![]() |
| Forrás. |
A gyerekkönyveket majd elosztom az úrfinak, jut bőven mindenféle elkövetkezendő ünnepre belőlük. A Zabaszauruszokat annyira vártuk, hogy abból már megkapta az első három kötetet. Azóta a negyedik is beszerezve. ;) Egy meseregény sorozat, amiért én is rajongok felnőttként. :))) (Lesz poszt!) A könyvekhez ráadásul Zabaszauruszos pólókat is kaptunk!
A Zabaszauruszok imádatot egyébként a Voiznak köszönhetjük, ahol véletlenül belebotlottam az Utazás Dínómdánomba című első kötet felolvasásába, és miután hallottam, hogy a gyerekem mennyire kuncog is rajta, meg hogy holmi fogorvos tirex van benne, óhatatlanul bevonódtam.
A Rózi és Muszán kívül még egy beszerzésem volt a hónapban, méghozzá az Édentől keletre egy régebbi példánya. Örülök, hogy a polcomon tudhatom a nagy kedvencet. ♥
A gyerekkönyves beszerzéseket ugye nem számolom magamnak (ez a gyerek könyvtárát gyarapítja!), de azért megmutatom azt a szép kupacot, amit a kisfiamnak szereztem be a feszten:
A beszerzéseket azért kompenzálja, hogy a hónapban elképesztően sok, 28 könyvemtől szabadultam meg. Voltak, amiket már emberemlékezet óta hirdettem Vinteden, és most egyszercsak lecsaptak néhányra. :) A fiam kinőtt/nem szeretem könyveiből is akadt az eladottak közt. A nagyobb részét viszont ennek a doboznyi könyvnek egyszerűen beadtam Cseritibe. I feel lighter. :)
Októberben 25 könyvet fejeztem be, ebből 19 volt mese, és 6 könyv-könyv. Ez egy kivételesen jó arány most, bár az is igaz, hogy ide estek régóta megkezdett könyvek befejezései is, és rövidebbeké is. De ez nem csorbítja azt a szuper hírt, hogy a hatból 3 várólista csökkentős könyv volt, és ezzel befejeztem az idei kihívást, kipipálhattam a 12. könyvet is a listámról. :) Éljen, éljen! Persze azért fogok még olvasni a listáról valószínűleg (egy pl. folyamatban is van még róla).
Hozzáteszem még azt is, hogy a 20 mesekönyv közül 4 meseregény volt, és egy hosszú mesegyűjtemény is. :) Egy ideje bőven nem a lapozók, és kis pároldalasok szintjén mozgunk, és lassan összeolvadnak majd a "normál" könyvekkel ezek is, úgy látom. Ennek pedig nagyon örülök! Jövőre azt hiszem már nem is fogom külön listaként kezelni a meseolvasásokat a többitől. :)
Ami a blogot illeti, egész jól muzsikáltam. 4 bejegyzés került ki. Picit, ahol tudtam "előre dolgoztam", pl. a dupla Durrell posztot már olvasás közben elkezdtem írni. Aubert könyveiről is duplaposztot hoztam, és írtam a negyedik Ernest Cunninghamről is, amit hangoskönyvben hallgattam, szóval egész jól behoztam a lemaradásokat. ;) (És jól is esett pötyögni az élményeimről.)
A könyvfesztről sok képet találtok az instámon. Valamiért véletlenül onnan teljesen lehagytam a Rózi és Musza beszerzést, pedig esküszöm, nem elhallgatni akartam! :D
![]() |
| Könyvfesztiváli szerzemények (Rózi és Musza lemaradt, a Zajácz könyv ajándékba megy majd) |
A feszten egyébként rengeteg jó dolog volt, amik legjobban bejöttek: a nagy választék, a több hely, az eladókkal a jóleső beszélgetések, dizájnos standok (pl. Scolar olvasósarok), a zsákmányolás öröme, a Voizon nyeremények (volt megint pörgetős játék, meg "lottósorsolás" is most), plusz apróbb ajándékok, amiket kaptam. :) Jólesett egyedül böngészgetni.
Negatívumok: kriminálisan rossz kaja, ami ehetetlen is volt (szerintem sületlen húst kaptam, meg se mertem enni, letúrtam a krumpliról...), drágán, és a kiszolgálás is borzasztó bunkó volt. Kinn a kajaárusoknál inni nem lehetett venni, és kávé se volt. Szerencsére azért a gasztro vonalnál a könyvek jobban érdekeltek, de ez azért elég színvonalon aluli szolgáltatás mellé.
Novemberre nem tervezem túl magam, kicsit a vcs-befejezés után ilyen "go with the flow" érzés jön amúgy is. ;) Az éppen olvasott könyveket szeretném befejezni a hónapban, és még párat az idénre tervezettekből is jó lenne, vagy pedig valami random, spontán választást. :) Biztosan lesznek meseolvasások is, főleg, ha eljutunk egy újabb könyvtári körre.
A többiek októbere:
![]() |
| Forrás. |






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése