2022. szeptember 13., kedd

Őszi tervek 2022

Forrás.
Utoljára pont egy éve írtam évszakos tervlistát, azóta sajnos nem sikerült eljutni a tervezésig sem, nem hogy esetleg egy adott lista pipálgatásához... De nem baj, tudtam, hogy előbb-utóbb újra eljön az ideje ennek is. ;) Most viszont nem a klasszikus 6-8-12-kitudjahány könyves listámat hozom, hanem ömlesztve sok mindent, hogy mit is tervezek az őszre - persze könyves szempontból. :)

A némileg így is redukált őszi könyves tervek pedig a következők valának: 

- Befejezni végre Donatella Di Pietrantonio könyvét, a Halásznegyedet, amit május végén kezdtem el (aztán egyszer újrakezdtem, mert túl sokat pihent az első két fejezet elolvasását követően), így aztán e-g-é-s-z nyáron pislogott rám különféle bútorok tetejéről és táskáim belsejéből, de valahogy nem sikerült előrevenni, mindig volt más, hétköznapi feladatok, vagy épp sok-sok hangoskönyv furakodott elébe. 
Egyébként tetszik, de kicsit nehéz az időbeli ugrásokat követni (és jót tesz/tenne neki, ha inkább két nagy falatban olvasnám).  Szerk.: elfelejtettem kitenni a kész posztot (no comment),  így ez a pont azóta már éppen teljesült is. :)

- Kijutni a Könyvfesztiválra, esetleg egy dedikálásra is, Veres Attilának ugyanis új könyve jelenik meg, és talán beleférhetne egy találkozás is. Plusz a baráti találkozások. :))

- Az őszi megjelenések közül az előbb említett Veres Attila könyvet várom leginkább, aminek címe A valóság helyreállítása. Ez biztos beszerzés lesz. 

- Kipipálni a várólistacsökkentős kihívást, aminek teljesítéséhez már csak egy könyvet kell elolvasnom a listámról. :) Esélyesek: Domenico Starnone: Hurok, Georges Simenon: Maigret és az öreg szerelmesek, Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság. Persze a teljesítés után is szívesen folytatom a listát, jó kis összeállítás lett idén úgyis. :) 

- Kicsit szűkíteni a tátongó rést az elolvasott és adminisztrált gyerekkönyvek közt... Nyehh, nem szeretem a pontatlanságokat, megőrülnék, ha az egyiket fel tudnám vinni Gr-en, a másikat nem, és különböző számú olvasmányt mutatnának ezek a listák stb. Év végéig jó lenne felvinni pótlólag is a hiányzókat. 

- A Strike-projekt: elkezdtem a The Ink Black Heartot, az új részt, de annyira homályosak az emlékeim a Troubled Bloodról - ami pedig kedvenccé is vált -, hogy inkább "gyorsan" újrázom, mielőtt tényleg belevágok az új epizódba. Már amennyire gyorsan be lehet darálni 1073 oldalt. :D Dehát ez egy piszok jó könyv - nothing like Anna Karenina ;D -, szóval nyilván nem szenvedés, vagy büntetés, nagyonis élvezem újra felfedezni. A bűntényről több minden megmaradt, de a személyes dolgokból kevésbé. 

- Az idén beszerzett könyvek közül is olvasni valamit/valamiket még, pl. Almási Kittit, vagy Ferrantétól a Véletlen találatokat. :) De a Gyerekfejjel is most aktuális, nem szeretném soká halogatni. 

- Piszkálja a csőröm A vidéki templom titkai című könyv is, olyan kis cosy-nak tűnik, lehet, hogy elolvasom ősszel. 

Nos, ennyi lenne most az én kis hektikus listám, és persze ezeken kívül is kedvemre olvasni, és lehetőség szerint posztolni is a könyvekről. :) 

Ti mit terveztek őszre? 

2022. szeptember 4., vasárnap

Július-augusztus 2022

Saját képek.
Ismét kéthavi zárással jelentkezem, és tekintve, hogy csak egy-egy könyvvel gazdagodtam július-augusztusban, talán jobb is így. :) Persze a gyerekkönyveket nem számolva. Mert azokból mostanában is megint beficcent egy adag, de a legkevésbé sem bánom.

De lássuk azért kicsit részletesebben a két hónap történéseit. Ma egyébként augusztus 25. van, amikor elkezdem írni ezt a posztot, így talán sikerül időben kikerülnie, és nem csak szeptember közepére. :D
(...) Hahaha, mire ezután a mondat után visszajutottam ide, már bőven szeptember van. :D 

JÚLIUS

Júliusban 11 könyvet fejeztem be, de ebből csak három volt regény, a többi lapozó, mesekönyv, mondókáskönyv - felelevenítettem pl. Füzesi Zsuzsa klasszikus mondókáskönyveit. 

Igazán jól sikerült válogatni, nagyon jó könyvek estek erre a hónapra. Lori Gottlieb-tól a Maybe You Should Talk to Someone, ami ötvözte az önsegítő könyv és a regény műfaját, nagyon jólesett, de két sorozatkezdő kötet meg aztán végképp elrabolta a szívemet! Elle Cosimano Finlay Donovanje és a Romantic Escapes első része, Julie Caplin: The Little Café in Copenhagen olyan szuperek voltak, hogy mindenképp folytatom mindkét sorozatot, sőt Finlay második részét augusztusban már be is kebeleztem. :) 

Egy könyvvel lettem gazdagabb, Almási Kittitől A Te döntésed című kötetet kaptam meg ajándékba a kívánságlistámról - köszi Kata! :) 

Júliusban 4 posztot írtam a blogra, ezek az előző havi elmaradt könyvajánlók voltak, havi zárós poszt, és a 13. blogszülinapról is megemlékeztem. :) 

Életem eddigi legnagyobb használt könyv-eladás üzletét bonyolítottam le júliusban, egy kedves moly ugyanis 13 eladó könyvemtől szabadított meg egyszerre, főleg angol nyelvűektől, de néhány magyartól is. Hurrá! A többi, polcon csücsülő, már szanált könyvemet el akartam adni egy könyvfelvásárlónak - nem mondok nevet... -, akik annak ellenére, hogy a nekik írt emailem ELSŐ SORA az volt, hogy több angol nyelvű eladó könyvem van, megvárták végül, hogy listázzam, lefotózzam a könyveket (napokba telt a gyerek melletti tempómmal), majd közölték, ja hát ők nem vesznek angol könyveket, mert nincs rá kereslet. Dude, wtf? Hogy ne lenne rá kereslet? És miért nem lehet ezt előre elmondani? Pláne ha fel is merül a téma... Amit megvettek volna, arra pedig elég nevetséges árajánlatot kaptam... 

Egy másik bosszantó könyves dolog is történt júliusban, vagy legalábbis én ekkor fedeztem fel, hogy már nem lehet mezei felhasználóként könyveket felvinni a Goodreadsre, csak könyvtárosként... Ehhez viszont tesztet kell írni, azon meg (elsőre) elhasaltam, és őszintén szólva semmi kedvem erre pazarolni az időmet, hogy megtanuljam a szabályokat, és kvázi vizsgázzak ebből... Pfff. De így egyre jobban kezd megint tátongani a szakadék a felvitt-elolvasott-felolvasott gyerekkönyvek közt. Totál elveszi a kedvem, hogy az egyik a molyon nincs fenn, a másik a Goodreadsen nincs. Én csak kipipálni akarnék mondjuk 10 lapozót, amit nézegettünk a fiammal, de ehhez lassan egy délelőttnyi adminisztráció szükséges - és a Gr- változások jóvoltából segítség nélkül már nem is megy, kéregetni kell, hogy valakik vigyék fel helyettünk... :(

És saját gyerek. :D 

AUGUSZTUS

Augusztusban 5 könyvet fejeztem be, ezek közül 3 volt regény, a másik 2 mesekönyv. Abszolút a Finlay Donovan második része volt a legjobb a hónapban, alig várom a következő epizódot! Írni még nem írtam róla, de fogok hamarosan. :) 
Egy nagyon régi adósságot, és várólista csökkentős könyvet (idén már a 11.!) is kipipáltam a hónapban, a The Secret Life of Beest, ami viszont sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 
Csalódás volt a Lowcountry Boil is, aminek viszont abból a szempontból örülök, hogy a fentebb említett két sorozaton kívül ennek a többi része már nem adódik a végtelen várólistámhoz - nem fogom folytatni. 

Ebben a hónapban végre, végre, végre le tudtam ülni posztokat írni, igaz, majdnem egyszerre írtam meg a sok bejegyzést, vagy legalábbis a nagyjából kész vázlataikat, és részben a telefonról is irkáltam, amit egyébként nem szeretek annyira. 6 poszt került ki összesen, amivel rekorder hónap lett az augusztus! A megkésett félévzáró bejegyzésen kívül a többi mind könyvajánló/kritika volt. 

Augusztusban szintén egy új szerzeményem volt, de ezt én vásároltam magamnak (-31%): Karolien Raeymaekers Gyerekfejjel. Nagyon kíváncsi vagyok rá, remélem lesz benne hasznosítható dolog. 

Nagyon meglepődtem, és totál feldobódtam, amikor ebben a hónappban kaptam egy e-mailt egy kedves olvasómtól, aki szólt, hogy a Red Bus Books működik online webshopként - check it out -, és aki nagyon örült a "posztzuhatagnak". ♥ :)))

Bár nem ígérem, hogy fenn tudom tartani ezt a tempót, azért szeretnék szeptemberben is megint sokat írni, és persze olvasni is. :) 

A többiek júliusa: 


és augusztusa: