Két hangoskönyv, amiket összeköt Írország

Forrás.

A hangoskönyvezés remek módszernek bizonyult, hogy azért néhány könyvet a magamévá tegyek az előző hónapban is. Köszi felolvasók, köszi Audible, köszi férjem, aki vesz nekem kreditet! :*

Ebben a zanzaposztban két hangosról hozok rövid értékelést, Emma Donoghue: The Pull of the Stars, és Amy Harmon: What the Wind Knows című könyveiről. Minkettő elég népszerű mostanában, és megjelentek magyarul is, Hívnak a csillagok, illetve Csak a szél tudja címen. Írországban játszódnak, és bár szuper karakteralkotás jellemzi őket, valahogy mégis inkább középszerűek maradnak nekem. 

Emma Donoghue: The Pull of the Stars

A szerzőtől korábban a Room-ot olvastam, ami nagyon tetszett, és 2013-ban be is került a top5-be. A The Pull of the Stars ezt nem tudta megugrani, de azért nem bánom, hogy megismerkedtem vele. 

Olyan volt, mint egy sűrű műszakokat bemutató duplaepizód a kórházsorozatokból, de a Spanyol Nátha idején, 1918-ban, egy dublini lázas-szülészeti osztályra helyezve, ahol az influenzával megfertőződött kismamákat ápolják. 

Értem a népszerűségét; a feszes tempó és az érdekes körítés valóban bevonzza az embert, a drámai történések, tragédiák, amik lejátszódnak a kis osztályon ez alatt a pár nap alatt, meg pláne, de mégse tartom azért annyira kiemelkedően jónak. Főként a végét nem. Két dolog is elrontotta számomra az élményt: túl direkt elhelyezéssel egy leszbikus szerelmi szál, aminek nem volt igazából sok értelme, és előzménye sem, illetve egy kissé túldramatizált irgalmas szamaritánus tett, ami nekem már túlzás volt, és mártírkodásnak tetszett.

Kihasználja a szerző, hogy a szülés, születés mitikus, veszélyes, kiszámíthatatlan légköre milyen csalogató tud lenni, és bár tény, hogy alapos kutatómunka van mögötte, orvosilag, történelmileg hitelesen mutat be mindent, és nem spórol a nyers és részletes leírásokkal sem, valahogy mégse sikerül teljesen jól összefognia az egész történet-gombócot. A minidráma a végén szétcsúszik, pedig tényleg remek karakterekre építkezik: az orvosnő - Kathleen Lynn -, a nővér - Julia Power - és az önkéntes segítő - Bridie Sweeney - alakja is jól megrajzolt, egymásra való hatásuk sem elnagyolt, vagy eltúlzott, és megkapó a bajtársiasság, amit mutatnak egymás felé, valamint az is, hogy eszköztelenül, áldatlan állapotok, puritán körülmények közepette is megpróbálják a maximumot nyújtani mindenkinek, fáradhatatlanul. 

Amy Harmon: What the Wind Knows

Nem mentem messzire, és Donoghue után Amy Harmonnal kalandoztam tovább Írországban, de szintén főként a múltban. A What the Wind Knows egy nagyon ír, nagyon romantikus történet, történelmi-politikai háttérrel, jó karakterekkel, és egy csipet misztikummal, időutazással.

Anne Gallagher, szeretett nagyapja, Eoin (kiejtve amúgy Owen) hamvait szeretné elszórni a tóban, amikor különös dolog történik... Áthatolhatatlan köd száll le, és Anne egyszercsak egy puskával találja szemközt magát, az 1920-as években, ahol azt hiszik a nagy hasonlóság miatt, hogy ő Eoin korábban eltűntnek hitt anyja... Anne belebújik a régi Anne bőrébe. De visszajut valaha saját jelenébe? Vissza akar egyáltalán?

Szép, hangulatos, érzelmes sztori volt, bár nagyon lassú, és nem lett igazán maradandó, vagy kiemelkedő, nem szerettem bele annyira a szerző stílusába, hogy rárepüljek a többi könyvére. Összességében kellemes élmény volt, és díjazom, hogy tényleg voltak érzelmek, kapcsolódás, szikra a két szerelmes között (ez fájón hiányzott a nemrég olvasott The Lost Girls of Parisből), de rémesen kiszámítható volt minden a végén. Esetleg valami plusz csavar, több háttérsztori jobb lett volna, a sok felesleges ír hazafiasság helyett... Az ír történelem, függetlenségi háború, Michael Collins alakja egy távoli háttérnek is elég lett volna, kifejtve unalmas volt, és nem adott igazán hozzá a történethez. Persze lehet, hogy mást el tud kapni az ír hazafiasság, és ez a mindent átható szellemiség, de nekem nem volt sok hozzáadott értéke. 

A Yeats versek hangulatosak voltak, de a legjobb Thomas verse volt az egészben.

“Don't go near the water, love.
Stay away from strand or sea.
You cannot walk on water, love;
The lough will take you far from me.”

Kedvenc karakter: Thomas Smith, egyértelmű :)

Néhol picit önismétlő volt a könyv, és a kezdeti események után a közepe nagyon leült, mintha nehéz lett volna kitöltenie a szerzőnek eseményekkel, kalandokkal a fejezeteket. Aztán pedig elcsordogáltunk az egyértelmű, és kicsit szentimentális végkifejlethez, és elmorzsolhattunk pár könnycseppet. :)

Könyvek szülésről

A könyvek terhességről zanzaposzthoz hasonlóan egyben írok értékelést a szülés témájában olvasott két kötetről is. Ina May Gaskin és Noll Andrea könyvét összeköti a bábai szemléletmód, de azért mégis nagyon mások stílusban, információtartalomban. Utólag azt mondom, amit eddig egyáltalán olvastam a témában, azt mind kiváltotta volna egyedül Noll Andrea könyve. De azért vele kapcsolatban is vannak kritikai pontjaim.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Először is, többet vártam ettől a könyvtől, de úgy tűnik ez a sorsom, a spanyol viasz egyikből se fog kicsöpögni...

A természeteshez való visszatérés, szabad, ösztönös döntések, és az anyák rendületlen támogatása szuper, jó irány, és mindenképp követendő, amit csinálnak, filozófiában, illetve van néhány olyan praktikusan követhető, átgondolható tanács is, ami segítheti a vajúdást. Viszont ezek rendkívül kevés oldalban is összefoglalhatóak lettek volna - vagy mondjuk néhány ppt-dián.

Rengeteg ismétlés van, néha tele van tolva statisztikával, amivel önmagukat fényezik - szép eredmények mind, de nem kell egyfolytában az arcunkba tolni, írjanak róla cikket akkor tudományos folyóiratokba, és a szignifikáns eredmények majd beszélnek önmagukért... Plusz a stílus maga is sokszor túlságosan orvos-kórház-beavatkozás és gyógyszerellenes. Értem, hogy amúgy is ez a csapásiránya, de akkor sem mindegy, mit hogy ad elő, hol, hogyan választja a szavakat, mennyire atombiztosan és vehemensen akarja csakis a saját igazát alátámasztani.

Az anekdotikus sztorik hol meggyőzőek, hol pongyolák, és a könyv első fele, ami tele van szüléstörténetekkel, egyrészt redundáns, másrészt nem annyira megerősítő, mint kéne, és szintén csak néhány olyan hasznos infót tartalmaz, amit később is elismétel még párszor - pl. a medence tágassága a helyzetek változtatásakor, váll-elakadás megoldása stb. Nagyon amerikanizált a fogalmazás, zavaróan le van egyszerűsítve, és felesleges dolgokra koncentrál sokszor, ahelyett, hogy csak a lényeget mondaná - mert persze a lényegből nem lesz nagy oldalszám. A bugyuta TLC-s és egyéb tv-showk stílusának leirata néhol a szöveg: "és akkor jött Ina May, betoppant a szobába, megérkezett Karen is, aki nemtomhánypercre lakott tőlünk", blablabla. Ez kit érdekel? 

Néhol nagyon túlzó is volt a spiri vonal, ezekkel a szülés közben lefolytatott kvázi párterápiákkal (big fat lol), és hogy ettől hogy oldódott meg minden, a szüléssel kapcsolatban is, meg a pár életében is... aha. -.-'

Szerkesztésileg jobb lett volna, ha a sima fejezetekkel kezd a könyv, és a szüléstörténetek kerülnek a végére.

Az utolsó fejezetek dögunalmasak, és sikerült pont azoknak elmenni a horror irányba - anyai halálozások, komplikációk, és megint egy rakás statisztika, illetve az amerikai rendszerre épülő ismertetések, amik teljesen irrelevánsak.

Nem lettem tőle holisztikus szemléletű, otthonszülésre vágyó ősanya, de érdemeit és törekvéseit elismerem, és szerintem is jó lenne visszavezetni egy kicsit a természeti népek tudását, a bábák ismereteit az orvoslásba, szülészetbe, de a kórházi környezet adaptálásával, és nem az otthonszüléssel. Ez a szemléletmód, amit Ina May Gaskin is hirdet, és ezek a lehetőségek szerintem terjedőben is vannak egyébként, és mindenképp támogatandó visszahozni a szülésznő, bába, dúla stb szerepét a szülészetbe, illetve az oktatásban is szerepet kaphatnának.

Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek

Hasznos és hiánypótló könyv a piacon, és kétségtelenül szakszerű is, részletesen tájékoztat és tanít, úgy, hogy közben nem veszik el a szakzsargonban, igyekszik a legtöbb kifejezést magyarul megadni. Jó tippeket adhat apáknak (vagy más kísérőknek) is. Ezek mind az előnyére mondhatók el, ahogy az is, hogy megpróbálja visszaterelni a szülést a normális folyamatok közé, amit nem kell feltétlenül medikalizálni, illetve a medikalizált környezetben is lehet(ne) humanizáltan, másként kezelni.

Ina May Gaskint sokszor emlegeti és idézi. Nos, így egymás után egyértelmű, hogy mi is volt a nagy baj a Gaskin könyvvel: pátyolgató, mesélő nyelve volt, amiben a szakszerű leírás elveszett, túlontúl kevés volt, vagy egyenesen hiányzott... Ehhez képest ez a kötet értelmes ember módjára szól az olvasóhoz, nem butít le, nem amerikanizál semmit, és az általam előzőleg olvasott két szüléses-terhességes könyv minden soránál többet ért így egyben... :)

Ugyanakkor, engem, mint racionális beállítottságú, és tudományos gondolkodású embert nem tudott magával ragadni a holisztikus blabláival, sőt, ez rendkívül taszító benne... Homeopátiás golyók ajánlgatása, energetika, csakrák, intuícióbetörések és egyéb válogatott baromságok, amik csak az általános IQ-t fogják tovább csökkenteni az amúgy se túl jól teljesítő átlagpopulációban... Ha ezeket a részeket az ember ki tudja zárni belőle, az értelmes részt lehet hasznosítani. Fontos lenne egyébként az ilyen otthonszülő ősanyáknak és segítőiknek is realizálni, hogy pont ezekkel a sallangokkal hiteltelenítik el magukat, és válthatnak ki akut szemforgatást az orvosokból, kórházi személyzetből, és nem csoda, ha ennek hatására azok bezárkóznak az olyasmi előtt is, ami kuruzslásmentesen okos, és előremutató. Jó az elakadások kezelésének természetes megoldása, a természetes fájdalomcsillapító módszerek, a türelem hangsúlyozása, a komplikációk kezelése, stb, de ezt mind agyonverik pl. olyan kijelentésekkel, hogy a baba szívcsakra bizsergését hogy érzi meg a segítő, atyaúristen............ -.-'

Ne csodálkozzanak, ha így nem tudnak átvinni dolgokat a medikális gyakorlatba, mert egyetlen ostoba mondat kioltja a többibe vethető bizalmat is. Ha előre akarnak haladni, alkalmazkodjanak, és formálódjanak ők is, és akkor átkerülhet a normális, és értelmes bábai szemléletből a kórházakba is. 

Szerencsére nem annyira domináns azért a vajákolós maszlag, és tényleg ajánlom a könyvet, szuperül magyaráz és bont szakaszokra mindent, sok képpel illusztrál, pl. masszázstechnikákat, és külön függelékben is magyaráz képekkel. Laikusok, és szakemberek számára is hasznos és használható az ismeretanyaga. Úgy kell olvasni szelektálva, hogy amivel nem tudtok ti se azonosulni, azt hagyjátok figyelmen kívül.

Könyvek a terhességről - zanzaposzt

Beszereztem és olvastam is már néhány könyvet terhesség témakörben, és gondoltam ezekről zanzaposztokban fogok írni pár gondolatot, hátha másnak is hasznos, vagy érdekes lehet. :) Íme az első adag: Heidi Murkoff "terhesbibliája" és egy magyar nőgyógyász sztorija saját gyermekvállalásukról. 

Heidi Murkoff: Az a kilenc hónap 

A híres "What to Expect When You're Expecting".

Érdekes, nagyon sokan istenítik ezt a könyvet, mert hogy mindenre van benne válasz, és hogy milyen megnyugtató, mások pedig (főleg a Goodreadsen) pokolra kívánják, mert rosszul megírt és ijesztő? ... Hol az igazság? Valahol félúton. 

Nem rossz ez a könyv, egyáltalán, de ha már voltak alapvető információid, akkor helyenként elég unalmas tud lenni, és úgy összességében, bár tényleg mindenhol megnyugtat, mindezt nagyon bő lére eresztve teszi, és végig iszonyatosan redundáns a szöveg. Nagyjából fele ennyi oldalban is le lehetett volna tudni mindezt, ha nem tér vissza a havi bontásoknál sokszor ugyanazon kérdések tisztázásához. Gyakran már a bekezdés elején tudni lehet, hogy ez most miről is fog szólni. A stílus pátyolgatós, vicceskedős, valóban megnyugtatónak szánt, és nem is idegesített fel igazából sehol, mert kell a megnyugtató hangnem, de jobban szeretem a tárgyilagosságot, főleg információk átadásánál. A hasznos táblázatok kiválogatásával, a témák jobb csoportosításával egy jóval rövidebb, könnyebben forgatható könyv lehetett volna az eredmény. A tárgymutató egész jó, és persze az alapján is lehet rákeresni csak egy-egy dologra, ami hasznos lehet, ha csak felütni akarjuk valami miatt a kötetet; egy-egy külön szócikk elolvasásánál nem érezni a redundáns mesélést sem.

Vannak szürke keretes, apáknak szóló részek is, szerintem ezek is kicsit gagyik néhol, és ezekben, meg a sima szövegben is sokszor vannak olyan részek, amik nem alkalmazhatók a magyar viszonyokra. Katonaságnál szolgáló párok állandó említése, amerikai gyógyszernevek, vagy pl. az hogy ó hát a gátmetszés már nem is szokás - :D ja, csak ez nem a magyar állami viszonyokra érvényes. Néhány helyen ki van egészítve a magyar vonatkozással is azért, pl. a védőnői rendszerrel stb.

A leghasznosabb részek talán a mikor kell felhívni az orvost, a mit csinálj, ha egyedül kell szüljél, vagy legalábbis orvosi segítség nélkül, arra várva, a súlygyarapodásos táblázat (ami szuperül végigveszi, mikből is áll a többletsúly, és azt is elmondja, hogy az előzetes súlyhoz, BMI-hez képest mennyi az ideális hízás mértéke, nem csak úgy általában), illetve a szülés szakaszait, és a gyermekágyat is jól leírja.

A baba heti fejlődéséről írtak egyébként teljesen jól benne vannak lerövidítve az ingyenes What to Expect appban. 

Összességében sok rizsa közt viszonylag kevés új infó, ha nem voltál kompletten tudatlan a terhességgel kapcsolatban. 

Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar

Csermely Gyula egy közvetlen, jó írókával megáldott, humoros alak, és egy igen jó, leegyszerűsített összefoglalót írt, ami sok kérdésre válaszol a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban. Mindezt olyan formába öntötte, mintha igazából csak elmesélné, második gyerekükkel hogy is volt ez. Személyes beszámolóvá válik az egész, így egyszerre szórakoztató, önironikus, és mégis informatív. Laikusok számára sok lehet benne az újdonság, de azért van szakszöveg is, vagy inkább szakszerű magyarázatok, nagyon röviden, emészthető formában - a naturális jelleg persze nem kiiktatható.

A sztoriba beleszövi Csermely doktor a felújításuk kálváriáját is, és a magyar építőipar visszásságain kívül a magyar egészségügy belsőépítészeti, és khm egyéb strukturális, financiális és elvbéli gondjait is kendőzetlenül ecseteli. Amit mond, az mind igaz, de azért örömömre szolgál, hogy a könyv megírása és megjelenése óta is azért vannak/voltak változások a szülészetben és az egészségügyben, még ha csak néhány helyen is, de elindult akkor - Csermellyel is! - a begyöpösödött régi rossz szokásrend, az "így szoktuk" felszámolása, és a családbarátabb megoldások széleskörűbbé válása. )

A súlygyarapodással kapcsolatban eszembe jutott a tavalyi Schobert Norbi klasszik, a döngő léptekkel, és hogy lám, 2006-2008-ban még lehetett az embernek nem annyira PC véleménye valamiről, és nem szedték szét a doktort, sőt, egyetlen értékelést sem találtam aki akár csak megemlítette volna, hogy hát de azért ezt nem kellett volna... :D Persze nincsenek "döngő léptek", de hathatós rászólás a kismamákra, hogy ne hízzanak sokat, meg hogy utána nehéz lesz majd lefogyni, az van. Csermely doktor az őt utasítgató férjeknek is képes volt azt mondani valamire: Baromság!

A könyv a Heidi Murkoff féle szófosást mellőzve, tömören és kedves formában, de hazugságoktól és szépítéstől mentesen, önismétlő bekezdések hada nélkül készít fel a terhességre és szülésre.

Michael Robotham: The Secrets She Keeps

Liane Moriarty után sikerült megint kifognom egy ausztrál szerzőt, és bár Michael Robotham nem sodort annyira magával, mégis figyelemreméltó, ahogy egy már sokszor megírt témának tudott új színezetet adni. Én ilyesmire gondolok, amikor jó thrillert akarok olvasni. A The Secrets She Keeps-re egyébként a magyar kiadás hatásos címe és borítója miatt figyeltem fel (ld. lejjebb), de inkább angolul akartam elolvasni. 

A babakocsis borítók és a fülszöveg is majdhogynem egyértelművé teszi, milyen jellegű történetet kapunk majd, mégis akadnak meglepetések.
Agatha borzasztóan vágyik egy gyermekre, szinte egész életét ez a mindent felülíró vágy irányítja. Amikor megismerkedünk vele, egy szupermarketben dolgozik, és össze próbál barátkozni Meghannal. Mindketten gyereket várnak épp, Meg már a harmadikat. Agatha szemében Meg élete maga a tökéletesség. Szerető férj, biztos háttér, két gyerek, és úton a harmadik. Ami eleinte barátkozásnak tűnik, abból hamarosan kirajzolódik Agatha ördögi terve, és kellemesen rádöbbenhetünk arra, amit az elején csak sejtettünk, de félig-meddig nem akartuk elhinni. 

Robotham jól ír, fenntartja az érdeklődést a cselekményszállal magával is, de ami még jobb, hogy igazán élő karaktereket képes teremteni, akik nem fekete-fehérek, nem csak jók vagy csak gonoszak. Agatha sem egyértelműen utálatot vált ki, sokkal árnyaltabb annál, bizonyos motivációkat segít megérteni, és még ha el is ítéljük a tetteit, szánalmat is ébreszt. Meghan sem teljesen ártatlan, neki is van rejtegetnivalója, ami felforgathatja a tökéletesnek tetsző életüket. A "nem minden az, aminek látszik" többszörösen érvényesül a könyvben. 

SPOILER! A legelején még nem gyanakodtam, hogy Agatha színleli a terhességet, de amikor jöttek azok a fejezetek, ahol mélyebben beleláthattunk a fejébe, akkor hamar egyértelművé vált a dolog. Amikor pedig kis híján lebukik a műpocakkal, akkor kezdett érdekes módon igazán érdekelni az egész, hogy egyrészt hogy is akarja kivitelezni Agatha a tervét, és mire fog mindez kifutni? Hogyan hajtja végre a gyerekrablást?

Izgalmas volt, volt benne jó néhány nem várt fordulat is, megdöbbentő dolgok pl. a korábbi kisbabák, elvesztése, a szerencsétlenségek, a gyermekkori trauma, mind-mind jól megalapozták Agatha elvakult vágyát. A "szörnyeteg" benne kifejezetten hatásos volt, ahogy mindig a kritikus pillanatokban kezdte el emlékeztetni, hogy le fog bukni, hogy tudják, mit tett.

Tetszett, hogy nem egy criminal masterminddal volt dolgunk, csak egy átlagemberrel, aki esendő volt, egy ponton túl már nem volt megoldása semmire, valamint, hogy belátta az őrülete ellenére is, hogy nincs tovább.
Haydent nem értettem igazából, ő szerintem nem volt jól kidolgozva. Hiszen először nem is akarta, hogy bármi köze legyen a gyerekhez, aztán pedig mégis ki próbálta húzni Agathát a hazugságok hálójából? Őt úgy rángatta a szerző, ahogy a kedve diktálta, nem volt hiteles.

A Meghan-Simon szál is tetszett, jó volt, hogy nem csak egyetlen dolog - Agatha és a babalopás - körül forgott a cselekmény, hanem megfűszerezték a család egyéb ügyes-bajos dolgaival is: affér mindkét részről a kapcsolatban, a férj bunkózásai, és hogy nem is akarták ezt a harmadik gyereket... Érdekes volt az igazság amögött a cukros látszat mögött, amit Agatha látott belőlük és gondolt róluk. És érdekes volt az is, Robotham hogy kegyelmezett meg a karaktereinek a végén. Szerintem jobb lett volna, ha Agatha tényleg meghúzza a ravaszt. És Megék házasságának is lehet, hogy jobbat tett volna ha kiderül a Simon-ügy, és hogy lehet, hogy ő a gyerek apja - bár Jack a könyv elejéhez képest sokat változik a végére, mintha összekovácsolta volna őket tényleg a gyerek elrablása, de ettől függetlenül azért óriási bajok vannak a kapcsolatukkal, és nem annyira van ínyemre, amikor az ilyen házasságokat hagyják tovább poshadni a szerzők, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Néhol voltak olyan furcsaságok, amik szerintem nem történhetnének meg a való életben. Pl. hogy egy orvos csupán egy pozitív terhességi teszt alapján állítson ki egy papírt, hogy az illető terhes... De legalább kompenzáltak azzal, hogy amikor a gyerek beteg volt, akkor már tényleg nem lehetett iratok nélkül lavírozni.
Nem stimmelt Agathának az anyjáról való hazudozása sem, főleg nem, hogy elég hamar kapcsolatba kerültek ők Haydennel és kiderült a turpisság. Nem érezte ezt olyan nagy veszélynek talán? Persze egészében véve is látszott, hogy Agatha egy bomlott elme, és sokkal tovább nem tudott tervezni a gyerek megszerzésén és a kisbabakoron, na meg Hayden magához láncolásán túl. Annyi göröngy lett volna még a későbbiekben, hiszen már a gyerekorvosnál elakadt minden. :D ... Ordas nagy marhaság volt az is, hogy Agatha lefekszik Haydennel, kb. egy héttel az állítólagos szülés után - még a legelemibb ismeretekkel rendelkező hímnemű egyednek is gyanús kellett volna hogy legyen ez. :D (Mondom én, hogy szegény Haydennél nagyon alacsonyra volt téve a léc, a többi szereplőhöz képest!) Ha már ekkora erőt-energiát-időt fektetett bele Agatha a színlelésbe és a család felépítésébe Haydennel, akkor Robothamnek nem kellett volna ilyen ingoványos és garantált lebukással járó szituációba belevinnie a karaktert - és mégis úgy megírni, hogy nem bukik le... SPOILER VÉGE!

Összességében egy izgalmas, titkokkal teli, nem kiszámítható pszichothriller, ami ügyesen játszik az érzelmekkel, szórakoztató is. A hibái elnézhetőek. Nem csinálnak ebből filmet is?

Bridget Jones babát vár - könyv és film

Jobban mondva film és könyv, mert nekem most úgy esett, hogy ez volt a sorrend. Nem bánom, bár mindig jobban szeretem fordítva. A filmnézés és a könyv olvasása ráébresztett, hogy hiányzott Bridget! És hiányoznak a jóféle vígjátékok is, és a naplóregények, de ez most félig-meddig mellékes reveláció.

Rettentő régen olvastam már a Bridget Jones 1-2-t, és bár megvettem a 3. részt is, eddig még nem kerítettem sorra. Talán így nem is baj, hogy beiktattam közben ezt a 2,5-ediknek mondható epzódot is, a babavárós részeket. 

Bridget akármennyit öregszik, hízik vagy fogy, ugyanolyan hóbortosan lüke és szórakoztató spiné marad, mint volt, ebben azt hiszem megegyezhetünk. Üdítő volt olvasni a sorait, és jólesett viszontlátni Markot és Danielt is. Jött a harc megint, a kakaskodás, a különféle félreértések és komikus jelenetek sora. Csakhogy most nagy a tét, nem csak Bridgetről van szó, hanem a babáról is, aki vagy egyiké, vagy másiké... Bridget szokás szerint felrúgta kissé a lehetséges tündérmeséjét, vagy ha úgy vesszük csak megfűszerezte némileg, hogy ne legyen már minden olyan egyszerű. ;)

A könyvet olvasva sokszor láttam magam előtt a film képkockáit. Bár voltak különbségek, nagyon sok jelenetet szinte teljes egészében emeltek át a filmbe.

A legnagyobb különbség persze Daniel hiánya, a filmet Hugh Grant ugyanis nem vállalta végül. Helyette Patrick Dempsey ugrik be új ügyeletes szépfiúként, és bár a múlt rögös útja nem köti össze így a két lehetséges apa-jelöltet, azért kalamajkára és rivalizálásra bőven van lehetőség. Nem mintha Darcy olyan forrófejű lenne, ő általában higgadtan rivalizál. :D Nekem tetszett az ötlet, hogy egy szintén a médiában szereplő, kvázi "híres" ember a másik lehetséges apa, akiről ráadásul Bridge nem is tudja először hogy ki, csak úgy véletlenül összeakadnak egy fesztiválon egy kósza menetre... 

Megjelent magyarul is!

A pasas - Jack - tökéletesnek tűnik, tenyerén hordja Bridgetet, mindent bevállal, és ... talán kicsit túl szép is, hogy igaz legyen? Mark ugyanolyan, mint régen, állandóan dolgozik, komoly, és néha kissé karótnyelten és túl decensen reagál mindenre. Pedig vannak ám neki is érzelmei. :) 

Tetszett, szórakoztatott, felvidított. :) A könyv is, a film is. Mindkét szcenárió remekül működik, a Danieles helyzetnek is megvan a pikantériája, de az újfiús változat is ötletes lett.

Egy dolog zavart nagyon, és ez persze a filmnél jött elő: Colin Firth is és Renée Zellweger is ... hogy is mondjam csak... kicsit idősnek néznek ki ahhoz, hogy kisgyerekesek legyenek. A könyvlapokon nincsenek ráncok, meg botox, meg deres haj, de a filmen ezt nem igazán lehetett palástolni. Amikor megláttam Mark Darcyt, hát az jutott eszembe elsőre, hogy nagypapa-figura, nem az újdonsült apuka szerep illik rá. Jó lett volna néhány évvel hamarabb lezavarni ezt a részt.

A színészi játék egyébként remek volt, Colin Firth kiválóan adta a zord és érzéketlennek tűnő alakot, Patrick Dempsey-ből csak úgy pattogtak ki a rózsaszín szívecskék, amerre ment, és hát Renée, akármilyen más is az arca, azért továbbra is hitelesen tudja adni Bridgetet. Emma Thompson pedig nagyon szórakoztató volt a nőgyógyász szerepében. Imádtam az egészet! Instant mosoly most is visszanézni a trailert. :)

Ajánlom mindenkinek, kikapcsoló vígjáték sok poénnal és vicces közjátékkal - a könyv, a film egyaránt. :)

10/10

Jessica L. Degarmo: Six Weeks

Random módon választottam valamit, ami a Kindlin porosodott, így történt, hogy Jessica L. Degarmo Six Weeksével folytattam a nyári olvasásokat - ahelyett, hogy a tervezettekkel haladnék, haha, sutba a tervekkel! :D -, és bár nem számítottam sokra, nem bánom, hogy elolvastam a rövidke könyvet. 

Pont azért, mert nem vártam tőle sokat, kellemesen csalódtam. 

Egy váratlan terhesség fordítja föl benne a 19 éves Imogene életét, akinek legkésőbb hat hét múlva döntenie kell, megtartja-e a gyereket, vagy nem. Immy-nek van még ezen kívül épp elég baja, iszákos anyjával, ragaszkodó féltestvérével, folyamatban lévő tanulmányaival és bizonytalan párkapcsolatával együtt... 

Tetszett, ahogy végigment az opciókon, bemutatta a döntéshelyzet nehézségét, főleg, hogy Imogene-nek nem csak saját, de féltestvére sorsáról is döntenie kell közvetve. Ez a helyzet megbolygatja az egész családi életüket, és minden kapcsolatot. Immy apja szívesen magához venné Immy-t is és féltestvérét is, pedig őhozzá semmi köze nincs, mégis gondoskodna mindkét lányról. Az alkoholista anya azonban mindig megvétózza ezt, és mindig képes összeszedni magát kissé, ha mégis ráküldenek valami gyermekvédelmist. Imogene egyedül is apjához mehetne, de nincs szíve Sadie-t otthagyni a nyomortanyán, ahol az anyjuk egész nap csak a kanapén tesped az alkoholmámorban. Ha magához tér, esetleg elcsór némi pénzt, ami kajára kellene, vagy lekever néhány pofont... Egyszóval egy koszos-büdös hellhole ahol és ahogy élni kényszerülnek... Ide jöjjön még egy kisbaba is? 

A párocska másik fele, Matthias támogatná Immy-t, és szeretné a gyereket, de az ő háttere sem jobb, még ha más is... ott egy bántalmazó apát találunk az egyenletben. 

Nem volt faék egyszerűségű, tetszett a nyelvezete, és szerencsére ezek miatt a családi háttérproblémák miatt nem csak arról szólt, hogy most akkor mi legyen: megtartani, elvetetni, adoptálásra adni. Érdekes volt az gondolatmenet is, amit az apáca ajánlott, hogy ki kell próbálni minden döntéshelyzetet, belehelyezkedve egy kis időre, és megnézni, milyen érzéseket vált ki, mennyire "kényelmes" aszerint gondolkodni, mennyire tűnik az a jó választásnak épp. 

Forrás.

Ami viszont idegesített: nem kéne csodálkozni, hogy védekezés nélkül terhes lesz az ember. Meg ilyet kinyilvánítani, hogy "It's not fair". :D Hát kisanyám, a biológia szabályai működnek, szóval saját magatokat kevertétek szarba! Jobban örültem volna, ha tényleg valamennyire önhibájukon kívül történik ez, mert így csak szimplán felelőtlenség volt, ráadásul tényleg nem egy igazán jó és stabil párkapcsolatról van itt szó, ahogy az a probléma felvetődésével rögtön ki is világlik.

Plusz rettentően infantilis volt a Matthiasszal kiabálós-veszekedős jelenet.

!!!SPOILER!!! Tök jó a nyitott vég. :) !!!SPOILER VÉGE!!! 

Értékelés: 10/8

Érdekes szavak, kifejezések:

- gofer: alacsony beosztású személy (csicska?)

- astute: ravasz, okos, ügyes

- slovenly: ápolatlan, lompos, slampos

- cloying: émelyítő

- lucrative: jövedelmező, hasznot hajtó

- lambaste: alaposan elver

- sordid: mocskos, piszkos, aljas

- resplendent: fénylő, ragyogó

- bulwark: bástya, mellvéd

- leverage: eszköz

- tribulation: csapás, gyötrelem, szenvedés

- derisive: gúnyos

- indisposed: gyengélkedő

- placate: kibékít, kiengesztel

- indigent: szegény, nélkülöző, rászoruló

- a modicum of: kevés, egy kevés, kicsi mennyiség

- listless: kedvetlen, közömbös

- cadence: hanglejtés, ütem, ritmus

- effluvium: kellemetlen szag, ártalmas kigőzölgés

- trepidation: izgalom, remegés, felindulás