözött" az alkalomra: Obamás avatarom volt és "Change has come to America" felirat díszelgett rajta. Az erőteljes szlogenekkel, american dream jellegű dolgokkal, emlékezetes beszédekkel mindig is könnyen meg lehetett engem fogni...
Ez a kötet persze nem Barack-ról szól, ez Michelle Obama, a 44. first lady önéletrajza.