Troubled Blood - a filmsorozat

Végre eljutottam a Troubled Blood filmsorozat megnézéséig. Nagyon vártam már az adaptációt, főleg, mert ez az egyik kedvenc részem, és nemrég fel is frissítettem az emlékeimet róla egy újraolvasással. :)

Szerintem ez lett az eddigi legjobb adaptáció, igazán "beérett" az egész. A színészek, bár már korábban is azonosultak a szerepükkel, most totálisan egybeforrtak a karakterekkel, és néha úgy látszott, szinte nem is kell "játszaniuk", egyszerűen ők Cormoran és Robin. :)

Csodásan indult a sorozat a cornwalli tájképekkel, remek vágásokkal. Az egyik kedvenc jelenetem volt az első részben, amikor Robin és Cormoran megpillantják egymást, ahogy utóbbi megérkezik a kompon a kikötőbe. Olyan őszinte érzelmek voltak az arcukon, a mosoly, az öröm... nagyon megható volt az egész, meg is könnyeztem. A kompon az emlékekből, a múltból való visszatérést is nagyon jól megcsinálták a hajókürt hangjával.

A múlt jeleneteit pazarul csinálták meg, minden, Margot-val kapcsolatos visszatekintés tetszett. A bárhangulat, a bunny girl jelmezek, a díszletek, mint szuperek voltak.

Igazán könyvhű adaptáció lett, csak kisebb változtatások akadtak, illetve ahogy azt már többen leírták, az asztrológia nem kapott annyi szerepet, mint a könyvben, a Talbot-féle jegyzetekkel. Nekem ezzel mondjuk nem volt problémám, mert szerintem kissé feleslegesek is voltak ezek a star signos fejtegetések és Baphomet. Teljesen jó volt így, kicsit megvágva. 

Robin és Strike az irodában. Strike egész ki van kupálódva. ;) 

Az Irene-Janice beszélgetés/kihallgatás nekem egy kicsit jobban tetszett a könyvben. Illetve az  a bizonyos elfuserált vacsora is talán hosszabb/jobb leírást kapott, mint ahogy megjelenítették. Bár Robin dühe jól átjön, nagyobb leszúrás is még belefért volna.

Margot, bunny girlként.

Figyeltek a részletekre, pl. haláli volt, ahogy Cormoran elcsen egy kekszet a tányérról Oonagh-nál, mielőtt átmennek a másik szobába.

Nem hiányzott a béna virágcsokor ajándék sem, az elfelejtett szülinapnál.

Pat szenzációs volt, imádom! Akkor is, ha szegénynek kb. nincsen álla (bocsi, drága Ruth Sheen!). :D

Pat, akire mindig lehet számítani.

A harmadik rész elején kíváncsian vártam, hogy mégis hogyan fog beleférni még a hátralevő sok dolog a maradék epizódokba, de ügyesen megoldották, és nem volt sietség sem benne. Remek volt a Dennis Creed kihallgatás a börtönben, és a Nico Riccis (Daniel Peacock) jelenet az idősotthonban, fú, hát ott tényleg megfagyott bennem a vér.

Robin talán elbírt volna egy kicsit több sminket, itt-ott a kanyarban nyúzott volt szegény, de persze mindez betudható annak, hogy Mattel ment a huzavona folyamatosan a háttérben (nem sok ilyen jelenet volt, de annyira nem is hiányzott).

A leharcolt járgányban.

A casting jól sikerült, a legeslegjobb számomra Steve Douthwaite (Robin Askwith) volt, aki tényleg úgy nézett ki idősen, mintha a választott fiatal színész öregedett volna meg. Nagyon el lett találva.

Steve Douthwaite. Vagy épp Diamond. ;) 

Margot (Abigail Lawrie) olyan kis törékeny volt, meg fiatal, és persze ismerős is, de nem jöttem rá, hogy ő játszotta Krystalt az Átmeneti üresedésben, amíg a barátnőm fel nem homályosított az információval. :) ... Nekem bejött Margot-ként is, nem asszociáltam a másik szerepre. 

Margot Bamborough

És egy nagyon érdekes kis infó még, ahogy a színészekről keresgettem infókat, akkor derült ki számomra, hogy a Janice Beattie-t alakító Anna Calder-Marshall nem más, mint Tom Burke (vagyis Cormoran Strike) anyukája! :) 

>Ezen a linken< megtaláljátok a szereplőket. 

Nézzétek meg a sorozatot, nem fog csalódást okozni! A legjobb hír pedig, ami a napokban érkezett, hogy már kész is a legújabb Strike kötet, és The Running Grave lesz a címe! :) Én már most alig várom! 

The One - a sorozat

Nemrég két falatban megnéztem a Netflixes The One című sorozatot, ami John Marrs azonos című regénye alapján készült. A könyvet nagyon szerettem: mind a koncepciót, mind a történetszálakat, amiket bemutatott, de már mielőtt nekiálltam volna a sorozatnak, hallottam, hogy nem a könyvbéli történéseket követik benne, szóval úgy is mentem neki, hogy elvonatkoztattam a regénytől, már előre.

Mondjuk nem kellett volna annyira aggódnom, mert nekem annyira tetszett ez az egész alapötlet, hogy DNS matching, és egy titokzatos gén alapján találják meg életed párját/a másik feledet, hogy úgy voltam vele, akárhány féle verzió és történetszál érdekessé tehető ebben az utópiában. A könyv szuper, és tényleg elképesztően jól fűzi egymás után az 5 fő karakter szálait, apró cliffhangereket hagyva minden rész után, belecsempészve a thriller vonalat is, és sok-sok más egyéni drámát. Miben más a sorozat? Gyakorlatilag mindenben, és mégis nem sokban. Teljesen új szereplőket és szálakat kapunk, még a The One tulajdonosa is más nevet, és más személyiséget kapott. Persze a DNS-alapú párkeresésnek jönnek ugyanazok a felmerülő problémái, csak más-más köntösben. Már meglevő párkapcsolatot feldúló kíváncsiságból való match keresés..., homoszexuális kapcsolat, nagy távolság, hazugságok, megcsalás, halál... A thriller-szálat, ami a könyvben az egyik legizgalmasabb rész volt - Christian sorozatgyilkosos szála - sem találhatjuk meg a sorozatban, de azért helyette becsempésztek egy gyilkosságot, amit krimi-szerűen derítenek fel az évad során, de nem a mellékalakokhoz, hanem épphogy a cégvezetőhöz kapcsolódik az ügy, hiszen a folyóból előkerülő hulla egy régi kollégája és barátja volt a nőnek... Mi az igazság és a motivációk a haláleset mögött, és lesz-e bizonyíték vajon? Összeomlik minden, amit Rebecca maga köré épített? 

Aki szerette a könyvet, az se féljen szerintem megnézni, de készüljön fel, hogy nem a könyv történetét fogja kapni, hanem kvázi további másféle történeteket, ugyanabba a környezetbe helyezve. A drámák, amik ezekből a helyzetekből előadódhatnak rendkívül sokfélék, és tulajdonképpen akárhány különféle szituációt fel lehetne belőlük rajzolni. Ezt kezdi az első évad, és ha lesz második, bizonyára az is így folytatja - és ki tudja, talán még a könyvbéli szálak közül is felbukkanhat egy-egy. ;) 

Legjobban talán Mark és Hannah szála érdekelt, de jó volt a rendőrnős is, és izgalmas kérdéseket vetett fel a végén a testvérekkel kapcsolatban. 

Nagyon fura volt, ahogy Rebecca, a cégvezető a korábbi időszakokban teljesen más stílusú nő volt, mint a The One vezetőjeként, a hideg-rideg, nadrágkosztümös, kissé maszkulin megjelenéssel, kontyolt hajával, de örülök, hogy kaptunk rá magyarázatot. 

Rebecca (Hannah Ware)

Nagy színészek nincsenek, de nekem tetszettek az alakítások, és külön öröm volt felfedezni Simone Kirby-t, aki a His Dark Materialsban alakította Dr. Mary Malone-t, és akire ráragasztottam a "szegény ember Susan Sarandonja és Sigourney Weavere egybegyúrva" címkét. :D

Szerintem érdemes megnézni, de ha mégis vacilláltok, akkor inkább a könyv, mint a megfilmesítés. 

Philip Pullman: His Dark Materials - 2. évad

Tegnap, amikor befejeztem a His Dark Materials második évadát, ki is pattant a fejemből egy remek felvezető, amit aztán természetesen totálisan elfelejtettem, ahogy az lenni szokott, ha nem jegyezzük le rögtön az ilyesmit - főleg elalvás előtt. 

Tavaly nyáron láttam a Philip Pullman fantasy trilógiájából készült sorozat első évadát, és nagyon szerettem. Nem csak az előtte, 2007-ben készült mozifilmhez képest lett szuper, de abszolút méltó volt a könyvhöz is, és a kis hibákat gördülékenyen elsimítva mutatta meg a vásznon ezt a gazdag fantáziavilágot, ami már gyerekként is elvarázsolt. Mindig is a második kötet, A titokzatos kés (The Subtle Knife) volt a kedvenc részem, így nagyon vártam a második évadot, ami főleg ennek a kötetnek a történéseit meséli el. Sajnos csalódnom kellett. Szerintem közel sem sikerült olyan jól a 2. évad, mint akár az 1., akár maga a 2. kötet... Akárhonnan nézem, nekem valahogy lapos lett a második rész feldolgozása. 

Nehezen, lassan indulnak be az események, és bár a felnőttek nélküli Cittàgazze városkája a Torre degli Angelivel, és a kis kávézóval a maga elhagyatottságában hangulatos és szép lett, mégis sokszor untam az ottani bolyongást, meg Will szenvedéseit, szenvedő kutyaképét. Will sokat vesztett nekem a könyvben megismert karakteréből, valahogy olyan fura, és nem tudok hozzá igazán kötődni... 

Mrs. Coulter is vesztett valamit a varázsából, nem tudott úgy megrémíteni mindig, talán egyedül a fantomokkal volt ijesztő a kapcsolata (specter, nem biztos, hogy fantom volt a magyarban). A Magisztériumos részek egyenesen unalmasak voltak, a boszorkányos részek se annyira tetszettek, és a  fontos Lee Scoresby jelenet sem sikerült annyira jól, mint vártam. Will apját nem tudtam megszeretni, és ezen az se segített, hogy a Sherlockos Moriarty játssza, az őrült tekintet túl jól megy ennek a színésznek... 

Mrs. Coulter

Lord Asrielnek egyetlen kósza jelenete volt csak. Ennek az az oka, hogy lett volna egy vele foglalkozó 8. rész is, de pont akkor jöttek a korona miatti lezárások, így ez az epizód befejezetlen maradt, nem tették bele az évadba. Nincs azonban kizárva, hogy majd láthatjuk, beépítik, hozzárakják (?) a harmadik évadhoz.
Csemege a castingban Bella Ramsey, a Trónok harcából Lyanna Mormont, aki itt Angelicát játssza. 

Angelica és Paola.

Giacomo Paradisi Will-lel és Lyrával.

Amit igazán szerettem, az az volt, hogy Lyra kicsit megszelidült, illetve abszolút kedvenc volt Mary Malone, a másik Oxford tudósa, aki a sötét anyag kutatásával foglalkozik, és akihez az alethiométer irányítja el Lyrát. A legjobb jelenetek a Mary Malone-osak voltak, valahogy több izgalom is volt bennük a kapocs és a rejtély miatt, mint a menekülős vagy feszültebb akcióknál. 

Mary Malone

A Mary Malone-nak castingolt színésznő - Simone Kirby - egyébként úgy néz ki, mint a szegény ember Susan Sarandonja és Sigourney Weavere egybegyúrva. :D Nagyon kedveltem, a könyvben is régebben, és most a filmen is. 

Már picit elfelejtettem, hogy mire A borostyán látcsőhöz érünk, melyik szereplőt hol is találjuk, szóval néhány dolog a meglepetés erejével ért. Mindenesetre a satnyább középső évad ellenére nagyon várom a következőt, kíváncsi vagyok, újra be tud-e rántani. Nagyon várom a mulefákat is! :) 

Gondolkodom egy újraolvasáson - főként a 3. részt kellene újrázni, mert azt lehetséges, hogy csak egyszer olvastam összesen, és nem sokra emlékszem... de a 2.-at is lehet, hogy hozzácsapom. ;) 

Összességében nem lett rossz a második évad, de nem az az igazán magához láncolós, elvarázsolós, rácsodálkozós jelleg jött el, mint az elsőnél. 

Nektek hogy tetszett?

Lyra és az alethiométer

The Queen's Gambit - amikor mindenki beleszeret a sakkba

Ismét filmsorozatos poszttal jövök, méghozzá egy olyan adaptációról, ami megvett kilóra, és gyakorlatilag azonnal újra tudnám nézni. Ami pedig a legjobb: mindenkitől azt hallom vissza, aki megnézte, hogy nagyon tetszett nekik is, és hogy milyen izgalmas volt, annak ellenére, hogy valami olyasmi áll a középpontjában, amiben nem vagyunk éppen profik, sőt, legtöbben nem is tudunk játszani se: a sakk. 

Hogy lehet izgalmas a sakkozás, a sakkmeccsek? A  The Queen's Gambit bebizonyítja, hogy nem kell sok hozzá, hogy mindenki a kezét tördelve figyelje a következő lépést, még akkor is, ha előtte a figurák nevét, és az alapvető lépéseket sem ismerte. A történet ugyanis ad nekünk a profi sakk mögé egy bitang tehetséges kislányt, aki esendő, szerethető, és rendkívül szuggesztív karakter, egy árvaházi környezetet, amiből mindig érdekes megfigyelni a kitörést, egy függőséget, hogy azon is izgulhassunk, ki tud-e szabadulni ennek béklyóiból, és egy olyan csodás rendezést, és képi világot, ami abszolút rabul ejti az embert. 

A főszereplő, Beth Harmon az '50-es években kerül árvaházba, ahol megismerkedik többek közt a zöld-fehér kapszulákkal, amikkel egy ideig büntetlenül nyugtatózzák a gyerekeket, és amiktől aztán olyan nehezen tud (?) szabadulni, és Mr. Shaibellel, a gondnokkal, aki a pincében megtanítja a sakk művészetére. A sakkfigurák hamarosan önálló életre kelnek Beth fejében, és a nyugtatók hatására őrült, de mégis zseniális jelenetek során vetülnek ki a lépések gondolatai a plafonra a pszichózis perceiben. Beth pedig tényleg őstehetség, gyógyszerek ide vagy oda, kenterbe veri a szomszédos iskola sakk klubjának összes növendékét - akik persze mind fiúk! -, és elkezdi diadalmenetét a legrangosabb sakkversenyeken, hogy aztán talán egész Moszkváig juthasson, a legnagyobb ellenfélig... 

Szerettem, hogy érzékelhető volt, hogy Beth valóban zseniális, még ha a pótszerek kellettek is a sikerhez, az elmélyült gondolkodáshoz, a testen kívüliséghez és koncentrációhoz, azért azok nélkül is sikeres tudott lenni, és bár nyitott a vége a filmnek, én úgy gondolom, arrafelé mutatott minden, hogy Beth-nek talán sikerül legyőznie a függőségeit. De a drogokon, alkoholon, versenysporton kívül sok minden másról is szól a film: anya-lánya kapcsolatokról, barátságról, sorsról, érzelmi terhekről. 

A casting remek, Anya Taylor-Joy egyszerűen tökéletes a szerepben, teljesen eggyé válik Beth Harmonnal. Felbukkan még a sakk-ellenfelek, barátok közt Harry Melling - Dudley Dursley-ként emlékezhetünk rá -, és Thomas Brodie-Sangster is, aki pedig a kisfiú volt az Igazából szerelemben. 

A ruhák külön is említésre érdemesek, remek outfitekben parádézik Anya Taylor-Joy, és tetszett, hogy belevitték, hogy alakította ki a saját stílusát ebben, a kötényruhától a klasszikusan elegáns vonalak felé. 

A film felénél vettem észre, hogy bizony könyvből készült a sorozat, Walter Tevis: Vezércsel című regényéből, amit még így, a történet ismeretében is el akarok olvasni utólag. :) 

A Queen's Gambit az idei év egyik legjobb sorozata volt számomra, és kedvencemmé is vált. Ha ennyi nem volt elég kedvcsinálónak, nézzétek meg a trailert is :)  : 

Locke&Key - Kulcs a zárját

Az elmúlt időszakban többet böngésztem, nézelődtem a Netflixen, és bizony egyik hétvégén nemrég sikerült binge-watcholni egy egész sorozatot... Ez volt a Locke&Key, vagyis a Kulcs a zárját, amiről már hallottam ugyan valamit, de csak úgy futtában, és igazából nem tudtam milyen is lesz, miről is szól. A Locke&Key Joe Hill (Stephen King fia) képregénysorozata, amihez Gabriel Rodriguez készítette az illusztrációkat. Joe Hill-lel nem olyan jó a viszonyunk (A szív alakú doboz című regényével nem igazán nyert meg magának), így aztán külön jót tett neki, hogy csak a sorozat végefelé tudtam meg, amikor utánanéztem, hogy ki is az ominózus szerző... :) Rettentően beszippantott a sorozat, és egyik részt daráltam a másik után, miközben meg akartam tudni mindent a kulcsok titkairól, Key House-ról, a gyerekekről, a múltról, és persze borzongtam is rendesen... 

Egy rejtélyes ház, aminek neve is van, Key House (szeretem ha el vannak nevezve az ilyen birtokok), egy család, Locke-ék, ahol a három gyerek és édesanyjuk az apa erőszakos és igen furcsa körülmények közt történt halála után költöznek Mathesonba (Massachusetts), a régi családi birtokra. És temérdek rejtély a múltból... az apa régi barátai, akikről sosem beszélt, fényképek,, halálesetek, egy lezárt kút, és a visszhangok, amik jönnek onnan, na meg a fel-felbukkanó, sugdosó kulcsok... 

A kulcsok

A gyerekek közül először a legkisebbnek, Bode-nak tűnnek fel dolgok, és ismerkedik meg a "visszhanggal" is a kút mélyén, de aztán hamarosan  megosztja a testvéreivel, Kinsey-vel és Tylerrel is amit tud, és a kulcsokat, amiket talált. A kulcsok közül egyik sem játék... mind mást és mást nyit, és másféle varázserővel rendelkezik. Kinyithatsz egy ajtót, hogy aztán szellemként repkedj, kiszállva a testedből, kinyithatsz egy szekrényt, és ha beleteszel valamit, megjavítja, de kinyithatod a saját fejed is, ha hátul a nyakadnál beilleszted a megfelelő kulcsot, és beléphetsz elméd - vagy mások elméjének - útvesztőjébe... De vannak ennél még veszélyesebb útvesztők is, tükörcsapdák, kútbéli hangok csalafintasága, világító emlékképek, és egy olyan kulcs is, amivel akárhová benyithatsz, ha voltál már ott, és láttad azt az ajtót... 

Kinsey, Bode és Tyler Locke

Miközben a gyerekek egyszerre próbálnak beilleszkedni az új helyre, új iskolába, új kihívások közé, megbirkózni az apjuk halála felett érzett friss gyásszal, és kideríteni, hogy mi is folyt itt Key House-ban évekkel ezelőtt, és mi történt a ház alatti barlangban, mi nézők darabokban, szórványos visszaemlékezések révén kapjuk meg a válaszokat a kérdéseinkre. Így derül ki elemenként, hogy is halt meg Rendell Locke, majd később az is, hogy miért így... Egy igazi kis kirakóst kapunk, és amikor már azt hittük tetőztek az izgalmak, és a végén fel lehet sóhajtani, bizony még akkor is felborzolják a kedélyeket néhány sunyi visszajátszással, hogy nézd csak meg jobban, nézd mi történt még, nézd meg a másik szereplő szemszögéből is... Baromi izgalmas. :)  
Nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert van bőven még ebben a sorozatban, a be nem mutatott kulcsoktól kezdve a nyitva hagyott szálakon át rengeteg minden. És eleve egy remek helyszínről, remek háttérsztoriról van szó, kellően borzongató hangulattal. 

Amikor valaki másnak az emlékeibe tekinthetsz bele...

Azt olvastam, hogy a képregény durvább ennél, és több a vér, erőszak, halál benne. Nekem pont elég volt így, a lightosabb verzió. Még így is elég félelmetes volt a Kinsey fejéből kiszabadult "Félelem", brrr. :) Kicsit horror, kicsit dráma, kicsit misztikus ez a sorozat, és picit tinis is, de csak pont annyira, hogy ne kelljen kislámpával aludni utána. ;) 

Key House

Kedvenc kulcsom: Anywhere Key, Head Key
Kedvenc szereplő: Bode Locke
Nem kedvelt szereplő: Sam Lesser - jujj, Nina Locke - olyan üresnek és butának tűnt néha az anya karaktere, nekem ez már túl sok volt ahhoz, hogy a gyász és a ptsd számlájára írjam

Head Key

Érdekesség, hogy Joe Hill és Gabriel Rodriguez is megjelennek egy cameo erejéig a film végén, mentősként, ahogy az állítólag a képregénybe is bele van rajzolva. :) Tetszett ez az apró részlet is. 

Tele van akciódús, izgalmas, meleg helyzetekkel, csavaros és végig fenntartotta az érdeklődésemet. A recept tökéletes, kérem a következő kört ebből. ;) 

"Well Lady", avagy Dodge

Az új Rebecca filmről

Tavaly decemberben olvastam el Daphne du Mauriertól A Manderley-ház asszonyát, és kicsit felemás volt a véleményem róla. A hangulat nagyon megkapó tudott lenni, és izgalom is akadt (számomra újdonság volt minden fordulat), de az elbeszélő naivsága és tehetetlensége, illetve jellemfejlődési hiányosságai zavaróak voltak. Egészében mégis jó élmény, és olyan borongósan, furcsán kedves emlék maradt Manderley. Az olvasás után meg is akartam nézni a régi, Hitchcock-féle filmváltozatot, de aztán úgy alakult, hogy előbb került terítékre az új, Netflixes Rebecca adaptáció. Ami, meg kell mondjam, nekem nagyonis tetszett!

A filmet Ben Wheatley rendezte, Lily James alakítja az új Mrs. de Wintert, Armie Hammer Maximot, és Kristin Scott Thomas Mrs. Danverst. Armie Hammert én még nem láttam eddig semmiben, de szerintem igazán jó választás volt, hozza azt a zárkózott, igazán "brooding" Maxim de Wintert, akit elképzeltem magamban. Kristin Scott Thomas híresen mogorva és már-már ijesztő képeket képes vágni, ódon házas háttér nélkül is, itt meg aztán pláne. Lily James pedig számomra nagyon kedves színésznő, és ebben a szerepben is tetszett, naiv, fiatal lányként, aki belesodródik ebbe a kapcsolatba, a számára idegen új szerepbe és környezetbe, és a régi rejtélybe, amit fel kell oldani... Szerintem sikerült kicsit többet is tennie a könyvbéli, névtelen elbeszélő alakja mögé; ő gondolkodott is, benne volt azért kíváncsiság, kétely, szenvedély... Valahogy élettelibb volt, és kevésbé érződött a bárgyúsága a karakternek, nem az dominált egyáltalán. 

Ugyanígy én úgy éreztem, valahogy többet sikerült a képi világgal is kihozni a történetből,  mint amit az olvasmányélmény adni tudott. Amellett, hogy könyvhű a feldolgozás, remek vágóképek vannak, csodás helyszínek, erőteljes jelenetek, és hát egész egyszerűen pazar jelmezek. :) Valahol olvastam, hogy Armie Hammert Oscar-szobornak öltöztették azzal az okker öltönnyel, de én úgy gondolom az is príma volt. Lelkesen legeltettem a szemem a ruhákon, a festményeken, a Manderley-birtokon, a szobák berendezésén... Mindenen. 

Tetszett az is, hogy mintha sikerült volna sokkal kontrasztosabbra csinálni a Manderley-be érkezés előtti, és utáni részt, Maxim és a lány között. Az elején a randizgatás, felhőtlen boldogság, szerelmes utazgatás nekem nem érződött ilyen elsöprőnek a könyvbeli leírásból, itt viszont abszolút jó volt az éles elütés attól, ami utána jött, a ködös, gótikus, szinte zord birtokon, ahol valahogy Maxim is bezárkózott önmagába, és elzárkózott másoktól... Rájuk telepedett ott Rebecca szelleme - és pont ezt a hatást kellett elérni szerintem! 

Az atmoszféra kellően sötét, baljóslatú volt, Danvers megjelenésekor néha egyenesen vészterhes... A jelmezbálos jelenet is tökéletesen megjelenítette azt a "lefagyást", ami a könyvben is lejátszódott. 

Egyszóval ez egy remek adaptáció, érdemes megnézni. 
Nekem a filmposzter is tetszik, és megvenném így is a könyvet, ilyen köntösben, felidézné bennem a filmkockákat. :)

Valamikor sorra kerítem a Hitchcock-filmet is Rebeccáról, és ki tudja, talán még a könyvet is újra fogom olvasni egyszer. A filmélmény ráébresztett, hogy jobban tetszik ez a klasszikus, mint elsőre gondoltam. 

Strike - 4. évad - képes élménybeszámoló

Alig vártam már a Cormoran Strike sorozat negyedik részéből készült adaptációt, ami végre valahára annyi részt kapott, amennyit megérdemel, és nem csak két nyúlfarnyki epizódba sűrítették, mint a második és harmadik "évadot". A Lethal White - Halálos fehér - négy részen keresztül meséli Robin és Strike újabb nyomozását, amiben a sírrablástól a lovakig van minden dögivel, és bizony, aki rég olvasta már a kötetet, az akár újra meg is lepődhet, mi hogyan is történt. Én legalábbis részben így voltam. Teljesen visszaköszönt a könyv olvasásakor érzett zavarom: hogy is van ez? mire is utal ez a nyom? ki is csinálta ezt vagy azt? A történet pont ugyanolyan bonyolult és csavaros, mint amilyen a könyvlapokon volt, és élveztem újra fejtegetni a rétegeit, még ha a végkifejletre nagyjából emlékeztem is. 

Annyira jó volt viszontlátni a Tom Burke és Holliday Grainger által tökéletesen megformált Strike-ot és Robint! :) Erre az évadra értek be szerintem teljesen, és azonosulnak teljesen a szerepükkel. Remekül játszanak együtt most is, és egy az egyben adják a karaktereket, akiket a könyvekből megismerhettünk. Nincs hiba. 

A főcím kellemes noiros dallamait is remek volt újra hallgatni, és bár volt néhány nagyon sötét képkocka az első-második epizódban (Trónok harca 8. évad utánérzés  :D), igazából nem találtam rajta más kritizálni valót. 

Briliáns barátnőm 2. évad

Egy kis megszakítással - közbeszólt a nagy érdeklődésem a Pullman-sorozat iránt -, de végre folytattam a Briliáns barátnőm sorozatot, és megnéztem a második évadot. A Nápolyi regényekből készült filmsorozat első évadáról >itt< áradoztam. 

Követik az évadok a köteteket, teljesen megfeleltethető volt tehát Az új név történetének ez a következő 8 rész. 

Szerencsére nem változott semmi a már eddig is dicsért sarokpontok közül: tökéletesen könyvhű továbbra is a sorozat: ugyanazokat a képeket és párbeszédeket láthatjuk és hallhatjuk megelevenedni, amiket Ferrante olyan boszorkányos ügyességgel megírt. 

Philip Pullman: His Dark Materials - 1. évad

Már valamikor 2015-ben felröppent a hír, hogy Philip Pullman méltán népszerű trilógiájából filmsorozatot fognak készíteni. Az Úr sötét anyagai - His Dark Materials első részéből 2007-ben készült már egy film, Az arany íránytű címmel, aminek azonban nem volt olyan jó a fogadtatása, hogy folytassák is a dolgot. A Nicole Kidman és Daniel Craig nevével fémjelzett film nem hozta a várt sikert. Most azonban, a sorozatok virágkorukat élik, népszerűek az HBO, a BBC, a Netflix produkciói, mindenki szereti, ha valamit nem egy 2,5 órás adaptációba préselnek össze, hanem szépen kibontanak mondjuk 8x1 órában, és mindezt ráadásul otthonról élvezhetjük. :)

Briliáns barátnőm - a filmsorozat, 1. évad

Még a harmadik kötet olvasása közben kezdtem el nézni a Nápolyi regényekből készült HBO-s sorozat első évadát, és már az első rész teljesen lenyűgözött... Most, az első évadot befejezve, gondoltam írok pár sort az eddigiekről, hogy ne folyjon teljesen egybe az élmény a második évad képkockáival. 

Mindig kicsit lutri, mit is hoznak ki a vásznon a könyvekből, hol bicsaklik meg a történet, melyik szereplő lesz más, mint ahogy azt mi elképzeltük, vagy ahogy a szerző megírta. Aggodalomra itt nincs ok, Elena Ferrante nem engedte ki a kezéből az irányítást, aktívan részt vett a filmsorozat elkészítésében (mindig elképzelem, hogy ott áll egy papírzacskóval a fején, és nevetnem kell - vajon hogy őrzi meg az inkognitóját? Csak írásban közli a kéréseit, észrevételeit, vagy van egy szóvivője a forgatáson?), és ennek köszönhetően az összes szereplő, és minden történés szinte kiugrik a regényből, úgy elevenedik meg a nápolyi telep élete.

A Briliáns barátnőm sorozat a nagybetűs TÖKÉLETES ADAPTÁCIÓ lett. Szerintem nem lehet olyat találni benne, amire azt mondhatnánk, ez így rossz, ezt nem így kellett volna, ez hiányzik belőle - pedig óhatatlanul mindig akad példa a filmekben ezekre, a könyvekkel összehasonlítva. 

Sikerült a maga teljes valójában visszaadni Ferrante sodró prózáját. Gyakran szóról szóra az hangzik el, mint a könyvbéli párbeszédben, és nem hiányoznak az apró, de mégis nagyon fontos hangulati elemek, amiktől újra szinte a szövegben érzi magát az ember. Repül a vasaló, annak rendje, s módja szerint, a Solarák a kék autóban parádéznak, a babák lekerülnek a sötét és ijesztő pincébe... És ami még fontosabb: egyszerűen elképesztő, hogy mennyire remek a casting! Nem lehetett könnyű dolguk megtalálni ezeket a színészeket a szerepekre, ráadásul tényleg direkt Nápoly környékéről válogatva, az akcentusok miatt is. 

Lila és Lenú a Kisasszonyok olvasása közben.

Jelenetek a filmből, itt a gyermekszínészekkel: Ludovica Nasti és Elisa del Genio. 

Az első évadban is van már váltás a gyerekszereplőkről tiniszereplőkre, de egyáltalán nem zavaró a dolog, sőt, tényleg mintha csak eltelt volna az idő, és ugyanazok a kislánykák nőttek volna meg - de igaz ez a többi szereplőre is, nem csak Lilára és Lenúra. 

Bámulatos, hogy milyen ördögi a kislány Lila, milyen fanyar és ravasz a tinédzser Lila - előbbit Ludovica Nasti (elég nasty, tényleg :D ), utóbbit Gaia Girace játssza. Gaia egy az egyben Lila, szinte félelmetes...! Nagyon tartottam tőle, hogy esetleg nem tudják jól megjeleníteni őt, mert annyira egyedi, különleges. De a szemétől, szájától, mimikájától kezdve az utolsó sötét hajszáláig ő Lila. Őt emelem ki a többiek közül, de Elisa del Genio és aztán Margherita Mazzucco is épp annyira tökéletes Lenú szerepében.

Itt pedig a kislányok és a tiniszereplők együtt.

Hogy tényleg ne csak a főszereplőket dicsérjem, nagyon tetszett még Lenú anyja, és a Melina szerepére választott színésznő, a férfiak közül pedig Donato Sarratore pont az a behízelgően undorító fazon, akinek elképzeltem. A Ninót alakító színész akár lehetne a saját fia is, nagyon hasonlítanak. A fiatal fiúk közül Enzo, Antonio és Pasquale is tökéletes. 

Hajviseletek, kiegészítők apró változtatásaival nagyon ügyesen érték el, hogy az évad végére egy pár évvel idősebbnek nézzenek ki ugyanazok a színészek a fiatalok közt. 

Lenú, ahogy "kivirágzik" Ischián.

Egy másik plakát, Oliviero tanárnővel.

Az egyetlen változtatás, amit felfedeztem, az a végén a cipős megjelenés volt - azt hiszem az nem a lagzin, hanem még az esketéskor történt a könyvben... De dramaturgiailag talán jobb volt így elhelyezni a filmen. 

Szuper a szinkron is, kellemes a narráló hang, és az egyes szereplők hangjai is nagyon el vannak találva.

Remek munkát végeztek a sorozattal, tényleg, le a kalappal mindenki előtt, a rendezőtől a díszlettervezőig. Nyugodtan nézzétek, nem fogtok benne csalódni! 

Én is hamarosan folytatom a második évaddal, ami a második kötetnek, Az új név történetének felel meg. Alig várom, hogy láthassam az újabb jeleneteket Ischián, a változásokat a szereplőkben, Lila házasságát és a menyasszonyi fénykép átalakítását... :) 

A Nápolyi regények egyes részeiről itt írtam: >1<, >2<, >3<, >4<.