Fülszöveg: "Benjamin árva gyerek, a nagynénjével és családjával a tizenöt évesek egyhangú életét éli egy sosemvolt kis németországi községben, Bütenowban. Ám a falu nyugalmát egy nap megzavarja valami: idegenek érkeztek a nagyvárosból, megvették a régi udvarházat, és az a tervük, hogy rendbe hozzák maguknak.
Eleinte mindenki gyanakodva figyeli őket, nem értik, mit akarnak ezek itt, az isten háta mögött. Ám az új lakók közösségi aktivizmusukkal lassanként megnyerik a falusiak jóindulatát, Benjamin is összebarátkozik a fiúkkal, sőt még valami szerelemféle is szövődik közte és a lány között. Valami mégsem stimmel. Nagyon nem. Benjamin egyszerre látja és nem akarja látni, és mire ráeszmél, mibe keveredett, már késő..."
Kemény és nagyon félelmetes könyv, manipulációról, szélsőséges eszmékről, elvakultságról, gyűlöletről és erőszakról... Mindez persze a közösségi aktivizmusba van bebugyolálva - egy darabig. Hagyományőrzés, az idősek segítése, közösségépítés, táncos programok, biogazdálkodás, összetartás, ami elsőre talán (talááán) jól is hangozhat, bár engem rögtön kiver a víz az ilyen emberektől, és a közösség szó agyonhasználásától is, a bigott fanatizmustól pedig rögtön korlátozva érzem magam és feszélyezettséggel vegyes undorral a képemen menekülök. Ebből a sok szépen hangzó közösségi dologból aztán hamarosan kibontakozik a valóság, és csak úgy csöpög le a lapokról a nemzetiszocializmus, idegenellenesség, kirekesztés, és hamarosan a kegyelmet nem ismerő valódi erőszak is, főleg az ikrek, Gunther és Konrad felől. Persze Reinhold az igazi bábmester, aki okosan húzza vissza időről-időre az elszabaduló indulatokat.
Mániásan rá vannak kattanva az ikrek a lőszerekre, fegyverekre, hadgyakorlatozásra a majdani háborúhoz, amit vizionálnak... De puszta kézzel is bemosnak bárkinek, aki szerintük az ellenségeik közé tartozik.
Jóindulattal és kedvességgel, de igazából tapadósan, és elvárásokkal tele viszonyulnak az udvarháziak Benhez, miközben estéről estére próbálják benne elültetni megszállott náci eszméik magvait. Észrevétlenül építik fel ennek a szellemi börtönnek a falait, és Ben sokszor védelmükre kel a kialakuló kötődés és elköteleződés érzése miatt, még akkor is, amikor érzi, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok. Egy ideig lehet is hitegetni magad: dehát nem halt meg senki... ... dehát nem történt semmi jóvátehetetlen... ...
A könyv erőteljes jelenettel, egy meneküléssel kezdődik, és innen tekintünk vissza a kezdetekre, hogy a végén összeérjen múlt és jelen, és kiderüljön, van-e menekvés egy ilyen szituációból, és ha igen, akkor mégis hogyan.
Fogalmam sem volt, hogy lehet egy ilyen sztorit "jól" befejezni és lezárni, de Höra mutatott egy tényleg pazar megoldást. Igazán bravúros volt szerintem ezt meglépni.
Fontos és mindig aktuális könyv és téma, ami kalauzolhatna irodalmibb mélységekbe, de így az igazi, a még alakulóban lévő személyiség befolyásolásán keresztül bemutatva.
Kellett egy kis idő mire elrendeztem magamban ezt a könyvet, megviselt.
