Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete

Évek óta hallgatom, mennyire jó ez a Peter Wohlleben, és hogy milyen szuperül közel hozza a természetet, meg mennyire szórakoztató és érdekes, és hát most, hogy elolvastam végre tőle a cirka 7 éve várakozó Az állatok érzelmi élete című kötetet, egyetlen javaslatom van csupán: 

Olvassatok inkább Gerald Durrellt!

Merthogy ott aztán tényleg lehet tanulni ÉS szórakozni, sajnálom, de amit én etológiából eddig kaptam Durrelltől, az MESSZE messze, nagyon messze túlszárnyalja  Wohlleben bácsit. Természetesen tudom, azért más a műfaj, amiben alkottak, és elismerem, a kötet sok különböző, tudományos információt tartalmaz, mégis "össszedobáltnak" érződik, gyakran vált irányt, néha túl egyértelmű dolgokat mesél el, vagy épp nem mélyed el jobban egyes állatok szokásaiban, mond valamit, de nem sok tartalom van mögötte, csak némi találgatás. Sokat ugrál fajról fajra az egész kötetben, és különféle témák csapásirányát követve próbálja feltérképezni az állatok érzelmi életét, de az a helyzet, hogy míg Durrellnél még évekkel később is emlékszem egyes jelenetekre, mint például Cicely és Geronimo párharcára, vagy akár mondjuk egy olyan fajra, mint a teporingo vulkáni nyúl, addig Wohllebenről és az állatok érzelmi életéről az fog eszembe jutni, hogy hát igen, VAN. Mármint érzelmi élete az állatoknak. És hogy ezt eddig is tudtuk. 

Összességében korrekt, ámde csapongóan összerakott ismeretterjesztő kötet, rövid fejezetekkel, amely sokféle állatról oszt meg közepesen érdekes információkat, sajnos inkább kissé száraz stílusban. 

A fiamnak mindenesetre nagyon tetszett, hogy állatosat olvasok, és minden este az esti mese után még fel kellett olvassak ebből is pár oldalt neki. :) De erről is csak az jutott eszembe, hogy úristen, mennyire fogja imádni Durrellt! (És az is már csak néhány év talán!)

Durrell és a véznaujjú makik

Saját kép.

Gerald Durrell: A véznajjú maki meg én

Nemsokára napra pontosan 25 éve lesz, hogy az első Durrellemet a kezembe vettem - A halak jelleme című kötet volt az, amit aztán számtalan másik követett, és én teljesen belebolondultam Gerry bácsi állati és emberi csudabogaraiba, korfui családi kalandjaiba, és kameruni expedícióiba. Nem is tudom miért, és hol akadt el a folyamat, bizonyára belebolondultam másba is közben, pl. Agatha Christie-be, de annyi baj legyen, ha már ilyen remek bolondulásaim voltak. ;) 

Szó mi szó, bár többször is megfogadtam már, hogy visszatérek az állatos és természettudományos témákhoz, amit ilyen regényes és humoros formában kiváltképp jó fogyasztani, sokáig mégsem sikerült. Mindig emlegettem, mindig benne volt a terveimben, mégsem jutottam el sem a híresebb kötetek újraolvasásáig, sem az életmű folytatásáig. 2015-ben (az is már 10 éve volt!) voltak kisebb próbálkozásaim, amikor is megtetszettek a Szacsvay-féle rövídített, Durrell-válogatások, és néhány hangoskönyvet meghallgattam ezek közül. 2017-ben pedig megnéztem két évadot a méltán népszerű, The Durrells című sorozatból.

Most, 2025 nyarán végre eljött az idő, hogy újra rendesen Durrellt olvassak, és nagyon örülök, hogy visszakacsintottam Gerry bácsira, még ha sajnos sikerült is kifognom a folytatáshoz a legeslegutolsó kötetét. 

Könyvbonbonok

Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :) 

Nagyon vegyes lesz a felhozatal! 

Kollázs a borítókból.

Jodi Picoult: Sing You Home 

Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat. 

SPOILERes!

Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy  megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak. 

Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending? 

Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában

Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...

Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥

Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is,  a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D  Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem. 

Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?

Karen Marie Moning: The House at Watch Hill

Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal! 

Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.

Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.  

 

John Marrs: Keep It In The Family 

Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal. 

Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni. 

Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle. 

Debbie Tung: Book Love

Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem. 

Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. ♥ Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom. 

Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;) 

Popper Péter: Ne menj a romok közé!

A Kulcslyuk Kiadó által újra kiadott Popperek közül ez már a második, amit elolvastam, azonban a Felnőttnek lenni c. kötetről sajnos annak idején végül nem sikerült írnom. Most viszont semmiképp sem szeretnék bejegyzés nélkül elmenni emellett az olvasás mellett, mert sok fontos gondolatot adott. 

Igaz, ami igaz, nem arra számítottam a cím alapján, amit kaptam, ami Poppernél kicsit meglepő, mert mindig tartja magát a témákhoz a válogatáskötetekben is, míg mások elcsalinkáznak, amerre nekik kényelmes. Most Popper is csalinkázott, de az ő anekdota-vonalain általában érdemes megvetni a lábunkat, mert jó helyre szoktak vinni. 

Meik Wiking: A hygge otthon

És igen, és igen, és igen! Van ilyen is, hogy egymás után sorban három olvasmány is bekerül az idei top5-be! A hygge otthon, Meik Wikingtől abszolút befutó, és kedvenc is lett. Ami pedig még ennél is jobb, hogy bődületes változtatásokat indított el bennem, és erre igen kevés könyv képes, nonfiction-ök közül meg pláne!

Már olvastam Meik Wikingtől a "sima" Hyggét és Az emlékteremtés művészetét is korábban, és bár a Hygge nekem kicsit női magazinos/listázós volt, Az emlékteremtésben már volt több tartalom. Nagyon kíváncsi voltam, hogy teljesít majd A hygge otthon, hozzájuk képest, és vajon miben lesz más?

Vajon tud-e majd többet mondani annál, mint hogy hogyan tegyük igazán hyggévé az otthonunkat párnákkal, gyertyákkal, és a megvilágítással? Szerencsére tudott. ♥ Bár azt gondolom, talán másnak nem lesz egyértelmű, én mit találtam most meg ebben a könyvben, megpróbálom azért átadni. 

Ez a könyv nem lakberendezésről szól, és dizájnról - bár az is van benne -, hanem életvitelről és boldogságról. hangozzon bár hülyén, de talán az első olyan könyv, ami megragadta és el tudta mondani jól, mi az élet értelme. Nagyon együtt tudtam rezonálni a filozófiájával, és rájöttem, hogy lehet változtatni, és lehet másként tekinteni az otthonunkra, és a térre. Lehet funkciót keresni, és ahhoz igazítani a lakást, meg a bútorokat, nem csak belegózni a meglevő sz*rokat egy-egy szobába. Lehet rosszul vagy jól érezni magam a megvilágítástól. Lehet átrendezni, és próbálgatni, mert nincs kőbe vésve semmi, hogy akkor ez most ide való, és innen nem teszem el 40 évig... Meg lehet próbálni hogy ez milyen, ha inkább ide rakom, vagy másban tárolom stb. És ha nem tetszik, nem kell, hogy úgy maradjon! Lehet kísérletezni, hogyan kényelmesebb, hogy hozhatjuk ki belőle a legtöbbet. Ez másnak biztos kacagnivalóan egyértelmű, de nekem látnom kellett végre leírva, összeszedve, hogy rájöjjek, nagyon be vagyok tokosodva ilyen szempontból, és hogy lehet másként is. 

Nagyon inspiráló volt a könyv, és remekül át tudta adni azt, hogy mi az, amitől jól érezhetjük magunkat otthon, illetve hogyan formálhatjuk olyan hellyé az otthonunkat, amiben kellemesen érezzük magunkat, nem csak biztonságban, de kényelemben is, és ahol funkcionálisan is passzol minden. Ahol van helyed, ami alkalmas a társas együttlétekre, és a MINŐSÉGI (!) egyedüllétre. 

"A saját kis világunkban mi vagyunk az univerzum urai."

Olyannyira megcsapott a változás szele, hogy iszonyú hosszú idő után, de lehet hogy életemben először (?) nyitott lettem a változtatásra az otthonunkban, és nem csak úgy ülni abban, ami van, ahogy van, ahogy mindig is volt. Kényelmetlen az íróasztal, szar és régi az ágy, ki kell cserélni. A tárolós szobában nem csak rendet kell rakni, hanem meg kell formálni, és nem aszerint, hogy milyen bútoraink vannak, hanem hogy MIT akarok ott csinálni, MIRE akarom használni azt a szobát igazából. HOGY akarom benne magam jól és otthonosan érezni? Fel kell újítani a fürdőket, mert tönkre is mentek, és le vannak lakva. Meg kell csinálni a kertet, mert egy elvadult dzsumbuj. Kerítést kell festeni. Szanálni, szanálni, szanálni, lomtalanítani, kidobálni, rendszerezni kell, sokkal kőszívűbben, mint eddig. Ki kell dobálni, ami szemét, át kell rendezni, ami rossz helyen van, amit nem is ott használunk, csak "ott szokott lenni". Kellenek új szekrények is, mert hiába dobálok ki, akkor sincs elég hely rendesen tárolni. Az ilyesféle tevékenységekhez egyébként már egy picit előbb is adott löketet valami más is az év folyamán, de most igazán megjött a lelkesedésem. :)

Kollázs, saját képekből.

Talán mutatja is az elszántságomat, és az elköteleződésemet, és azt, hogy mennyire megcsapott a hygge szele, hogy bár rettenetesen kevés időm van bármire is, a dolgok mozgásba lendültek  már most ősszel. Apránként, de elkezdtem a fiókokat szanálni, átrendezni, máshova csoportosítani a funkcionálisan nem jó helyen levő dolgokat. Kidobálni a szemetet, és a feleslegest. A nyárikonyha ki lett lomtalanítva, takarítva, és átrendezve, és kb 6 kukászsák szemét kiment. A kert félig már kész is, folytatása következik tavasszal. ♥ A fürdőkhöz, festésekhez is van már izzítva minden, és talán februárban indulhatnak ezek a projektek is. Vettem átlátszó nagy tárolódobozokat is. :) 

A krétatáblánkra otthon felírtam, hogy GET SHIT DONE, és bár ez lehet, hogy nem elég szelíd, és passzoló jelszó a hyggéhez, a motivációt hozzá bizony mégis a hyggéből merítettem, és ezért örökre hálás leszek, mert valamit azt hiszem át is kattintott az agyamban! 

Igazán az tenne még boldoggá, ha napokon át intenzíven foglalkozhatnék ezzel, csak ezekkel a dolgokkal, és végre egyszer és egyszerre tehetném élhetővé a házat. De ez lehetetlen, maradnak a lopott órák, félórák, és így sajnos kissé végeláthatatlan, de majd mindig kicsit felütöm Meik Wiking könyvét, hogy erőt merítsek és újabb adag motivációt. ;) 

Ezek a dánok... tudnak valamit! 

"Az introvertált dán könnyen megkülönböztethető az extrovertált dántól. Az előbbi a saját cipőjét nézi, az utóbbi a tiédet." :D 

Sírni tudnék, annyira jólesett és jót tett nekem ez a könyv. ♥ Köszönöm Meik Wiking! Még a humorodat is  megszerettem végül. ;) (+Egy külön köszi, hogy mellőzted a saját fotóidat a könyvből! :D) 

U.i.: tudtátok, hogy a Lego a leg godt kifejezésből származik, ami azt jelenti "játssz jól"? Még valami, ami miatt örökké hálásak lehetünk a dánoknak. ;) 

Csernus Imre: Főnix

Nemrég jutottam el - a várólista csökkentés keretein belül - Csernus covid alatt/után írt könyvéhez, a Főnixhez. Gondoltam, hogy a vírussal és a bezártsággal kapcsolatos gondolatok egy része már esetleg nem lesz aktuális, de ettől függetlenül érdeklődéssel olvastam a kötetet.

Szeretem Csernust, de ez a könyve már nem hatott az újdonság erejével, és sok mindent inkább megkérdőjeleztem benne. Nem feltétlenül tartottam mindent jónak, igaznak, követendőnek olyanformán, ahogy megírta. Sajnos sok volt a konyhafilozófia és az önismétlés, befejezetlen gondolat az én ízlésemnek.

Maradéktalanul nem vagyok elégedett, de volt néhány kapaszkodó is benne azért. Az önellentmondást, zavarosságot, túlegyszerűsítést, invalidálást viszont nehezen tolerálom a pszichológiában. Csernustól meg főleg.

Túl sokat emlegeti a tudatosságot, a tudatos szó mindenütt ott van, különösebb magyarázatok nélkül, hogy végső soron mit is ért az alatt, hogy legyünk tudatosak egy-egy általa felvázolt szituációban. Ezek lógnak a levegőben. 

Néha olyan az írás, mint egy ittas nagybácsi monológja - my God, hát sose hittem volna, hogy ezt írom Csernusról... :D De tényleg ilyen. Vannak kifejezetten érzéketlen mondatai, de nem olyan jelleggel, mint ahogy annak idején a Bevállalja! beszélgetésekben volt bunkó, hanem tényleg érzéketlen. Hogy lehet pl. olyanokat írni, hogy mi lehet a legrosszabb, ha megszűnik a munkahelyed: zsíros kenyeret fogsz enni? Hát... A covid mint betegség, és a covid miatti bezártság különféle (utó)hatásai  szerintem rengeteg érzelmet fel tudnak korbácsolni, és az a fajta higgadt közöny, meg a megmondóemberkedés, vagy épp a békés, természetben való nézelődés, amit promotál, nem egy univerzális antidotum. Sokszor az volt az érzésem, le kellene jönnie az elefántcsonttoronyból ahonnan szemlélődik.

Nem lehet csordultig telni hálával azért, csak mert természeti szépséget látok, ha közben romokban hever az életem egyik része épp, vagy tudomisén, nincs munkám, tönkretett a covid akár financiálisan mentálisan, vagy fizikálisan. 

Máskor viszont tényleg abszolút egyet tudtam érteni a mondandóval, és akadtak telitalálat mondatai is. 

Tetszett az amszterdami és magyar erkélyek összehasonlítása (tényleg, nálunk miért a légkondi doboza, meg a rozzant bicikli áll ott, virágok helyett, és egy olyan hely helyett, ahol jól érezhetnénk magunkat, oda kiülve? A Hygge iránti igény fellobbant bennem most újra, mert közben meg a dán Hyggéről olvasok épp. :D) 

Tetszett az, hogy a krízisintervencióban a rugalmasság, a reziliencia a fontos, mert ami rugalmatlan, az ugye törik. 

Érdekes gondolat volt, hogy milyen hedonista a 21. század embere. Hogy az öröm- és élményszerzés lenne az életcélunk? 

"Titokban arról álmodunk, hogy egyszer majd megjelenik egy angyal, körülvéve üdvfénnyel, és igazságot szolgáltat nekünk, sőt, ad egy pecsétes papírt arról, hogy mi látjuk jól a dolgot."


"(...) az iskolázott ember mindig bonyolultan tol ki saját magával."

Tetszett az is, ahogy arról írt, hogy a huhogókkal mennyire nem kell foglalkozni. Ők csak osztják az észt, kritizálnak, ugatnak, de ők a láncra kötött kutya. Tovább lehet menni: a kutya ugat, a karaván halad. 

Ez pedig itt, talán az egész könyvben a legjobb gondolat volt: 

"Nekem a szelídség is azt jelenti, hogy kedves vagyok önmagamhoz, tiszteletben tartom saját magamat. És a másikat is: nem akarom megváltoztatni mindenáron, nem úgy szaladok bele ebbe vagy abba a helyzetbe, hogy most mindenképpen a magam képére és hasonlatosságára alakítom azt, akivel és amivel találkozom. Ugyanis hiába látom én, hogy a másik milyen életet él, ha nem kér meg rá, akkor nem fogom ráerőltetni a gondolataimat meg a normáimat, azt, hogy szerintem hogyan kellene élnie. Ehelyett elfogadom, hogy ő így gondolja, és adott esetben nem kíváncsi a véleményemre."

Ami még feltűnt, mert ugye közben gyerekes lettem - érdemes lenne újráznom a Ki nevel a végén? kötetét is emiatt talán -, hogy nagyon érződik, hogy a gyerekes létet nem tapasztalta meg elsőkézből. Nem tudja mi az a kisgyerekkor, vagy abban benne élni szülőként/párként. A gyerek nem tizenéves formától indul. Vekerdy szavait idézi a könyvben, de nagyon szabadon, és sajnos kontextuson kívül - szerintem - teljesen rosszul értelmezve. 

Forrás.

Úgy éreztem, a különféle összehasonlításoknak az eszkimókkal nincs sok alapja. Furcsán vette ki magát annak hangoztatása, hogy ők hogy elfogadják, ha pl. kihajózik valamelyik és nem tér vissza, mert meghal... Hát... jó. Egyetlen szigonnyal kimennek a Jeges-tengerre, nekünk meg  wifi meg távirányítók vannak... ? Teljesen elmennek egymás mellett ezek a gondolatok, semmi érvelési rendszer nincs benne, és nem is támaszt alá semmit. Visszamehetünk az őskorba is, hogy ott bezzeg bogyókat gyűjtögettek, nekünk meg itt az air fryer, de oda fogunk kilyukadni, hogy és akkor mi van? 

Különféle érdekes önellentmondások is voltak, pl. egy helyen tunyaságnak és kényelemnek van aposztrofálva az utazás meg a kaland, másutt meg hangoztatja, hogy nem bezárva kell lenni, hanem élni kell? Hol itt az arany közép? 

Sok szimbolikus kép van a főnixről, a fiatalról és az öregről, és az újjászületésről a lángokban, amik szerintem sajnos nem olyan sokat mondanak, mint amennyire hangzatosnak tűnnek. 

Van egy adag a közhely, több ismétlés, és befigyelget az önfényezés. Nem a legjobb könyve Csernusnak, kissé összecsapott és csapongó is. De azért persze fogok még olvasni tőle, és remélem lesz még alkalmam találkozni is vele újra. 

Egy kis zanza

Néhány gondolat a mostanában olvasott könyveimről, amikben legfeljebb annyi a közös, hogy angol  nyelven olvastam őket. Kapnak pár mondatnyi gyors értékelést ebben a zanzaposztban.

T. Halaburda: The Basic Book of Budgerigars Look-and-Learn

A 2014-es zsákmányom része volt ez az angol használt könyves oldalról beszerzett papagájos kötet, és sokszor előfordult már, hogy majdnem kinyitottam, de aztán csak visszakerült mindig a polcra. Idén a várólista csökkentős könyvek közé tettem, és kellemes kitérő volt a regények világából; igazán jólesett némi ismeretterjesztő adalék, könnyed formában. Bár már három évtizede tartok madarat, megtudtam néhány újdonságot is. Például, hogy a hullámos papagájok Ausztráliából származnak, és az őslakók szava rájuk  a "betcherrygah", ebből származik az angol budgerigar szó. :)  Jelentése "good to eat". :D 

Szép kiadvány, nagyon sok képpel.

Néha kicsit önismétlő volt. Bevezet a tenyésztés alapjaiba, de a kedvencként tartás jobban érdekelt volna. 

Hasznos szavak, kifejezések: 

aviary - madárkalitka, madárház 

molt - vedlés

down - pihe

spray millet - fürtös köles (fürtöcske)

John Marrs: Her Last Move 

Hát nem ez a legjobb John Marrs, az biztos. Így néhány hét távlatából már elég halványak az emlékeim.

Naturálisabb volt és kevésbé a pszichothriller vonal, egyben lineárisabb is volt a történet, nem volt sok elágazás, kanyar, kevés volt a meglepő fordulat. A super recognizerek nagyon érdekesek voltak. A lélektan és a motiváció tetszett a sorozatgyilkos mögött, de egyébként valahogy eddig nem ezt kaptam John Marrstól. 

Nick Hornby: How to Be Good

... és Hornbytól sem. A betoncsókot imádtam, a Cicikrisztus is érdekes volt, és tetszett a prózája, ebben a kötetben viszont nem találtam meg a Hornbyt, akit megkedveltem. Érdekes téma - házasság, válás, világmegváltás, miegymás - meglepően érdektelenné váló boncolgatása volt ez a könyv, csomó abszurd elemmel, és egy katarzist mellőző véggel. Se világmegváltás, se válás, se megoldás? Kár érte, pedig a felütése, első néhány oldala alapján azt hitten valami angol verzióját kapom majd Ferrante Amikor elhagytak és Domenico Starnone Hurok című könyvének. Nem így lett. Fura volt, demagóg, és nem találtam szórakoztatónak, sem humorosnak. Nem volt meg az a lendület sem, ami az eddigi történeteiben vitt magával, pedig azok is hétköznapi történések voltak főleg, mégis valahogy sokkal jobban megírva. Ez egy gyenge Hornby. 

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

Végre eljutottam Vekerdy egyik önálló kötetéig, az Érzelmi biztonságig. Korábban ugyanis csak válogatáskötetekben találkoztam vele, a Visszatalálunk egymáshoz? és a Sorsdöntő találkozások írásaiban. Már akkor rögtön megtetszettek a gondolatai, irányelvei, és olvasmányos, gördülékeny stílusa. 

Az Érzelmi biztonság sem egybefüggő írás, hanem különféle előadásainak kivonata, beszélgetések vázára épített fejezetek, így aztán megtalálhatók benne a fent említett könyvekben szereplő részek is. 

Tartalmas, és nagyon sok témát körüljár a szülő-gyerek kapcsolatban. Fejlesztés, kötődés, evés, alvás, szobatisztaság, olvasás és mesék, szexuális nevelés - annyi mindent érint, és szinte mindenben egyet tudtam vele érteni. (Az más kérdés, hogy alkalmazni, na azt nem tudom, de ez a poszt a könyv érdemeit dicsőíti, nem az én hiányosságaimat hivatott feltárni szerencsére. :D)

Vekerdyben az a jó, hogy nem köntörfalaz, és van határozott véleménye. Nekem ez tetszik, mert a "minden gyerek más" jellegű dumákkal már néha tele van a padlás, és különben sem vezet sehova. Igenis legyenek a szakembernek határozott állításai és megingathatatlan véleménye a sarokköveket illetően. És ő tényleg ilyen, még ha megmondó emberré természetesen nem is akar avanzsálni.

Különösen kedveltem a Mesék, regények, olvasás fejezetet (mily meglepő!), a rengeteg hozott példában nagyon magamra is találtam, és felidézte bennem gyerekkorom olvasmányélményeit. Talán adott egy hátteret is ahhoz, hogy hogy is lettem ilyen nagy olvasó. Kedvet csinál az olvasáshoz, és szeretem a lelkesedését a könyvek iránt.

"A regény: világértelmezés! Mitológia! És: énkitágítás! Bepillantást nyújt életekbe, problémákba, megoldásokba. Segít élni: átélni és túlélni is. Azok a kamaszok, fiatalok, felnőttek, akik jó olvasók, sikeresebben dolgozzák fel konfliktusaikat, és sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva a személyiséget roncsoló sodródásnak, lelki betegségeknek."

Az iskolával, iskolarendszerrel kapcsolatos dolgok elég elkeserítőek - azt nem tudom, valójában mennyivel jobb egy Waldorf iskola, talán egy másik könyvében majd olvashatok még erről is bővebben -, és ma talán még rosszabb is a helyzet. A szülő-gyerek közti cinkosság gondolata nagyon tetszett ebben a fejezetben, és hogy egyesült frontot kell alkotni az iskolával szemben, a gyerek mindig érezze magát megvédve. 

"A gyereknek biztosnak kell lennie abban, hogy őt a családja megvédi a külvilággal szemben, bármi is történjen, még akkor is, ha egyébként nem értünk egyet azzal, amit tett. Ezt majd külön rendezzük vele, de a külvilággal szemben a „tökéletes védelmet” biztosítsuk."

Borzasztó olvasni azokat a hibákat, amiket elkövetünk a fejleszteni akarással (nem a szükséges fejlesztésre gondolok itt, hanem a játék helyetti, a játékot, játékkedvet megölő fejleszteni akarásra), vagy az étkezések kapcsán. 

"Az óvodás legfejlesztőbb tevékenysége a szabad játék! Nem az irányított játék, nem a készségfejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék."

"Az étkezés kapcsán egyébként más módokon is rongálhatom a gyereket. Például: apa vagyok, szép evésre tanítom. „Ne csámcsogj!”, „Ne habzsolj!”, „Ne piszmogj!”, Ne játssz az étellel!”, „Ne kotorássz a tányéron!”, „Hogy fogod a villát!”, Hogy fogod a kést!”, „Ne csörömpölj!” – ezt a trenírozást én marhaságnak, sőt kártékonynak tartom."

Ebben a részben is olyan egyértelmű az állásfoglalás, jó ilyet látni a mai, leginkább tojáshéjakon lépkedős világban, ahol senki nem mondhat ki kerek-perec semmit. 

Rengeteget tudnék még írni róla, de egy részét már le is írtam a fent linkelt korábbi bejegyzésekben, nem akarom ismételni önmagam, na meg annyi kis cetlit tettem a könyvbe, hogy idézhetnék még akár több oldalnyi dolgot is, Vekerdy saját gondolatait, és olyanokét, akiket Vekerdy is szívesen idézett. Például Adyt. Vagy Goethét: 

Goethe írja, hogy ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.

De inkább csak azt ajánlom, olvassátok ti is!

Én biztosan fogok még olvasni tőle, pár könyve már itt is van a polcomon és a legújabb Poketes válogatás is érdekel.

Három júniusi (hangos)könyvről röviden

Ebben a kis zanzaposztban három júniusi olvasmányomról hozok pár mondatot.

Michelle Obama: The Light We Carry

Michelle Obama stílusa ugyanolyan remek, gördülékeny, és effortless, mint a Becomingban volt, de összességében monumentálisabb motivációs elődjének a kistestvére marad ez a kötet. Mindenről intelligensen, átgondoltan ír, és nem erőlteti senkire a saját módszereit, csak megosztja a tapasztalatait, legyen szó akár társválasztásról, akár baráti kapcsolatokról, akár a gyereknevelésről Obamáék módra. Rendkívül tetszett a mércéről szóló rész, de sok egyéb fontos témát is boncolgatott, félelemről, veszteségről, szorongásról. Utóbbi különösen a covid-időszakkal kapcsolatosan jött elő, és szerintem jó nyomvonalat, iránymutatást ad, hogy hogyan is lehet elterelni a figyelmünket, hogyan is lehet kicsit jobban érezni magunkat, nehéz időkben is. 

Érdekes, hogy mennyivel erőteljesebb negatív véleményt fogalmaz meg itt Trumpról, mint az előzőben, ahol csak szolid utalások voltak. 

Az alcím nagyon találó, és jól összefoglalja a könyv fő témavezetését is: Overcoming in Uncertain Times.

"Overcoming is almost by definition, draining."

Magyarul is megjelent, Belső fényünk címen. 

Tracy Rees: Hidden Secrets at the Little Village Church

Tracy Rees könyve már jó ideje a radaromon volt, de valahogy sose volt jó akcióban, és csak halogattam a beszerzését. Így esett, hogy végül Audible-ön vettem meg. 

Kellemes, hangulatos, szórakoztató olvasmány, amelyben Hopley templomának új tetőre van szüksége. Dave tiszteletes szokatlan ötlettel áll elő, amivel újabb támogatásokat lehetne gyűjteni, és ez rögtön felkelti Gwen érdeklődését, aki nagy lelkesedéssel veti bele magát a látogatók könyvébe, hogy potenciális adakozókat találjon köztük a templom számára. Csakhogy nem marad egyedül a projekttel, Jarvis is önkéntesnek jelentkezik, bár más motiváció hajtja elsősorban, mint hogy a templomot megmentse a pusztulástól. 

Tetszett, ahogy haladtunk a képzeletbeli létrán felfelé, az elérendő célösszegig, még ha kicsit néha hihetetlen is volt, hogy mennyire adakozó lelkületűek voltak a korábbi látogatók. De ez egy ilyen sztori, a happy end garantált, feelgood nyári olvasmánynak tökéletes, nem bárgyú és nem csöpögős, hurrá! :) 

Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy

Douglas Adams könyvét 17 éve olvastam el (sweeeet Jesus), és akkor nagyon rá voltam pörögve, hogy milyen elképesztően vicces, és szuper, és különleges könyv. Megvettem az ötrészes trilógia (igen, jól írtam) egyik díszdobozos kiadását is, mert akkorának éreztem a rajongásomat. Aztán mégiscsak a második kötet végéig jutottam el - de ezt is megdöbbenve vettem tudomásul az olvasmányjegyzékemet nézegetve, mert abszolút nem emlékszem a második kötetre... 

Sajnos összességében azt kell mondjam, ez az újraolvasás nem hozta vissza azt a felfokozott rajongói jókedvemet, ami akkor megtalált. Értem a különlegességét, tetszenek a klasszikussá lett elemei (42!), de őszintén szólva, elég fárasztónak találtam most, és nem érzem a motivációt a folytatásokhoz. 

Hip-hip-hurrá, behoztam magam a könyvértékeléseket tekintve. ;)

Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Már nem is tudom pontosan hogyan került a látóterembe a Gyermekmentő kézikönyv szülőknek, de úgy gondoltam, érdemes lenne tartani belőle itthon egy példányt, és legalább egyszer töviről-hegyire átolvasni. 

Nem is bánom, hogy megvettem, részletes és informatív, de - ahogy az lenni szokott -, azért vannak kritikai megjegyzéseim is.

A kézikönyv több alrészre és fejezetre bontva taglalja a különféle súlyos és kevésbé súlyos állapotokat, amik előfordulhatnak a család parányi tagjaival. Nagyon nagy pluszpont, hogy a tartalomjegyzékhez felütni sem kell a könyvet, a borítón ott szerepel apró betűkkel az egész tartalom, oldalszámokkal, színkódokkal, így nagyon gyorsan ki lehet nyitni a megfelelő résznél. 

Az oldalak tele vannak fényképes illusztrációkkal, és a fontosabb, életveszélyes állapotoknál ezekből készültek összefoglaló folyamatábrák is - pl.: újraélesztés, légúti idegentest, stb. 

A súlyosabb kórképektől haladunk a banálisabb dolgok felé, mint láz és lázcsillapítás, napégés, különféle fájdalmak, sérülések, csípések, és a végén a megelőzés lehetőségeit, a biztonságos otthon kialakítását is tárgyalja a kötet. 

Egyfelől teljesen hiánypótló a Gyermekmentő kézikönyv, és tényleg minden gyerekes háztartásban jó, ha akad egy a polcon. Másfelől viszont nagyon-nagyon sok energiát bele kell(ene) fektetni, hogy ezeket a dolgokat alkalmazni is tudja bárki laikus, aki átpörgeti a könyvet. Már néhány fejezet után szerintem teljes zavar alakul ki, hogy is volt, melyiknél kell már mentőt hívni, előbb ezt vagy azt a lépést kell megcsinálni, hányszor is kell befújni, nyomni, előbb a gyors cselekvés, vagy előbb a mentő? A gyermek elsősegély, és főként az újraélesztés  olyan dolog, amit csak akkor fog tudni bárki alkalmazni, ha valóban MAGÁÉVÁ TETTE az adott "tananyagot" róla, esetleg el is próbálta - ezért vannak ambubabák, kellékek, gyakorlati bemutatók bármilyen újraélesztési vagy elsősegélynyújtó tanfolyamon. Mennyire hasznosítható vajon amin így átszaladunk, mennyire tudjuk megjegyezni a legfontosabb részeket? 

A könyv szövegezésében sokszor érezni, hogy érti, aki írta, hogyne értené, de aki olvassa, az vajon tudja-e értelmezni? Funkcionális analfabétákkal teli országunkban mekkora létjogosultsága van ilyen mélységekben megpróbálni átadni orvosi szakkönyvi anyagot, még ha leegyszerűsítve is? Persze a remény hal meg utoljára, és nyilván ha egyetlen esetben is segít jól dönteni a laikusnak, már megérte. De összességében sajnos összetett mondatokat is nehezen értenek meg az átlagemberek. A különféle folyamatábrák döntési helyzeteit, a differenciáldiagnosztika bizonytalanságai nem egyszerűek a mezei kézikönyv-forgatónak. 

Félreértés ne essék, szuper összefoglalás, és abszolút mindent lefed a könyv, jó szerkezetben, hiteles információkkal, nekem a kétségeim csak a befogadó közönséggel kapcsolatban vannak, és hogy vajon nekik elég "egyszerű-e", de sajnos primitívbe nem lehet lemenni, ha tudományról van szó. 

Nem fog egy hamis biztonságérzetbe ringatni a könyv, hogy ha elolvastad, mindent tudsz már, inkább pont hogy megmutatja az ilyen jellegű ellátás összetettségét, és hogy nem mindig olyan egyszerű minden, ahogy azt a "józan paraszti ész" mentén végiggondolni és levezetni szeretik az önjelölt okosok. Az egyszerű összefoglaló mondatok mögött egy rakás háttértudás van, és néha minden szót meg lehetne csillagozni lábjegyzethez, hogy igen, de... :) 

Minden fejezetben, minden állapotnál leírják, jelölik rubrikákban, hogy milyen szintű ellátásra van szükség tehát hogy mikor kell mentőt hívni, mikor kell sürgősségi ellátóhelyre menni, és mikor elegendő a gyermekügyelet, vagy csak a következő gyermekorvosi rendelés. 

Nagyon hasznos a konkrét ajánlások közt a gyermeksos.hu oldal (surgossegi.info) ahol a Pest megyei ügyeletekre lehet rákeresni. 

Illetve mérgezések esetén: 

HOGYI Toxikológiai Osztály: 06-1-333-50-79

Toxikológiai tájékoztató: 06-1-476-64-64

Gondolom reklámnak minősült volna a gyógyszernevek használata, így sajnos csak a hatóanyagok vannak írva a különféle gyógyszeres javaslatoknál, ez kicsit nehezíti a "bevésődést", + utána kell nézni, melyik gyógyszerekre gondoltak. 

Nehezményezem, hogy a 147. oldalon a tehéntej allergia felemlítése történik meg és a "tehéntej" teljes kiiktatása az étrendből... Aki járt hasonló cipőben, és diétázni kellett ilyesmi miatt, az tudja, hogy itt nem a tehéntejről, hanem a tejfehérjéről van szó, ami jóval nagyobb restrikciót jelent a tehéntejnél (és magyarázkodhat az ember, hogy nem, nem a laktózról van szó, a laktózmentes se lesz jó, meg a párizsi se, meg semmi egyéb, amiben nyomokban is tejfehérje található).

Hasznos tipp a méhfullánk eltávolításra a műanyag kártya használata, érdemes utánanézni a gyógyszerlenyelést könnyítő zselének is, illetve jó, hogy felemlítették a szigetkötszert és a sebzáró csíkokat, amik szuperek lehetnek különféle sebek ellátásánál. Gyermekülésről, ülésmagasítókról is találhatók információk a gyermekbalesetek megelőzése fejezetben. 

Nagyon jó, hogy aktívan megy a mítoszoszlatás is, bár nem lehet ezeket elég nagy betűkkel, elég pirosan, elég bekeretezve jelölni, hogy végre kikopjanak a köztudatból, és átmenjen az üzenet, pl. hogy a kalcium semmit se ér allergiás reakció esetén, vagy hogy nincs olyan, hogy ha fut a piros csík, akkor az vérmérgezés... 

Megvásárolható, pl. >ITT<, támogassátok a Gyermekmentő Szolgálatot a vásárlással! :) #nemreklámcsakmondom

UPDATE: hasznos lehet még a témában a Semmelweis Egyetem fejlesztése, a Semmelweis Help applikáció. 

Montessori tipegő

Többször megfogadtam, nem olvasok több gyereknevelős könyvet, ez a Montessori témájú lesz az utolsó, hiszen ezt nemrég vettem meg, és tényleg érdekelt a szemlélet. Vekerdy persze kivétel lesz, tőle még szeretnék olvasni, de ő talán eleve más, inkább pszichológia, mint konkrétan gyereknevelés.

Meg kell mondjam, bár a Montessori tipegőnek valóban voltak használható gondolatai, működőképes kommunikációs stratégiák, szimpatikus eszközök, vagy csak maga az eszköztelenség, az egyszerűség, ami tetszett, és amit néhol eddig is alkalmaztam tudattalanul, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez a könyv is mennyire fel tudott baszni. :)

És nem, nem vagyok hajlandó finomkodni, meg nem káromkodni, éppen elég büntetés, hogy a gyerek mellett a francos példamutatás miatt évekre vissza kell alacsonyodni egy szófogadó szintre saját magadnak is, ami nevetséges, és agyonhallgatott dolog.

Ami igazán végletekig felbosszantott, az a rengeteg életkorbeli besorolás, ami a könyvben van. NE nyomasszátok már az anyákat ezekkel! 

Egyébként értelmetlen, mivel következetlen is volt... Amivel először felidegesített, hogy ollóhasználatot kezdjünk egy éves kortól (bwrahahaaha), azt utána a könyv végi táblázatban már egy évvel későbbre sorolja, de a mosogatógép kipakolásában való segítséget meg 3+-nak jelöli amit az én 2- gyerekem is vidáman csinál *facepalm*.

A gyerekek nem egyformák.

Mielőtt aztán rituálisan elégettem volna a könyvet, megfogadtam a férjem tanácsát, és ignoráltam az életkori dolgokat inkább - szerencsére a könyv is főleg más vonalon mozgott tovább a következő fejezetekben. Be akartam fejezni, mert a könyvmoly agyban ott motoszkál mindig a hátha. Hátha lemaradok valami jóról, fontosról, hátha innentől értékesebb tartalom jön, hátha a végén a táblázat megértéséhez átfogó olvasás lett volna szükséges. Nos, a válasz természetesen nem lett, és megint kilyukadhatunk oda, hogy 

a, nincs olyan gyereknevelő könyv, vagy módszer, ami egyszerű megoldásokat tud mindenre, megváltás is not coming.

b, kivonatolva kb. 15-30 oldal lenne ami tényleg értékes/érdekes információ tartalom, csak hát ugye egy Montessori-pamflettel nem lehet annyit keresni, mint az egész színes-szagos marhára redundáns könyvvel

c, a kivonat egy részét már tudtad eddig is, mert nem vagy hülye

Ennyi, ennyi, ennyiiiii, az összes gyereknevelős "szakirodalom" esszenciája! Szívesen! :D

Máshol is olvastam, csipegettem fel morzsákat a Montessoriról, ismertem a filozófia és az eszközök egy-egy részét, de hogy ne legyek igazságtalan, írok pár dolgot, ami tetszett benne: 

- hisztikezelés, a gyerek érzelmeinek elismerése

- a kommunikáció mássága, a "nem" minél kevesebb használata, hogy tényleg legyen értelme, amikor nemet mondasz, igennel kezdődő mondatok, megerősítések 

- non-konvencionális válaszok, csak ezeket valóban nehéz beépíteni a mindennapokba, mert csípőből úgyis ugyanazokat akarnád mondani, mint a te szüleid mondtak, vagy mint a többi anyuka mond (nem szabad, hányszor mondjam, semmi baj, helyesbítések stb.)

- tárgyilagosság, ítélkezésmentes mondatok, egyszavas irányítás (cipő!), rengeteg megfigyelés

- minél kevesebb segítség, a sikerélmények eléréséhez, önállósághoz

- amikor megmutatunk valamit, nem kell folyamatosan magyarázni (meg amúgy se kell!)

- lassítás a mindennapokban - hogy tényleg lehessen sietni, amikor kell

- kevesebb általános dicséret, más formában tálalva, mint hogy "ügyes vagy!"

- néhány Montessori eszköz, + az alacsonyan, elérhető szintben lévő akasztók, pakolófelületek jelentősége

- néhány elemet észrevettem, hogy alkalmaznak a bölcsiben is, pl. szép teríték, üvegpohár (!)

De sajnos voltak olyan dolgok is, amik kiviszik a hajamat. Ez a sok kézműveskedés, meg maszatolás, időigényes babrálás, hát ez nekem no-go. Nagyon idegesítő, hogy a vízzel való foglalatoskodásoknál harmincszor leírja hogy készítsünk oda rongyot, amivel feltörölhetjük a vizet! -.- 

Ezen kívül pedig a jegyezzük fel a jegyzetfüzetbe, készítsünk elő mindent tálcákon, meg polcokon, meg zsákocskákban, meg szókészletkosár, eszem-faszom..., hát kinek van erre ideje amúgy a munkája, esetleges többi gyereke, meg a gyenge próbálkozások közt, hogy a saját mentális egészségét is megőrizze (fizikairól, meg sportról már nem is beszélek inkább)? 

Ja és ha idegesek vagyunk ne legyünk idegesek, kerekedjünk felül rajta - köszi!... 🤡

Ami még hozzáadott a bennem kialakult, kellemetlen, viszketős érzéshez, az a nyálas hangnem, és a közhelyhalmaz, ami a végefelé eluralkodott.

Szóval, összegezve, a Montessori jó módszer, nem akarom én elásni, sőt, alkalmazom is részeit, de az is igaz továbbra is, hogy nem írtak olyan könyvet, ami számomra igazán kellemes, értelmes, jól fogyasztható formában tálalná a gyereknevelést. Montessori sem tudott ezen változtatni, shame. 

U.i.: A toddlerre kellene legyen egy másik szó, mint a "tipegő"... Vagy ettől is csak nekem áll fel a szőr a hátamon? 

U.i.2.: ezt az elfuserált hasonlatot a 181. oldalról, magyarázza már el valaki: "Szeretek úgy gondolni a gyermekek elkalandozásaira, mint egy virág sziromleveleire. Mi vagyunk középen, ők pedig először csak kis távolságra távolodnak el, mielőtt újra visszatérnének; fokozatosan egyre messzebb és messzebb jutnak, de hamarosan újra visszatérnek." Just... what??! Milyen rugós sziromlevelek ezek? Vagy mire gondolt a költő, ezzel a teljesen feleslegesen és rosszul használt költőinek szánt képpel?

Meik Wiking: Az emlékteremtés művészete

A 2022-es év utolsó befejezett könyve Az emlékteremtés művészete volt nekem. A Hygge után gyorsan folytattam Meik Wiking könyveit, és nem bántam meg. 

Kicsit féltem, hogy kevés lesz a tartalom, és hogy talán önismétlő is lesz, visszaköszön majd félig-meddig a Hygge, de ez teljesen más téma, más megközelítés. Sokkal informatívabb és érdekesebb is volt ez a kötet, és a memóriánkról, emlékeinkről szól, meg persze arról, amit a címe is ígér: megmutatja, hogyan őrizhetjük meg jobban a boldog pillanatainkat. 

Hasonlóan szép kivitelezés, mint a Hygge, sok-sok kétoldalas fotó is tarkítja, de ami még fontosabb, hogy a tartalma is sokkal színesebb, nem annyira "alibi-könyv". Ez lehet, hogy csúnyán hangzik, pedig a Hyggét is jó volt elolvasni, és kétségkívül csodaszép, de nagy része nekem nagyon női magazinos, újságcikkes, listázós volt... Nem volt elég benne az ismeretterjesztés. Nos Az emlékteremtés művészetére ez nem igaz, de kétségtelen, hogy a téma is nagyon más jellegű, és jobban bele lehet mélyedni, több infót lehet róla mondani. 

Karolien Raeymaekers: Gyerekfejjel

Ahogy az lenni szokott, egyik gyereknevelős könyv sem adja a spanyol viasz újdonságát, és a felszabadító érzést, megvan a trükk az életünk könnyebbé tételéhez!... Rengeteg olyan infó van ebben a kötetben is, ami teljesen egyértelmű, amit magadtól is így teszel, hacsak nem vagy teljesen EQ- és esetleg IQ nuku is - akikből persze sok rohangál, de ők nem vesznek kezükbe ennél lényegesen egyszerűbb könyveket sem.

A belga Karolien Raeymaekers Gyerekfejjel című könyve nem volt rossz, hisz jó a stílus, és a hangvétel, de azért senki ne számítson arra, hogy tényleg bölcsis, meg ovis fejjel tud majd ettől a könyvtől gondolkodni, porhintés ez a javából, hiszen mind tudtuk eddig is, hogy a gyerekek  türelmetlenek, önzők, irigyek, nem értik az idő koncepcióját, a jelenben élnek, a játék az elsődleges, bármi mással szembehelyezve... Akinek ez újdonság... :)

Hasznos és jól összeszedett a bilire szoktatós fejezet, talán ez a legjobb az egész könyvben, de jól számba veszi azt is, hogyan beszéltesd a kicsi gyereket a napjáról. Illetve lehet, hogy előveszem az utolsó fejezet tippjei miatt is majd még. ;)

Tele van ugyanis gyakorlati tippel a végén, hogy kösd le a gyereket étteremben, utazáskor, családi ünnepeken, stb. Mondjuk bennem egyfolytában ott rezonált a kérdés, mégis ki a tökömnek van ennyi türelme a gyerekekhez? :D Meg állandó és olthatatlan lelkesedése? Teljesen egyértelműnek veszi a könyv, hogy mindenben (és mindig, sőt bármikor és rögvest) tudunk lelkesek lenni, csak játékosan kell mindent csinálni, no igen, de ez nem olyan egyszerű, mert emberek vagyunk, fáradtak, elegünk van, és leginkább resting bitch face-szel szeretnénk nézni ki a fejünkből a CSENDben. Az élet vidám narrálása kurva fárasztó, és erről szót kéne ejteni a családtervezéskor, meg arról is, hogy soha többé nem lesz csend a fejedben, ha gyereked van. Ez a kemény, nem a szaros pelenkák! Persze nyilván nem szólhat hozzád úgy egy ilyen jellegű pszicho-kötet, hogy "amikor képes vagy jó képet vágni mindenhez, akkor..." :D

Forrás.

Szülők gyöngyeinek hasznosabbnál hasznosabb (és fondorlatos) kreatív és kézműves ötletek is vannak hátul, nekem némelyiknek a leírása sem volt érthető, abszolút szenvedés lenne számomra pl hóembereket gyártani from scratch... :P 

Meglepetésemre ebből a könyvből megtudhattam, hogy kell kutyát simogatni, és hogy világéletemben rosszul csináltam! :D 

"A kutyát nem úgy simogatjuk, hogy a kezünket a feje tetejére tesszük, hanem először megnyugtatjuk a kutyát azzal, hogy hagyjuk, hogy megszagoljon minket, majd megsimogatjuk az állát." 

Ugyanitt köszi minden kutyás barátomnak, hogy ezt sose voltak képesek elmondani! :D 

Nem minden résszel tudtam egyetérteni, de pl. tetszett az is, ahogy egyszerűen és a félelmeket visszaszorítva adott magyarázatot a viharra. 

Ugyanakkor velem aztán nem hiteti el, hogy a gyerek érzelmeit elismerő módszer a hisztire mindent és bármit megold... (amúgy hasznos és jó módszer, tényleg!) A való életből származó példákon keresztül vázolja fel ezeket a szituációkat, pl. a még egy szelet süteményért síró gyereket. 

A gyereknevelésről röviden csak annyit: 

A gyerekvállalás egy mocsár, a gyereknevelés egy kib*szott aknamező, futóhomokkal! :D 

May the odds be ever in your favor! 

Barack Obama: A Promised Land

No offense, Mr. - Former - President, I'm a huge fan, but your wife does this waaay better.

Avagy az én drága Obamám egy kissé szófosó. Nem volt rossz könyv, egyáltalán, alapos, pontos, az elnökség sok aspektusáról mesél - a klímakonferenciákkal kapcsolatos dolgok, a kínaiakkal való egyeztetés, a Putyinnal való találkozás mind-mind nagyon érdekes színfolt, de ezek az epizódok rengeteg egyébbe vannak beágyazva, amik inkább unalmasak és hosszadalmasak, vagy csak jóval több történelmi, világpolitikai, gazdasági tudás (és érdeklődés) kéne hozzájuk. Igen, ilyenformán nyilván magamat is kritizálom ezzel, de ez nem az én asztalom. Míg Michelle írása bárki számára élvezetes, inspiráló és kellemes tud lenni, a férjét olvasni sokkal munkásabb.

Örültem volna több családi anekdotának, részletnek, de vajmi keveset mesél ezekről, a kampánnyal, munkával foglalkozik folyton. Akármilyen intelligens és empatikus ember, azért nem lehet egyszerű együttélni vele Szétszórtsága is meglepő. Tud persze rendszerezni, de a könyvön is érezni lehet a csapongó történetmesélést, és gondolom szegény szerkesztőket is megvétózta folyton, hiszen ezzel az 1100 oldalas monstrummal se jut el még az első 4 éves ciklusa végéig sem. :D

Ez most ilyen rövid értékelés, mentes az obamás szómenéstől. Olvassatok Michelle-t! :) Idén szeretném sorra keríteni az új könyvét is, a The Light We Carry-t. A Promised Land  második etapra viszont szerintem nem nevezek be.  

Egy jó idézet azért, a végére: “The truth is, I’ve never been a big believer in destiny. I worry that it encourages resignation in the down-and-out and complacency among the powerful. I suspect that God’s plan, whatever it is, works on a scale too large to admit our mortal tribulations; that in a single lifetime, accidents and happenstance determine more than we care to admit; and that the best we can do is to try to align ourselves with what we feel is right and construct some meaning out of our confusion, and with grace and nerve play at each moment the hand that we’re dealt.”

Meik Wiking: Hygge

Julie Caplin The Little Café in Copenhagen című könyve miatt kezdtem érdeklődni a hygge iránt, és mindenki Meik Wiking könyveit ajánlotta a témában. Valamikor korábban is felfigyeltem már rájuk, de mivel nem igazán szoktam életmód könyveket olvasni, a periférián maradt.

A könyv valóban gyönyörű, élmény lapozgatni. Kétoldalas képek is tarkítják, sok az infografika benne, kellemesek a színek, rajzok, a szedés is. Elég hyggelig olvasni. :)

De azért némi kritikával is kell illetnem. Számomra egy jó része olyan volt, mint egy női magazint olvasni - amiket valamikor vásárolgattam, de aztán leszoktam róluk. Picit az az érzésem volt, egy újságokból összegyűjtött, többrészes cikksorozatot olvasok a hyggéről, kellemes, de néhol kicsit ismétli is magát, kevés új tartalommal teli listákat sorakoztat fel (hygge kívánságlista, hyggekészlet vészhelyzetre, hyggekatalizátorok, 10 filléres hyggeelfoglaltság... - ugye hogy női magazinos cikkcímek?), néhány ismeretterjesztő jellegű infó itt-ott betűzve, pajtiskodó hangnem, sok kép, stb.

Valamennyire aztán leküzdötte ezt a magazin-szindrómát, és voltak érdekes részek is. 

A legjobbak az ismeretterjesztő infókkal megtűzdelt fejezetek voltak számomra: a lámpákról, fényekről, dán szokásokról, Koppenhágáról szólók. Néhány statisztika is tetszett, főleg ilyen színes-szagosan, de azért vannak köztük bőven lebutítottak is. 

Saját képek.

Sajnos engem a receptek is idegesítettek, ezeket csak átlapoztam, sose olvasok el recepteket. 

Hazudnék, ha azt mondanám nem tudtam meg többet a hyggéről, mint hogy gyertyák és párnák kellenek hozzá, ;) de mégis kicsit másra számítottam.

Ettől függetlenül tényleg nagyon jó volt kézbe venni ezt a könyvet, szerintem fogom nyitogatni, nézegetni többször, és azért el tudtam belőle tenni a megfelelő üzenetet magamnak, hogy a hygge az élet egyszerű örömeinek értékelése. :) És magunknak kell megtalálni mit tudunk és mit szeretnénk beépíteni a mindennapjainkba a hygge elemei közül. Kellemes nosztaligával idéztem fel, hogy régen én is mennyire a hygge pillanatoknak éltem. ♥

Egyébként jó lenne, ha a boldogságkutatás lenne a legfőbb dolog, amivel foglalkozni kell a mai világban. De azért örülök, hogy a dánoknál van ilyen is. 

"(...) kérdezzük meg magunktól, hogyan rendezné be a nappaliját egy viking mókus."

Mindenképp lapozzatok bele a Hyggébe, ha tehetitek! Megnyugtató hangnemű, kellemes és szép könyv, nem kell rajta sokat gondolkodni, kikapcsol, eltereli a figyelmet a napi rohanásról és apróbb-nagyobb gondokról.
Fogom olvasni Az emlékteremtés művészetét is Meik Wikingtől nemsokára, kíváncsi vagyok rá.