Lori Gottlieb: Maybe You Should Talk to Someone

Iszonyú elmaradásaim vannak itt mindenféle könyves és zárós posztokkal, és az élet nem könnyíti meg, hogy egyáltalán gondolkodni tudjak róluk, nem hogy még le is írjam valami elfogadható formában ezeket a bejegyzéseket... Hetek óta nézegetem a piszkozatot, amibe idevetettem néhány gondolatot, de most nem kelek fel innen, amíg végre nincs egy új poszt, mert szétvet az ideg, hogy ennyire bedugul a blog és csak tolódik minden, amiben örömömet tudnám lelni!... :|

Lori Gottlieb könyvéről többektől hallottam, csupa jó véleményt, és már egy ideje felkerült a radaromra. Audible-ről vettem meg végül, ráadásul egyet fizet kettőt kap akcióban, szóval eleve jól jártam. ;)

Olvasás közben, és a befejezés után is elgondolkodtam, ez most fikció, vagy inkább non-fiction? Remekül ötvözi az önsegítő könyv és a regény műfaját -  van, ahol memoárként referálnak rá -, és ügyesen adagolja a hasznos, és az életünkbe beépíthető információkat, iránymutatásokat a szórakoztató történetbe, anélkül, hogy közhelyes lenne. Tudom, ez elég általános méltatásnak hangzik, de Lori Gottlieb könyve valóban nagyon jó, és igazán megéri végigutazni a saját, és a kliensei nehézségein, problémáin, a lehetséges kiutakat keresve. Kapunk nehéz és szívszorító, de felemelő pillanatokat is, és "aha"-élményeket, a szereplőkkel együtt. A terapeuta kanapéja egyébként is adja magát mint tökéletes helyszín az igazán érdekes sorsok kibontakozásához; szuperül lehet a pszichoterápián keresztül mesélni, színes szereplőgárdát, változatos problémákat (és megoldásokat) felsorakoztatni. 

Nem hiányzik a dráma, és nagyon érdekes, hogy mindenhez hogyan viszonyul a terapeuta maga is, kivel milyen és hogyan alakul a viszonya, mit integrál a saját életébe az ülések tapasztalataiból. 

Tetszett, hogy lehetett kötődni a kliensekhez, emberiek a történetek, találhattunk közös pontokat, egyszerűen mindenki relatable volt (még az is, aki az elején nem tűnt annak), maga a terapeuta is, a szerző, akinek igazán kalandos önkereső életútja volt, nagyon sok szokatlan állomással. Maga is küzd problémákkal, és amikor váratlanul elhagyja a pasija, érzi, segítségre van szüksége, hogy feldolgozza ezt az epizódot, mert teljesen megrekedt. 

Wendellnél lyukad ki, aki végighallgatja ugyan végtelen panaszáradatát és sírásait, de nem elégszik meg azzal, hogy egyetértsen Lorival, igen, a pasid egy seggfej volt, ó te szegény, hanem a felszíni probléma mögé nyúlva szép lassan előhúz még pár nyulat a cilinderből... Lorinak nem csak az volt a gondja, hogy elhagyták-e, és hogy milyen indokkal. Az is kiderül, talán nem is volt ez az egész annyira váratlan és meglepő... Az ember néha nem vesz tudomást olyan dolgokról, amik az orra előtt voltak. 

A kliensek problémái nagyon szerteágazóak, de mindegyikből lehet meríteni valami megszívlelendőt.

Olvasmányos a könyv, van mondanivalója, tele van jó párbeszéddel, elgondolkodtató, helyenként torokszorító jelenetekkel, és még humoros is tud lenni, az élet tragédiái ellenére. Teljesen hiteles is. Szép lassan mindenkinek kibontakozik az ülések során a személyisége, és lehull a lepel sok-sok titokról, traumáról, olyan dolgokról is, amit maguk elől is rejtegetni próbáltak a szereplők. 

Nincsenek gyors megoldások, hiába élünk egy siető, felgyorsult világban, ez a könyv a terápia által a lelassulást hangsúlyozza, és hogy bizonyos dolgokhoz idő kell. 

A kedvencem Wendell volt, a terapeuta terapeutája, aki hozzád vágja a zsepis dobozt és persze John, akit szerintem mindenki utál az elején, aztán lesz okunk megkedvelni, ahogy lehámlanak róla a rétegek. :)

Johnt azért kedveltem amúgy még, mert hozzá hasonlóan én is idiótának tartom az emberek többségét magam körül (khmm :D - mondjuk azok is), és hozzá kötődött a legviccesebb poén is. :) 

Örülök, hogy elolvastam, nagyon jólesett, kellemes élmény volt, és kaptam tőle néhány útravaló gondolatot.  

Magyarul Akarsz beszélni róla? címen jelent meg. 

A szerző TED talkja >itt< megtekinthető. 

A könyvből Eva Longoria főszereplésével sorozat készül. :)