Drogma

 Dr. Csernus Imre: Drogma

Általában vigyázok a könyveimre. A Csernus-könyvek olyan szempontból képeznek kivételt, hogy ezekben gondolkodás nélkül képes vagyok aláhúzni, firkálni, bejelölni akár tollal is, és szamárfülezni. Mert az enyém, és nem kérdés, hogy mindig az marad. Újra akarom majd valamikor lapozni, olvasni, megnézni, mit tartottam fontosnak, érdekesnek.

Kicsit féltem, hogy a nemrégiben olvasott Ki nevel a végén? után túl hamar nyúlok megint Csernus után, és sok lesz az ismétlés így hirtelen. A Drogma azonban nem most íródott, hiába jelent meg 2011-ben egy átdolgozott újrakiadása, eredetileg bizony 2003-asként ez Csernus Imre első könyve, és én ezt a kiadását olvastam.

Érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan szerepel benne egy csomó minden, ami akkor talán még csak csírájában volt meg gondolatként a doki fejében, és akkor még nem bontotta ki teljesen. 

Egy kicsit másfajta ez a Csernus. Ez tényleg a Lipóton dolgozó orvos. A hét napjain megyünk vele végig,  megtudjuk mikkel kellett szembenéznie, milyen sikerei, kudarcai voltak a betegeivel, milyen a kiscsoportos foglalkozás, a vizitek, kirúgások (nem őt, ő!). 

Gőgösebb. Istenebb még. Kacagtató, de az járt a fejemben, hogy ez a gyerek-csernus. Persze nem úgy, csak gyerekcipőben. Amolyan kicsi mérges ember, aki nagyon okos, de még nem tudja, hogy ez nem mindig elég. Félig kiforrott eszmékkel, amik nagyon is jók, nagyon is újszerűek, a világ és a drogosok szolgálatában, ugyanakkor nem sajnálva őket, keményen bánva velük. Nem minden gondolat, vagy eset van befejezve, lezárva, kicsit sok a „balladai homály”, nem adja meg mindenre a fejbekólintást még, itt-ott lógnak a levegőben a csattanók, vagy csak a mondatvégi, képzeletbeli pont.

A könyvet hárman írták, Dobai Benedekkel és Tárnai Alfonzzal együtt, akik érdekes kritikákat fogalmaznak meg néha, vagy csak közbe-közbeszólnak. Benedek szövegei nekem a végefelé nagyon nem tetszettek, szerintem kicsit követhetetlen is volt.

„Mikor fontolgattam hogyan írjam meg ezt a könyvet, rájöttem, hogy nem egyedül akarom csinálni. Két barátomra gondoltam, hogy a szövegben képviseljék ők a túlbonyolító okoskodást, a cinikus és kicsinyes kukacoskodást, szemben az én méltóságteljes agresszivitásommal.”

Forrás: nedrogozzatok.uw.hu

A képek és a Nóra-féle idézet-közbevetések sem tetszettek a fejezetek elején-végén, de ezeken kívül nem volt olyan, amit ne érdeklődéssel és élvezettel olvastam volna. Külön örültem a kábítószeres kisokosnak a végén, a szerekről néhány alapvető információ, tünettan, sőt még akkori árfolyam is!...

Jó felosztások vannak az emberekről is, a dolgokhoz való hozzáállás alapján, a csinálgatós, a profi, a mesterember, a hivatásos… De ami még jobb, a drogosok kasztrendszere. A kokainisták, mint „nemességtől” lefelé a „koldusokig”, akik a szipósok, alkoholisták…

Értékelés: 10/9 Örülök, hogy időközben sokat változott Csernus, és igazán megtalálta a hangokat, vagy ahogy ő mondta egyhelyen, már nem a „dühös erő”, hanem elérte a békét, és békésen is tud változtatni, segíteni, megoldani – és nem csak szenvedélybetegekről van itt szó –, ha a másik is akarja és tesz érte.

A könyv átírásával látatlanban is egyetértek, mert ez valahogy "szavatossági dátummal" lett megírva, és valóban úgy van/volt csak értelme újrakiadni, ha átdolgozzák. Nem fogok elrohanni érte a könyvesboltba,  d eegyszer majd megnézem magamnak az új verziót is.

Széljegyzet magamnak: Utánanézni: Osho: A halál, a képzelt ellenség c. könyvének, ami említve van. Amúgy azt hiszem az életben nem vennék kezembe Oshot, mert bölcs ezoterikus maszlagnak gondolnám magamtól.

Tóth Krisztina: Vonalkód

Nem akartam Tóth Krisztinát olvasni. Valahogy semmiképp. Távol állónak éreztem, nem nekem valónak. Fenntartásaim voltak. 

Hogy kerültünk mégis közel? Három pohár pezsgő az oka. :) És egy emiatt félig átvirrasztott éjszaka. Ugyanis kissé fejbe kólintott a pezsgő, és felébredtem éjszaka, hogy zsibog a fejem, szomjas vagyok, stb. Nem éreztem magam rosszul, de visszaaludni sehogy se sikerült. Az egyetlen épkézláb hangoskönyv a közelemben pedig Tóth Krisztina Vonalkódja volt. Nah, mondok, ez jó lesz, bevett szokásom ugyanis, hogy hangossal a fülemben alszom el, kiválóbbnál is kiválóbb altató ugyanis. Szóval, gondoltam ez remek lesz, elolvasni se akarom úgyse, elalszom kb. 10 perc után rajta és kész. Ki akartam használni, legyünk őszinték. 

Visszaaludnom vagy további három órán át sem sikerült, közben csaptam egy hajnali reggelizést is majonézes virslis croissant-nal, és hallgattam bőszen és emésztettem a korai reggelit, meg a sok egymásba fűzött szót. Azt hiszem túl erőteljes volt ahhoz, hogy elaludjak rajta. Meglepett. 

Az elején nagyon rosszul indult, de talán pont ez nem hagyta lankadni a figyelmemet. A pezsgős érzetet fokozva gyomorforgató szagok és hangok és hangulatok jönnek az első novellában, és húztam is az orrom rendesen, de nem sokáig. Addig csak, amíg rá nem jöttem, hogy ez kicsit Schäfferes. Egy kicsit Magdás is, nem nagyon, na, nehogy elbízza magát, de az, hasonlít. És hogy valami ilyesmit vártam volna anno Háytól is, de tőle nem kaptam, csak néhány bekezdésével, néhány mondatával.

Jó volt a játéka a vonalakkal is. Minden történet alcíme a vonalak valamilyen nagyon odapasszoló változata volt. Vonalkód, színvonal, vonaljegyek, élvonal, életvonal, határvonal, bikinivonal... 

"Már nagylány vagy, vegyél egyedül. Indulok, kezemben a pénz. Nézem a napozókat. Kártyázó férfiak, az egyiknek szőrös a háta. Lepedő alatt alvó gyerekek, kövér nők, vörösre sült vállukon fehéren rajzolódik ki a fürdőruha nyoma. A felnőtteknek sárga a talpuk. Olyan mindnek a sarka, mint a sajt széle. Nem akarok a sárgatalpúakhoz tartozni."

Tóth Krisztina nem elvarázsolt, vagy elbűvölt, hanem elagyabugyált. Olyan apró, midnennapi eseményeket kapunk vissza a kötetben, hol kissé abszurd, hol tapinthatóan reális sztorik kereteibe ültetve, amik mindenképp ismerősek lesznek, vagy így, vagy úgy. 

Nem szeretem a novellákat, ez mégis elismerő bólogatást és sok továbbgondolást váltott ki belőlem, és azt a sanda gyanút, hogy talán mégis szeretem én a novellákat, csak kevés az ilyen jó. 

"Anyámnak azt mondtam, hogy halasztom a vizsgákat, és hogy elutazunk, majd szeptemberben utóvizsgázom. 
– Te tudod – mondta. 
Életemben legtöbbször ezt a háromféle mondatot hallottam tőle: te tudod, én ehhez nem tudok hozzászólni, szedd össze magad. 
A te tudod után általában következett egy de is, de már a te tudodba is számtalan fenyegető és zsaroló árnyalatot tudott keverni, melyek arányát ezen nevelkedett fülem képes volt azonnal elemezni, kihallva belőle a lapos nemtetszést vagy kifejezett rosszallást."

A különálló novellák nehol egymásba látszanak kapcsolódni, mintha az elbeszélő egyszer kislány lenne, tini, felnőtt, de nem a szabályos idősíkon mozgunk közben. Olyan ismerős, apró mozzanatait hozza az életnek ez a pár sztori, amik mellett sokszor elmegyünk, nem mindig marad meg emlékezetünkben, de csettintésre felidézhető, ha valaki valami hasonlót mesél. Kapcsolatok. Gondolatok. Örömök, Várakozás. Eszmélés. Csalódás. Minden ismerősen és mákszempontossággal. 

Értékelés: 10/10 Szeretném még sokszor hallgatni. Így is volt novella amit direkt többször is meghallgattam, nem volt elég egyszer az élmény. És nem akkor fogom elővenni, amikor "altatót" keresek magamnak. 

"Tanuljunk finnül, mondta egy őszi reggelen a barátnőm, és beültünk egy emberhez, aki egy hatujjú sámánkesztyűben kiabált, tanuljunk héberül, mondta egy téli reggelen a barátnőm, ez az!, és három hétig tényleg tanultunk is, aztán egy tavaszi reggel azzal fogadott, hogy talált egy elég jó lengyel alapozót. És nem ragad?, kérdeztem a kávét kavargatva, bár általában elég jó tapasztalatom volt a lengyel kozmetikumokkal. Végül lengyel szakosok sem lettünk, minden maradt a régiben, csak a napok kezdődtek egyre később, a végén már egyáltalán nem jártam be a délelőtti órákra."

Changeless

Gail Carriger: Changeless (The Parasol Protectorate 2.)

Miss Alexia Tarabotti szokatlan steampunk történetének második epizódja a Changeless, nemrég jelent meg magyarul is Changeless - Változatlan címen. Megkapó a külseje is, de a belseje... hmm, nyami. :) 

Bocsássátok meg, ha a poszt kissé zizi lesz, de hogy máshogy lehetne írni egy kissé zizi könyvről, ami szerencsére önmagát se veszi igazán komolyan? 

Apró spoilerbubuk előfordulhatnak azok számára, akik nem olvasták az első kötetet, a Soullesst (légyszi ne írjátok egy s-sel, gömbhallá leszek mérgemben, amikor meglátom úgy), avagy a Lélektelent. 

Alexiával immár Lady Woolsey-ként, Lord Maccon hitveseként találkozunk újra, hol máshol, mint a hitvesi ágyban. :) A felvágott nyelvű hölgyemény félálomban jóformán vitatkozásba bonyolódik férjurával, holott amaz egy szellemmel diskurál éppen, és háborodik fel valamin olyannyira, hogy se szó se beszéd elhúzza farkasfarkát. :) Na de hova és miért? 

Alexiánk hamarosan Skóciában találja magát jóura nyomába eredve, díszes társasággal, még díszesebb turnűrökkel és nos, némi kalamajkával megspékelve. 

Lánykérések, ocsmány kalapok, kissé becsípett Ivy, ősi múmiák, vicces kütyük, érdekes nemi identitás-tudatok, hasznos napernyők és hirtelen meztelenkedések tobzódnak különféle gyilkossági kísérletek közt megbújva! 

Mindemellett pedig a központi probléma egy kór, ami halandóvá teszi a természetfelettieket... A farkasok nem tudnak átváltozni, egészséges arcszínnel rendelkeznek még a vámpírok is... a "járvány" vonzáskörzete nagy, és roppant rémisztő ez az ismeretlen és kéretlen "átoktörés". Alexián múlik hogy kiderítsen mindent. 

“Ivy waved the wet handkerchief, as much as to say, words cannot possibly articulate my profound distress. Then, because Ivy never settled for meaningful gestures when verbal embellishments could compound the effect, she said, "Words cannot possibly articulate my profound distress.” 

Forrás: eztkeremkaracsonyra.blogspot.com

Legjobb helyszín: A kalapbolt és a léghajó. 

Kedvenc név: Major Channing Channing of the Chesterfield Channings elvitte a pálmát Miss Ivy Hisselpenny elől. :D

Legjobb jelenetek: Ivy alkoholos mámorában majdnem nem menti meg Alexia életét; Major Channing Channing of the Chesterfield Channings (ugye hogy nem lehet betelni a nevével? :)) bemutatkozó jelenete... 

Keveset szerepeltek sajnos: Professor Lyall, Biffy, Lord Akeldama.

Megdöbbentő és kissé felháborító: a vége. 

Végre: tudom mi van a polipokkal :D

Forrás: gothic4weddings.blogspot.com

Értékelés: 10/9,5 Jobban tetszett, mint az első, jobb szövegek voltak, több humor, több izgalom, több cselekményszál, kevesebb szenvedélyes szerelmes rész. Eleinte kicsit zavart, hogy magyarul kezdtem a sorozatot és most angolra nyergeltem át, de végülis hamar megszoktam - mindenesetre a magyar fordítás tényleg nagyon pöpec, eleinte szinte hiányzott. Bármilyen nyelven is: a stílus és a nyelvezet üdítő :) Nagyon kíváncsi vagyok hogy folytatódik a történet. 

“She moved with such purpose it was as though she walked with exclamation marks.” 

U.i.: aki hiányolná az első részről írott véleményem, ITT van, ez előtt a kötet előtt nemrég újravettem mégegyszer, de túl korán volt ez még, ezért nem írtam újra róla. 

Az első kötet manga változatáról ITT találtok írást, a Changeless manga változata pedig már úton van felém a bookdepositoryról :) - I am hopeless, de ez szerencsére nem lesz kötetcím! :) 

“I like fish," chirruped Tunstell.
"Really, Mr. Tunstell? What is your preferred breed?"
"Well"--Tunstell hesitated--"you know, the um, ones that"--he made a swooping motion with both hands--"uh, swim.” 

Forrás: commons.wikipedia.org

“Ah, Lady Maccon, how lovely. I did wonder when you would track us down.” 
“I was unavoidably delayed by husbands and Ivys,” explained Alexia. 
“These things, regrettably, are bound to occur when one is married and befriended.” 

Máté Angi: Az emlékfoltozók

Drága barátnőmnek, Miamonának vettem meg Máté Angi legújabb kötetét ajándékba, de persze belémbújt a kisördög, és ha már nálam volt karácsony előtt jó 2 héttel, bizony én is elolvastam. Persze csak óvatosan, vigyázva.

A Mamót olvastam eddig ezelőtt Angitól, 2011. nyarán, és imádtam beleringatózni a szavaiba, nagyon megragadott az egyedisége, a szépsége. Valami ilyesmire számítottam Az emlékfoltozóknál is, csak picit mesésebb ködbe ültetve. 

Fülszöveg: "Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna. 

Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül.

A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé."

Rofusz Kinga illusztrációi megkapóak, szokatlanok, de nagyon szépek, és illenek a kötethez. Mindazonáltal nem tudom megállni, hogy ne idézzem ide a Zembert, amikor meglátta... 

"- Fúúújj, mit olvasol, milyen ufófejű nénik ezek?!" :))

Az "ufófejű nénik" igazából lányok. Tündérrigólányok. Egy limonádészőke hajú és egy faodúbarna. Várják a postást ablakukban ülve, hogy megfoltozzák a pókhálófinomságú kendőket, amikben emlék-lukak éktelenkednek... De felszállnak sárga és nemsárga villamosokra, egymás álmát is álmodják, pitypangszáron fújják ki a mérgüket ha összevesznek, erdőt is tudnak szelidíteni, szivárványt fűrészelni, sündisznóval fésülködni, iskolakiflit adni egy Titok-kutyának... 

A képi- és a szóvilága semmivel sem hasonlítható össze. Nönögő csigák és göngörgő felhők között gyönyörű és fantáziadús képekkel van telis-teli. Ámultam és sajgott néhol a szívem tőle. Nem csak gyerekeknek szólnak a mesék, de ők is nagyon fogják élvezni. Ismét valami, ami menthetetlenül felkerült arra a képzeletbeli polcra amiről én is mesélni szeretnék majd. :)
Ismétlődései nyugalmat árasztanak, és az egész kötet valahogy sugározza magából a gyerekkori ismerősségeket, mégis felnőtteknek is élvezhető, és nem csak elolvasható, hanem igazán értékes módon.

"Olyan ősz lett, hogy reggelente már a hideg is kötött szvetterben ült a kerítésre a tündérrigólányok mellé, hogy együtt nézzék hosszú vonalát az utcának, s az utca közepétől kezdődő fasort."

Egyik kedvenc részem volt, amikor arról van szó, hogy költözéskor mit kell pakolni... vagyis mit jegyzünk meg, milyen emlékek maradnak egy helyről. A két fülre való kapunyikorgás, a repedések a ház falán. Felrémlett hogy hogy húztam végig én is a kezem néhány ilyenen, amikor gyerekkoromban elköltöztünk, és hogy hall a fülem még mindig olyan hangokat, amik csak ott voltak.

"(...) valahányszor jártak a tátott koffer körül, tettek a szájába valami kertből gyűjtöttet: ribizlilevelet, birsalmafa gallyát, szőlőmagot, tenyérnyit a diófa fölötti égből, két fülre való kapunyikorgást, végül néhány repedést a ház faláról."

Értékelés: 10/10 Kedvenc lett. A gyerekeimnek is sokszor sokszor szeretném majd olvasni, megismertetni velük a világot így is, ilyen tündrérrigólány szemszögből, ilyen szép szavakkal. Ilyen sok réteggel, amit még évekig hámozhatnak a mesékről. Amik rólunk szólnak...

Anne Nesbet: A Szalamandrás Ház titka

Fülszöveg: "Maya és kisöccse, James már a Párizsban töltött legelső napjukon valami nagyon ősi, titokzatos mágia nyomaira bukkannak. Furcsa ház bronz szalamandrát formázó kilinccsel; kőszobor, amely túlságosan is hasonlít Maya saját aggodalmas arcára; egy rejtélyes férfi, aki sötét napszemüveget hord, hogy eltakarja ragyogó, lila szemeit… Minden titkok mágikus középpontja egy csillogó üvegű Varázsvitrin, mely kiválasztotta magának Mayát, hogy ezentúl ő legyen az új Őrzője. 

Maya egy Valkó nevű barátságos fiú segítségével meglepő dolgokra bukkan a saját családfája jól elrejtett titkai között, s miközben sorra kibogozza a szalamandrás ház, a lila szemű férfi és a Varázsvitrin titkainak egymásba fonódó szálait, fokozatosan rádöbben, hogy talán a saját fivérét is rettenetes veszély fenyegeti. Ahhoz pedig, hogy megmenthesse, Mayának ki kell hívnia és le kell győznie Párizs mágikus alvilágát… mielőtt még túl késő lenne"

Szeretem a titokzatos hangulatú ifjúsági regényeket, és azokat különösen, amikről ilyen-olyan oknál fogva hirtelen a Harry Potter jut az eszembe. Ennek a szalamandrás könyvnek a vonzereje a kedves grafika volt az elején, és ez a sok apróság, ami már rögtön a fülszövegben megjelenik: szobrok, titokzatos fazonok, Varázsvitrin... 

Maya Davidson családjával Párizsba költözik egy évre, egy bizonyos Filozófiai Kémia Társaság ösztöndíja jóvoltából. Már megérkezésük napján különös dolgokra lesz figyelmes a lány és kisöccse, az 5 éves James. Különös, elmosódó körvonalú, szinte láthatatlan nagynéni, két azonos nevű, hóbortos és ijesztő nagybácsi, szalamandra formájú kilincs, ami mintha Mayára nyújtogatná a nyelvét. Maya gyanakvása már korán felébred, Jameset azonban nehezebb megóvni. Vajon sikerül-e Mayának megmentenie kisöccsét a gonoszoktól, felfedni a lila szemű Fourcroy nagybácsi titkát, őrizni a Varázsvitrin becses tartalmát, és még beteg anyukájával is törődni?

Azon túl, hogy különféle fantasztikus témákat érint, helyet kapnak benne a hétköznapi problémák is, úgy mint új iskolába való beilleszkedés, nyelvtanulás, barátok szerzése, rákbetegség a családban. Mindezt a megfelelő, és hihető gyermeki szemszögből közelíti meg. 

Ugyanakkor felvetett más nagy kérdéseket is, halhatatlansággal, változással kapcsolatban. Érdekes volt ez a homokszemcsés megközelítés, és hogy az emberből valahogy ki lehet vonni a "halandót". 

Az anbar Pullman trilógiájára (Az Úr Sötét Anyagai - His Dark Materials) emlékeztetett benne, bár konkrétan nem emlékszem, hogy volt-e abban a könyvben is anbar, ami eredetileg ambrózia, az istenek eledele, itt pedig egy furcsa anyag, amit még annál is furcsább és horrorisztikusabb módszerekkel lehet az emberekből kivonni és más emberek különféle előnyökre tehetnek szert vele. Nem szeretnék nagyon sokat elkottyintani róla, de érdekes vonulat volt ez is. 

Az apróságok kidolgozásával tudta megteremteni azt az igazán mágikus atmoszférát, ami különlegessé tehet egy ilyen könyvet. Apró miniatűrök, makettek, amiknél szinte alig várja az ember, hogy megmozduljanak. Hatalmas homokórák, csillogó föld- és homokszemcsék egy ősrégi üvegvitrinben, bronz főnixek és szalamandra szobrok. Mindezeket aprólékosan és élethűen festi le, de mégsem unalmas, hanem olyan, mintha valami kis kincsesládikába leshetnénk bele.

A mellékszereplők közül Lujza nénit szerettem legjobban.

A "háttérszereplők" közül pedig minden kétséget kizáróan Lavoisier vitte a pálmát. Először nem is értettem, miért az anyagmegmaradás törvényével indul a könyvecske. A tengerimalacos kísérlet beleírása is nagyon jó ötlet volt. A tudományos morzsák szerintem jól elvegyültek ebben a könyvben a varázslattal.

Negatívumok: 

- Valkó - Maya barátja - nagyon kidolgozatlan. És a nevét is utáltam, bár ez nagyon szubjektív, de adhattak volna valami normálisabbat szegénynek, még akkor is ha bolgár. Ezzel a névvel állandóan Valkó Eszter ugrott be, és hát ez hogyismondjam, nem tette kellemessé az olvasást...

- A párbeszédek akadoztak néhol, mintha Maya nem arra válaszolna, amiről szó van, főleg a vége felé. Bökte a szememet jónéhány magyartalan mondat is, amiket sajnos nem jelölgettem be, de pl. a "Jamesért érte jöttek." megmaradt az emlékezetemben. 

- Nekem kerek volt ez a történet, nem feltétlenül igényelném a folytatást, de persze van már második rész A Box of Gargoyles címen. 

Értékelés: 10/8 Az összefüggések persze könnyen kitalálhatók, és kicsit kiszámítható, de mégis, ebbe az alig 200 oldalba igen barokkosan sok minden fért bele. Tizenévesen valószínűleg még jobban élveztem volna a misztikus, titokzatos ügyködéseket. Felnőttfejjel kicsit sok volt a rohangálás, és kevés a szalamandra ;) 

Eredeti cím: Cabinet of Earths

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Spenótos halálpite Mrs. Raisin módra

M.C. Beaton: Agatha Raisin and the Quiche of Death

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon megtetszettek a magyar Agatha Raisin borítók, mert üdítőek, szellemesek a grafikák, és nagyon jók a címeik is. Aztán megtudtam, hogy sorozat, és bizony nem is kevés résszel, eredetiben már a 23-nál tart, de itthon is egyre több jelenik meg a rajzos borítós kötetekből, különféle figyelemfelkeltő címekkel. Ezen első rész például az Agatha Raisin és a spenótos halálpite címet viseli. 

A történet Angliában játszódik, ahol is a mogorva, ámde céltudatos PR-szakember Mrs. Agatha Raisin úgy dönt, ő bizony korán nyugdíjba vonul, felszámolja addigi életét és megvalósítja dédelgetett álmát: lesz egy kis házikója vidéken, távol a város zajától, ahol nyugalomban éldegélhet hátralévő napjaiban. Abba azonban talán nem gondol bele, micsoda unalom lesz neki a váltás, senkit nem ismer, nincsenek barátai (nem mintha Londonban lettek volna), nincs nyüzsgés, csak a négy fal meg az Agatha Christie krimik... Abba pedig aztán végképp nem gondol bele, hogy akkor mi lesz, ha unalom helyett nyakra-főre kell majd rohangálnia, bűnügyet felderíteni, gyilkost keríteni, idős hölgyeket interjúvolni és lebuktatni, halálpiték eredetét kajtatni és saját életét is védeni, mert bizony a mi Agathánk életére is törnek a kis mesebeli falucskában, Cotswoldsban. Az események mozgatórugója persze maga Mrs. Raisin volt, aki bizony csalással és más pitéjével akart villogni a helyi pitesütő versenyben. Amikor aztán a zsűrielnök meghal mérgezésben, persze hogy a pitesütő kerül bajba... :)

Hogy hogy kerül egy kínai rendőr, egy apró ámde hivatlan kismacska és egy fess, jóképű, leszerelt katona a képbe, azt már Mrs. Raisin se tudja néha követni, de a lényeg, hogy minden jó ha a vége jó. 

Az elején is szerettem, de a végén alig tudtam letenni. Annak ellenére, hogy egy kisvárosba, falucskába költözés történik, és apró események láncolatából áll össze a könyv, egy csepp unalom sincs benne. A stílus remek, nagyon élveztem a humorát, a mulatságos jeleneteket, a filmszerű képeket, elejtett mondatokat. Az angol humor, az angol hangulat rányomja a bélyegét az egész történetre, egyszerűen tényleg hamisítatlanul angol, de a szó legjobb értelmében. 

Valahogy mindig is ilyennek akartam "olvasni" és látni Agatha Christie könyveit, és Miss Marple-jét. Agatha Raisin egy rendkívül jó amatőr detektív alak. Nem akar persze nyomozni, és ez benne a legjobb, ahogy ő maga is ágál önmaga ellen néha. Szerettem megfigyelni a változásait is, ahogy a grumpy, mogorva PR üzletasszonyból pitesütögető, virágos "otthonkás", krimifaló, macskatartó lady lesz, aki nem mellesleg így vagy úgy, de kivívja magának a hírnevet ebben a számára először szoktalan környezetben is. Eljár a nőegyletbe, segít az időseken, aukciót szervez, szép lassan megtanul olyasmiket is főzni amihez nem csupán a mikró kiolvasztó funkcióját kell használni, és észrevétlenül beilleszkedik sok olyan ember közé, akiket azelőtt talán nem sokra tartott. 

Tény, hogy alapjaiban egy hagyományos vonalakat követő klasszikus krimi, de aki szereti az ilyesmit, nem fog csalódni, nagyon szórakoztató, kikapcsoló olvasmány. Nem mellesleg pedig, egy nagyon jól elindított sorozat, ahol az ember egyszerűen kíváncsi, mi lesz a mellékszereplőkkel és mi lesz a következő gubanc, a látszólag csendes, festői angol tájon... 

Értékelés: 10/10 Lehet hogy nem érdemelne 10-et az ötlet és az elemek, de engem ezúttal teljesen megvett magának hangulatával, humorával és szereplőivel, és nem vagyok hajlandó lepontozni :) Könnyed, színtiszta szórakozás. 

És még vár rám 22 rész, ennél pompásabbat el sem tudok képzelni. :) 

Ajánlom a szerző Agatha Raisin-es oldalát! 

A sorozat magyarul is megjelent köteteit itt találjátok. 

Forrás: alicetait.com

Balzsam a léleknek

Avagy a mese. A jó mese.

Nemrég beszabadultam a könyvesboltba, és kicsit randalíroztam megint a gyerekrészlegen. Bár hosszan nem szeretnék írni róluk, azért mindenképpen említést érdemelnek Nicholas Oldland könyvei, amik miatt lassan elkezdem gyártani a listákat, hogy majdan mik lesznek azok a jó minőségű, kedves rajzokkal és értelmes tartalommal ellátott mesék, amikkel szívesen szórakoztatom majd a saját porontyaimat, és amikkel én se verem a fejem a falba, ha huszadszorra kell is felolvasni. :) 

Nicholas Oldland: A jámbor jávorszarvas, A hebrencs hód, A melegszívű medve. Vagyis egy kedves mese arról hogy ne féljünk tenni dolgokat, kalandozni, élni. Egy másik arról, hogy gondolkodjunk is mielőtt csinálunk valamit, és hogy hogyan hozzuk helyre amit már elrontottunk. És egy harmadik arról... nos... hogy öleljük meg a fákat! :) A medvés mesében nem a tanulság a lényeg, de roppant aranyos. 

Mindez nem szájbarágósan, röviden, értelmesen, aranyosan elmesélve az apróknak.

Kiadja a Tessloff-Babilon Kiadó. 

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

Első Ulickajám, de biztosan nem az utolsó.

Kisregény egy nőről, egy női sorsról, ami konyhaszagú és tragikus, de mégsem "nehéz", mint a kő. Szép írás, de mégsem a szép a legjobb szó rá.

Fülszöveg: A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…

A fülszöveg kicsit megtévesztő, mert Szonyecska irodalmi kalandozásai leginkább csak a könyv legelején szerepelnek és a későbbiekben kissé hiányoltam is a dolgot, vagy legalább annak hangsúlyozását, hogy az olvasásra szánt idő, a könyvek hiányoznak neki. 

Robert Viktorovics, a férj, érdekes alak, bár nem teljesen tudtam megérteni, nekem kicsit túlságosan is művészlélek volt. Jászjáról alkotott sorozatait, képeit, viszont szinte magam előtt láttam, és nagyon tetszett ez a fehér-mánia, a fehér különféle árnyalatainak vászonra vitele. 

Tánya és Jászja kapcsolata kidolgozatlannak tűnt, az egész család szövevényes kapcsolatrendszere életszerűtlen, de mégis elhittem, hogy így volt. Mert vannak furcsa dolgok, és furcsa "családok". Amennyire diszharmonikus volt mindez kívülről, olyan harmóniában zajlott a mindennapok szürkesége. 

A szürkeséget pedig nehéz színesen megírni - de Ulickajának sikerül: jó jellemrajzok, nem cifrázott stílus. 

Értékelés: 10/9 Nehéz róla írni, és nehéz arról írni, hogy mitől olyan jó. Tömören, velősen kísér végig egy egész életet. El kell olvasni, hogy átéljük Szonyecska mindennapjait, változásait, életútját. 

Maggie Stiefvater: Shiver

Sok mindent hallottam a Shiverről az elmúlt években, és bár volt értelme az ajánló sorokban rejlő szavaknak, valahogy mégsem állt össze bennem semmivé. 
Hideg… farkasok… lágy, dallamos írás, mintha zongora szólna közben… Jó-jó, mocorgott a realisztikus énem, de mégis mi a jó benne, miről szól? Ja hogy szerelmes is, és trilógia, kösz nem kérek belőle, meg a hülye farkasok se érdekelnek.

Fordult a kocka és mégis feltettem egy érdeklődős listámra, amiről előbb-utóbb csak-csak olvasásra kerülnek a címek. És most hol tartok? Hogy ha megkérdeznétek mi ez a könyv, azt válaszolnám:

Hideg… farkasok… lágy, dallamos írás, mintha zongora szólna közben. És szerelmes is. És persze trilógia – hál’ Isten, mert ennyi nem volt még elég belőle. :)

A történet Grace-ről és Samről szól – avagy a lányról és a farkasról, akik egymásba szeretnek. De leginkább, akik kezdettől szerették egymást, és láthatatlan szálak fűzték össze őket hosszú éveken keresztül, amikor ismeretlenül figyelték egymást. Grace az erdő szélén lakik Mercy Fallsban, a szüleivel, akik művészlelkek, elfoglaltak, és nem sokat foglalkoznak az okos, csendes, kicsit introvertált lányukkal. Házuk hátsó verandája az erdőszéllel szomszédos, ahol rendre látni farkasokat is, kiváltképp sokszor egy szürkét, sárga, igéző szemekkel. Grace farkasa. A farkasok javarészt szelídek, bár gyermekkorában egyszer Grace-t is érte támadás, az emberek nem félnek tőlük igazán, egészen addig, amíg Jack Culpeper áldozatul nem esik a falkának… Ideje Grace-nek kiállni a farkasai mellett, és ideje Samnek is megmutatni magát. De hogy teljesülhet be a végzetük?

"Then I did what I always wanted to – I put a hand to his dense ruff, and when he didn't flinch, I buried both my hands in his fur. His outer coat was not soft as it looked, but beneath the coarse guard hairs was a layer of downy fluff. With a low groan, he pressed his head against me, eyes still closed. I held him as if he were no more than a family dog, though his wild, sharp scent wouldn't let me forget what he really was. For a moment, I forgot where - who - I was. For a moment, it didn't matter." 

A farkas-ember alakváltozásának hőmérséklettől való függése, a farkasok viszonylag szelíd természete, és nem a megszokott vérfarkas-mítosz megjelenítése nagyon szimpatikus volt. A farenheiteken múlt minden. A jelenetek hétköznapiak voltak és filmszerűek. Imádnám ezt filmben is látni csak ne Kristen Stewartot castingolják!. Sok apró jelenet autókban, sárgulós leveles, majd havas erdőben, nagy ablaktáblás, verandás észak-amerikai házakban, iskolapadokban, padlásszobában, könyvesboltokban, sufnikban.

"As the hours crept by, the afternoon sunlight bleached all the books on the shelves to pale, gilded version of themselves and warmed the paper and ink inside the covers, so that the smell of unread words hung in the air."

És szerelem. Amit velem nehezen lehet lenyeletni. Mert utálom, ha hiteltelen. Ha csöpög. Ha unalmas és érdektelen szenvelgés. Ha kiszámítható. Ha öncélúan írnak szexet a történetbe.

Akkor fogadom el könnyen a szerelmi szálakat, és akkor tudom szeretni a szerelmes típusú regényt, ha van a nyálcsere mögött karakter. Ha elhiszem, hogy szeretik és szerethetik egymást. Ha van miért olvasni, ami független a szerelmi száltól. És ha van benne egy csipet fűszer. Ezeknek a kritériumoknak eddig legjobban Az időutazó felesége felelt meg számomra. Most már a Shiver is ide tartozik, bár nem mondom hogy tökéletes volt, mert egyes jelenetek kicsit már a mezsgyén mozogtak, hogy átbillenjenek kicsit a nyálcsorgásba (pl. a cukrászda), de szerettem olvasni ezt az összefonódást Sam és Grace között. 

Tetszett a probléma amivel szembesültek, és szerettem elhinni a szerelmüket. Szerettem, hogy nem voltak gyermetegek, de kellően voltak félszegek, és maximálisan odaadók.

"You're like a song that I heard when I was a little kid but forgot I knew until I heard it again."

Forrás: hotdog.hu

A falkatagok is jó karakterek, de még van mit kibontani rajtuk. Beck és Shelby különösen érdekel.

Grace nagyon érdekes karakter, mert fiatalsága ellenére elég kiforrott jellem, mégis olyan módon, hogy ne legyen zavaró. Értelmes, önálló, független, talpraesett. 

Sam meg kell hagyni, kicsit szerencsétlennek van megírva, de próbáltam magamban néha felülírni a gyengeségeit, hogy egy nekem is tetsző alak legyen, ne feltétlenül egy emo-kid :) ha Barrons a mérce, senki nem elég jó Lehet hogy farkasként jobban tetszik?! :D

"'Isn't Munchausen when you invent sicknesses to get attention?'
'Is it?' I just like saying 'Munchausen'. I feel like I can actually speak German when I say it.'"

Beck

A végkifejlethez vezető megoldást kicsit furcsának tartottam, és vesztett a történetvezetés a gördülékenységből, de aztán kellő drámaiság került bele, és ez a kissé nyitott, kérdésekkel teli lezárás telitalálat. Alig várom, hogy nekikezdjek a következő résznek, a Lingernek :) 

SPOILER!!! Miért kellett pont meningitisz, és miért pont vér? Lophattak volna valami laborból tisztán bacikat is, valami oldatban, vagy nem tudom, valami más lázkeltő betegséget, ami kevésbé veszélyes... SPOILER VÉGE!!! 

Értékelés: 10/9,5  Hatással volt rám ez a könyv, beitta magát a lágy stílusával a bőröm alá, az agyamba, a gondolataimba.

Shelby

Azt hiszem egy kicsit beleszerettem a télbe... 

Kicsit más volt a szélbe tartani az arcomat... 

Egy kicsit máshogy rázott ki a hideg, ahogy a kabátujjamba, vagy a nyakamba kúszott a sál mellett.

Egy kicsit fojtogatott néhol a sírás.

Nagyon szép, nem hittem volna, hogy szeretni fogom. 

Paul

Sam

Confessions of a Moning Maniac

 Nemrég olyan kritikát kaptam, hogy ritkábban kerülnek fel írások a blogba, kevesebbet blogoltam. Most talán részben választ adhatok ennek miértjére. Nem olvastam kevesebbet, csak egy jó adag időt szántam arra, hogy újraolvassam - vagyis audio formában meghallgassam a tavaly megismert, és kedvencemmé lett Fever-seriest, ami magyarul Tündérkrónikák címen jelent meg, és Karen Marie Moning a szerzője. Ami bizony, ha jól nézem és számolom, több mint 2100 oldalt jelent. :) (jóóó ég, avagy: Dude!)

Elöljáróban: a sorozatról már írtam az előző blogban tavaly, ezek az írások nem kerültek át a blogspotra, így álljon most itt a link a bejegyzésekhez: (nem működik már a freeblog, de némelyiket már áthoztam, az ki van cserélve blogspot linkre!)

Darkfever, Bloodfever, Faefever, Dreamfever, Shadowfever, Moning kategória link. 

Nima ajánlója. 

Spoilermentes kedvcsináló következik! :)

A könyv első kötete, a Darkfever rejtélyesen érthetetlen prológussal indul, ami rögtön jelzi, hogy nem egy sima nyomozósdiba fogunk csöppenni, hanem egy vérbeli fantasyba, különleges lényekkel. 

Hősnőnk, a poros georgiai kisvárosban élő MacKayla Lane húgát, Alinát Dublinban meggyilkolják. Mac nem nyugszik, és nem tudja elfogadni, hogy a rejtélyes halálesetet lezárták, főleg Alina különös, és félig-meddig megfejthetetlen telefonüzenete után, amit egy szerencsétlen telefonbaleset miatt csak a halálhír után néhány nappal hallhat. Maga ered a gyilkos és a nyomok után, egyenesen Írországba. 

Dublin, Temple Bar District, füstös pubok, lilting Irish accent... instant szerelem. 

"Full dark had fallen and Dublin was brilliantly lit. There'd been a recent rain, and against the coal of night, the shiny cobbled streets gleamed amber, rose, and neon-blue from reflected lamps and signs."

Aztán jön néhány furcsa alak, kettős látás, gyanús megjegyzések... kiderül, hogy világunkban mi emberek nem vagyunk egyedül. Sorra jelennek meg a Fae-k (magyarul tündérek, de nekem csak Fae-ként maradnak meg), akik álcázzák ugyan magukat, de Mac látja őket - sidhe-látó. Az igazi izgalmak akkor kezdődnek, amikor Mac egy éjszaka eltéved, majd betéved egyenesen másik főszereplőnk, Barrons könyvesboltjába, ahol a legnagyobb lelki nyugalommal érdeklődik a Sinsar Dubh után - Alina említi ugyanis ezt a szót a telefonüzenetben. A szó (amit egyébként a legjobb ír logikát követve síííszádúú-nak kell ejteni :D), egy rendkívül régi és veszélyes könyvet takar, ami alvilági körökben, és minden elképzelhető sötét alak közt igencsak keresett tárgy. Mac hamarosan felbecsülhetetlen kinccsé válik, amikor kiderül, érzékelni tudja a könyvet, és a többi Fae-relikviát is, ahogy magukat a Fae-ket is. Őrült hajsza indul a Sinsar Dubh és persze Alina gyilkosa után, titkok és rejtélyek közepette, amiket Moning egész a sorozat legvégéig olyan ügyesen csavargat, hogy nincs unalmas oldal. :) Az ember csak gyártja és gyártja a teóriákat, és persze semmi sem lesz úgy, ahogy gondoljuk. :) 

"There are really only two positions one can take toward anything in life: hope or fear. Hope strengthens, fear kills."

Mit is szeretek olyan nagyon ebben a könyvsorozatban?

- A stílus. mi sem mutatja jobban, mint hogy folyamatosan angolul mondanám a mondókámat róla, azokkal a szavakkal, azokkal a kifejezésekkel, ami annyira, de annyira Moning, és annyira a Fever-sorozat sajátja. Humor, irónia, pörgés és izgalom. 

- A karakterek. Egyszerűen imádom őket, tartalmasak, élők, személyiséggel és múlttal rendelkezők. 

• Mac. Vannak akiket Mac idegesít az első néhány kötet során, de én megmondom őszintén, a rózsaszínmániájával és a kezdeti barbie-babás szokásaival együtt, én már a legelején imádtam a nőt. Mert van benne potenciál. És nagyszerűen megírt személyiségfejlődésen megy keresztül. 
• Barrons. Nem tudok olyan karaktert mondani az irodalomban, aki csak kicsit is hasonló lenne hozzá. Vannak alfahímek, erős és karakteres pasik, de Jericho Barrons fogalom. Titokzatos, izgató, szexi, erőteljes, sármos és karizmatikus. És ezekkel még csak el sem kezdtem leírni milyen is. Lehet bármilyen arrogáns, néha bizony agresszív és bunkó, nekem ő szerelem. És nem vagyok ezzel egyedül. :) 
  "God said, Let there be light. I said, Say please."
  
  
• V'lane. Death-by-sex-Fae. :D Need I say more? :) Moning erotikus fantáziavilága igen gazdag, de úgy gondolom egészséges kereteken belül tartja. V'lane alakja a créme de la créme, izzik a levegő tőle.
• Dani - A Mega, akiről azóta már íródik a történet spin-offja egy trilógia formájában. A tizenéves brutál szupercsaj, aki fénysebességgel közlekedik, és halomszám őli a Fae-ket :) 
• Rowena - a szükséges gonosz banya  alak, aki hatalommal is rendelkezik. Valaki, akit lehet érdeklődve figyelni, és utálni - valamint szeretni hogy utálhatod :) 
• A Keltarok, Christian, a Dreamy-Eyed-Guy, Ryodan, Jack és Rainey, Fiona, Mallucé, O'Bannion, Shades... Az enigmatikus Barrons Books and Baubles, ami minden könyvmoly álma, egy igazi könyvpalota. Belém ivódtak.

'What? No questions, Ms. Lane?' I'd pulled a Barrons and said 
coolly, 'Good night, Barrons."

- A történet. Következetes és logikai bakiktól mentes, mégis kitalálhatatlan és veszettül izgalmas. Mert jó szex van benne, nem öncélúan, nem túlzott mértékben. Mert minőségi az írás, és egyediek a gondolatok, az ötletek. Letehetetlen.

- A teremtett világ. Csodálatosan fantáziadús, szövevényes, érdekes, réteg-és részletgazdag.

- Humor. Amennyi csak belefér a sötét időszakokban is. A MacHalo részen most, második alkalommal egyszerűen könnyesre nevettem magam. XD

- Akárhogy is nézem, ez nekem egy olyan meghatározó élmény, mint a Harry Potter, minden egyéb részletekbe menő összehasonlítás nélkül, ez az én felnőtt, 18 pluszos potterem. Egy újabb könyv-drog, amit nem tudok, és nem fogok tudni megunni. Először olvastam újra, de nem utoljára. Nem sajnálnám rá az időt újra sem. 

Ezekkel a pontokkal mindent elmondtam, és mégis, alig mondtam valamit.

Moning valami olyat írt, amivel megvett kilóra. Sosem felejtek el bizonyos jeleneteket, sosem szűnök meg rajongani Macért és Barronsért, és az egész Fever sorozatért. Epic.

Az audio-verzióról: egy különleges élmény így is. Remek felolvasás, tökéletes kiejtés és hangsúlyozás, a dream és shadow részekben külön férfihangokkal is kiegészülve. A sorozat minden formájában, minden részével együtt kedvenc. 10/10.

"Fire to my ice. Ice to my fever."

U.i.: Hamarosan elolvasom Moning Highlander sorozatát is, és a Daniről szóló spin-off trilógia első kötetét, az Icedot. Stay tuned! :) 

U.i.2.: Aki teheti olvassa angolul, irtó jó eredetiben! Magyarul a sorozatot kiadja a Kelly és a CorLeonis! A részek címei: Keserű ébredés, Álom és valóság, A hajnalra várva, Rossz hold kelt fel, Új nap virrad. 

Skipping Christmas

John Grisham: Skipping Christmas

Nem tudom ki hogy van vele, de én eddig úgy gondoltam, karácsonyi témájú könyvből egyféle létezik: a giccses. Jó, lehet hogy kettő: a giccses és a még giccsesebb. Egy biztos, történetük nem sok van, idegesítően viccesek, vagy megpróbálnak minél meghatóbbak lenni, esetleg valami „csodát” is csempésznek a szerzők a dologba.

Az életemben felbukkanó kifejezetten karácsonyos könyvek csalódást jelentettek. Eddig.

A Skipping Christmas már jó régóta várt rám, hogy elolvassam, de nem lehet ennek ugye nekivágni csak úgy, augusztusban… Kell az időzítés is. Bevettem idén a várólistacsökkentős csapatba, és végre el is olvastam. A könyvből film is készült, Christmas with the Kranks címen, magyarul: Kelekótya karácsony. Ilyen címmel mit is várjunk, hát nem sok jót, valami időkitöltő karácsonyi témájú délutáni filmet, ami mehet háttérzajnak… Na de nem is a filmről akarok beszélni, hiszen nem is láttam.

Luther és Nora Krank könnyes búcsút vesznek Blair nevű lányuktól, aki a Béke hadtesttel Peruba készül, úgy jó egy évre. Mi lesz így velük? Milyen lesz a karácsony? Luthernek már elege van a mérhetetlen és nagyrészt felesleges költekezésből, tülekedésből, állandó ás folyamatos vásárlásból, az ünnep generálta veszekedésekből, a szokásos karácsonyi partiból, amit barátaiknak adnak… mindenből, ami karácsony. Blair nélkül pedig főleg nincs szüksége erre. Gondos és pontos számításai vannak arról, hogy az ünnepekkor milyen tetemes összeget költöttek el tavaly, és hogy ebből vajon mennyi hasznosult – elenyésző százalék. Előrukkol hát az ötlettel feleségének: hagyják ki idén a karácsonyt, és induljanak el helyette karácsony napján a megspórolt pénzből egy karibi hajóútra – sőt, kevesebb is elég minderre, mint amennyit tavaly az otthon töltött karácsonyra elvertek… :) Vagyis, tiszta haszon, stresszmentes pihenés.

De hogy lehet csak úgy „kihagyni”, „átugrani” (jaj, miért nincs olyan jó szavunk a skippingre, mint a skipping? :D) a karácsonyt? Mit szól a szomszédság, amikor Frosty a hóember nem kerül fel a tetőre, és talán nem nyerhetik meg a legszebben díszített utca díját Krankék partizán-akciója miatt? Mit szólnak az ismerősök, akik nem lesznek meghívva a partira, nem kapnak karácsonyi képeslapot, ajándékot? Mi lesz a fával? Nem fog mindez hiányozni? Hány ferde pillantást kapnak majd a hátuk mögött, hát még szembe?

És mi lesz akkor, amikor egy telefonhívás a feje tetejére állít mindent?

John Grisham neve ismerősen csenghet, de biztos, hogy nem emiatt a könyve miatt. Azt hiszem ilyen jellegű könnyed történetet nem is írt ezen kívül, magyarul Elmaradt karácsonyként jelent meg. Neve inkább a krimi és bűnügyi történetek világából ismerős: A cég, Ha ölni kell, A Pelikán ügyirat stb. Valaki csodálkozott is, amikor látta nálam a könyvet, ami kinézetre sem egy Grisham :)

Szeretem a karácsonyt. Mindig is szerettem, és vártam. Idén kicsit talán korábban is rámtört a várakozás, ezért vettem már novemberben kézbe a kötetet. Kényszerültem már „kihagyni” karácsonyokat, amikor éveken át a karácsony a vizsgaidőszak teljes totális fedésébe került, de valahogy akkoris volt körülöttem karácsony, még ha magamban kissé el is kellett nyomni az ünnepi hangulatot. Amikor később sikerült jó időzítésekkel egy kicsit több helyet szorítani a karácsonynak, és felszabadultan díszíteni a fát, az maga volt a boldogság. :)

Forrás: www.weheartit.com

Krankéknek persze ebből hirtelen most semmi nem kell. Se fa, se ajándékok, se semmi. Christmas spirit zeroed. :) Féltem, hogy ebből nem lehet kihozni sokat, de szerencsére Grisham jól ír. Aki tud krimi szálakat szövögetni, az ért a cselekményszövéshez és pont. Az nem ír silányat. Egy remek vígjátékként pörgött le a fejemben a könyv. Alig tudtam letenni tegnap, szinte két nagy falatban olvastam el. Tom Hanks és A pénznyelő című film járt a fejemben. Bár nem volt annyira sírva röhögős, aki azt szerette, illetve az ilyen jobbféle családi vígjátékokat szereti, annak ez is tetszeni fog. Szerencsétlenkedés, apró kellemetlenségek, sok duzzogás, jó poénok, és a végére lesz egy adag christmas spirit is, sőt, még megható is kicsit, de nem erőltetett. Persze be kell állítanunk az agyunkat az amerikai karácsonyra hozzá. Nem kell ehhez szeretni az túlzásba vitt műanyagszagú díszítéseket, ezerszám villódzó égőket, nálunk szokatlan baráti összejövetelt karácsonykor, elég ha szeretjük kicsit magát a karácsonyt. :)

A borító a kidomborodó télapóval, aki sipkáját és csizmáit levéve a pálmák közt pihen, a cím a csillogó, ezüstös betűivel, és a zöld háttéren a hópihék abszolút illenek a könyvhöz :)

Kedvenc mondat: „Quite a brouhaha erupted overnight.” :D

Értékelés: 10/9 jót szórakoztam a könyvön, jobbat, mint vártam. Nem kell persze nagy durranásra számítani, de amit ki lehet hozni egy ilyen szituációból, abba beletett Grisham minden helyzetkomikumot, és még történetet, karaktereket is írt hozzá.

Forrás: www.weheartit.com

Ez az, amit én a szórakoztató, karácsonyi irodalomtól elvárok.

Christmas Book Blacklist:

- Cecelia Ahern: The Gift – csodásan csomagolt giccs-csomag, belemagyarázós tanulsággal, kicsavart csattanóval, ami egész egyszerűen szólva: blah.

-         Alexandra kiadó: Angyali áldás – kisiskolás fogalmazások, habcsókkal.

-        John Snyder: Az aranygyűrű – maszlagos, vallással és csodával kevert igaz történetnek beállított szemét.