Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Már nem is tudom pontosan hogyan került a látóterembe a Gyermekmentő kézikönyv szülőknek, de úgy gondoltam, érdemes lenne tartani belőle itthon egy példányt, és legalább egyszer töviről-hegyire átolvasni. 

Nem is bánom, hogy megvettem, részletes és informatív, de - ahogy az lenni szokott -, azért vannak kritikai megjegyzéseim is.

A kézikönyv több alrészre és fejezetre bontva taglalja a különféle súlyos és kevésbé súlyos állapotokat, amik előfordulhatnak a család parányi tagjaival. Nagyon nagy pluszpont, hogy a tartalomjegyzékhez felütni sem kell a könyvet, a borítón ott szerepel apró betűkkel az egész tartalom, oldalszámokkal, színkódokkal, így nagyon gyorsan ki lehet nyitni a megfelelő résznél. 

Az oldalak tele vannak fényképes illusztrációkkal, és a fontosabb, életveszélyes állapotoknál ezekből készültek összefoglaló folyamatábrák is - pl.: újraélesztés, légúti idegentest, stb. 

A súlyosabb kórképektől haladunk a banálisabb dolgok felé, mint láz és lázcsillapítás, napégés, különféle fájdalmak, sérülések, csípések, és a végén a megelőzés lehetőségeit, a biztonságos otthon kialakítását is tárgyalja a kötet. 

Egyfelől teljesen hiánypótló a Gyermekmentő kézikönyv, és tényleg minden gyerekes háztartásban jó, ha akad egy a polcon. Másfelől viszont nagyon-nagyon sok energiát bele kell(ene) fektetni, hogy ezeket a dolgokat alkalmazni is tudja bárki laikus, aki átpörgeti a könyvet. Már néhány fejezet után szerintem teljes zavar alakul ki, hogy is volt, melyiknél kell már mentőt hívni, előbb ezt vagy azt a lépést kell megcsinálni, hányszor is kell befújni, nyomni, előbb a gyors cselekvés, vagy előbb a mentő? A gyermek elsősegély, és főként az újraélesztés  olyan dolog, amit csak akkor fog tudni bárki alkalmazni, ha valóban MAGÁÉVÁ TETTE az adott "tananyagot" róla, esetleg el is próbálta - ezért vannak ambubabák, kellékek, gyakorlati bemutatók bármilyen újraélesztési vagy elsősegélynyújtó tanfolyamon. Mennyire hasznosítható vajon amin így átszaladunk, mennyire tudjuk megjegyezni a legfontosabb részeket? 

A könyv szövegezésében sokszor érezni, hogy érti, aki írta, hogyne értené, de aki olvassa, az vajon tudja-e értelmezni? Funkcionális analfabétákkal teli országunkban mekkora létjogosultsága van ilyen mélységekben megpróbálni átadni orvosi szakkönyvi anyagot, még ha leegyszerűsítve is? Persze a remény hal meg utoljára, és nyilván ha egyetlen esetben is segít jól dönteni a laikusnak, már megérte. De összességében sajnos összetett mondatokat is nehezen értenek meg az átlagemberek. A különféle folyamatábrák döntési helyzeteit, a differenciáldiagnosztika bizonytalanságai nem egyszerűek a mezei kézikönyv-forgatónak. 

Félreértés ne essék, szuper összefoglalás, és abszolút mindent lefed a könyv, jó szerkezetben, hiteles információkkal, nekem a kétségeim csak a befogadó közönséggel kapcsolatban vannak, és hogy vajon nekik elég "egyszerű-e", de sajnos primitívbe nem lehet lemenni, ha tudományról van szó. 

Nem fog egy hamis biztonságérzetbe ringatni a könyv, hogy ha elolvastad, mindent tudsz már, inkább pont hogy megmutatja az ilyen jellegű ellátás összetettségét, és hogy nem mindig olyan egyszerű minden, ahogy azt a "józan paraszti ész" mentén végiggondolni és levezetni szeretik az önjelölt okosok. Az egyszerű összefoglaló mondatok mögött egy rakás háttértudás van, és néha minden szót meg lehetne csillagozni lábjegyzethez, hogy igen, de... :) 

Minden fejezetben, minden állapotnál leírják, jelölik rubrikákban, hogy milyen szintű ellátásra van szükség tehát hogy mikor kell mentőt hívni, mikor kell sürgősségi ellátóhelyre menni, és mikor elegendő a gyermekügyelet, vagy csak a következő gyermekorvosi rendelés. 

Nagyon hasznos a konkrét ajánlások közt a gyermeksos.hu oldal (surgossegi.info) ahol a Pest megyei ügyeletekre lehet rákeresni. 

Illetve mérgezések esetén: 

HOGYI Toxikológiai Osztály: 06-1-333-50-79

Toxikológiai tájékoztató: 06-1-476-64-64

Gondolom reklámnak minősült volna a gyógyszernevek használata, így sajnos csak a hatóanyagok vannak írva a különféle gyógyszeres javaslatoknál, ez kicsit nehezíti a "bevésődést", + utána kell nézni, melyik gyógyszerekre gondoltak. 

Nehezményezem, hogy a 147. oldalon a tehéntej allergia felemlítése történik meg és a "tehéntej" teljes kiiktatása az étrendből... Aki járt hasonló cipőben, és diétázni kellett ilyesmi miatt, az tudja, hogy itt nem a tehéntejről, hanem a tejfehérjéről van szó, ami jóval nagyobb restrikciót jelent a tehéntejnél (és magyarázkodhat az ember, hogy nem, nem a laktózról van szó, a laktózmentes se lesz jó, meg a párizsi se, meg semmi egyéb, amiben nyomokban is tejfehérje található).

Hasznos tipp a méhfullánk eltávolításra a műanyag kártya használata, érdemes utánanézni a gyógyszerlenyelést könnyítő zselének is, illetve jó, hogy felemlítették a szigetkötszert és a sebzáró csíkokat, amik szuperek lehetnek különféle sebek ellátásánál. Gyermekülésről, ülésmagasítókról is találhatók információk a gyermekbalesetek megelőzése fejezetben. 

Nagyon jó, hogy aktívan megy a mítoszoszlatás is, bár nem lehet ezeket elég nagy betűkkel, elég pirosan, elég bekeretezve jelölni, hogy végre kikopjanak a köztudatból, és átmenjen az üzenet, pl. hogy a kalcium semmit se ér allergiás reakció esetén, vagy hogy nincs olyan, hogy ha fut a piros csík, akkor az vérmérgezés... 

Megvásárolható, pl. >ITT<, támogassátok a Gyermekmentő Szolgálatot a vásárlással! :) #nemreklámcsakmondom

UPDATE: hasznos lehet még a témában a Semmelweis Egyetem fejlesztése, a Semmelweis Help applikáció. 

Könyvek szülésről

A könyvek terhességről zanzaposzthoz hasonlóan egyben írok értékelést a szülés témájában olvasott két kötetről is. Ina May Gaskin és Noll Andrea könyvét összeköti a bábai szemléletmód, de azért mégis nagyon mások stílusban, információtartalomban. Utólag azt mondom, amit eddig egyáltalán olvastam a témában, azt mind kiváltotta volna egyedül Noll Andrea könyve. De azért vele kapcsolatban is vannak kritikai pontjaim.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Először is, többet vártam ettől a könyvtől, de úgy tűnik ez a sorsom, a spanyol viasz egyikből se fog kicsöpögni...

A természeteshez való visszatérés, szabad, ösztönös döntések, és az anyák rendületlen támogatása szuper, jó irány, és mindenképp követendő, amit csinálnak, filozófiában, illetve van néhány olyan praktikusan követhető, átgondolható tanács is, ami segítheti a vajúdást. Viszont ezek rendkívül kevés oldalban is összefoglalhatóak lettek volna - vagy mondjuk néhány ppt-dián.

Rengeteg ismétlés van, néha tele van tolva statisztikával, amivel önmagukat fényezik - szép eredmények mind, de nem kell egyfolytában az arcunkba tolni, írjanak róla cikket akkor tudományos folyóiratokba, és a szignifikáns eredmények majd beszélnek önmagukért... Plusz a stílus maga is sokszor túlságosan orvos-kórház-beavatkozás és gyógyszerellenes. Értem, hogy amúgy is ez a csapásiránya, de akkor sem mindegy, mit hogy ad elő, hol, hogyan választja a szavakat, mennyire atombiztosan és vehemensen akarja csakis a saját igazát alátámasztani.

Az anekdotikus sztorik hol meggyőzőek, hol pongyolák, és a könyv első fele, ami tele van szüléstörténetekkel, egyrészt redundáns, másrészt nem annyira megerősítő, mint kéne, és szintén csak néhány olyan hasznos infót tartalmaz, amit később is elismétel még párszor - pl. a medence tágassága a helyzetek változtatásakor, váll-elakadás megoldása stb. Nagyon amerikanizált a fogalmazás, zavaróan le van egyszerűsítve, és felesleges dolgokra koncentrál sokszor, ahelyett, hogy csak a lényeget mondaná - mert persze a lényegből nem lesz nagy oldalszám. A bugyuta TLC-s és egyéb tv-showk stílusának leirata néhol a szöveg: "és akkor jött Ina May, betoppant a szobába, megérkezett Karen is, aki nemtomhánypercre lakott tőlünk", blablabla. Ez kit érdekel? 

Néhol nagyon túlzó is volt a spiri vonal, ezekkel a szülés közben lefolytatott kvázi párterápiákkal (big fat lol), és hogy ettől hogy oldódott meg minden, a szüléssel kapcsolatban is, meg a pár életében is... aha. -.-'

Szerkesztésileg jobb lett volna, ha a sima fejezetekkel kezd a könyv, és a szüléstörténetek kerülnek a végére.

Az utolsó fejezetek dögunalmasak, és sikerült pont azoknak elmenni a horror irányba - anyai halálozások, komplikációk, és megint egy rakás statisztika, illetve az amerikai rendszerre épülő ismertetések, amik teljesen irrelevánsak.

Nem lettem tőle holisztikus szemléletű, otthonszülésre vágyó ősanya, de érdemeit és törekvéseit elismerem, és szerintem is jó lenne visszavezetni egy kicsit a természeti népek tudását, a bábák ismereteit az orvoslásba, szülészetbe, de a kórházi környezet adaptálásával, és nem az otthonszüléssel. Ez a szemléletmód, amit Ina May Gaskin is hirdet, és ezek a lehetőségek szerintem terjedőben is vannak egyébként, és mindenképp támogatandó visszahozni a szülésznő, bába, dúla stb szerepét a szülészetbe, illetve az oktatásban is szerepet kaphatnának.

Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek

Hasznos és hiánypótló könyv a piacon, és kétségtelenül szakszerű is, részletesen tájékoztat és tanít, úgy, hogy közben nem veszik el a szakzsargonban, igyekszik a legtöbb kifejezést magyarul megadni. Jó tippeket adhat apáknak (vagy más kísérőknek) is. Ezek mind az előnyére mondhatók el, ahogy az is, hogy megpróbálja visszaterelni a szülést a normális folyamatok közé, amit nem kell feltétlenül medikalizálni, illetve a medikalizált környezetben is lehet(ne) humanizáltan, másként kezelni.

Ina May Gaskint sokszor emlegeti és idézi. Nos, így egymás után egyértelmű, hogy mi is volt a nagy baj a Gaskin könyvvel: pátyolgató, mesélő nyelve volt, amiben a szakszerű leírás elveszett, túlontúl kevés volt, vagy egyenesen hiányzott... Ehhez képest ez a kötet értelmes ember módjára szól az olvasóhoz, nem butít le, nem amerikanizál semmit, és az általam előzőleg olvasott két szüléses-terhességes könyv minden soránál többet ért így egyben... :)

Ugyanakkor, engem, mint racionális beállítottságú, és tudományos gondolkodású embert nem tudott magával ragadni a holisztikus blabláival, sőt, ez rendkívül taszító benne... Homeopátiás golyók ajánlgatása, energetika, csakrák, intuícióbetörések és egyéb válogatott baromságok, amik csak az általános IQ-t fogják tovább csökkenteni az amúgy se túl jól teljesítő átlagpopulációban... Ha ezeket a részeket az ember ki tudja zárni belőle, az értelmes részt lehet hasznosítani. Fontos lenne egyébként az ilyen otthonszülő ősanyáknak és segítőiknek is realizálni, hogy pont ezekkel a sallangokkal hiteltelenítik el magukat, és válthatnak ki akut szemforgatást az orvosokból, kórházi személyzetből, és nem csoda, ha ennek hatására azok bezárkóznak az olyasmi előtt is, ami kuruzslásmentesen okos, és előremutató. Jó az elakadások kezelésének természetes megoldása, a természetes fájdalomcsillapító módszerek, a türelem hangsúlyozása, a komplikációk kezelése, stb, de ezt mind agyonverik pl. olyan kijelentésekkel, hogy a baba szívcsakra bizsergését hogy érzi meg a segítő, atyaúristen............ -.-'

Ne csodálkozzanak, ha így nem tudnak átvinni dolgokat a medikális gyakorlatba, mert egyetlen ostoba mondat kioltja a többibe vethető bizalmat is. Ha előre akarnak haladni, alkalmazkodjanak, és formálódjanak ők is, és akkor átkerülhet a normális, és értelmes bábai szemléletből a kórházakba is. 

Szerencsére nem annyira domináns azért a vajákolós maszlag, és tényleg ajánlom a könyvet, szuperül magyaráz és bont szakaszokra mindent, sok képpel illusztrál, pl. masszázstechnikákat, és külön függelékben is magyaráz képekkel. Laikusok, és szakemberek számára is hasznos és használható az ismeretanyaga. Úgy kell olvasni szelektálva, hogy amivel nem tudtok ti se azonosulni, azt hagyjátok figyelmen kívül.

Muszáj annyit enni?

Ahogy már az évösszegzőben is megemlítettem, végképp kiderült számomra tavaly, hogy nem érdemes táplálkozással kapcsolatos könyveket olvasnom. A Muszáj annyit enni?-nek úgy vágtam neki, hogy egy érdekes és kicsit tudományos utazás lesz talán, végre tárgyi pontatlanságok nélkül, ami egy picit segíthet másoknak abban, hogy kevesebbet habzsoljanak. Bennem már valamikor átkattant ez a kapcsoló, de persze saját magam számára is megerősítő lehet, mert van, hogy az ellenállás és az akaraterő csökken az emberben. 

Az eleje még biztató is volt, és külön tetszett a szaklektori megjegyzés, hogy a cukor a könyvben végig a finomított szénhidrátot jelenti. 

De utána nagyon önismétló volt. Ezerszer leírta a cukor-zsír-só kombinációt, meg azt, hogy a különböző gyorséttermi és elősütött, töltött, krémes kaják milyen rétegekben foglalják magukban eme három összetevőt: cukor a són, só a zsíron, majd zsír zsíron... Nem is tudom hány ilyen mondat volt. 

A jutalmazó rendszer és a kondicionált túlevés elmagyarázása oké, de szintén rendkívül alapvető dolgokat prezentált vele. Amerikaiaknak íródott nagyon ez a kötet, és nem sok új infót tartalmaz azok számára, akik csak egy kicsit is tudnak a táplálkozásról, fogyókúráról, egészséges életmódról alapdolgokat. Az állatkísérletek közt persze volt néhány érdekes, hogy pl., hogy csaknem ugyanannyit hajlandóak dolgozni egy kar lenyomásával a patkányok a jutalmazó ételért, mint a kokainért, vagy hogy meddig mennek el az állatok a jutalomért, mire hajlandók még, illetve hogy van, amikor a túl édes már nem kell, és hogy ezért hogy lövik be a szintet az élelmiszeriparban, hogy ne gejl, taszító legyen, hanem csak simán többet akarj még. 

Az élelmiszeripar fogásai, stratégiái sem voltak olyan nagyon "meglepőek" vagy "leleplezőek", úgy gondolom. Ezekről már hallottunk, vagy ha nem vagyunk totál hülyék, fel is ismerjük őket. A reklámfogások, a jól elhelyezett plakátok, a megnevezésekkel való játék és trükközés... Az más kérdés, hogy sokszor tényleg működik, és fogsz kérni még egy extra feltétet, meg egy fagyit, és igen, kéred a plusz karamellt is rá, vagy alá, miközben tudod, hogy rászámláznak még +150 ft-ot, és kapsz cserébe annyi pluszcukrot, amennyit nem ért meg az egész. 

Kíváncsi voltam, milyen technikákat, módszereket fog ajánlani a végén, hogy hogy győzzük le a habzsolást, a többet akarást, hogy lehet tudatosan kevesebbet enni és nem bedőlni a túlevésre irányuló élelmiszeripari taktikáknak, de amit nyújtott segítség címszó alatt, az szerintem röhejes volt. :) Mondd magadnak hogy ennyi éppen elegendő volt! :D Meg menj más útvonalon haza, ne a kedvenc fánkozód felé! :D Aha, oké. 

Az sem tetszett, hogy milyen kategorikusan kijelentette, hogy a súlyunk attól függ, hogy mennyit eszünk... (hát azért... )

Amikor megvettem, jó érzékkel azzal beszélt rá a standnál az eladó, hogy az ő férjére olyan nagy hatással volt ez a könyv, hogy azóta teljesen és gyökeresen megváltoztatta a táplálkozását. Ezt csak azért írom, hogy lehetséges, hogy valakinek tényleg segít ez a kötet, nekem nem szimpatikus és túl semmitmondó.

Értékelés: 10/3,5 Önismétlő, unalmas és totál triviális dolgokat mond, persze kicsit szakdolgozat-köntösben. Tipikusan olyan, mint egy TLC-s, vagy Ozone Networkös 1 órás ismeretterjesztő műsor, ami nem jelent különösebb agytágítást (inkább féltudományos szófosást), viszont szerepel benne mondjuk Tracy (32), aki beszámol arról, hogy nem érti, miért is kíván még többet enni az első cukorborítású fánk után, vagy hogy hányszor tér be a mekibe hazafelé menet, és hogy hát, ő nem is eszik sokat, mégis hízik egyfolytában stb. Aztán jön Dr. Johnson/Smith/Cooper (45) az akármelyik egyetemről és mond 4-5 mondatot a jutalmazó agyi idegpályákról, blabla, közben néhány patkányorrocskát és kémcsövet látunk... és mit csinálunk? Elkapcsolunk. :) 

A slusszpoén az volt, amikor a vége felé a szerző leírta, hogy egyszer egy prezentációban 10 percben áttekintő összefoglalást nyújtott ennek a könyvnek a tartalmáról. Nem tudtam másra gondolni ezt látva, mint arra, hogy igen, bizony egy 10 perces diasorral is el lehetett volna mondani a lényeget, de ez itt 300 oldalon volt elregélve... 

Ez volt tavaly a 10. és egyben utolsó várólista csökkentős könyv, amit sikerült kipipálni a listámról. 

Stephen Hawkingról

Nagy "rajongója" vagyok Stephen Hawkingnak, olyan módon, ahogy nagy tudós elmékért rajongani lehet: távolságtartóan, és a laikusok minden tudatlanságával. 

Hawking egy hatalmas tudású ember, felemelő személyiség, az egyik legnagyobb élő elme. Csodával határos, hogy egyáltalán még köztünk van.

A napokban elolvastam Az én rövid történetem című önéletírását, amiben sok a családi kép, mesélős, valóban rövid és humoros is, mégis töményen tele van fizikával. Fekete lyukak, görbülő tér-idő és kvantumelmélet még hagyján, de a kezdeti fejezetek után viharos sebességgel veti magát Cauchy horizontok és kozmikus húrok közé. Nem tud vele megbirkózni az agyam. Persze elolvastam a könyvet végig, de azon törekvésemet, hogy kicsit jobban beleássam magam Hawking révén a kozmológiába és a fizikába, elvetettem. Az idő rövid történetével (A Brief History of Time) akartam ugyanis folytatni, de már látom, hogy az a kötet és információmennyiség (avagy mélység) már végképp sok nekem mint laikusnak. Ismeretterjesztő tv-sorozatairól azért még nem tettem le, sok mindent meg lehet azokból is érteni, azt gondolom. 

A könyvben volt egy tudományos témafelvetés, ami megfogott, méghozzá azért, mert rögvest a Harry August csodálatos élete jutott róla eszembe, ami a tavalyi év egyik meghatározó  könyvélménye volt. Ez az elmélet pedig a nagypapa-paradoxon az időutazáson belül. Harry Augustra nézve esetleg kicsit spoileres (?) lehet, szóval az utánajárással csak óvatosan. :) 

Akinek szintén magas a fizika, de érdekli a nem mindennapi tudós története, nézze meg A mindenség elmélete című filmet (The Theory of Everything), ami Jane Hawking memoárja (Travelling to Infinity - My Life with Stephen) alapján készült. Én néhány hónapja láttam, és imádtam. Érzelmes, drámai, romantikus. Már a film pár perces trailere is végtelenül megható. 

Eddie Redmayne olyan kiváló alakítást nyújt, hogy az ember szinte meg is feledkezik róla, egy színészt lát, nem az igazi Hawkingot. Oscart is kapott érte. 

A Jane-t alakító Felicity Jones is remekel, arcjátékában ott van minden kimondatlan apróság. 

Íme egy kép a valódi, és a filmbéli esküvőről:

Bal oldalon Stephen Hawking és Jane Wilde, jobb oldalon pedig az
őket alakító Eddie Redmayne és Felicity Jones.

Hawkingnak még az úgymond lecsupaszított fizikája is nehéz, valljuk be. Persze ettől még nem szűnök meg csodálni őt és azokat is, akik értik a mondandója lényegét. Az emberi oldal pedig... nos, bármily furcsa is, Hawking azt mondja a könyvében, hogy teljes élete volt. Van családja, gyermekei, rengeteg helyre utazott el, államfőkkel, tudósokkal találkozhatott. Humorral és öniróniával szemléli az életét. Minden becslés ellenére ma is él és kommunikál, ha nehezen is. És gondolkodik, szüntelenül. 

"Testi fogyatékosságom nem jelentett túl nagy akadályt a tudományos munkámban. Bizonyos értelemben talán még a javamra is szolgált: nem kellett előadásokat tartanom és egyetemisták oktatásával foglalkoznom, és nem kellett végigülnöm unalmas és időrabló bizottsági üléseket. Így aztán teljes egészében a kutatásnak tudtam szentelni az életemet." 

Lego-Hawking. :)

A marsi - a filmélményről

Forrás

Nemrég, és szerencsére nem sokkal az olvasás után, megnéztük moziban A marsi filmváltozatát, a Mentőexpedíciót, ami az évszázad melléfogása címválasztás terén, ahogy a könyv rajongóival hallgatólagosan megegyeztünk erről. Szóval legyen csak A marsi. 

Matt Damon alakítja a főszereplőt, Mark Watney-t, aki ugyebár egy szerencsétlenség folytán a Marson ragad, az expedíció többi tagja pedig hazaindul, mert őt halottnak hiszik - homokvihar, a biomonitora nem közöl életjeleket stb. Watney-nak ezután gondoskodnia kell magáról, hogy túlélje a hátralevő Sol-okat a következő Ares Mission érkezéséig... A dolgok persze máshogy alakulnak, sikerül kapcsolatot teremteni a NASA-val is, akik mindent megpróbálnak megtenni, hogy hazahozzák Watney-t, élve. 

Bring him home!

A film előtt sok kételkedőtől hallottam, hogy hát ebből ugyan hogy csinálnak majd filmet, némafilm lesz-e... Megmondom őszintén ezek a megnyilvánulások engem piszokul idegesítettek. Mert egyrészt, egy olyan jó rendező, mint Ridley Scott, igenis lekötne minket akkor is, ha alig lenne szöveg, és láttunk már korábban is olyan filmeket, ahol nem kellett, hogy sok szereplő rohangásszon, mégis odaszegeződtünk a székhez. Jó példa erre a Robert Zemeckis által rendezett Számkivetett (Cast Away), de láttunk már egyetlen szobácskában játszódó filmeket is, szóval az, hogy valamit ingerszegénynek gondolunk és kevés a párbeszéd, még nem jelenti azt, hogy rossz film lenne belőle... A marsinál bennem eleve fel sem merült ez a dolog, mert nem ingerszegény, és hiába hogy a könyvben "log entry"-ket írt, hát ezt könnyedén lehetett adaptálni a vászonra videonaplóval, ahol beszélget kicsit a semmibe. Jól be lehetett mutatni, hogy építkezik, javítgat, kertészkedik, hogy örül az eredményeinek. Nem utolsósorban pedig a kételkedők elfelejteni látszottak azt is, hogy a könyv egy része a NASA-ban, a Földön és a Hermes űrhajón is játszódik, tehát hogy egy unalmas egyszereplős némafilm lenne, az ki volt csukva kezdettől fogva. 

A film szerintem remek lett, kellően látványos (3D-ben néztük), kellően izgalmas, jó adaptációja a könyvnek, nem sok minden maradt ki. 

Amerikai és hálivúdi fíling, Armageddonos érzések voltak bennem persze, de ez elkerülhetetlen volt egy ilyen megmentős filmnél, és szerintem nem vitték túlzásba. Kicsit el is szorult egyszer a torkom, és újra izgultam Watney-ért, az Mars Robinson Crusoe-jáért. :) 

Nagyon örülök, hogy nem változtatták meg Mark hátterét, nem raktak mögé egy otthon könnyek közt várakozó családot és kisgyereket - az egyik trailer-jelenetből erre lehetett hirtelen következtetni, de az szerencsére egy másik legénységi tag otthonról jött videoüzenete volt., hamiskásan összevágva Mark fejével. 

Vankit Kapoor nevét átváltoztatták Vincentre, ami kis változás, de kár érte, egy jó kis nem szokványos név volt. :) Szerettem a mellékszereplők alakítását is, Jeff Daniels, Sean Bean, Donald Glover és Chiwetel Eljofor (ő volt az említett Vincent - micsoda neve van igazából.. :)) is szuper alakítást nyújtottak, nem hiányzott a humor sem, de meredek jelenetekből, a feszültségből sem volt hiány. Minden ki volt adagolva. 

A Zemberem szerint inkább egyszer nézős film, de én valószínűleg még benevezek rá, meg a könyvre is, hisz nagyon szerettem. Azt viszont meg kell hagyni, nekem is inkább az Armageddon a többször nézős - nem mintha tök ugyanaz a téma lenne, mert korántsem. 

A Bálna rendezvénytermében felvett egyik jelenet.

Meglepő volt, hogy mennyi magyar van a stáblistán. Szinte teljes egészében Magyarországon forgatták a filmet, a Zemberem fel is ismert egy-egy helyet, pl. a Hungexpót, ami a californiai Pasadena JPL-helyszíne volt.. A filmben szerepelt Oroszlán Szonja is. 

A marsi sivatag jeleneteit a jordániai Wadi Rumban vették fel (vad iramban :D )

A könyvről írt posztomat >itt<, a filmet az imdb-n >itt< találjátok. 

Ebben a cikkben minden forgatási helyszínt megtaláltok Mo-ról. 

Nézzétek meg! Vagy már láttátok? Nektek hogy tetszett? 

Rich Purnell, azaz, az őt alakító Donald Glover

Andy Weir: The Martian - A marsi

Sokáig kerülgettem ezt a könyvet, pedig nem kellett volna, hiszen ha belegondolok, szeretem én az űrbéli kalandozásokat, elég csak Calderonra gondolni, de izgat minden más is, ami egy kicsit NASA, egy kicsit amerikai, és hát mit tagadjam: az Armageddon a kedvenc filmjeim közé tartozik.

A marsi egy remek szórakoztató könyv, nagyon élveztem olvasni és szerettem a főszereplő, Mark Watney személyiségét, karakterét. 

Watney - aki egyébként gépészmérnök, és botanikus is -, egy szerencsétlenség során, társaitól elszakadva a Marson ragad, a többiek halottnak hiszik őt, és így nélküle indulnak vissza a Földre. Watney az első kétségbeesés után nem adja fel, hanem megteremti a túléléséhez szükséges körülményeket. Mindent kiszámol, megtervez, felépít... Az élelmiszer és vízkészleteket beosztja, és eltervezi, a 4 év múlva (!) érkező következő küldetés legénységével majd hazamegy - a dolog persze kicsit másként alakul majd. Vizet állít elő, krumplit termeszt (vittek némi földet magukkal, és krumplit is, egy hálaadásnapi ebédhez), és megtalálja a módot, hogy kommunikáljon a NASA-val, bár tény, hogy előbb ők veszik észre, hogy hoppá, valami mozgolódás mégiscsak van a bolygón. A könyv váltogatja a nézőpontokat Marktól - akinek a naplóbejegyzéseit olvashatjuk, és a scripteket arról, amit a NASA-val kommunikál -, a NASAig, és aztán a Hermes nevű űrhajóig, ami Mark maradék legénységét viszi hazafelé. Valamikor nekik is meg kell tudniuk, hogy a társuk mégiscsak életben van... Az egész ügy persze nemzetközi visszhangot kap, mindenki Watney-t figyeli, a NASA felvételek is nyilvánosak, nagy médiaszenzáció lesz az egészből, amerikai módra. Hogy végül mi történik, és hogyan, azt nem árulom el, de rengeteg kalandon, és olyan dolgokon kell Marknak átverekednie magát, amit néha kész csoda, hogy túlél.

“If the oxygenator breaks down, I’ll suffocate. If the water reclaimer breaks down, I’ll die of thirst. If the Hab breaches, I’ll just kind of explode. If none of those things happen, I’ll eventually run out of food and starve to death. So yeah. I’m fucked.” 

Jelenetek a filmből.

“I started the day with some nothin’ tea. Nothin’ tea is easy to make. First, get some hot water, then add nothin’.” 

Őszintén megmondom, bármennyire is éreztem a hollywoodi amerikaiságát az egésznek, mégis élveztem. Kis tudományoskodás, kis MacGyverkedés a Marson, és persze maga a túlélési ösztön. Elképesztő, hogy Mark miket tett meg, hogy nem adta fel már az elején, hogy soha nem volt hajlandó ténylegesen kilátástalannak látni a helyzetét, bármi adódott is. Rengeteg mechanikai, műszaki rész van, a segélycsomag Marsra szállításától kezdve, a járművek átalakításáig, napelemek, akkumulátorok kérdése, víz-előállítás... de nem volt zavaró. Belekötni meg nem akarok, bár a krumplitermesztés némileg elszállt ötletnek tűnt, és nem tudom, vajon ez sikerülne-e tényleg, ilyen körülmények közt... 

“I don’t want to come off as arrogant here, but I’m the best botanist on the planet.”

A magyar borító, Fumax.

Azt hiszem én - azon túl, hogy sose mennék a Marsra, ha már ott vagyok, és ottragadtam, beadtam volna magamnak a halálos dózis morfiumot, ami a készletekben van. Még esetleg előtte megeszem az élelmiszer-készletet. :) Külön elismerést érdemel a fegyelmezettség, amivel beosztotta az ételt. Mert az egy dolog, hogy tudod, hogy meddig jössz ki, ha ennyid van, és mondjuk csak 3/4 adagokat ehetsz, de hogy ezt képes is legyél betartani, hosszú időn keresztül és minden körülmények közt, és hogy képes legyél letolni a torkodon a háromszázadik krumplit is, mert nincs más, ahhoz azért kell akaraterő, és elszántság. 

“Me: “This is obviously a clog. How about I take it apart and check the internal tubing?” NASA: (after five hours of deliberation) “No. You’ll fuck it up and die.” So I took it apart.”

Bírtam a szórakozási formáit is Watney-nak: a legénység többi tagjának cuccaiból válogathatott. Így aztán kénytelen volt disco zenét hallgatni - és könyörögni a NASA-nak, hogy küldjenek valami más zenei műfajt a segélycsomagban - és Poirot történeteket olvasni.

“I can't wait till I have grandchildren. When I was younger, I had to walk to the rim of a crater. Uphill! In an EVA suit! On Mars, ya little shit! Ya hear me? Mars!” 

Most jön a film a könyvből, Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével. Én nagyon várom, még akkor is, ha egy kicsit egy második Armageddon lesz. ;)

Értékelés: 10/9,5 Nagyon tetszett, lekötött, imádtam Mark stílusát, a rendíthetetlen öniróniájával, és talpraesettségével. Egy jó kis regényfigura, ahogy többen írták már: egy Robinson Crusoe, a Marson. :) 

A regényt egyébként a szerző először részletekben közölte az interneten, később kiadta Kindle verzióban a legkevesebb letölthető összegért, és akkor még többen leszedték, mint amikor még ingyenes volt. Végül eljutott a papírkönyvig is, és audiobookig, most pedig már nemsokára a moziban is nézhetjük. :) Szép kis sikertörténet.

Jó kis nevek voltak a Marson: Acidalia Planitia, Schiaparelli. Arabia Terra.

Ó, és még valami: szigetelőszalag! Mindenre jó. ;) 

“Also, I have duct tape. Ordinary duct tape, like you buy at a hardware store. Turns out even NASA can’t improve on duct tape.” 

“Yes, of course duct tape works in a near-vacuum. Duct tape works anywhere. Duct tape is magic and should be worshipped.” 

Ne fogjátok vissza magatokat, és ajánljatok nekem még hasonló könyveket, ha tudtok, mert ez nagyon bejött. :) 

A film trailere:

Visszatérés Gerry bácsihoz

Bár nem egészen erre gondoltam, amikor azt mondtam, megint állatosat, és kiváltképp Gerald Durrellt szeretnék olvasni, mégis úgy alakult, hogy a visszatérést két rövid válogatással kezdtem, Gerald Durrell történeteiből, hangoskönyv formájában. 

Gyerekkoromban és kiskamaszként teljesen beleszerettem Durrellbe, ami nem csoda, mert én is állatbarát vagyok, és a biológia, természettudomány iránt mindig is érdeklődtem, így az lett volna meglepő, ha nem köt le a néha már-már tudományos-ismeretterjesztés, ami regénynek álcázza magát. Szerettem Gerry gyerekkori, korfui kalandjait, és az összes emberi és állati csudabogarat, akiket felsorakoztatott. Többször könnyesre nevettem magam a családi kalamajkákon, az állatok képtelen történetein, a gyűjtéseken, és emlékszem, sokszor-sokszor azzal csuktam be a könyveit, hogy konkrétan hangosan megköszöntem neki az élményt. :) 

Bakancslistám elemei közt szerepel a korfui villák és a Jersey szigeteken található Durrell Wildlife Park meglátogatása. És az életmű elolvasása is (17 könyvél járok azt hiszem). 

A hangoskönyvek közül A feltalálók és a Repülő virágok mezeje került most sorra. Igazság szerint nem nagyon szeretem az ilyen válogatásokat és rövidítéseket, de mint mondtam, kedvcsinálónak és házimunka közbeni büntetlen szórakozásnak kiváló volt. 

A feltalálók nem tetszett annyira, néhol kicsit unalmasnak találtam, kedvenc részem a hajóskapitányos volt, amikor Gerry elmeséli miben és hogyan előztek már meg minket az állatok, milyen fantasztikus feltalálók is ők (elektromosság - elektromos angolna, ultrahang - denevérek stb.).

Sinkó László felolvasása nem tetszett. 

A Repülő virágok mezeje sokkal szórakoztatóbb volt, és nem csak Szacsvay László miatt, aki remekül olvas fel, hanem a történetek a gyűjtőutakról és az állatokkal való kapcsolatáról sokkal inkább olyanok voltak, amilyenek rémlettek gyerekkoromból. Sörényes Sára volt az egyik kedvencem, de élvezettel figyeltem a többi állatságot is. 

Értékelés: A feltalálók: 10/6,5 Repülő virágok mezeje: 10/9

Pokoljárás

Dan Brown: Inferno

Elkezdtem írni ezt a posztot vázlatba, és valami borzalmasra sikerült. Rossz volt visszaolvasni is, személytelen, jellegtelen, unalmas, úgyhogy nyomtam egy delete-et és újraírom, mennyire is tetszett ez a szórakoztató utazás Firenzébe. Kategóriákkal jobb volt, mint az előző könyv amit a szerzőtől olvastam, Az elveszett jelkép, visszaidézte azt a hangulatot, nyomozást, és jelképrendszereket, amikért megszerettem annak idején az írásait.

"Abandon all hope, ye who enter here."

"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."

Miért volt olyan jó olvasni?

Először is, rendhagyó in medias res kezdéssel indul. Langdon professzor Firenzében ébred fel, egy kórházi ágyon, lőtt fejsebbel, és semmi emlékképpel az előző két napjáról. Sőt, még ikonikus Mickey Mouse karórája is eltűnt. A puzzle összerakásához azonban nem ideálisak a körülmények, egy Langdont üldöző bérgyilkos tűnik fel ugyanis a kórházban, és Robert menekülni kényszerül orvosával, Sienna Brooksszal együtt.

Teli van Olaszországgal, Firenzével és Velencével, csodás olasz épületekkel, a Palazzo Vecchioval, a Boboli kerttel, Pitti Palotával, Szent Márk térrel... és még egy másik ország híres helyszínével is, ahova végül kilyukadnak a csapattagok a feltételezett vírus nyomában... 

Gates of Paradise in Florence Babtistery

Bioterrorizmus, WHO, transzhumanizmus. Dan Brown mesterien ötvözte az irodalmi, vallási, kulturális jelképeket Dante segítségével, a világ túlnépesedésének matematikai és a génmanipuláció etikai kérdéseivel, beleoltva mindezt egy pörgős, izgalmas, a tőle megszokott néhány órányi hajszába, aminek során persze nem minden és nem mindenki az, aminek látszik. 

Az előző könyv amerikaias leegyszerűsödésének (én legalábbis olyannak éreztem) itt nyoma sincs, komoly kérdéseket feszeget a szerző, és elég határozott véleményeket ad a szereplők szájába is, amitől valahogy kénytelen az ember elgondolkodni, mi is lehetne a megoldás, ha egyáltalán van, egy túlnépesedő bolygón? 

Te megnyomnád-e a gombot? 

" (...) consider this. It took the earth's population thousand of years-from the early dawn of man all the way to the early 1800s-to reach one billion people. Then astoundingly, it took only about a hundred years to double the population to two billion in the 1920s. After that, it took a mere fifty years for the population to double again to four billion in the 1970s. As you can imagine, we're well on track to reach eight billion very soon. Just today, the human race added another quarter-billion people to planet Earth. A quarter million. And this happens every day - rain or shine."

Kicsit úgy érzem jót tesz Langdon profnak és a regénynek is, amikor Európában bóklászik, és itt bogozza össze a szálakat minden lehetséges jelkép közt. Olyan hihető az egész, hogy szinte összeesküvéselméletet sejtesz az Isteni színjáték sorai mögött is. Dan Brown szerintem teljesen egyedülálló ebben a maga teremtette kulturális-kalandregény műfajban.

Il Duomo

A pestis megidézése, a menekülés, a visszatekintésekből megismert Bertrand Zobrist, a Consortium és a WHO titkai, Dante maszkja és a tulajdonképpeni "megoldás" teljesen lekötött, alig vártam a végkifejletet, amiben minden elem a helyére kerül, és a kirakós összképén még mindig lehet agyalni. Komplex, jól sikerült regény, ami a sok okossága ellenére nagyon szórakoztató és néhol kifejezetten thriller-szerű.  

“Only one form of contagion travels faster than a virus. (...) And that's fear.” 

A helyszínek különösképp vonzóak voltak számomra, jártam már Firenzében és Velencében is, igaz, előbbire kevésbé emlékszem sajnos. Érdekes élmény volt, amikor leírják a Gates of Paradise-t, és döbbenten rájönni közben, jé, én ezt mintha láttam volna, és persze hogy láttam.

Érdemes utánakeresni a Wikipédián is a helyszíneknek, festményeknek, épületeknek, de akár a transzhumanizmusnak, és a regény wikipédiás lapját is jó volt átolvasni, persze szigorúan a befejezés után, mert ott nagy a spoilerveszély. 

“Remember,” she said, “ninety percent of personal recognition is body language, so when you move, move like an aging rocker.” 
Aging, I can do, Langdon thought. Rocker, I’m not so sure."

!!!SPOILER!!!

A regény végéről nem tudok spoilermentesen nyilatkozni. 

Tetszett, hogy végül egy ilyen vírusvektorral oldották fel (?) a feszültséget, bár kétségtelenül ez is problémás, és persze hogy az emberiség egyharmada nem akarna terméketlenné válni (vagy legalábbis nem biztos, hogy az az egyharmada, akik valóban azzá váltak). Szóval elég humanitárius megoldás lett a bioterrorizmusból, ahhoz képest, hogy a bubópestist szuggerálták belénk egész végig. 

A sterilitás mint megoldás a bolygó túlnépesedésére, nos, ha tetszik ha nem, véleményem szerint ez már elkezdődött - nem mi generáltuk persze, hacsak nincsenek titkos Bertrand Zobristjaink, de elég sok ember válik terméketlenné a sok stressz, vagy épp a vegyi anyagok miatt, egyre több a meddő pár, sokaknak csak sokadszorra, vagy csak lombikprogramokkal lesznek utódaik. Szerintem ez mind önszabályozás valamilyen magasabb szinten. De alacsonyabb szinteken is találkozhatunk vele, vegyük csak például hogy van, ahol meg van szabva, hogy csak egy gyereked lehet. 

Ha tetszik ha nem, bizonyos szempontból tényleg elkerülhetetlen a katasztrófa, amit a Föld túlnépesedése okoz, és a matematika megdönthetetlen. Egyszerűen túl sokan kezdünk lenni... megmentik a 400 grammos újszülöttet is, nincs Taigetosz, jók a gyógyszerek, egyre tovább élünk, szerveket növesztünk, de hová fog ez vezetni? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken lehet tovább filozofálni az Inferno után... 

Persze el lehet kanyarodni inkább Dante Isteni színjátéka felé is, az kicsit nyugalmasabb terep... ;)

!!!SPOILER VÉGE!!!

Értékelés: 10/10 Nem nagyon ingott meg ugyan a hitem Dan Brownban Az elveszett jelkép után, mert hűséges vagyok a kedvenc szerzőimhez (írhatnak bármit, én megemésztem :D), de az biztos, hogy az új regény, az Inferno teljességgel visszaállította a mutatót. Azoknak is ajánlom, akiknek annyira nem tetszett valamelyik írása, kifejezetten jól sikerült kötet lett, jó témaválasztással, szép helyszínekkel, ütős gondolatokkal, és nem csak egy szokványos kódfejtés. 

Szemünk világa

Harry Benjamin: Tökéletes látás szemüveg nélkül

Rámsüthetitek a bélyeget, én aztán válogatás nélkül olvasok mindent össze-vissza... persze ez nem teljesen igaz, de sok egyéb mellett, bizony ez a könyv is régóta érdekelt már, és nagyon örülök, hogy nemrég meg tudtam venni használtan. Hogy miért figyeltem fel rá? Mert a molyon az értékelések között megakadt a szemem azon, hogy valakinek 3,5 dioptriát javult a szeme a könyvben ismertetett módszertől. Ami az egyik szememen mondhatni a tökéletes látás elérése lenne újra... Rövid is, érdekel is, biológia is, és még hasznos is lehet - ennyi érv kombinációja már bőven elég volt, hogy magamévá is tegyen a kötetet. 

A könyv iszonyú régi, a 20-as években íródott, mégis roppantul modern, és felvilágosult helyenként, de ez lehet, hogy azért van, mert ez már átdolgozás. A lényegen ez persze nem változtat, a Bates-módszert mutatja be, ami egy szemtorna, vagy szemtréning, és semmi mást nem céloz, csupán a szemmozgató izmok ellazítását, a vérkeringés fokozását a szemben, és ezzel a látás javulását. Emellett javaslatokat tesz az étrend megváltoztatására is, ez már annyira nem érdekelt, illetve helyenként elrugaszkodottnak is találtam, a különféle szembetegségekhez írt 2-4-5 napos böjtöket (kackac), de maguk a gyakorlatokat nagyon hasznosnak látom. Az persze igaz, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt kell-kéne fogyasztani, és nagyon is egyetértek azzal a részével is, hogy a cukor és a finomított szénhidrát is kifejezetten rosszat tesz a szemnek - is. Ennek hatásában 100%-ig biztos vagyok, és ennek tudom be azt is, hogy az életmódváltásomat követően nemigen romlott a szemem - vissza kell keresnem, de talán a korábbi évenkénti, kétévenkénti romlás helyett, volt talán egy egyszeri negyed vagy fél dioptria, és azóta ugyanaz, már hosszú évek óta. Az étrendi tanácsok tehát főleg azért nem érdekeltek, mert ezek jó részét már régóta integráltam az életembe. Az viszont pl. jó volt, hogy felsorolta szépen, miben van a legtöbb A-vitamin (a répán kívül).

Érdekes, hogy milyen egyszerű dologra világít rá, hogy tulajdonképpen nem csak arról van szó, hogy a sugárizom változtatja a szemlencse alakját, így változik a retina-lencse távolság, hanem a szemmozgató izmok is befolyásolják, változtatják a szemgolyó egészének alakját. Így ha azok a megfelelően ellazult állapotukba vissza tudnának kerülni, a szemgolyó alakja is az ideálishoz közelítene, nem lenne megnyúlt, mint a rövidlátóknál, vagy hossztengelyében összeszűkült, mint távollátóknál vagy az időskori szemromlásnál (presbyopia). 

A természetgyógyászat egy jó része nekem humbug, még akkor is ha sokan esküsznek rá, mert igenis van, amit nem lehet füvekkel meg egyéb "maszlaggal" meggyógyítani, és nem értek egyet az oltások vagy gyógyszerek ellen tiltakozókkal sem - egyszóval inkább a tudomány oldalán állok a fő vonalakban. Ugyanakkor sok minden van a népi gyógyászatban amit ésszel, okosan lehet használni - pl. ilyenekre gondolok, hogy párakötés, jegelés, egyszerű, de nagyszerű ma is működő dolgok - vagy mondjuk a csontkovácsolásban, gyógytornákban is van valami, ezt saját bőrömön is tapasztaltam már, amikor úgy kinyomkodták a gerincemből, keresztcsontomból a kis feszültségeket, hogy úgy jöttem ki, mint egy frissen megolajozott bádogember. :) Mindig van bennem egy kis érdeklődés, és ha logikusan, okosan van elmagyarázva egy ilyesféle módszer, illetve nem látom azt se, hogy esetleg ártalmas lehet, vagy szimplán csak valamit el akar adni nekem, akkor vevő vagyok rá. 

Így vagyok most a Bates módszerrel is. Logikus volt amit leír, nem vitte túlzásba az áltudományoskodást, amit  a szemről leírt, az valóban úgy van. Félreértés ne essék, nem várom a csodát, és nem hiszem igazán, hogy pár hónap múlva már nem lesz szemüvegem, de azért megmozgat ez az egész, és főleg a lehetősége, hogy ha mást nem, legalább felfrissítsem a szemeimet, hiszen mire mennék nélkülük - elég csak az olvasásra gondolnunk ;)... 

A gyakorlatok a szemek takarásából, mozgatásából, tornáztatásából, fókuszálásból állnak, némi nyaktornával kiegészítve, sok pislogás, kis napfürdő (csukott szemmel!), hideg vízzel spriccelés. Nem hazudik, nem kell hozzá egy nap sok idő, hogy ezeket végigcsináljuk, csak hát ez meg az meg amaz mindig közbejön. Így, a szkeptikusoknak üzenem, hogy valószínűleg azért nem ilyen elterjedt ez a dolog, mert egyszerűen az emberek nem kitartóak, és nem veszik a fáradtságot, lusták. Érthető, mert mindig rohanunk, más dolgunk van, nem tudjuk úgy beiktatni a mindennapokba még a szemtornát is, épp elég, hogy ott van esetleg valami sporttevékenység, meg a fogmosás, arctisztítás, borotválkozás, esetleg egy szimpla reggeli torna, apróságok. 

De ha eléggé akarjuk talán mégis megy. Reggeli közben szemtorna, fogmosáskor a szemünkre is egy kis hideg spricc, rádiózás, hangoskönyvezés közben a szemem takargatása, és ami a legjobb: az OLVASÁS is elő van írva gyakorlatként. :)) Mekkora öröm volt nyomtatásban leírva látni, hogy az olvasás nem rontja a szemet, sőt, pihenteti. :) 

9 éves korom óta vagyok szemüveges, és szeretem is a szemüvegemet, nem hiszem, hogy meg tudnék tőle szabadulni, akkor is kéne nekem egy keret, ha tökéletesen látnék, mert az arcomhoz is hozzátartozik. De bármikor szívesen cserélném gyengébbre. A szemműtét is megfordult már a fejemben, de bevallom, félek tőle. 

Elgondolkodtatott, amit a könyv a szemüvegről írt, hogy milyen merev fókuszálásra kényszeríti a szemeket, és tulajdonképpen megakadályozza, hogy a szem megjavulhasson - jó jó, lehet fejet ingatni, hogy ez mekkora hülyeség, mert anélkül nem látunk, és  különben is, tovább romlik a szem, ha nem hordasz jó szemüveget... De tényleg? És nem lehet, hogy attól (is) romlik, hogy hordod a szemüveget? Nagyon kevés olyan eset van, amikor kisebb dioptriára kell váltani, sokkal inkább egyre nagyobb számú lencse kell, és aztán multifokális, vagy külön olvasó is... Gyerekkoromban, és később is, ha éreztem, hogy már kezd homályos lenni, azonnal mentünk orvoshoz, és erősebb szemüveget csináltatni. Sosem gondoltam eddig úgy a szemüvegre, mint ami köztem és a világ között állna, mert nyilván igen keveset látok nélküle (-4 körüli dioptriákkal), de mióta olvastam a könyvet, próbálok szemüveg nélkül lenni pár órát minden nap - és lehet, hogy ez placebo, mert sajnos azt is tudom, az hogy működik, ehh, de mintha tényleg pihentető lenne nélküle, amit eddig sose éreztem. 

A szemem egyébként 9 éves korom óta folyamatosan romlott tovább. Jónéhány éve nem romlott már (növésben való megállás, illetve a fent már említett életmódváltás is közrejátszik ebben), bár igaz, hogy 3 éve (kb), amikor a legújabb szemüvegem csináltattam, vacilláltunk a dokival, hogy kell-e az a negyed dioptria, de azt mondtam nem kell. Most viszont, egy fél éve, mintha mégis kéne. Mintha homályos lenne az rtl klub logo a tévén. Vagy csak pár felirat az út mentén... a számok az óralapon... és ez nem jó, de nem szeretnék megint erősebb szemüveget, és nem csak azért, mert egy vagyonba kerül... 

Tehát, ahogy mondtam, nem várom csodát, de bízok a kitartásomban, és megpróbálom a Bates-módszert.  Anélkül nem érdemes belevágni, hogy hinnék benne, úgyhogy hiszek benne. Én már akkor is elégedett leszek, ha ezt a kis csalóka negyeddioptriát, amit érzek a szemüveggel, felhozza, hogy ne kelljen újat csináltatni. Az, hogy erősnek érezzem a mostani szemüvegemet, szinte álomkép, de ám úgy legyen. 

Értékelés: 10/9 - re értékelem a könyvet, a levonás az utolsó fejezetek miatt van, az igazán elrugaszkodott, és túlzó, az étrendi megvonásaival, illetve felesleges szinte ugyanazokat leírni a különféle szembetegségek kezelésére. Az, hogy a módszert hányasra értékelem, egyelőre "homályos", de ha kitisztul a kép, akkor írok még róla. Mindenesetre - és ez nem kamu, mert mi érdekem fűződne hozzá, hogy hazudjak nektek, vagy magamnak - az első 2 nap után a mostani szemüvegben, mintha jól láttam volna az összes rendszámot, és helyiségnévtáblát, és nem volt meg az a kis plusz vonal és homályosodás a széleken. Lehet persze ráfogni, hogy ideális látási viszonyok, tiszta, napsütéses idő, kipihent, friss szem, placebo... de én akkor is úgy éreztem, és hát ki más láthat ki az én szememen keresztül?

Érdekel-e valakit a fejlemény, legyen-e róla poszt? 

A kötet teljes szövege megtalálható >itt<. >Itt< pedig csak a gyakorlatok.