2023. december 30., szombat

Várólista csökkentés 2024

Csak telnek a napok, de csak nem készült el sajnos korábban a bejegyzésem a Várólista csökkentésről, pedig szeretek ilyenkor biztatni mindenkit, hogy vegyenek részt a játékon, amit Lobo szervez meg nekünk, külföldi mintára most már 14. éve!

31-én éjfélig még jelentkezhettek! :) 

Nagyon vártam idén is a kihívás kihirdetését, de sajnos elcsorogtak mellettem a napok, és több minden miatt úgy alakult, hogy csak nagyon a végére sikerült összeszednem, és főként pedig véglegesítenem a listámat. Bár már év elején el szoktam kezdeni pakolni egy polcra a következő évi vcs-s könyvek reménybeli hadát, ezek a korai tervek mindig sokat módosulnak decemberre, és sakkozok ide-oda egy-egy címmel, hogy vajon még idén leolvasom-e a listáról, és ha nem, vigyem-e tovább rajta, vagy ne? Ez a könyvrendezgetés, és válogatás rendszerint egy flow-élmény szokott lenni, de most nem igazán volt az, a kupacos fényképeket is a gyerekkel a hátam mögött leskelve készítettem el, de már muszáj volt valahogy, valamikor fotózni. :) 

Szerintem mindenképp érdemes részt venni ezen az olvasós kihíváson, mert még ha nem is sikerül a teljesítés, akkor is el lehet "tüntetni" néhány régóta a polcon várakozó kötetet a mindig bővülő várólistánkról. ;)

A szabályok változatlanok, a virtuális vagy valós várólistánkról kell kiválasztani 12 (+ legfeljebb 12 alternatív) könyvet, amik már legalább egy éve várnak olvasásra (tehát 2023-as megjelenések nem játszanak!), és ezeket kell elolvasni 2024-ben. Nincs megkötés a sorrendet, vagy a tempót illetően, és bármelyik cserepados könyv beállhat az alaplista bármely könyvének helyére, tehát szabadon variálható a 12+12, de végül jöjjön ki 12 elolvasott könyv a listáról. 

Kölcsönkönyvek, könyvtári könyvek, hangoskönyvek ugyanúgy jöhetnek, mint a ténylegesen otthon porosodók. ;) 

Az újraolvasás nem ér, és a listát előre el kell készíteni, a jelentkezési határidő pedig 2023.12.31. éjfél!
Ezek a főbb tudnivalók, de azért mindenképpen




Hajrá, várólista csökkentésére fel, éljenek az elolvasott oldalak, a kipipált várólista matuzsálemek, és fogyjanak szépen az otthoni olvasatlanok! :) 

Íme, az én 2024-es vcs-listám:

Az alap 12-es lista:

- Niccolò Ammaniti: I'm Not Scared
- Paul Torday: Salmon Fishing in the Yemen
- David Nicholls: One Day (félbehagyva 01.26.)
- Szabó Magda: Disznótor
- Gurul a sok-sok pillanat (Szabó Magda élete képekben)
- Meik Wiking: A hygge otthon (11.02.) 

Az alap lista...


Az alternatív lista:

- Georges Simenon: Maigret és a fantom
- Rigó Béla: A Mézga család (03.04.) ✓ (csak Gr-értékelés)
- Fehér Klára: Négy nap a paradicsomban (12.14.) 
- Popper Péter: Hogyan választunk magunknak sorsot?
- Popper Péter: Ne menj a romok közé! (elkezdve)
- Csernus Imre: Főnix (08.23.) 

...és az alternatív lista.


Az idei vcs-ről ugyanúgy, mint tavaly, most is 2 könyvet hoztam tovább, a Főnix és a Maigret albérletben azok, akik maradtak. :) 

Amelyik könyveket nem látjátok a kupacokban, azok nincsenek meg, Audible-ről fogom őket meghallgatni hangoskönyvben. :) De lehetséges, hogy az angol nyelvűek közül is többet nem a papír formában forgatok majd, mert a hangosakkal jobban tudok haladni, kevés a leülök a fotelbe olvasni  - idő. 

A férjem szerint nagyon változatos lett a listám, amúgy szerintem is, de én így szeretem, és nagyon várom már, hogy belevághassak, és már év elején megtoljam az olvasásokat a listáról. Mindig vágyom rá, hogy sikerüljön az egész 24-es listát elolvasni, de ez még sosem sikerült (a legjobb év 17/24 volt). Nem ambicionálom idén se, de ha mégis így lenne, nagyon örülnék! Sok rövidebb olvasmányt tettem fel, van megúszósabb könyv is, jolly jokernek, pl. a képes album Szabó Magdáról, és a papagájtartási ismeretek. A szokásos 5 Maigret is befigyel, van 3 pszicho kötete, és 1 Poket. Valamint az alaplistára direkt rengeteg olyan angol címet tettem be, amiket lehetőségem van akár hallgatni is, ahogy feljebb is írtam. Szerintem szuper válogatott a 2024-es vcs! :D *tapstaps*

Már hagyomány, hogy Anettel vannak közös olvasmányaink, bár sajnos idén nekem nem sikerült mindkettőt elolvasni. De ezúttal is kettőt választottunk a The Ice Cream Girls és a One Day lesznek a közös olvasásaink. ;) Mint mindig, most is időről időre lelkesítjük és kérdezgetjük majd egymást, ki hogy áll, hogy biztos sikerüljön a kihívás!


Saját képek.


A posztban az év során frissíteni fogom a linkeket azokhoz a könyvekhez, amiket már elolvastam, és írtam róluk. Ezen a >listán< is vezetem az olvasásokat.


A korábbi vcs-k összesített eredményei nálam (csak legelőször indultam alternatív lista nélkül):

2011: 2/12 x
2012: 10/24 x
2013: 13/24 ✓
2014: 12/24 ✓
2015: 15/24 ✓
2016: 10/24 x
2017: 8/24 x
2018: 12/24 ✓
2019: 15/24 ✓
2020: 17/24 ✓
2021: 13/24 ✓
2022: 14/24 ✓
2023: 14/24 ✓
2024 decemberben az állás: 16/24 ✓


Csökkentsük a várólistát 2024-ben is!


A résztvevők listája (és a "kész vagyok!" jelentése): >itt<.

4 megjegyzés:

  1. A Disznótor nagyon jó könyv, bár elég kemény, de ez nem újdonság Szabó Magdától. Idén egyébként én is tervezek olvasni tőle, egy ideje már nem forgattam a könyveit, és eléggé hiányzik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az idén az jövőre... :D Kissé korán írtam a hozzászólást, az eszem meg nem volt a helyén. :D

      Törlés
    2. Semmi baj, ilyenkor már keveredik itt összevissza az idén meg a jövőre ezekben az év végi és év eleji posztokban! :) Mit tervezel olvasni tőle? Én már régóta szeretném a Disznótort, várom, és nem bánom azt se, ha megszorongat majd, szeretem nagyon Magdát. ♥ És hát igen, ez nem újdonság, hogy keményeket tud írni.

      Törlés
    3. Jövőre a Katalin utcát terveztem be, de egyébként szeretnék az életműve többi darabjával is haladni, van még mit olvasni. Karácsonykor megnéztem az Abigélt, azt is annyira szeretem, jó volna újraolvasni. Nekem is nagy kedvencem Szabó Magda, még ha mindig meg is tépázza a lelkemet, bár lehet talán egy kicsit pont ezért (is). :)

      Törlés