Anya elszabadul

2019 és 2023 után ismét visszatértem Kelly Harmshoz, és nem csalódtam most sem. A The Overdue Life of Amy Byler már jó ideje a radaromon volt, idén feltettem a várólista csökkentős könyvek közé, és már év elején meg is hallgattam Audible-ről. 

Szerintem méltánytalanul mellőzött ez a könyve is a szerzőnek, de a magyar borítót elnézve nem is csoda, ha nem sokan figyeltek fel rá, fura lett a tipográfia, és nem hangsúlyozzák a könyves tartalmat sem, pedig a kötet címszereplője egy elcsigázott könyvtáros anyuka. Amyt három éve elhagyta a férje és azóta mindent egymaga old meg a két gyerekkel. Észre sem vette, mennyire szüksége lenne a pihenésre, és arra, hogy kiléphessen a robotpilóta üzemmódból és az anyálkodásból. A férje - akitől időközben elválni is elfelejtett - azonban egyszercsak újra felbukkan, és szeretne a gyerekekkel tölteni némi időt, mondjuk a nyári szünetből egy hetet. Az egy hétből aztán később több lesz, de már hét nap is elképzelhetetlenül csodásnak tűnik, amikor nem a mindennapi élet apró-cseprő dolgaival kell megküzdenie, hanem önmagával foglalkozhat, és lazíthat. Hóbortos barátnői révén egy teljes makeoverben is részt vehet, amit egyikőjük, Talia divatmagazinja le is dokumentál. A cikkek által igencsak felkapottá válik Amy és a #momspringa is, ahogy elnevezik ezt a bizonyos "anya elszabadul" hetet a  social media felületeken. :) 

A név egyébként az Amishok "rumspringa" kifejezésének átirata. A rumspringa az a szabad időszak a kamasz Amishok életében, amikor szabadjára engedik őket, hogy kipróbáljanak olyasmiket, amik a közösségben tiltottak. Majd eldönthetik, hogy aztán továbbra is a közösség tagjai akarnak-e lenni, vagy nem. 

Amy is fejest ugrik hát mindenféle olyan tevékenységbe, amire egy ideje nem volt lehetősége. Vakrandikat szerveznek neki, átalakítják a ruhatárát, frizuráját, megdesignolják a szemöldökét is. :) Sőt, még egy könyvtáros kongresszuson is részt vesz közben, ahol előadja egy ötletét az olvasás népszerűsítésére a fiatalok körében. Amikor először mérlegelte, hogy mit is kezdjen azzal a potya egy héttel, amiről szó volt a nyári szünet elején, és gyakorlatilag elsőre az jut eszébe, hogy tanulhatna valami újat, és hogy keres továbbképzést, hát felhorkantam. :D Anyám!! Évek óta nem pihentél, de a most adódó potya pihenés egy részét is elkonferenciázod?! Persze a döntés jó volt, a képzésen is találkozik érdekes emberekkel, és tényleg kikapcsoló számára ez a közeg; a könyvtáros projektje is beindulhat, és az egy hét anyaszabi is bőven megnyúlik aztán. 

A gyerekei persze hiányoznak neki, és ahogy belekóstol ebbe a nagy szabadságba, más életbe, hirtelen meg is ijed az egész helyzettől. Na meg a kis flörtnek induló dolog Daniellel nyár elején, kicsit komolyabbnak tetszik, semmint, hogy csak úgy lemondjon róla. Találnak-e majd valami megoldást, úgy, hogy mindkettőjüknek van gyerek is a képben, és hogy más városban élnek? 

Amyt egy vészhelyzet rántja ki aztán dilemmáiból, és a reality check sok mindenre jó lesz, talán helyre is tudják rakni a korábbi kérdéses dolgokat a családdal, és Daniellel is. 

Bár kissé felszínesnek tűnhet talán a makeover és a külsőségek miatt, azért bőven megtelik fontos tartalommal is a kötet, és remekül példázza, mennyire szüksége lenne minden anyának a #momspringákra. Amynek persze különösen, hiszen széltoló férje miatt évek óta egyedül boldogul mindennel, és szinte már nem is tudja, hogy kéne kikapcsolódni. Ez a nyár mindent megváltoztat, és jobbra fordít az életében. A kötet végén a vészhelyzetet éreztem csak egy kissé túlzónak, lehetett volna valami csekélyebb dolog is, ami követeli a figyelmét, nem ennyire életveszélyes krízis, és akkor nem fordul át melodramatikusba a zárás. 

Szerettem a karaktereket, nem egydimenziósak, és elég színes palettát festett belőlük Kelly Harms. A korábbi köteteiben is kedveltem a szereplőit. 

Szórakoztató olvasmány, jó témaválasztás; okosan, humorosan, érzékenyen tálalja az anyaság nehézségeit, a szabadság és felszabadultság varázsát, és az ezzel kapcsolatos bonyolult érzéseket is. 

Jó szívvel ajánlom igazából bárkinek, aki szereti az igényesen megírt, nem kaptafa chick-liteket, amiben nem csak a nyálrománc a fősodor, hanem vannak valódi dilemmák, érzelmek is. Pluszbónusz minden könyvmolynak a könyvtáros-könyves téma a könyvön belül, és persze az olvasásnépszerűsítés. :) 

Dan Brown: The Secret of Secrets

“Social media, Dana thought. The biggest intelligence boon since the Catholic Church invented confession.”

Wow! Ez igazán remek volt, biztos, hogy az év kiemelkedő szórakoztató olvasmányai között fogom emlegetni. Ha Dan Brown, akkor az nekem kell, ez egyértelmű volt, hiába, hogy volt már szerencsém néhány gyengébb könyvéhez is, mindenképp nagy rajongója vagyok, és természetesen szó sem lehetett róla, hogy ezt az új Robert Langdon kötetet kihagyjam. 

A kedvencem tőle továbbra is az Angyalok és démonok (megérdemelne egy újrázást is), a későbbi köteteket és cselekményüket néha picit keverem. A standalone-jai közül szuper élmény volt még a A megtévesztés foka is.

“Einstein had famously declared: Coincidence is God’s way of staying anonymous.”

Dan Brown nagy mestere a különféle izgalmak bonyolításának, miközben sok érdekes és hasznos információt is megoszt az olvasókkal. Ezek gyakran a művészettörténethez, festményekhez, szobrokhoz, szimbólumokhoz köthetőek, de titkos társaságok, mesterséges intelligencia, evolúció, az élet értelme, túlnépesedés, bioterrorizmus is szerepelt már a témái közt. Sokszor vet fel vallási, filozófiai, etikai kérdéseket. Remekül vegyíti a tudományt, a történelmet és a művészeteket, és mindezt thrillerszerű akció-kalandregényekbe ágyazza. Nagyon kíváncsi voltam, vajon a titkok titkával mire utalhat, mit fog boncolgatni ezúttal. 

Először is a helyszín PRÁGA, az isteni Prága, aminek roppantul örültem, mert mondhatni ismerős terepnek érezhettem egy részét, mint annak idején Rómát, Velencét, Firenzét is, ahol szintén megfordultam már. Langdon ezúttal Katherine Solomonnal utazik a cseh fővárosba. Kedvesét, a híres noétikus kutatót (jaj de furcsa ez így magyarul) ugyanis Brigita Gesner felkérte egy előadás megtartására. Katherine nemrég fejezte be, és adta le könyvének kéziratát, amiben igazán meglepő, és új kutatásait, felfedezéseit összegzi, főként az emberi tudattal kapcsolatban. 

“The city of Prague had always felt enchanted to him. It was a moment frozen in time. Having
suffered far less damage than other European cities in World War II, the historical capital of Bohemia enjoyed a dazzling skyline that still sparkled with all its original architecture—a uniquely varied and pristine sampling of Romanesque, Gothic, Baroque, Art Nouveau, and Neoclassical designs. The city’s nickname—Stověžatá—literally meant “with a hundred spires,” although the actual number of spires and steeples in Prague was closer to seven hundred. In the summer, the city occasionally illuminated them with a sea of green floodlights; the awe-inspiring effect was said to have inspired Hollywood’s depiction in The Wizard of Oz of the Emerald City—a mystical destination that, like Prague, was believed to be a place of magical possibilities.”

De mi van, ha ez a tudás valakire veszélyt jelenthet? Mi van, ha elméletek, hitrendszerek dőlnek össze? Mi van, ha valami kiderül, aminek nem lett volna szabad? 

“(...)noetic science is the study of human consciousness. Contrary to what many believe, consciousness research is not a new science—it is, in fact, the oldest science on earth. Since the dawn of history, we have sought answers to the enduring mysteries of the human mind…the nature of consciousness and of the soul. And for centuries, we have explored these questions primarily through…the lens of religion.”

A prágai utazás nyilván nem egy Károly-hídon andalgásban kulminál - hiszen Dan Brownról van szó -, hanem nagyon hamar, már a könyv elején tobzódhatunk bombariadótól kezdve, a folyóba ugró Langdonon át, a gyilkosságig mindenben... Egy rejtélyes, gólem-maskarában járkáló alak is előkerül. Katherine kéziratát hackerek lopják el, maga Katherine pedig eltűnik. Misztikus elemként megjelenik egy furcsa jelenés is, akit Katherine előző éjjel rémálmában látott. De nyugalom, magyarázatot végül, mindenre kapunk, még arra is, ami tényleg kissé elvontnak, túlzónak tűnik. Elképesztően izgalmas jelenetek követik egymást, hajsza indul a gyönyörű városban, és azon kívül is, hiszen a szálak New Yorkba és Londonba is elvezetnek, a titkok nyomában. 

“The world’s new popularity metric. Digital applause.”

Az emberi tudattal kapcsolatos eszmefuttatások, a halálközeli élmények leírása, egységességük különös mivolta, a mortality salience fogalma, a TMT (Terror Management Theory), a non-local consciousness, a sudden savant syndrome és az ESP (extrasensory perception), mind elképesztően érdekesek, ahogy a különféle leírt kísérletek is, a gondolatok, a tudat és a tudattalan tudományos megfigyeléseivel kapcsolatban. A biokémiai részek, a fejtegetések a neurotranszmitterekről is lebilincselőek, és (szerintem) érthetőek is. Remek eszmefuttatások vannak a digitális világról, a mai korról, amiben élünk, és arról, hogy alakul ördögi körré, amit világunkkal teszünk. 

“The worse things get, the worse we behave. And the worse we behave, the worse things get.”

Rendkívül okos könyv, és közben persze megmarad szórakoztató irodalomnak is egy szinten, hiszen izgulhatunk a menekülő Langdonért, az eltűnt Katherine-ért, de ugyanúgy bevonódunk a mellékszereplők sorsának alakulásába is - Michael Harris, Sasha Vesna, Jonas Faukman mind nagyon érdekes karakterek voltak -, és nincs hiány fordulatokban. Vannak kifejezetten hátborzongató részei, és nem csak a szórakoztató, hanem a tudományosan megalapozott elemekben is bőven. Ezzel kapcsolatban mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy a könyv elején bizony ott van feketén-fehéren: 

Saját kép.

Nekem voltak pillanatok, amikor hideg futkosott a tarkómon egyes kísérletektől, a CIA tevékenykedéseitől, és hogy vajon mennyi minden zajlik titokban, akár az emberi tudattal kapcsolatban. Milyen határokat feszegethetnek?

Nehéz ezekről a tudományos érdekességekről írni, mert nem akarok butaságot mondani, ahogy belebonyolódom, illetve egy részét pont a könyv hivatott megismertetni az olvasóval, hogy aztán elképessze helyenként. :) Illetve mivel angolul olvastam, nagyon angolul ül minden a fejemben is, nem könnyű magyarul értekezni róla.

A könyv már magyarul is megjelent, ráadásul két kiadásban is! :) Jó szívvel ajánlom a Dan Brown rajongóknak, és azoknak, akik szeretik a fast-paced akcióregényeket némi extra, okos-töltettel. 

Bár ebben kevesebb a szimbolika, és a kódfejtés, és szinte nem is Langdon a főszereplő, hanem Katherine, attól még izgalmas, elgondolkodtató, olvasmányos, gördülékeny, és imádtam a csavarjait is. Zseniális volt ez a témaválasztás, és ahogy végigvitte. Remélem érkezik még sorozatrész, vagy akár valami más a szerzőtől, és hogy ezúttal nem kell majd ilyen sokat várni rá. :) 

I'm lost for words

Stephanie Butland: The Lost for Words Bookshop

Amikor az elején a férjem poénkodott, hogy "seggfölde" kisasszony könyvét olvasom, még csak kacagtam és legyintettem, és vigyorogtam magamban, Szméagolként dörzsölgetve a kezeimet, mert annyira örültem, hogy egy könyvklubos közös olvasmányunkkal most először talán lépéselőnyben vagyok (máskor rendre én fejezem be késve, vagy utolsóként a könyveket). Aztán jött a feketeleves, amikor belenéztem a magyar verzióba, és hopp, ez meg mi?? Már az egész magyarázatba is bele lehet bonyolódni rendesen, ugyanis seg(g)földe kisasszony könyve állítólag le lett fordítva magyarra, azonban ahogy belelapoztam, láttam, hogy ez a könyv, bizony nem az a könyv... A könyvesboltos sorozat angolul ugyanis így néz ki: 1. rész: The Lost for Words Bookshop (de megjelent csupán Lost for Words címen is), 2. rész: Found in a Bookshop. A magyarul kiadott Butland kötet pedig a Nincs Rá Szó Könyvesbolt címet kapta (az első kötetét), azonban a Found in a Bookshop (a második rész) fordítása. :D :D :D A jó ég tudja Béláim, hogy ez az egész felfordulás kinek az ötlete volt, hogy a másik könyv címén adják ki a sztorit, vagy kinek a szarvas hibája, mert ennyire benézte? Sajnos utóbbit is el tudom képzelni.
Én pedig jól elkezdtem olvasni a "közös" könyvünket, csak sikerült mégsem azt elolvasnom, anyááám. Just my luck. És még csak nem is tetszett.

A sztori Loveday Cardew története, aki magába húzódó személyiség, nehezen nyílik meg az embereknek, a könyvek társaságát jobban kedveli, antikváriumban dolgozik, és vannak sötét titkok a múltjában. Loveday tele van tetoválva kedvenc könyveinek nyitómondataival. A kis könyvesbolt tulajdonképpen az ő menedéke a világ elől. A fejezetekben szép lassan kibontakozik a gyerekkora, előző kapcsolata és különféle traumái. 

Lovedayt egy elvesztett könyv kapcsán összesodorja a sors Nathan Aveburyvel, akivel igazán jól kijönnek egymással. Azonban Loveday nem tud, és nem mer megnyílni teljesen. Közben rejtélyes csomagok jelennek meg egyre-másra Lovedaynél, bennük könyvek, amik régen a szülei könyvtárát alkották... Vajon ki hagyja ott a könyveket, és mi a célja velük? Fenyegetés lenne ez Loveday múltjából? 

Fuhh, hát először is, nem egy könnyed kis cuki könyvesboltos könyvecske ez, ahogy esetleg a borító sugallja, inkább depresszív, komor. A könyves téma maga jó keret, de kevés. Nagyon lassú folyású a regény, és rendkívül érdektelen, sótlan karakterekkel dolgozik. Igen, még a szarkasztikus és "egyedinek" beállított Loveday is totál sótlan. A mellékszereplők is inkább taszítóak (Rob ugye egyértelmű, miért, de számomra Melodie is az volt), Archie-t kivéve. Rengeteg a belső monológ, és ez többnyire a vekengés a semmin. A cselekmény fő mozgatórugója Loveday félelme, hogy jaj, mi lesz, ha kiderül a múltja... Ami igazából nem is az ő sara, hiszen ő gyerek volt, csak elszenvedője, vagy passzív résztvevője bizonyos eseményeknek. Értem én, hogy ezek hagynak nyomokat, persze, de attól még nem az ő szégyene ez az egész. Meg, mint ahogy kiderül, lehet változtatni az anyjával való kapcsolatán is majd. 

Loveday döntései sokszor érthetetlenek voltak számomra, nem tudtam sehogy együtt rezonálni vele, és úgy érzem az ilyen, és ehhez hasonló személyiségeket, vagy a témát már megírták jobb köntösben. Például eszembe jutott, az Abbi Waxman féle The Bookish Life of Nina Hill, ami inkább feelgood könyvesboltos, nem nagy szám az sem, középszer, de jobban tetszett. Aztán, Eleanor Oliphant, a social awkwardness és titkok miatt. Nála sokkal mélyebb és jobb a személyiségfejlődés, és kibontakozás, és abszolút megragadó a szöveg is, nagyon szerettem. És a könyvesboltozások, könyves miliő miatt a Minden, amit megbántam is idekívánkozik, mint jobb a témában. Ebben is történnek változások, aminek nyomán a főszereplő nyit a világ felé, de a stílus gördülékeny, remek, és kerek egész a történet. 

Butland kisasszony könyveinek sorát én nem folytatom, gondolom nem meglepő. :) 

Január 2026

Forrás.

Ha már ilyen rendesen belevágtam az újévbe, ami a posztolási gyakoriságot illeti, miért is ne írhatnék egy januári zárást is rögtön, időben?

Havas, fagyos hónap volt, és bár hosszú, talán most nem végtelen, én nem annyira éreztem annak. A hó miatt azt hiszem valahogy más volt a hangulata az egésznek. 

Könyves szempontból jól indult az év, megvolt valahogy az a lendület, mint tavaly is, és sikerült sokat olvasni, na meg írni is. 

Januárban 8 könyvet fejeztem be, ezek közül 3 volt mese. A mesék közül pedig kettő volt számomra újrázás is, az egyiket ugyanis már olvastam angolul (A Grincs), a másik pedig gyerekkorom egyik nagy kedvence volt; a Mini enciklopédia 4-9 éveseknek. Ez utóbbit egyébként kicsit "kevésnek" éreztem most, több információtartalomra  számítottam, és mintha a korosztály is kissé félhülyén lenne belőve, nem hiszem, hogy ebből bármi is érdekel már egy 6-9 évest is akár. Ovisoknak viszont azért elég jó, és az illusztrációk nagyon szépek, nosztalgikus volt látni az ismerős képeket.  

Az 5 könyv-könyv közül kiemelkedik az Örökölt sors és Dan Brown új könyve, a The Secret os Secrets. Ezekről még nem írtam külön posztot, de mindenképpen fogok. 

Elkezdtem a várólista csökkentős könyvek sorát is, és az elsőt épp ma fejeztem be. Sajnos azonban Butland könyve a hónap legrosszabbja lett. Fogok róla írni. 

Mindenesetre lendületben vagyok a vcs-vel, épp kettő másikat is olvasok a listáról. 

Ami a posztokat illeti, több mint elégedett vagyok, ezzel együtt 7 poszt született januárban, szóval elég sokat sikerült irkálni. Főleg ha hozzávesszük, hogy az éves összegző posztom egyszer (nyilván a legvégén, kész állapotban) teljesen törlődött is... De újra megírtam! :) 

Sikerült posztolni még az elmaradt, decemberi könyvekről is, illetve kitöltöttem az újévi book taget is. 

A Témázást még nem indítottuk újra, de remélem hamarosan jelentkezünk majd egy újabb körrel! 

Ami a beszerzéseket illeti, igen nagy falattal kezdtem januárban, ugyanis megvettem a hatalmas méretű, élfestett Philip Pullman His Dark Materials omnibust. És el kell mondjam, igazából az egész Nita hibája! :D :D Ugyanis ő küldött valamelyik útjáról könyvesbolti képeket, és ez a csodás kötet is ott volt a kezében az egyik fotón. Én meg uccu neki, megrendeltem... :P A kötet tényleg hatalmas, és egy picit élőben túl türkiz az ízlésemnek, de azért nem bántam meg a vételt. :) Ideje lenne valamikor ezt a sorozatot is újrázni. Angolul a harmadik részt még nem is olvastam, csak magyarul. A Libristónak ezúttal külön írtam, hogy bubizzák már be a könyvet, és szerencsére most nem sérült meg. 

Eladni nem sikerült könyveket a hónapban, ez egy ilyen holtidőszak, de a declutter jegyében továbbmentem pár fiókkal, tárolóval, és ennek folyományaként egy mesekönyvtől megszabadultam, ami sajnos szét volt szakadva, nem is tudom minek tettem el... 

Forrás.

Februári könyves terveim között szerepel, hogy írjak a még januárban elolvasott könyvekről, befejezzem a megkezdett két vcs-könyvemet, elolvassak legalább még egyet a listámról, és szeretnék nézni néhány filmet/sorozatrészt is. Januárban megnéztem a Hónővért a netflixen, de szerintem nyomába se ér a könyvnek. Nagyon zavaró, hogy Noelből Julian lett, és hogy úgy néz ki, mint a könyvbéli John... Hedvig remek casting, nagyon eltalált, és néhány jelenet tetszett ugyan, de összességében nem sokat adott az élményhez az adaptáció, sőt. Olvassátok inkább a könyvet!

Szeretnék átnézni és átpakolni néhány könyvet is még, és kicsit ezáltal gyomlálni a várólistámat is.

Remélem februárban is megmarad a lendületem. :))

 A többiek januárja: 

Dóri, 

Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról

Nem tudom miért gondolhattam vajon, hogy ez női szemszögből van megírva!? Pedig ez egy ízig-vérig pasis, apa-nézőpontú, hmm, mi is...? Kisregény? Történetfüzér? Bölcseletek sora? Értekezés a szülői szerepről? Gyermeknevelési tanácsadás svéd stand-up módra? Egy apa tanácsai, gondolatai a fia számára?

Ez mind egyben.  

"Tudd, hogy lehetsz bármi, ami csak szeretnél, de ez közel sem olyan fontos, mint az, hogy lehetsz az is, aki vagy."

Rég olvastam már Backmant. Rég olvastam már humorosat is. Emiatt jólesett, tényleg néha kacagtató volt olvasni Backman személyes élményeit, apaként. Ugyanakkor keserű is volt sokszor a szám íze, mert hát sok benne a valóság. Ez a gyereknevelés valósága, ez a sok rémesen idegesítő dolog és kialvatlanság, és készenlét. Öltöztessük persze humorosba, meg néha szentimentálisba, meg meghatóba, megfontolandóba. Értem, hogy van, akinek ez lélekbalzsam, engem viszont inkább kissé fárasztott a téma. 

"Halál komolyan, nem tudom szavakba foglalni, hogy az ember – ha szülő lesz – mekkora hányadát tölti az életének azzal, hogy kakira vár."

Backman őszintén beszél hibás lépéseiről, rossz döntéseiről, elszólásairól, az élet apró-cseprő dolgairól. Szeretne sok-sok jótanácsot átadni a fiának, de néha kicsit félresiklanak a szavak, túlmagyaráz valamit, nem úgy fogalmaz, hogy az kompatibilis legyen a játszótéri anyukák világnézetével. :) 

"Fogalmad sincs, apa mennyire várja, hogy elég idős legyél ahhoz, hogy megértsd a monetáris rendszert, és adhassak neked ezer koronát, hogy fogd be, és hagyj aludni. Apa nem bírja tovább. Apa azt sem tudja, vajon az óvónőd fel fogja-e hívni a rendőrséget, mert ő megkérdezte, körülbelül hány éves kortól lehet kábítólövedéket alkalmazni a gyereknél. Az emberek Anna Wahlgren-féle babaaltatási módszerről beszélnek, apa pedig könyveket olvas arról, hogy az ausztrál vadászok hogyan kábítják el az édesvízi krokodilokat."

Érzelmekkel teli, de rendesen csapongó élet-kalauz ez, amit a fiának nyújtana Backman. 

A stílus gördülékeny, humoros, de úgy összességében nem lesz annyira maradandó. 

Néhány kedvenc sorom még idemásolom. A majonézest különösen magaménak érzem. :) De ez az előevés is szuper volt, hasznosítható tanács. :D Emlékszem, a második randi után valamikor mondtam a (mostmár)férjemnek, hogy legközelebb együnk is már valamit, mert én ennél éhesebb vagyok, mint hogy elülünk egy bögre tea meg kv felett 4 órát... :D 

"De ha akár egy kicsi is van énbelőlem a te apró testedben, akkor az életed elkövetkező kilencven éve nagyrészt arról fog szólni, hogy éhes vagy."

"Ki is fejlesztettem néhány igazán hatékony étket az előevés céljára. Például az előevős kolbászt. […]

L'Oréal kolbásznak hívom. Mert megérdemlem."

"Ebben az életben két dolog van, ami sosem késő: bocsánatot kérni és még több majonézt hozzáadni."

"Szeretlek, ezt már most leszögezem, de ha megpróbálsz a menetiránnyal szembe menni az IKEA-ban akkor csak magadra számíthatsz."

Marie Pavlenko: Akár egy kismadár

Marie Pavlenko könyve rendkívül nehéz témát próbál feldolgozni ifjúsági regény köntösbe bújtatva. Az Akár egy kismadár főszereplője a 20 éves Abigail, akit nemrég hagyott el a szerelme, Thomas. Abigail, aki az állatorvosi egyetemre készül... Abi, aki elveszíti az egyik karját egy szörnyű autóbalesetben...

Bár természetesen tudtam, hogy mi a könyv témája, mégis elementáris erővel csapott le rám az első pár fejezet, amikor tényleg megtörténik a baleset, premier plánban. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire erőteljesen indul a történet. Nagyon megterhelőnek éreztem először, szorongatott, és együtt szenvedtem Abivel. Utána oldódott persze minden, szépen lassan, apránként. Gyönyörűen bontotta ki a világot számára Pavlenko újra. Rendkívül érzékenyen mutatott be minden nehézséget, az öltözködéstől a konyhai és fürdőszobai teendőkön át az emberek hol szánakozó, hol ijedt, hol megrökönyödött tekintetéig. A lelki és testi fájdalmak sorát is érzékletesen mutatta be. Nem lehet nem együttérezni Abivel. Voltak olyan sorai, mondatai, amikben minden a színtiszta fájdalom és gyötrődés - bárki ráismerhet, akárhány végtaggal vagy anélkül is. Bekezdések, ahol tapintható a szorongás és a magány.

"Lemegy a konyhába, hogy elkészítse a reggelit. Bekapcsolja a rádiót, de nem figyel oda. Odakint félénk napsugár tör át a tejszínű, sűrű ködön.
Az egész környék alszik még.
Nagy, vörös gyapjúsálba burkolózva egy babakocsit toló nő megy el a ház előtt. Egy zöld melegítős férfi fut át szökdécselve az utcán.
Abi a tekintetével követi őket. Csapódik egy ajtó, megzördül egy kuka fedele.
Fél órán keresztül áll az ablakban, de csak egy kapucnis alakot lát, ahogy a metró felé siet."

A baleset nyilván teljesen kiforgatja a sarkaiból Abi világát, és a fogyatékosság miatt kezdetben teljesen sötéten lát mindent. Minden új helyzettől tart, és nem mer elmenni egyedül sehova. Anyukája, Elsa csalogatja ki sokszor a természetbe, a parkba sétálni. Bionikus karját nem szereti, fájdalmai kezdetben még akkorák, hogy a kart is nagyon nehéz lenne hordania. Az esztétikai protézisről pedig tudja, hogy látják, mi az... A karcsonkot nagyon szégyelli, és úgy véli, senkinek sem szabad meglátnia. Nem tudja már magát szeretetreméltónak, szépnek, bármire is jónak gondolni. 

"- Nem akarsz elmenni egy pszichológushoz?
- Nem akarok. Teszek a pszichológusokra. Csak a karomat akarom."

A balesetet követően elköltöztek, hogy minél kevesebbet kelljen magyarázkodni az ismerősöknek a környéken, és minél kevesebb sajnálkozó pillantást kapjon majd Abi. A rehabilitációról Abi tehát már az új otthonukba tér haza. Milli, a húga neheztel rá, mert minden róla szól, és miatta változott meg az ő élete is, a szülei élete pedig szinte megszűnt létezni, már nem járnak össze senkivel, Abiről szól szinte minden, főleg az anyuka, Elsa számára. 

Abi levágatja a haját teljesen rövidre, hogy minél kevesebb gondja legyen azzal is, hiszen félkézzel nem egyszerű. A könyv elején épp a fodrászat után fut össze Auréle-lel, akit még az általános iskolából ismert. 

Hamarosan csomagok érkeznek postán, könyvek egy bizonyos Blaise Cendrars tollából, aki maga is amputált. Abi eleinte a fájdalomcsillapítók ködén át nehezen tud koncentrálni a könyvekre, de tartalmuk mégis magával ragadja őt, és támaszt, vigaszt nyújt. 

Hamarosan kiderül az is, ki a Cendrars-ismeretlen, aki a könyveket küldte. 

A fejezetek előrehaladtával fokozatosan, lassan változnak a dolgok Abi körül; a családtagok, és Auréle remekül segítik a törött szárnyú kismadarat. Laza és kedves francia família képe rajzolódik ki. Van egy hóbortos nagynéni is, Coline, akivel Abinek nagyon szoros a kapcsolata. Coline révén kibővül a család egy kiscicával is, aki szép japán nevet kap: Yoru (este). :) A macska-ajándékozást kifejezetten jó pontnak tartottam, elképesztően sokat tud adni bármilyen bánatos, és egyedül átvészelt nehéz helyzetre, ha van ott az emberrel egy kisállat. ♥

Aztán jöttek a madarak, a parkba tett kirándulások, a hegyi túra... És még több madár. :) Egy tétova próbálkozás, egy bátor lépés, egy morbid vicc... aztán még több fanyar humor, mint jó megküzdési stratégia. :) A természet, és a természettel való kapcsolódás is remek gyógyírnak bizonyult Abi számára, de kellett hozzá némi szerencse is, és sok elfogadó ember, akikkel sikerült körülvennie magát. Végtelenül örültem a "gyógyulásának". 

"Mert úgy éltek, ahogy akartak.
És nemcsak úgy, ahogy tudtak."

Amiből túl sok volt és nem tetszett: kiscicám, kiskecske becenevek (why??), és hogy mindenki megpuszil mindenkit és puszit nyom állandóan. :') A fiatal felnőtt főszereplők pedig néha kicsit koravénnek tűntek, de biztos vannak ilyen nyugdíjas hobbista 20 éves madárlesők is, akik mellesleg szeretnek jógázni. :D 

Kivenném belőle azt a fogkefe-kölcsönadást is... ne már! Miért nem lehetett azt írni, hogy adott neki egy fogkefét?... 

Néhány furcsa mondat és kifejezés is előfordult, de mivel francia az alap, nem mindenre tudtam rátapintani... Mindenesetre az senkinek nem tűnt magyartalannak, hogy "ez lesz a halvány, drága első alkalom?" Vagy hogy egy amputált csonkon már nincsenek varratok, gondolom magát a hegesedést akarta írni, de varrat már mióta nincs benne. 

Ezen kívül a romantikus szál nekem picit egyenetlen volt, de az egész történet maga szép ívű, megrázó, de egyben felemelő és életigenlő is: a kibillent egyensúlyból is újra magunkra lehet találni, és meg lehet lelni, hogy miért érdemes élni. Megható, őszinte, elgondolkodtató regény, ami szerencsére cseppet sem didaktikus. 

Érdemes elolvasni a köszönetnyilvánítást a végén; kiderül a könyv szomorú apropója is, amiből az egész megszületett. 

Újévi Book Tag 2026

Forrás.

Eszembe jutott ez az évkezdő book tag, és gondoltam megint kitöltöm és megígérem, hogy majd évközben pipálgatok benne, aztán ezt jó elfelejtem megtenni. :) Na jó, azért december végén pótoltam az előzőben is az x-eket és pipákat, vagyis hogy mi sikerült, és mi nem, a tervekből. Természetesen ezek csak gondolatok, irányok, nem erőlködöm a teljesítésükön, van elég más dolog, ami keretek közé szorít, az olvasás maradjon csak hobbi. De hobbi-létéhez hozzátartoznak a listák és a pipák is. ;) 

Szóval -bár az összegző posztban is írtam valamennyit erről - lássuk, a kérdéssor alapján miket tervezek: 

Összegzés 2025 - az újraírt poszt

Forrás.

Itt az ideje a 2025-ös év összegzésének. Bár néhány éve már rendszerint akkor írom meg az évösszegzést, amikor mindenki más el is felejtette, ezúttal szomorú indokom is van rá, hogy miért is érkezik ilyen későn a poszt. Az egész megírt bejegyzés, gyakorlatilag az utolsó mondatnál, egyszerűen kitörlődött, elveszett... Próbálkozásaink sajnos nem vezettek semmire, így egyszerűen nincs meg semmi a szövegből, újra kellett írnom. Egy kicsit ki is veszett belőlem a lelkesedés, a mondataimon én érzem, hogy nem ugyanazok sajnos, de nem szeretném lezáratlanul sem hagyni az évet, ha már minden alkalommal írok róla egy hosszú posztot. 

Azért az eredeti állapothoz hasonlóra próbálom megírni, amennyire tudom. És akárhogy is, a január még mindig az év eleje, egész januárban. :')

Lássuk hát milyen is volt 2025 könyves szempontból, és hogy mik a terveim 2026-ra!

Mikki Brammer: Minden, amit megbántam

Nem csak a november, de az év egyik legjobbja is lett Mikki Brammer könyve, a Minden, amit megbántam. Ez őszintén szólva annyira nem lepett meg, mert valahogy eleve jó megérzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban. Valamikor az olvasás közben ráadásul rámtalált az a kis belső meggyőződés is: ez bizony kedvenc is lesz. 

A történetben Clovert ismerjük meg, aki haláldúlaként dolgozik. Ez a foglalkozás nem volt teljesen ismeretlen számomra, Jodi Picoult egyik kötetében is találkoztam már vele. A haláldúla segít elrendezni a haldoklók ügyeit, teljesíti kéréseiket, és támaszt, társaságot nyújt akár a legvégső percekig, elkísérve őket az utolsó útjukra. Akár csak csendben ülve is, de ott van. Segít elfogadni a véget. Furcsának hangozhat, mégis azt hiszem nagyon hasznos lehet, és bár megterhelő foglalkozás, a könyvben Clovernek azért sok pozitívumot is jelent, amit a haldoklóktól "kap". 

Hiro Arikawa: A búcsúzó macska

Hiro Arikawa az év egyik nagy meglepetése lett, Az utazó macska krónikája című regényével. Úgy döntöttem nem várok soká a másik könyvével, amit egyfajta folytatásként tartanak számon, de szigorúan véve mégsem az. A búcsúzó macska ugyanis egy novellás kötet, és bár van két olyan novella az elején, amikben visszatér Hacsi, Nana és Szatoru, a többi történet teljesen másokról szól.

Az első novella Hacsit mutatja be jobban, kvázi egy előzménytörténet. Egyetlen hibája, hogy sajnos valamiért lefordították benne a Hacsit Nyolcra. Érthetetlen, hiszen az első részben is Hacsi volt, illetve annak fényében még érthetetlenebb, hogy Nana viszont maradt Nana. A másik kapcsolódó novellában pedig Szatoru és Nana szerepelnek, egy régi professzorát látogatják meg Szatorunak, tulajdonképpen ez az utazó macska krónikáiba beilleszthető rész, keresik azt, akinél Nana ottmaradhat. 

A többi novellában új szereplők vannak, és persze mindegyik sztoriban van macska, egy vagy több. Bepillantást nyerhettem egy csomó macskás, japán család életébe, és mindenki egészen közel került hozzám, bevonódtam a sorsukba. Imádtam ezeket az életképeket, és az írásmódot is. Szerethető, emberi történeteteket írt Arikawa most is, és mindegyikben jelen van valami kis édesbús, melankolikus hangulat is. Lírája finom, szelíden visszafogott. Nem történnek világmegváltó dolgok egyikben sem, mégis mindben érezni lehet azt a kis varázslatot, amit a cicák képesek az emberek otthonába vinni. Sőt, az egyik novellába még egy kis mágikus realizmus is belefért. A hétköznapiság mellett fontos témákról ad gondolkodnivalót: barátság, kapcsolatok, megbocsátás, szeretet, hűség, gyász. A japán kultúráról is megtudhatunk egy s mást ismét. 

Na meg a macskák! Mennyi remek macskajellemet alkotott Arikawa! Egyedi, szeretetreméltó, macskás macskák mind. Remekül megragadja a macskaviselkedés jellemzőit a szerző, látszik, hogy ismeri őket, és valódi egyéniségeket alkot belőlük. 

A kedvenc részeim voltak a Schrödinger macskája, amiben egy "balfék" férj egy kiscica révén tanulja meg a felelősségvállalást, és hogy hogy lehet jó apa, és jobb férj, és A búcsúzó macska, a címadó novella, amiben nagyon közel kerültek hozzám a családtagok (két- és négylábúak egyaránt). ♥

Szívmelengető, kedves olvasmány, méltó "folytatás" Az utazó macskához. Ami pedig kiemelendő még, hogy a novellák egytől-egyig színvonalasak voltak. Azt hiszem ez a legjobb novelláskötet eddig, amit valaha olvastam. Máskor ugyanis novellagyűjteményeknél borítékolhatóan az a konklúzió, hogy voltak nagyon jók, voltak nagyon rosszak, és emiatt közepes élménnyé lehet csak minősíteni az olvasást. Arikawánál abszolút nem így volt. 

Megérte elolvasni. ♥

Más kiadások.

Felfigyeltem rá, hogy van a szerzőnek még egy könyve, ami angolra le lett fordítva: The Passengers on the Hankyu Line. Szeretném ezt is elolvasni. :) 

Fordítási kukacoskodás: 

 A fordítót azért megbúbolnám egy cseppet, nem csak Hacsi miatt, hanem a lábjegyzetek miatt is... "Kár sírni a kiömlött tej felett" mint magyar megfelelő?... A Role Playing helyett meg sikerült Roll Playinget írni. És "zsírszedő papír"?!