Csepella Olivér: Nyugat + zombik
Amikor hosszú évekkel ezelőtt először gyűrűzött be a zombi-had az irodalomba, és nem csak önálló kötetek által hódította a borzongani vágyó közönséget egy lehetséges apokalipszis rémképével, hanem különféle szépirodalmi alkotásokat is megfertőzött, úgy gondoltam, ennél nem létezhet kapitálisabb baromság. Gondoljunk csak a
Büszkeség és balítélet meg a zombikra. Azóta sok minden változott, és nyitottam a zombis könyvek felé
(World War Z, Kiéhezettek, Feed). Egy zombikkal kevert, klasszikus alakokkal dolgozó képregény a 10 évvel ezelőtti énem számára valami olyasmi lett volna, amit élből elutasítok. Mostanában azonban jobban élvezem a furcsa kombinációkat, talán nyitottabb is lettem, és ki tudja miért, de éreztem, hogy nekem ez tetszeni fog. Habár vegyes vélemények érkeztek róla, és sokat kellett várni a megjelenésére, mégis tudtam, hogy a polcomon a helye. :)
A kötet
érdekessége, hogy közösségi finanszírozásból jöhetett létre, csak némileg csúszott a szerző a határidővel (dehát ez olyan "magyarosan" megszokott, nem? :D).
"- Tessék, jegyajándék.
- Köszönöm, nem hiszek a fegyverekben.
- Pedig léteznek"
A Nyugatosok nagyjai a történetben összegyűlnek a New York kávézóban, hogy megünnepeljék Babits születésnapját. Ady, Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád és Babits ötösfogatához később csatlakozik Móricz Zsigmond és Csáth Géza is. Amikor este elszabadul a pokol, és a kávéház vendégei vérszomjas, a Nyugatosok vérét követelő zombihordává változik, Kata, a pincérnő siet még a bagázs segítségére. Babits mély érzelmekkel viseltetik a hölgy iránt, és az est folyamán a veszélyes helyzet és a halál szele közelebb is legyinti őket egymáshoz.
"BABITS: Kata! Én… Én… szeretem magát!
KATA: Akkor tegeződjünk!"
Rendkívül szórakoztató a stílus, sziporkákkal, utalásokkal, frappáns beszólásokkal és idézetek ferdítésével van tele, és ezek nagy részéhez nem is kell akkora nagy irodalmi háttértudás, de nyilván ahhoz, hogy mindent észrevegyen az ember, ismerni kell a szerzőket és műveiket.
Három kedvenc poénom lett, de természetesen magasan a legjobb a Csinszkás pár kocka. :D
 |
| Forrás. A képek kattintásra megnőnek. |
De szakadtam a röhögéstől akkor is, amikor Karinthy felkiáltott a zombisereget pusztítva: "Így irtok én!", és később a "Szabad-e sírni a kárpitok alatt?". :"D
"- Hoztál valami jó piát?
- Nincs nálam, csak ópiát."
Látszik, hogy Csepella Olivér szívét-lelkét beleadta a párbeszédekbe, poénokba, rímekbe, az alakok kidolgozásába, és abba, hogy kinek mit adjon a szájába. A hangeffekteket külön szeretném még kiemelni, tetszett, hogy mennyire nem szokványosak voltak: bemm, csukk, tüss, bumm-piű. :D
"- Kezdjen mesélni, még mielőtt elsül a puskám. Apuskám."
A cselekménybe belevegyül egy misztikus szál is egy ősi magyar táltossal, és némi időutazással megfűszerezve. A fejezetek közt kapunk bepillantást ebbe a történetrészbe, és a végére nagyjából kikristályosodik, hogy mi köze is van a zombitámadáshoz. Szerintem a sámánozásból lehetett volna kevesebb is, vagy valami kisebb jelentőséggel bíró dolog, mert kicsit nagy falatnak bizonyult mindezt összehozni. Összességében rövidíteni is lehetett volna, és akkor talán nem fullad ki. Mert én is azt éreztem, amit a többség is kifogásolt a könyvvel kapcsolatban: az eleje pörög, teli van eredetiséggel és jó ötletekkel, és látszik, hogy átgondolt, de aztán az akciójelenetek kerülnek előtérbe, túlzsúfolttá válnak a képek, kevesebb a verbális kommunikáció, nincsenek olyan jó jelenetek, kaotikus lesz az egész. Néhol nehéz értelmezni is, mi történik épp a csata hevében, kihez tartozik egy szövegbuborék, de ennél zavaróbb az, hogy szétesik a történet is, mintha csak a feléig lett volna jól átgondolva és kidolgozva, elveszik a struktúra. A táltossal kapcsolatos misztikus dolgok szerintem itt válnak túl nagy falattá. Ezeket a részeket vendégrajzoló készítette, ahogy néhány másik képet is, ezáltal jól elkülönül az álombeli szál és a Nyugatosok jelenében játszódó. A rajzolás nekem egyébként bejött, a vendégrajzolók közül jócskán kiemelkedik Csepella Olivér stílusa, és szerintem szuper ez a sárga-fekete-fehér kombináció, és a játék azzal, hogy milyen hátteret kapnak az élők, és milyet az élőhalottak. :) A Nyugatosok figuráinak arca részletes, jellemző és kifejező lett. Jó színek, találó rajzok, és kézbevaló, kényelmes kötés. :)
(Az viszont sajnálatos, hogy ennyi év munka után, és egy viszonylag kevés szöveget tartalmazó könyvben, hogy maradhatott benne ennyi typo.)
"A ZOMBI-HORROR ZSÁNERÉBEN JÁRTAS OLVASÓ BIZONYÁRA MEGISMERI AZ OLYAN, ÚJRA ÉS ÚJRA ELHANGZÓ MONDATOKAT, MELYEKET BALSORS ÉS HALÁL KÖVET. ILYEN MONDAT PÉLDÁUL, HOGY:
Ketté válunk. [Babits]"
A történet és a cselekmény lebonyolítása, maga a "rendezés" emlékeztetett az Alkonyattól pirkadatig című filmre.
Értékelés: 10/8 Kicsit vajszívűen felpontoztam, de hát lehet erre kevesebbet adni, ha hibáitól eltekintve annyit, de annyit nevettem rajta hangosan?! :) Előre VadNyugat! :D
Örömmel vennék kézbe mást is a szerzőtől, akár egy egész sorozat készülhetne az irodalom nagy alakjaival újszerű helyzetekben, nem akkora szentségtörés ez. :)
