Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról

Nem tudom miért gondolhattam vajon, hogy ez női szemszögből van megírva!? Pedig ez egy ízig-vérig pasis, apa-nézőpontú, hmm, mi is...? Kisregény? Történetfüzér? Bölcseletek sora? Értekezés a szülői szerepről? Gyermeknevelési tanácsadás svéd stand-up módra? Egy apa tanácsai, gondolatai a fia számára?

Ez mind egyben.  

"Tudd, hogy lehetsz bármi, ami csak szeretnél, de ez közel sem olyan fontos, mint az, hogy lehetsz az is, aki vagy."

Rég olvastam már Backmant. Rég olvastam már humorosat is. Emiatt jólesett, tényleg néha kacagtató volt olvasni Backman személyes élményeit, apaként. Ugyanakkor keserű is volt sokszor a szám íze, mert hát sok benne a valóság. Ez a gyereknevelés valósága, ez a sok rémesen idegesítő dolog és kialvatlanság, és készenlét. Öltöztessük persze humorosba, meg néha szentimentálisba, meg meghatóba, megfontolandóba. Értem, hogy van, akinek ez lélekbalzsam, engem viszont inkább kissé fárasztott a téma. 

"Halál komolyan, nem tudom szavakba foglalni, hogy az ember – ha szülő lesz – mekkora hányadát tölti az életének azzal, hogy kakira vár."

Backman őszintén beszél hibás lépéseiről, rossz döntéseiről, elszólásairól, az élet apró-cseprő dolgairól. Szeretne sok-sok jótanácsot átadni a fiának, de néha kicsit félresiklanak a szavak, túlmagyaráz valamit, nem úgy fogalmaz, hogy az kompatibilis legyen a játszótéri anyukák világnézetével. :) 

"Fogalmad sincs, apa mennyire várja, hogy elég idős legyél ahhoz, hogy megértsd a monetáris rendszert, és adhassak neked ezer koronát, hogy fogd be, és hagyj aludni. Apa nem bírja tovább. Apa azt sem tudja, vajon az óvónőd fel fogja-e hívni a rendőrséget, mert ő megkérdezte, körülbelül hány éves kortól lehet kábítólövedéket alkalmazni a gyereknél. Az emberek Anna Wahlgren-féle babaaltatási módszerről beszélnek, apa pedig könyveket olvas arról, hogy az ausztrál vadászok hogyan kábítják el az édesvízi krokodilokat."

Érzelmekkel teli, de rendesen csapongó élet-kalauz ez, amit a fiának nyújtana Backman. 

A stílus gördülékeny, humoros, de úgy összességében nem lesz annyira maradandó. 

Néhány kedvenc sorom még idemásolom. A majonézest különösen magaménak érzem. :) De ez az előevés is szuper volt, hasznosítható tanács. :D Emlékszem, a második randi után valamikor mondtam a (mostmár)férjemnek, hogy legközelebb együnk is már valamit, mert én ennél éhesebb vagyok, mint hogy elülünk egy bögre tea meg kv felett 4 órát... :D 

"De ha akár egy kicsi is van énbelőlem a te apró testedben, akkor az életed elkövetkező kilencven éve nagyrészt arról fog szólni, hogy éhes vagy."

"Ki is fejlesztettem néhány igazán hatékony étket az előevés céljára. Például az előevős kolbászt. […]

L'Oréal kolbásznak hívom. Mert megérdemlem."

"Ebben az életben két dolog van, ami sosem késő: bocsánatot kérni és még több majonézt hozzáadni."

"Szeretlek, ezt már most leszögezem, de ha megpróbálsz a menetiránnyal szembe menni az IKEA-ban akkor csak magadra számíthatsz."

Montessori tipegő

Többször megfogadtam, nem olvasok több gyereknevelős könyvet, ez a Montessori témájú lesz az utolsó, hiszen ezt nemrég vettem meg, és tényleg érdekelt a szemlélet. Vekerdy persze kivétel lesz, tőle még szeretnék olvasni, de ő talán eleve más, inkább pszichológia, mint konkrétan gyereknevelés.

Meg kell mondjam, bár a Montessori tipegőnek valóban voltak használható gondolatai, működőképes kommunikációs stratégiák, szimpatikus eszközök, vagy csak maga az eszköztelenség, az egyszerűség, ami tetszett, és amit néhol eddig is alkalmaztam tudattalanul, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez a könyv is mennyire fel tudott baszni. :)

És nem, nem vagyok hajlandó finomkodni, meg nem káromkodni, éppen elég büntetés, hogy a gyerek mellett a francos példamutatás miatt évekre vissza kell alacsonyodni egy szófogadó szintre saját magadnak is, ami nevetséges, és agyonhallgatott dolog.

Ami igazán végletekig felbosszantott, az a rengeteg életkorbeli besorolás, ami a könyvben van. NE nyomasszátok már az anyákat ezekkel! 

Egyébként értelmetlen, mivel következetlen is volt... Amivel először felidegesített, hogy ollóhasználatot kezdjünk egy éves kortól (bwrahahaaha), azt utána a könyv végi táblázatban már egy évvel későbbre sorolja, de a mosogatógép kipakolásában való segítséget meg 3+-nak jelöli amit az én 2- gyerekem is vidáman csinál *facepalm*.

A gyerekek nem egyformák.

Mielőtt aztán rituálisan elégettem volna a könyvet, megfogadtam a férjem tanácsát, és ignoráltam az életkori dolgokat inkább - szerencsére a könyv is főleg más vonalon mozgott tovább a következő fejezetekben. Be akartam fejezni, mert a könyvmoly agyban ott motoszkál mindig a hátha. Hátha lemaradok valami jóról, fontosról, hátha innentől értékesebb tartalom jön, hátha a végén a táblázat megértéséhez átfogó olvasás lett volna szükséges. Nos, a válasz természetesen nem lett, és megint kilyukadhatunk oda, hogy 

a, nincs olyan gyereknevelő könyv, vagy módszer, ami egyszerű megoldásokat tud mindenre, megváltás is not coming.

b, kivonatolva kb. 15-30 oldal lenne ami tényleg értékes/érdekes információ tartalom, csak hát ugye egy Montessori-pamflettel nem lehet annyit keresni, mint az egész színes-szagos marhára redundáns könyvvel

c, a kivonat egy részét már tudtad eddig is, mert nem vagy hülye

Ennyi, ennyi, ennyiiiii, az összes gyereknevelős "szakirodalom" esszenciája! Szívesen! :D

Máshol is olvastam, csipegettem fel morzsákat a Montessoriról, ismertem a filozófia és az eszközök egy-egy részét, de hogy ne legyek igazságtalan, írok pár dolgot, ami tetszett benne: 

- hisztikezelés, a gyerek érzelmeinek elismerése

- a kommunikáció mássága, a "nem" minél kevesebb használata, hogy tényleg legyen értelme, amikor nemet mondasz, igennel kezdődő mondatok, megerősítések 

- non-konvencionális válaszok, csak ezeket valóban nehéz beépíteni a mindennapokba, mert csípőből úgyis ugyanazokat akarnád mondani, mint a te szüleid mondtak, vagy mint a többi anyuka mond (nem szabad, hányszor mondjam, semmi baj, helyesbítések stb.)

- tárgyilagosság, ítélkezésmentes mondatok, egyszavas irányítás (cipő!), rengeteg megfigyelés

- minél kevesebb segítség, a sikerélmények eléréséhez, önállósághoz

- amikor megmutatunk valamit, nem kell folyamatosan magyarázni (meg amúgy se kell!)

- lassítás a mindennapokban - hogy tényleg lehessen sietni, amikor kell

- kevesebb általános dicséret, más formában tálalva, mint hogy "ügyes vagy!"

- néhány Montessori eszköz, + az alacsonyan, elérhető szintben lévő akasztók, pakolófelületek jelentősége

- néhány elemet észrevettem, hogy alkalmaznak a bölcsiben is, pl. szép teríték, üvegpohár (!)

De sajnos voltak olyan dolgok is, amik kiviszik a hajamat. Ez a sok kézműveskedés, meg maszatolás, időigényes babrálás, hát ez nekem no-go. Nagyon idegesítő, hogy a vízzel való foglalatoskodásoknál harmincszor leírja hogy készítsünk oda rongyot, amivel feltörölhetjük a vizet! -.- 

Ezen kívül pedig a jegyezzük fel a jegyzetfüzetbe, készítsünk elő mindent tálcákon, meg polcokon, meg zsákocskákban, meg szókészletkosár, eszem-faszom..., hát kinek van erre ideje amúgy a munkája, esetleges többi gyereke, meg a gyenge próbálkozások közt, hogy a saját mentális egészségét is megőrizze (fizikairól, meg sportról már nem is beszélek inkább)? 

Ja és ha idegesek vagyunk ne legyünk idegesek, kerekedjünk felül rajta - köszi!... 🤡

Ami még hozzáadott a bennem kialakult, kellemetlen, viszketős érzéshez, az a nyálas hangnem, és a közhelyhalmaz, ami a végefelé eluralkodott.

Szóval, összegezve, a Montessori jó módszer, nem akarom én elásni, sőt, alkalmazom is részeit, de az is igaz továbbra is, hogy nem írtak olyan könyvet, ami számomra igazán kellemes, értelmes, jól fogyasztható formában tálalná a gyereknevelést. Montessori sem tudott ezen változtatni, shame. 

U.i.: A toddlerre kellene legyen egy másik szó, mint a "tipegő"... Vagy ettől is csak nekem áll fel a szőr a hátamon? 

U.i.2.: ezt az elfuserált hasonlatot a 181. oldalról, magyarázza már el valaki: "Szeretek úgy gondolni a gyermekek elkalandozásaira, mint egy virág sziromleveleire. Mi vagyunk középen, ők pedig először csak kis távolságra távolodnak el, mielőtt újra visszatérnének; fokozatosan egyre messzebb és messzebb jutnak, de hamarosan újra visszatérnek." Just... what??! Milyen rugós sziromlevelek ezek? Vagy mire gondolt a költő, ezzel a teljesen feleslegesen és rosszul használt költőinek szánt képpel?

Karolien Raeymaekers: Gyerekfejjel

Ahogy az lenni szokott, egyik gyereknevelős könyv sem adja a spanyol viasz újdonságát, és a felszabadító érzést, megvan a trükk az életünk könnyebbé tételéhez!... Rengeteg olyan infó van ebben a kötetben is, ami teljesen egyértelmű, amit magadtól is így teszel, hacsak nem vagy teljesen EQ- és esetleg IQ nuku is - akikből persze sok rohangál, de ők nem vesznek kezükbe ennél lényegesen egyszerűbb könyveket sem.

A belga Karolien Raeymaekers Gyerekfejjel című könyve nem volt rossz, hisz jó a stílus, és a hangvétel, de azért senki ne számítson arra, hogy tényleg bölcsis, meg ovis fejjel tud majd ettől a könyvtől gondolkodni, porhintés ez a javából, hiszen mind tudtuk eddig is, hogy a gyerekek  türelmetlenek, önzők, irigyek, nem értik az idő koncepcióját, a jelenben élnek, a játék az elsődleges, bármi mással szembehelyezve... Akinek ez újdonság... :)

Hasznos és jól összeszedett a bilire szoktatós fejezet, talán ez a legjobb az egész könyvben, de jól számba veszi azt is, hogyan beszéltesd a kicsi gyereket a napjáról. Illetve lehet, hogy előveszem az utolsó fejezet tippjei miatt is majd még. ;)

Tele van ugyanis gyakorlati tippel a végén, hogy kösd le a gyereket étteremben, utazáskor, családi ünnepeken, stb. Mondjuk bennem egyfolytában ott rezonált a kérdés, mégis ki a tökömnek van ennyi türelme a gyerekekhez? :D Meg állandó és olthatatlan lelkesedése? Teljesen egyértelműnek veszi a könyv, hogy mindenben (és mindig, sőt bármikor és rögvest) tudunk lelkesek lenni, csak játékosan kell mindent csinálni, no igen, de ez nem olyan egyszerű, mert emberek vagyunk, fáradtak, elegünk van, és leginkább resting bitch face-szel szeretnénk nézni ki a fejünkből a CSENDben. Az élet vidám narrálása kurva fárasztó, és erről szót kéne ejteni a családtervezéskor, meg arról is, hogy soha többé nem lesz csend a fejedben, ha gyereked van. Ez a kemény, nem a szaros pelenkák! Persze nyilván nem szólhat hozzád úgy egy ilyen jellegű pszicho-kötet, hogy "amikor képes vagy jó képet vágni mindenhez, akkor..." :D

Forrás.

Szülők gyöngyeinek hasznosabbnál hasznosabb (és fondorlatos) kreatív és kézműves ötletek is vannak hátul, nekem némelyiknek a leírása sem volt érthető, abszolút szenvedés lenne számomra pl hóembereket gyártani from scratch... :P 

Meglepetésemre ebből a könyvből megtudhattam, hogy kell kutyát simogatni, és hogy világéletemben rosszul csináltam! :D 

"A kutyát nem úgy simogatjuk, hogy a kezünket a feje tetejére tesszük, hanem először megnyugtatjuk a kutyát azzal, hogy hagyjuk, hogy megszagoljon minket, majd megsimogatjuk az állát." 

Ugyanitt köszi minden kutyás barátomnak, hogy ezt sose voltak képesek elmondani! :D 

Nem minden résszel tudtam egyetérteni, de pl. tetszett az is, ahogy egyszerűen és a félelmeket visszaszorítva adott magyarázatot a viharra. 

Ugyanakkor velem aztán nem hiteti el, hogy a gyerek érzelmeit elismerő módszer a hisztire mindent és bármit megold... (amúgy hasznos és jó módszer, tényleg!) A való életből származó példákon keresztül vázolja fel ezeket a szituációkat, pl. a még egy szelet süteményért síró gyereket. 

A gyereknevelésről röviden csak annyit: 

A gyerekvállalás egy mocsár, a gyereknevelés egy kib*szott aknamező, futóhomokkal! :D 

May the odds be ever in your favor! 

Zanza - néhány májusi könyvről röviden

Forrás.

Elirigyeltem Amadeától a rövidkék posztot, és én is inkább kiirtom az itt sorakozó, nagyrészt üres, sóváran várakozó piszkozatokat, és összefogom a mostanában befejezett könyveket egy csokorba. Egyikről sincs kedvem igazán hosszasan értekezni, és bizony kopnak az emlékek is róluk így néhány héttel a befejezés után. Nem voltak kiemelkedők, de mind jó volt a maga nemében. 

Ennél színesebb társaság amúgy nehezen gyűlhetett volna össze: horror kisregény, mágikus realizmus romantikával, gyereknevelős nonfiction, és habkönnyű krimi. :) Május elején olvastam mindet, végre volt akkor egy rövidebb időszak, amikor tényleg minden nap le tudtam ülni olvasni egy kicsit, és egyik könyv jött a másik után. 

Heather Webber: South of the Buttonwood Tree

Heather Webbertől a Midnight at the Blackbird Cafét olvastam korábban, és az határozottan jobban tetszett, mind a cselekményét, mind a szereplőit tekintve. A South of the Buttonwood Tree is hasonló recepttel dolgozik, de az összetevők és a hangulatiság sem stimmelnek annyira. Kicsit kidolgozatlannak tűnik ez a kötet, a karakterek pedig sablonosak. Az idős házaspár tagjait egyébként a hasonló neveik miatt egész a legvégéig kevertem. A két lányzó életébe betoppanó pasik is nagyon-nagyon hasonlóak egymáshoz. Nem szeretem ezt a fajta "felcserélhetőséget". Na nekik speciel már a nevük sem ugrik be.

A sztoriban vannak persze csavarok, családi titkokra derül fény, és bogozódnak a szálak, de mégsem annyira izgalmas. 

Összességében egy közepes, felejthető limonádé, kis mágikus elemmel. Jólesett most, de sok ilyet nem szeretek olvasni - egymás után főleg nem -, és nagyon hamar ki fog röppenni a fejemből. 

Audible-ről hallgattam a könyvet, és a felolvasásban rémes volt a férfihangok gombócos jellegű elváltoztatása... 

Webbertől én inkább a Blackbird Cafét ajánlom, minden szempontból! 

Hogy fogok-e még olvasni tőle? Hm-hm. Lehet, de az biztos, hogy kicsit kivárok. 

A történetről nem meséltem, elég hozzá azt hiszem a fülszöveg is, hogy itt álljon, jól elmeséli: 

"USA Today bestselling author Heather Webber's South of the Buttonwood Tree is a captivating blend of magical realism, heartwarming romance, and small-town Southern charm.

Blue Bishop has a knack for finding lost things. While growing up in charming small-town Buttonwood, Alabama, she's happened across lost wallets, jewelry, pets, her wandering neighbor, and sometimes, trouble. No one is more surprised than Blue, however, when she comes across an abandoned newborn baby in the woods, just south of a very special buttonwood tree.

Sarah Grace Landreneau Fulton is at a crossroads. She has always tried so hard to do the right thing, but her own mother would disown her if she ever learned half of Sarah Grace's secrets.

The unexpected discovery of the newborn baby girl will alter Blue's and Sarah Grace's lives forever. Both women must fight for what they truly want in life and for who they love. In doing so, they uncover long-held secrets that reveal exactly who they really are--and what they're willing to sacrifice in the name of family."

Tade Thompson: The Murders of Molly Southbourne

Amikor az Agave kiadta magyarul ezt a kisregényt, akkor figyeltem fel rá, de valamiért eredetiben gondoltam elolvasni, és meg is vettem e-ben. Nemrég, amikor eszembe jutott újra feltölteni hosszú idő után az e-olvasómat, hogy, hogy nem, Molly Southbourne-re esett a választásom - hirtelen felindulásból, szinte egy falatban olvastam el a fura történetet. 

Olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni, de sajnos valamelyest "ujjgyakorlat" benyomását kelti, kidolgozatlan, kiaknázatlan marad sokszor. Horror volta ellenére nem ijesztő egy cseppet sem. De talán félre is van kicsit kategorizálva, és az ilyesmit inkább tényleg csak "weirdnek" kéne hívni, és nem feltétlenül horrornak vagy thrillernek. Tárgyilagos, hideg próza jellemzi, néha szinte "felsorolásszerűen" történnek benne az események. 

Gyors, érdekes koncepciójú, bizarr történet, kiváló film/sorozat alapanyag. Még gondolkodom, hogy folytassam-e a következő résszel. 

A magyar kiadás design-ja nagyon jó lett!

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Kellemes meglepetés volt a könyv eleje, teljesen magával rántott a gördülékeny stílus, a mesélés, és megörültem, hogy milyen jól fogok szórakozni. Valóban így is lett, bár a közvetlen stílusú sztorizás, a sok önirónia, és a kulturális különbségek okozta komikus dolgok ellenére azért vannak hibái. Sokszor önismétlő és redundáns a szöveg, bár meg kell valljam, a végére azért rájöttem, hogy volt ennek a sok ismétlésnek is értelme - végre egy gyereknevelési könyv, ami beitta magát a pórusaimba, és nem úgy vagyok vele, hogy jaj mi is volt benne, nem tudom, fel kéne ütni, de hol is? ... Ebből a szempontból jót tett neki az, hogy rengetegszer végigmegy benne a szerző a francia nevelés alapkövein. Egyébként persze semmi egetrengetően új, és sajnos jónéhány dolog valóban csak úgy valósítható meg igazán, ha társadalmi szinten is olyan egység van benne, mint a franciáknál (ld. bölcsődei menük, hallgatólagos szabályok, amit mindenki betart).

Pamela Druckard egyébként amerikai, és egy brit férfihoz ment férjhez, gyermekeiket pedig Franciaországban nevelték. Ez a kulturális keveredés sok érdekes kérdést vetett fel, és persze rengeteg furcsa interakciót is szült. Tetszett, hogy a bizonytalanságaikat sem rejtette véka alá.

A végén ki van egészítve 100 hasznos tippel, amik egyébként egy önálló kötetként jelentek meg korábban (Bébé Day by Day: 100 Keys to French Parenting). Ez a része a könyvnek abszolút felesleges, csak annak a pár szabálynak a kivonata, ismétlése, amit már amúgy is kívülről fújunk mire eljutunk idáig. Viszont önmagában sem állja  meg a helyét... - a megelőző 350 oldalnyi kellemes, kontextusba helyezett pillanatok, magyarázatok, az oké, de ezt kivonatolva, lecsupaszítva elolvasni, pont az élet sava-borsa nélkül, semmi értelme... Szóval gyorstalpalóként, csak a tippek elolvasása nem fog segíteni.

Ja, és talán van, akinek fontos, van benne sírni hagyás, meg nyugodtan adj tápszert a gyereknek anyatej helyett, szóval akit ez idegel, az hagyja ki a könyvet szerintem. :) Én figyelmen kívül tudtam hagyni, amivel nem értek egyet. 

M.C. Beaton: Egy holttest és más semmi? 

Ezer éve olvastam M.C. Beatont, az Agatha Raisin első részét, ami nagyon bejött, de ki tudja miért, sose folytattam. Most egy egyedülálló kötete akadt a kezembe a szerzőnek, nem a sorozatok közül való, és gondoltam, miért is ne olvashatnék egy kis habkönnyű krimit. Merthogy ez tényleg az - sőt, már-már bárgyú is néha, olyan egyszerű és naiv az egész, sok-sok butácska részlettel, amik helyett lehetett volna még bonyolítani a bonyolítanivalót inkább. Temérdek sok rész szól arról, hogy megéheznek és enni mennek, vagy zuhanyoznak, vagy még gyorsan ezt vagy azt csinálnak, mielőtt amazt megcsinálnák. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik panaszkodni szoktak, hogy a szereplők sosem pisilnek a könyvekben. :D Ezek a részletek szerintem totál feleslegesek, de szó mi szó, a jó kis evészetekről azért nem volt rossz olvasni, tetszett, hogy mindig mennek valamit harapni. ;) 

A főszereplő, Fellworth Dolphin, nagyon szerény körülmények közt tengette életét, szüleit kisegítve pincérkedett a tanulás helyett. Amikor édesanyja is elhalálozik, kiderül azonban, hogy rengeteg pénzt örökölt... Miért ültek a szülők ezen a vagyonon, és honnan származik? Képbe kerül egy régi vonatrablás is, és Fellworth elkezd nyomozni az ügyben. Vajon köze volt a rabláshoz az apjának is? 

Kedves kis kaland, ahol keveredik a már említett bárgyúskodás, és a fájdalmasan faék gondolatmenetek az életveszélyes szituációkkal - hiszen a múlt megbolygatása mindig veszélyes, főleg, ha bűntény is van a háttérben... A címe teljesen érthetetlen, hogy miért Egy holttest és más semmi?... Legfeljebb Fell anyjának holttestére utalhat. Valami romantikusabb címet is kaphatott volna, ha már vonatrablás, és Maggie és Fell szerelme van a középpontban. 

Könnyed, nagyon egyszerű (jó és rossz értelmében is a szónak) könyv, nyári kikapcsolódásnak oké, de Beatontól azt hiszem inkább Agatha Raisin, és inkább angolul. :) 

Most a végén a linkek beillesztésekor jöttem rá, hogy az Emily in Exetert is olvastam Beatontól, és azt is bárgyúnak tituláltam hmm-hmm. 

Kisbabás könyvek

Forrás.

A gyerekneveléssel kapcsolatos könyvek sem maradhattak ki a sorból a mostanában olvasott könyvek közül, bár picit már megcsömörlöttem az ilyen jellegű szakirodalomtól, és azt hiszem legközelebb már csak A suttogó 2-t fogom elolvasni, de addig inkább a szórakoztató és szépirodalom felé fordulok újra. ;)

A szinte mindenki által ismert A suttogó titkai 1-et olvastam el nemrég, a Tracy Hogg - Melinda Blau szerzőpárostól, és a kicsit kevésbé ismert Békés éjszakák, vidám nappalok című magánkiadású kötetet Dr. Dénes Ivett-től. Közös volt a két könyvben, hogy találtam bennük hasznos, bejelölésre érdemes dolgokat, és hogy valóban adnak jó támpontokat, egyszerű útmutatásokat, ugyanakkor a kicsit amerikaias stílus és módszertan is összeköti őket. Meg az, hogy kezdem keverni a tartalmukat a közös téma, az alvás tekintetében, és hogy sok minden "kiesett" már most, így tényleg kénytelen leszek felütni, ha útmutatásra lesz szükségem.