Jennifer Donnelly: Stepsister

“Once upon always and never again, in an ancient city by the sea, three sisters worked by candlelight.”

Kedvelem a meseátiratokat, mert érdekes, új szemszöget tudnak mutatni egy-egy jól ismert történethez, amit már gyerekkorunk óta ismerünk. Feltesznek és megválaszolnak egy csomó olyan kérdést, amire nem is gondoltunk akkor, és kibontják a mese hátterét, mellékszereplőinek történetét, a rejtett motivációkat, azokat a dolgokat, amikkel az egyszer volt, hol nem volt és a boldogan éltek, amíg meg nem között bizony nem találkozunk.

"This is a dark tale. A grim tale. It's a tale from another time, a time when wolves waited for girls in the forest, beasts paced the halls of cursed castles, and witches lurked in gingerbread houses with sugar-kissed roofs. That time is long gone. But the wolves are still here and twice as clever. The beasts remain. And death still hides in a dusting of white.It's grim for any girl who loses her way. Grimmer still for a girl who loses herself. Know that it's dangerous to stray from the path. But it's far more dangerous not to."

Jennifer Donnelly Stepsister című kötete is egy mesefeldolgozás, és nem nehéz kitalálni a címből és az üvegcipellőből a borítón, hogy egy Hamupipőke-gonosz mostohák retellingről van szó. A borító egyébként pazar lett, nagyon hívogató, és azért a történet kegyetlen részeire is utal, főleg ez a fenti, ahol vér is folyik a cipőben... A Grimm-féle eredeti verzió szörnyűségeit is elmeséli a történet, már rögtön a legelején, a sarkak és lábujjak levágásával, ami persze a gyerekmeséből kimarad. Isabelle-t és Octaviát, Ella (Hamupipőke - Cinderella) gonosz (?) mostoháit édesanyjuk kényszeríti a csonkításokra, hogy elnyerhessék a herceget maguknak. Beférnek ugyan az üvegcipőbe így, de kiderül a turpisság, egyikőjük lábra sem tud állni, másikójuk lábán átvérzik a kötés... Ellát is hiába rejtegetik... A herceg az övé lesz, a mostohákra pedig továbbra is rájár a rúd, pedig talán nem is olyan gonoszak, nem is olyan rútak... Isabelle kerül a történet középpontjába, akinek sorstérképe felett két nagyhatalmú személy, Sansz és Sors marakodnak, akik saját szájízük szerint szeretnék alakítani a lány életútját. Amikor ebbe még a tündérkirálynő, Tanaquill is belerombol, egy küldetést adva Isabelle-nek, na akkor kezdenek bonyolódni a dolgok. A küldetés SPOILER hogy Isabelle megtalálja szíve elvesztett darabkáit SPOILER VÉGE, ötletes volt nagyon, és tetszett, ahogy a felismeréseken végigvitte és egyre szimpatikusabbá tette a szerző a karaktert. Kezdetben szánandó, később nagyon is szerethető lesz Isabelle. Azonban nem csak a küldetéssel, Sorssal és Sansszal kell megküzdenie, hanem szembe kell néznie az egész országot, Ella és a herceg birodalmát fenyegető, a falvakat sorra leigázó gonosztevőn is, akinek lába nyomában nincs más csak pusztítás és háború... Hamarosan több és nagyobb feladata is lesz tehát Isabelle-nek, mint hogy megtanulja, ne a szépség legyen a leghőbb vágya. 

“There is magic in this sad, hard world. A magic stronger than fate, stronger than chance. And it is seen in the unlikeliest of places... It lives inside every human being ready to redeem us. To transform us. To save us. If we can only find the courage to listen to it.
It is the magic of the human heart.”

Tetszettek az erős női karakterek és a személyiségfejlődés, ahogy Isabelle kezébe veszi a saját sorsát, kész elgondolkodni a döntésein, kész megbocsátani, és újraértékelni helyzeteket. Bátor, rettenthetetlen, igazi harcos válik belőle. De Tavi (Octavia) is változik; megpróbálja megvalósítani magát, és szorult helyzetben is gyorsan feltalálja magát. Ő a női tudósok archetípusa, míg Isabelle a hadvezéres vonalat képviseli. :) 

Talán egy egész picit túlírt a története, a háborús szál nem olyan erős és Sansz márkiból keveset kaptam... de összességében egy nagyon jó kis dark (semi-dark? :)) fantasy, ami elgondolkodtató, és szórakoztató egyben. Volt benne némi humor is itt-ott, és tetszett az üzenete.

“The skin-and-bones dog who shows up at your door. The broken-winged bird you nurse back to health. The kitten you find crying at the side of the road. You think you're saving them, don't you? Ah, child. Can't you see? They're saving you.”

Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

A Kalandok Óperencián innen és túl első kötete még 2016-ban jelent meg, és rögtön magához vonzott érdekes címével és különleges borítójával. A folytatás  most, három évvel később, szintúgy azonnal felkeltette a figyelmemet: Sellők, hollók és csodalámpák lett a megbabonázó cím, és a borítóterv csodásan illeszkedik az előzőhöz, mindhárom címbéli elemet odavarázsolva a fedlapra. 

Ugyanúgy, ahogy az első kötetben, most is Vízfüttyő Loson a főszereplő, aki lelencként nevelkedett, nem ismeri szüleit, és különleges "szakmát" űz: kitalálja a próbákat, és elrejti a megszerzendő ereklyéket, amik aztán az akadályok leküzdése után a szerencsét próbálók kezére játsszák a fele királyságokat és a hercegkisasszonyok kacsóját. Változatlanul remek ötletnek tartom, hogy tulajdonképpen a mesék kulisszák mögötti világába enged ezzel bepillantást a szerző. Loson különféle küldetéseket kap királyoktól, szultánoktól, mindenféle uralkodóktól, és ezeket hű kis társával, fekete patkányával hajtja végre, akit Musztinak hívnak. Ha valaki nem olvasta az első epizódot, annak sem kell kétségbe esni; ez a néhány alapinfó elég hozzá, hogy értse a soron következő kalandokat (de persze mindenképp érdemes elolvasni a Sárkányok, farkasok és almákat is, akár utána is). 

Muszti ezúttal sem csak dísz, nagyon is sokat segít gazdájának: nélkülözhetetlen a felderítésben, járatok és titkos átjárók meglelésében, és bizony életmentő szerep is jut neki, amikor stratégiailag jókor ijeszti el, vagy harapja meg az ellenséget, vagy amikor éppenséggel farkával megdörzsöl egy csodalámpát. 

Forrás.

Losonnak ebben a kötetben egyedül az első, többnyire víz alatti kalandjában kell nélkülöznie Musztit, érthető okok miatt. A hableányokról és habkirályokról szóló epizód volt a kedvencem a kötetben a három történet közül, és azt hiszem ez volt a legkidolgozottabb is. Ez bizonyára azért is van így, mert Loson származásáról és szüleiről is kiderülnek dolgok ebben a mesében. 

A másik két történet is abszolút lekötötte a figyelmemet és izgalmasnak találtam őket, bár a hollós történetben azt éreztem, kicsit egyszerűen oldódtak meg a problémák, a csodalámpásban pedig nagyon sokféle elem zsúfolódott össze - de végső soron tetszett ez a hektikus jelleg, mert illett Arábusföldhöz, a bazársorhoz és a keleties hangulathoz. A holtak serege a Múmia című filmet idézte fel bennem, amit nagyon szeretek. Egy kicsit elrugaszkodott volt a lelkek csatázása, de megoldásnak nem volt utolsó, ahogy elvarrták a szálakat. 

Ennek az utolsó történetnek volt a legjobb a humora, többször sikerült hangosan felnevetnem. Lehet persze, hogy valakinek nem jönnek be az ilyen viccek, vagy ez a hangulat, de engem elszórakoztatott pl. az Al-Ibabha név is. Ez volt a falu neve, ahova Losont a küldetése szólította. :) 

Forrás.

Tetszett a szerelmi szál, és hogy Loson ezúttal talán társra is talált. Szívesen olvasnám tovább a történetüket.

Az előző kötetnél kicsit bajban voltam, ifjúsági regénynek aposztrofáltam, illetve nem tudtam pontosan belőni ki is a célközönség. Most már tudom, egyértelmű volt, hogy a mesés jelleg, mesei elemek ellenére ez mindenképpen felnőtteknek szól. Sok a pajzán utalás, de szerencsére sosem lendülnek túl egy határon. Egynémely erkölcsi felfogásba persze jócskán bele lehetne kötni (hableány bordély, wow), de itt nem is ez a lényeg, hanem a történetmesélés. Különben is egy más érába, és teljes mértékben fantáziavilágba kalauzol bennünket Loson és a többi szereplő. 

A történetek elején illusztrált oldal utalt a mesére, és szerepelnek a képen a főbb karakterek is az adott fejezetből. A fejezeteken belül pedig a kis Muszti rohangáló árnyképe tűnik fel mindig. :) Az illusztrációkat a szerző készítette.

Nagyon tetszettek a nevek, egyedül talán az utolsó fejezet keleties névváltozatait nem tudtam megjegyezni. 

Forrás.

Meg kell még említenem, hogy rendszerint kritikával szoktam illetni a fantasy-k, urban fantasy-k mozgalmas részeit, a kalandok, izgalmas részek leírásait. Ezek ugyanis sokszor végtelenül unalmasra sikerülnek, és rengeteg kimerítő technikai részlet aprólékos kibontásában merülnek ki - avagy ki min hogy kapaszkodott meg, és ugrott át, és hova döfött a melyik kezével... Itt teljesen gördülékenyek az akciódús részek is, nincs unalmas pillanat, és a technikai részletekbe sem kell túlzottan elmerülni, vagy azok is eleve érdekesek (pl. Rozi néne az üvegben, ami egyébként elforgatva fejlámpa, vagy a varázspor révén életre kelő faliszőnyegek...). 

Egy szó mint száz, remek utazás volt, élveztem minden percét! Losont mindenkinek! :D 

A Sellők, hollók és csodalámpákat megrendelhetitek >INNEN<.

Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák

Végre, végre egy jóféle "mese" került a kezembe, vagy nevezhetjük ifjúsági regénynek is, mesés környezetben, középkori világba helyezve. A bolondos nevű Vízfüttyő Loson három kalandját követhetjük nyomon a könyvben, Óperencián és Üveghegyen innen és túl. Természetesen az epizódok összefüggenek egymással. 

A könyv bővelkedik hétfejű sárkányokban, farkasemberekben, de vannak hagyományos banyák, mézeskalács házikóban, kiszabadításra váró szépséges és kevésbé megnyerő hercegnők, megbűvölt kőszívek, gyíkbefőttek, elvarázsolt békák és babapiskóta-szekrény is. :) 

Nagyon jó a humora, egyedül talán az első epizódot éreztem gyengébbnek: bevezető jellegű volt, kissé elnagyolt, és túl egyszerűen lett elkanyarítva a mese vége. A második történet kifejezetten az izgalomra helyezte a hangsúlyt, akciódúsabb volt, és telis-tele volt farkasokkal. :) A harmadik részt találtam végül a legkiforrottabbnak, legszórakoztatóbbnak, és a humor is itt hágott a tetőfokára. A két palotaőr, Zukács és Tikuny remekelnek. :) 

Fellelhető volt itt-ott meseátirat jelleg, kiváltképp Hófehérkével és a hét törpével, ami nem volt zavaró, ötletes volt, és volt benne egyediség, az üvegkoporsó, és a többi üvegtárgy titkai miatt főleg. Ezzel szemben a Piroska és a farkas utalások a második részben gyengébbek voltak, illetve nem volt talán szerencsés ugyanúgy Piroskának elnevezni a farkasok úrnőjét - a többiek jobb nevet kaptak, és egyébként is, minimum egy Melisandre (vörös banya) veszett el a Trónok harcából abban a karakterben, nem lehet őt csak úgy lepiroskázni. ;) 

A nevekkel eleinte nem voltam jó barátságban, kezdve Vízfüttyő urasággal, akit ráadásul Fütyinek becéznek, majd a két, lelencházi barátja, Pinizsáló Gyíkor és Homokító Musztafa neve sem nyerte el a tetszésemet, de aztán rájöttem, hogy a szerző is kifigurázza önmagát, és a névadásokat, van benne önirónia, a későbbiekben ugyanis másik szereplők is elrontják Loson nevét, illetve kapunk magyarázatot a fiúk kitekert névadásaira is. A banya neve - Háromkalapi Rozál - már kifejezetten tetszett, és a hiú lovagé is - Staankivan Fejezord. :D -, illetve a kis csalafintamellékszereplő f(F)arkasok: Bertalan és Kempelen, hát rajtuk hangosan felnevettem. ;))  A törpék haláli fazonok voltak, és egyszer sem volt említve a megszokott nevük (Morgó, Hapci, Szundi), csak az ezekre utaló jellemvonások. :)

A főszereplő, Loson szimpatikus volt, emberi. Olyasvalaki, aki követ el hibákat, és fél is néha. Nem tökéletes, de fejlődőképes. És nem csak a küldetésekkel volt elfoglalva, voltak barátai, szerelme, érzései mások felé, egyszóval volt mélysége. Se nem üsd-vágd, se nem ószépségesviolám volt ő. Jól összerakott szereplő, és sokat fejlődik a sztorikban. 

"– Most meg mit bámulsz tátott szájjal?

– Az egyik szemölcse. Lehet, hogy lepottyant?

A néne megtapogatta az arcát.

– Lepottyant? De… van még elég, ugye?

Loson meghökkent:

– Akad bőven – felelte bizonytalanul.

– Jó. Az orrom… rendben van?

– Az attól függ. Őszintén szólva, eléggé méretes. Én megvagyok

feleekkorával is.

Az öregasszony megmasszírozta az orrtövét.

– Értem… de nem lötyög?"

A háttérvilág és az Óperencián inneni és túli dolgok összefonódásai tetszettek, és kifejezetten jó ötletnek tartottam Loson küldetéseit. Nem is gondol az ember arra ugye, hogy kell hogy legyen valaki a háttérben, aki kifundálja milyen próbát is álljanak ki a királykisasszonyok kacsójáért és a fele királyságokért versengő vitéz daliák, és hogy bizony a megtalálásra váró mágikus tárgyakat el is kell valakinek rejtenie a zord, ijesztő és veszélyes helyeken, hogy azokat majd a megfelelő személy kézre kerítse. :) Loson ebben a szerepben jeleskedik.

"– Hogy jössz te ahhoz, hogy az udvarlási technikámat ócsárold?!A dalok igenis megérintik a női lelket. – Egy hőseposz Sröwald vastojásból kikelt félistenéről, Bolafról,amint megküzd a Végzet Egyszarvú Bálnájával? És mindezó-sröül?!"

A képek illusztrációk. Forrásuk.

Kedvenc szereplők: a hét törpe, Staankivan Fejezord, Ludovika, a palotaőrség tagjai, Muszti a patkány, Loson. 

A célközönséget nem teljesen tudtam belőni, mert vannak benne 16+-os utalások, de nem vészes, ugyanakkor elég mesés az egész, főleg az eleje.
Mindenesetre minden ifjúsági fantasyt, középkori hangulatú mesét kedvelőnek ajánlom a kötetet, igazán jól sikerült. :) 

Értékelés: 10/9 Megkedveltem Losont, és nagyon érdekelt a végkifejlet. Az utolsó rész kifejezetten remekül sikerült, kedves és megható véget is kapott, az volt a kedvencem. Jó hangulatú, jó stílusú fantasy, ami nem nélkülözi a klasszikus mesei alapelemeket és a humort sem. Olvassátok! :) 

A borító pedig pazar lett! :) 

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak. 

Rendeld meg >ITT<.

U.i.: A Norbert Winney álnév Vakulya Norbertet takarja.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Megjártam rendesen a hadak útját a legelső várólista csökkentős könyvemmel... Lelassította a szokásos év eleji lendületemet, és ha év végén oda lyukadok ki, hogy nem sikerült teljesítenem a listát, azt már biztosan mondom, hogy Marija Morevnára fogom kenni! 

Hívogató volt, és csodás, népmesei háttérrel csábító, masszív kötet. Négy évet várattam, amióta megvettem magamnak, és most, ó fájdalom, azt kell mondjam, bár az idők végezetéig várattam volna... Rég szenvedtem ugyanis ennyit könyvön. El kellett volna hajítanom a pokolba a negyedénél, ahogy mostanában meg is fogadtam, hogy el fogom őket, mert nem lesz jobb ilyenkor, sőt... Ehelyett, nem hallgatva a józan eszemre végigküzdöttem magam, félig fuldokolva ezen a szürreális trutyin, és misztikus mocsáron, és az lebegett előttem, hogy ez vcs-könyv, ez vcs-könyv, elolvasom akkoris ha belepusztulok, hátha lesz valami értelme a végén. És NEM LETT! :D Ezért most írhatom szépen a piros betűs figyelmeztetést: 

Figyelem! FELPAPRIKÁZOTT POSZT és erőteljes negatív vélemény, én szóltam!

Na zdarovje annak, aki tovább olvas! 

Poszt-turkáló: Csipkerózsa

Most, hogy felélesztettem hamvaiból a Poszt-turkálómat, nem hagyom ismét lankadni a lelkesedést, és porosodni a posztokat és hozok is ismét egy 2011-es freeblogos bejegyzést. Jane Yolen Csipkerózsáját (Briar Rose) akkor olvastam; meglepett és magával ragadott az érdekes analógia amit a holokauszt és az ismert tündérmese közt vontak. Azt hiszem már nem is tudok anélkül gondolni a Csipkerózsikára, hogy ne jusson eszembe a szögesdrót is.

Az eredeti poszt 2011. 04.04-én íródott.

Jane Yolen: Briar Rose

"Then she stood and climbed onto her grandmother's lap, put her chubby little arms around her grandmother's neck, and kissed her right on the mouth, strawberry and peanut-butter sandwich and all. Gemma kissed her back as if the taste didn't matter."

Jane Yolen Briar Rose - Csipkerózsa című könyvére Lobo bejegyzése kapcsán figyeltem fel, de amikor szembetaláltam magam vele a könyvesboltban, vékonynak találtam, és nem akaródzott megvenni. Lobo olyan aranyos volt, hogy eljuttatta hozzám az angol másodpéldányát, ami neki már nem kellett. Ezt ezúton is mégegyszer köszönöm! :) :*

Csipkerózsika meséjét valószínűleg mindenki ismeri, ha nem is biztos, hogy pontosan fel tudjuk idézni az egész történetet. Ez bizony ki is derült, amikor rákérdeztem pár embernél, hogy mi a mese vége, hogy emlékeznek, hogy voltak a részletei? Én magam is azzal kezdtem, hogy előkapartam a netről egy diafilmes verziót, és végignéztem, hogy felelevenedjen a történet. :) A másik dolog ami felmerült bennem, és amibe a könyv előszava is belemerül fenékig, hogy vajon mindez miből ered, honnan jön, hányféle verziója van, és ki találta ki a részleteit? Mindig mese volt, vagy csak átírták, és ha igen, vajon ki és miért mesésítette? Valóban a felnőtteknek szóltak ezek a történetek, és csak később lettek a gyermekkori világ klasszikusaivá, kisebb-nagyobb változtatásokkal?

Az, hogy Csipkerózsikát és a holokausztot hogyan lehet összehozni egy helyen, elképzelni sem tudtam.

A történet kezdete nagyon megragadott. Dőlt betűs rövid fejezetekben visszautazunk az időben, amikor is a főszereplő nagymama, Gemma (mint megtudtam, a magyarban Nami) mesél az unokáinak, Shananak, Sylviának és Beccának. Folyton a Csipkerózsikát akarják hallani, majd később Becca kivételével már elegük is lesz belőle, de Gemmának mindvégig ez marad a kedvenc mesélnivalója. Részleteiben kapjuk a kis életképeket nagymamáról és unokákról, miközben a hosszabb fejezetekben elkezdődik a jelenkori nyomozás Gemma identitása, múltja után, és megismerünk egy réges-régi történetet is, ami nem kicsit hasonlít Csipkerózsika meséjére. A legkisebb unoka pontot tesz a családi rejtélyre, és kiderül, Gemma miért is érezte olyannyira magáénak a mesét, amit legszívesebben mondott nekik.

Nem nagyon szeretnék elárulni többet a történetből. Egészében pedig még mindig, ennyi ülepedést hagyva sem találom hogy hova is tegyem ezt a könyvet. A stílus különösképpen nem ragadott magával, és nem ríkatott meg, amire pedig számítottam. A Chelmnoról írtak persze borzalmasak. Ami kezdetben megfogott benne, az utána kicsit eltűnt, és bár nagyon jól belevitte Jane Yolen a finom humort is a könyvbe, még a lengyelországi részekben is (Magda), valahogy nyögvenyelős volt a közepe.

A témák kombinálása viszont bámulatos. Ahogy írtam az elején, nem hinné az ember, hogy a Csipkerózsika meséből és egy elég idilli, amerikai környezetből zökkenőmentesen jutunk el a holokauszt szörnyűségeihez, Lengyelországba, és mindez gyakorlatilag annyira egybemosódik, hogy képes az ember elhinni, nahát, igazából ez lehet(ne) az alapja az alvó szépségről szóló mesének.

Az angol eredeti elején hosszú előszó található a mesék eredetéről, és több ismert mese hátteréről, valódi történetéről, amik elgondolkodtattak, és bizony szívesen megismernék más ilyen, a mesére alapuló, cseppet sem gyermekmesét mondó regényt.

Értékelés: 10/8 Meglepő párosítás, mesésnek vélt környezet, és egy családi rejtély kinyomozása. Érdemes elolvasni, de ajánlom, hogy gyorsan, két-három részben üljön le vele az ember, mert szétszabdalva és sokáig húzva nem olyan jó. Valami hiányérzetet hagyott bennem úgy érzem, és lezáratlan maradt pár dolog, de még így is biztos vagyok benne, hogy a csipkerózsika-holokauszt analógia örökre belém vésődött. A tündérmese és a borzalom néha egy tőről fakad.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Azóta sikerült még meseátiratokba belefutni, bár, ahogy visszagondolok, nem sokba, és azok is idén voltak. Gaiman könyvében előkerült Csipkerózsika alakja is, na persze ott a holokauszt nélkül, máson volt a hangsúly.
Szeretitek a meseátiratokat, mesés/mesei háttéren alapuló történeteket? 

John Connolly: The Book of Lost Things

Erről a könyvről először Jen Campbell egyik videójában hallottam, nem biztos, hogy abban, amit belinkeltem most, mert többször megemlítette már, mindenesetre rögtön megtetszett. Emellett pedig Lobo-nak köszönöm, mert Jen Campbell youtube-jára meg őmiatta találtam rá, érdemes nézegetni, jó kis válogatásokat, tageket, book haulokat csinál és mutat be. :)

A The Book of Lost Things főszereplője David, egy kisfiú, akinek meghal az anyukája, apukája pedig hamarosan újranősül. David kap egy mostohát, és hamarosan egy féltestvért - Georgie-t - is. A második világháború idején játszódik a regény, de vajmi kevés köze lesz az érához, mert David hamarosan átsodródik egy másik, misztikus és mitikus világba, méghozzá a kertben lévő egyik nagy fa törzsén keresztül... Ez a világ pedig egy kifordított mesei környezet, ahol sokan vadásznak rá, és kemény próbatételeket kell kiállnia... Farkasfalka, trollok, sűrű, sötét erdő, titokzatos király, eltűnt gyerekek... A mesés világban sok ismerős visszaköszön: Piroska és a Farkas, Jancsi és Juliska, Hófehérke és a hét törpe története is megelevenedik, de mind valami gonosz, más, beteges fénybe kerül.

Ifjúsági regénynek hittem, azonban ahogy előrehaladt a történet, meg kellett állapítsam, hogy sokkal inkább egy félelmetes horrorsztori, amiben ugyan kisfiú a főszereplő, és némileg a felnőtté válásról (is) szól, nem annyira gyerekek kezébe való. 

A meseátiratok mindig izgalmas terep, és itt is érdekes volt megfigyelni milyen kicsavart történetek lesznek a jól ismert mesékből, hogy alakul át valami szörnyűvé és amorffá egy régi kedvenc.

"We all have our routines,’ he said softly. ‘But they must have a purpose and provide an outcome that we can see and take some comfort from, or else they have no use at all. Without that, they are like the endless pacings of a caged animal. If they are not madness itself, then they are a prelude to it."

Amikor végleg bebizonyosodott számomra, hogy nem egy könnyed ya-ról van szó, az az volt, amikor az állatokat és gyermekeket keresztező lény képbe került. Tulajdonképpen nem sok igazán "beteg" és undorító jelenetet olvastam könyvben, de ez az egész elképzelés, és a megoldás ami született rá, nos... gruesome! ... SPOILER! ! ! Gyerekfejeket átoperál állati testekre, aztán levadássza őket.... Davidet például egy rókával akarja keresztezni...  Vérszemet kap persze, amikor David a kentaurokról mesél neki, és saját magát akarja lóval keresztezni... a többit már nem árulom el, brrr. SPOILER VÉGE. 

Bár nem vagyok rendszeres nézője a Once upon a time című sorozatnak, néhány részt azért láttam, és annak a hangulatára emlékeztetett az egész könyv, sőt a Crooked Man alakjáról a könyvben is megírták, hogy tulajdonképpen Rumpelstiltskin (a filmsorozatban Zörgőfürge).

Zörgőfürge

Illetve még egy régi klasszikus is eszembe jutott, A végtelen történet (amit meg nem olvastam, áh, tudom, ne hasonlítgassak már így kényemre-kedvemre... :)), amiben egyrészt szintén egy kisfiú kalandozik egy fantáziavilágban, másrészt, ami miatt még felmerült, az a "névmágia", ha lehet így mondani. Ha láttátok a filmet, akkor bizonyára megvan a végéről a jelenet, amikor elkiált egy nevet a könyvet olvasó kisfiú. Connolly könyvében is van egyfajta ereje annak, ha kimondanak egy nevet, valamilyen módon bántani/birtokolni tudna valakit a Crooked Man is, ha kimondják a nevet. Ez nagyon tetszett, hozott magával egy kis belső rettegést, és eszembe juttatta, mennyire féltünk a Semmitől A végtelen történetben is, és hogy féltettük Atreju(uuuuu)t. :) :)

A szerző, John Connolly.

Sok a véres, veszélyes jelenet, elég akciódús végig a könyv, amitől nekem kissé túl "fiús" volt, nem mindig tetszett. A kevesebb néha több lett volna. Mindazonáltal a mesélő megtalálta a hangot hozzám is, abszolút kompenzált a nem annyira tetsző részekért a vége, amit bizony megkönnyeztem, és többször is elolvastam. Megérintett, emberi lett, szép. 

Értékelés: 10/8 A vége húzza felfelé, egyébként inkább 7-es lenne. Rémtörténet, meseátirat, kalandregény egyben. Igazi dark fantasy sok vérrel és lényekkel, gyilkosságokkal lépten-nyomon. Gyászról, felnőtté válásról, titkos rémálmaink megelevenedéséről is szól egyszerre ez a furcsa hangulatú könyv. 

Neil Gaiman: The Sleeper and the Spindle

Már majdnem egy hete nem sikerült eljutnom egy újabb bejegyzés megírásáig, pedig olvastam egy nagyon jó meséskönyvet még hét elején, Neil Gaimantől. Már felfigyeltem rá korábban is, de Heloise bejegyzése győzött meg nemrég, hogy ez a könyv bizony nekem kell. 

Nem bántam meg, egyáltalán. Gaiman csodásat alkotott ebben a meseátiratban... Van itt vörös ajkú-ébenfekete hajú-hófehér bőrű és mély álmot alvó-tövisekkel védett is, a nevek azonban nem fontosak, talán inkább az, hogy semmi nem az, aminek látszik, és hogy néha a dorimari selyemért küldött törpök bizony máshol lyukadnak ki... 

A The Sleeper and the Spindle-ben Hófehérke és Csipkerózsika alakja elevenedik meg, de minden egy picit másként, egy kicsi fekete mágiával, pár apró csavarintással. Azért persze megvannak a szükséges kellékek: királyság, orsó, tövises bokrok, törpök, nehézségek, álomkór, és a mesei hangulat. 

Nem tudok nem áradozni erről a meséről, annyira magával ragadott mind a külseje, mind a tartalma. A kivitelezés egyedülállóan szép, az áttetsző védőborítótól kezdve Chris Riddell összes szépséges, aranyszegélyes és kis koponyás illusztrációján át a kétoldalas rajzokig. Öröm lapozgatni. 

A történet pedig, bár nem vártam tőle sokat, meglepett, úgy, ahogy egy igazi jó meséhez illik, úgy, ahogy a gyermeket lepi meg a mese vége, a fordulat, a fátyol libbenése. Visszahozta azt a varázslatos érzést, amiből meggyőződésünk néha, hogy már rég kinőttünk. Egy kis mesei katarzis. 

Neil Gaiman igazán ügyesen kanyarította ennek a mesének az aranyfonalát. Tetszettek a hősnők, és bár korábban a két nő csókja miatt dúltak az indulatok az interneten, ez a csók hibátlanul illik a mese szövetébe. A nők indultak itt harcba igazán, a királyfi jelenléte szinte mellékes volt. :) 

A hegyben bolyongásról egyébként Mória bányái, Dorimarról pedig a Trónok harcából ismert Dorn jutott eszembe... :)

A képek forrása: google.com

Többet nem árulhatok el, olvassátok, lapozgassátok, élvezzétek a szép angolságát. 

Értékelés: 10/10 Kicsit morbid, nagyon egyedi mese klasszikus alakokkal újragondolva. Gyönyörű és nagyszerű, és imádtam. *További szuperlatívuszok helye*

>Itt< megvehetitek!

Érdekes szavak, kifejezések: 

- sot: iszákos, részeges

- flagon - kancsó

- milliner - női kalapos, divatszalonos, divatárusnő

- smithy - kovácsműhely

- awl - ár (cipészé)

- mail shirt - páncéling

- rowan tree - madárberkenyefa/vörösberkenyefa

- moat - várárok, sáncárok

- thaw - olvadás, enyhülés, enyhe idő

Az előző havi beszerzéses posztnál már mutogattam a borító alatti részt. :)