Harry Potter újraolvasás 2026 - A Főnix Rendje

Am-né-zi-a! :D A felejtés-bűbáj jótékony hatása most ennél a kötetnél kacsintott rám igazán. Merthát persze tudtam én, hogy a Főnix Rendje az a kötet, amiben sok szó van a Főnix Rendjéről (surprise, surprise), amiben Harry frusztrált és ideges, amiben megalakul Dumbledore serege, meg persze jön Umbridge, és az oktatásügyi rendeletek, és a titokzatos misztériumügyi főosztály...

Na de ki emlékszik már arra - hát én nem -, hogy ebben lettek prefektusok is, ebben vannak az RBF vizsgák, ebben van az okklumencia is, ebben jár Ginny Michael Cornerrel, ebben találkozunk újra Lockharttal! A legkisebb újra felfedezett, sírva röhögős részlet pedig: Parvati Patil a szempilláit a varázspálcáján bodorítja ebben a kötetben. xD

Annyi gondolatom támadt olvasás közben, és annyi mindent szerettem volna mesélni róla, hogy úgy gondoltam ez a rész mindenképp megérdemel egy külön posztot, és nem várom össze a többivel. 

Harry Potter újraolvasás 2026 - 1-4. kötetek

Lám, csak eljött az idő újra, és akadt apropó is, a nagy Harry Potter újraolvasási projekt útnak indításához. Egyfelől, annyi csalódást okozó olvasmányom, és félbehagyásom volt már idén, hogy éreztem, csak a Roxfortban lelhetek békét. Másfelől pedig megérkeztek az Audible-re a full-cast audio verziók a könyvekből! Amikor elkezdtem az újrahallgatásokat, akkor még hiányzott azt hiszem a két utolsó rész, de időközben már teljes lett a sorozat. A férjem a végére is ért, dehát várható volt, hogy lehagy, engem mindig mindenki leelőz valahogy az olvasásban, akkor is, ha hetekkel előbb kezdek el valamit. :D (lásd könyvklubos könyveink, bocs!)

Gemini által generált kép (AI). 

Nagyon rég, 2018 végén - 2019 elején olvastam újra utoljára a Pottereket, akkor a Jim Kay-féle illusztrált kötetek addig megjelent három része indított el az úton. Elképesztően sok idő telt el azóta, de a lelkesedést pont ugyanolyan gyorsan megtaláltam. :) Most is mind a 7 kötetetet beterveztem újraolvasásra (nehéz is megállni, ha nekilendülök!), és ebben a posztban az első 4-ről írok néhány gondolatot. 

Alice Hoffman: The World That We Knew

“If you do not believe in evil, you are doomed to live in a world you will never understand. But, if you believe in it, you may see it everywhere, in every cellar, in every tree, along streets you know and streets you've never been on before.”

Ilyen remek sorokkal indít Alice Hoffman regénye, a The World That We Knew, azonban sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Alice Hoffman az évek során Gaimanhez hasonlóan átcsúszott nálam a kiszámíthatatlan szerzők közé. Van, hogy nagyon imádom, amit ír, van, hogy egyáltalán nem értem, ugyan mit is szeretek Hoffmanban. Nos, ez a könyve az utóbbi kategóriába tartozik. Viszont csak egy pár sort fogok idevetni róla, hiszen kb. 30%-nál azt mondtam ne tovább, nem pazarlok rá több időt, és félbehagytam. Addigra is már nagyon meguntam, hogy újrahallgatok részeket, nem köt le, nem találom, hol tartottam, stb. Ez nem jellemző nálam az audióknál, szóval rögtön éreztem, hogy nem stimmelünk a könyvvel. 

A témaválasztás erős, második világháború, zsidóüldözés. Belevisz némi misztikus szálat is, életre hívnak benne ugyanis egy gólemet, ami a Lea nevű lánykát hivatott megvédeni a köteten át. Érdekes egybeesés, hogy itt is gólemről volt szó. Egyik előző olvasmányomban, Dan Brown könyvében szintén fontos szerepet játszott ez a mitikus lény. 

Nem igazán sikerült kapcsolódnom a történethez, a történelmi fikciós és a misztikus részeket egyaránt unalmasnak éreztem. Sajnos valamiért viszkettem a szereplők nevétől is, tudom, ez piszlicsáré apróságnak tűnik, de valahogy kínzásnak éreztem volna azt is, hogy továbbra is Ettie, Lea és Ava nevei visszhangozzanak a fejemben a felolvasás további óráiban is. Valamint a nem párhuzamos tekintetű kishölgy is idegesített a borítóképen - khm, tudom, külsőség ez is, de akkor is. 

Próbáltam különféle napszakokban, különböző lelkiállapotban hallgatni, de minden alkalommal az egyik fülemen be, a másikon ki lett a végeredmény, és sajnos a felolvasásnak is nagy szerepe volt ebben, elég rossz felolvasót választottak, aki motyog. Olyan volt, mintha őt sem kötné le igazán a szöveg. 

Hiába tettem a várólista csökkentős könyvek közé, a The World That We Knew most oly módon csökkenti a várólistámat, hogy félbehagyottan kerül le róla. 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fogok már Alice Hoffmant olvasni, várnak még tőle könyvek, de azért nem örülök az ilyen bicsaklásoknak. A The Ice Queen szerepel tőle még az idei vcs-listán, az össz TBR listámon pedig még több másik cím is. 

Anya elszabadul

2019 és 2023 után ismét visszatértem Kelly Harmshoz, és nem csalódtam most sem. A The Overdue Life of Amy Byler már jó ideje a radaromon volt, idén feltettem a várólista csökkentős könyvek közé, és már év elején meg is hallgattam Audible-ről. 

Szerintem méltánytalanul mellőzött ez a könyve is a szerzőnek, de a magyar borítót elnézve nem is csoda, ha nem sokan figyeltek fel rá, fura lett a tipográfia, és nem hangsúlyozzák a könyves tartalmat sem, pedig a kötet címszereplője egy elcsigázott könyvtáros anyuka. Amyt három éve elhagyta a férje és azóta mindent egymaga old meg a két gyerekkel. Észre sem vette, mennyire szüksége lenne a pihenésre, és arra, hogy kiléphessen a robotpilóta üzemmódból és az anyálkodásból. A férje - akitől időközben elválni is elfelejtett - azonban egyszercsak újra felbukkan, és szeretne a gyerekekkel tölteni némi időt, mondjuk a nyári szünetből egy hetet. Az egy hétből aztán később több lesz, de már hét nap is elképzelhetetlenül csodásnak tűnik, amikor nem a mindennapi élet apró-cseprő dolgaival kell megküzdenie, hanem önmagával foglalkozhat, és lazíthat. Hóbortos barátnői révén egy teljes makeoverben is részt vehet, amit egyikőjük, Talia divatmagazinja le is dokumentál. A cikkek által igencsak felkapottá válik Amy és a #momspringa is, ahogy elnevezik ezt a bizonyos "anya elszabadul" hetet a  social media felületeken. :) 

A név egyébként az Amishok "rumspringa" kifejezésének átirata. A rumspringa az a szabad időszak a kamasz Amishok életében, amikor szabadjára engedik őket, hogy kipróbáljanak olyasmiket, amik a közösségben tiltottak. Majd eldönthetik, hogy aztán továbbra is a közösség tagjai akarnak-e lenni, vagy nem. 

Amy is fejest ugrik hát mindenféle olyan tevékenységbe, amire egy ideje nem volt lehetősége. Vakrandikat szerveznek neki, átalakítják a ruhatárát, frizuráját, megdesignolják a szemöldökét is. :) Sőt, még egy könyvtáros kongresszuson is részt vesz közben, ahol előadja egy ötletét az olvasás népszerűsítésére a fiatalok körében. Amikor először mérlegelte, hogy mit is kezdjen azzal a potya egy héttel, amiről szó volt a nyári szünet elején, és gyakorlatilag elsőre az jut eszébe, hogy tanulhatna valami újat, és hogy keres továbbképzést, hát felhorkantam. :D Anyám!! Évek óta nem pihentél, de a most adódó potya pihenés egy részét is elkonferenciázod?! Persze a döntés jó volt, a képzésen is találkozik érdekes emberekkel, és tényleg kikapcsoló számára ez a közeg; a könyvtáros projektje is beindulhat, és az egy hét anyaszabi is bőven megnyúlik aztán. 

A gyerekei persze hiányoznak neki, és ahogy belekóstol ebbe a nagy szabadságba, más életbe, hirtelen meg is ijed az egész helyzettől. Na meg a kis flörtnek induló dolog Daniellel nyár elején, kicsit komolyabbnak tetszik, semmint, hogy csak úgy lemondjon róla. Találnak-e majd valami megoldást, úgy, hogy mindkettőjüknek van gyerek is a képben, és hogy más városban élnek? 

Amyt egy vészhelyzet rántja ki aztán dilemmáiból, és a reality check sok mindenre jó lesz, talán helyre is tudják rakni a korábbi kérdéses dolgokat a családdal, és Daniellel is. 

Bár kissé felszínesnek tűnhet talán a makeover és a külsőségek miatt, azért bőven megtelik fontos tartalommal is a kötet, és remekül példázza, mennyire szüksége lenne minden anyának a #momspringákra. Amynek persze különösen, hiszen széltoló férje miatt évek óta egyedül boldogul mindennel, és szinte már nem is tudja, hogy kéne kikapcsolódni. Ez a nyár mindent megváltoztat, és jobbra fordít az életében. A kötet végén a vészhelyzetet éreztem csak egy kissé túlzónak, lehetett volna valami csekélyebb dolog is, ami követeli a figyelmét, nem ennyire életveszélyes krízis, és akkor nem fordul át melodramatikusba a zárás. 

Szerettem a karaktereket, nem egydimenziósak, és elég színes palettát festett belőlük Kelly Harms. A korábbi köteteiben is kedveltem a szereplőit. 

Szórakoztató olvasmány, jó témaválasztás; okosan, humorosan, érzékenyen tálalja az anyaság nehézségeit, a szabadság és felszabadultság varázsát, és az ezzel kapcsolatos bonyolult érzéseket is. 

Jó szívvel ajánlom igazából bárkinek, aki szereti az igényesen megírt, nem kaptafa chick-liteket, amiben nem csak a nyálrománc a fősodor, hanem vannak valódi dilemmák, érzelmek is. Pluszbónusz minden könyvmolynak a könyvtáros-könyves téma a könyvön belül, és persze az olvasásnépszerűsítés. :) 

Dan Brown: The Secret of Secrets

“Social media, Dana thought. The biggest intelligence boon since the Catholic Church invented confession.”

Wow! Ez igazán remek volt, biztos, hogy az év kiemelkedő szórakoztató olvasmányai között fogom emlegetni. Ha Dan Brown, akkor az nekem kell, ez egyértelmű volt, hiába, hogy volt már szerencsém néhány gyengébb könyvéhez is, mindenképp nagy rajongója vagyok, és természetesen szó sem lehetett róla, hogy ezt az új Robert Langdon kötetet kihagyjam. 

A kedvencem tőle továbbra is az Angyalok és démonok (megérdemelne egy újrázást is), a későbbi köteteket és cselekményüket néha picit keverem. A standalone-jai közül szuper élmény volt még a A megtévesztés foka is.

“Einstein had famously declared: Coincidence is God’s way of staying anonymous.”

Dan Brown nagy mestere a különféle izgalmak bonyolításának, miközben sok érdekes és hasznos információt is megoszt az olvasókkal. Ezek gyakran a művészettörténethez, festményekhez, szobrokhoz, szimbólumokhoz köthetőek, de titkos társaságok, mesterséges intelligencia, evolúció, az élet értelme, túlnépesedés, bioterrorizmus is szerepelt már a témái közt. Sokszor vet fel vallási, filozófiai, etikai kérdéseket. Remekül vegyíti a tudományt, a történelmet és a művészeteket, és mindezt thrillerszerű akció-kalandregényekbe ágyazza. Nagyon kíváncsi voltam, vajon a titkok titkával mire utalhat, mit fog boncolgatni ezúttal. 

Először is a helyszín PRÁGA, az isteni Prága, aminek roppantul örültem, mert mondhatni ismerős terepnek érezhettem egy részét, mint annak idején Rómát, Velencét, Firenzét is, ahol szintén megfordultam már. Langdon ezúttal Katherine Solomonnal utazik a cseh fővárosba. Kedvesét, a híres noétikus kutatót (jaj de furcsa ez így magyarul) ugyanis Brigita Gesner felkérte egy előadás megtartására. Katherine nemrég fejezte be, és adta le könyvének kéziratát, amiben igazán meglepő, és új kutatásait, felfedezéseit összegzi, főként az emberi tudattal kapcsolatban. 

“The city of Prague had always felt enchanted to him. It was a moment frozen in time. Having
suffered far less damage than other European cities in World War II, the historical capital of Bohemia enjoyed a dazzling skyline that still sparkled with all its original architecture—a uniquely varied and pristine sampling of Romanesque, Gothic, Baroque, Art Nouveau, and Neoclassical designs. The city’s nickname—Stověžatá—literally meant “with a hundred spires,” although the actual number of spires and steeples in Prague was closer to seven hundred. In the summer, the city occasionally illuminated them with a sea of green floodlights; the awe-inspiring effect was said to have inspired Hollywood’s depiction in The Wizard of Oz of the Emerald City—a mystical destination that, like Prague, was believed to be a place of magical possibilities.”

De mi van, ha ez a tudás valakire veszélyt jelenthet? Mi van, ha elméletek, hitrendszerek dőlnek össze? Mi van, ha valami kiderül, aminek nem lett volna szabad? 

“(...)noetic science is the study of human consciousness. Contrary to what many believe, consciousness research is not a new science—it is, in fact, the oldest science on earth. Since the dawn of history, we have sought answers to the enduring mysteries of the human mind…the nature of consciousness and of the soul. And for centuries, we have explored these questions primarily through…the lens of religion.”

A prágai utazás nyilván nem egy Károly-hídon andalgásban kulminál - hiszen Dan Brownról van szó -, hanem nagyon hamar, már a könyv elején tobzódhatunk bombariadótól kezdve, a folyóba ugró Langdonon át, a gyilkosságig mindenben... Egy rejtélyes, gólem-maskarában járkáló alak is előkerül. Katherine kéziratát hackerek lopják el, maga Katherine pedig eltűnik. Misztikus elemként megjelenik egy furcsa jelenés is, akit Katherine előző éjjel rémálmában látott. De nyugalom, magyarázatot végül, mindenre kapunk, még arra is, ami tényleg kissé elvontnak, túlzónak tűnik. Elképesztően izgalmas jelenetek követik egymást, hajsza indul a gyönyörű városban, és azon kívül is, hiszen a szálak New Yorkba és Londonba is elvezetnek, a titkok nyomában. 

“The world’s new popularity metric. Digital applause.”

Az emberi tudattal kapcsolatos eszmefuttatások, a halálközeli élmények leírása, egységességük különös mivolta, a mortality salience fogalma, a TMT (Terror Management Theory), a non-local consciousness, a sudden savant syndrome és az ESP (extrasensory perception), mind elképesztően érdekesek, ahogy a különféle leírt kísérletek is, a gondolatok, a tudat és a tudattalan tudományos megfigyeléseivel kapcsolatban. A biokémiai részek, a fejtegetések a neurotranszmitterekről is lebilincselőek, és (szerintem) érthetőek is. Remek eszmefuttatások vannak a digitális világról, a mai korról, amiben élünk, és arról, hogy alakul ördögi körré, amit világunkkal teszünk. 

“The worse things get, the worse we behave. And the worse we behave, the worse things get.”

Rendkívül okos könyv, és közben persze megmarad szórakoztató irodalomnak is egy szinten, hiszen izgulhatunk a menekülő Langdonért, az eltűnt Katherine-ért, de ugyanúgy bevonódunk a mellékszereplők sorsának alakulásába is - Michael Harris, Sasha Vesna, Jonas Faukman mind nagyon érdekes karakterek voltak -, és nincs hiány fordulatokban. Vannak kifejezetten hátborzongató részei, és nem csak a szórakoztató, hanem a tudományosan megalapozott elemekben is bőven. Ezzel kapcsolatban mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy a könyv elején bizony ott van feketén-fehéren: 

Saját kép.

Nekem voltak pillanatok, amikor hideg futkosott a tarkómon egyes kísérletektől, a CIA tevékenykedéseitől, és hogy vajon mennyi minden zajlik titokban, akár az emberi tudattal kapcsolatban. Milyen határokat feszegethetnek?

Nehéz ezekről a tudományos érdekességekről írni, mert nem akarok butaságot mondani, ahogy belebonyolódom, illetve egy részét pont a könyv hivatott megismertetni az olvasóval, hogy aztán elképessze helyenként. :) Illetve mivel angolul olvastam, nagyon angolul ül minden a fejemben is, nem könnyű magyarul értekezni róla.

A könyv már magyarul is megjelent, ráadásul két kiadásban is! :) Jó szívvel ajánlom a Dan Brown rajongóknak, és azoknak, akik szeretik a fast-paced akcióregényeket némi extra, okos-töltettel. 

Bár ebben kevesebb a szimbolika, és a kódfejtés, és szinte nem is Langdon a főszereplő, hanem Katherine, attól még izgalmas, elgondolkodtató, olvasmányos, gördülékeny, és imádtam a csavarjait is. Zseniális volt ez a témaválasztás, és ahogy végigvitte. Remélem érkezik még sorozatrész, vagy akár valami más a szerzőtől, és hogy ezúttal nem kell majd ilyen sokat várni rá. :) 

I'm lost for words

Stephanie Butland: The Lost for Words Bookshop

Amikor az elején a férjem poénkodott, hogy "seggfölde" kisasszony könyvét olvasom, még csak kacagtam és legyintettem, és vigyorogtam magamban, Szméagolként dörzsölgetve a kezeimet, mert annyira örültem, hogy egy könyvklubos közös olvasmányunkkal most először talán lépéselőnyben vagyok (máskor rendre én fejezem be késve, vagy utolsóként a könyveket). Aztán jött a feketeleves, amikor belenéztem a magyar verzióba, és hopp, ez meg mi?? Már az egész magyarázatba is bele lehet bonyolódni rendesen, ugyanis seg(g)földe kisasszony könyve állítólag le lett fordítva magyarra, azonban ahogy belelapoztam, láttam, hogy ez a könyv, bizony nem az a könyv... A könyvesboltos sorozat angolul ugyanis így néz ki: 1. rész: The Lost for Words Bookshop (de megjelent csupán Lost for Words címen is), 2. rész: Found in a Bookshop. A magyarul kiadott Butland kötet pedig a Nincs Rá Szó Könyvesbolt címet kapta (az első kötetét), azonban a Found in a Bookshop (a második rész) fordítása. :D :D :D A jó ég tudja Béláim, hogy ez az egész felfordulás kinek az ötlete volt, hogy a másik könyv címén adják ki a sztorit, vagy kinek a szarvas hibája, mert ennyire benézte? Sajnos utóbbit is el tudom képzelni.
Én pedig jól elkezdtem olvasni a "közös" könyvünket, csak sikerült mégsem azt elolvasnom, anyááám. Just my luck. És még csak nem is tetszett.

A sztori Loveday Cardew története, aki magába húzódó személyiség, nehezen nyílik meg az embereknek, a könyvek társaságát jobban kedveli, antikváriumban dolgozik, és vannak sötét titkok a múltjában. Loveday tele van tetoválva kedvenc könyveinek nyitómondataival. A kis könyvesbolt tulajdonképpen az ő menedéke a világ elől. A fejezetekben szép lassan kibontakozik a gyerekkora, előző kapcsolata és különféle traumái. 

Lovedayt egy elvesztett könyv kapcsán összesodorja a sors Nathan Aveburyvel, akivel igazán jól kijönnek egymással. Azonban Loveday nem tud, és nem mer megnyílni teljesen. Közben rejtélyes csomagok jelennek meg egyre-másra Lovedaynél, bennük könyvek, amik régen a szülei könyvtárát alkották... Vajon ki hagyja ott a könyveket, és mi a célja velük? Fenyegetés lenne ez Loveday múltjából? 

Fuhh, hát először is, nem egy könnyed kis cuki könyvesboltos könyvecske ez, ahogy esetleg a borító sugallja, inkább depresszív, komor. A könyves téma maga jó keret, de kevés. Nagyon lassú folyású a regény, és rendkívül érdektelen, sótlan karakterekkel dolgozik. Igen, még a szarkasztikus és "egyedinek" beállított Loveday is totál sótlan. A mellékszereplők is inkább taszítóak (Rob ugye egyértelmű, miért, de számomra Melodie is az volt), Archie-t kivéve. Rengeteg a belső monológ, és ez többnyire a vekengés a semmin. A cselekmény fő mozgatórugója Loveday félelme, hogy jaj, mi lesz, ha kiderül a múltja... Ami igazából nem is az ő sara, hiszen ő gyerek volt, csak elszenvedője, vagy passzív résztvevője bizonyos eseményeknek. Értem én, hogy ezek hagynak nyomokat, persze, de attól még nem az ő szégyene ez az egész. Meg, mint ahogy kiderül, lehet változtatni az anyjával való kapcsolatán is majd. 

Loveday döntései sokszor érthetetlenek voltak számomra, nem tudtam sehogy együtt rezonálni vele, és úgy érzem az ilyen, és ehhez hasonló személyiségeket, vagy a témát már megírták jobb köntösben. Például eszembe jutott, az Abbi Waxman féle The Bookish Life of Nina Hill, ami inkább feelgood könyvesboltos, nem nagy szám az sem, középszer, de jobban tetszett. Aztán, Eleanor Oliphant, a social awkwardness és titkok miatt. Nála sokkal mélyebb és jobb a személyiségfejlődés, és kibontakozás, és abszolút megragadó a szöveg is, nagyon szerettem. És a könyvesboltozások, könyves miliő miatt a Minden, amit megbántam is idekívánkozik, mint jobb a témában. Ebben is történnek változások, aminek nyomán a főszereplő nyit a világ felé, de a stílus gördülékeny, remek, és kerek egész a történet. 

Butland kisasszony könyveinek sorát én nem folytatom, gondolom nem meglepő. :) 

The Devil Wears Prada - Revenge Wears Prada

Végre egyszer egy kicsit up-to-date vagyok, hiszen épp nemrég láthattunk teaser trailert a készülő The Devil Wears Prada 2 című filmből. :) Bár igaz, ami igaz, már egy ideje szerettem volna újrázni az első részt, a méltán híres Az ördög Pradát viselt, most mégis kifejezetten kapóra jött az újraolvasás. Ha már újra bevonódtam ebbe a világba, gyorsan kaptam is az alkalmon, és folytattam a sort A bosszú Pradát visellel. Ebben a posztban most minkét olvasmányról beszámolok. 

The Devil Wears Prada - Az ördög Pradát visel 

Számomra ez egy igazi "korszakos" könyv és film, nagy hatással volt rám annak idején, imádtam Anne Hathawayt és Meryl Streepet benne, és egy igazi real-life stílusváltásra is inspirált engem. A könyvön is nagyon jól szórakoztam, kedvencemmé vált,  Szóval hatott rám... akkor. Pergő, fordulatos, vicces történetként maradt meg az emlékeimben. Kicsit féltem, vajon időtálló maradt-e számomra, ugyanúgy élvezni fogom-e, mint egyetemistaként. 

Azt kell mondjam, hogy ennyi év után újrázva is megtaláltam benne, amiért annak idején nagyon megkedveltem, és újfent imádtam a csattanós kis végét! :) 

Ami meglepett, és kicsit furcsálltam, hogy igazából mennyire kevés is a tényleges cselekmény benne, valahogy több eseményre, történésre emlékeztem, pedig szinte csak 2-3 nagyobb dolog történik, meg a sok szívatás-ugráltatás Miranda részéről. A filmhez képest Nigel kevés szerephez jut, jól tették, hogy a vásznon kissé ő hangsúlyosabb. Stanley Tucci tökéletes választás volt. 

Forrás.

A sztoriban egyébként Andrea Sachs újságíróként szeretne érvényesülni, és a Runwaynál adódik egy lehetőség, amelyről mindenki úgy beszél, hogy mindenki ölni tudna érte - ő lehet Miranda Priestly asszisztense. Andy így kerül be a divatmacák közé, és lesz egy rendkívül alacsony rangú, folyton ugráltatott beosztott, akinek mindenre pattannia kell, amit csak Miranda elképzel, és akinek az újságíráshoz hozzá sem lehet makkanni. Néha olyan kevés információ alapján kell megpróbálnia eligazodni, hogy a feladat szinte lehetetlennek tűnik. De Mirandától kérdezni, pláne visszakérdezni valamire, az egyenesen szentségtörés lenne. A senior asszisztens Emily azért valamennyire a segítségére van Andynek, hiszen sokszor együtt ülnek a katyvaszban. 

Angol és magyar kiadások (igen, az a jobb alsó
borzalmas is ugyanez a könyv! :D)

Andy hamarosan rutinosan egyensúlyoz tálcányi Starbucks kávékat, pillanatok alatt intéz telefont a legnagyobb divatmogulokkal, megtanulja a kék árnyalatok közti különbségeket, percek alatt le- és átszervez repülőjegy foglalásokat, és még a frissen megjelent Harry Potter kötetet is megszerzi Miranda ikerlányainak, mielőtt az a boltokba megérkezne. Természetesen rögtön két példányban. Andyre ragad némi stílus a divatvilágból is, és a végtelen raktárakból rengeteg csinos és drága ruhára, cipőre és kiegészítőre is szert tesz. Kénytelen is változni ebben, hiszen egy 5 évvel ezelőtt vásárolt turis szoknya, meg a lapos cipői nem elfogadottak az irodában. Andy aztán annyit változik, és annyira neurotikus is lesz Mirandától (nem csoda), hogy már a barátja, Alex sem nagyon ismer rá. Vajon megmenthető így a kapcsolatuk? Egy év, ennyit kéne kibírni Miranda mellett egy jó ajánlólevél reményében, ám a párizsi utazás a kötetben nem várt fejleményeket hoz, és Andy döntéshelyzetbe kerül... 

Forrás.

Szeretem a szereplőket és a képtelen helyzeteket, és sokszor sajnáltam Andyt, ugyanakkor nem értettem annyira a motivációt, és azt a vágyat, hogy Miranda elismerje. Persze én is voltam fiatal, meg munkakezdő, és nem köptem szemen a főnököt, hanem tűrtem (mondjuk én sem sokkal többet az egy évnél :D), de a mai fejemmel az első képtelen kérést harsányan szemberöhögném. Nem is tudnék semmi corporate-ben dolgozni, pláne nem valakinek a főnöksége alatt, a bullshit-tűrő képességem pedig a béka feneke alá esett már néhány év munka után is. :) 

A végkifejletnek nagyon örültem, igazán jó odavágás és faképnél hagyás lett belőle. Mondjuk még jobban örültem volna, hogyha mindez teljesen belső indíttatású, nem a barátnő bajával összefüggésben kerül kicsit a külső körülmények nyomása alá Andy. 

Összességében kellemes kikapcsolódás, üdítő élmény volt, és élveztem visszacsöppenni ebbe a világba. 

Forrás.

Jó lenne újranézni a filmet is! 

Revenge Wears Prada - A bosszú Pradát visel

A bosszú Pradát visel egy évtizeddel később játszódik, mint az első kötet. Andy épp lázasan készül a saját esküvőjére. A Runwaytól való viharos runaway után (haha see what I did there), blogírásba kezdett, majd nem sokkal később újra összehozta a sors Emilyvel, akit Miranda kirúgott (!!!), és együtt belefognak egy esküvői magazinba. A magazin a Plunge névre hallgat, és igen sikeres lesz, az esküvői lapok közt a luxust, a sztárokat képviselve. A magazin létrehozásában Andy vőlegénye, későbbi férje, Max Harrison, a Harrison-médiabirodalom örököse is segített, és a sikerben még közvetve Miranda is benne van, hiszen a lányok lépten-nyomon elejtik a nevét a klienseknek... Valamit csak hozzon már a konyhára, hogy mennyit szenvedtek a rémuralma alatt. Andynek néha még mindig rémalmai vannak Miranda miatt. 

Az esküvő napján Andy birtokába jut néhány kellemetlen információ, és aztán újabb meglepetésre derül fény... A dolgok bonyolódnak, és közben a Plunge-ra szemet vet az Elias-Clarke, vagyis Miranda ismét képbe kerül az életükben. Miközben Andy élete 180 fokos fordulatot vesz, Emilyvel nem értenek együtt az Elias-Clarke businesst illetően, és ráadásul még Alex is fel-felbukkan a kanyarban... 

Az események sűrűsödnek, és a végefelé bizony igencsak összecsapnak a hullámok Andy feje felett. 

!!!Spoilerek!!!

A magyar kiadás.

Az egykori rivális Emilyvel való összebarátkozást, a közös vállalkozást kedveltem, ugyanakkor nem igazán értem, vajon miért pont egy esküvői magazin lett a projekt? Felszínesnek tűnik, és egy Runway-szerű irányba ment el, holott korábban a komolyabb újságírás volt a cél - hiszen ennek érdekében tűrt Andy Miranda rabigájában is. Max egyáltalán nem szimpatikus, illetve nekem nem tetszett, mennyire nem is volt jelentősége az esküvő napján kiderült dolgoknak, vajon volt-e valami hűtlenség ott, vagy hogy nem beszélték meg ezt jobban. Az anyós levele sem pendített meg sok mindent. 

Az Elias-Clarke féle felvásárlás, amivel a szeretett magazinjuk kvázi beolvadna Miranda alá, és Miranda lenne a főnökük, egy egészen elvetemült ötlet, nem is értem egyébként, ennek mi értelme van, ha a magazin amúgy megy szépen a lányok irányítása alatt. Egy évig ott kéne még dolgozniuk, és aztán annyi? Hagyják az egészet? Nem tudtam megérteni ennek a lényegét, azon kívül, hogy esetleg anyagilag jövedelmező lehet a kivásárlás, mire jó veszni hagyni, amit kitaláltak? 

A legnevetségesebb azonban az volt, hogy ez volt az egyetlen igazi konfliktus a könyvben, erre alapozták az egész cselekményt, és semmi másról nincs szó, mint hogy hogyan halogatja Andy a megbeszélést erről Emilyvel. Teljesen világos, hogy Emily akarja a dolgot, Andy meg nem, de Andy valahogy nem képes ezt kerek-perec megmondani HÓ-NA-PO-KON át. Milyen végtelenül hülye kifogás az az üzleti világban, hogy bocs, most terhes vagyok, addig nem ejtünk szót erről az üzletről, amíg meg nem szültem. :D :D WTAF? Az pedig, hogy bár elejtik a könyv elején, mégsem üt szöget Andy fejében, hogy hát hello, másnak is van részesedése a cégben, ergo más is hozhat döntést Andy feje felett, főleg, amíg ő a babázással van elfoglalva, hát... Nem mellékesen NYILVÁN egyáltalán nem lett volna szabad belemenni abba, hogy ne Andynek legyen tulajdonosi többsége a cégben... Üzleti életben nincs bariság, meg egyenlőségjelek... A férj árulása megbocsáthatatlan, de legalább Andy is abszolút így gondolja, és nincs semmi hezitálás, ez válóok. Megint a végére érik meg benne minden, viszont így picit az egyensúly is megborul a könyvben, mert aztán még az epilógusba belezsúfolnak egy egy évvel későbbi happy endet is neki. 

Mondjuk azt nem tudom, minek kellett feltétlenül anyává is tenni, igazán ráért volna a dolog, nem ennyi évet felölelni az elején, inkább gyermektelenül hagyni őket Max-szel, és aztán rátalálhatott volna erre a szerepre Alex mellett is, mennyivel kellemesebb végkifejlet lett volna... Egyébként a gyerekes részek megint végtelenül idegesítettek, az akármekkora kisgyereket otthagyja az akárkivel, meg lerakja a játszószőnyegre, és kééész. :D Ilyen kellék-gyerekek b+ nem léteznek! 

Szemöldökemelős volt az is, hogy Miranda szereti a terhes nőket, meg a gyerekeket, milyen f*szság ez, Miranda senkivel sem kedves érdek nélkül, és senkit sem szeret, pont. Az érdekembersége persze újra kiviláglik, de akkor is felesleges volt  megpróbálni árnyalni a személyiségét olyan dolgokkal, amik hiteltelenek.

!!!Spoilerek vége!!!

Forrás.

Szóval a visszatérés jó volt ugyan ebbe a világba, de a konfliktus kissé mondvacsinált, és rétestészta-szerűen az egész könyvön végighúzódik, más alig kap szerepet. Kevés volt a spiritusz, gyengébb kötet, Miranda is sokszor karakteridegen, az egésznek pedig igazából semmi értelme. Kíváncsi vagyok, az új film mennyire követi majd a könyv cselekményét.

Az első kötetet abszolút jó szívvel ajánlom, és ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, az is olvasható azért, de több hibája van. Van egy harmadik kötet is, a When Life Gives You Lululemons (magyarul A feleségek), ami egy Emily spinoff, de nem igazán győzött meg a fülszövege, szóval én ezt már kihagyom. 

Érdekes szavak, kifejezések: 

• roman á clef: francia kifejezés, tükörfordítása "regény kulccsal", valós eseményeken alapuló történetet, regényt jelent. A Revenge... végén jön elő, amikor is Andy azt fontolgatja ír egy regényt a Mirandás dolgokról (ami nyilván aDevil Wears Prada lenne/lesz). :) 

Robert Galbraith: The Hallmarked Man

Már több mint egy hónapja befejeztem a Cormoran Strike sorozat következő kötetét, de állandó elmaradásokat görgetek magam előtt, és mindig a blogolás az utolsó, amire időm jut (szomorú sóhaj). Pedig már annyiszor akartam róla írni... 

(Ahogy visszaolvasom, spoilermentesnek ítélem a posztot, néhány utalás van csak, de nincs konkrétum leírva.)

Úgy indultam el a könyv olvasásával, hogy majd csinálok belőle egy frankó olvasónapló posztot, amibe kb. 10%-onként írtam volna néhány sort, hogy épp hol tartok, hogy tetszik, milyen elméleteim vannak, mi lepett meg, stb. Szent meggyőződésem volt, hogy ezt el is kezdtem írni, de amikor megnyitottam a "Hallmarked Man olvasónapló 1." munkacímű posztvázlatot, az igencsak üresen ásított rám. Na, innen már nehéz nyerni.

Olvasónaplós verzió már csak valószínűleg az újraolvasáskor lesz, de azért hála a jó égnek, van néhány jegyzetem, amivel fel tudom idézni a történteket, és az érzéseimet is a könyvvel kapcsolatban. 

Running Grave újraolvasás - gondolatok

Két éve, a megjelenéskor olvastam először a The Running Grave-et, és most, az újabb kötet megjelenése előtt gondoltam jöhet egy kis "ismétlés". Nagyon jólesett néhány csalódás után ebbe a kötetbe belemélyedni, és újra felfedezni a részleteit.

Elképesztően jól megírt történetnek tartom, csavaros, bonyolult, izgalmas, de a nyomozáson túl a magánéleti eseményeket is nagyon szerettem benne követni. 

FIGYELEM, ez a poszt a Cormoran Strike sorozat 7. részéről szól, SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK! 

A szektával kapcsolatos részek másodjára azért már nem töltöttek el jeges rémülettel, hiszen a végét tudtam már, és nem féltettem folyamatosan Robin életét, és nem csak testi, de szellemi épségét is. Kellemesebb volt így belehelyezkedni a regénybe, hogy nem aggódtam annyit a főszereplőért. Strike-ot most jobban sajnáltam magányosságában, amíg Robin beépült a UHC-be. 

Megsirattam a kiszabadulást, azt a megérzést, amikor Robin minden kétséget kizáróan egyszercsak TUDTA, hogy Strike ott van a kerítés túloldalán, és aztán az összeölelkezést a kocsiban. ♥

Imádtam az odavágást Jonathan Wace-nek: "I'll burn your church to the fucking ground!", az egyik kedvenc mondatom az egész sorozatban! :D  Katarzis! :D 

És persze a jó poénok megint ütöttek, és oldották a feszkót. Az egyik kedvencem az ALDIs, de jó az I'll have everything is, meg a sorozatos Thank fuck textek is mosolyra késztetnek. :) 

Az aranyhal agyammal képzeljétek, elfelejtettem a Daiyu-bűntény megoldását. :O Azon kaptam magam, hogy bár egy részre jól emlékeztem (Abigail nyilván), a többi valahogy a feleldés homályába merült, és pontosan azokon az elméleteken futottam végig, mint annak idején az első olvasáskor. Hogy is volt? Daiyu mégis él? Becca=Daiyu? És hát persze hogy nem, valami tök más, de mi is? Elfelejtettem a szalmát, elfelejtettem ki kicsoda is volt a polaroidokon, elfelejtettem még a disznókat is... Szóval még egyszer meg tudott lepni a vége. :) De most bogozgatni már nem kellett. :) Csak élvezni. 

Aztán az izgalom-faktoron, a poénokon, a  UHC-n túl, ott voltak azok az igazán fontos, és rezonáló mondatok a végén. ♥ Strike beszélgetése Ameliával. Strike beszélgetése Robinnal. Charlotte "hagyatéka", szavakban, gondolatokban, és abban a változásban, amit Strike-ban kiváltott. Strike óriási személyiségfejlődésen megy keresztül, sok mindent másként lát, és sok mindent belát ebben a részben.

“It’s dangerous to make a cult of your own unhappiness. Hard to get out, once you’ve been in there too long. You forget how.”

“Happiness is a choice that requires an effort at times, and it was well past time for him to make the effort.” 

A záró részt meg is könnyeztem újra. Remek, remek, remek volt, megbizonyosodtam róla, hogy még mindig kedvenc. ♥

“she knew I was in love with you.”

                                                                                   ♥

Azóta már túl vagyok a Hallmarked Man-en is, stay tuned, hamarosan hozom a posztot, nemmmm egészen vagyok elégedett vele... :') 

Paprikás dinnye

Marian Keyes: Watermelon

Már egy ideje szerettem volna Marian Keyes-től olvasni, így aztán lecsaptam a lehetőségre, amikor az Audible egy bizonyos időre ingyenesen hozzáférhetővé tette az előfizetésemben Watermelon című könyvét a szerzőnek, ami a Walsh Family sorozat első része. 

Nos, maradjunk annyiban, hogy legalább nem kellett fizetnem érte. Pedig jól indult, tetszett az ír akcentus, a kezdő oldalak néhány jól irányzott poénja, és a sajnálnivaló helyzet, amibe a főhősnő kerül rögtön a legelején. Claire-t elhagyja a férje, James, méghozzá abban a szent pillanatban, amikor megszületik a gyerekük. Kisétál az életükből anélkül, hogy megnézné az újszülöttet. Claire ezután elutazik a családjához, Dublinba, hogy ott leljen nyugtot, és persze némi támogatást. James-t egy darabig mintha a föld nyelte volna el, de addig is megjelenik egy másik pasas, meg persze ott van Claire hóbortos családja is. Jaaa, meg a gyerek. A gyerek, akinek neve sincs egy darabig. Meg aki amúgy is egy játékbaba, egy kellék ebben az egész sótlan kálváriában, amit több mint 500 oldalon keresztül zongoráznak le. 

Őrület, hogy az anyaságnak micsoda torzított formája került ebbe a regénybe, totálisan hiteltelen az egész. Kétnapos gyerekkel repülőre ül. Ez a gyerek soha nem sír, soha nem nyűgös, nincs semmi baja, akárkivel elvan, naphosszat is. Nem gond neki, hogy nem szoptatják, csupán csak döntési kedv miatt, cumisüveggel a szájában született bizonyára. Nem gond neki, ha LERAKJÁK, mert ő csak alszik ugye, meg eszik, néhanééééha valaki átpelenkázza. Szó sincs ugye egy valóságos csecsemős körforgásról, amikor egyfolytában csak eteted-altatod-pelenkázod és ringatod a gyereket, NAPOKIG BASZDMEG. ILYEN egy csecsemővel. Nem olyan, hogy beszélgetsz, meg vodkázgatsz, meg randizgatsz, edzőtermezgetsz pár órát, vagy ha magaddal viszed a gyereket órákig tartó programokra including kávézás és vásárolgatás és neki közben ezzel egy pillanatra sincs semmi problémája?! Na többek között ezért, és az ehhez hasonlókért van mindenkinek egy hülye rózsaszín köd a fejében a gyerekezésről. Claire életvitelében semmi változást nem hozott az, hogy gyereke lett, és ez szépen szólva is nonszensz. 

Annak "örülök", hogy azért némi szülés utáni depresszió befigyelt az elején, de őszintén, fájt volna Keyes-nek egy kicsit reálisabban tálalni a dolgokat? Persze nem tudja, mert fingja nincs róla. De akkor is, a szerzői szabadság is megengedte volna, főleg, ha amúgy sem történik semmi, hogy mondjuk ne adj' Isten csak pár hét múlva utaznak el repülőn, addig segítsen ki néhány jó barátnő.. Vagy urambocsá' csak a 6 hetes kontrollon túl, mert úgy látszik neki aztán mindegy végülis, hogy egy másik országban van-e a köv. orvosi vizsgálata neki is meg a gyereknek is, ámen! :D (Most jut eszembe, hogy a gyerek papírjai nélkül is hogy a francba utazott el vele bárhová? :D) Az orvostól meg ne a szépfiúka ágyába vezessen már az első út, könyörgöm! Mennyivel elfogadhatóbb lett volna, ha egy kicsit hagyja a kilábalásban, a "semmiben", a gyerekkel való összeszokásban névlegesen pár hónapot, és nem ugrasztja bele rögtön utazásba, kapcsolatba, semmibe. 

A szuperpasas is lehetett volna hihetőbbre írva, mert ilyen Adam a világon nincs persze, mint a könyvben.

Volt némi önirónia az elbeszélő hangjában, és a szituáció amibe került, abszolút kedvelhetővé, sajnálatra méltóvá tehetné a szemünkben, de teljesen következetlen volt a viselkedése. Egyszer úgy gondoltam értelmes, és talpraesett, és mindent jól gondol, aztán meg egy naiv hülye liba volt (az esetek többségében). Mégis mi értelme volt a közte és James közötti csatározásnak egyébként? Cselekmény szempontjából ez egy rossz vicc volt (és  mégis ennyi volt a könyv második felének cselekménye :D), miért akart volna beletörődni abba, hogy visszamenjen ehhez a nárcisztikus seggfejhez, aki konkrétan a szülés utáni első percben elment világgá? Mi volt ebben a dilemma, annak fényében pláne, hogy James csakis őt szidta, de azért HAJLANDÓ lett volna visszafogadni, ha Claire megváltozik. :D  

Lapos, és felettébb idegesítő történet. A konfliktus mondvacsinált. De egy jó része másutt is gyermeteg, átgondolatlan - nincs meg Adam, a szépfiú telefonszáma, talán kérd el a húgodtól, aki tudja?? Az ilyen kisebb logikai bicsaklások is fájdalmasak. 

Sok a töltelék és az erőltetett jópofáskodás a könyvben. Az egész hóbortos család inkább erősen diszfunkcionális. Anyád ellenzi, hogy főzz valami finomat, mert majd utána elvárná a család tőle is? A zugivás az csak fun? Az egyik húg a vizsgáztatóival fekszik le, csak így sikerülnek a vizsgái, és hát "ez ilyen"? Ja hogy ez mind csak jópofa? Oké, akkor a jópofaméterem elromlott. :D Humor egy szikrányi sem maradt a végére benne. 

Brrr megint elment a kedvem egy időre a könnyed-romantikusnak címkézett silányságtól. Öreg vagyok én már ilyen hülye tyúkokról olvasni. :P 

Sophie Kinsella: The Undomestic Goddess

Visszakerestem, hogy mikor is olvastam utoljára Kinsellát, és megdöbbentem: 2017-ben, egy akkori, friss megjelenést olvastam tőle, és visszaolvasgatva, volt azért pár csalódás. Viszont most egy régebbi darabot vettem elő tőle, és úgy tűnik a korábbi írásai jobban bejönnek nekem (pl. a Can You Keep a Secret?-et és a Remember Me?-t is nagyon kedveltem, és ezek is a 2000-es évek elején íródtak még, ahogy a The Undomestic Goddess. 

Botrányosan csúf borítóval 2007-ben megjelent a Kelly Kiadónál magyarul is ez a kötet, Kétbalkezes istennő címen (ld. lejjebb).

Ez a regény is csekélyke 15 évet várt, amióta megvettem magamnak, de most végre beválogattam a vcs-be, és megismerkedtem vele. Nagyon örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a régebbi zsákmánytól a korábbi kisebb-nagyobb csalódások okán, és újra bizalmat szavaztam Kinsellának, ugyanis egy roppant szórakoztató chick-litet olvashattam.

A sztoriban Samantha Sweeting sikeres és elfoglalt ügyvédnő (bár sokkal inkább űzött vad), épp az előléptetése küszöbén áll, sőt meg is kapja azt, amikor is kiderül, óriásit hibázott, ami egy nagy ügyfélnek most sokmillióba fáj. Samantha zavarában egyszerűen buszra száll és kiköt a semmi közepén, becsenget egy házba, a Geiger házaspárhoz, akik pedig azt hiszik, az új házvezetőnő jelentkezik náluk munkára. Micsoda szituáció! A félreértésből persze bonyodalom lesz, ahogy Samantha tényleg beleáll a szerepbe. A londoni sztárügyvéd kötényt köt, wc-t pucol, és ezüstöt fényesít... Ha értene is bármi ilyesmihez, az sokat segítene, de még egy tojást sem tud megfőzni, a mosógép beindításáról ne is beszéljünk! Így aztán először csak botladozásain nevethetünk, és szurkolhatunk, hogy megússzon egy-egy nehezebb próbatételt valahogy. A szerencse eleinte mellette áll, azonban a kertész, Nathaniel előtt hamar lebukik, hogy mégsem egy világhíres séf tanítványa, és fikarcnyit sem ért még a vasaláshoz sem... De ez talán nem is olyan nagy baj, Nathanielben ugyanis szövetségesre lel.

Hamarosan vendég is érkezik Geigerékhez, Melissa, az unokahúg, aki ráadásul épp ügyvédnek tanul, és a Carter Spinkhez szeretne majd menni dolgozni, pont ahonnan Samanthát kirúgták... Különféle kacagtató, keserédes, vagy épp kemény helyzet után Samanthát hamarosan utoléri, ami elől elmenekült, de talán valahogy ki tudja gabalyítani az életét. Vagy átfordítani? ;)

A magyar verzió...

Ah, tényleg roppant szórakoztató volt, nagyon élveztem olvasni a kis kalamajkákat a háztartással, az érdekes megoldásokat, amihez Samantha folyamodott (ételrendelés, bérvasaltatás :D), és már kezdettől tetszett a kapcsolatuk a kertésszel, éreztem a kémiát. A szerelmi szál nem volt túl nyálas, és talán egyedül a kis huzavona nem tetszett annyira a könyv vége felé, inkább jobb lett volna talán egy megingást csinálni csak, nem kettőt. Valószínűleg nem volt könnyű Kinsellának jól elvarrni a végét, és talán úgy gondolta kell egy plusz csavar?

Nyilván volt néhány kissé hihetetlen rész, pl. ha hétvégente tanulgatott főzni, és háztartást vezetni, akkor hogy prezentált egy-egy étel megtanulása után egy-egy egész heti menüt? Közben pedig még az összes egyéb háztartási munkával is tudott zsonglőrködni hirtelen? Illetve a londoni út során is voltak olyan apróságok, amiknek valószínűleg máshogy kellett volna történni, de annyira nem volt azért zavaró. 

“There’s no such thing as ruining your life. Life’s a pretty resilient thing, it turns out.”

Az üzenete jó volt a könyvnek, a lassításról, lelassulásról, hogy biztosan a karrier-e minden, és mi értelme a rohanásnak, állandó rendelkezésre állásnak, és a másoknak való megfelelésnek? Egyik kedvenc részem volt, amikor Samantha szembesül azzal, hogy milyen is az, amikor van szabadideje, és azt sem tudja mit kezdjen vele. A vánszorgó percek, a céltalan lazítás, az előtte elnyúló munkamentes hétvége - teljesen ismeretlen dolgok számára. A csodás vidék már csak bónusz az egészben, és tényleg én is úgy éreztem, ellazulok a történések közepette. 

Micsoda önámítás volt, amikor Samantha elhitte, vagy elhitette magával egy pillanatra is, hogy egyensúlyban tudná tartani a régi és az új életét... A corporate elvárások bizony fojtogatóak, a nap percre pontosan beosztva, a túlóra állandó, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri feladni ezért mindent... Annak azért örültem, hogy Kettermanban volt némi hajlandóság meghallgatni Samanthát, és megmutatta az emberibb oldalát is, egy villanásra. 

Guy nekem borzasztóan ellenszenves volt már kezdettől, reméltem, hogy a szerző sem teszi majd esetleg vonzóbbá valamivel, nehogy Sam elkezdjen vágyakozni rá, és egy bolond szerelmi háromszög alakuljon ki. 

Összességében humoros és üdítő nyári olvasmány volt, könnyed, de nem butyuta, igazi agykikapcs. Ajánlom!

Katherine Neville: The Eight

Ez a könyv biztos hogy több, mint másfél évtizede állt a polcomon, mert nem is találom nyomát, hogy vajon mikor vehettem, márpedig a beszerzéseimet igencsak régóta dokumentálom. Katherine Neville könyvének témája és borítója, azt hiszem azzal fogott meg, hogy milyen rejtélyesnek ígérkezett. Talán akkortájt voltam belebonyolódva Dan Brownkönyveibe is, és valami hasonszőrűt kerestem? Nem emlékszem pontosan.

Az, hogy a sakk és egy különleges sakk-készlet áll a középpontjában, nem volt még akkoriban különösebb hívószó számomra. Később megszerettem Zweig Sakknovelláját, majd teljesen és totálisan belepistultam a sakkba a Queen's Gambit (Vezércsel) révén, és talán emiatt is volt, hogy túlélte a különféle selejtezéseket és várólista tisztítgatásokat Neville regénye. Felcsigázott, hogy ismét egy sakkos történet vár rám. 

A sztori két szálon és két idősíkon játszódik, az 1700-as évek végén-1800-as évek elején, és az 1970-es években. A múltban először apácákkal találkozunk, zárdai környezet, titkok és cselszövés sejlik fel, tombol a francia forradalom, és szép lassan egyre többet megtudunk a Charlemagne-hoz (Nagy Károly) köthető Montglane Service-ről, ami egy nagyon értékes, kódot is rejtő sakk-készlet. 

A modern időben pedig megismerjük Cat Velist, aki rendkívüli sebességgel gabalyodik bele egyszerre a sakkba, egy algériai kiküldetésbe, műkincskereskedőkbe, és persze magába a Montglane Service-be. 

A zárda apácái voltak a készlet őrzői, azonban amikor a vezetőjük, az apátnő feloszlatja a zárdát,a készletet szétosztja és az egyes figurákkal útjára bocsátotja a zárda apácáit, hogy szórják szét a nagyvilágban a bábukat. 

Magyarul a Gabo adta ki
2007-ben.

Nyilvánvalóan Algériában is rejtőznek sakkbábuk, Catherine pedig hamarosan közelebb kerül a több évszázados titok megfejtéséhez, mint gondolta volna. 

Solarin és a sakkjátszmák nagy kedvenceim voltak. Az eleje nagyon tetszett, mind az apácás részek kezdetben (ráadásul a hangoskönyvben tényleg jó kis francia akcentussal jelenítették meg Mireille-éket), mind pedig az a feszült sakkjátszma, ami nem várt módon ért véget... 

Utána leült a történet, és persze várakoztam, és szívtam magamba az információkat a bábukról és Charlmagne-ról, a francia forradalomról és egyebekről, de sokáig nem sok minden történt. Önmagában persze a lassú építkezés nem baj, de nem mindig volt olvasmányos. Az írásmód kissé sótlan, stílustalan.
A következő igazán kalandosabb epizód Cat és Lily sivatagi túrája volt, de menekülésük túl egyszerűen oldódik meg, elég hihetetlen. A végjátékban egy fordulattól azért pottyant egy nagyot az állam, de mit ér mindez, ha közben az azt megelőző 739 oldalt nem tudtam igazán élvezni, nem különösebben vágytam felé nyúlni, folytatni? A maga csaknem 740 oldalával igencsak terjedelmes ez a regény, elfért volna benne több fast-paced, izgalmas rész is, és valahogy az volt bennem, Dan Brown ezt sokkal jobban megírta volna. 

Katherine Neville regénye egyébként nagyon régi, 1988-as megjelenésű, az előfutára volt leginkább a későbbi hasonló történeteknek, amikben vegyül egymással a misztikum, a történelem és a szimbólumok világa. 2008-ban íródott hozzá egy folytatás is, The Fire címen. 

Könyvbonbonok

Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :) 

Nagyon vegyes lesz a felhozatal! 

Kollázs a borítókból.

Jodi Picoult: Sing You Home 

Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat. 

SPOILERes!

Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy  megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak. 

Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending? 

Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában

Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...

Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥

Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is,  a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D  Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem. 

Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?

Karen Marie Moning: The House at Watch Hill

Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal! 

Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.

Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.  

 

John Marrs: Keep It In The Family 

Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal. 

Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni. 

Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle. 

Debbie Tung: Book Love

Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem. 

Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. ♥ Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom. 

Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;)