2014. március 21., péntek

Rejtő Jenő: A fehér folt

 Kedvet kaptam egy újabb Rejtőhöz, pedig nem terveztem, hogy ilyen sok könyvet fogok a szerzőtől olvasni idén, teljesen véletlenül alakult úgy, hogy már háromnál járok. :) A fehér folt viszont sajnos nem tetszett annyira, mint az eddigiek. 

Fülszöveg:
"Geoffrey Halley angol olajmágnás Afrika egyik „fehér foltján”, Lungaországban folytatja piszkos, olaj- és vérszagú üzelmeit. Leányát, Liliant egy milliárdoshoz akarja férjez adni, Lilian azonban megszökik. Az olajmágnás magándetektívet fogad, hogy ellenőrizhesse lánya útját, a kissé ügyefogyott Bronson azonban a lány barátnőjének szegődik nyomába. Ettől kezdve két szálon fut a cselekmény: Lilian véres, izgalmas kalandok során szenvedő alanya lesz apja – és az angol gyarmatosítók – üzelmeinek, másrészt a magándetektív rendszeres írásos beszámolóin nevethet az olvasó. Izgalom, komikum, howardi humor és sajátos filozófia jellemzi Rejtőnek ezt a regényét is."

A történet két szálon fut, egy halálosan komoly és egy kacagtatóan bénázós kaland váltogatja egymást. Az afrikai szálat kedveltem kevésbé, és nem is nagyon érdekelt, valahogy lapos volt Lungaország és a vérengzések. Ellenben a dilis magánnyomozó levelein nagyon jót szórakoztam, volt hogy hangosan nevettem. Kicsit emlékeztetett a sok félreértés, kavarodás az elején a kocsicserével az Oscar című filmre, amit nagyon szeretek (akárhányszor megnézném). Samuel Bronson detektív (a Bronson&Bronsontól) hosszasan és feleslegesen ecsetel mindenféle mellékes információt Európán átívelő utazása során, miközben nem is jó alanyt követ, mert Lilian Halley már a könyv elején odaadja autóját Dora Cummings nevű barátnőjének. Bronson az apa utasításai alapján élete árán is meg kell hogy fékezze Liliant, hogy férjhez menjen, minden költségét állják ezügyben, így aztán a detektívünk egyfolytában próbál keresztbe tenni szerencsétlen Dorának, aki pedig épphogy férjet keresne ahhoz, hogy megörökölhessen egy vagyont. :) Bronson levelei rendkívül szórakoztatóak, és maga a szerencsétlen flótás is az, ahogy állandóan kötözésre viszik és ahogy soha nem tudja csak a lényeget leírni beszámolóiban. 
Ehhez képest akármilyen komoly, veszélyes és csúnya dolgokat kíván a másik történetrész érzékeltetni, valahogy nem villanyozott fel vele. 

Egészében véve viszont érdemes volt elolvasni. 

Értékelés: 10/6,5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése