2014. október 31., péntek

Halloween és a spooky könyvek

Be kell, hogy valljam, én szeretem a Halloweent. Nem tartom marhaságnak, Amerika-majmolásnak (lévén, hogy gyökerei nem is onnan származnak), és nem tartom a Mindenszentek és a Hallottak napi temetőjárás megcsúfolásának sem. Mert miért ne faragjunk csúf grimaszú vagy kedélyes vigyort a gyerekkel egy tökbe? Attól még ugyanúgy tudni fogja, hogy a sima gyertyát a temetőben a nagypapáért gyújtja... Imádtam, amikor néhány évvel ezelőtt a mi utcánkban is elkezdtek a gyerekek beöltözni és cukorkát kérni ezen az estén. :) És imádom hogy a szembeszomszédainknál jelenleg négy csodásan faragott tök csücsül a kerítés tetején. Röviden ennyi az üzenetem az antihelovinistáknak (mecsoda új kreálmány ez a szó). De nem is erről akarok beszélni, hanem az a helyzet, hogy villám-témázunk! :) És ha Halloween, akkor spooky könyvek, szellemjárás, fekete macskák és ijesztő sikolyok... 
Alapvetően azt mondhatom magamról, szeretek borzongani. Csak aztán ha borzongatnak, elképzelhető, hogy égve akaródzik hagyni a kislámpát éjjelre. :) A horrorfilmeknél is úgy vagyok, hogy kicsit eltakarom a szemem, de azért hadd látom, mi folyik ott!

Legutóbb Joe Hilltől olvasta borzongató, szellemjárta könyvet, A szív alakú dobozt, de igazán nem tudott rám ijeszteni. Sokkal többet várok Kingtől, tőle viszont eddig csak a realisztikusabb regények közül olvastam a Cujót, viszont tervezek több másikat is, ami remélhetőleg tovább borzolja majd az idegeimet.



Érdekes, hogy a YA-nak bélyegzett Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekein is jót borzongtam annak idején, és ehhez elég egy jól megteremtett hangulat, amikor a hátad mögé akarsz nézni, nehogy ott legyen valaki ,valami, ami lecsap rád. 
Sokszor nem is a lehulló fejek, vagy az ocsmány szörnyek az ijesztőek a rémisztő filmekben, sokkal rosszabb, gyomorcsavaró érzés egy pszichothriller - egy nyitott ajtó, aminek márpedig zárva kéne lenni..., egy meglebbenő függöny, egy titkos jel. Talán a legjobb pszichothriller, amit eddig olvastam, az a Téboly, Pierre Lemaitre-tól. Ilyen könyveket szívesen olvasnék még. 
Mert szó mi szó, nem olvasok sok ilyen jellegű sztorit. A kísértethistóriákkal próbálkoztam, de kicsit túlhaladottnak érzem őket, pl. A csavar fordul egyet és A fekete ruhás nő is, jó-jó, de azért nem csinálom össze magam, nem félek igazán, nem tud olyan hátam-mögé-tekintősen rám ijeszteni. 

Érdekes, de ha csak egy kiragadott jelenetet kellene mondanom az irodalomból, amitől felállt a hátamon a szőr, a Pi életéből ragadnám ki, amikor kibontja... tudjátok, a gyümölcsöt. Nem árulom el, aki olvasta, tudja mi van benne, aki nem, az pedig olvassa el. :)


Szeretnék vérfagylaló skandináv krimit is olvasni, és időutazó sorozatgyilkost: a Tündöklő lányokat, akikhez Nima olyan jó kedvcsinálót írt. 
De ma este még... Az El Camino hóhéráé vagyok, aki merő véletlenségből, szintén egy időutazó sorozatgyilkos... megnézem hogy szedi áldozatait, az utolsó oldalakon... :) 


A képek illusztrációk. Forrás.


A többiek is rendhagyó villám-témáztak Halloweenre: 
Reea, Laura, Miamona, Nima, F-Andi, tigi  Anaria, Szee, és Bill, de ő rebelliskedett.


Nefelejcs


Csak nem felejtettem el valamit?
.
.
.

Úgy alakult, hogy elfelejtettem könyvet venni ebben a hónapban... :D Az októberi zárás is egy hatalmas nulla a mérlegen! :)

Forrás

2014. október 25., szombat

Szeplős és Szélkisasszony

Ez Dobó Kata+Fenyő Iván?

Szilvási Lajos: Egymás szemében


Ezt a könyvet úgy érzem rajtam kívül mindenki ismerte már az interneten belül és kívül, de bevallom, én soha egy büdös szót nem hallottam se a naplóregényről, se Szilvási Lajosról, pedig magyartanárokkal (is) megáldott famíliám van. Mivel kíváncsi természet vagyok, szeretem a levél- és naplóregényeket, és annyi pozitívat olvastam a könyvről, úgy döntöttem, ideje megismerkednünk. 
Aztán elég hamar kupán csaptam magam, hogy elkéstem. :) 

A regény Ventus Tamara és Fábián Attila naplórészleteiből áll. Ugyanazokat a napokat, pillanatokat, eseményeket láttatják. Tiniszerelem. Pepsi. Smacizások. Féltékenység. Egymásra gerjedés. Ilyenek. És a '70-es évek magyar valósága (?), vagy hát tudomisén, kósza gondolat se voltam akkor. :) 

Voltak ismerős dolgok, hisz én is voltam tini, és én is voltam ebben a lehetetlen korban szerelmes. De igazából azt kell hogy mondjam: 
- untatott
- a Glattauer-féle levélregény szenvelgésre emlékeztetett, bár nem dühített úgy :D
- nem tudom (már) átérezni mily' világkatasztrófa két hétig nem látni Attilát a Kisz-es tábor miatt

Az viszont érdekes volt, hogy megállapíthattam, a tinizsargon ismétlődése ellenére (telis-teli van irtóval, krapekkel, frankóval) ezeknek a tiniknek még lehetett némi IQ-juk és szókincsük. A mai tinik közül nem hiszem, hogy bárkinek a naplójában lenne egy olyan szó is, hogy: hebehurgya, grimasz, erélyes... Pedig ezek nem is olyan hűhák. Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy naplót írnának, már ez sem olyan divatos, az online- és blogkorszakban. 

Meg kell még említenem, amitől kifejezetten hmm, hánynom kell, csak hogy olyan '70-es évek tinédzsermód mondjam, az a "tarhosrév" és a "tarhosrévi folklór" volt. Hát rosszul vagyok. Én nem tudom létezik-e ilyen település, vagy városrész, de ha nem, akkor sírva kérdem, nem lehetett volna, valami szebb nevűt kitalálni?! :D Tarhosrév... Tarhonyahányásra, meg izzadó, kopasz fejekre, takonycsulázásra, tarhálásra és hasonlókra asszociálok a hallatán... Ez a legundorítóbb szó komolyan, amivel hosszú életem során regényben találkoztam. 

A könyv védelmében el kell hogy mondjam, hogy meglepett, mert már elkönyveltem, semmi nem fog történni, és csak becsületből mentem végig az utolsó fejezeteken, de ott azért mégis volt egy pár figyelemre méltó dolog. Még némi krimihangulat is lett hirtelen, az élet igazságszolgáltatása, drámázás és egyebek, szóval egészen jó volt az a rész, csak ez az irtó (!) hosszú felvezetés hozzá, a szerelmes ábrándokkal, nos, ebből kinőttem. De nem mondom, hogy nem élveztem volna mondjuk 13 évesen. 

Értékelés: 10/6 Nagy kopp az olvasás előtti elvárásokhoz képest, viszont nagy hopp az olvasás közbeni elvárásokhoz képest a vége. 

Ja, u.i.: Szeplős és Szélkisasszony a címben a főszereplők beceneve :) - szerintem abszolút aranyosak főleg a tarhosrév után.

Van még valami Kim Basingeres borítója is... Ez tényleg Kim Basinger?! :D hogy került Szilvási Lajos könyvre? :D 

Kim, meet Lajos :D 

2014. október 23., csütörtök

Bakancs-vágyak

Forrás
A Témázunk rovat következő körében a bakancslista került elő, de nem akármilyen, hanem természetesen tematikus: könyvekkel, szerzőkkel, olvasással kapcsolatos to-do-list, vagyis egy Irodalmi Bakancslista. Nem kell persze elkomorodva gondolni erre, szerintem a bakancslistának pont hogy pozitív kicsengése kell hogy legyen, és nem az, hogy a francba is meg fogunk halni és előtte még ezt meg ezt meg ezt, hanem hogy ezt meg ezt meg ezt, mert lehet, és jó lenne, sőt, jó is lesz. 

Sokat gondolkodtam ezen a témán, és úgy gondolom, nekem elég sok bakancslista-item van már kipipálva.
- angolul olvasás - megtanultam, fenntartom, fejlesztem
- hangoskönyvek - auditivitásom magasabb szintre emelése az elmúlt évek termése (terméke?)
- blogolás - önkifejezésem színtere :) és persze itt nagyon sok egyéb apróság is, amit nem biztos, hogy "akartam", de tök jó, hogy teljesült: kaptam recenziós könyveket kiadóktól, leveleztem szerzőkkel, bekerült a blogos ajánlóm könyvbe, vagy könyv hátlapjára... És butaság bár, de nagy öröm volt először (és mindahányszor azóta) bemutatkozni PuPillaként, úgy, hogy tudták is, hogy ez kit takar. :) 
- találkozások írókkal, írónőkkel, bloggerekkel és bloggerinákkal. :)  Külön meg kell említenem Csernus Imrét, akivel nagy álmom volt találkozni, beszélgetni, és tavaly a könyvhéten először szemtől szemben álltam fanyar mosolyával, kockás ingével, és ferde orrával, és kis szívem úgy dobogott, hogy ezt menten meg is mondtam neki... :) Idén pedig kezet is fogtunk, bakancslista következő eleme pipa. Jövőre mi lesz?! :) 
Forrás
- nagy öröm az is, ha a "találkozás" csak virtuális felületen történik... Amikor Joanne Harris válaszolt nekem az üzenőfalán (remélem ő volt :)), amikor Karen Essex írt a MySpace-en, amikor J. R. Johansson like-olta a könyvéről írt reviewt Goodreadsen, amikor Baráth Katával twitteren keresztül kapcsolódunk. 
Szóval már nagyon sok minden olyan történt velem, amire azt mondhatom örülök, hogy így alakult, és visszamenőleg kiadnak egy listát csupa olyan dologgal, amik könyvesek is, és jó rájuk visszagondolni. 

Hogy miket szeretnék még elérni, megvalósítani könyves téren? Ha belegondolok, akkor rengeteg mindent. 

Hiszen ha csak magát a tevékenységet, az olvasást nézzük, végtelen hosszú a várólistám. Rengeteg (~350) jó könyvem van itthon, és rengeteg új könyv és könyvötlet lát napvilágot, ami évről évre növeli az engem érdeklő könyvek listáját. Nem szeretek aszerint kategorizálni, hogy valamit illik-e elolvasni és ismerni, az "alapmű" kifejezés is távol áll tőlem, ezért nem is ilyesmiket szeretnék felsorolni, csak egyszerűen azt, hogy mik azok, amit mindenképp, akitől mindent, amiből nem szeretek ki, és folytatom.

Szeretném elolvasni a kedvenc szerzőim összes könyvét, az eddig kimaradtakat és később megjelenő köteteit is Joanne Harrisnek, J.K. Rowlingnak, Jodi Picoult-nak, Karen Marie Moningnak, Sarah Addison Allennek, Csernus Imrének.  
Örülnék, ha esetleg a külföldiek közül bárki eljönne Magyarországra közönségtalálkozóra, és ott válthatnék vele néhány szót. :) Rowlingról mondjuk lehet hogy le kéne tépni a biztonságiaknak, mert túláradnék. :D

Forrás
Szeretnék még életemben sort keríteni az Otoriak történetére, Orhan Pamuk könyveire, A mester és Margaritára, a Száz év magányra, szeretnék Shrivert olvasni, Keyest és Valentét. Szeretnék még találkozni olyan bőröm alá mászós könyvekkel, mint az 1984, a Pi élete, Az ajtó és a Beszélnünk kell Kevinről

Olyan könyvkiadás, amiért megveszek, nincsen, de szeretem gyűjtögetni a sorozataimat, illetve valamikor nagyon szeretnék díszdobozos Fever kiadást, de pl. a Harry Potterekből is nagyon tetszenek az új kiadások, jó lenne többfélét birtokolni. Szintén HP-hoz kapcsolódik, egyszer volt egy igazán vágyakozni való bőrkötéses, Collector's Edition The Tales of Beedle the Bard, emlékeztek rá? Nagyon drága volt, ötvenezer forint, akkor bele voltam habarodva, de persze nem vettem meg, most már nem izgat annyira. 
A Durrell-logo
Ha már Harry Potter, térjünk át a helyekre. Nagy vágyam egyszer eljutni valamelyik tematikus Harry Potter parkba, landbe, akárhogyan is nevezik. Floridában is van, de már elég talán Londonig is elmenni, ott is remek stúdió vezetés van, amit egy rajongónak öröm bejárni. 

Ami pedig még megmozgatja a fantáziámat, az Gerald Durrell és a hozzá kapcsolódó korfui villa, villák, ahol gyerekkorában éltek, illetve a Jersey szigetén található Durrell Wildlife Park. :) Jó lenne ide is ellátogatni, és közelebb kerülni Gerryhez, a nagy állatbaráthoz.


Bakancslistámon szerepel még, de azt hiszem ezzel csak ismételni fogok mindenki mást is, no mi más mint egy KÖNYVTÁRSZOBA és olvasósarok... Rengeteg rengeteg szépséges könyv, faltól falig polcok, rusztikus fa, puha párnák, meleg színek... :) 

Forrás

Kicsit elrugaszkodottabban pedig ,de ki tudja, mindig nagyot kell merni álmodni:
Forrás

- kiadót alapítani (Nima? :))
- antikváriumot nyitni
- lektorálni egy könyvet
- mesekönyvet írni

Ami engem illet, és a könyveken túli életemet, nos, egy részét kicsit túl intimnek érzem, hogy ország-világgal megosszam, de azt hiszem szerencsés vagyok, mert itt is sok mindent kipipálhattam már - persze azért még maradnék egy ideig, köszi :D

Nincsenek extrém bakancs-vágyaim, nem szeretnék tetoválást, delfinekkel úszni vagy bungee jumpingolni. De talán jó lenne, ha egyszer lenne kutyám. Kettővel több lyuk a füleimben. És szeretném látni Párizst is, de ez kicsit biztos közhelyesen hangzik.


A többiek posztjai a bakancsos témában:
ZenkaMiamona
Ilweran, AnariaNimatigi, FFGSzee, Bill, Reea, Bea.

Utóvéd (később csatlakozók): Katacita, Theodora, F-Andi, Bubu

2014. október 20., hétfő

Meseterápia

Boldizsár Ildikó
A hét elején voltam egy nagyon érdekes előadáson, Boldizsár Ildikó tartotta, Meseterápia címmel.
Hogy kerültem én oda? Merő véletlenségből... Megláttam egy plakátot, és mivel a témázásban aktuális volt nemrég a mese témája, gondoltam "elmélyedek" benne egy kicsit, és talán-talán megmagyarázza nekem, hogy hogy is működik mindez; miért jó a mese, és mire jó a mindennapjainkban.
Egyszóval nyitott voltam a téma irányában, hiszen tudjátok, mesekedvelő lélek vagyok, de azért mégsem tudtam, mire számíthatok, milyen az előadó személye, beszélőkéje, stílusa. Mennyire tud majd odaszegezni, mennyire köti le a figyelmemet, mond-e majd érdekeset, újat? 
Röviden szólva: tudott. :) 

Remekül éreztem magam ezen az előadáson. Mindenféle pszicho-humbugot nélkülözően, nyíltan, tisztán, érdekesen és figyelmet követelően mesélt Ildikó. 
Az elején kicsit megijedtem, mert hosszúnak éreztem a bevezetést, hogy miről is lesz szó, kicsit nehezen lendült bele a mondókájának abba a részébe, ami igazán tartalomdús is volt, és ez bizonyára azért is van, mert rettentő nagy ez az egész "mesekincs", és mindennek az értelmezése, pszichológiában való használhatósága, ő pedig olyan nagyon sokat tud róla, átfogóan, hogy nehéz lehet ilyenkor belekezdeni. Azonban nem tartott sokáig és csüngtem a szavain a bevezetőt követően... 

Nagyon sok mindent megtudhattunk a mesékről, úgy, hogy közben nem éreztük tehernek az információkat, még a számadatokat is megjegyeztem, valahogy beleültette Boldizsár Ildikó a fejembe - nagyon jól tud tanítani is, ez biztos. Mert a meseterápiát külön kurzuson tanulni lehet, több mint száz órában. Megmondom őszintén nagyon érdekelne, persze csak egyfajta hobbi-érdeklődés szinten, plusz azt hiszem alap bölcsész diploma szükségeltetik hozzá, szóval nem vagyok rá megfelelő alany. (Közben megtudtam, hogy ez nem is így van, és mégis mehetnék is akár... hmm.)
Volt itt is egy elgondolkodtató pont, amit csak mellékesen jegyzett meg Ildikó, de nagyon fontos, mégpedig, hogy ez nem jó, hogy van ilyen képzés, hanem ez az emberiség szégyene. Szomorú ugyanis, hogy ezt jelenleg tanítani kell. Hogy hogyan "gyógyuljunk" mesével, történettel, hogyan forduljunk ehhez az eszközhöz, ami ugyebár régen, olyan természetes volt, mint levegőt venni. És bár nem volt kimondva az előadáson konkrétan, de ennek nagyon sok köze van az olvasáshoz is, ugyanúgy nem olvasunk, ahogy nem mesélünk, és minél kevesebb a mese, annál kevesebb az olvasó ember. Ettől pedig butulunk, akkor is, ha közben egyre okosabbak a kütyüjeink...

A gyerekekben kialakulnak mesehallgatás, meseolvasás közben úgynevezett belső képek - úgy örültem ennek, mert a mesés posztban én éppen ezt regéltem el, hogy azért (is) szeretek annyira olvasni, mert a fantáziám szinte filmként vetíti az olvasottakat. Jó volt ezt visszahallani, hogy igen, ez így működik jó esetben. Rossz esetben azonban van olyan, hogy valakinek nincsenek belső képei, és ezt valahogy ki kell alakítani benne (ki lehet!)... és ez azért van, vagy azért is lehet, mert nem hall, nem olvas mesét. És bár itt sem húzta meg Boldizsár Ildikó egyértelműen a párhuzamot, mi meghúztuk (Tittivel és Pöfivel voltam ott): akiben nincs belső kép, nem lesz olvasó ember, nem látja a fantáziája az olvasott szöveget, és ezért egyáltalán nem fogja szeretni az olvasást mint tevékenységet... Az pedig, hogy tévézünk, képeket, mozgó képeket nézünk egyszerűen kiöli a belső képet - a gyerekekben ezért nem alakul ki belső kép (és az olvasás szeretete sem, ahogy összekötöttük), ha sokat tévéznek, ha nincs meseolvasás, mesehallgatás. Van erre egy remek kép a neten, nekem rögtön bevillant, roppant egyszerűen ábrázolja ezt a dolgot, meg is kerestem, íme: 



Rengeteg mesetípus létezik a világon, nem is hittem volna: 2399. (persze meg kellett jegyeznem rá, hogy nem igaz, hogy nem találtak még egyet, hogy kerek legyen ;)) A népmesének magának is 9 típusa van, ezeket fel is soroltuk, és hallhattunk rá példát, meg azt, hogy mire jók (pl. tündérmese, állatmese, novellamese, csalimese...). Nem csak a típus sok, de a világ mesekincse is, hiszen földrészenként ezerszám vannak mesék... Nagyon kíváncsi lettem egzotikus tájak népmeséire. 

Kis agytorna is volt a programban, találós kérdések által. Érdekes, én nem szeretem a találós kérdéseket, fárasztóak. Talán a szfinx kérdése a Harry Potterben volt az első kivétel, amikor élveztem a kérdést, és a választ is. Na, nem kell aggódni, itt okos találós kérdéseket kaptunk, frappáns megoldásokkal. 
Milyen messze van kelet a nyugattól? Milyen messze van ég, a földtől? Milyen messze van igazság a hazugságtól? 

Lehet rajta gondolkodni, mit lehet erre válaszolni. Távolságot, kilométert? Netán hogy ugyanannyira, mint nyugat a kelettől? (elhangzott) 
A gyerekek, akiknek Ildikó mesél, mindenféle veszett nagy kilométereket szoktak mondani rá, egész addig, amíg választ nem kapnak... egy lépésnyire (pardon, rosszul emlékeztem, de ez is jó lenne :)) egy napnyira: napkelte-napnyugta... és akkor el lehet gondolkodni az ég-föld problémakörön újra. Újra és másként. Mert ez az okos nők ismérve a mesékben is - hogy másként tudjuk szemlélni a világot, csavarintunk egyet a problémán, és lám, egyszerűvé válik. Csak nézőpontot kell váltani. Hozunk is ajándékot, meg nem is... 
Az ég a földtől csupán egy pillantásnyira van. 
És a hazugság az igazságtól? Ez fogós. Nem is kicsit. Ildikó elmondta, hogy a gyerekektől szokta a legszebb válaszokat kapni erre, amikor az előzmények után ezen tényleg elkezdenek "másként" gondolkodni. A válaszok közül a legjobbak, legszebbek: 
Milyen messze van hazugság az igazságtól? 
- egy szónyira
- egy fájásnyira
- egy könnycseppnyire... 
Mind jó válasz, bár az eredeti, igazi válasz a kérdésre az, hogy négy ujjnyira, mert ennyi a távolság a fülünk és a szemünk között. Mert a szemünkkel akkor is látjuk a hazugságot, ha a fülünk nem hallja. 

Rettentő érdekes lehet mesékkel gyógyítani, megnyitni valakit, mesélt is egy konkrét esetet, és tényleg hihetetlen, milyen erővel bírhat egy-egy egyszerű kis történet, néhány megfelelően elhelyezett szó. "Dolog elől futsz, vagy keresel valamit?" Annyira megmaradta bennem a mondatok, ebből is látszik, tényleg, milyen maradandó hatást tud elérni ez a nő, ez a boszorkány, ez a mágus, aki Boldizsár Ildikó, és akinek tényleg a vérében van az hogy meséljen, tanítson, mondja és mondja. Elhallgattam volna még napestig. 

És nem csak hallgattunk, néztünk is! Volt egy rövid vetítés, ami olyan képekből állt, amiket egy élő szavas mesefelolvasáson készítettek gyerekekről és felnőttekről egyaránt. Meg kellett figyelni mi tükröződik az arcokon, a szemekben. Jó volt nézni... és könnyű volt látni azt a figyelmet, koncentrálást, áhítatot, csodálatot, elmélyedést, ami mindenkinél ugyanúgy megmutatkozott. Derűt. Ez egyfajta transz állapot, amibe ilyenkor kerülünk. 

Azt, hogy didaktikus valami, már sokszor hallottam, de úgy, hogy didaxis, még nem - ez persze bizonyára abból ered, hogy sosem tanultam ilyesmit. Nem is ez a lényeg, hanem hogy azt mondta Ildikó, a gyerekek menekülnek a didaktikus mese elől, nem szeretik, és milyen jó, hogy nem szeretik, mert ez normális. Ezt még így sosem hallottam, elgondolkodtató. 

A kérdések után az előadás végül mesével zárult. Megígérte, és be is váltotta, Boldizsár Ildikó mesélt nekünk. Lassan és szaggatottan, és elvarázsolt amit és ahogyan csinált. Teljesen magával ragadott, és a legvégén törölgetnem kellett a könnyeimet. Nagyon megérintett, nagyon szép volt, bármilyen egyszerű is volt. És ez valahol ennek a csodája. 

Biztosan fogok olvasni Boldizsár Ildikótól ezek után. Mesét, vagy magáról a meséről, mindegy. 




2014. október 17., péntek

Vágy és vezeklés


Jodi Picoult: The Storyteller


Olyan ingerenciám támadt ezt a címet adni, bár az egy teljesen másik könyv... Persze azért ebben is van mindkettő. A magyar változata a The Storytellernek pedig a Vezeklés címet kapta. 
Régóta meg szerettem volna ismerni ezt a történetet, a történetmesélő történetét, pedig eleinte nem is ismertem a témáját. Aztán Miamona bejegyzése után kikristályosodott, hogy ismét egy holokauszt témájú könyvvel állok szemben, amik közül ebben az évben többet is olvastam már, de ez véletlenül alakult így. 

Picoult és a holokauszt? Meglepett. De nem ijedtem meg, mert ez a nő, bármihez nyúl, annak utánanéz, kutat, kérdez, megy, amíg mindent össze nem szed hozzá. Örülök, hogy ehhez a témához is elért, mert sokakhoz eljuthat, akiknek meg sem fordulna a fejében a holokausztról olvasni.

A történetben Joseph Weber, egy kilencvenen túli bácsi bevallja Sage Singernek, egy zsidó családból származó fiatal nőnek, hogy korábban SS tiszt volt, Auschwitzban, és azzal a meglepő kéréssel áll elő, hogy azt szeretné, ha a lány megölné ezért. ... A vágy. 
És a vezeklés... Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kell ilyenkor tenni? Elévül-e egy ilyen emberiség ellenes bűntett? Kifogás-e, hogy a papa már 90 felett van? Kinek kell bosszút állni? Kinek joga a megbocsátás?

“History isn't about dates and places and wars. It's about the people who fill the spaces between them.” 

Megmondom őszintén én megrökönyödtem először, hogy na ne, erről fog szólni, hát ez engem nem is érdekel... Mert valahogy olyan feleslegesnek tűnik... már elnézést, de egy a halál küszöbén álló öreg ipsét bebörtönözni meg előállítani... Szóval én biztos olyasvalaki lennék, akitől Leo Stein a falnak megy, ő ugyanis az az ember az igazságügyiseknél, aki a náci-ügyekkel foglalkozik, és akihez Sage is segítségért fordul.
A történet java részét persze nem is ez adja, ez csupán kerettörténet marad. Az igazi mese Minkáé, Sage nagymamájáé, aki auschwitzi holokauszt-túlélő. Leo ráveszi a nagyit, mesélje el a történetét, így megtudhatjuk, milyen kicsi a világ, talán épp ugyanakkor voltak ugyanott Joseph-fel? 
Van egy történet a történetben is; Minka ír egy sztorit, ami hihetetlen módon az életét is megmenti, az életkörülményein is javít a táborban... 
Épp nemrég írtam egy bejegyzésben, hogy szeretem a "történet a történetben" koncepciót, na, itt nem igazán szerettem Aniát és az upiorikat (vámpírszerű szörnyetegek). Először nem is tudtam hova tenni, utána pedig kissé hidegen hagyott, az igazi részre sokkal kíváncsibb voltam. 

“Power isn't about doing something terrible to someone who's weaker than you, Reiner. It's having the strength to do something terrible, and choosing not to.”

Szép volt az átforgatás, és az upior-történet jelentősége, de végső soron nem csattant nekem nagyot semmi, és nem érzem igazán maradandónak. Tetszett és lekötött, és hitelesen volt szörnyű, és mégis... ezek nem az én kérdéseim voltak, amikre Jodi mindig meginvitál, hogy gondolkodjunk. Régi bűnök, vezeklés, megbocsátás, halálba küldés... Nem sikerült igazán magával ragadóan elgondolkodtatnia. Nem vonódtam be, csak külső szemlélő maradtam. 

“It doesn't matter what it is that leaves a hole inside you. It just matters that it’s there.” 

Értékelés: 10/7,5 Az auschwitzi események leírása volt a "legjobb" része a regénynek. Ismét több narrátor volt, némi szerelmi szál is, sok érzelem, és rengeteg jó gondolat. És a holokausztról nem lehet eleget beszélni... De egészében véve, kicsit kevés volt most nekem. 
A vége pedig... nem hoz feloldást, sőt - persze ez elkönyvelhető erényeként is, de mégsem éreztem jónak ezt az utat. 

“If history has a habit of repeating itself, doesn't someone have to stay behind to shout out a warning?” 

Kedvenc szavak: meglepő módon a német rangok voltak: Schutzhaftlagerführer és Hauptscharführer.

2014. október 13., hétfő

A csokoládé élvezete

Köszönöm a jelölést Liliane Evansnek A művészet nyelve blogról erre az igazán ínycsiklandó book tagre. Nagyon szeretem a csokoládékat, amolyan Gombóc Artúr módon... a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét... a tejcsokoládét, étcsokoládét, fehér csokoládét.. Néha nagyon rámtör a csokivágy, és veszek valami jó kis Milkát, limited editiont, vagy a normálok közül is valami extrábbat, például a Daim karamellásat. De nagyon szeretem a jó sötét, sok-sok % kakaótartalmú (70-80%) étcsokoládékat is. És persze a Lindt bonbonokat! Isteniek. :) A filozófiám pedig pretty simple: egy tábla csokoládé, az csak egy nagy szelet csokoládé. Ehhez mérten egy ülésben fogyasztom. :D
De hogy hogy kapcsolódik mindez könyvekhez? Úgy, hogy a következő csokis szempontok szerint kell válogatni az íz-élmények közt, párhuzamot vonni a könyvek és a csokik közt: 

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv:


Elsőre Joanne Harris kevéssé ismert első regénye jutott eszembe, a The Evil Seed. Tulajdonképpen olvastam ennél "sötétebb" könyvet is, de ennek volt egy olyan temetői hangulata, plusz vámpírokkal is itt ismerkedtem először (bizony, Harris is írt vámpírosat, még a hype előtt). Nem egy igazán jó könyv, látszik még rajta, hogy kezdetleges a stílus, és nem harrises, kiforratlan. De rajongóknak ajánlom bepótolni :) 



Fehér csokoládé - egy vidám könyv:

Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyve - korfui kalamajkák, családi perpatvarok, bogaras rokonok és még több állati csudabogár ;) 

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni:

Talán a Szent Johanna Gimi Leiner Laurától. :) De mondhatjuk a komolyabbak közül a Száz év magányt, vagy A mester és Margaritát, hisz ők is népszerűek, csak épp nem újdonságok.

Csokoládé, aminek karamell van a közepén - egy könyv, ami ellágyított:

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége. Igazi hamisítatlan szerelmes történet, ami visszaadta a hitem, hogy lehet jót, igényeset alkotni ebben a műfajban. :)



Ostyamentes Kit Kat - egy könyv, ami meglepett téged:

Yann Martel: Pi élete. Meglepett? Csak ültem tátott szájjal a végén... és forgattam magamban.

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz (a book you're going "nuts" about):


Karen Marie Moning Fever sorozata :) Abszolút rajongás és megőrülés!

Forró csokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):
Harry Potter. :) De írok egy másikat is, mert a következőre is ellövöm...: A padlásszoba kis hercegnője.

Bonbon - egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:
Uncsi vagyok: Harry Potter és Fever. :D Nem is tudom, olvastam-e más sorozatokat, amikért ennyire-ennyire rajongok, és valóban széles olvasóközönség szeretheti őket, előbbit főleg.


Nektek adom tovább - persze nem kötelező jelleggel ;)

- Nima



(A képek illusztrációk, forrásuk: www.weheartit.com.)

2014. október 7., kedd

Poszt-turkáló: A kurblimadár és én

Forrás
A poszt-turkáló most előkotort darabja, a "kurblimadaras poszt" mondhatni közkívánatra lép porondra; Horsegirl érdeklődött utána, merthogy annak idején a freeblogon nagyon népszerű volt, és bizony elő-előkerül emlegetés szintjén, aminek nagyon örülök, bár sajnos egy nagyon negatív hangvételű bejegyzés (ezeket jegyzitek meg mi, ti kis keselyűk?! :)).
A posztot 2011.11.04-én írtam.




Murakami Haruki: The Wind-up Bird Chronicle


Cselekményleírás veszélye fennáll! És kritikus hangvételé is. Előre is bocs, utólag már nem. Avagy a pénztártól való távozás után... stb.

Az úgy volt... hogy valami rövidet akartam. Igen, hangsúlyozom, hogy valami rövidet. És nem tudtam, hogy ez bizony egy háromkötetes monstrum , ugyanis merő félreértés miatt azt hittem, hogy a hangoskönyv csupán három órás, gondoltam ez pont megfelel, valami rövidke, valami japán, olyasvalaki akiről hallottam már, és ki kéne próbálni milyen. Szóval vonzott. A gutaütés kerülgetett, amikor a 3 óra végére érve meglepődve vettem tudomásul mennyire befejezetlen ez a könyv... Még nagyobb gutaütés jött, amikor kiderült, ja, hogy van még 13, egyenként 1,5 órás rész, magyarán közel 24 órán át hallgathatom ezt a nyomorult, hatalmas könyvecskét.

Az eleje ígéretes volt. Spagettifőzés, rejtélyes telefon, eltűnt macska, érdekes házaspár. Ez így egyben, ha jó stílussal van megbolondítva, elég nyerő kombináció, még akármi kisülhet belőle. Bár kicsit gyanús volt, hogy nem sok minden történik 3 óra alatt sem, mégis vitt magával a hangulat.
Ami aztán hamar kifulladt. A könyv közepe táján már erőteljesen szenvedtem.

Kút, meg kútban üldögélés. Kék jel. Mandzsúriai háború és annak kegyetlenkedései. Malta és Creta és Corsica nevű hölgyek. Nutmeg és Cinnamon nevű furcsábbnál is furcsább anya-fia páros. Médiumok és a "víz" meg hasonló nagy szavak.

 És mindennek a tetejébe, így, mindössze két nap elteltével a befejezés óta se tudom felidézni most akkor hogy is lett vége? Mert sehogy.

 Ez a könyv céltalan . Értelmetlen. Mondhatjuk hogy léééha. Borzalmas.
 A legidegesítőbb persze a céltalansága volt. Mert el tudok én viselni abszurd és absztrakt dolgokat, ha a végén megmondják, hogy ezért fiam, ezért. Vagy hanem mondják meg úgy is jó, csak lyukadjon ki valahova. És essen le valami. De itt nem mondanak semmit se. A tettek nem vezetnek sehova, az események szinte össze sem függenek egymással, hacsak nem egy olyan metafizikai síkon, aminek én bizony nem fogom a hullámait.

 Sosem olvastam japán író könyvét, de volt egy sztereotipikus elképzelésem a különféle vetélkedőik, jelmezeik, egyéb furcsaságaik alapján. A kurblimadárban is tulajdonképpen ennek megfelelő random hülyeségek vannak karöltve random furcsa szexszel és random kegyetlenkedéssel. Stimmelős. Pl. elég hathatósan és plasztikusan leírja hogyan nyúztak meg szépen lépésről lépésre egy embert a mandzsúriai háborúban, vagy hogyan gyilkolásznak meg egy egész állatkertnyi állatot tulajdonképpen a semmiért. A legszebb az egészben, hogy azt se tudom hogy a fenébe jött ide a mandzsúriai háború?! Jaj a főszereplőt még nem is említettem. Egy munkanélküli férfi, Toru Okada a főszereplő, akinek először a macskája tűnik el Noborou Wattaja vagy mi a túró a neve, ami ugyanaz mint a felesége utált bátyjának a neve (minek nevezték el így a macskát??), majd a felesége, Kumiko is eltűnik. Egyik-másik megkerül vagy nem, mert állítólag a médium megmondja, hogy ez nem is az a macska, pedig de úgy néz ki, de a farka mégse olyan. Uramatyám. A kútról mégegyszer említést kell tennem. Ami szintén először mandzsúria kapcsán kerül szóba, ott ugyanis valaki majdnem meghal egy kútban. Erre a főszereplő fogja és lemászik egy közeli elhagyatott telek kútjába és na vajon mit csinál? Két napig éhezik és m-e-r-e-n-g. Kijön, és erre lesz egy KÉK folt az arcán, ami egy jel! (mivan, hol, miért, hogyan? és még el is élvez tőle amikor eztetet valaki neki megnyalintja, őrület!...) Sokadik uramatyám... Teng-leng, lézeng, nem tesz semmit hogy az élete előremozduljon, olyan céltalan ő is mint az egész könyv. Ezen kívül van még itt telefonszexre buzdító végig ismeretlen maradó telefonba sutyorgó hölgyemény, és egy parókacégnél dolgozó csitri, aki később sok levelet is ír, amiknek se füle, se farka, de nagyon lelkesek. A legjobb talán a felolvasó volt, aki olyan energiával és lelkesedéssel olvasta fel ezt a fost művet, és adta a hangokat a különféle karaktereknek, hogy öröm volt hallgatni - de csak emiatt. A női nyervákolást kifejezetten jól adta elő :D...

 Ami a könyv vége felé következett, arról ha akarnék se tudnék spoilerezni, mert a jó franc se érti hogy mi van. Metafizikai sík egy-kettő-egy, csapó. Valami üldözés, de az nem is a valóság, kút, megfulladás, ja mégse. Gyanú és menekülés, aztán a nagy büdi semmi .

 Volt számítógép hackerkedős vonal is, elég halovány, biztos hogy haladjunk a korral, és ne csak a kútban ücsörgés legyen, illetve ennek kapcsán jött maga a kurblimadár krónika, ami nekem nem derült ki hogy ki egyáltalán miért fontos, illetve a kurblimadár még olyan szinten teleszerepeli a könyvet, hogy kötetenként legalább háromszor verklizik egyet valamelyik fán! Őrület!

 Ennyit tudok mondani, köszönöm a figyelmet, asszem a bejegyzésemben leírt randomizált "cucc" hűen tükrözi miről szól ez a könyv.

 Aki megértette és netán élvezte - mint a többi értékelésből kiderült rajtam kívül ez általában tetszik az embereknek (100-ból 86 és 91%-os értékelései vannak az angol és a magyar köteteknek is - ?!?!?!). Szóval aki megértette és élvezte, egészségére, és örülök, de tényleg, de ne próbáljon meggyőzni, hogy ez jó, és hogy miért, mert nem vagyok jelen pillanatban meggyőzhető. Sajnálom. Megtaláltam azt hiszem életem anti-könyvét, talán még a Szigeti veszedelmet és az Alice Csodaországbant is kiütötte nyergéből!

 Értékelés : 10/1,5 a felolvasásért és az elejéért. Soha többé Murakami Haruki.

 A legjobb idézet, háh, és minő csodálatosság, még passzol is az érzéseimhez:

 "The passage of time will usually extract the venom from most things and render them harmless"

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nos, a könyv előlépett antikönyvvé az életemben, és bár mondhatni nosztalgikus mosollyal gondolok vissza az élményre és a reakciókra a posztnál, nem fogok visszatérni Harukihoz úgy érzem.