2025. július 8., kedd

Félévzárás 2025

Forrás.
Már hosszú évek óta egy régebbi book tag, vagyis irányított kérdéssor alapján szoktam félévzárást írni valamikor július-augusztusban, ahogy sikerül. Ez a tag a kicsit szerencsétlen Mid-Year Book Freak Out Tag nevet viselte korábban. 

Idén is leültem hát végignézni, miket is olvastam eddig 2025-ben, ezek közül mik voltak a legjobbak (akár az év végi top5-be is esélyesek), vagy épp a legnagyobb csalódások. Igaz, elég csekély a termés, sajnos a mesekönyvek olvasása uralja a terepet, és kis kevés maradék időmben az év első felében mindössze 17 könyv-könyvet fogyasztottam csak el. Szerencsére azonban nem volt ez olyan rossz merítés, ezek között is voltak igazán kiemelkedőek, és olyanok, amik meg tudtak lepni. 
Nézzük hát, miket válogattam most be az egyes kategóriákhoz: 

 
1. A legjobb 2025-ös olvasmányod

A Lessons in Chemistry és A szél most a legigazabb holtversenyben kerül ide, mindkét könyv kedvenccé is vált, és fix helyük van az év végi top5-ben is. 




2. A legjobb folytatás, amit 2025-ben olvastál

Egyértelműen az Everyone on This Train is a Suspect, sokkal jobban élveztem, mint a sorozat kezdő kötetét, nagyon szórakoztató volt!


3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Kissé néha le vagyok maradva, és hirtelen azt sem tudom, mi az ami tényleg nagyon friss megjelenés, és mi az amit csak én vettem meg frissen, de már régebbi. :)  Gyorsan megnéztem a kiadási dátumokat is, és ez a két könyv ugrik be ide ehhez a kategóriához: 




4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

The Hallmarked Man, hát mi más is lehetne?! :) 

Fülszöveg: "A ​dismembered corpse is discovered in the vault of a silver shop. The police initially believe it to be that of a convicted armed robber – but not everyone agrees with that theory. One of them is Decima Mullins, who calls on the help of private detective Cormoran Strike as she's certain the body in the silver vault was that of her boyfriend – the father of her newborn baby – who suddenly and mysteriously disappeared.

The more Strike and his business partner Robin Ellacott delve into the case, the more labyrinthine it gets. The silver shop is no ordinary one: it's located beside Freemasons' Hall and specialises in Masonic silverware. And in addition to the armed robber and Decima's boyfriend, it becomes clear that there are other missing men who could fit the profile of the body in the vault.

As the case becomes ever more complicated and dangerous, Strike faces another quandary. Robin seems increasingly committed to her boyfriend, policeman Ryan Murphy, but the impulse to declare his own feelings for her is becoming stronger than ever.

A gripping, wonderfully complex novel which takes Strike and Robin's story to a new level, The Hallmarked Man is an unmissable read for any fan of this unique series."


5. Legnagyobb csalódás

Nagy csalódás volt Sólyom Anna Macskabár című kötete, és paprikás poszt is lett belőle, de lehet, hogy még egy fokkal nagyobb csalódás volt Moning, és a The House at Watch Hill, mert bár nyiiilván annyira nem volt silány, mint a Macskabár borzalmas szövege, de Moningtól sokat vártam - sajnos koppantam. Ezt a sorozatát biztosan nem folytatom, inkább visszatérek majd a Feverek újraolvasásához. 



6. Legnagyobb meglepetés

Hiro Arikawa könyve, Az utazó macska krónikája nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam ilyen mélységekre, és hogy ennyire meg fogom szeretni.



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Bonnie Garmus és Hiro Arikawa.

8. Legújabb könyves szerelem

Ezt a pontot sose tudom hogyan is kellene értelmezni, mert ez lehetne akár Koszuke élettörténete Az utazó macska krónikájából, vagy Elizabeth Zott és Calvin Evans románca a Minden kémiából. Vagy egy különösen szép , idén zsákmányolt könyv, de arra is van külön pont! 
Ami elsőre eszembe jutott az viszont ez: a gyerekkönyvtári böngészések, a kisfiammal együtt. :) 

9. Legújabb kedvenc karakter

Daphne (How to Age Disgracefully), Elizabeth Zott, Madeline Zott, és Six-Thirty a kutya (Lessons in Chemistry), Koszuke (Az utazó macska krónikája).

10. Egy könyv, amin sírtál

Tavaly egy sem, idén eddig már három is: 



11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A szél most a legigazabb, Az utazó macska krónikája

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

A Kamaszok első részén kívül mást nem is láttam, csak a Strike sori soron következő évadát, a The Ink Black Heartot, de az nagyon tetszett, jó adaptáció lett szerintem (a férjem kritikusabb volt, én meg ezúttal aranyhal vagyok, és alig emlékeztem részletekre, my bad :D).
Sajnos külön nem posztoltam erről a filmes élményről. 

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál




14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Isida Só: Macskát receptre, és Debbie Tung: Book Love című kötetei az idei legszebb beszerzések. A Debbie Tung könyv tele van nagyon szép, kétoldalas illusztrációkkal is. :) 



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Végtelen sok könyvet ide tudnék és szeretnék pakolni a várólistámról, de nyilván csak néhány fog beleférni. Őket tervezem például: 



16. Kiket jelölsz?

Nem jelölök külön senkit most sem, de akinek van kedve, és szeretné összegezni az eddigieket idén, az csatlakozzon! 

A többiek félévzárásai: 


Az előző évek félévzárásai nálam: 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2023, 2024

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése