Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés

Almási Kittitől idén olvastam először, a Hűtlenséget, és nagyon megkedveltem a stílusát, és alaposságát, amivel körüljár egy témát. Utána nem sokkal olvastam is még a Miért vagyunk boldogtalanok? című könyvet is, amiben szintén részt vett szerzőként, és beterveztem a Bátran élnit. Úgy esett viszont, hogy most mégis a legújabb kötet került először hozzám, a Lezárás, elengedés, újrakezdés, ami az Athenaeum friss kiadványa.

A könyv elég konkrét élethelyzetet vesz górcső alá, a szakítást, és a szakítás(ok) utáni újrakezdést, újra randizást, speciálisan azokat a félelmeket, amik ilyenkor gyötörhetik az embert. Azt elemzi, hogy lehet talpra állni, és elengedni a rossz érzéseket, a fájdalmat, csalódást.

A boldogságról és a boldogtalanságról

A.J. Christian, Almási Kitti, Csernus Imre, Popper Péter: Miért vagyunk boldogtalanok? - Nők, férfiak, párkapcsolatok 

Amilyen apró ez a kötet, annyi gondolkodnivaló, idéznivaló van benne. Igyekszem minél lényegre törőbben megragadni a fontosabb részeit, de tartok tőle, hogy így is kicsit hosszabb lesz majd az indokoltnál. :) Akit viszont érdekel ez a téma, annak azt hiszem ez csak külön öröm lesz - márpedig kit ne érdekelne a boldogság?

Csernus része kicsit mesterkélt volt most számomra, persze tudom, hogy a teátrálisság egy része ilyenkor bőven abból ered, hogy ezek a kis könyvecskék előadások átiratai, és Csernus sokszor kérdez ki, és kacsint ki a közönségre. Elég sokat hallottam és olvastam már tőle, és most ezek a szavak visszaköszöntek. De mint mindig, most is voltak új aspektusok - kedvenc dokim azért a sok önismétlés mellett is tud újat mondani, mutatni. Tetszett az újjászülető főnixmadárra tett utalása, és az, hogy erre mindig van lehetősége az embernek. Hogy akármiben is van benne, újjá lehet születni. Sokat boncolgatja az érzelmi érettség kérdését, és vallja, azért vagyunk boldogtalanok, mert nem nőttünk fel egy csomó szempontból. Fontos az is, hogy minden napba bele kell tenni a maximumot, újra és újra. Nincs olyan, hogy megvan a boldogság, és kész, mindig "újra kell tankolni" és nem a tartalékot megpróbálva kihajtani a kocsiból, és aztán csodálkozni, hogy a nap végére mégsem értünk el ugyanoda, ahova előző nap igen.

"mindig a megmérettetés mutatja meg az emberben rejlő erőt" 

Nagyon merészen kritizálja a szülőket és a nevelést, amire sokszor sajnos eléggé jellemző az elkényeztetés és a problémák megoldása a gyerek számára, ami elveszi a sikerélmények lehetőségét, és így előbb-utóbb az önbizalmat is.

Rendkívül érdekes volt az is, hogy állítólag a párkapcsolatokban átlag napi 40 percet beszélnek a párok, és ennek egy jó része is csak csupa formális közlésből áll, vagy nagyon praktikus dolgokra korlátozódik: pl. mit főztél, nem indult reggel a kocsi. Az érzelmi közlésekből kevés jut ki.
Szó esett még őszinteségről, hitegetésről, alkalmazkodásról és arról is, hogy legyünk jóban önmagunkkal - mert mi magunk vagyunk az a bizonyos illetékes személy, aki megválaszolhatja a felmerülő kérdéseket a nap végén, magunkkal kapcsolatban.

Almási Kitti, akit nemrég öleltem keblemre, remek felütéssel kezd: minek örülne az átlagember, mit válaszol, ha ezt megkérdezik tőle? A lottóötösnek... De ez közel sem lehet garancia a boldogságra, sőt, ugyanúgy megmaradhat a céltalan létben valaki, akkor is ha magasra jut.
A biztonságra törekvésünk nagyon erős az életben, különféle vezérfonalak mentén, úgy mint: karrier, házasság, gyerekek, barátok stb. Mégis a biztonság, nem egyenlő a boldogsággal - ez egy Csernussal közösen hangoztatott gondolatuk.

Almási Kitti 

"Nem rettegni attól, hogy gyengének nézhetnek, sokkal magabiztosabb állapot, mint erőt mutatni, amikor ölelésre vágyunk." 

Az idő fontosságát hangsúlyozza a rossz élmények kapcsán, mert az idő ad lehetőséget a fájdalomtól való eltávolodásra. Plusz a mindenféle tevékenységek, amik ilyenkor lefoglalhatják az embert, és hoznak egy újfajta örömöt magukkal.

Érdekes volt az is, amit az információfeldolgozásokról írt, és hogy milyen fontos, hogy milyen módon történik ez: negatív, vagy pozitív módon, és ez hogyan hat az érzelmi és hangulati változásokra. A negatív észlelések torzult valóságészlelést eredményezhetnek, negatív jövőképet, a pozitívumok leértékelését.
Aztán, volt egy rész arról is, hogy hogyan lehet tudatosan lereagálni valamit úgy, hogy az meghökkentő legyen, és esetleg pont ellentétes reakciót adva kizökkenteni a partnert a tirádájából. Ez persze nagyon nehéz, de egy-egy helyzetet teljesen át lehet fordítani egy, az elvárttal totálisan ellentétes érzelmi színezetű reakcióval.

Életünk átmeneti állapotait a "talajtalanság" érzésével jellemezte, ami nagyon találó szerintem. Ha felismerjük az új dolgok megélésének lehetőségét, akkor viszont a stressz ami ilyenkor jelentkezik, akár "jó stressz" is lehet, ami előrevisz.

"Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva." 
(John Gardner)

"(...) fontos, hogy minél több dolog mentén definiáljuk magunkat, hogy több szerepkör is legyen, amelyekben kifejeződünk. Így nem válunk kiszolgáltatottá egy helyzettől, és ha változást diktál az élet, akkor képesek vagyunk más irányba mozdulni. Ha nem csak a munka, vagy csak az anyaság, vagy csak a párkapcsolat mentén éljük meg magunkat, akkor több lábon állunk, és át tudunk nehezedni a stabilabbra, ha az egyik meggyengül." 

"Amikor nem tudod mi lesz, akkor kezdesz el élni." 
(Hamvas Béla)

A.J. Christian: nos, ez a rész rövid lesz... Sarkított, közhelyes, sztereotípiákban gondolkodik, sok helyen szinte dühítő. Hogy kerül ilyen jó előadók közé? Ilyen marhaságokat mondani, hogy "a párkapcsolat önmagában nem létezik - csak akkor jön létre, ha egy férfi és egy nő létrehozza." No shit, Sherlock!

Forrás.

Popper Péter sorait nagyon vártam, de persze ismét a végére voltak időzítve. Az ő szekciója volt a kedvencem, bár Almási Kittié sem sokkal maradt el tőle. Végtelenül szimpatikus az az önirónia, humor, és derűs bölcsesség, amivel a világot szemléli, és láttatja. Sok-sok példát és történetet hoz mindig, mindenről mesél és mesél, szinte kifogyhatatlan a kelléktára a szemléltetéshez, magyarázáshoz.
Az ember külső és belső lehetőségeiről tett megfigyelései különösen tetszettek.
Ajánl egy könyvet is, Máraitól Az igazit, és bár én nem szerettem annyira, amit eddig Máraitól olvastam, mégis felkeltette a figyelmemet (Popper bácsi mindig képes kicsit átfordítani az ember kapcsolóit. :)) A regény azt az érdekes kérdést boncolgatja, hogy létezik-e egy igazi férfi, vagy nő valahol a világon számunkra, akit csak meg kell találnunk. Két szemszögből ismerhetjük meg benne a történetet, először a nő, majd a férfi meséli el elromlott kapcsolatuk történetét benne. Nagyon kíváncsivá tett.

Nagyon kedves rész volt a "cirókahiány", ugyanakkor persze elgondolkodtató is. Ennek lényege az volt, hogy a legtöbb gyerekkel nem sok probléma van, csak cirókahiányban szenved, avagy nem szeretik, vagy hazudják, hogy szeretik, de ő érzi, hogy nem. De ugyanígy sok házasság is tönkremehet ebben. Elbeszélnek egymás mellett, és csak végszavak maradnak.

A végén elmesélt egy történetet gyerekkorából, amikor is a templomszolga házról házra járt a vallási közösségben, és "napokat gyűjtött". Fel lehetett ajánlani beteg embereknek a saját életükből napokat, és ezt nagy komolyan felírták. Sőt, ha valaki meghalt, és nem tudta "felhasználni" ezeket a napokat, akkor visszamentek, és közölték, hogy ez visszajár a felajánlónak... Innen pedig elkanyarodtunk a minőségi együtt töltött időkhöz, és azok hiányához, valamint a "csöndekhez", amik összeérhetnek, de van, hogy nem érnek össze. Mert lehet együtt is hallgatni és külön-külön lenni az együtt hallgatásban is.
Záróakkordként pedig előkerült Szabó Magda Ókútja is, és a buddhizmus alapgondolatai.

Összességében: 10/8 Jó szívvel ajánlom a kötetet. De ezt a Christian fazont nyugodtan skippeljétek benne. 

Csernus és a "se veled - se nélküled"

Forrás.

Alkalom szüli a Csernust, avagy megint sikerült ellátogatnom a doki egyik előadására. A téma a "Se veled, se nélküled - filmvetítéssel a párkapcsolatok nehézségeiről" címet viselte, de ahogy az sejthető volt, ennél azért szerteágazóbban beszélt a doki, és nem csak azok számára volt élvezetes (szerintem) az előadás, akik megszólítva érezték magukat. A kérdésre persze, hogy ki van épp se veled, se nélküled kapcsolatban, egyetlen kéz sem lendült a magasba a közönségből. A különféle feltett kérdésekre persze mindenki elég zárkózottan reagált, ami számtalan kis apró poénkodásra adott teret Csernusnak. 

Szerintem kifejezetten jó kedve volt, és elég laza volt, de mondjuk máskor is az szokott lenni, tapasztalatom szerint. Viszont lehet, hogy kicsit jobban átgondolhatná ennek az előadásának a szerkezetét. Viszi ugyan a témát és az előadás menetét előre, és sokfelé mindig az adott, mikrofont kézbe kapó ember, és jelen esetben a bekészített filmklipek is, de mégis, azt vettem észre, kicsit csapongott, és sokszor hagyott félbe valamit azzal, hogy erre majd később visszatér, majd mégsem tért vissza. Szóval, kapd össze magad, doki! :D 

Mindent egybevetve persze élveztem az előadást, sokat nevettem, voltak megszívlelendő gondolatok, és mindig hallok valamit, amiben megtalálom önmagamat is. 

A párkapcsolatok nehézségeiről való elmélkedés azzal kezdődött, hogy tulajdonképpen milyen nagyon nagy hiba is az, hogy a párunkkal amikor leülünk beszélgetni - és itt inkább valami fontosnak a megbeszélésére gondolok, vagy nevezhetjük egyesek esetében ezt baszogatósdinak is (sajnos) -, akkor hogy van az, hogy nem kérdezzük meg a másiktól: 

Van-e kedved, időd beszélgetni?

A felismerés erejével kólintott fejbe ez a mondat, mert szerintem is nagyon-nagyon fontos lenne így kezdeni néha. Mert a másik néha egész nap rohant, egész nap másokra koncentrált, problémákat hallgatott meg és oldott meg, és nem biztos, hogy az az este a legalkalmasabb arra, hogy otthon is egy óriási, vagy akár csak egy kisebb, de fontos problémakör megoldásába, megbeszélésébe belemenjenek, mert abból egyenes út vezet a veszekedéshez, személyeskedésekhez, indulatokhoz. ... 

Nemrég egyébként ennek hatására leintettem a Zemberemet, hogy hagyjon most mára - persze szép szóval - mert nem fogok tudni úgysem értelmesen kommunikálni, megbeszéljük később, vagy másnap inkább, és bejött. 

Csernus egy londoni előadáson. Forrás.

Csernus sokat beszélt ismét az érzelmi manipulációról, házisárkányokról, a maszkulinizálódó (farkat növesztő) nőkről, akik sokszor csak mártírkodnak. Tetszett a boldogsággal kapcsolatos gondolatmenete is. Racionálisan ugyanis nagyon hajtjuk az anyagi javakat: legyen ház, legyen kocsi, utazás stb. De ez önmagában nem boldogság, hanem: 

biztonság. 

Nem szabad összekeverni a kettőt, mert ha összekeverjük, abból jönnek a tipikus beszélgetése az óriási műmosollyal: Hogy vagytok? Jóóól! és a Géza hogy van? Ő is jóóól! Aztán ennyi, és az illető továbbmegy és arcáról lehervad a műmosoly: újra búvalbaszott lesz. Ez a magyaros búvalbaszottság egyébként tényleg olyan tipikus, mindig örülök, ha felhozza a doki. 

Volt egy történet, sírokkal, sírkövekkel, amin igen fiatal életkorok voltak feltüntetve: 2 év, 1,5 év stb. és jött a kérdés a történet szereplőjétől: mi történt itt, hogy ilyen fiatalon halnak meg a gyerekek?... De szó sem volt erről. A történet lényege az volt, hogy tartottak egy füzetet, amiben bejelöli az ember a napokat, amikor boldog, amikor jó napja van, amikor igazán élt... és a "végén" ezt össze kell adni ezeket a napokat; igen, az élet végén. És akkor kijön igazából: mennyit éltél? ... Visszaadni ugyan nem tudom ennek a kis tanmesének a hangulatát már, de nagyon megfogott és meghatott. 

Voltak aztán a kis bejátszások, filmrészletek, és előkerült konkrétan a se veled, se nélküled témája is, csalódások, megcsalások, kiszeretések stb. Szerintem remek válogatás volt, ami számtalan helyzetet mutatott meg, egytől egyig olyanokat, amikről sokat lehet beszélni, vitázni, továbbgondolkodni. 

Az első jelenetben szülők és lánygyermekük voltak, és a lány beolvas a szüleinek, az anyját lekurvázza, a szemükbe mondja hogy sosem erre vágyott, amiről ők annyira meg voltak győződve, hogy megadták stb. Ónodi Eszter játszotta az anyát, de nem tudom melyik filmből volt a részlet. A tárgykör tehát a szülői példamutatással, hitelességgel, és a következetesség fontosságával kezdődött, ez nekem bejön, mert ennek is igenis rendkívül fontos szerepe van abban, hogy hogy kezeli, hogy alakítja valaki a kapcsolatait. A lány az anyja szemébe köpi az aduászként bedobott "az anyád vagyok"-ra, hogy: "nem tűnt fel!". Kemény. 

Voltak részletek ismert sorozatokból, filmekből: a Szex és New Yorkból és a Válótársakból is például. Ez utóbbi igen friss volt, emlékeztem is rá, és csodálatos, tankönyvi mintapéldája volt a női manipulációnak, vérszívásnak. 

Nagyon tetszett egy Anne Hathaway - Robert De Niro közös jelenet is - ahogy rákerestem, megtudtam, hogy a The Intern (A kezdő) című filmből vágták be. Hathaway sopánkodik, hogy megcsalják, tudja 2 hete, és cipeli a terhét, de nem mondja, és a gyerek így meg úgy... mi lesz velem most? ... Jó jelenet volt, mert annyi mindent ki tudott belőle emelni és hámozni Csernus, igazán élvezetes volt így, az ő segítségével boncolni egyes mondatokat, szavakat, azok valódi jelentéstartalmát, amiket kiad az ember magáról egy beszélgetés közben, és észre sem veszi. 

Ez a kép a mátészalkai előadáson készült. Forrás.

A mi lesz velem? kérdés többször felmerült ezekben a párkapcsolati válságokat, megcsalásokat bemutató kisfilmekben. És hogy állítólag ez a kérdéskör szinte megbénítja néha az embert: nem cselekszik mégsem semmi, mert: mi lesz velem? 

Nemrégiben olvastam Almási Kittitől a Hűtlenséget, és erre rímelve Csernus is elmondta, hogy a megcsalásoknál mekkora szerepet játszik a megcsaló saját önbizalomhiánya, önismeretének hiánya. A harmadik fél csak kompenzáció, és gyakran nem is a mások felet csalja meg az ember, hanem

a saját ígéretét, és saját magát adja ott fel... 

Az önbizalomhiány fontosságának hangsúlyozására előkerült az is: hogy szerethetsz valakit, ha nem szereted önmagadat? 

Érdekes és sokrétű téma volt, egyáltalán nem csak az ingatag kapcsolatokról, a se veled, se nélküled állapotról esett szó, és szerintem üdítő volt a változatosság, amit a kisfilmek, a vetítés, a "közös" megbeszélés adott utána. Habár volt most is mikrofonoztatás (előszeretettel interjúvolt megint férfiakat, ugyan mit keresnek itt, elrángatta-e őket az asszony stb.), de nem állított igazán pellengérre senkit, inkább valóban a vetítés volt a fő program. Érdemes volt elmenni rá. :)

Almási Kitti: Hűtlenség

Egyszerű, de nagyszerű borítóterv.

Almási Kittit ismertem már ugyan innen-onnan, de még sosem olvastam tőle semmit, nem hallgattam tőle előadást, egyszóval nem tudtam milyen is a stílusa, hogyan adja át mondanivalóját. Egy kedves ismerősömtől most kölcsönkaptam egy korábbi könyvét, a Hűtlenséget. Már néhány fejezet után megkedveltem Kittit és a könyvet, amit bárkinek ajánlok, aki párkapcsolatban él, mert nem csak magáról a megcsalásról van benne szó. Remek összefoglalása a témának és sokféle megközelítést nyújt, több történettel Kitti praxisából.

A könyv azzal indít, hogy mi is a hűtlenség? Nem is olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek tűnik, és különféle felmérések alapján elég szerteágazó és változó, hogy mit is tartanak az egyes embernek hűtlenségnek? Márpedig igen fontos, hogy az adott kapcsolatban élők már egy kis flörtölést is megcsalásnak éreznek-e, mert ha igen, akkor azt bizony úgy kell kezelni, és elfogadni a terapeutának is. Ez nagyon tetszett Kittiben. Mindenféle cukormázas duma nélkül el tudta adni nekem, hogy milyen fontos az, hogy abban próbáljon gondolkodni ami az adott embernek, párnak, párkapcsolatnak a problémája, nem abban, ahogy a közvélekedés, vagy akár ahogy ő maga gondolkodna. Mert rettentő könnyen ítélünk és ítélkezünk, és mondunk pl. olyanokat, hogy "ezt velem nem csinálhatná meg, és úgy ott hagynám, mint a pinty egyetlen ilyen után" stb., miközben esetleg sosem voltunk abban a helyzetben - sőt, továbbmegyek: ugyanabban a helyzetben soha nem is leszünk. Nem biztos, hogy abban a helyzetben azt tennénk, amit annyira vehemensen próbálunk a másikra ráerőltetni. Nem ugyanúgy éljük meg a helyzeteket, és ezt el kell tudni fogadni. 

Jó kérdésfelvetés volt, hogy a világ és a társadalmi megítélés változásai miatt egyáltalán értéke-e még ma a hűség? Érték-e a monogámia? Akarunk-e még erre törekedni? Hová tart a világ, ha nem? Az elkeserítő statisztika, hogy a házasságok fele válással végződik semmi, ahhoz képest, hogy vajon hányan csalják, csalták, vagy fogják még csalni a párjukat... A statisztika csalóka (sic!), nem biztos, hogy a valós képet mutatja, mert egy ilyen érzékeny témában még anonim se mindig mernek az emberek őszintén nyilatkozni. Nehézség az is, hogy a felmérés során egy adott időpontban a megkérdezett lehet hűséges, de ki tudja mi történik még vele az elkövetkezendő 40 évben, utána is csalhat még, vagy megcsalhatják. Komoly, őszinte és utánkövetéses vizsgálatokat elég nehéz összehozni hűtlenség témában. Mindenesetre elég magasak a számok. 

Almási Kitti, a szerző.

A mások félrelépését mindig szigorúan ítéljük meg állítólag, de gyakran a nagy hangon ítélkező, leszóló ember éppoly bűnös és hűtlen. A félrelépő felet rendszerint csak elítélni szokták, megérteni meg sem próbálják, pedig fontos lenne. Visszavágások, és a harmadik fél pocskondiázása helyett többet ér, ha a megcsalt fél megpróbálja újra maga mellé emelni a párját, és botlásával együtt elfogadni - természetesen ez akkor érvényes ha ki akarják dolgozni a konfliktust, és együtt maradni. A támadásra ugyanis rendszerint támadás a válasz is, ehelyett meg kellene próbálni megérteni a társat, és csak érzelmeket közvetíteni, nem szidalmazásokat zúdítani. Persze ez nem mindig egyszerű, de elég értelmesen, okosan, jó tanácsokkal van mindez levezetve. Almási Kittinek sajátja azt hiszem ez az empatikus és megnyugtató stílus. Ez nem azt jelenti, hogy csupa megalkuvó tanácsot adna, nagyon is sokféle dolgot elmond, és rávilágít a fájó pontokra is, mégis mindezt úgy teszi, mint egy bölcs buddha: türelemmel, átgondoltan, célirányos kérdésekkel. 

A változó és gyorsuló világban félünk kimaradni a jóból. Ez a FOMO-jelenség, a Fear of Missing Out. (A YOLO után egy újabb divatos betűszó.) Na de miből is maradunk ki? A lehetőségek száma végtelen, mindig van alternatíva, akár egy másik nőről/férfiról, akár az életünkben hozott döntésekről legyen szó.

Forrás.

Érdekes volt, hogy megcsalásnál gyakran nem is a nőért van oda igazán a pasi (vagy fordítva, de a női hűtlenkedésről külön fejezet is szól), hanem a helyzetért, amiben őt annyira kívánatosnak látják. Kellemes jutalmazó érzések, amiket szerelemként címkéznek fel, pedig sokszor valami nagyon másról van szó. Önbecsülési válságban elkezdhet az ember keresni valami mást, valami jutalmazót például. Nagyon tetszett az a megállapítás, hogy a feszes hús és az ámuló szem (szerető, és a vele való kalandok) és az összetartozás mély élménye közt nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Érdekes volt a baráti párokról írt történet,  ahol keresztvonzalom alakult ki, amit ilyenkor legjobb lenne megpróbálni megbeszélni, mielőtt az ember beleugrik a kalandba a barátja párjával. Egy ilyen megváltozott érzelmi állapotot megbeszélni a másik fél párjával azonban... kész csőd szerintem, még ha pszichológiailag valóban előnyös is. De hol valósulhatna meg egy ilyen eset, hogy hát Bélám, az a helyzet, hogy beleszerettem a feleségedbe, megváltozott valami köztünk, és megtisztellek azzal, hogy elmondom? Haha. Nem tudom elképzelni, hogy ez működik egy magyar panelvalóságban; nagyon intelligens reagálásra van szükség egy ilyenhez mindkét oldalról, de még úgy is végképp megroppan a barátság és a bizalom szerintem. Mindenesetre érdekes volt olvasni ezt a sztorit és a kifutását is.

Kitti szerint a megcsalás fájdalmas, de néha mégis, nagy élményeket tartogató önismereti utazás lehet, és akár megerősödött kapcsolattal is ki lehet belőle evickélni. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, főleg azért, mert szerintem az emberek hazugok és önámítóak és csak kevés kapcsolatra lehet igaz egy ilyen megállapítás. 

Szó esik egyszeri botlásokról és állandóan "visszaeső" megcsalókról. Szól egy fejezet a megcsalásról mint territóriumsértésről, avagy hogy miért és mennyire bánt minket minden olyan tárgy, hely, név, esemény, ami a szeretőhöz köthető. Miért olyan tabu, hogy a saját territóriumunkba vitte a megcsaló a harmadikat: az autónkba, a házunkba, stb. 

A megcsalás gyanújelei fejezet azt hittem, hogy a legunalmasabb, legsablonosabb lesz az összes közt, de nem így lett. Bár előjöttek benne nagyon tipikus, nagyon könnyen felismerhető gyanújelek, mint a veszett parfümözés indulás előtt stb,. ezeken túl is voltak érdekes aspektusok, vagy csak egy-egy hozzátett félmondat, ami árnyalta a képet. (Pl. nem csak a megváltozott öltözködés, hirtelen divatőrület a jel, hanem hogy ez nem a mi kezdeményezésünkre történik, és nem akkor veszi fel a megcsaló az új darabokat, amikor együtt megyünk valahova.) Ezekből az apró nüanszokból, pluszokból látszik Almási Kitti nagy tapasztalata, és hozzáértése. Igazán mélyen elemzi a helyzeteket és a témát, és ahhoz is hozzá tud tenni valami újat, ami esetleg benn van valamilyen formában a közvélekedésben. Az esetekről, párokról, terápiás tapasztalatokról megosztott történetei tovább színezték a képet. Nagyon érdekes volt ennyiféle emberről, ennyiféle szituációról olvasni. Különösen érdekes és valahol nagyon megható volt az utolsó történet, Zsófi néniről és Pista bácsiról. De nem mesélem el, olvassátok el inkább. :)

Értékelés: 10/9 A hűtlenség napjainkban könnyedén megvalósíthatóvá vált, majdhogynem általános jelenség és a hűség emiatt egyre különlegesebb ajándékká vált - érdemes Kitti ezen szavain elgondolkodni.
Nem is számítottam ilyen jó könyvre és őszintén megkedveltem Almási Kittit. El fogom olvasni az újabb kötetét, a Bátran élnit is. 

És ahogy írtam fent, ne csak az fontolgassa a Hűtlenség olvasását, aki megszólítva érzi magát. Ez a könyv, nem csak annak lehet érdekes és hasznos, akit megcsaltak, megcsalnak, és úgy érzi kihúzták a lába alól a talajt, hanem bárkinek aki élt már párkapcsolatban. 

Forrás.

U.i.: Egy kis plusz, hogy megtanultam belőle, hogy azt, amikor egy vicc, vicces beszólást nagy nevetés követ ott helyben, de elmesélve nem is értik hirtelen mi a vicces, mi meg magyarázkodunk, hogy hát ott és akkor vicces volt, na azt úgy hívják, hogy szituatív poén. :) Ti tudtátok? 

Rád találni - párkapcsolati 1x1, avagy 2x33

Tari Annamária - Horváth Gergely: Rád találni - (2x) 33 gondolat a párkapcsolatokról és a romantikaképünkről

Az Athenaeum új kiadványa azért keltette fel az érdeklődésemet, mert nemrég jártam Tari Annamária előadásán, és nagyon megtetszett jó néhány gondolata, illetve az, ahogy közvetítette őket. Másrészt pedig, mindig érdekesnek hangzik, ha valamit külön férfi és női szemszögből vizsgálhatunk meg, és összevethetjük az eredményt. Itt pontosan erről van szó. Irányított kis gondolatmenetek egy-egy fogalom köré csoportosítva: társ, házasság, félelem, udvarlás, gyermekáldás, de akár olyan ritkább és furcsa hívószavak is előjönnek, mint a drunkorexia, ágybarát és milgram. 

Tari Annamária és Horváth Gergely is kifejtik röviden a véleményüket, álláspontjukat ezekben a kis szócikkekben, amiket megtűzdeltek odaillő idézetekkel is, különféle filmekből, könyvekből. Sok a mai utalás, előkerül dr. House, Madonna, Harry és Sally, Rapülők. Szóval sok-sok populáris dolog, és néha ezek köré, ezek segítségével szövik a gondolatokat. 

"fölkereslek, hogy

ne kelljen rádöbbenned:

magamra hagytál"

(Fodor Ákos: Társasélet)

"Sok házaspár tudja, hogy két pont között

a legrövidebb távolság egy jó poén."

(J. P. McEvoy amerikai író)

Jó volt, hogy nem csak szigorúan a párkapcsolaton belül mozogtunk. Általában unom a párkapcsolati önsegítő könyveket, vagy bármit, amit akként aposztrofálnak, és féltem ettől a könyvtől ebből a szempontból, hogy csak a szerelem-féltékenység-megcsalás örvényében fog tapicskolni, de erről szó sincs, sőt ezek közül több fogalom elő se settenkedik. Helyette viszont van reneszánsz ember, a tudás ma és régebben, a szakképzettség, a patchwork családok, a napi beosztásunk, rutinunk, a kívánságaink gyerekként, felnőttként, és csomó minden, amiről gondolkodni szoktunk, vagy ha nem szoktunk, esetleg kéne. 

"Ne feledjük: az élet napokból áll, és minden nap egy olyan 24 órás csekk, amit csak aznap válthatunk be." (TA) 

"Lehet, hogy a tudásról is mást gondolunk, és van igazság Egon Friedell szavaiban. A szűk szakterületen végzett kiváló munka mellett jó, ha a tágan értelmezett és ma már másként csengő „műveltségre” is törekszünk." (TA) 

Ami viszont nem tetszett (legalábbis eleinte), az az, hogy nagyon egymásra reflektáltak a szerzők mindenben, nem volt meg az az érzés, hogy nahát, milyen különféleképp értelmezi és közelíti meg a nő és a férfi a témát, mert, ahogy feljebb írtam irányított volt. Ahogy pl. egy látszólag oda nem illő populáris utalással nyitják a témát, és hirtelen fogalmunk sincs, hogy jött most dr. House. Ennek ellenére néhol mégis kifejezetten érdekes volt ez a felállás, hiszen végső soron ugyanarról tudtuk meg a tömör véleményt, és egymás mellé állítva jó volt ezeket elemezgetni. De nem kell annyira mélyenszántó dolgokra gondolni - nem nehézkes és tudományoskodó a könyv, lightos életvezetés, kis fotel-filozófia. Néhány tapasztalat, gondolat, vagy akár "bölcselet", de nem rágják a szánkba, csak gondolatébresztés, nahát, ezen még így, ilyenformán nem jártattam az agyam, vagy nem tudom, hogy egy pasi mit mondana erről. Egy-egy közhelyesebb megállapítás becsúszik, de ez óhatatlan, és azért végső soron nem rontott az élményen. 

Forrás

"Ha a másikat akarjuk, át kell ölelnünk hiányosságait." (HG) 

Szerencsére nem sztereotipizáltak a reakciók, és tulajdonképpen talán jó is, hogy nem a szokványos értelemeben tárgyalták ki az egyes fogalmakat, hanem kicsit a fejünk mögül vakarózva jön pár megközelítés, mert így lehet újat mutatni. 

"Nem inkább arról lehet szó mégis, hogy az álmok nem csupán a gyerekek körében, de nálunk, a felnőtteknél sem annyira „tiszták” már? Boldogság alatt jólétet értünk, béke alatt hárító félrenézést." (HG)

Nagyon érdekes volt, hogy totál véletlenül szó esett a negatív karakterekről, akikről épp most témáztunk a lányokkal. Méghozzá arról, hogy egyre inkább elfogadjuk akár a gyilkosokat is, a filmben, megkedveljük Dextert, vagy Block betörő és bérgyilkos figuráit, és ahogy Gergely írta, valahogy megjelent egyfajta elhatárolódás-hiány. Érdekes amit mond, mert bár én is szeretem a rosszfiúkat a könyvlapokon, és bizony lehet, hogy akár a sorozatgyilkosokat kiirtó Dexterrel is tudnék rokonszenvezni, azért tendenciaként nagyon elmosódnak a határok, és többet engedünk meg a karakternek, elnézzük pl. hogy gyilkol, mert a jó ügyért teszi, stb. 

"Aztán ott van Keller. Őt a kiváló bűnügyi regényíró, Lawrence Block teremtette meg. Keller simán csak bérgyilkos, de ha lehet, még Dexternél is szerethetőbb. Bélyegeket gyűjt, hobbijai vannak, egész rendes fazon. De vannak ám még ilyen rendes gyilkos fazonok szép számmal, egyre szaporodnak, vevők vagyunk rájuk, hát jönnek. Lehet bennük valami, ha az emberi sötét oldalra ilyen kutatóan kíváncsiak vagyunk, olyannyira, hogy erkölcsi fenntartások nélkül sorozatgyilkosok túléléséért szurkolunk." (HG) 

Forrás

Aztán a Milgram, amiről eddig azt se tudtam mi az, valami gyógyszernévnek tűnt. :) A Milgram egy 60-as évekbeli kísérlet, amiben azt vizsgálták, parancsra hányan tudnának eljutni odáig, hogy valóban megöljenek valakit (halálos áramütéssel), és hogy ez nem is biztos, hogy azt mutatja, hogy hányból hányan lennénk képesek gyilkolni, hanem hogy mennyire nem tudunk nemet mondani valamire. 

Előjött House is, ahogy mondtam, aki szintén egy nagy negatív pofa: 

"Dr. House a kollégái idegein táncol, tiszteletlen a főnökével. Imádnivaló és elviselhetetlen egyszerre. Egy olyan narcisztikus ember, aki briliáns szaktudásával karizmatikus figura. Mindent megbocsátunk neki." (TA) 

... imádnivaló és elviselhetetlen. :) 

Persze kell az intelligencia, hogy észrevegyük mi van mögötte, összerakjuk a képet, és úgy fogadjuk el őt, vagy hogy csak szórakozni akarjunk Dexteren, nem a példáját követve válni valamiféle bosszúálló angyallá. 

Értékelés: 10/8,5 Összességében egy üdítő kötet volt, aki szimpla párkapcsolati abc-re számít, csalódni fog, annál sokkal frissebb, élvezetesebb a dolog. :) Ajánlom a könyvet mindenkinek aki kedveli kicsit a pszichológiai vonalat, és nem áltudományos, érdekes nézőpontokból álló képre kíváncsi férfi-nő  váltott szemszögből.

Rendeld meg >itt<!

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!