A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Útleírás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Útleírás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 15., kedd

Durrell és a véznaujjú makik

Saját kép.
Gerald Durrell: A véznajjú maki meg én


Nemsokára napra pontosan 25 éve lesz, hogy az első Durrellemet a kezembe vettem - A halak jelleme című kötet volt az, amit aztán számtalan másik követett, és én teljesen belebolondultam Gerry bácsi állati és emberi csudabogaraiba, korfui családi kalandjaiba, és kameruni expedícióiba. Nem is tudom miért, és hol akadt el a folyamat, bizonyára belebolondultam másba is közben, pl. Agatha Christie-be, de annyi baj legyen, ha már ilyen remek bolondulásaim voltak. ;) 
Szó mi szó, bár többször is megfogadtam már, hogy visszatérek az állatos és természettudományos témákhoz, amit ilyen regényes és humoros formában kiváltképp jó fogyasztani, sokáig mégsem sikerült. Mindig emlegettem, mindig benne volt a terveimben, mégsem jutottam el sem a híresebb kötetek újraolvasásáig, sem az életmű folytatásáig. 2015-ben (az is már 10 éve volt!) voltak kisebb próbálkozásaim, amikor is megtetszettek a Szacsvay-féle rövídített, Durrell-válogatások, és néhány hangoskönyvet meghallgattam ezek közül. 2017-ben pedig megnéztem két évadot a méltán népszerű, The Durrells című sorozatból.

Most, 2025 nyarán végre eljött az idő, hogy újra rendesen Durrellt olvassak, és nagyon örülök, hogy visszakacsintottam Gerry bácsira, még ha sajnos sikerült is kifognom a folytatáshoz a legeslegutolsó kötetét.