Vegyünk szigorú szemüveget!

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja a Kínos vallomások - kimaradt "alapművek", vagy épp divatkönyvek című téma lett, aminek én különösen örülök, mert rögtön egy egész posztnyi értekezést lehetne arról folytatni, hogy mit értünk "alapmű" alatt, és hogy van-e létjogosultsága egy ilyen fogalomnak? Van, aki kifejezetten ugrik erre a megnevezésre, és megmondom őszintén, én sem szeretem, ha valamire ezt a bélyeget sütik, ahogy azt sem, ha az adott művet nem ismerő embert is megbélyegzik. 

Szóval először is tisztázzuk, szerintem sem jó kifejezés az alapmű, és nem egyértelmű, hogy mikre utal, mégis használatos. Ugyanígy megtévesztő az alapműveltség fogalma is. Gondoljunk csak a régi idők értelmesebb vetélkedőire (R.I.P.), ahol mindig úgy állították be, hogy az irodalom-nyelvtan-művészet az úgy általában véve alapműveltség, de valaminek a vegyjelét ismerni, az már egzotikum volt... 

Alapmű-e A kis herceg? Vagy túlontúl mesés ehhez a címkéhez? Alapmű inkább A kőszívű ember fiai? Hogy lehet valami "inkább" alapmű egy másiknál? Alapmű lesz valami attól, hogy amúgy is kötelező olvasmány például? Ezek is iskoláról iskolára variálódnak. Nekem például sosem volt kötelező a Rómeó és Júlia, de a Sorstalanság már igen. 

Akinek nem bölcsészdiplomája van, nos, az lehet, hogy el is áshatja magát "alapművek" tekintetében, amik neki a saját, más területen folytatott tanulmányai során értelemszerűen nagyrészt kimaradtak. 

Forrás.

Kicsit konkrétabb vizekre evezve, ha a vitákat kavaró szótól elvonatkoztatok, és csak a kínos vallomásokra koncentrálok, akkor lehet, hogy van azért néhány olyan könyv, amit esetleg "illett volna" elolvasnom, ha már nagy könyvmoly vagyok, ezt az egészet valahogy mégsem így fogom fel. Mindenkinek véges az ideje, és más az érdeklődési köre, nem csak úgy általában véve, de időről időre is. Változunk, és változik az ingerenciánk is arra, hogy feltétlenül "bepótoljunk" valamit, hogy kipipáljunk egy régóta várakozó regényt, hogy eleget tegyünk valamiféle külső, vagy belső kényszernek, és sort kerítsünk egy olyan olvasmányra, amire talán egyszer valaki elítélően felhúzta a szemöldökét, és azt mondta: "hogyhogy te ezt nem olvastad?".

Ismert, nagy, híresebb művek közül nekem elég sok orosz hiányzik például - de egy részükre biztos, hogy sosem fogok ráfanyalodni. Nem nagyon érdekel Dosztojevszkij, és nem fogok Tolsztojtól Háború és békét olvasni. Anna Kareninát viszont lehet, hogy igen, ő rajta van a képzeletbeli listán a "kimaradtak" között. Az Elfújta a szél is egy érdekes kérdés - ezek a nagy öreg monstrumok egyszerre tudnak vonzani és taszítani. 

Olvastam már Steinbecket, de nem az Édentől keletre, vagy az Érik a gyümölcs volt a választottam, őket is egyszer érdemes lenne kézbe venni. Ahogy a hányatott sorsú, ezeregy listát megjárt A mester és Margaritát is... Talán mire nyugdíjas leszek, sorra is kerül. ;)

A "nagy" nevek közül amiket még úgy gondolom el fogok valamikor olvasni, de eddig kimaradtak (lehet szörnyülködni, ha valakinek az örömet okoz :D):

• Victor Hugo: A nyomorultak
• Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (vele mondjuk nagyon hadilábon állok)
• Dallos Sándor: A nap szerelmese/Aranyecset
• Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
• Gabriel García Marquéz: Száz év magány
• Tamási Áron: Ábel a rengetegben
• Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
• Joseph Heller: A 22-es csapdája
• Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
• Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
• Robert Merle: Malevil, Védett férfiak, Állati elmék
• Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
• Gustave Flaubert: Bováryné
• Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok
• Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Egyébként az elmúlt néhány évben sok könyvet húztam le erről a képzeletbeli "el kellett volna már olvasnom" listáról: Jane Eyre, Az öreg halász és a tenger, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Jókai Anna: Ne féljetek!, Virágot Algernonnak, Egerek és emberek, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Utas és holdvilág, Árvácska, Émile Ajar: Előttem az élet, sok-sok Szabó Magda, 1984, Állatfarm, Szép új világ, A szolgálólány meséje, A legyek ura.

Forrás.

Emlékszem, egyszer egy kedves barátnőm megrökönyödve mondta nekem, hogy ő most olvas egy nagyon jó könyvet - arab világgal kapcsolatos volt, de nem mernék megesküdni melyik volt -, és hiába kereste a blogomon, nem találta! Létezik, hogy én nem olvastam?! :D Hát bizony, létezik. :D Néha tetszik az az aranyos elképzelés, hogy ha ennyit olvasunk amennyit, akkor abban mindennek IS benne kell foglaltatnia, és nem lehet, hogy ráhibázzon az illető valami olyanra, amit nem forgattunk még. 

A divatköny-hullámokról is mindenképp említést kell tenni, mert bizony nem lehet - és nem is érdemes - minden ilyet meglovagolni, és ezért óhatatlanul kimaradnak egyébként nagyon népszerű könyvek, bestseller-lista vezérek. A túlhype-olt könyvek viszont egy ideje már nem valami bizalomgerjesztőek. Szerintem mindannyian voltunk már úgy, hogy felültünk a "hype-vonatra", és óriási csalódás lett belőle. Hiába kapkod rajongva mindenki egy-egy ilyenért, gyakran csak egy nagy, kipukkanó lufi az egész. A bestseller listákat vezető könyvek sokszor csak szépen csomagolt szemetek. Jó marketing, ígéretes történet, aztán kopp. Sok ilyennél érdemes megvárni az első - meg a többedik - véleményeket, és csak utána dönteni, hogy kell-e ez, még tovább növelni a várólistát, meg az otthoni könyvállományt. 

Forrás.

Az első olyan agyonreklámozott és kedvelt könyvsorozat, amit nem voltam hajlandó elolvasni, a Twilight volt. Bár engem is vonzott, és magaménak akartam tudni a polcon, és imádni, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is érdekel, és hogy eléggé silány valami, amire ráharapott mindenki akkortájt, de nekem nem muszáj beállnom a sorba. A mindent a Harry Potterhez hasonlítás is sok-sok könyvtől tántorított már el, mert ezek az összehasonlítások rendre olyan elvárásokat szültek, amiket aztán egyik könyv sem tudott megugrani. 

A szürke ötven árnyalata volt a következő nagy, mindent, és mindenkit magával sodró robbanás a könyves világban. Nálam ő, mint valamiféle "felnőtt Twilight", szintén a nem-nem sorban végezte. Minél több reklám volt róla, annál jobban taszított. Egyszer kézbe vettem, csak beleolvasni, és meggyőződtem róla, hogy valami borzalom. A fordítás is, de maga a tartalom is. Akkortájt akármelyik könyvesboltba mentél be, a Szürke villantotta rád mosolyát, és az eladók sem voltak restek azt ajánlgatni, amikor egyszer ajándékot kerestem (és nem volt szükségem segítségre :D)... Heves fintorgásom láttán gondolom akart valami konzervatívabbat ajánlani a hölgy és jól beletenyerelt egy másik vonalba, amit nem olvasnék: Fábián Janka és Ugron Zsolna (szolid szemforgatás). A hype, a bestseller-listák, a trendek gyakran csalókák, és csak egy csomó, jól reklámozott, népszerűnek tűnő könyvet mutatnak, amik igazából gyorsan ki is forognak (mint a fast-fashion), nem értékállók, mégis egyszerre mindenki megveszi magának, vagy ajándékba. Gyanús nekem, hogy sok ilyen nagyon népszerű könyv csak egy-egy dísz a polcon - ez, ja igen, ezt a Nándiéktól kaptam, és örökre ott is marad fenn, olvasatlanul; mindazonáltal "el van adva". 

Forrás.

Na de kicsit eltértem a tárgytól. ;) A hirtelen megnövekedett népszerűségű könyveknél én mindig kicsit óvatos vagyok inkább. Szerintem nem kínos bevallani, hogy nem érdekel a Twilight meg a Szürke, és hogy nem is fogom őket elolvasni.

Ami a népszerű, ajánlották is, és érdekel is kategóriából eszembe jut, az Donna Tartt-tól A titkos történet. :) Na őt mindenképp el szeretnék olvasni, és sajnos eddig kimaradt.

Ha van valami, amit szerintetek nagyon "illett volna már elolvasnom" akár a régi, akár a friss könyvek közül, ne fogjátok vissza magatokat, hadd halljam! :D

A témához lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! :) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek kínos (?) vallomásai: 

Dóri, Shanara, Nikkincs, Nita, Abstractelf, Anett, Nima

Utóvéd (később csatlakozók): 

Sister, Mandi,

Harry Potter and the Order of the Phoenix

A negyedik kötettől eltérően ezúttal valóban jól éreztem, hogy nagyjából emlékszem a történet alakulására, és ez talán részben annak köszönhető, hogy a filmet is jóval többször láttam; de valami azt súgja, inkább Umbridge nyomta rá a bélyegét a dologra - hát lehet ezt a varangyot, és felháborító intézkedéseit elfelejteni?! 

A Harry Potter és a Főnix Rendje volt az első olyan kötete a sorozatnak annak idején, amit azon nyomban angolul vettem kézbe, és bár akkor leginkább az izgalmak, meg persze a megértés, a nyelvi nehézségek megugrása volt az, ami lekötött, ezúttal kicsit más került a fókuszpontba. Az újraolvasás néha egész más húrokat pendít meg, anélkül, hogy a regény bármit is változott volna: egyszerűen mást ragad ki belőle az ember, új irányból szemléli. Ezúttal a tinihormonok és Harry sokat emlegetett frusztráltsága helyett Umbridge-ra és roxforti rezsimjére koncentrált a figyelmem. Kőkemény politika.

Kedvelem ezt a kötetet, mert remek helyzetet teremt egy ellenálláshoz, megmutatja a barátság és az összetartás erejét, és érzelmileg is egy igazi hullámvasút. Arról nem is szólva, hogy ad egy karaktert, akit igazán lehet gyűlölni, és aki velejéig gonosz; bizonyos szempontból még Voldemortnál is sokkal rosszabb. A mellékszálak azonban kicsit túlírttá teszik ezt a részt, ez tagadhatatlan. Hagrid története, Grawp, a házimanók és a sapkakötések, a kviddicsmeccsek kihagyhatóak, vagy rövidebbek lehettek volna. Az előző kötetekhez képest érezhetőbb, hogy mindent jobban kifejt Rowling, semmi sem zajlik le olyan villámgyorsan, mint pl. a Mógussal, vagy a baziliszkusszal való összetűzés. 

“Harry, don't go picking a row with Malfoy, don't forget, he's a prefect now, he could make life difficult for you..."

"Wow, I wonder what it'd be like to have a difficult life?" said Harry sarcastically.”

SPOILEREK!

Részletek, amiket imádtam most, és nem emlékeztem, vagy nem így emlékeztem rájuk, a teljesség igénye nélkül (note-to-self: a következő újraolvasás előtt ezt a listát ne olvasd el előre! :)):

- Harry kimentése a Privet Drive-ról nekem teljesen összemosódott a következő ilyen akcióval, amikor hét Harry volt, és egyesek meg is halnak az akcióban. :O Meg is lepődtem, hogy minden milyen simán megy. :D

- Ginny mennyivel nyitottabb, beszédesebb!

- Ron prefektus lett! Jóóó ég, teljesen elfelejtettem, mennyire örültem neki most újra! :D

- Arra is rosszul emlékeztem, hogy nem ebben a kötetben volt az a jelenet, amikor Draco megveri a vonaton Harryt. 

- Hermione lázad Umbridge óráján, és NEM nyitja ki a könyvet! :O 

- Grubbly-Plank (Suette-Polts) professzor keresztneve Wilhelmina. 

- Neville meg akarja verni Malfoyt egy St. Mungós poén miatt. 

Mary GrandPré illusztrációja.

- a diákok "Umbridge-itis"-re hivatkoznak a Fred és George féle Skiving Snackboxes tüneteit produkálva. :"D

- Életre szóló eltiltás a kviddicstől! :O Ez is teljesen váratlanul ért, és teljesen lesokkolt, elfelejtettem. Szegény Harryt nagyon sajnáltam, hogy az összes igazságtalanság közepette még a hobbiját is elmarták tőle. :( Harry és George itt közös büntetést kapnak a Malfoyra való támadás miatt, de Umbridge ezt Fredre is kiterjeszti... 

- Azt tudtam, hogy Umbridge-et elviszik a kentaurok, de az nem rémlett, hogy elő is kerül. :O

"Mrs Weasley let out a shriek just like Hermione’s. “I don’t believe it! I don’t believe it! Oh, Ron, how wonderful! A prefect! That’s everyone in the family!” “What are Fred and I, next-door neighbours?” said George indignantly, as his mother pushed him aside and flung her arms around her youngest son."

Ami változatlanul elvarázsolt, elbájolt, tetszett:

- kamasz, badass Harry :D 

"Listening to the news! Again?"

"Well, it changes every day, you see," said Harry.”

- Thesztrálok ♥ 

- a Teszlek Süveg új dala

-"Have a biscuit, Potter!" - McGalagony nagy arc ebben a részben; pikírt, odamondogatós! :D Imádtam, ahogy kiállt Harry mellett, vagy amikor visszabeszél Umbridge-nek. Még Peeves-zel is lepaktál a zsarnok ellen. ;) "It unscrews the other way."

“Would you like a cough drop Dolores?” 

- a "Weasley is our king" dalocska, főleg, amikor fordul a kocka!

- Fred és George poénjai és emlékezetes távozásuk - egyébként tényleg borzasztó tehetségesek; Flitwick megment egy kis részt a mocsarukból is, annyira szuper varázslat!

Mary GrandPré illusztráció.

- Harry szócsatái Umbridge-dzsel az órákon

- Ron's emotional range :"D

“Just because you’ve got the emotional range of a teaspoon doesn’t mean we all have”

- szuper új szereplők: Luna, Tonks ♥

- az RBF-vizsgák 

- Dumbledore stílusos szökése 

- a jóslat felejthetetlen szavai

"...and either must die at the hand of the other for neither can live while the other survives..."

Az én emotional range-emről nem tudom mit mond, de ezúttal megint egyáltalán nem tudott meghatni Sirius halála. :/ De dühöngeni én is dühöngtem Harryvel, és ismét csak belém villant, mi a fenét bohóckodtak ezek Umbridge kandallójával, amikor ott volt a tükör?... :( És hogy ezen miért nem dühöng Harry maga is? :O

Mindig ki szokták emelni, hogy a sorozat egyre sötétedik, kötetről-kötetre, én mégis inkább a komolyodik kifejezést használnám rá. Komolyabb dolgokról esik szó, legyen az akár az elnyomás, a szabadság, a szerelem (igen, az is!), vagy a veszteség, a gyász, a tehetetlen düh leküzdése... De ugyanúgy igen komoly önvallomáshoz ér Dumbledore is ebben a kötetben, amikor Harrynek elmagyaráz - majdnem - mindent. (Érdekes, és csak zárójelben jegyzem meg, de ebben a bizonyos jelenetben idegesítően sokszor van leírva, hogy Dumbledore mindent calmly mond és tesz.)

Forrás.

"Harry looked up at him and saw a tear trickling down Dumbledore's face into his long silver beard."

És ennyi minden felsorakoztatása után, még mindig nem volt szó okklumenciáról, Dumbledore Seregéről, a merengőben tett kirándulásról, vagy épp Harry tárgyalásáról... Nagyon részletgazdag kötet, tele mesélnivalóval. 

Élmény volt elmerülni a mocsarasabb (sic!) és a rózsaszínebb (némileg ez is sic! :D) részeiben is.

A hatodik epizód előtt - ami egyébként a kedvencemmé lépett elő, amikor először olvastam, legyőzve a második részt -, egy pici szünetet tartok. :) 

Korábbi újraolvasós poszt (2010-ből): >ITT<

A többi 2018-2019-es újraolvasás: első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész.

My Grammar and I - egy kis angol nyelvtanozás

A Bookdepositoryról rendeltem meg ezt a könyvet, mondván, sosem árt egy kis frissítés a nyelvtudásnak, még ha az a "száraz" nyelvtani részre fókuszál is. Akik ismernek, tudják, hogy igazi grammar nazi vagyok, tikkelni tudok a rossz kiejtéstől, hibás szóhasználattól, vagy a pocsék fordításoktól. Szóval a nyelv bugyraiban elmerülni igazi üdítő kis utazás nekem, ahol precizitásra kiéhezett énem szelíden elterpeszkedhet a szabályok közt kifeszített kis függőágyában. ;) 

A My Grammar and I pedig végső soron egyáltalán nem is száraz, és nem csak a nyelvtannal foglalkozik, illetve nem csak a szó szoros értelmében vett nyelvtani részekkel, szabályokkal, igeidőkkel, kivételekkel, hanem elvisz a native speakerek világába is, érdekes kifejezéseket magyaráz el, bevezet a központozás és az írásjelek rejtelmeibe, vicces példákat hoz, sőt, konkrét vicceket is mesél az adott témához. Hasonló hangzású-alakú, gyakran összekevert szavakat is letisztáz, és van szó benne a nagybetűs írás (capitalization) rejtélyeiről is. 

Teljesen felszabadult hangulatban zajlik a nyelvtani tárlatvezetés. A magyarázatok végén totál humorosan kérdezget vissza a szerző az adott szabályra, hogy a kérdésből, vagy példából már tudni lehet, mi a jó, mi a rossz forma. Tényleg játszva tanít, amit ritkán látni nyelvtankönyveknél. :)

"Pilates, by the way, is the name of the man who invented it, so it is singular. And harder than it looks." :D :D 

Viszont szem előtt kell tartani két dolgot a könyvvel kapcsolatban: 

1. Ehhez azért kell tudni angolul. Jól.

2. Nem nyelvtanulóknak íródott elsősorban, hanem native speakereknek. 

Ad 1.: Ha nincsenek meg a szilárd nyelvtani (és egyáltalán nyelvi) alapok, és azért egy elég jó szókincs is, akkor ebből a könyvből nem fogsz tudni tanulni semmit, és sajnos a poénok sem esnek majd le. Nagyon informális, bratyizós a stílusa. Átismételni valamit egyébként is ugye akkor érdemes, ha már tudtad. Kezdőknek egyáltalán nem ajánlom!  

Ad 2.: Az, hogy nem tanulóknak íródott, rögtön látszik abból, hogy csomó olyan dolgot megmagyaráz, hogy miért nem jó, ami a non-native-eknek szerintem egyértelmű (az kellene legyen, khm), és inkább a native-ek rontják el rendre (ki tudja miért, mert rém egyszerűek, de hát na, látjuk hogy a magyarok se képesek az igekötős szabályokat értelmezni és jól használni...). 

Ilyenek pl. a your/you're, their/they're/there, dogs/dog's jellegű hibák. 

Plusz rengeteg olyan emlékeztető segédletet (mnemonic) használ, ami tényleg az anyanyelvűek számára lehet hasznos, vagy értelmes (ezek kissé erőltetettek is néha). 

Szuper a szerkesztés. Sok a versike, idézet, kiszólás. A szöveget jól tagolják, rövidek a részek,  és ezeket is megszakítja mindig egy-egy kis emlékeztető, kiemelt rész. Több helyen meg lehet állni, nem kell hosszadalmas, egybefüggő leírásokat átrágni; ettől gyorsan olvasható, és minden, csak nem tömény. :)

Kritikaként fogalmaznám meg viszont, hogy sokszor leírja a rossz példákat is. Értem, hogy megmutatja, hogy rossz, de néha nekem ez annyira zavaró volt, hogy inkább át is ugrotta a szemem a rosszul használt alakok felsorolását. (Lehet, hogy ezt csak a hozzám hasonló grammar nazik nem bírják. :D)

Néhány érdekesség, ami tetszett: 

- Portmanteau word - ez a francia eredetű kifejezés arra utal, amikor két szót összeraknak és egy harmadik lesz belőle. Pl.: breakfast and lunch= brunch, information and commercial=infomercial, smoke and fog=smog. 

- Tetszett volt az abbreviation, contraction, acronym fogalmait magyarázó rész. Jó példák respectively: prof, Mr, AIDS.

- Az en-dash a rövid, az em-dash a hosszú kötőjel, előbbit a britek, utóbbit az amerikaiak szeretik jobban. :)

- Külön köszönet a könyvnek, hogy leírták kerek perec: nincs olyan szó hogy "alot", csak "a lot". Persze olyan, hogy allot, létezik, csak az két l és tök más. :)

Összességében nagyon szórakoztató, egyáltalán nem fullasztó alapanyag egy kis "brush up"-hoz. Tény, hogy főleg native speakereknek szól, de ettől függetlenül a nyelvtanulóknak is nagyon élvezetes tud lenni, akkor is, ha esetleg nem sok újat mond. Jólesett elolvasni, és akármilyen hihetetlen is, hangosan nevettem néhol. :D Egy nyelvtankönyvön!

Mindig pont jó helyen oldja fel humorral a magyarázatokat: fűz hozzá valamit a dolgokhoz lábjegyzetben, vagy szól ki a sorok közül, hogy megvagyunk-e még, vagy most aztán elvesztett minket?! :D 

Érdekel a szerzőtől az I Used to Know That: Stuff You Forgot from School is, lehet, hogy majd beszerzem. :)

Szó-tár: 

- fortuitous: véletlen, váratlan, esetleges. Nem azonos a jelentése a fortunate-tel. 

- perspicuous: tiszta, világos, áttekinthető

- forsooth: csakugyan, valóban, igazán

- perambulator: babakocsi, ebből lett a "pram"

- to ride roughshod over sy: átgázol vlkin

Hiraide Takasi: A macskavendég

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva elcsábultam erre a macskás könyvre még 2017-ben. Kulturális kitekintés is, rövidke is, és bónusz a cicás központi téma, gondoltam nem járhatok rosszul. Az olvasás után viszont sajnos úgy érzem, ki lehetett volna hagyni, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. 

A kisregény tulajdonképpen semmi egyéb, csak egy házaspár viszonya egy kis csenevész macskával, Csibivel (kicsi japánul), aki nem is a saját macskájuk, csak "átjár" hozzájuk. A határvonal persze kezd elmosódottá válni, amikor minden este ott hajtja álomra a fejét a kis polcrészen a szekrényükben, és folyton megjelenik a titkos bejáratán át makrélát falatozni. A pár bérli a házat, ami egy nagyobb, osztott telek része, rajta több ingatlannal. Látják, tudják, hogy a macska másé, vagy másé is, de mégis egy idő után nem tudják már nem a sajátjukként kezelni.

A házaspár férfi tagja az elbeszélő, ami eleinte meglepett, valamiért úgy hittem, a feleség mesél.

A japán világ tudvalevőleg különös, zárt, furcsa, de ez nem rettentett el, mert olvastam már kivételesen jó regényeket japán szerzőktől: a Mielőtt a kávé kihűl kedvencem is lett nemrég és Az idő partjain is egy lenyűgöző történet volt.

A macskavendég azonban csalódást okozott több szempontból is. A furcsa stílust még csak-csak be tudom fogadni, és lehet ez egy érdekes utazás, de mindezt rettentően elrontották a körülményes leírások: az építészeti jellegű, aprólékos, de teljességgel felesleges bemutatása a háznak és a teleknek nagyon fárasztó volt. Az egyébként helyenként lírai prózát akadozóvá teszik a tárgyilagos, nehezen követhető magyarázatok a kert, ösvények, házak elhelyezkedéséről. Azt ne is említsük, hogy hosszan ecseteli a ház méreteit is, és mindent "tataminyi' egységekben ad meg... Aztán később van egy bonyolult tereptárgy mérési procedúra, amiről oldalakon keresztül beszél, majd lezárja azzal, hogy eme sziszifuszi munkát persze nem végezte el. 

Az amúgy is rövid könyvben mire megjelenik a macska, és amennyi időt összesen a lapokon tölt, az édeskevés. Szerintem egy macskabolondnak szegényes anyag ez, de ugyanúgy egy idegen kultúrára éhezőnek is. Sokat elmond az egészről, hogy a szitakötő érdekesebb volt a könyvben, mint a macska.

Szerintem kicsit halovány ez a kisregény. Próbál metaforákat és tanulságot kreálni, de hiányzik a szavai mögül a tartalom, nincs elég jó története, és költőisége ellenére rettentően száraz marad. Hiányérzetet hagyott, és valamennyire következetlennek is éreztem. 

Megkésett januári zárás és februári tervek

Forrás.

A szokottnál egy picit később hozom a januári zárást, ami nem is lesz hosszú, eddig ugyanis igencsak jól sikerült tartani a kevesebb könyvbeszerzés policy-t. Egyetlen könyvvel gyarapodott a könyvtáram januárban, azt is ajándékba kaptam drága Miamona barátnőmtől, és bár nem beszéltünk róla, jó érzékkel kiválasztotta a kívánságlistámról azt, amire most tényleg a legjobban vágytam! Ez pedig a blogos körökben óriási népszerűségnek örvendő A tél jegyesei Christelle Dabostól. 

Nagy lelkesen neki is ugrottam, de egyéb könyvek és események miatt végül háttérbe szorult kissé, februári olvasmány lesz belőle. 

Sikerült a hónapban egy könyvemet el is adnom egyébként, szóval kiegyenlítődött a mérleg teljesen. 

A téli tervlistából már négy könyvet sikerült elolvasni; úgy látszik recik híján jobban sikerül tartani a könyves terveimet is. ;) Illetve kettő másik már folyamatban van szintén a télre tervezettek közül. 

Januárban összesen 6 könyvet olvastam el, és ebből kettő várólista csökkentős, úgyhogy igazán jó ütemben vágtam neki a kihívásnak is. :) A blogon 12 poszt született, köztük témázás, book tag és filmajánló is. Népszerű volt az irritálós poszt is, ahol igen szép számú - közel 50 - komment született. Köszi az aktivitást! :) 

Egy könyves poszttal még elmaradásban vagyok, a My Grammar and I-ról szeretnék írni pár sort, mert tényleg meglepően szórakoztató volt angol nyelvtan témában. 

A legjobb olvasmány januárban kétségtelenül A hableány és Mrs. Hancock volt, na persze amellett, hogy nagyon élveztem a feledésbe merült negyedik Harry Potter kötet újraolvasását is. 

Februárban szeretném elolvasni A tél jegyeseit, folytatni két újabb könyvvel a várólista csökkentést (A macskavendéget lehet hogy még ma befejezem), és elolvasni még a téli tervlistán szereplő könyvek maradékát is. 

A többiek januárja: 

Dóri, Nita, Sister, Amadea, 

Mårten Sandén: A House Without Mirrors

A svédek tudnak valamit, ezt sokszor megállapítjuk a regényeiket olvasgatva. Most ismét egy svéd szerző könyve került a kezeim közé, amit még 2014-ben vettem meg a Bookdepository-ról, mert szépen leárazták. ;)

A könyv mesének tűnik, de talán mégsem csak mese... Furcsa érzéseket kelthet már a cím is, és belelapozva hiába illusztrált, és nagybetűs, valahogy baljóslatú is kicsit. A tükrök nélküli házban Henrietta néni haldoklik, és körülötte gyűlik össze a család apraja-nagyja, hogy ápolják, vagy hogy vitázzanak hatalmas házának sorsán, ha ő már nem lesz... A főszereplő lányka Thomasine édesapja ápolja szinte egyedül a nénit, a többiek csak jönnek-mennek, és várják a halálát. Az apa teljesen magába van zárkózva, és gyászolja Thomasine kisöccsét, Martint. A család többi része - Daniel, Erland, Signe, Wilma, Kajsa - sem egyszerű eset, van aki kiabál, van aki rombol, és van, aki egyáltalán nem is beszél... Szinte már csak egy a biztos: hogy vacsorára pizzát fognak rendelni. Na meg persze, hogy Henrietta néni meg fog halni. 

A gyerekek találnak rá a kulcsra a család sokféle problémájának megoldásához egy szekrény formájában, ahol Signe rejtőzik el egy bújócska alkalmával. A szekrényben megtalálja az összes tükröt, ami valaha a házban lógott. De talál valami még furcsábbat is: hogy újra kilépve a szekrényajtón egy tükörvilágba, egy tükrökkel teli házba kerül, ahol találkozik egy kislánnyal, Hettyvel. A gyerekeknek és a ház felnőttjeinek is tartogat meglepetést ez a fordított világ, és segít helyrezökkenteni azt, ami nem működik jól. 

Érdekes ez a könyv, mert egyszerre foglalkozik hétköznapi - de végtelenül tragikus - dolgokkal, és hoz be egy mesei szálat is, a titkos világgal a szekrényajtó mögött. Szép metafora arra, hogy hogyan lehet megvívni a belső harcainkat, és hogyan lehet aztán újra tükörbe nézni, és élni... Nem voltak varázstrükkök vagy egyszerű megoldások, mindenkinek magával kellett szembenéznie a történetben, és megváltoznia valamilyen formában. Nagyon melankolikus, szomorkás, keserédes történet. Nem igazán mese, mégis nagyon gyerekköntösbe van bújtatva: a kiadás, a rajzok, a gyermekszereplők mind erre viszik... Nem tudom mennyire lehet jó ezt gyerekként egyedül olvasni. Egy helyen, Erlandnál egy kicsit félelmetes is volt. Erland egyébként szerintem nem volt jól kifejtve, megmagyarázva.

Komoly témákat boncolgat a könyv: elmúlás, halál, gyász, szeretet, összetartozás... Szinte hihetetlen, hogy ilyen rövidke kötetbe ennyi minden belefért, de a svédek tényleg tudják a receptet. Kompakt lesz, de mindent elmesél mégis, amit szükséges. 

Eszembe jutott a mostani olvasás kapcsán Kristina Ohlssontól Az üveggyerekek című kötet, na persze az nagyon más volt, inkább kísértethistória, de szintén svéd, és  ott is pillanatok alatt felvázoltak komplex családi szituációkat, és nem köntörfalaztak a nehéz témákat illetően sem. Folytatni is akartam annak idején a sorozatot, de ez elmaradt (majd talán most, hogy újra svédekkel próbálkoztam :)). 

Összességében tetszett a Sandén regénye/meséje, nyugtalanító ugyan és sötét, de reményteli a befejezése. Érzelmes, mély, felkavaró mese a gyógyulásról, újrakezdésről. 

"Life is what it is, and there is no specific day when it starts, is there?"

Zenka könyves útvesztőjében barangolva

Forrás.

A decemberi szünet után a Témázunkban ezúttal egy játékot választottunk ki, ami a "Végy egy tetszőleges könyvet" - Zenka könyves útvesztője nevet viseli, és egy random könyvön és játékos hangulaton kívül nem kell hozzá sok minden. ;)

Íme:

Zenka könyves útvesztője

Nem kell hozzá más, csak:

- egy könyv, amit szeretsz, amiben kipróbálnád magad

- papír, ceruza, - vagy monitor, ahol firkálhatsz

- egy dobókocka,

- egy pohár víz,

- a mobilod, hogy fényképezz

- fantázia és nyitottság

(A szöveget alul külön, az én válaszaim és módosításaim nélkül is megtaláljátok, hogy egyszerűbb legyen bemásolni, ha viszitek a sémát.)

Könyves-filmes egyveleg

Forrás.

Már jó rég nem sikerült összehozni hírposztot, mert valahogy semmi nem jött szembe, ami érdekelt volna. Nézegettem a megjelenéseket, de egyik sem szólított meg. Persze jó, ha néha vannak ilyen lélegzetvételnyi szünetek, és nem bombáznak a kiadók számolatlan érdekes új címmel. ;) 

Természetesen azóta fordult a kocka, és jó néhány könyv felkeltette a figyelmem, plusz érkezik pár adaptáció is, amikre szintén befizetek, az biztos. Lássuk, mik is ezek:

Irritál

Forrás.

Már jó ideje gyűjtögettem egy piszkozatban azokat a dolgokat, amik irritálnak a könyves világban, vagy akár egy-egy könyvön belül. Kíváncsi vagyok, nektek is vannak-e ilyesmik, amiktől egyszerűen feláll a szőr a hátatokon, legyen szó akár egy borítóról, egy szerzőről, könyvreklámról, vagy karakterek nevéről a könyvekben.

Könyvben szereplő nevek, szavak:

- A Hollófiúk eleve irritált engem egészében véve, de különösen kellemetlen volt a surmó főszereplő túl surmós neve: Gansey. Brr. És úgy voltam vele, falhoz vágom, ha még egy Camarót, vagy BMW-t említenek benne, annyit szerepeltek ezek az autómárkák.

- A Papírvárosok című könyvben irritált a főszereplő lány, Margo Roth Spiegelman neve. Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy mindig teljes hosszában szerepeltették, és tették ezt elég sokszor.

- Sarah J. Maas remekbe szabott (khm) Üvegtrónjában viszketést kaptam a helynevektől (Adarlan, Endovier) és a személynevekől is (Celaena Sardothien, Dorian Havilliard). Minden olyan kis cukormázasan piperkőc volt, kiejtésre, hangzásra is, nem tudom megmagyarázni, de egy csepp szimpátiát nem tudnak ezek a nevek kiváltani belőlem, sőt.
- "Tarhosrév" - a legundorítóbb kitalált településnév, amivel valaha találkoztam... Szilvási Lajos: Egymás szemében című könyvében szerepel, és kimondottan rosszul vagyok tőle. "Tarhonyahányásra, meg izzadó, kopasz fejekre, takonycsulázásra, tarhálásra és hasonlókra asszociálok a hallatán..." - ezt írtam annak idején is róla.
- Borzasztó ellenérzésem van Fekete István: Hajnal Badányban című könyvével szemben is, pusztán a címe miatt, amit mindig ilyen iszonyú, gombócos, parasztos lányhangon hallok a fejemben. "Badány". Brr.
- Ragnarök, Ragnarókként írva főleg, ahogy a Runemarksban szerepelt. Látni is rossz, kimondani is irritáló, mintha egy óriási ragacsos golyót forgatnál a szádban.

Kiborító könyvborítók:

- Nagyon szeretem Tóth Krisztinát, de a Hazaviszlek, jó? borítója a disznófejjel egyszerűen undorító és nem szívesen venném kézbe.

- Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek című könyve ugyanez, csak pepitában. Rothadó hús bűzét érzem ezektől az állatfejektől. 

- Megmagyarázhatatlanul irritál Paulo Coelho új könyvének a Hippinek a kinézete. A színek és a betűtípus is taszít.

Szerzők:

- Ha már említettem, Szentesi Éva maga is irritál engem, borzasztóan.

- Makai Rita ugyanígy, az írás stílusa alapján is olyan, hogy valószínűleg 1,5 percet nem bírnánk egymás mellett sem.

- Hozleiter Fanni, "Mosolyka" - nem tudok rá mosolykázni, bocs. Kerülök minden vele kapcsolatos tartalmat.

Tévesztések:

A különféle fandomok állítólagos fanjainak tévesztései is nagyon tudnak irritálni, mert ha annyira szeret valamit, akkor tudja már rendesen leírni, könyörgöm... Amik mindig képesek kiváltani a szemforgatást belőlem:
-  Hopponálás a hoppanálás helyett. Utóbbi a helyes, természetesen.
- Bagoly Berti a Bogoly Berti helyett. Akármennyi bagoly is van a Harry Potter sztorikban, a mindenízű drazsé névadója nem az.
- G.K. Rowlingot mondani J.K, helyett... A G az dzsí, a J az dzséj, értem? Nem szexi elrontani! Az első órán megtanulod az ábécét angolból, ne okozzon már ez olyan nagy nehézséget...

Forrás.

Egyéb hibák, amik lépten-nyomon előfordulnak a könyves világban:

- olvasási kihívások kapcsán kiráz a hideg, ha challange-et látok leírva a helyes challenge helyett...
- fun a fan helyett. Móka a rajongás, biztos azért van...
- a fejemet verem a falba a megszerzett, vagy birtokolt könyvek kapcsán leírt elképesztően sok "meg van"-tól. MEGVAN! Érted? Hogy lehet ezt külön leírni, és nem kapni tőle sikítófrászt?! Olvasó, és olvasott embereknél ráadásul... 

Benneteket mik irritálnak néha akár mindenféle racionális ok nélkül? Milyen tévesztések zavaróak, melyik könyvcímek, vagy karakternevek taszítanak? 

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Idénre átcsúszott olvasmány lett a tavalyi év kétségkívül egyik leggyönyörűbb kiadványából, a 21. Század Kiadónál megjelent A hableány és Mrs. Hancockból. Bizony volt benne betű rendesen! :) A csodaszép borító alatt, közel 500 oldalon egy igazán érdekes, különös, nagyon hangulatos regény bújt meg, aminek élmény volt felfedezni a titkait. Stílusában, tempójában, valamint mellékszálainak és mellékszereplőinek érdekes sorsát tekintve szerintem hasonlít kicsit az Az essexi kígyóhoz.

A történet Angliában játszódik 1785-ben, és élénk, színes-szagos képet tár elénk az akkori hétköznapi életről, mind a szegényebb, mind a kissé módosabb rétegek mindennapjairól. Legyen szó az öltözködési, étkezési, vagy szórakozási szokásokról, mindenről élvezetes, magával ragadó leírásokat kapunk. A nyelvezete is nagyon tetszett, a régies szavak korhűvé varázsolták, a megfogalmazás pedig egészében véve nagyon igényes volt. 

"A hátsó falat üveges likőrök s a legkülönfélébb színű és ízű szirupok borítják be, van ott bergamott, szőlő, cinóber és rózsa, és tajtékos tetejű krémek állnak poharakban a hűs márványlapokon, a hátsó traktus felől pedig végeláthatatlanul érkeznek a finomságok. Csíkos gyümölcskocsonya közeleg a csevegő vendégek asztalához, és habos sörbet és kis fagylaltbombák, egerek, oroszlánok, tornyocskák. A pulton cukrászsüteményekkel megpakolt üvegtálcák ékeskednek, van rajtuk picikére vágott, borostyánszín karamell, sárgálló sodóval készült gyümölcslepények és omlós lekváros szívek. Angelicának egy narancsvíztől illatozó sokgyümölcsös, ropogós kekszféle a kedvence, amelynek rücskös felszínét kármin, aranylevél, mandula és piros bogyók díszítik."

Mr. Hancock már jó ideje nem tud semmit egyik hajójáról, amelynek kapitánya azonban a visszatértekor meglepő hírrel szolgál: mindent eladott egy hableányért cserébe! Mr. Hancock bár nem örül a felelőtlen tettnek, és annak, hogy az üzletben ilyen furcsa fordulat következzen be, vonakodva ugyan, de megfogadja a tanácsot: mutogatni kezdi a portékát mint kuriózumot. A halott torzszülötthöz hasonló, éles fogú sellőrelikvia jó pénzszerzési lehetőségnek bizonyul és szemet vetnek rá mások is... például Mrs. Chapelle az egyik helyi kuplerájosnő, aki bérbe veszi azt Mr. Hancocktól, hogy egy pazar, az érzékeket szédítő estély során bemutassa az elitnek is. 

Már a kötet elején Mrs. Angelica Neal-nél is megfordulunk, akinek Mrs. Frost, elmaradhatatlan társa épp a frizuráját és a ruháját igazgatja. Angelica kurtizán, akinek azonban nemrégiben meghalt gazdag pártfogója, és most kénytelen újra hódítani, és elfoglalni az őt megillető pozíciót, lehetőség szerint úgy, hogy nem köteleződik el egykori mesternője, Mrs. Chapelle felé.

"Az ezernyi mesterség e városában egy van csupán, amely a nőknek jut."

Mr. Hancock és Angelica szálai természetesen összefutnak a hableány révén, de a történet annyival több ennél, hogy bizony kell az az 500 oldal az elmeséléséhez. Kezdettől jobban szerettem olvasni Angelica részeit, izgalmasabb karakter a sótlan Hancocknál, és később inkább ő is lett a főszereplő, nem a férfi. Angelica bár rendkívül makacs, dacos, és nem mindig hoz jó döntéseket, mégis nagyon érdekes személyiség, aki végig egyfajta rivaldafényben fürdik.

"– Gyümölcsös csók – suttogja. Kibontja, és hagyja a földre hullani a madzagot. Aranyszín csomagolópapír zizeg a szétnyíló dobozban: a mélyén lapuló sütemények ropogósak és világosak, égetett cukortól illatosak.

– Mandulás is van – lelkendezik egy puskagolyó keménységűre sült, aranyló falatkát kihalászva. Egy pillanatig az ajkánál tartja, mielőtt erős hátsó fogai közé venné. Hangosat roppan, és utána egy pillanatig hagyja olvadozni a nyelvén. Fahéj- és szerecsendiórögök válnak le az összetapadt mandulaforgácsról."

Megbabonázó regény rengeteg szállal és főszerepet érdemlő mellékszereplők sokaságával. A hableány kiváló kellék ugyan, de végső soron csak díszlet, ami mozgásba lendíti az eseményeket, és az összes szereplő sorsfonalát gombolyítja. A sztori óriási húzóereje a teljes kiszámíthatatlanság. Rég olvastam már olyan regényt, ami ennyiszer és ennyire meg tudott lepni. Mint egy bűvész a kalapból, úgy rántott elő újabb és újabb változásokat, eseményeket, kalandos epizódokat Ms. Gowar, amiknek ilyetén alakulására egyáltalán nem is gondoltam volna. Néha akadt egy-egy teóriám, de egyik sem került fedésbe a könyv konkrét cselekményével. A sok meglepetés igazán kellemes volt, és egész a regény végéig kitartott.

A fejezetek közt időről időre volt egy-egy kitekintés, amelyekben a hableányok "szemszögéből" pillanthattunk rá a világra. Bár ezek az epizódok nagyon költőiek, szépen voltak megfogalmazva, szerintem kicsit feleslegesek is voltak egyben, nekem nem sokat adtak hozzá a történethez. Ugyanígy a hableány-szál egy részét el is lehetett volna hagyni, a karakterek maguk is eléggé megfűszerezték a történetet.

"Mrs. Chapelle tokája reszket a dühtől, ahogy pongyolában és nyúlszőr papucsban keresztülbilleg a márványpadlón. Parókáját keményített, fodros bóbitára cserélte, és pápaszem ül az orra hegyén: pirosító és az ékszerei nélkül kevésbé impozáns, ámde sokkalta szilajabb jelenség. Csupasz, petyhüdt bőre és a ráncolt szemöldöke nemhogy gyöngébbnek mutatná, ellenkezőleg, sosem volt még ennyire hasonlatos egy matriarchához."

A mellékszereplők története is érdekfeszítő volt: Mr. Hancock unokahúga Sukie, a fiatal lánykák Mrs. Chapelle-nél: Polly, Elinor, Kitty, de még Georgie is a maga nemében megértek volna egy-egy misét. Külön szerettem még Bridgetet is, aki Sukie barátnője, Mr. Hancock cselédlánya volt.
SPOILER! Mrs. Chapelle büntetését egyébként kicsit eltúlzottnak éreztem. Meg voltam győződve, hogy szívrohamot fog kapni, és hogy a korábbi zihálások, gyöngeség, elszürkülések is erre utalnak. A jelenet, amikor halálát leli, emlékeztetett A parfüm című könyv végéhez. Polly-hoz pedig azon az egy utolsó villanáson kívül igazán visszatérhettünk volna még egy fejezet erejéig. Vajon mi lett vele?! Nagyon érdekes volt ez a színesbőrű szál is, a másik szolgával, aki segítséget próbált nyújtani neki... SPOILER VÉGE. 

Tanultam néhány új szót is a könyv által, mint például a zseníroz: feszélyez, zavarba ejt, vagy a racsít: kellemetlenül éles hangon kiabál veszekedik. De új volt számomra a fád hangulat is: egykedvű, fásult, vagy az emendálás: javítás.

Összességében egy igazán magával ragadó, elbájoló, olvasmányos regény, azzal együtt, hogy nem csak a sellőpikkelyeken megcsillanó szivárványt mutatja meg, hanem a kikötői, rothadt halbűzt is. Egymást érik benne a váratlan fordulatok, mégis kellemesen lassúdad folyású könyv. A kagylós grotta szépsége,a cukrászsütemények érzékletes leírásai, valamint a szirének és tengerészek tánca még biztosan sokáig velem marad. ;) 

Imogen Hermes Gowarra pedig jó lesz odafigyelni ezentúl, mert ez bizony egy ütős debütáló regény volt! :)
Nagyon ajánlom még Ilweran posztját is a könyvről, akinél megnézhetitek a British Museumban kiállított hableányt is, ami feltehetően azonos a regényben megjelenővel. 

10/10