Durrell és a véznaujjú makik

Saját kép.

Gerald Durrell: A véznajjú maki meg én

Nemsokára napra pontosan 25 éve lesz, hogy az első Durrellemet a kezembe vettem - A halak jelleme című kötet volt az, amit aztán számtalan másik követett, és én teljesen belebolondultam Gerry bácsi állati és emberi csudabogaraiba, korfui családi kalandjaiba, és kameruni expedícióiba. Nem is tudom miért, és hol akadt el a folyamat, bizonyára belebolondultam másba is közben, pl. Agatha Christie-be, de annyi baj legyen, ha már ilyen remek bolondulásaim voltak. ;) 

Szó mi szó, bár többször is megfogadtam már, hogy visszatérek az állatos és természettudományos témákhoz, amit ilyen regényes és humoros formában kiváltképp jó fogyasztani, sokáig mégsem sikerült. Mindig emlegettem, mindig benne volt a terveimben, mégsem jutottam el sem a híresebb kötetek újraolvasásáig, sem az életmű folytatásáig. 2015-ben (az is már 10 éve volt!) voltak kisebb próbálkozásaim, amikor is megtetszettek a Szacsvay-féle rövídített, Durrell-válogatások, és néhány hangoskönyvet meghallgattam ezek közül. 2017-ben pedig megnéztem két évadot a méltán népszerű, The Durrells című sorozatból.

Most, 2025 nyarán végre eljött az idő, hogy újra rendesen Durrellt olvassak, és nagyon örülök, hogy visszakacsintottam Gerry bácsira, még ha sajnos sikerült is kifognom a folytatáshoz a legeslegutolsó kötetét. 

Kicsit faramuci helyzet állt így elő, mert legutolsó művét olvasva tértem vissza szeretett szerzőmhöz, és elszomorított, hogy ez a madagaszkári mentőakció volt az utolsó expedíciója. A színes és csodás állatvilág persze ugyanúgy megjelenik, és az utánozhatatlan humor is megvan, de sajnos látszik lépten-nyomon, hogy Durrell ekkor már kevéssé volt aktív. Mozgásszervi problémái sok mindenben hátráltatták, nem igazán vett részt az állatok felkutatásában, befogásában sem, sokszor csak a táborban várta vissza az embereit. 

"A kismaki feje megjelent a zsák szájában, nagy füle minden hang irányába fordult, szeme nyugodt érdeklődést tükrözött. Egy pillanatra megállt, fejedelmileg végigmért bennünket, majd kecsesen kilépett a zsákból, be a ketrecbe, oly gőgösen, mint a jogos örökét elfoglaló királyi sarj. Annyira tökéletesen megrendezett jelenet volt, s a kismaki oly arisztokratikus és oly hihetetlenül gyönyörű, hogy megkönnyebbülésemben egészen hülye módon eleredtek a könnyeim."

Más kiadások

Tőle megszokott érzékenységgel írt a véznaujjú makiról, a laposfarkú teknősökről, denevérekről, óriáspatkányokról galambokról, valamint Madagaszkár és Mauritius lakóiról is. El is felejtettem már, hogy mennyit, de mennyit lehet tanulni is Durrell könyveiből. Megismertem pl. a fossát, a szifakát, és a zebukat is, a Kerek-szigetet, a helyi piacot, a zomát, és a helyi öltözetet, a lambát is. Megtudtam egy csomó mindent a malgas népről, szokásaikról, babonáikról. Teljesen belemerülős, élvezhető formában ad át  rengeteg információt és tudást az élővilágról, és annak csodálatos változatosságáról. A legyekről és a pörölycápáról írt rövid részek is teljesen magával ragadóak, a kiskacsás kaland a "dörej-ládával" pedig azt hiszem mindig is megmarad az emlékezetemben. :) A szállodák kedves "hotely" neve is nagyon tetszett. És ha már elnevezések, felhívnám a figyelmet az eredeti címre: The Aye-Aye and I! :) 

"Az a legbosszantóbb, hogy ezek az ártalmas rovarok mind annyira lenyűgözőek. Ha szétboncolt házilegyet vagy szúnyogot veszel mikroszkóp alatt szemügyre, menten rabul ejt szerkezetének építészeti szépsége. A házilégy összetett szeme például a tervezés csodája. Némelyik rovar finom szárnya a mikroszkóp alatt oly gyönyörűségesen mintázott színes üvegablakot mutat, hogy párját még a chartres-i székesegyházban sem lelni. Mihelyt láttad némelyik efféle teremtmény valamely alkotórészét felnagyítva, és szemügyre vetted hihetetlenül finom mívű rajzát, menten elfog a bűntudat, hogy akár csak egyetlen ilyen szerkezeti csodát is könyörtelenül agyoncsaptál."

A könyvben térkép, és fényképek is
vannak (meg nálam egy régi
újságkivágás is :)). 

Ünnepélyes és komoly üzenete sem maradt el a természetvédelem és a fajok megmentésének fontossága kapcsán. Durrellt olvasni keserédes, mert rendkívül szórakoztató, humoros, ám közben ott birizgál folyamatosan a kihalásra ítélt fajokkal, az ökoszisztéma védelmével kapcsolatban, és csak remélni merem, hogy a véznaujjú maki kolóniák még mindig léteznek, hogy a mauritiusi vörös vércséket azóta is tudják tenyészteni, és nem jutottak újra a kihalás szélére, és hogy Gerald Durrell és elhivatott társai munkáját voltak, vannak és lesznek akik folytatják. 

"Mindannyiszor elképedek, hogy ezek az emberek, akik azon igyekeznek, hogy megismerjék és megértsék a bennünket környező világot, mielőtt még a buldózerek eltörölnék a föld színéről, kénytelenek szánalmasan alacsony fizetésért vagy csurranó-cseppenő apró alapítványi juttatásokért dolgozni, miközben a világ egyik legfontosabb munkáját végzik."

Durrellt olvasni egyszerre volt kellemes nosztalgia, keserédes melankólia, boldog mosoly, és üdítően színes és zajos, egzotikus kirándulás a fajok sokszínűségébe, a madagaszkári és mauritiusi rengetegben. 

"Mauritius elbűvölő sziget, különös, kifacsart hegyei mintha valami film Dalí tervezte díszletei volnának. Ahova csak néz az ember, a zöld ezerféle dús, trópusi árnyalatát látja." 

Az expedíció és makimentés 1990-ben zajlott, a könyv 1992-ben jelent meg, Durrell pedig 1995-ben hunyt el, 70 éves korában.