2022. május 7., szombat

Poszt-turkáló: A türkizkék hegedű

A poszt-turkáló rovat felélesztése kapcsán jöjjön hát a bejegyzés a szintén kimaradt, második Dávid Veronos kötetről is. A türkizkék hegedű azért is különleges számomra, mert az elején, az előző kötet ajánlói közt az én posztomból is szerepel egy részlet benne. 

A türkizkék hegedűről 2011.07.07-én írtam a freeblogon:

Amikor Veron első kalandjait befejeztem, már előre vártam, hogy legyenek még róla történetek, kíváncsi voltam, milyen rejtélyek fűszerezik még Ókanizsa életét.

Amikor felröppentek a hírek a türkizkékről, nagyon örültem, és a borító megjelenésekor is elégedett voltam, folytatódott a tapétás vonal, a finom minta, a tusbetűk. :)

Amikor megtudtam, hogy a történet nem Ókanizsán játszódik, csalódott voltam. Bizony. Pedig nem kellett volna.

2022. április 10., vasárnap

A fekete zongora

Forrás.
Emlékeztek még a poszt-turkáló rovatra? Azokat a könyves bejegyzéseket mentettem át ebben a rovatban a blogspotra, amiket annak idején a freeblogon lehetett elérni - amíg az be nem mondta az unalmast. 2014 és 2018 közt sok-sok posztot tettem ki a régiek közül erre a felületre is, és úgy gondoltam meg is vagyok, a többi nem annyira érdekes, nem aktuális, nem sikerült jól, vagy csak töltelékposzt volt, a rovatot pedig megszüntettem. 2020 áprilisában tűnt fel egy "hiányzó", a Bogár bárd meséi, amivel mégis kiegészítettem az "előtrúrt" bejegyzések sorát.
Nemrég pedig egy barátnőm próbált keresgélni a blogon, és meglepetten vont kérdőre: A fekete zongoráról nem írtam? És hát dehogynem... Azt hiszem ideje lesz még egyszer, friss szemmel átnézni, nem maradt-e ki valami mégis, aminek itt a helye. ;) A Dávid Veron sorozat főleg ne legyenek hiányos! 2010.08.10.-én írtam A fekete zongoráról:

2022. április 9., szombat

Márciusi zárás - 2022

Forrás.
Mindenki panaszkodni szokott az idő múlására, én viszont most valahogy örömmel konstatáltam, hogy végre repülnek a hetek. Jó ideje más ritmusúnak érződik az idő, nekem vánszorgott, csigalassúság jellemezte. A március viszont elröppent, és bár sok egyéb dolog miatt egyáltalán nem az olvasás dominált benne, azért beszámolok a könyves apróságokról.

Márciusban 5 könyvet fejeztem be - hurrá! -, ami baromi jól hangzik ugyan, de azért nem volt olyan egetrengető teljesítmény, főleg, hogy volt benne három mese is. Az igazán szuper viszont az, hogy ebből az 5 könyvből 4 az idei várólista csökkentős listámról került ki, szóval számottevő volt a haladás ezen a téren. ;) 
Elég egyenlőtlen volt az eloszlás viszont, főként a hónap első felében tudtam csak olvasni. A második fele kicsit káoszos volt, és nem volt kedvem még a megkezdett audiobookomhoz sem (South of the Buttonwood Tree). 
Az elolvasott könyvek közül maradandó élmény volt Rene Denfeld: The Child Findere. A mesék közül nagyon tetszett A boszorkánycica, Harcos Bálinttól, és a különös atmoszférájú A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket is.

Egy Book24-es, 32%-os akció miatt 3 új könyvvel bővült a könyvtáram, és bevallom töredelmesen, kissé elhamarkodottan nyomtam a rendelés gombra, de megbocsátom most magamnak az impulzusvásárlást, úgysem tartok még sok beszerzésnél idén. 

A három szerzemény: 
  • Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból - eredetileg csak ezt akartam megvenni... :) Sőt, recit szerettem volna kérni, de még jó, hogy nem tettem, teljesen alkalmatlan vagyok most határidők tartására. Ez a könyv egyébként a Mielőtt a kávé kihűl folytatása, ami nagy kedvencem lett néhány éve. 
  • Catherine Gilbert Murdock: Da Vinci macskája - elcsábított a színes-szagos küllem, az érdekes cím, és csak kézbe véve vettem észre, hogy ez kissé inkább ifjúsági jellegű könyv, Manó könyvek kiadás. Nem tudom miért nem néztem meg jobban picit - rejtélyes történelmi kalandregényre számítottam. Na persze még lehet jó, előbb-utóbb kiderül. 
  • Sándor Iván: Szakadékjátszma - hívószó: sakk. A Queen's Gambit óta ennyi is elég. :D 
Saját kép.

Márciusban 4 posztot írtam a blogra, ami nem rossz teljesítmény, és még az eloszlás is jó lett: havi zárás, két könyvajánló, és egy témázós poszt, ezúttal a női sorstörténetekről, erős női karakterekről. A Témázás egyébként egy picikét ismét kifulladt, úgyhogy szünetet fogunk tartani. ;) 

Az áprilisom eddig szintén nem az olvasásról szólt, de szeretnék kicsit itt-ott a kanyarban visszatalálni hozzá. Persze rengeteg verses mesét olvasok fel (újramegújra), vannak olyanok, amiket még nem is jelöltem olvasottnak, pedig..., meg nyomkodom a hangokat kiadó elemes lapozókat, de azért jó lenne valamibe jobban belemerülni. 
Ha mást nem is, a megkezdett könyveimet szeretném ebben a hónapban befejezni. Ezek Pamela Druckermantól a Nem harap a spenót, és a már említett audiobook, a South of the Buttonwood Tree, Heather Webbertől. Jó lenne esetleg újabb várólista csökkentős könyvbe is belefogni. 


A többiek zárása: 


2022. március 30., szerda

Nők és női sorsok

Forrás.

A Témázunkban ezúttal a Girl power - kedvenc női karaktereink, inspiráló történetek, memoárok című téma kerül sorra, amiről szerintem végtelen hosszan lehetne értekezni, mert rengeteg szuper történetet írtak már erős női főhősökkel, szimpatikus nőalakokkal, a női sorstörténetekről - legyenek azok bár fiktívek, vagy önéletírások - nem is beszélve. Mondhatnánk ugyan, hogy ezek mostanában szaporodtak meg, de szerintem nem mondanánk teljesen igazat. Nekem több régebbi női sorsos könyv is felrémlik, már 10-15 évvel ezelőttről is. Akkor adták ki Waris Dirie írásait, és Jean Sasson is akkor robbant be a Hercegnő trilógiájával, amihez aztán később sok más kötetnyi történetet írt még - azokkal még nem volt időm megismerkedni. 

A teljesség igénye nélkül, álljanak itt azok a női sorstörténetek, amik tetszettek nekem: 

  • A már említett Waris Dirie-Catheline Miller könyvek: A sivatag virága, Sivatagi hajnal - olvasmányos, de elég megrázó történet, a Szomáliában született, modellé vált nőről, aki rengeteg viszontagságon ment keresztül. Nehéz olvasmány, annyira az volt, hogy a második részt végül még a mai napig nem olvastam el. 

  • A szintén említett Jean Sasson, Hercegnő trilógia. Ablak nyílt ezekkel a könyvekkel a Szaúd-Arábiai királyi család rejtett világára, a női sorsokra a fátyol mögött. Szintén eléggé megviseltek ezek a könyvek, és a nehéz életutak benne, de nagyon szerettem olvasni, és akkortájt lépten-nyomon ajánlottam mindenkinek. 

  • A közelmúltból nagyon emlékezetes és igazán erős, erőteljes, valóban inspiráló női életút volt számomra Michelle Obama könyve, a Becoming
    Michelle egy igazi ikon. Határozott, intelligens, emberi, és méltóságteljes, minden helyzetben. Végtelenül szerény és szimpatikus tudott maradni a First Lady pozícióban is. Öröm volt olvasni a gondolatait, amik tényleg motiválóak, nem csak üres frázisok. 

  • Khaled Hosseini is eszembe jutott, bár tőle a kedvencem, a Papírsárkányok férfi életutakra és férfibarátságra fókuszál, azért szerettem a sztori "női párját" is, az Ezeregy tündöklő napot (A Thousand Splendid Suns). Hosseini történeteivel Afganisztánban nyerünk bepillantást a családok életébe. 
  • Az Egy Gésa emlékiratai is nagyon idekívánkozik, bár sajnos olvasni nem olvastam a könyvet, de a filmet számtalanszor láttam, és nagyon szeretem. Betekintés a japán kultúrába, és egy kislány története, akit eladnak gésának... 

Ami pedig a kedvenc női karaktereket, illeti, három név ugrik be elsőre: 

  • Hermione Granger - aki mindent tud, és mindent elolvas, és emellett remek barát
  • Beth Harmon - a sakkzseni, aki kitapossa a saját útját, igaz közben a démonjaival is meg kell, hogy küzdjön
  • Nina Markova - a badass vadászpilótanő

De a Harry Potter könyvekből akár több másik nőt is ki lehetne emelni, pl. Mrs. Weasley-t, és azt a bizonyos igazán odacsapós "Not my daughter, you bitch!" mondatát. Addig is szerettem őt, de ezzel egészen új szintre emelkedett. ;) 

És ti hogy álltok a női sorstörténetekkel, kedvenc nőalakokkal? Miket ajánlanátok szívesen? Ha van kedvetek, csatlakozzatok, és posztoljatok ti is a témában, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben!

A többiek írásai: 

Larawyn

Utóved (később csatlakozók):


2022. március 15., kedd

Kristen Kittscher: Paróka az ablakban

Jó régi tartozásom volt már ez a Főnixes kötet: 2014-ben vettem meg, és már a 2017-es várólista csökkentős listát is megjárta, mégsem került le róla, csak idén.

Nem hinném, hogy sokat ártott neki, hogy végül ennyit várattam, mert tulajdonképpen ugyanannyira "kinőttem" már belőle a korosztályos ajánlást tekintve 2014-ben is, mint most. Mégis érdekelt, két okból: sok blogger szerette, és értékelte nagyon jónak, és Hudácskó Brigi fordította, akivel volt szerencsém találkozni is, és aki a Popkult, csajok, satöbbi podcastból lehet ismerős.

A könyv egy üde, szórakoztató és izgalmas tini-krimi, amiben Young és Yang ügynök, azaz a 12 éves Sophie és Grace adó-vevősdi játéka, titkosügynökösködése, szomszédságban való kémkedése egyszercsak komollyá válik, amikor kék szedánnal megjelenik az FBI egy embere is... Céklalé vagy vér? Elcsípett mondatok egy telefonbeszélgetésben..., egy név..., és egy paróka az ablakban. Kiindulásnak vajmi kevésnek tűnhet - és a helyi rendőrség számára kevés is marad, Sophie és Grace mégsem adják fel a nyomozást, amikor a logika azt üzeni, jó nyomon járnak.

Az iskolapszichológus, Dr. Charlotte Agford a gyanús elem az egyenletben, aki történetesen Sophie-ék szomszédja. A lányok titkos kémkedéssel próbálnak megbizonyosodni arról, hogy Agford körül valami nagyon nincs rendjén. Szegény Sophie-nak ráadásul közben még terápiára is kell járni hozzá...

A nagyhangú Trista megjelenésével kap még egy kis plusz lendületet a sztori, nagyon-nagyon szerettem a karaktert, aki megingathatatlan, és leküzdhetetlen, és mindemellett rátermett, okos, és higgadt is. A kikezdhetetlen Trista mindenre tudja a megoldást. Tristát mindenkinek! :D

Ahogy várható, egy ponton a barátság meginog Sophie és Grace között, de szerencsére visszatalálnak egymáshoz, ez talán nem egy nagy spoiler egy ilyen jellegű történetnél. Sophie az elbeszélő, így az ő gondolatait ismerjük meg jobban, részletesebben. 

Elég akciódús a vége, és nekem tetszettek a fordulatok, illetve az, ahogy a lányok próbálták kibogozni a szálakat, és kikövetkeztették a dolgokat. Szerintem jól fel volt építve, volt benne logika, és valljuk be, ahol ők elbizonytalanodtak, ott - legalábbis 12 évesen biztosan - mi is elbizonytalanodtunk volna. Szövevényes volt, és nem volt lebutítva egyáltalán. 

A csavarok csavarjai is kisimulnak aztán az utolsó lapokon, és kiderül az igazság - mindenkiről.

Néhány tinis dolog, meg tiniknek imponáló poén érthető módon kicsit idegesítő benne felnőtt fejjel, de ezeket próbáltam figyelmen kívül hagyni, vagy a helyén kezelni. Mondjuk az Agford melleire irányuló megjegyzéseket és fingós nagyapát tényleg inkább csak ki kellett volna vágnia a szerkesztőnek... Utóbbinak simán lehetett volna csak az a szerepe, hogy a Szun-ce idézeteket behozza a képbe. 
A szerelem épp csak bekacsint, a titkos vágyódás az egyik osztálytárs után nem kap hangsúlyos szerepet, és sokkal inkább fókuszban van a kódfejtés, vagy a bizonyítékok elrejtése.

Sophie és Grace is szimpatikus főhősök voltak, lelkes és belevaló titkosügynök-palánták, jól megalkotott, színes és összetett karakterek. Elnézném animációs filmen is a történetüket szívesen.

A fordítás is szuper.
Viszont borzasztó ez a betűtípus... amikor egy-egy újságcikk került be a könyvbe "normál" betűkkel szedve, akkor ébredtem rá, mennyire zavaró is a default szedés. :(

2022. március 14., hétfő

Madison Culver nyomában

Rene Denfeld: The Child Finder

Rene Denfeld neve Az elvarázsoltak című regény kapcsán lehet ismerős, ami a Fumaxnál jelent meg magyarul. 2016-ban olvastam, és egyenes úton repült is az éves toplistára. Lírai és lebilincselő könyv volt. 
Most jutottam el Denfeld következő regényéig, amit viszont már a Libri gondoz, és magyarul Hol vagy, Madison Culver? címen fut. Az angol eredeti, a The Child Finder talán frappánsabban hangzik, de nekem most jobban tetszik a magyar, ami magát az ügyet helyezi fókuszba - Madison Culver eltűnését -, és nem az őt kereső Naomit. 

Érdekes volt a viszonyom a könyvvel, elsőre kicsit "kommersznek" éreztem Az elvarázsoltakhoz képest - persze van benne bőven líraiság, de mégis, kicsit  amerikanizáltnak tűnt: Naomi Cottle az eltűnt gyerekeket felkutató nyomozó, aki maga is eltűnt gyerek volt, beleveti magát egy ügybe Oregonban, és a havas téli erdőben három éve nyomtalanul eltűnt Madison Culver nyomába ered. A cselekmény vonalvezetése, a karakterek nem tűntek különlegesnek, de kivártam. Jól tettem. Bár irtózom a témától, mindenképp meg akartam ismerni a történetet

Nagyon megviselt... és talán nem is annyira a fősodor, hanem a mellékszál eseményei azok, amik teljesen felzaklattak, és beégtek... Sosem fogom tudni kiverni a fejemből.

Naomi ugyanis ott helyben két eltűnt gyerek után is igyekszik felgöngyölíteni a nyomokat, óvatosan tapogatózva, apró rezdülésekre ráérezve. Tetszett, ahogy összeállt a kép, és összehozta a szerző a szálakat. Madison is megjelenik mint elbeszélő, magát Hóleánynak nevezve, felevenítve az orosz népmese Snegurochka-ját, és bennem is megidézve Eowyn Ivey nagyszerű regényét ugyanezen a címen.

Nagyon érdekesek az emlékekről, emlékezésről felvetett kérdések a könyvben. Naomi nem emlékszik a megtalálása előttről semmire, csak a könyv vége felé villan fel majd valami fontos. Meg tudja tenni az agy, hogy ennyire bezárja a sötét, borzalmas pillanatokat, és nem engedi kinyitni azt a ládát? 

Eleinte nem értettem, vajon, mitől lesz majd igazán ütős ez a könyv, miért nem csak egy újabb sztori eltűnt, megtalált, traumatizált gyerekekről, aztán egyre-másra tudott meglepetésekkel szolgálni a végén. Bár volt, ami nagyon adta magát, mégis csak sokára ébredtem rá, hogy is függnek össze a régi, és a mostani események. Egy ideig azt vártam egyébként, hogy Naomi gyerekkori történetével is lesz kapcsolódás, de az már kissé kitekert lett volna. 

Írhatnék olyanokat még, hogy ~70%-nál leült a történet, pont, amikor a felpörgést vártam, vagy hogy a Jerome-os szerelmi szál hiteltelen volt számomra, és nem éreztem a kémiát, vagy a problémát, ami Naomi számára gondot okozott kettejük közt, ezek mégis totál eltörpülnek akkor, amikor egy könyvnek bevésődő hatása van, és egy-egy momentuma beeszi magát az agyadba. 

Számomra Madison Culver története, igaz, hogy főleg a másik elveszett kisgyerek miatt, mindig emlékezetes lesz. Rémes minden hasonló sztori, de mindig lenyűgöz, amikor ezeket a borzalmakat szépen, izgalmasan és hatásosan írják meg, mégis anélkül, hogy egy pillanatig is hatásvadász lenne.

Meg szeretnék majd ismerkedni a folytatással, a The Butterfly Girl-lel is. 
Rene Denfeld egyébként magánnyomozó, és nevelőszülő is, így azt hiszem önmagát is igazán beleírta ebbe a történetbe. 

((Angolos kukacoskodás: vajon miért gondolták úgy a hangoskönyv verzióban, hogy Denfeld nevét Denfield-ként ejtik ki? Rékerestem és pl podcastban is Defeldnek ejtik, sima e-vel. *töprengő fej*))

2022. március 12., szombat

Január, február, itt a nyár? (spoiler alert: nem)

Forrás.
Januárban kimaradt a havi zárás, nem volt kedvem külön értekezni róla, így most egybevettem a rövidke februárral... és március közepére el is jutok a posztolásági, hurrá! :D Máskor egyébként rosszabb szokott lenni a január, most nem volt semmi latyak, vagy végtelenség-érzés. A február annál szorongatóbbnak bizonyult, több szempontból is, de mivel ez nem egy life-blog, így igyekszem szokás szerint inkább a könyvekre koncentrálni.

JANUÁR

Januárban 4 könyvet fejeztem be, és rögtön avattam is egy kedvencet A karácsonyi malac képében, amit persze legjobb lett volna még tavaly befejezni, de sebaj, így is jó helyen lesz, bármelyik évi toplistán is foglal helyet.
Posztból is 4 született januárban, köztük a kis kötetlen januári Témázásunkkal, amiben egyszerűen csak csevegtünk egyet év elején, mindenféle tervekről, nemtervekről, fogadalmakról, vágyakról. 
Könyvet nem vettem, vagy kaptam egyet sem, úgyhogy egy szép nullás hónappal indítottam beszerzés-ügyileg. Ilyenkor ugye ebből még bármi lehet. :) 

FEBRUÁR

Februárban már nem voltam ennyire visszafogott, igaz végül csak 3 új könyv lett a mérleg, és ebből egy ajándék volt: Elena Ferrantétól a Véletlen találatok (mindig találkozásokat akarok írni címnek...)
A másik két köny: 

- Pamela Druckerman: Nem harap a spenót - már látom lelki szemeim előtt Nimát, ahogy ingatja a fejét, hogy minek olvasok megint gyereknevelős könyvet, tiszta időpazarlás, de valahogy érzem, hogy talán ez most más lesz, és érdekel a stílusa miatt is. Egyébként ez egy felújított kiadás, praktikus tippekkel fűszerezve. Nem akarom sokáig tolni az olvasását, mert most aktuális eléggé. 

- J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets, MinaLima kiadás - ... hát igen, mit van mit tenni, elcsábultam, ezt a fajta sorozatot is most már végig kell venni! :$ :D Karácsonyra kértem a MinaLimás kiadást, de mivel senki nem lepett meg vele (ehhem, ehhem), így februárban hirtelen felindulásból úgy döntöttem mégiscsak megérdemlem. Csodás most is, akárcsak az első rész, csak sajnos nem sok időm van gyönyörködni benne, de egyszer mindenképp nekiállok majd ebben a formában újrázni őket. Egészen elképesztő a részletgazdagság és a fantázia, amivel megalkották őket.

Szépséges újdonságaim. :)

Saját képek.
Sajnos a hónapban végül csak 2, januárban elkezdett könyvemet tudtam befejezni, de végre sikerült kicsit többet írnom, és "behoztam" magam az elmaradt könyvajánlókkal. 5 bejegyzés került ki februárban, ami nem hangzik ugyan soknak, de szuper, hogy újra a könyves posztok domináltak, nem csak zárások és egyebek. 

Januárban és februárban is sikerült kipipálnom egy-egy várólista csökkentős olvasmányt, Agatha Christie-től a The Hollowt és Jessie Burtontől a The Miniaturistet. 

Amit még kiemelnék a két hónapból, az a januárban kezdett, februárban befejezett A visszaadott lány című könyv, ami egy igazi nyers, erőteljes, velejéig olasz történet, érdekes szereplőkkel. 


A többiek januárja:


és februárja:



2022. február 26., szombat

Könyvlapok vs. valóság

Forrás.
A Témázunk februári választottja a Bárcsak léteznél - Ábrándok könyves karakterekről elnevezésű téma lett, és talán hirtelen azt gondolnánk, ilyenről már biztos volt szó, hát nem. Körbejártunk már igazán kivételes, akár példakép-szerű karaktereket, és azokat is, akiket imádunk utálni. De kik azok, akik jó lenne, ha itt koptatnák velünk együtt a flasztert és miért is lenne jó, hogy léteznek?

A téma kiválasztásakor, és tervezgetésekor még mondhatjuk, hogy békében éltünk. Ami azóta történik, az mindenhova beszivárog, így az itteni gondolataimba is. Ezért eköré fonom most a rövid, de velős mondókámat. Lehetne ábrándozni szőke hercegekről, Mr. Darcyról, vagy Mr. Rochesterről, vagy saját bejáratú Jericho Barronsokról, ízlés szerint, de most inkább az jár a fejemben, hogy az Albus Dumbledore-féle higgadt és bölcs vezéralakok, a Harry-féle mindent elbíró hősök hiányoznak igazán a világból.

Persze lehet, hogy itt vannak, csak ahogy Dumbledore is mondta:

“It is a curious thing, Harry, but perhaps those who are best suited to power are those who have never sought it. Those who, like you, have leadership thrust upon them, and take up the mantle because they must, and find to their own surprise that they wear it well.”

Rajtuk kívül pedig az intelligens, szerény, alázatos emberek, A könyvtolvaj Hans Hubermannjai azok, akikből nem lehet elég. 

A többiek biztos sokkal vidámabban fogták meg a témát, és ábrándoztak el a könyvlapokról kilépő karakterekről:

(Hopp, csak ketten maradtunk Dórival!... De gyertek és csatlakozzatok!)


Utóvéd (később csatlakozók):

2022. február 19., szombat

Jessie Burton: The Miniaturist

Régi tartozásom volt ez a regény, és nagyon örülök, hogy idén beválogattam a várólista csökkentésbe, és végre sort kerítettem rá. 
Pedig eleinte azt hittem, nem biztos, hogy jó választás, kicsit nehezen hangolódtam rá, valahogy nem éreztem magamhoz közelállónak sem a stílust, sem a szereplőket, furcsa volt az egész. Megjelentek a ház lakói, és engem nem győzött meg, komolyan róluk fog ez most szólni, komolyan őket követjük? Mi lesz ebben az érdekes, hol lehet ebben fordulat? Hogy nem megy majd el egy túlmisztifikált vonalra a miniatűrkészítővel kapcsolatos történetszál?

De ahogy szép lassan kibontakozott, érdekes és hangulatos regénnyé változott át, és elfújta a kezdeti bizonytalanságom. A misztikus rész nem vált hangsúlyossá, a realitás talaján maradt a történet; egyszercsak lett egy íve és jöttek fordulatok is, amelyek közül végül csak egyet sejtettem meg előre.

17. század, Hollandia. Ismerős terep lehet, hiszen ugyanitt játszódik a Leány gyöngy fülbevalóval, a Tulipánláz, és a Delfti kék is (ez utóbbit még nem olvastam). Itt nincsenek festmények, sem tulipánhagymák, van azonban cukorkereskedelem, álpuritán erkölcsök, rengeteg féltett titok, és egy másfajta művészet: a miniatűrkészítés. 
A fiatal, 18 éves Petronella Oortman férjhez megy Johannes Brandthoz, a dúsgazdag kereskedőhöz, és elfoglalja méltó helyét a ház(uk) úrnőjeként. Johannestől ajándékot kap, egy babaházat, amihez aztán egy hirdetés nyomán rendel néhány miniatűrt. A csomagba nem kért szobrocskák is kerülnek: bútorok, állatok, apróságok, majd később a ház lakóinak figurái is... Minden teljesen pontos mása a házban lévő dolgoknak. Nella eleinte mérges a kéretlen küldemények miatt, majd kíváncsivá válik. A miniatűrök pedig üzeneteket, jóslatot is hordoznak magukban... Hol a múltat idézik meg, hol a jövőről árulkodnak. 

Nella élete Johannessel és a ház úrnőjeként egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte... Ott van például Marin, Johannes testvére, aki kiállásából, határozottságából, életkorából fakadóan is inkább érződik a háztartás, az üzleti döntések, és az életük irányítójának, mint a fiatal lány. Marin engem kicsit Mrs. Danversre emlékeztetett az elején, a Manderley-ház asszonyából.
Érdekesek a szolgálók is, a nagyszájú Cornelia és a rejtélyes Otto, akit úgy vásárolt ki Johannes a rabszolgasorból... Mit kezdenek egymással, milyen viszonyt ápolnak egymással, és hova kerül ebben a hálóban Nella?

Egy eladandó cukorszállítmány kerül fókuszba, amiről bevallom azt hittem valami említésszinten maradó, huszadrangú dolog lesz, ehhez képest végigvonult a könyvön, és igen nagy szerepe volt. Ahogy egy kis jelentéktelennek tűnő futárfiúnak is nagyobb szerepe lett, mint vártam... Nellához hasonlóan, én sem azt kaptam, amit vártam, de tetszett a karakterfejlődés, megkedveltem Nellát, és kíváncsian követtem Johannes és Marin sorsát is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végül még bírósági, tárgyalótermi jelenetek is lesznek, és hogy ennyi dráma, tragédia fér a könyvbe. 

Különleges, de sötét, néha nyomasztó hangulat uralkodik a regényben; féltett titkok, egy csipet misztikummal. Rengeteg nehéz témát dolgoz fel: álszentség, másság, rasszizmus, a nők helyzete... A babaház rejtélye mellett egy teljesen hiteles korrajz az akkori Amszterdamról és lakóiról, a társadalmi viszonyokról, vallásos képmutatásról, kereskedelemről, mindennapi nehézségekről. 

A vége kicsit nyitott marad, és nem minden kérdésre kapunk egyértelmű választ, de nem zavart ez a fajta befejezés, talán jobb is így lezárni, lezáratlanul, otthagyva a szereplőket, hogy új fejezeteket nyissanak az életükben, így vagy úgy. 

Nem lett kedvencem, annyira nem ragadott magával, mint sokakat, de azért a hatása alá kerültem, és örülök, hogy elolvastam. Tipikusan az a jóféle "regény-regény", amiből manapság kevés van. 

Készült belőle egy minisorozat is, Anya Taylor-Joyjal a főszerepben: 



A borítók gyönyörűek, mint a magyar, mind az eredeti verziók. 


2022. február 10., csütörtök

Joanne Harris: A Narrow Door

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de elég suttyomban jött ez az új Joanne Harris kötet: akárkinek mondtam, nagyon meglepődött rajta, hogy bővült a St. Oswaldos történetek sora. 

Ahogy korábban emlegettem, gyorsan újráztam az előző részt az új sztori előtt, mert kicsit hiányosak voltak az emlékeim. Jó döntés volt így képbe kerülni, és jó élmény is lett az újraolvasás. 
Na de térjünk át magára a Narrow Doorra, aminek borítója kicsit sejtelmes, misztikus vonalat sejttet. 

A Different Class eseményei után ismét új igazgató van az iskola élén, méghozzá Ms. Buckfast, aki az előző epizódban igencsak oldalvonalon mozgott, és nem tudtunk meg róla szinte semmit. Most viszont ő a kötet egyik narrátora, és mivel a felolvasásban Alex Kingston adta a hangját hozzá, én végig Corday doktornőként láttam magam előtt a Vészhelyzetből. Ez sokat segített, mert amúgy eléggé ellenszenves elbeszélő volt. 
Straitley a másik narrátor, és ahogy az lenni szokott ezekben a Malbry-regényekben, egy sokszereplős, sok évvel ezelőtti rejtélyes, néha krimibe-thrillerbe átcsapó eseménysorozat bontakozik ki a "meséből". 

Rebecca Price - a későbbi La Buckfast - bátyja, Conrad eltűnt gyerekkorukban, és a kislány csak egy zöld ajtót, és egy nem létező, kitalált csatornamumust tudott felidézni az ügy kapcsán, amit lezártak ugyan, de megoldatlanul... Rebecca szülei teljesen Conrad rabjaivál váltak, nem tudták sose, elengedni őt, csakis jelen időben beszélnek róla, és piedesztálra emelve, szinte szentként tisztelik, minden jó tulajdonságot az egekig nagyítva benne. Tényleg ilyen jó volt Conrad? Tényleg lehetséges, hogy nem meghalt, csak eltűnt? És ha igen, hova? Becky egész gyermek- és felnőttkorára rányomja a bélyegét a Conrad-alakú lyuk a család életében. 
De ennek a régi történetnek vajon hogy lehet hatása a jelenre, a St. Oswaldra? Mi történt Conraddal, mit titkol Buckfast olyan vehemensen, miért próbálja Straitley-t távol tartani az iskolától, és az új építkezés területétől, és végső soron mi is áll a gyermeki agy által kissé túlmisztifikált, nehezen oszló köd hátterében, ha kitisztul az út az emlékezés felé? 

Bevallom őszintén, sokáig untatott. Nagyon, nagyon, de nagyon lassan bontakozik, persze jól fel van építve, de mégis kicsit túlnyújtja, a kevesebb több lett volna, és egyszerűbben, vagy gyorsabban is be lehetett volna hozni a képbe a régi baráti társaság többi tagját. Sok az ismétlődés is, főleg a gyermeki emlékek, a gyermeki félelmek kivetülései, a mantraként visszaköszönő, torz mondatok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez valahogy, valami értelmesként a helyére kerülhet, de bíznom kellett volna Harrisben! 
A lezárás remek, a megoldás banális, mégis elborzasztó egyben, és minden, de minden után csapott még egy olyat az arcomba, hogy végül meg is sirattam...

A hétköznapok tragédiái, véletlenek és a szándékos rombolás önsorsrontó visszacsapása, mindez egy régről felsejlő emlékfolyam rögös útján keresztül bemutatva.

A női lét férfi léttel szembeni igazságtalanságainak folytonos hangoztatása engem bevallom néha már kicsit fárasztott, de ez az idézet azért tetszett:

"To be a woman, I have learnt, is to be the constant recipient of unwanted pieces of male advice."

A lassúság, antipatikus narrátor és néhány döccenő miatt a sor végén marad azért a St. Oswaldos könyvek közt, de senki ne hagyja ki, aki kicsit is szereti ezt a világot és Straitley-t, aki ugyan kissé passzívabb szerepet kap, mégis üdítő a jelenléte.

2022. február 8., kedd

Agatha Christie: The Hollow - Hétvégi gyilkosság

Szörnyű régi tartozás ez az Agatha Christie, de végre "leolvastam" a polcról, és megismertem a Hétvégi gyilkosság rejtélyét. Ez volt idén az első várólistacsökkentős olvasmányom is, hurrá! :) 
Nekem nem ez a kiadás van meg, de netszerte nem találok egy normális képet a sajátomról, úgyhogy most be kell érjétek ezzel a merülő pisztolyossal. ;)

"At six thirteen a.m. on a Friday morning Lucy Angkatell's blue eyes opened upon another day, and as always, she was at once wide awake and began immediately to deal with the problems conjured up by her incredibly active mind."
Lady Angkatell hétvégi összejövetelt szervez vidéki házában. Messziről indít a történet, megismerjük a szereplőket, Midge-et, Lucyt és Sir Henryt, a Christow családot, Edwardot, Davidet, Henriettát. Aztán feltűnik a múlt egy szereplője is, Veronica. Akad itt orvos, szobrász, színésznő, örökös... 
Az illusztris társaság körébe Poirot is kap egy ebédmeghívást. Alighogy megérkezik azonban, gyilkosság történik, majdnem szemtanúja is lesz a történésnek. Többen érkeznek egyszerre a helyszínre, számtalan zavaró tényező adódik, valamint egy fontos bizonyíték meg is semmisül azon nyomban, amitől még nehezebb tisztán látni az ügyet. 
A kibogozás során aztán előkerül néhány doboz gyufa, egy kosár tojás, revolverek, sok nosztalgiázás Ainswickről, Lady Angkatell számtalan bohókás agymenése, és a komornyik is.

Tetszett a bűntény, a helyszín hangulata, a színes szereplőgárda, de egy kicsit alulreprezentáltnak éreztem Poirot-t. Valahogy a szokásoshoz képest kevéssé adta bele magát a nyomozásba, passzívnak éreztem, a "leleplezés" is elég más, mint szokott lenni. Kevés volt a nyom, sok a félrevezető tényező, persze a végén kiderül, miért is volt úgy, ahogy, és hogy hogyan válhat valami egyszerű sokkal bonyolultabbá.

Nem voltam tévúton, de nem voltam semmilyen úton sem a megfejtés felé, egyszerűen nem tudtam eligazodni, és nem tudtam értelmes módon gyanúsítani senkit, rájuk ragasztani a motivációt plusz a lehetőséget egyben - a végén adott magyarázat azonban megnyugtatott ezzel kapcsolatban. ;) Nem véletlenül éreztem így. És azért a nagyjelenet hiányáért bőven kompenzál, hogy a lezárásban mégis akad meglepetés.

Kedveltem ezt a kötetet, a vidéki angliai hangulata miatt, de izgalomból, Poirot-ból lehetett volna benne több. 



Érdekes szavak, kifejezések

- meretricious: erkölcstelen/mesterkélt
- cocksure: holtbiztos

2022. február 6., vasárnap

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

Sajnos nagyon elhúztam az olvasását ennek az aprócska kötetnek, jobban esett volna mondjuk két nagy falatban elfogyasztani, de nem így alakult. Pedig a szöveg megköveteli a folytonosságot, a fejezetre osztottság is alig töri meg a lendületét, nagyon gördülékeny, sodró a prózája, és tényleg szinte repít egyik mondat a másik után. Érdemes úgy nekiülni, hogy akár egyben is könnyedén lecsúszhat, ha van rá az embernek ideje.

A fülszövegből már sejthető volt, hogy nem egy vidám könyvről van szó, és hozza is az olaszos keménységet, a nyomort, nehézségeket. Mégis, valahogy kíváncsivá tesz.

A névtelen elbeszélő lányt valóban szó szerint visszaadják a nevelőszülei - akiket valódinak hitt -, az eredeti családjához... Hirtelen a jómódból, balettórákról, városi egyke-létből elkerül vidékre, a nélkülözésbe, ahol jópár testvérrel kell mindenen osztozkodnia, és új szabályokat kell megtanulnia. Például, hogy küzdeni kell az ételért, mert lerabolják a bátyok a tálat, mire odaér hozzá... A lánykának az elején saját ágy sem jut, húgával, Adrianával fekszenek fejtől-lábig ketten az egyetlen, állandóan összepisilt matracon...
Óriási a kontraszt addigi életével. Mélyszegénységbe, ingerszegény környezetbe, nagyon más emberek közé kerül, megismeri a nincstelenséget, erőszakot, kiszolgáltatottságot. Ehhez képest szerintem egészen jól alkalmazkodik. És nagy szerencséje, hogy valahogy azért maradnak a lehetőségei, kerülnek mellé támogató felnőttek is - Patricia anyja, Bice asszony Perilli tanárnő...
Az anyának hitt nagynéni, Adalgisa is támogatja; pénzt és használati cikkeket is küld neki, de persze ez egy szinten kevés, mert a magyarázat az, ami hiányzik, és egy darabig a jóvátétel is, hogy miért nem lehet ezt visszacsinálni. Mi az igazság? Mert látványosan nem az, hogy az igazi családja akarta volna őt visszafogadni...

Vártam, hogy kiderüljön, de aztán dühített a kissé buta magyarázat, ami azon túl, hogy tulajdonképpen semmire nem ad elfogadható választ, irracionális is. A visszaadott lány nem tehetett semmiről, és nem tehetett semmit sem az egész ellen...

Nagyon felfokozottnak éreztem, ahogy véget ért a könyv, egy nagyon feszült jelenet után szinte elvágják az egészet, mintha kicsit félbemaradt volna. Azóta olvastam, hogy van/lesz folytatása is, és szeretném azt is elolvasni, mert érdekel a két lány kapcsolata, furcsa, vad kötődésük, a többi életesemény, és az, hogy hogyan tudnak kitörni a helyzetükből. Sőt, még Adalgisa is érdekel. 

Adrianában van potenciál, igazi vad, zabolátlan karakter, akiben forronganak az érzelmek, mégis néha ő viselkedik a leghiggadtabban, és látja át a dolgokat, fiatal kora ellenére. Dúltsága mindig enged, ha a nővéréről van szó, akibe ezer szállal kapaszkodik az elejétől, de nem mint málha, hanem mint sorstárs, valahogy "ketten a világ ellen", hallgatólagos megállapodással. Kevés szóval sokat hozott ki ebből a testvéri viszonyból és a jellemekből a szerző. 

"– Nem, nem, őt ne bántsd! – üvöltötte el magát Adriana, aki épp ekkor ért haza Giuseppével, nem is hallottam, hogy nyílt az ajtó. – Majd én kitakarítok, ne verd már őt is! – erősködött, és megfogta az anya karját, hogy megpróbáljon megtartani kivételezettnek, hogy megmaradjon a különbség köztem és a többi gyerek között, saját magát is beleértve. Sosem értettem meg, miért tett ilyen gesztust egy tízéves lány, akinek mindennap kijutott a verésből, mégis meg akarta őrizni a nemrég visszatért, érinthetetlen nővér előjogát."

Carmela nénivel, a javasasszonnyal és füveivel egy pici misztikum is keveredik a történetbe, finoman persze, de feltűnően jól fekszik ez a stílus a szerzőnek, szerintem simán próbálkozhatna mágikus realizmussal is.
A bőréből azért nem tudott teljesen kibújni, gyerekfogorvosként dolgozik, és a fogak fel-feltűnnek a könyvben is. Az különösen megdöbbentő jelenet, amikor a tanyán töltött napon tűnik fel a lánynak, hogy apjának mennyi foga hiányzik, amikor az nevetni kezd. Ennyire semmi interakció nincs köztük, az apa szinte sosem szólal meg.

Nekem tetszik a magyar borító, kellemesek a színek, és jó, hogy ezt a fejtől-lábtól fekvős pillanatot ábrázolja a lányokkal, de az eredeti borító is jó, még ha kissé sötét is.
A fordítás is szuper lett, ahogy már említettem egyrészt nagyon gördülékeny, másrészt pedig Todero Anna megpróbálta visszaadni a nyelvi különbségeket, nyelvjárást, és szerintem nagyon jól egyensúlyozott azon a vékony mezsgyén, aminél könnyű átesni a "parasztos" magyarítás talajára. A ragozások, stilisztikai változatok pont elegendőek voltak, hogy érzékeljük, a régi-új család másként beszél. 

Nem egy Ferrante, de erőteljes, nyers, velejéig olasz történet, érdekes kapcsolatábrázolásokkal. Szeretném olvasni majd a folytatást, remélem hogy ki fogja adni a Park. :)


2022. január 29., szombat

Januári csevej

Forrás.
A Témázás ehavi témája teljesen kötetlen, egy kis januári csevegés, mindenféle ilyenkor ránk törő gondolatról, könyves tervekről, fogadalmakról. Igaz ugyan, hogy lemaradtam-kimaradtam pár körből ősszel, de miért is ne ugorhatnék vissza az aktuális témába is - aztán amihez lesz kedvem, és kihagytam, majd megírom utólag. ;) 

Egy ideje én már nem szoktam nagy fogadalmakat tenni évkezdéskor, beszüntettem az "idén megváltom a világot kétszer és sportolok is ennyit meg annyit" jellegű etűdöket, sose jött be igazán, elfogy a lendülete az embernek, meg hát a január is csak egy olyan hónap, mint a többi - csak még közutálatnak is örvend a hossza, a latyakossága, komorsága miatt -, nem muszáj ragaszkodni ahhoz, hogy bármit is itt kezdjünk el nagyban, egy sima csütörtökön is el lehet kezdeni megváltani a világot márciusban mondjuk :D

A könyves terveim egyébként sosem szoktak világmegváltók lenni, kötelező jellegűek pláne nem, és inkább csak időszakos kis terveket, kupacokat készítek, aztán meglátom mire jutok velük. Persze el lehet ilyenkor év elején gondolni, mégis kb. mi a terv, akár olvasásban, akár más nagyobb projektekkel az életünkben, és lehet vázolni dolgokat, pl. hogy idén biztos elolvasom a Szent Johanna Gimit! Csakhogy ezek a biztos hogy dolgok sem mindig váltják be magukat: tavaly is hiába mormoltam el ezt a mondatot - mert ez se fogadalom volt -, persze hogy nem jött össze! :) Az olvasás egy ideje elég spontán nekem, ami érdekes paradoxonként hathat, de a sok listám ellenére tényleg így van. :) Az évszakos és várólista csökkentős listáim sose kötnek gúzsba, csak amolyan irányvonalak, elgondolások, hogy miket lenne jó olvasni, mikből lenne érdemes választani majd a következőt. A vcs-t persze mindig szeretném teljesíteni, és egy ideje elég jól is megy a dolog, (számomra) jobb listákat állítok össze már pár éve, és kitartóbban tartom magam az előre kijelölt nyomvonalhoz. 

Vannak persze terveim idénre a várólista csökkentésen túl is, de egyik sem szentírás, inkább csak kívánság magam felé. Lássuk mik ezek: 

Olvasás terén szeretném magam tartani az eddigi tempóhoz, és minél több maradandó könyvet megismerni - szerintem azzal, hogy az eddigi idei olvasmánylistámon három kedvenc szerzőmtől is olvastam már, jó irányba haladok. ;) 
Jó lenne Ferrante életművét folytatni, és a Nápolyi regényeken túli könyveit is megismerni - most úgyis benne vagyok megint az olasz hangulatban, Donatella di Pietrantonio A visszaadott lány című könyvével. 
Gondolkodom a Strike könyvek újrázásán, most, hogy augusztus végén jön a The Ink Black Heart. A Troubled Bloodot imádtam, nagy kedvenc, szóval akár csak úgy guilty pleasure-ként is újráznám, de mindemellett kis frissítésnek sem lenne rossz. A Lethal White-nak a cselekményéből estek ki dolgok, bár a filmadaptáció segített kicsit. Ami az első három részt illeti, úgy érzem egész jól emlékszem rájuk, de tulajdonképpen akkor már egyben is le lehetne újra tolni a sorozatot. ;) 

Forrás.
Motoszkál a gondolataimban Karen Marie Moning is, és az a tény, hogy az új Fever kötet, a Kingdom of Shadow and Light (11. a sorban) már tavaly megjelent, de én mégsem olvastam/hallgattam még, nos, nem rám vall, amekkora rajongással szeretem a szerzőt és a sorozatát. Baromi jólesne egy újrázás az első öt részből is, és bár az Icedot tudnám hanyagolni, igazából az összes többiből is - a High Voltage ismétlés nélkül azt hiszem nem is tudnék belevágni a KoSaL-ba. 
Persze minden ilyesminek egy kicsit gátat vet, hogy azért az újdonságokkal is szívesen haladnék, és a régi olvasatlanokat is apasztanám. Meglátjuk mennyi régikedvenc újraolvasása fér majd bele az évbe. 

A kedvenc szerzők sorát folytatva nem leszek idén sem Simenonok és Christie-k nélkül, szerencsére még bőven van mit pótolnom az életművükből. ;) De a krimi-thriller vonalon nagyon gondolkodom J.D.Barkeren is, a férjemnek eléggé bejöttek a könyvei, és bogarat ültetett a fülembe, lehet, hogy nekem is tetszene a  4 MGY trilógia. 
Az Agave hozta tavaly Molly Southborne-t, idén pedig a következő részét, én bár horrort ritkán fogyasztok, valamiért annyira érdekelni kezdett akkor a sztori, hogy megvettem e-ben őket. Mondanom sem kell, azóta sem olvastam, szívesen visszatérnék a kindlin olvasáshoz velük idén egy kis időre.

Könyves filmek/sorozatok tekintetében nem vagyok nagyon up-to-date, de amit nagyon várok már, az a Troubled Bloodból készülő sorozat és a Briliáns barátnőm harmadik évada. Íme utóbbinak a trailere, február 28-án érkezik: 




Ami az egyéb könyves terveket illeti, idén jó lenne eljutni valami könyves eseményre megint, ha lesz, mert már elvonási tüneteim vannak! :) 
Pici itthoni polcrendezésnek is itt az ideje, átpakolni pár kupacot, tematizálni, esetleg az eladandó könyveknek más tárolási módot keresni, mint a polcon való terpeszkedés... Nálatok hol vannak az olyan könyvek, amiket "szanáltatok" már, vagy eladósorban vannak, de még nem adtatok rajtuk túl? 

Hogy indult az évetek, mik a terveitek, fogadalmaitok? Mit vártok idén? Gyertek csevegni! ;) 

A többiek is írtak ám: 


Utóvéd  (később csatlakozók): 


2022. január 21., péntek

J.K. Rowling: A karácsonyi malac

El vagyunk kényeztetve: nemrég Az Ickabog, most A karácsonyi malac, és augusztusban érkezik eredetiben a The Ink Black Heart is, a Strike sorozat 6. része! Évente jön valami szuper. ;) A magam részéről nem is lehetnék boldogabb, hogy ennyi új Rowling jut ki mostanában. 
A karácsonyi malac stílusosan karácsonyra érkezett hozzám, a fa alá, és a két ünnep között szerencsére bele is tudtam vágni az olvasásába. Picit sajnálom, hogy nem sikerült 2021-ben befejezni, mert bizony odacsücsülhetett volna a csonka top5-ös listámra, szóval gondolatban biggyesszük őt oda, megérdemli. ;) Efelől nem is volt szemernyi kétségem sem, könnyedén és csont nélkül repül a többi kedvenc közé. 

Cselekményleírást tartalmaz a következő bekezdés! 

A karácsonyi malac-izgalmas és szívmelengető mese. Jack, a főszereplő kisfiú életében sok-sok változás történik: válnak a szülei, költöznie kell, új iskolába beilleszkedni, új pótapukája és mostohatestvére lesz. Amíg Püsmac, a kedvenc játéka vele van, addig nincs azonban nagy gond, vele szavak nélkül is mindent meg tud beszélni, és Püsmac megérti őt. A név egyszerűen a plüssmalac szóból jön, amit Jack egészen kicsiként "püsmac"-nak mondott. A kis malacka sok viszontagságon ment már keresztül: elvesztette szemeit, amiket aztán anya gombszemekkel pótolt, megfakult a színe, elkoszolódtak csülkei, és kajla lett az egyik füle. Sokszor meg kellett forduljon a mosógép dobjában is. De a pocakbogyói ugyanolyan kellemesen zörögnek, és hű, megértő társa maradt Jacknek. 
A baj akkor köszönt be, amikor egy csúf veszekedés során Jack mostohanővére dühében kihajítja Püsmacot az autópályán száguldó autó ablakán... 
Jack vigasztalhatatlan, és a kárpótlásul vett karácsonyi malac, úgy érzi, nem helyettesítheti régi barátját. Elhatározza, hogy megkeresi Püsmacot, azonban a játékok egyszercsak útját állják, és más megoldást indítványoznak a fagyos úton bóklászás helyett... Szenteste van, a csodák ideje, amikor minden megelevenedik, és az új játék, a karácsonyi malac, vállalja, hogy elkalauzolja Jacket az Elveszettek Birodalmába, ahol most Püsmac is van, megannyi más, elveszett tárggyal egyetemben. 

Igazi régivágású mese/meseregény kerekedik ebből a küldetésből, és az Elveszettek Birodalmában egymást érik a kalandok. Fantáziadús és szívhez szóló, de nem szirupos, és a többrétű tanulság sem lett didaktikus. Kifejezetten jó élmény volt olvasni, és elmerülni benne, megismerni az Elveszettek Birodalmának különböző szintjeit, városait, szereplőit. Egyszerű, de fontos, gondolatok fogalmazódnak meg egyre komplexebb módon, a használati tárgyak elkallódásától egészen az olyan dolgok elvesztéséig, mint amilyenek a hatalom, a boldogság, a becsvágy, vagy épp a remény... 

Remekül ki vannak találva a különféle városok: Pótolható, Baj-Hogy-Nincs-Meg, Hiányoltak Hona, és az őket benépesítő szereplők színes hada. Brilla seriff különösen tetszett, de említhetném akár Uzsit (Halival!), Kompaszt, és az kárbecslőket is, akik amolyan fogdmegekként működnek ebben a világban. Ó és persze ott a főgonosz, a hatalmas és rettegett Veszejtő, aki megsemmisíti a Siratatlanok Pusztájában kóborló elveszetteket, akik már igazán senkinek sem kellenek... Jacknek és a karácsonyi malacnak előle is rejtőzködniük kell, miközben versenyt futnak az idővel is: éjfélig haza kell érniük az Elveszettek Birodalmából. 

Gyönyörűek a fekete-fehér illusztrációk a könyvben, az új részeknél kétoldalas képek vannak, de néhol a fejezetek közt is akad egy-egy egyoldalas rajz; Jim Field nagyon eltalálta a hangulatot, és mindig jó részeket ragadott ki a történetből. Nekem a borítókép is tetszik, amit sokan kritizáltak (ijesztő a malac, furcsa a kisfiú, stb.).
A magyarított nevek-helyek is telitalálatok, nem csalódtam Tóth Tamás Boldizsárban. Igaz, Püsmac neve nekem az elején idegesítőnek hatott, de hamar levetkőztem ezt a kis ellenérzést. 
 
A karácsonyi malac története olyan, mintha a Toy Story és az Agymanók (Inside Out) keveredne egymással, karácsonyi köntösben. Megelevenedő játékok, barátság, bátorság, veszteség, a bonyolult érzelmek, változások feldolgozása, egy eleven és komplex fantáziavilágban, amiben játszi könnyedséggel érezhetjük magunkat újra gyereknek. 

Szeretném majd valamikor eredetiben is elolvasni, és nagyon jó lenne, ha esetleg készülne belőle majd animációs film is. :) 


2022. január 15., szombat

Egy utólagos decemberi summa, mini-értékeléssel megspékelve

Forrás.
Csak a rend kedvéért, írok egy gyors decemberi summa-szösszenet, mielőtt elérünk a januári záráshoz! :)

Decemberben:

- 3 könyvet fejeztem be, igaz az egyik csak egy nyúlfarknyi (meg egérfarknyi - Pipp és Polli) mesekönyv volt.
- 3 könyvet zsákmányoltam, ezek mind karácsonyi ajándékok voltak, és természetesen köztük volt A karácsonyi malac is. ;) Venni nem vettem most semmit.
- Említett malacot el is kezdtem az ünnepek után, de befejezése már januárra esett, úgyhogy idei kedvenc lesz belőle - ezt némileg sajnálom, mert ha normál körülmények közt jut rá időm még tavaly, akkor kiegészíthette volna a kis csonka 2021-es top4-et
- Sikerült decemberben befejeznem viszont a Karácsonyi leveleket, hurrá, és még írtam is róla
- A novemberi nullázásnál tehát sikerült többet írni, 5 poszt ment ki decemberben
- Megvolt a rendes, lapozós, fotelben ülős olvasásélmény a hónapban ;) 
- A Different Class újrázása nagyon jól sikerült, most sokkal jobban tetszett a könyv, mint elsőre. Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden ki tud esni még az olyan könyvek cselekményéből és csavarjaiból is, amit kedvel az ember. Nagyon örülök, hogy újra kézbe vettem a Narrow Door előtt, és ami még jobb, egész más megvilágításba helyezett egy-két szereplőt és utalást a Blueeyedboyból is! :O Jól össze van ez az egész kötve Joanne Harris mesterien szőtt pókhálójával. 
Ezúttal egyáltalán nem zavarodtam bele a becenevekbe, nem is értem, miért tartottam kicsit zavarosnak elsőre, pedig nem is nehezen követhető - talán most már máshogy álltam neki persze. A végével kapcsolatban pedig felmerült bennem két kérdés is, érdekes, ezekre sem emlékszem az első olvasáskor, de most megmozgattak. Tekintsétek ezt most egy mini-értékelésnek, nem fogok róla külön újraolvasós posztot írni - viszont Narrow Doort ma fejeztem be, arról reményeim szerint hamarosan lesz bejegyzés. 

A többiek decembere: 

2022. január 4., kedd

Összegzés 2021

Forrás.
Mindig nagyon szerettem megírni az év végi könyves összegzéseket, de elképesztően sok időt is töltöttem el velük... Olvasmánylista bogarászás, statisztikák, képek... Most, mivel  mindig idő szűkében vagyok, igyekszem kicsit jobban összesűríteni a gondolataimat és összefogni ezt az évet, remélem azért így sem marad majd ki semmi fontos. 

Lássuk, milyen is volt 2021 könyves szempontból, és mik a terveim 2022-re! 


Statisztika

Persze összegzés nincs statisztika nélkül - de a könyves számok valahogy nem ugyanazok a száraz adatok, hanem sokkal élőbbek, színesebbek, nekem legalábbis. :) Akit untat, nyugodtan ugorjon a következő szekcióra!