Úraolvasások egy csokorban - Ajar, Rejtő, Kästner

Egymás után három, korábban is olvasott könyvemhez nyúltam, az ismerősséget keresve, igaz, mindet kicsit más miatt vettem kézbe újra. Émile Ajar könyvét lélekmelegítés gyanánt, Rejtőt a humora és vesztegzáras aktualitása miatt, Kästnert pedig a gyerekkori nosztalgia hívta elő. 

Mindhárom jó élmény volt, és nem bánom, hogy nem az olvasatlanokat apasztottam most egy ideig. 

Émile Ajar: Előttem az élet

Ez a ronda narancssárga könyvecske nem is lehetne taszítóbb, még jó, hogy Rudolf Péter felolvasása is létezik, mert szerintem különben sosem vettem volna kézbe... 2013-ban hallgattam meg először a hangoskönyv verziót, és amit az akkori posztban írtam róla, most is áll.

A hangulatra, néhány idézetre, a nyelvi érdekességekre részben emlékeztem, ám a végére nem. Ez a jó abban, ha sok év eltelik, az embernek az emlékezete nem szolgál olyan jól, mint ahogy arra emlékezni vél. Emiatt sokszor egészen újnak éreztem a történetet, a felétől szinte egyáltalán nem tudtam már, mi is történik még, hogy is ér véget, mi lesz Momóval és Rosa mamával. Érdemes volt újrázni, nagyon élveztem, és most valahogy jobban megérintett a komolyabb nézőpontja, az elmúlás, halál, eutanázia téma, mint maga a kurvagyerek-bömbölde, és a kedvesen naiv szövegek a nem-is-olyan-kisfiú Momótól. Mikor melyik réteg tárul fel és csillan meg jobban - ez az újraolvasások legérdekesebb része.

Szépen megfér ebben a könyvben egymás mellett az élet szépsége és ocsmánysága is: humor,  nyelvi lelemény és a gyermeki őszinteség bája, amit ugyanakkor néha a földbe döngöl a kőkemény valóság és a "természet törvényei". 

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben 

Na, ezt a bejegyzést is hiába kerestem a blogon, 2010-es olvasás volt, és nem mentettem át a freeblogról, bizonyára nem tartottam elég érdekesnek hozzá. Emlékeztem, hogy ez a Rejtő - híres és közkedvelt mivolta ellenére - nem tartozott igazán a kedvenceim közé, mert kissé zavarosnak találtam. Tulajdonképpen most is hasonló érzéseket hozott magával az újrázás - szintén Rudolf Péter felolvasásával (wow, és most látom csak, hogy van Kern Andrásos verzió is!). Nagyon élveztem a humorát, és a sok utánozhatatlan helyzetkomikumot, de valamelyest az élvezhetőség határán túl van bonyolítva. Egyszer-egyszer nehéz követni, ki kicsoda, és mit is akart, annyi az intrika, az inkognito, a szobák közti mászkálás és csere-bere, és eleve rengeteg sok szereplő van. (Bár, ahogy elnéztem a 10 évvel ezelőtti bejegyzésem, ott aztán tényleg sok minden homályba veszett, talán nem tudtam annyira koncentrálni a szövegre (?). Most azért ennyire nem éreztem zavarosnak. :))

Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem, de szerintem vannak ennél szórakoztatóbb Rejtők is. Ebben a karakterek nem voltak annyira erősek önmagukban, inkább a jelenetek voltak viccesek. Maud Borkmann és Felix közös alakításai voltak a legjobbak! :)

"Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix."

A pikantériáját egyébként az adja a történetnek, hogy a bubópestises vesztegzár nem elég, még gyilkosság is történik, a véres szőnyegnek is nyoma vész, és csupa előkelő vendég tartózkodik a hotelben, akiket ugye nem illenék meggyanúsítani... 

Erich Kästner: Május 35. 

Elképesztő kis képtelenség, ami csak május 35-én történhet meg. :)

Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol, némi Narnia-hangulattal egy szekrényen át, a kissé ütődött Ringelhuth bácsival és egy Negro Caballo nevű, görkorcsolyázó lóval együtt. Útközben érintik Eldorádót, elektromos várost, a fordított világot, és számos csudabogárral találkoznak. Kiderül az is, hogy az Egyenlítőt gondosan súrolva kell rozsdátlanítani, és hogy fekete-fehér kockás kislányok is léteznek. :) Gyerekeknek kacagtató, de felnőtteknek is többször felnevetős, és persze nosztalgikus élmény. Ehhez hozzájárulnak a feliratozott illusztrációk, és a kiejtési útmutató is a végén. 

Mondjuk a sallerok, és a fura beszélgetés Konrád szülei és a nagybácsi között a végén ma már nemigen férnének bele a kötetbe, ahogy az sem, amikor Ringelhuth bácsi és Konrád gonoszkodva csúnya dolgokat kívánnak egymásnak, és Konrádot még meg is ríkatja a bácsi... A helyesírási hibáktól direkt és kínzóan hemzsegő, rémes dolgozatot pedig én biztos lehagytam volna inkább a végéről... 

Kicsit talán felnőttszemmel olvastam - merthogy az volnék -, de próbáltam levenni ezt a felnőtt-szemüveget, és élvezni az agyament kalandokat. Összességében nagyon élveztem azt az órácskát amit eltöltöttem vele, és választ kaptam egy korábbi kérdésemre, hogy vajon a gyerekkori nyaralásaink során miért írtam olyan lelkesen tengeri étlapokat, mindenféle kitalált ételekkel? Ebben volt egy impozáns menü különféle cápauszony-cuccokból és csigapürékből; valószínűleg innen merítettem az inspirációt. :D 

Vanek úr és Gyalog Juli - zanzaposzt

Két könyvet is olvastam nemrég, amik nem voltak igazán maradandók, de nem is voltak olyan rosszak. Együtt talán kitesznek egy aprócska posztot, mert külön-külön nem sok írnivalóm van róluk, és vacilláltam is, hogy ne is írjak egyáltalán. Aggodalomra persze semmi ok, a blogolástól nekem igen nehéz elvenni a kedvem. ;) 

Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

Első gondolatom erről a könyvről: ez mégis mi a fene volt? Oké hogy Rejtő, némi Szahara és légió, Gorcsev és Vanek úr, egy oroszlán és némi kalamajka, de totálisan összedobált volt az egész, és a két része nagyon eltért egymástól. Voltak benne kacagtató részek és ismerős panelek, de nem vagyok elégedett, elég gyenge a többi Rejtő mellett. És mellesleg Vanek úr Párizsban?! Hát akkor már legyen benne több Vanek úr, aki egyébként is egy nagyon jó karakter, jóval többet kellett volna szerepeltetni.

A legeslegjobb persze Wendriner Aladár volt, a félős oroszlán. :) 

Értékelés: 10/4,5

Padisák Mihály: Gyalog Juli

Miamonánál figyeltem fel rá, és lettem kíváncsi, szóval elolvastam. Tanyasi világba ültetett kedves, de kissé komor történet. Egyáltalán nem volt rossz, és még az ízességes sem zavart (pedig tartottam tőle), de mégis, valahogy egyáltalán semmire nem fogok emlékezni belőle pár hónap múlva, úgy érzem. Vannak ilyen könyvek is. :) Gyalog Julin amúgy meglepődtem, hogy tényleg ez a neve. :) 

A legjobb a gyerekek budapesti kirándulása volt benne, mintha magamat láttam volna, a saját iskolai kirándulásunkon - bár én nem ilyen falufarkáról mentem a fővárosba, de az élmény hasonló volt. :)
Kedvenc idézet:
"ki tudja hol terem meg a ravaszkodás abban, aki sohasem próbálta"

Értékelés: 10/6,5

Forrás

Rejtőztem - a sárga garnizontól az elsikkasztott pénztárosig

Egy kicsit rákaptam megint Rejtő Jenőre, és két rövidebb hangoskönyvet hallgattam meg tőle, négy történettel összesen. 

Reviczky Gábor előadásában A sárga garnizon és Az úr a pokolban is úr, Szikszai Rémusz felolvasásában pedig a Pipacs, a fenegyerek és Az elsikkasztott pénztáros történetét. 

Nem mindegyik volt igazán telitalálat, illetve most, hogy gyors egymásutánban vettem őket sorra, hirtelen meg is zavarodtam, melyik volt melyik... Sok a helyzetkomikum, a talányos csavarok, és csavaros helycserék, névcserék ahogy az már Rejtőnél lenni szokott. Egy kicsit soknak találtam az egy trackre eső Liliane-ek számát, és mintha valami másik karakternév is ismétlődő lett volna, bár lehet, hogy ővele más, regényében találkoztam, és tényleg ugyanő volt. :) 

Amit nagy általánosságban el szeretnék mondani ezekről a hangos változatokról, hogy kellemes, jó felolvasások - nem hiányoltam Rudolf Pétert se most, Szikszai Rémusz is tetszett, tőle még nem hallottam ezelőtt semmit. A négyből egyértelműen a Pipacs, a fenegyerek volt az abszolút kedvencem, Pipacs egy remek karakter és ott volt a leghumorosabb és fordulatosabb a sztori is, vadállatok, író és álíró, expedíció... Nagyon tetszett, hogy igazán hozzáillő zenei betétek voltak a trackek végén, és Pipacs állandó, mindenből éneket faragása is jó kis komikus vonás volt, meg a saját magát Pipacs bácsinak nevezése :D Ez a történet kicsit a Bud Spencer-Terence Hill filmek hangulatát idézte fel bennem. :)

A sárga garnizon légiós hangulat, nem volt rossz, Az úr a pokolban is úr kicsit unalmasabb volt, Az elsikkasztott pénztárosban pedig egy véletlenül sikkasztó banki dolgozót jól palira vesznek, de itt is van egy Liliane szerencsére, akibe bele lehet szeretni. :)

Rejtő prózája meglepően időtálló, olvassátok! Vagy hallgassátok ezeket a kis gyöngyszemeket. :) 

Értékelés: garnizon/úr: 10/5, Pipacs/pénztáros: 10/8,5

Nevem Vanek

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó

Ismét egy Rejtő került a karmaim közé... és nem nagy meglepetés, hogy egyes részein megint halálra röhögtem magam, amihez sok köze van Rudolf Péter remek felolvasásának is. :)

"– André! Egy Gorcsev Iván nevű embert keresek. Menj a rendőrségre… – Gorcsev úr ügyében már voltam a rendőrségen, de ő sajnos közben elment. — Hogyan?!… Mikor ment el? — Nem láttam. — Hol voltál közben?! — A zongora alatt… — Előzőleg hol voltál?! — A rekamié alatt… Ugyanis Gorcsev úr a reggeli órákban rajtaütéssel megszállta a lakást, azután behatolt a kisasszony szobájába, és engem több alkalommal ártalmatlanná tett. Ilyenkor azt az eljárást alkalmazta, hogy alélt állapotban egy bútor alá helyezett el."

A történetben Gorcsev Ivánnal találkozunk, akiről azonmód kiderül, hogy fiatal matrózkora ellenére már elnyerte a fizikai Nobel-díjat! Méghozzá makaón. ;) Hirtelen olyan gazdag lesz, hogy ezresével szórhatja a frankokat, és még személyi titkárt is fogad, Vanek úr személyében. A bonyodalmak persze akkor kezdődnek, amikor megjelenik A Nő: Anette. A mi Gorcsevünk annak rendje és módja szerint a papától, Gustave Laboux-tól szeretné megkérni a lány kezét, bár még nem is ismerik egymást. Laboux pedig viccből feladja a leckét: akkor lehet Anette Gorcsevé, ha a férfi beáll az idegenlégióba (ha Rejtő, akkor légió! :D)... Gorcsev erre azonnal jelentkezik szolgálatra.

Később szerepcserék, beugrások és persze a szokott remek, eredeti humor és sok helyzetkomikum jellemzi a regényt. Szegény Vanek úr is kénytelen helyettesíteni főnökét a légióban... :) Hogy mit összeszenvednek ezek a Rejtő-hősök! :D

"– Boisson vagyok – felelte Gorcsevnek a hentes. – Önt hogy hívják? Gorcsev nem szerette az ilyen kérdéseket. – Nevem Tintoretto – felelte szokás szerint nyomban és ostobán. – Hm… mintha már hallottam volna magáról. – Festő vagyok. – Igen, emlékszem! Honnan is való ön? – Cinquecentóból. – Az valahol Savoiában van? – Kis község. Avignon és Toulon között. – Tudom… tudom… egy rokonom lakott ott… illetve a közelben… Van ott egy hasonló helység, nem? – De igen. Quattrocento. – Igen, olyasmi. Rendezőpályaudvara van. Itt élt egy rokonom, sovány ember, írnok volt. – Aha! Ismerem!! A Petrarca? – B-vel kezdődik a neve… – Botticelli. – Azt hiszem… – Persze! Sandro Botticelli! Mit csinál most az öreg? – Tajtékpipákat…"

És hogy hogy kerül képbe a tizennégy karátos autó? És mégis mitől tizennégy karátos? A kocsi Anette apjáé: egy Alfa Rómeó, aminek jó része valóban színtiszta aranyból van... 

Gorcsev pedig segít azt visszaszerezni jövendőbeli apósának (?)... :)

"Gorcsev teljes sebességgel négy óra negyvenötkor nekivágott Toulonnak. Négy óra negyvenhatkor karambol következtében leállt."

Értékelés: 10/8 Jól szórakoztam, kedvencem Vanek úr, és a sok szerepcsere. Az eleje jobb volt mint a közepe, ahol kicsit megakadtam a megértéssel, de aztán helyére került az összes Gorcsev Iván. :) A sztori hozta a színvonalat, szerintem az idézetek magukért beszélnek.

Nemrég olvastam A szőke ciklont is, nagyon hasonlónak éreztem hozzá. Folytatása a Vanek úr Párizsban, hamarosan sort kerítek rá.

A szőke ciklon

Mondhatnám, hogy Rejtő Jenős ez az év, de éppúgy a hatodik R.J. került sorra, ahogy pár hete a hatodik Szabó Magda idén, szóval inkább csak arról van szó, hogy több kimaradt művet is pótolok kedvelt szerzőimtől. :) 

A szőke ciklon volt a következő a sorban, ami nehezen kategorizálható a Rejtő-regények között is, mert van benne sok kaland, akció, egy kis Afrika és némi légió is, és leginkább zűrzavar, amit ki és mi más okozna, mint A NŐ, aki ciklon is és hurrikán, és borzalmasan tud vezetni. :) Szinte hihetetlen hogy ez a könyv 1939-ben íródott, olyan modern, és kortalan a humora is. 

"Az író töredelmesen, de röviden beismeri, hogy regényének előzményei vannak.

A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerűen, hanem a konyhaművészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: „Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak.”

A kalamajka ezúttal egy hatalmas gyémánt körül kerekedik, amit egy álmodó Buddha elnevezésű szoborba rejtettek el, és ami Evelyn Weston jogos öröksége lenne. Ennek a dobozkának többen is nyomába erednek különféle hamis és kevésbé hamis eladási listák alapján, keresztül-kasul beutazva Európát, időközben több álmodó Buddha szobros dobozkára bukkanva, amik hol varróládikának, hol borotválkozós nesszeszernek álcázzák magukat, és képesek eltűnni akár a sivatag mélyén is. Ha mindez nem lenne elég, Evelyn egy véletlen folytán egy ember becsületének védelmezésébe is belekeveredik, és hurcolja magával az ezt bizonyítandó fontos okiratokat, valamint rögtönöz magának egy férjet, sőt, még körözik is. Hogy mindez hogy kapcsolódik össze, bogozódik ki, és honnan kerül elő a gyémánt, valamint hogy kell módszeresen darabokra szedni egy jó autót, kiderül a ciklon működéséből. :D 

A végkonklúzió pedig üditően bölcs:


"Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan."

Fülszöveg:

"Radzovill herceg élete megmentéséért hatalmas gyémánttal ajándékozza meg Jim Hogan betörőt. Az ajándék percekkel azelőtt érkezik a címzetthez, mielőtt azt emberölési kísérlet vádjával letartóztatják. A betörő egy félig kész Buddha-szoborba rejti az ékszert, aztán elvonul kitölteni életfogytiglani büntetését. A fegyházban csupán egykori iskolatársának lánya, Miss Evelyn Weston látogatja, így mikor Jim Hogan halálát érzi közeledni, a lányra hagyományozza a gyémántot. A végrendelet nem marad titok, és többen indulnak a szobor keresésére. Evelyn nemcsak jogos öröksége után nyomoz, de újabb titok nyomára jutva, egy ember becsületét is meg kell mentenie. Izgalmas kalandjaiba kénytelen magával hurcolni egy mit sem sejtő és örökké borotválatlan lordot, pedig tudvalevő, hogy egy gentleman élete nem átjáróház. Menet közben az is kiderül, hogy a zsilett és az ismétlőpisztoly között alig van különbség, és ez nagyon elszomorító, valamint, aki utoljára nevet, az a neszesszer. Visszalő és talál…"

Értékelés: 10/8,5 Üdítő, hektikus, ám néhol kicsit nehezen követhető (vagy csak figyelmetlen voltam), de a végén minden kivilágosodik és a ciklon lecsillapodik. :) 

Tervezem még Rejtőtől a közeljövőben: 

A tizennégykarátos autó, A láthatatlan légió, Vanek úr Párizsban, Menni vagy meghalni, A három testőr Afrikában

Óvakodj a légióstól!

Két Rejtőt is elfogyasztottam az elmúlt hetekben, de gondoltam inkább együtt írok róluk, bár érdekes, hogy az életműnek sikerült a két nagyon különböző végét elkapnom. 

A Járőr a Szaharában / A halál fia a viccesebb kategóriába tartozik, humoros idegenlégiós sztorik. Előbbiben Puskin Mária Gottfried Iván (igen, ez egy név, méghozzá férfié) belép a légióba, hogy megszerezze a becsületrendet, aminek segítségével hozzájuthat egy feltételezett hatalmas örökséghez. Társaival részvénytársaságot alapítanak, melynek alaptőkéje maga Puskin, és hajszolni kezdik ama bizonyos becsületrendet. 

Egy kicsit rendőrakadémia érzésem volt tőle. :)

Utóbbiban Johnson urat ismerjük meg, aki, mivel tévesen (és direkt) halálos szívbetegnek diagnosztizálják, beáll a légióba, hogy hamarabb utolérje a végzet. Azonban arra ő sem számít, hogy éppen vakmerősége miatt él túl mindent, emiatt különös tisztelet övezi, és cseppet sem gyenge szíve még meg is erősödik a kaland során. :) 

A Csontbrigád egyáltalán nem hasonlít Rejtő "rejtős" műveire, azokra, amik a védjegyévé váltak. Sötét, komor, drámai... a haláltáborokat idéző történet. Félelmetes, borzongató és nehéz regény - mégis sajnos több helyen untatott. Csak valahol a közepe táján kaptam fel a fejem, és ott volt azért jónéhány jó pillanat, még egy kis humor is bekúszott a sok szörnyűségbe. :) 

Értékelem, és elismerem, de nem az én könyvem. 

"A bajt, amitől ez a két színarany kedély oxidálódott, Európában is jól ismerik váratlan bonyodalmakkal kapcsolatban. A neve mindenhol más, a neme mindenhol nő."

"Embernek lenni nagy betegség, és gyógyíthatatlan."

Egészében véve egyik se maradandó, csak úgy átsiklottam rajtuk, vagy ők rajtam. 

A Reviczky-féle felolvasás sokkal jobban tetszett, de szerintem Rudolf Péter az igazi Rejtőhöz. :) 

Rejtő Jenő: A fehér folt

 Kedvet kaptam egy újabb Rejtőhöz, pedig nem terveztem, hogy ilyen sok könyvet fogok a szerzőtől olvasni idén, teljesen véletlenül alakult úgy, hogy már háromnál járok. :) A fehér folt viszont sajnos nem tetszett annyira, mint az eddigiek. 

Fülszöveg:

"Geoffrey Halley angol olajmágnás Afrika egyik „fehér foltján”, Lungaországban folytatja piszkos, olaj- és vérszagú üzelmeit. Leányát, Liliant egy milliárdoshoz akarja férjez adni, Lilian azonban megszökik. Az olajmágnás magándetektívet fogad, hogy ellenőrizhesse lánya útját, a kissé ügyefogyott Bronson azonban a lány barátnőjének szegődik nyomába. Ettől kezdve két szálon fut a cselekmény: Lilian véres, izgalmas kalandok során szenvedő alanya lesz apja – és az angol gyarmatosítók – üzelmeinek, másrészt a magándetektív rendszeres írásos beszámolóin nevethet az olvasó. Izgalom, komikum, howardi humor és sajátos filozófia jellemzi Rejtőnek ezt a regényét is."

A történet két szálon fut, egy halálosan komoly és egy kacagtatóan bénázós kaland váltogatja egymást. Az afrikai szálat kedveltem kevésbé, és nem is nagyon érdekelt, valahogy lapos volt Lungaország és a vérengzések. Ellenben a dilis magánnyomozó levelein nagyon jót szórakoztam, volt hogy hangosan nevettem. Kicsit emlékeztetett a sok félreértés, kavarodás az elején a kocsicserével az Oscar című filmre, amit nagyon szeretek (akárhányszor megnézném). Samuel Bronson detektív (a Bronson&Bronsontól) hosszasan és feleslegesen ecsetel mindenféle mellékes információt Európán átívelő utazása során, miközben nem is jó alanyt követ, mert Lilian Halley már a könyv elején odaadja autóját Dora Cummings nevű barátnőjének. Bronson az apa utasításai alapján élete árán is meg kell hogy fékezze Liliant, hogy férjhez menjen, minden költségét állják ezügyben, így aztán a detektívünk egyfolytában próbál keresztbe tenni szerencsétlen Dorának, aki pedig épphogy férjet keresne ahhoz, hogy megörökölhessen egy vagyont. :) Bronson levelei rendkívül szórakoztatóak, és maga a szerencsétlen flótás is az, ahogy állandóan kötözésre viszik és ahogy soha nem tudja csak a lényeget leírni beszámolóiban. 

Ehhez képest akármilyen komoly, veszélyes és csúnya dolgokat kíván a másik történetrész érzékeltetni, valahogy nem villanyozott fel vele. 

Egészében véve viszont érdemes volt elolvasni. 

Értékelés: 10/6,5

Kölyök és Rozsdás

 Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

"Ezután Rozsdással olyasmi történt, ami felmenő ágon száz évre visszamenőleg nem fordult elő a családjában. Könyvtárba ment. (...)

Azután lement egy nemzetközi kocsmába, pálinkát rendelt, és három órán át gondolkozott."

Egyik Rejtő a másik után... :) Továbbra is kikapcsolódásra vágytam, és még egy kis Rudolf Péterre, így Az elveszett cirkálóval folytattam a Rejtők sorát. Bevallom egy kicsit féltem tőle, mert van benne légiós és cirkáló és nagyon fiúsnak tűnik az egész első blikkre, de felesleges volt izgulni. 

Bár nem találtam olyan szórakoztatónak, mint a sok félreértéssel tarkított Néma Revolverek Városát, azért itt is egy jó kis szereplőgárda vonul fel, és megjelenik Piszkos Fred is, sőt, ebben a kötetben lesz belőle kapitány, és még állandó jelzőjéből is kénytelen kimosdani. :) 

Rozsdás, a Főorvos, Piszkos Fred és még jónéhány társuk elkötnek egy hadihajót, a Balmoralt, ugyanis egy Kölyök nevezetű egyénnek segítenek eltűnt, valahol fogolyként senyvedő bátyja, Tom Leven megtalálásában - persze nem kevés summa is szerepet játszik abban, hogy a díszes társaság ilyen lelkesen vesz részt a mentőakcióban. :) 

A hajó elkötésében segítségükre van a ködös idő, és egy karantén is,hamarosan pedig kapóra jön egy másik hadihajó, ami a közelükben süllyed el. A Balmoral átveszi a Radzeer szerepét, de néhány utassal is gazdagodik, nem is akármilyennel. Hogy végül megtalálják-e Levent és mi lesz a büntetésük az elkötött cirkáló miatt, azt már nem árulom el. :) 

Kacifántos történet ez is, egy régebbi bűnténnyel, árulással, találmánnyal, álomkórral, kínaiakkal és sok akcióval. 

Mindig meglepődöm, hogy ezek a regények milyen nagyon régen is íródtak, ez például 1938-ban. Ennek ellenére teljesen élvezhetőek, modernek, és még mindig humorosak, csavarosak. Rejtő időtálló.

Értékelés: 10/7 A Néma Revolverek egy kicsit jobban tetszett, több volt benne a helyzetkomikum, de ez a kötet is nagyon jó szórakozás volt. :) Nem lehet róla sokat mesélni, olvasni kell inkább, és élvezni a komédiát.

13. Pác Tivald

 Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa

Nem tudtam mire fizetek be, amikor ismét fülembe tettem Rudolf Péter felolvasását, ezúttal A Néma Revolverek Városát; nem is sejtettem hogy egy kacifántos, rendkívül humoros történet bújik meg a lapok közt, én csak pótlékot kerestem a házimunkához és utazáshoz, mert nekem ezek nehezen csúsznak anélkül, hogy közben ne meséljen valaki a fülembe valami jó kis könyvet. 

Kellemesen csalódtam, megzsibogtatta az agytekervényeimet is, és megnevettetett. 

A könyv elején megismerjük 13. Pác Tivaldot (aki egyébként Pencroft is), a szerencsétlen, peches kasszafúrót, akit mindenhol utolér a végzet, és akinek semmi sem sikerül. Azonban hamarosan változás áll be az életébe, megismerkedik ugyanis Benjamin Walterrel, és egy plasztikai műtét során arcot-nevet, sőt, hovatovább sorsot is cserélnek! Az már mellékes, hogy Walter egy bizonyos summás örökség miatt (is) folyamodott a trükkhöz, ami Pácot illetné. Azzal nem számol, hogy a balszerencse is átragad rá.

Randa borító

A műtétből való felépülést követően Pác (aki már Walter) egyetlen tanácsot kap: kerülje Fillipont. De mi vagy ki az a Fillipon? Természetesen különféle kalandok során szinte azonnal Filliponban köt ki, Benjamin Walter szülővárosában, ahol nem kis kalamajkát kelt 12 év utáni visszatérése, és ahol egy olyan bonyolult és rejtélyes ügy zaljott és zajlik, hogy a megfejtést megkapva sem könnyű követni, nemhogy úgy pontot tenni a végére, hogy még csak azt sem tudjuk az egyes szereplők kik, és hogyan néznek ki, netán mi a keresztnevük... :) 

PácBenjamin Tivald Pencroft 13. Walter (khm) :D képtelen helyzetekbe keveredik, és valahogy mégis mégis felgöngyölíti az ügyet a régmúltból, ami nem az ő múltja. 

"Rendkívül bonyodalom lehet még abból, ha nem tudja, ki ez a Prentin. Hátha Hildegardtól megkérdezné? De kicsoda Hildegard?"

Tetszett a szöveg, de az biztos, hogy Rudolf Péter felolvasása dob még egy nagyot rajta, mintha folyamatosan jó stand-upot hallgattam volna. :) Imádtam a helyzetkomikumot, a félreértéseket, a sok-sok kamuzást, és Pác ezúttal szerencsés szerencsétlenkedéseit.

Egyetlen dolog nem tetszett, hogy talán pont a végére laposodott el, és a szálak kibogozása megmondom őszintén még így is olyan rohadt bonyolult volt, hogy nem tudnám visszamondani ki mit miért, persze nagy vonalakban értem :D

Kevésbé randa borító

Kedvenc nevek: Pác Tivald, Hildegárd, Prentin

Kedvenc karakter: Pác Tivald, Cödlinger úr 

Kedvenc jelenet: függve lengés, vonatozás a tehervagonban

Értékelés: 10/8-ast adok rá végül, bár az élményt nekem tényleg kicsit elrontotta hogy végig kellett rágnunk magunkat a megoldáson is, mert nem is a történet bonyolultsága a szórakoztató ilyenkor, hanem maga az a sok rettenetes helyzet, amikor nem tudja az illető mit kéne mondani, hogy kéne kivágni magát. 

Hamisítatlanul Rejtős. :) 

"Most belépett Sterbinszky.

- Bocsánat... nem tudtam, hogy még él.

Visszalépett és gyorsan becsukta az ajtót."