Két hangoskönyvről röviden - Agatha Christie, John Marrs

A közelmúltban hallgatott két hangoskönyvemről hozok most megint egy zanzaposztot, hogy ne tornyosuljon előttem annyi "megírandó", ami csak nyomja a lelkemet, és hogy azért ne is maradjon ki egyik történet se a szórásból, legalább pár mondatban elmesélem, mit gondoltam róluk.

Agatha Christie: Peril at End House

Csaknem húsz éve (yikes!) olvastam ezt a regényét Christie-nek, abban a bizonyos első évben, amikor először felfedeztem magamnak a szerzőt és négyesével hoztam ki a könyveit a könyvtárból. A Peril at End House magyarul több különböző címen is megjelent: Ház a világ végén, Ház a sziklán, A vörös sál. 

Az olvasás emléke mondanom sem kell, már teljesen elhalványult, és semmi sem ugrott be, ahogy haladtam előre a történetben. Mondhatni "vakon voltam", újra felfedezhettem magamnak ezt a krimit. :) 

'Poirot,' I said. 'I have been thinking.'
'An admirable exercise, my friend. Continue it.'

A sztoriban Poirot gyanút fog, amikor kellemetlenkedő darázs helyett igazából egy süvítő puskagolyó zúg el Miss Magdala Buckley füle mellett - és gyakorlatilag Poirot orra előtt. 

Hamarosan tényleg gyilkosság történik, de más lett a célpont... 

Beindul a gépezet, a szereplők bemutatása, és a fejtegetés, hogy szokás szerint kicsúcsosodjon egy leleplező végjelenetben. 

A félrevezető dolgok remekül voltak elhelyezve, és egy pillanatig nem is gyanítottam a gyilkost.

Nagyon zavaró volt egyébként, hogy a nőknek férfi beceneveik voltak. Magdala Buckley "Nick" volt, legjobb barátnője pedig "Freddie". Ez volt az első alkalom, hogy AC-t hangoskönyvben hallgattam, és megmondom őszintén piszkosul össze is zavarodtam elsőre, utána kellett olvasnom, hogy most akkor tényleg ezek a neveik? 

Ettől eltekintve élveztem a könyvet, nagyon hangulatos Poirot, jó csattanóval, de mintha kicsit túl is lett volna bonyolítva (végrendeletes ügyek, titkos eljegyzések, mérgezett bonbonok és még drogügyletek is?!), és egyben mégis maradt valami hiányérzetem, de nem tudom megmagyarázni, miért. 

John Marrs: What Lies Between Us

John Marrstól idén kedvenc lett a The Good Samaritan, így aztán kíváncsian vágtam bele egy újabb thrillerbe a szerzőtől. Próbáltam visszafogni az elvárásaimat, hiszen nem lehet minden könyve istenkirályszuper, de azért mindenképpen egy jó kis csavaros történetre számítottam. 

Amit kaptam, az egy fordulatos pszichothriller, ami kétségtelenül jól van megírva, és izgalmas is - arról nem is szólva, hogy kellően beteg is, hiszen ismét egy pszichopata fejében lehetünk. De nem közelítette meg a Good Samaritant. A csavarok szerintem nagyon könnyen kitalálhatóak voltak, talán csak egyetlen dolog lepett meg a történet vonalvezetésében. 

A sztoriban Nina fogva tartja a házukban Maggie-t, az anyját, méghozzá láncra verve. Minden második nap együtt vacsoráznak, ilyenkor Maggie megkapja a hosszabbik láncát, és lejöhet a lépcsőn is. A házban profi hangszigetelés, és egyéb óvintézkedések védik Nina titkát. 

Anya és lánya múltjában megannyi sötét titok lappang, amikre persze fejezetről-fejezetre szép lassan fény derül. Erőszak, visszaélés, hazugságok, dráma dráma hátán, már egészen Nina gyerekkorától kezdve... Az újabb tragédia pedig ott van egy lépésnyire, de vajon mi lesz a vége, ki lesz a "nyertese" ennek a csatározásnak, ami már évek óta folyik?

Tiszta tébolyda, amiket John Marrs ki tud találni, és meg tud írni, ez is egy abszolút pokoli történet, nyomasztó és kegyetlen, csak egy kicsit kevésbé lett jól prezentálva, és megbonyolítva, cseppet klisésebb, mint a Good Samaritan.

Magyarul is megjelent már, A hazugság ára címen. 

Ti olvastátok, ismeritek, szeretitek valamelyiket? :) 

Agatha Christie: The Hollow - Hétvégi gyilkosság

Szörnyű régi tartozás ez az Agatha Christie, de végre "leolvastam" a polcról, és megismertem a Hétvégi gyilkosság rejtélyét. Ez volt idén az első várólistacsökkentős olvasmányom is, hurrá! :) 

Nekem nem ez a kiadás van meg, de netszerte nem találok egy normális képet a sajátomról, úgyhogy most be kell érjétek ezzel a merülő pisztolyossal. ;)

"At six thirteen a.m. on a Friday morning Lucy Angkatell's blue eyes opened upon another day, and as always, she was at once wide awake and began immediately to deal with the problems conjured up by her incredibly active mind."

Lady Angkatell hétvégi összejövetelt szervez vidéki házában. Messziről indít a történet, megismerjük a szereplőket, Midge-et, Lucyt és Sir Henryt, a Christow családot, Edwardot, Davidet, Henriettát. Aztán feltűnik a múlt egy szereplője is, Veronica. Akad itt orvos, szobrász, színésznő, örökös... 

Az illusztris társaság körébe Poirot is kap egy ebédmeghívást. Alighogy megérkezik azonban, gyilkosság történik, majdnem szemtanúja is lesz a történésnek. Többen érkeznek egyszerre a helyszínre, számtalan zavaró tényező adódik, valamint egy fontos bizonyíték meg is semmisül azon nyomban, amitől még nehezebb tisztán látni az ügyet. 

A kibogozás során aztán előkerül néhány doboz gyufa, egy kosár tojás, revolverek, sok nosztalgiázás Ainswickről, Lady Angkatell számtalan bohókás agymenése, és a komornyik is.

Tetszett a bűntény, a helyszín hangulata, a színes szereplőgárda, de egy kicsit alulreprezentáltnak éreztem Poirot-t. Valahogy a szokásoshoz képest kevéssé adta bele magát a nyomozásba, passzívnak éreztem, a "leleplezés" is elég más, mint szokott lenni. Kevés volt a nyom, sok a félrevezető tényező, persze a végén kiderül, miért is volt úgy, ahogy, és hogy hogyan válhat valami egyszerű sokkal bonyolultabbá.

Nem voltam tévúton, de nem voltam semmilyen úton sem a megfejtés felé, egyszerűen nem tudtam eligazodni, és nem tudtam értelmes módon gyanúsítani senkit, rájuk ragasztani a motivációt plusz a lehetőséget egyben - a végén adott magyarázat azonban megnyugtatott ezzel kapcsolatban. ;) Nem véletlenül éreztem így. És azért a nagyjelenet hiányáért bőven kompenzál, hogy a lezárásban mégis akad meglepetés.

Kedveltem ezt a kötetet, a vidéki angliai hangulata miatt, de izgalomból, Poirot-ból lehetett volna benne több. 

Érdekes szavak, kifejezések: 

- meretricious: erkölcstelen/mesterkélt

- cocksure: holtbiztos

Két régi Albatrosz

Elővettem a régebbi kiadású krimijeimet, és gyors egymásutánban elolvastam közülük egy Agatha Christie-t és egy Simenont. :) Utóbbi sokkal jobban tetszett, de nagyon örülök, hogy előbbit is végre "leolvastam" a polcomról. ;) Kedvet kaptam egyébként ezeket a régebbi kiadányokat forgatni, egész más a hangulatuk. 

Egy-egy rövid értékelést írtam most erről a két nyomozásról: 

Agatha Christie: N vagy M

Időtlen idők óta szemezek ezzel a kötettel a polcon... Valamikor kettő is volt belőle, teljesen ugyanolyan, azt hiszem egyet eladtam, most meg két különféle kiadás van itthon, mert a férjem is hozott egyet a könyvtárunkba. :) 

Nagy meglepetésemre ezt Göncz Árpi bácsi fordította! 

A Tommy és Tuppence páros senkinek nem nagy kedvence szerintem, legalábbis biztos nincsenek igazi versenyben Poirot-val és Miss Marple-lel. Ahogy visszakerestem az olvasmányaimat, csak egy könyvet olvastam, amiben ők a főszereplők, azt is már jó rég, a Balhüvelykem bizsereg címűt (By the Pricking of My Thumbs). Nem hagyott bennem semmi emléket sajnos.

Ez a történet se igen fog, de egy kriminek, kémtörténetnek éppen elment. 

Tommy és Tuppence Beresford keseregnek, hogy semmi hasznosat nem tudnak tenni a háborúban, nincs munka, mindenhová a fiatalokat teszik be, pedig ők is szeretnének tenni valamit. Ebből a méla búskomorságból rángatja ki őket aztán Grant kapitány ajánlata, és kerülnek hirtelen a Sans Souci penzióba, ahová elvileg az Ötödik Hadosztály egy kémje is befészkelte magát. Azt sem tudni, nő vagy férfi, N vagy M fedőnéven. Bár a megbízatás csak Tommynak szólt, Tuppence is megtalálja a módját, hogy ne kelljen távol lennie férjétől, és ne csak a kötögetésével, és a fonalak színeivel bíbelődjön. 

Az igazi bajom az elejével volt, ami végtelenül bárgyú... Végletekig hazafias érzelmű házaspár, akik tenni akarnak valamit a hazáért a háborúban, bah. Örülnének, hogy biztonságban van a seggük... Tuppence kötöget és siránkozik, és az egész valahogy borzalmasan mesterkélt volt, mintha Agatha Christie nem tudta volna, hogy is kezdje el ezt a sztorit. Később belendült, és érdekes volt, jó a helyszín is, zárt közösség a penzióban, mindenki gyanús valamiért... Nem jöttem rá, ki lesz a hunyó, és hogy is zárul majd, pedig ott voltak a nyomok szépen elhintve. 

A vége kissé szirupos, visszatért az első fejezetek hangulata.

Újraolvasásra nem tartom érdemesnek.

Georges Simenon: Maigret revolvere

Kellemesen el lehet időzni a random képekből összeállított, fura borítón, aminek a végére mégis valahogy nagyon passzolt a hangulata a könyvhöz. Megszokta a szemem. :) 

Maigret ebben a részben Párizsban és Londonban is nyomoz, amikor a megérzéseire hagyatkozva elkezd kutakodni egy fiú után, aki meglátogatta őt otthonában, majd mégsem várta meg, hogy hazaérjen, ellenben ellopta a felügyelő revolverét a szalonból. Vajon mi célból? Mit tervez a fegyverrel? Maigret hamarosan bérházakban kérdezősködik, megleli a fiú apját, és nem sokkal később egy képviselő hulláját is a pályaudvar csomagmegőrzőjében... Hogy áll össze mindez, mi az összefüggés, és hogy kerül Maigret Londonban a Savoyba, ahol nem mindig sikerül italhoz jutnia, és a forgóajtót figyelve egy egész napon át éhezni kényszerül, hogy aztán kiadós luxusvacsorát fogyasszon el az étteremben? 

"Emlékezett rá, hogy balra van egy bár. Szomjas volt. Az üvegajtó felé tartott, de hiába próbálta kinyitni.
– Fél tizenkettőkor nyitunk, uram!
Elkomorult. Külföldön mindig így jár."

Ez a regény sokkal inkább hasonlít Simenon roman dur köteteire, nem a krimiszál erős benne: ki sem kristályosodik teljesen a miként, és a hogyan, csak a miért. A lélektani vonal, szociológiai elemek az hangsúlyosak, és a felügyelő emberségessége, amivel szinte megment néha egy-egy leendő elkövetőt valami végzetestől, pont a jó pillanatban beavatkozva, elbeszélgetve vele, elnyisszantva a cselekvések folyamatát. 

"Egy bisztró előtt eszébe jutott a tegnapi ánizsos likőr, amely olyan jól illett a születő nyárhoz. Bement, rendelt egyet a bárpultnál (…)"

"Elfelejtett kávét rendelni, megtörölte a száját, kivette a faliszekrénybe dugott konyakos üveget, és töltött egy pohárral."

Maigret persze ebben a könyvben is rengeteget iszik... Néha örültem volna, ha kap egy kis vizet is, mert én már szinte rosszul voltam a sok whiskeytől, ánizslikőrtől, bortól és sörtől. Plusz konyak. :O 

"– (…) Gondolom, sörük nincs.

– De igen, uram. Milyen sört parancsol?

Mindenféle sör volt: holland, dán, német, sőt egy olyan francia márka is, amelyet Maigret nem ismert.
Franciaországban egyszerre két üveggel rendelt volna annyira elcsigázottnak érezte magát, de itt nem mert."

A londoni nagy vacsorán kívül Pardonéknál is esznek párszor, tőkehalvagdalék és borjúfej teknőc módra jut ki erre a kötetre, amihez a jó doktor választ mindig megfelelő bort. :)

Nagyon sajnáltam szegény Maigret-t, amikor a szálloda hallba volt kárhoztatva, és ételt ott nem szolgáltak fel neki, sőt, néha italhoz se jutott már, amikor bezárt a bár...

"– Ugyanazt, uram?
– Nem, egy szendvicset kérek.
– Bocsánat, uram. A hallban tilos ételt felszolgálnunk.
Maigret sírni tudott volna dühében.
– Akkor hozzon, amit akar. Rendben van! Hozzon whiskyt."

Vicces volt a zsebből, titokban elmajszolt tábla csokoládé, és persze a feszengés is, ami angolhonban rászállt Maigret-re, a nyelvtudás hiánya, vagy az angolos modor és egyéb kellemetlenségek miatt, amik miatt nem tudja otthon érezni magát - pl. amikor "kinézi" a szobalány a folyosóról..., vagy amikor nem pipázhat, csak szivarozhat az étteremben. Tetszett aztán, ahogy visszaszerezte magabiztosságát, és jó kedélyét is. 

"– Tényleg nem akarsz inni semmit?
– Csak vizet.
Maigret azért rendelt magának egy üveg bort, rajnait. Magas, kecses, zöld színben játszó talpas poharakat tettek eléjük, a talp egy árnyalattal sötétebb volt."

Ó, és egy kedves szereplő tért vissza, akivel pont az előző Maigret kötetben találkoztam: Pyke! :) Igaz, most nem sok időt töltöttek együtt, de nagyon örültem a fel-felvillanásának, és hogy segített nyomozni.

Ezen kívül nem hiányzott ebből az epizódból sem sok-sok telefonálgatás, egy dús keblű fiatal lány, aki kelleti magát Maigret-nek, és a házmesternék sem. 

Hiába, egy jó Maigret sosem rossz, és egy jó Maigret ezzel a sok étel-itallal, Pardon doktorral, Madame Maigret-vel, a Szajnával és pipafüsttel: életérzés. 

Két Miss Marple

A két Maigret mintájára most egymás után két Miss Marple kötetet olvastam el, és jólesett az Agatha Christie-zés, örülök, hogy idén kicsit visszatértem hozzá. Bár rengeteget olvastam tőle korábban, még mindig várnak rám olvasatlanok az életműből - arról nem is beszélve, hogy újrázni is lehetne néhány kedvenc darabot (a Nyaraló gyilkosokat pl. nagyon szerettem, de már nem is nagyon emlékszem rá).

A kristálytükör meghasadt

"Arthur Badcock a szokásosnál is jobban hasonlított egy megrágott madzaghoz." 

Rettentő régen olvastam már Miss Marple-ös Agatha Christie-t, és tulajdonképpen teljesen elfelejtettem, milyen is az öreglány. :) Valahogy Poirot-val összevetve, mindig kevésbé hívogató, de most az olvasás után azt kell mondjam, méltánytalanul jön elő ez az előítélet. Miss Marple köré is éppolyan izgalmas bűnügyet lehet kanyarítani, csak persze picit más a hangulat, és a módszerek. Egyedül az volt furcsa, hogy Jane Marple ebben (már?) mennyire idős tényleg, meg hogy alig aktívkodik, szinte otthonához van láncolva Haydock doktor meg az elviselhetetlenül jótétlélek Miss Knight által... Valahogy lehetne szegény Miss Marple egy fokkal kevésbé nyanyás. 

"(...) Mégis, tapasztalataim szerint  a nagyhangú nőszemélyeket ritkán teszik el láb alól. Fogalmam sincs miért. Ha jobban belegondol az ember, igazán kár."

A sztori remek, érdekes, mozgalmas, kellemesen ötvözi a színészek tragédiákkal teli, botrányos pletykáktól és exférjektől hemzsegő világát a St. Mary Mead-i szolid, vidéki idillel. Egy koktélos mérgezés a főszereplő, és egy meghökkent, megkövült arckifejezés... ez a viszonylag kevés információ szolgál kiindulási alapként, úgy, hogy ráadásul nem is maga Miss Marple volt ott azon a bizonyos fogadáson, hanem egy ismerőse.  Nehezített terep, látszólag jelentéktelen részletek, egy minden lében kanál titkárnő, és aztán még néhány váratlan haláleset. ;) 

Félig-meddig rájöttem a megoldásra, de csak nagyon a végén, olvasás közben inkább csak azt vettem észre, mire is kéne figyelni, nem hagytam magam elterelni. Kellő mennyiségű a hulla, bár úgy érzem nem teljesen lett mindegyik gyilkosság megmagyarázva, és picit nyitott a vége.

4.50 from Paddington

Ez talán a legrégebben vásárolt AC-jeim egyike, nagyon sokat várt az olvasásra, pedig már elsőre felkeltette a figyelmem, és be is égett a memóriámba a fülszöveg, miszerint egy olyan gyilkosság szemtanúja lesz valaki, amit egy vonatról lát meg egy másik vonaton. 

A fojtogatás után azonban nem marad holttest semelyik vonaton, nincs hír eltűnt személyről, és senki más nem jelenti az ügyet... A szemtanú, Mrs McGillycuddy (micsoda név!), Miss Marple egyik kedves barátnője, és Jane Marple természetesen nem hagyja, nem hagyhatja felderítetlenül a rejtélyt. Vonatozni indul, és rájön hogy a szálak hova vezetnek - csak sokáig nem biztos, hogy pontosan hogyan, és vajon ki lehetett az áldozat? Mi a motiváció?

Nem a vonatok lesznek igazából a fő helyszín, hanem egy nagy és régi ház, Rutherford Hall, és egy sokszereplős család, Crackenthorpe-ék. Miss Marple ide helyezi el segítőjét, a fantasztikus Lucy Eyelesbarrow-t aki tényleg egy szuper szereplő, szeretném én is igénybe venni a szolgálatait minimum két hétre. :) Mindent rendben tart a család körül, főz, mos, beteget ápol, ha kell, és közben persze nyitva tartja a szemét és a fülét. Hébe-hóba meg egy szarkofágot is kinyit. ;) És bezsebel jónéhány házassági ajánlatot útközben. :)

Természetesen nem a vonatos hulla marad az egyetlen áldozat, a regény végéig szaporodnak a gyilkosságok, és egyre kevesebb részre oszlik a Crackenthorpe örökség...

"Madame Joilet was a brisk business-like Frenchwoman with a shrewd eye, a small mustache, and a good deal of adipose tissue."

A leleplezés maga, a felismeréses jelenettel a végén, egy hangyányit erőltetett volt, de persze nem jöttem rá a megoldásra, a krimi királynője félrevezetett... :)

Kicsit figyelmetlen voltam, pont fordított sorrendben kellett volna kézbe vegyem a két Marple sztorit, mert ez időben megelőzi A kristálytükröt. Nem mintha ennek igazából jelentősége lenne - legalább egy picit frissebb, fittebb, kóricáló és vonatozgató Miss Marple-t kaptam aki nem teljesen a háza rabja.

Érdekes szavak, kifejezések:
- high-falutin: dagályos, fellengzős, cikornyás
- turbot: rombuszhal ! :D
- antimacassar: karosszékvédő kézimunka (wtf... )

- capital punishment: halálbüntetés

Agatha Christie: Dead Man's Folly - Gloriett a hullának

"The Inspector was slightly startled by the sight of Mrs. Oliver. He had not expected anything so voluminous, so purple and in such a state of emotional disturbance."

Én nem lepődtem meg annyira Mrs. Oliver mindent betöltő lényétől, mint szegény Bland felügyelő, akit teljesen lehengerelt az élénk fantáziájával, mert korábban már találkoztam vele egy kötetben - igaz az nem mostanában volt. Mindenesetre ezúttal Ariadne Oliver lendíti mozgásba az eseményeket, méghozzá Sir George Stubbs vidéki birtokára invitálva Poirot mestert. Mit invitálva, odacitálva egy hevenyészett telefonhívással. Mrs. Oliver játékot szervez a közelgő ünnepség idejére, ami nyomokból, jelekből áll össze, és egy gyilkosságra kell fényt deríteni a versenyzőknek, na persze mindez kitaláció. A Murder Hunt kitervelése közben azonban Mrs. Olivernek furcsa érzései támadnak, mintha valaki, vagy valakik szándékosan apróbb változtatásokat eszközölnének a játék kimenetelében. Amikor pedig valódi gyilkosság történik, és valakinek nyoma is vész, bebizonyosodik, hogy a női megérzést sosem szabad csak úgy elhessegetni. Kiváltképp egy Agatha Christie krimiben. ;) Mégiscsak remek, hogy Poirot is leutazott az eseményre, és egészen közelről szemlélhette a gyanúsítottakat, illetve a délután menetét. Valami azonban hibádzik, és Poirot sokáig nem jut előre az ügyben. A kirakós darabkái nagyon nehezen állnak össze. Ott van homályosan egy érzés, de mégsem látszik az összkép, csak néhány furcsa, és látszólag jelentéktelen ellentmondáson tud elindulni az olvasó is. 

Ami még érdekessé teszi a kötetet, hogy a nyomozást és a kihallgatásokat Bland felügyelő vezeti. Poirot csak úgy mellékesen van jelen, nem vonódik be közvetlenül az ügymenetbe, és csak később jön rá a megoldásra, és ejt meg néhány másik, olyan beszélgetést, amik  már nem kihallgatások ugyan, de sokkal lényegesebb információkat tárnak fel. Mert neki mindig feltűnik, ami másnak nem, vagy amit más nem talál olyan fontosságúnak, ezt már tudhatjuk. :) 

A csónakházi gyilkossággal tervezett úri huncutság végül több életet is követel, és ember legyen a talpán, aki kibogozza ezt a szövevényes krimit, családi szálakkal, külföldi kuzinokkal, jósnőkkel, diáklányokkal, és egy, nem épp a legjobb helyre felállított gloriettel megspékelve.

Nekem egy kicsivel több Poirot jólesett volna még benne: ha csatlakozik mondjuk a kihallgatásokhoz, vagy már ott és akkor kezébe veszi az ügyet. Picit hiányzott a szobába összeterelt gyanúsítottakkal előadott nagyjelenet is, ami ezúttal elmaradt, ilyen-olyan okokból. De ettől függetlenül nagyon élveztem olvasni, remek kikapcsolódás volt. Üdítően angolos, kellemes, úrias játék végzetes következményekkel, csavaros hátsó szándékokkal, kalapokkal, és mindenféle bonyodalmakkal. :) 

Nem egy Ackroyd-gyilkosság, de azért szuper volt, örülök, hogy "visszatértem" a krimi királynőjéhez mostanában. :) 

Fun fact: szerintem ez volt az első olyan angol nyelvű kiadvány, amiben elválasztási hibával találkoztam! 

Érdekes szavak, kifejezések:

- acumen: éleslátás, gyors felfogás
- barmy: dilis, ütődött
- asinine: ostoba, szamár
- blancmange: édes tejes-rumos zselé
- aloofness: tartózkodás, zárkózottság (ezt újra és újra elfelejtem...)
- indolence: tunyaság, hanyagság, nemtörődömség (ezt is...)
- avowedly: nyíltan, beismerten
- ignominious: aljas, becstelen, megalázó
- potation: ivászat
- rockery: sziklakert
- diddle: lóvá tesz (de vannak csúnyább jelentései is :D)
- lassitude: fáradtság, kimerültség
- pauper: koldus, nincstelen
- connivance: bűnpártolás, összejátszás vagy hallgatólagos beleegyezés

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

Meg voltam róla győződve, hogy már olvastam ezt az Agatha Christie-t, talán Az ABC-gyilkosságokkal keverhettem össze fejben. Na persze a cselekményből semmi nem rémlett fel, szóval gyanús volt, és utánanézve ki is derült: kimaradt a nagy gimis, könyvtárazós AC-faló időszakomból Az Ackroyd-gyilkosság. Pont ez, az egyik legremekebb! Hoacin értékelését olvasva kaptam hozzá nagyon kedvet, és szinte már másnap le is vettem a polcról, hogy márpedig ezt frissiben elolvasom, ha már ennyire fellelkesültem.

Kisvárosi idill, ahol a doktor fekete táskájával járja a környéken a betegeit, nővére, Caroline mindenhonnan mindig beszerzi a legfrissebb értesüléseket King's Abbot lakóiról, Ralph Paton egy lánnyal cseveg az erdő szélén, Poirot úritököt termeszt, Mr. és Mrs. Ferrars halálát pedig Roger Ackroydé követi...
Poirot pont King's Abbotba vonul vissza, és hiába álcázza magát úritökökkel és próbálja titkolni kilétét, hamarosan kiderül, hogy Caroline ezúttal tévedett, és nem nyugdíjas fodrász ez a különc kis "Mr. Porrot". :D

Az Ackroyd-gyilkossághoz persze minden adott, hogy kellően bonyolult és a kis szürke sejteket megmozgató rejtélyt prezentáljon. Rengeteg szereplő, akik közül mindenkinek van valami rejtegenivalója, még ha az szorosan nem is függ össze a gyilkossággal magával. Apró füllentések viszik félre a nyomozást néha doktor Sheppard leírásában, aki Poirot mellé szegődik, mintegy Hastings kapitányt játszva, elbeszélőéknt vezet végig minket a bűnügyön. Persze Poirot mindig átlát a szitán. Látszólag jelentéktelen dolgokra koncentrál rá, és szinte már teljesen hülye kérdéseket tesz fel, mégis ezek azok a pontok, amit megadhatják a választ, mert megkerülik az összes kis simlis mellébeszélést. Milyen színű egy csizma, barna, vagy fekete? Ki telefonált doktor Sheppardnek? Ki tolta vissza a helyére a fotelt?

Persze eljutunk a lényegi kérdésekig is. Mikor tűnt el a gyilkos tőr? Ki látta utoljára élve Ackroydot? Mi volt a levélben? Hol van Ralph Paton? És Miss Russel miért fordult orvoshoz a térdével? :D

 (Poirot mester bravurja címen is megjelent korábban) 

Nagyon kellemes hangulatú krimi, ahol vannak bár elejtett jelek, az ember úgyis meggondolja magát hatszor a végkifejletig. Bevallom én is gyanakodtam, de lebeszéltem magam róla... :D

Értékelés: 10/10 Rafinált, csavaros, és pompás Poirot kötet!

Nemsokára tervezem Christie-től olvasni a Dead Man's Folly-t is (Gloriett a hullának), illetve jó lenne újrázni a Nyaraló gyilkosokat is! :)

Zanzaposzt néhány angol nyelvű olvasmányról

Novemberben elég sok angol nyelvű könyvvel végeztem, köztük több, régóta várakozó olvasmánnyal is. Nincs semmi közük egymáshoz, de úgy gondoltam, külön bejegyzéseket nem fogok írni róluk, hanem csak röviden összegzem őket egy zanzaposzt formájában. 

Ez a kiadás van meg nekem.

Agatha Christie: One, Two, Buckle My Shoe

Habár a krimi királynője az a szerző, akitől a legtöbb könyvet olvastam, visszakeresve is nehezen találtam meg, milyen rég is olvastam tőle utoljára...  2010-ben, vagyis már csaknem egy évtizede, a Death on the Nile volt a legutóbbi Christie-élményem... Sajnos ott kicsit megfeneklettem vele, mert a hosszas szereplő-bemutatások untattak. Nem sokkal ezután "nyergeltem át" Georges Simenonra, és kezdtem el az ő életművét habzsolni. 

A One, Two, Buckle My Shoe című kötet - ami magyarul A fogorvos széke címen jelent meg - már régóta várólistás volt nálam. Bevallom, a külsejébe szerettem bele, azért vettem meg, mert szerintem csodás ez a kiadás, és szívesen elnézegetnék belőle egy polcnyit is akár. 

Mivel olyan rég olvastam már Christie-t, jólesett most visszatérni a stílusához, legyen az bár kicsit körülményes és régies is, főleg eredetiben. Poirot társa ezúttal Japp, és egy különösnek tűnő öngyilkosság ügyében nyomoznak. A fogorvos halott - persze a mi Poirot barátunk is épp aznap délelőtt járt nála. Az ügynek egyre több szereplője és halottja lesz, és látszólag lehetetlen felgöngyölíteni az összefüggéseket. Poirot azonban hozza a formáját, és a végén egy csodás monológban megfejt mindent. 

Természetesen nem jöttem rá a megoldásra, de szórakoztattam magam néhány egyéb csavaros elmélet gyártásán olvasás közben, amik magyarázatul szolgáltak volna a történtekre. Az én gondolataimnál azonban jóval bonyolultabb volt a bűntény háttere. 

Szépen passzoltak a címadó versike sorai a történethez - a fejezetek címét is ezek a sorok adták -, de ezek sem árultak el szinte semmit, csak sorvezetők voltak, hangulati elemek.

Most biztos nem fogok még 10 évet várni a következő Christie olvasással, mert ez jó kör volt. ;) 

Érdekes szavak, kifejezések:
- morganatic - rangon aluli (házasság)
- solvency - fizetőképesség
- creature comforts - anyagi jólét

Kicsit tikkelni kezdtem egyébként, amikor az első pár fejezetben megjelent összesen háromszor a vexed/vexation... Még friss volt az Anna Karenina akkor, és megijedtem hogy még egy olyan könyv került a kezembe, amit teleaggattak ezzel a szóval, ha kell, ha nem... De szerencsére azután már egyszer sem fordult elő. :D 

Nagyon tetszetős a borító...

Gill Hornby: The Hive

Nagyon jókat hallottam erről a könyvről, és abban a hitben voltam, hogy ez egy szatirikus, humoros regény, némi drámával, felfordulással, egy iskolai környezetben, szülői munkaközösséggel, áskálódással, pletykákkal stb. Ami egy hullajó recept lenne! Szerettem a Hová tűntél, Bernadette? ezen oldalát is, vagy a Hatalmas kis hazugságokban a hasonló témákat (ajánlhattok még ilyenből jókat, ha tudtok! ;).

Ettől a könyvtől viszont gyakorlatilag semmit nem kaptam... Száraz volt és unalmas. A karakterek szinte felcserélhetők, nincs egy épkézláb emlékezetes jelenet. Csak végigrobogunk a tanéven, és hol egyik, hol másik anyuka tart valami tea/coffee/garden party/lunch rendezvényt, meg fundraising committee ülések vannak, teljesen érdektelen beszélgetésekkel. Pont annyira volt unalmas, mint ott ülni rajtuk, nem éreztem az állítólagos humoros oldalát, csak azt, hogy jaj, de nem vágynék erre. 

A férjek és a gyerekek mindenütt csak kellékek, és mindenki kurvára ráér, sőt unatkozik, akár n+1 számú gyerek mellett is. :O Életszerűtlen ebből a szempontból... A manipulációk, áskálódások, klikkesedések, egymással való szúrka-piszkák életszerűek, de elrontja, hogy teljesen laposan van mindez előadva. Ahol drámát próbál belecsempészni, megfeneklik, nem tud írni róla, nincs kifejtve, nem okoz törést.

...de inkább ez illik hozzá sajnos,
már ami a belbecset illeti.

Alig vártam, hogy vége legyen, és hogy hátha az utolsó oldalakon lesz valami izgi, vagy érdemleges, de nem.

A Hornby testvérek közül azt hiszem maradok Nicknél. :) 

Blake Crouch: Dark Matter

Blake Crouch esetében pedig, azt hiszem a Recursionnél maradok... A Dark Matter (Sötét anyag) meg sem közelíti annak összetettségét, logikáját, okos és izgalmas történetvezetését. Mintha valaki más írta volna... Számtalan bukfenc van benne, értelmetlenség, logikátlanság, összességében pedig túlságosan "egyszerű", lineáris, és teljességgel hihetetlen, már ami a végét illeti.

Jól indult pedig, baljós, ahogy Jason Dessen kilép a házból egy átlagos hétköznap estén, és még nem sejti, hogy egész addigi életét hagyja maga mögött. Amikor egy másik verziója megtámadja, és megpróbálja elvenni tőle a családját, és az életét, Jason utazni kényszerül a multiverzumban, különféle változataiba az életének, amik mind döntések mentén ágaztak el.
A "Mi lett volna ha?" kérdést feszegeti Crouch, ami általában izgalmas megoldásokat szül, de itt valahogy elvész minden sava-borsa a helyzet érdekességének, és nem jön a bizsergető belegondolás, nem csillan fel a lehetőségek végtelensége.

A multiverzum világai sablonosak, unalmasak voltak, a mellékszereplőkkel nem kezd semmit a szerző (Amandát pl. tök jó lett volna kifejteni, nem elhagyni fél úton...). A főszereplő, Jason pedig egy csomó érzelmes hülyeségeket csinál (pl. a fertőzött világban mindent kockára tesz a semmiért, jézus...), tétova, gyenge embernek tűnik, holott elvileg egy racionális, és kivételesen intelligens figura, aki meg tudta alkotni a "dobozt" és így utat nyitott a párhuzamos világokba... Okosnak mondott főhős, buta döntések sorozatával.
A sztori is, és az írásmód is lapos, üres, határozatlan, és még önismétlő is.
Ami még nagyon zavaró volt, hogy eléggé férfi-központú az egész... A nők kb. dísznek vannak, még a feleség, Daniella se kap igazán döntési opciót, Jason csak hurcolássza, és "szereti"... Ezt a nagy családi összetartást se lehetett érezni, csak el van mondva, hogy így van (bad writing all over). Jason és Charlie, a fia között egyetlen épkézláb párbeszéd sem hangzik el, amikor újra találkoznak, akkor is csak valami félresikerült összekacsintás, hogy húhaaa, barátnő a láthatáron, fiam? o.o Felszínes és klisés.
A vége pedig abszolút hihetetlen, és szerintem, főleg a Recursion-höz képest, nélkülözi a jóféle és értelmes, valódi tudományos hátteret, a science-fictionséget....

KarakterGyilkosság az Orient Expresszen

Sorozat után most filmkritika, méghozzá Agatha Christie talán leghíresebb krimijének a Gyilkosság az Orient Expresszen új változatának nem is oly' finom ekézése következik, ahogy azt a szemfüles olvasók a címből és a diszkrét címkéből - paprikás poszt - már sejthették. 

A Kenneth Branagh rendezésében Kenneth Branagh főszereplésével készült 2017-es új verzió ugyanis egyértelműen Kenneth Branagh igényeit szolgálja ki, és neki minden bizonnyal tetszett, amit csinál, amiről nekem sajnálatos módon csak az jut eszembe, hogy igazán TÖKKÉLETES volt Gilderoy Lockhart szerepére castingolni őt, csak valahogy nem sikerült jól rajta a felejtés-bűbáj. Vagy netán olyan jól sikerült volna, hogy teljesen kiverte a fejéből a nagy klasszikus Agatha Christie kötet történetét, stílusát és lényegét is?! 

Ez a film nem csak Poirot karakterének, de Agatha Christie életművének is a megcsúfolása. Nem is tudom hogy lehetett volna jobban elrontani. Még ha maga Poirot lett volna benne színes bőrű az is kevésbé zavart volna, csak történt volna legalább valami úgy, ahogy az egyrészt valójában megíródott, és másrészt, ahogy az méltó lett volna az ikonikus detektívalakhoz. 

A förtelmes és egyszerűen viccnek is rossz bajusz ugyanis, amit Branagh magára aggatott, csak a kezdet. A filmben láthatjuk még Poirot-t rohangálni, gyanúsítottat üldözni, közelharcot vívni és még lövöldözésben is megsérül... Rihegve-röhögve olvas Dickenst, és még a vonat tetején is végigmasírozik... o.O Szegény kis belgánk, aki a szürke agysejtjeiről híres, és arról, hogy gondolkodással derít fényt a csavaros bűnügyek megoldására, szerintem az egész életműben nem viháncolt ennyit, mint amit Branagh elbohóckodott, ki tudja miért, de érzésem szerint főleg saját szórakoztatására... Branagh alakítása nem több ripacskodásnál. Sajnos a maga mellé terelt nyáj, a többi nagynevű színész is elég halotthalvány teljesítményt nyújt. Deppnek egy arckifejezése van az egész filmben, Pfeiffernél meg azon izgulunk, leesik-e az arca, a többiek szimplán unalmasak, ahogy sajnos az egész film is egy túlnyújtott és kitekert vacak. A karaktereken egyébként is túl sokat változtattak, teljes kavarodás lett az egész. Andrényiékból hogy lett például drogos luvnya+ agresszív állat férj, azt végképp nem tudom. o.O

Az egyetlen dolog, ami tetszett, a a néhány felső kameraállás volt, ahonnan a fülkék belsejében történteket mutatták. Khm, igen, elég soványka tetszési indexre utal ez.

A nárcizmuson túl valószínűleg egy valami motiválhatta még Kenneth Branagh-t a film elkészítésére: hogy nagyon látványos és monumentális vágóképeket csináljon a hegyek közt, a túldramatizáltan egy vékony kis hídon elakadt vonatról... Természetesen semmi ilyen plusz dráma nem volt a könyvben, mert ott pont elegendő feszültséget okozott, hogy rostokol a vonat egy gyilkossal maguk közt. A vonatról való kimászkálás eleve rettentően zavaró volt, ez egy zárt terű történet, és úgy tudja hatásosságát is megőrizni, nem holmi utolsó vacsora jelenetet kreálva a szereplőkből a rohadt alagútban a vonat előtt. Esküszöm ott jobb lett volna egy Végső állomás-filmes zárás, ahol meglódul a vonat, és matrica lesz az önelégült Branagh-ból. Megérdemelte volna, ahogy ott hisztizik a szerelvény előtt, amit Poirot sosem tett volna...
A látványelemeknek persze van létjogosultsága a mozivásznon, de nagyon kibillent az egyensúly, és mutogatósdi lesz a gondolkodósdi helyett is.

A végén kifejezetten felháborított, hogy a Níluson történt bűnesethez hívják el a nyomozót, merthogy abban a regényben Poirot a HAJÓN van, amikor a bűntény történik, könyörgöm, ne vágjuk sutba, amit a krimi királynője megírt!... Valaki állítsa meg ezt az ámokfutó Branagh-t, nehogy több ilyen elvadult filmet forgasson, mert ez még paródiának is rossz. 

Poirot rossz karikatúrája. 

Ó és egy kérdésem van még. Ki a vihar az a Katherine, akinek a fényképe felett Poirot sóhajtozik?!

Giccses, karikatúra-szerű kalandfilmmé degradálta Kenneth Branagh ezt az ikonikus történetet, szégyen. Magának forgatta, magának írta a szerepet, egész egyszerűen szánalmas. 

Akik láttátok, mi a véleményetek? 

Hírek limonádé mellé

Néha hetek telnek el úgy, mintha a könyvbizniszben nem történne semmi említésre méltó, máskor pedig pár szempillantás alatt lesz tele az internet új és érdekes könyvmegjelenésekkel, könyves infókkal. Összegyűjtöttem ezekből megint egy adag böngészni valót. :)

Forrás.

Főként krimis hírek

A nagy könyves eseményeken túl és után is van azért élet és megjelenések, meg persze egyéb hírek is, amikből összegyűjtöttem most egy csokorra valót. Ezek a filmes-könyves történések engem is érdekelnek, főleg, mert nagy részüknek köze van egyik kedvenc műfajomhoz, a krimihez. :) 

Két Agatha Christie-s újságom is van, az egyik az, hogy a Helikon Kiadó elkezdett egy új AC-sorozatot kiadni, és nagyon jól néznek ki a kiadványok! Íme az első címek közülük: 

A Poirot-regények alapszíne a kék, a Miss Marple regényeké valószínűleg padlizsán lesz, és külön színt kapnak Tommy és Tuppence-ék is (várhatóan narancs) meg a többi, nem alájuk sorolható krimi is (zöld-arany). :) A könyvek gerincén lesz sorozatjelölő piktogram is. (forrás)

A másik pedig nem más, mint az új Murder on the Orient Express film, amiről korábban is írtam már. Igazán parádés a szereposztása, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Willem Dafoe, Johnny Depp, Penélope Cruz és Kenneth Branagh fognak benne brillírozni, utóbbi Poirot felügyelőt alakítja, és a film rendezője is egyben.

Íme a trailer:

Szerintem remek lett, bár Poirot-t nagyon nehéz elfogadni ha nem David Suchet alakítja, annyira egybeforrt a színésszel a karaktere... Az a bajusz pedig már-már túlságosan is komikus. 

Viszont nekem kifejezetten tetszik a modern dalbetét az előzetes végén! :D Kövezzetek meg, de kirívóságában mégis valahogy illik hozzá. :)

Ha már ennyire a krimi vonalon vagyunk, még egy számomra kedves krimis hír: jön a következő Maigret kötet az Agavénál, a Maigret emlékiratai, ezzel a csodás borítóval és felcsigázó fülszöveggel: 

"Hogyan ismerkedett meg Madame Maigret az éhkoppot nyelő Maigret közrendőrrel? Kik voltak a „szöges zoknisok”? Mit keresett Maigret az erkölcsrendészeten? Hogyan adta kölcsön Simenon a lakását a regényhősének? 

Ezekre és még sok tucat más kérdésre kaphatnak választ a megrögzött Maigret-rajongók éppen úgy, mint azok, akiknek ez a rendhagyó könyv lesz az első kalauzuk a pipázó párizsi főfelügyelő világában. 

Rendhagyó, mert ezúttal nem Simenon beszéli el hőse újabb kalandját, hanem Maigret ragadja magához a szót, s ha már így esett, nem restelli retusálni, kiegészíteni, alkalmasint kétségbe vonni Simenon róla alkotott képét. 

Maigret emlékiratainak olvastán fel kell tennünk a kérdést: Simenon találta ki Maigret főfelügyelőt, vagy Maigret Simenont?"

És az utolsó hírmorzsa, a kakukktojás, ami nem krimi: az Athenaeumnál június 22-én jelenik meg Jodi Picoult új könyve az Apró csodák (Small Great Things), én ezt angolul fogom olvasni majd. Ahogy azt már megszokhattuk, ismét nagyon merészen nyúlt a szerző egy igen nehéz témához.

Fülszöveg: "Ruth ​Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. 

Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye."

Nos, kinek mi tetszik az egyvelegből? Várjátok az új Orient Expressz filmet?