2020. augusztus 3., hétfő

Briliáns barátnőm 2. évad

Egy kis megszakítással - közbeszólt a nagy érdeklődésem a Pullman-sorozat iránt -, de végre folytattam a Briliáns barátnőm sorozatot, és megnéztem a második évadot. A Nápolyi regényekből készült filmsorozat első évadáról >itt< áradoztam. 

Követik az évadok a köteteket, teljesen megfeleltethető volt tehát Az új név történetének ez a következő 8 rész. 

Szerencsére nem változott semmi a már eddig is dicsért sarokpontok közül: tökéletesen könyvhű továbbra is a sorozat: ugyanazokat a képeket és párbeszédeket láthatjuk és hallhatjuk megelevenedni, amiket Ferrante olyan boszorkányos ügyességgel megírt. 

2020. augusztus 1., szombat

Magyarázom a júliusom...

Forrás.
...mert bizony most van mit! ;) De elöljáróban azért elmondom, nem érzem magam rosszul ettől a kiemelkedően sok beszerzéstől, ami erre a hónapra jutott, sőt! Egyrészt nem a számok számítanak, másrészt pedig nagy örömet okozott ez a kupac könyvecske. :)

A július viharos gyorsasággal elszelelt, de ezt már szinte le sem merem írni, mert minden hónap ilyen, szaladnak egymás után, kettőt pislogunk és már augusztus közepe lesz... Várom a gatyarohasztó meleg végét, meg a frissítő esőket. Kedvenc időszakom az esti szellőztetés lett mostanában... :) 
De lássuk inkább, milyen volt a hónap könyves szempontból.

Júliusban 18 könyvvel bővült a könyvtáram, íme ők azok: 

- Antoinette May: Pilátus felesége - Heloise ajánlására :)
- Antoine Laurain: Az elnök kalapja - mert A piros notesz nemrég kedvencem lett a szerzőtől, és a Liránál ráadásul hőség akcióban volt. 
- Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája - Sister ajánlására, és szintén hőség akciós volt. :) 
- Guus Kuijer: Minden dolgok könyve - Nikkincstől, már régóta vadásztam ezt a Poketet, kölcsönben olvastam csak, kedvenc lett, a polcomon szerettem volna tudni. 
- Georges Simenon: Maigret Vichyben, A Víg Malom táncosnője, A szökevény, A Majestic pincéi, A költözködés/A macska, A furnes-i polgármester, Maigret pipája, Maigret szórakozik, Maigret és a szombati kliens, A sárga kutya, Maigret albérletben, Maigret revolvere, Maigret és a becsületes emberek, Az eljegyzés - részben molyról vásároltam őket, részben egy antikvárban leltem rá pár hiányzó darabra.
Íme a szerzemények! Saját kép.

A Simenon bővítés remekül sikerült, rengeteg hiányzó kötet lett meg most egyszerre, lassan új polcot kell nyissak nekik. :) Legutóbb 2018. augusztusában volt ilyen elvetemült gyűjtemény-bővítésem, amikor a Parkos kiadásokból szereztem be egyszerre 21 db-ot. A Maigret Vichyben című kötetnek különösen örülök, ezt régóta kerestem már, nem fogom sokat váratni. Ráadásul jutányos áron jutottam hozzá mindhez, 500-600 Ft-okért, egy-két kivétellel. A Pilátus feleségét szintén használtan vettem meg.
A Líra hőség akciójában azért próbáltam önmegtartóztató lenni, és két vágyott könyvet szereztem csak be. A Poketet meg alig sikerült megszerezni, nem volt az automatában, amikor oda jutottam...  Köszi Niki, még egyszer! ♥
Így jött össze hát ez a kellemes kis kupac.

Saját kép.

Ami az olvasásokat illeti, 6 könyvet fejeztem be júliusban: három krimit, egy déli regényt, egy önéletrajzot, és egy újabb, második világháborús történetet, szóval elég vegyes a paletta. Ezek közül kettő egyébként várólista csökkentős könyv volt, szóval pipálgatom szépen tovább a listát a 12-es teljesítés után is. ;)
Kicsit többet filmeztem ebben a hónapban; megnéztem végre a Pullman könyvekből készült filmsorozat, a His Dark Materials első évadát, és befejeztem a Briliáns barátnőm második évadát is. Utóbbiról még nem írtam, de nemsokára fogok. :)

Júliusban lett 11 éves a blog, és nem direkt, de pont 11 bejegyzés született összesen. :) Köztük volt egy jó kis témázás, a könyves és egyéb témájú posztokkal kapcsolatban, és összegeztem az első félévet is a szokásos book tag segítségével. 

Augusztusban kicsit a fantasy felé kacsintok majd, két megkezdett olvasmányom is van a témában, és olvasni fogom a Qualitylandet is hamarosan. Ezen kívül majd a nyári terves listáról válogatok leginkább.

A többiek júliusa:

Dóri, Nita, Amadea (júni+júli), Sister,


2020. július 29., szerda

Két Miss Marple

A két Maigret mintájára most egymás után két Miss Marple kötetet olvastam el, és jólesett az Agatha Christie-zés, örülök, hogy idén kicsit visszatértem hozzá. Bár rengeteget olvastam tőle korábban, még mindig várnak rám olvasatlanok az életműből - arról nem is beszélve, hogy újrázni is lehetne néhány kedvenc darabot (a Nyaraló gyilkosokat pl. nagyon szerettem, de már nem is nagyon emlékszem rá).

A kristálytükör meghasadt



"Arthur Badcock a szokásosnál is jobban hasonlított egy megrágott madzaghoz." 

Rettentő régen olvastam már Miss Marple-ös Agatha Christie-t, és tulajdonképpen teljesen elfelejtettem, milyen is az öreglány. :) Valahogy Poirot-val összevetve, mindig kevésbé hívogató, de most az olvasás után azt kell mondjam, méltánytalanul jön elő ez az előítélet. Miss Marple köré is éppolyan izgalmas bűnügyet lehet kanyarítani, csak persze picit más a hangulat, és a módszerek. Egyedül az volt furcsa, hogy Jane Marple ebben (már?) mennyire idős tényleg, meg hogy alig aktívkodik, szinte otthonához van láncolva Haydock doktor meg az elviselhetetlenül jótétlélek Miss Knight által... Valahogy lehetne szegény Miss Marple egy fokkal kevésbé nyanyás. 

"(...) Mégis, tapasztalataim szerint  a nagyhangú nőszemélyeket ritkán teszik el láb alól. Fogalmam sincs miért. Ha jobban belegondol az ember, igazán kár."

A sztori remek, érdekes, mozgalmas, kellemesen ötvözi a színészek tragédiákkal teli, botrányos pletykáktól és exférjektől hemzsegő világát a St. Mary Mead-i szolid, vidéki idillel. Egy koktélos mérgezés a főszereplő, és egy meghökkent, megkövült arckifejezés... ez a viszonylag kevés információ szolgál kiindulási alapként, úgy, hogy ráadásul nem is maga Miss Marple volt ott azon a bizonyos fogadáson, hanem egy ismerőse.  Nehezített terep, látszólag jelentéktelen részletek, egy minden lében kanál titkárnő, és aztán még néhány váratlan haláleset. ;) 
Félig-meddig rájöttem a megoldásra, de csak nagyon a végén, olvasás közben inkább csak azt vettem észre, mire is kéne figyelni, nem hagytam magam elterelni. Kellő mennyiségű a hulla, bár úgy érzem nem teljesen lett mindegyik gyilkosság megmagyarázva, és picit nyitott a vége.





4.50 from Paddington


Ez talán a legrégebben vásárolt AC-jeim egyike, nagyon sokat várt az olvasásra, pedig már elsőre felkeltette a figyelmem, és be is égett a memóriámba a fülszöveg, miszerint egy olyan gyilkosság szemtanúja lesz valaki, amit egy vonatról lát meg egy másik vonaton. 
A fojtogatás után azonban nem marad holttest semelyik vonaton, nincs hír eltűnt személyről, és senki más nem jelenti az ügyet... A szemtanú, Mrs McGillycuddy (micsoda név!), Miss Marple egyik kedves barátnője, és Jane Marple természetesen nem hagyja, nem hagyhatja felderítetlenül a rejtélyt. Vonatozni indul, és rájön hogy a szálak hova vezetnek - csak sokáig nem biztos, hogy pontosan hogyan, és vajon ki lehetett az áldozat? Mi a motiváció?

Nem a vonatok lesznek igazából a fő helyszín, hanem egy nagy és régi ház, Rutherford Hall, és egy sokszereplős család, Crackenthorpe-ék. Miss Marple ide helyezi el segítőjét, a fantasztikus Lucy Eyelesbarrow-t aki tényleg egy szuper szereplő, szeretném én is igénybe venni a szolgálatait minimum két hétre. :) Mindent rendben tart a család körül, főz, mos, beteget ápol, ha kell, és közben persze nyitva tartja a szemét és a fülét. Hébe-hóba meg egy szarkofágot is kinyit. ;) És bezsebel jónéhány házassági ajánlatot útközben. :)
Természetesen nem a vonatos hulla marad az egyetlen áldozat, a regény végéig szaporodnak a gyilkosságok, és egyre kevesebb részre oszlik a Crackenthorpe örökség...


"Madame Joilet was a brisk business-like Frenchwoman with a shrewd eye, a small mustache, and a good deal of adipose tissue."

A leleplezés maga, a felismeréses jelenettel a végén, egy hangyányit erőltetett volt, de persze nem jöttem rá a megoldásra, a krimi királynője félrevezetett... :)

Kicsit figyelmetlen voltam, pont fordított sorrendben kellett volna kézbe vegyem a két Marple sztorit, mert ez időben megelőzi A kristálytükröt. Nem mintha ennek igazából jelentősége lenne - legalább egy picit frissebb, fittebb, kóricáló és vonatozgató Miss Marple-t kaptam aki nem teljesen a háza rabja.



Érdekes szavak, kifejezések:
- high-falutin: dagályos, fellengzős, cikornyás
- turbot: rombuszhal ! :D
- antimacassar: karosszékvédő kézimunka (wtf... )
- capital punishment: halálbüntetés

2020. július 28., kedd

Heather Webber: Midnight at the Blackbird Café - avagy csipetnyi mágia a pitében


Wicklow, Alabama. Egy családi kávézó, némi mágiával megspékelve. Madarak, amik csak éjfél és hajnali egy közt dalolnak. Pite, amit ha megeszel, üzenetet kapsz egy szerettedtől a túlvilágról, álmodban... Kisvárosias mindenki-mindenkit-ismer hangulat, és néhány régi családi titok, amikre előbb, vagy utóbb óhatatlanul fény derül. Megbocsátás, barátság, szerelem.

Ez egy elronthatatlan recept, és az igazi vonzerejét mindig a déli helyszín utánozhatatlan atmoszférája adja. Kellemes regény volt, amit a mágikus realizmus elemei, a kedves mellékszereplők közössége, és nem utolsósorban a csodaszép borító dobtak fel. :)

A történet főszereplője Anna Kate Callow, aki nagymamája temetése, és Granny Zee végakarata miatt tér vissza Wicklow-ba. Zee végrendelete értelmében ott kell töltenie bizonyos időt, és vezetnie kell a kis kávézót is, a Blackbird Cafét 60 napig, hogy hozzájuthasson örökségéhez. Anna Kate már mindent elrendezett, hogy a nyár végén továbblépjen, és elkezdje az orvosi egyetemet Massachusettsben, ezzel beteljesítve édesanyja kívánságát... A kisvárosi étteremvezetés csak egy kis mellékes kitérőnek tűnik, mielőtt visszatérhet majd az élete az előre kijelölt csapásvonalra... Azonban az idő előrehaladtával egyre több mindenkivel megismerkedik, egyre több szál köti a kávézóhoz és az emberekhez is, akiknek egy része a rokonsága is, csak valahol, valami egyszer elszakadt köztük... Anna Kate próbál távolságot tartani a Lindenektől, de aztán győz a kíváncsiság, az emberség, és az igény arra, hogy kiderítsék, mi is történt a múltban, hogy is történt az a bizonyos baleset, és hogy szépen el is boronálják mindezt, ha lehet.

Kényelmes volt belehelyezkedni ebbe a történetbe, és bár egy kicsit kiszámítható volt, és amolyan "édes kis semmiség", élveztem olvasni, mert jó stílusú, és mesélő jellegű volt. A szereplők iránt szimpátiát ébresztett, a madarak és piték titka iránt pedig kíváncsiságot. Ez utóbbi részt jobban is ki lehetett volna aknázni, valamivel több varázst belevinni, esetleg a varázslatnak picit több szerepet adni. A vonzerején mindenesetre mit sem csökkentett, hogy nem volt olyan kiemelkedő története - Anna Kate és a körülötte lévők sorsát így is érdekes volt végigkövetni. Részletgazdag és hangulatos regény, sok apró szívmelengető elemmel.
Kedvenceim voltak Mr. Cat, a szürke macska, a Wicklow póló szlogenek, Ollie és a cuki köszönései (hi-hi!) és a "Harry Potter szoba" a sok-sok gyümölccsel.

Lényegtelen apróság, de a neveket is szerettem benne nagyon, valahogy olyan kis dallamosak voltak: Seelie Earl Linden, Natalie Linden Walker, Anna Kate Callow, na meg persze Gideon... :)

Tökéletes könnyed nyári, feelgood olvasmány, amiben nincs túltolva a romantika. Szuper kis Netflixes sorozatot lehetne belőle rittyenteni. :)



2020. július 27., hétfő

Mindent a posztolásról - könyves vs. egyéb posztok

Forrás.
A Témázunkba ezúttal arról posztolunk, hogy miről posztolunk! ;) Az ehavi kiválasztott ugyanis a Könyves posztok vs. egyéb posztok - mit szeretünk írni, mit szeretnek olvasni elnevezésű téma lett. Néha érintőlegesen előkerül ez a téma, és olyankor szinte minden könyvesblogger egyetért abban, hogy hát igen, az összegző, havi zárásos, új megjelenésekről szóló, gyakran "töltelékposztként" is emlegetett posztok inkább vonzzák az olvasóközönséget, mint maguk a könyves bejegyzések. Ez egy érdekes paradoxon, hiszen mint könyvkedvelőket, a könyves írásoknak "kellene" jobban érdekelni mindenkit. Amióta a könyvesblogolás hajdanán felívelt (aztán le?), azóta rengeteg minden történt; új platformok alakultak, felvirágzott a mikroblogolás, a saját képek megosztására ott az instagram, amit szintén gyakran mikroblognak használnak, jöttek a clickbait címek és az egyre rövidebb cikkecskék virágkora. Hódít a könnyen fogyasztható tartalom (?). Nekem is van instagramom, de a blogot biztos nem váltaná ki számomra, sőt, bevallom, igazából én tényleg képnézegetésre használom, nekem fura az, hogy ott olvasgassak - ritkán olvasom el a szöveget is a képhez (néhány kivétel van persze), mármint azon az egy-két szón-mondaton túl, amit rögtön látni. Ez mondjuk érdekes lehet annak, aki a like-ok számából olvasók számára is következtet; szerintem inkább többségben van az olyan felületes insta-nézegető, mint én. Nemrég valakit megleptem ezzel az infóval, hogy hát láttam a képet igen, de hogy alatta az írásban volt is valami érdemleges, hát oké... Ebből a szempontból  nem biztos, hogy jó ott vezetni mikroblogot. 

A blogolást volt már, hogy halott műfajnak kiáltották ki, de az, hogy leáldozott a blogposztoknak, hosszabb írásokra nem kíváncsiak az emberek, szerintem így kategorikusan nem igaz. Ezt leírni azután, hogy instaposztokat nem olvasok, hülyén hangzik, de számomra nagyon más a két felület, és máshogy is használom. Az, hogy az emberek kevesebbet, rövidebbeket olvasnak, valahol igaz, de az "embereket" ha úgy tényleg egy nagy kalap alá vesszük, akkor lássuk be azért tele lesz a kalap idiótákkal meg funkcionális analfabétákkal. Az átlagember szövegértési képessége a béka sejhaja alatt van, meg kb. az igényességük is. Szóval ne is ebben gondolkodjunk, mert a különféle clickbait címek és borzasztó rövid, borzasztó színvonaltalan cikkek, amit valaki még újságírásnak nevez a neten, nem olyanok, mint a könyvesblogok posztjai, és nem ugyanaz az olvasóközönség sem. 
Szerintem nem kell temetni a blogolást, nem halódik, és akik írnak - bár tudják, hogy a könnyen fogyasztható tartalmakra könnyebben akad több olvasó -, azokat szerintem nem ez irányítja. A könyvesblog még mindig elsősorban önkifejezés, játszótér.  
Forrás.

A statisztikán mindig látni, hogy egy sima könyves poszt, hacsak nem a legújabb hype-olt sikerkönyv az, vagy egy botránykönyv, és pláne ha valami régebbi, vagy rétegműfaj, akkor harmadannyi kattintást kap, mint egy nyári olvasmányterves lista, egy book tag, vagy egy havi zárás. De ugyanígy a témázós, tematikus posztok is népszerűek, ami viszont szuper. És több szempontból is lehet vizsgálni ennek miértjeit. Ha közelebbről megnézzük, egyáltalán nem csak a rövidségről, könnyebben fogyaszthatóságról szól ez a különbség. Az is szerepet játszik, hogy a könyves tartalmaknál válogatósabb az ember, hogy miről olvas el posztot: ha el szeretné még olvasni ő is a könyvet, akkor nem akarja, hogy előre befolyásolja bármi a véleményét, és pláne nem akar spoilerbe futni, ha pedig nem akarja olvasni a könyvet, nos, akkor sokszor nem is érdekli mit írtak róla, és ez teljesen érthető. Bár lehet annyira jó stílusa valakinek, hogy még a minket nem érdeklő könyvről is elolvassuk minden sorát, azért szerintem nem ez a jellemző. Akkor se biztos, hogy elolvasunk egy könyvértékelést, ha a mi értékelésünkkel ellentétes gondolatokat tartalmaz: egy gyűlölt könyvről nem szívesen nézel rajongó posztot, egy szívcsücsökről egy fröcsögést. Ha mégis győz a kíváncsiság, akkor persze igen, és megismerkedünk a másik oldal érveivel. ;) 
Amit pedig ritkán veszünk figyelembe, de szerintem fontos, hogy a nem-könyves posztok azok, ahol mindig van személyes rész, személyes aspektus, és igazából az egy pozitív feedback, ha jobban érdeklődnek az emberek ezek iránt, és nem csak arról olvasnának, hogy hogy tetszett egy könyv, hanem hogy magadról mit közölsz, milyen kis morzsákat hagysz ott, amitől szimpatikusabb leszel/lehetsz. (Ebben is persze át lehet esni a ló túloldalára.)
Szerintem mások blogján is keressük azokat a dolgokat, amitől jobban kötődünk, a stíluson, műfajokon, témákon kívül. 
Forrás.
Viszonylag sok blogot követek, azt hiszem, persze én sem olvasok végig mindig mindent, de vannak többen is, akiknél a legtöbb poszt érdekel, amit kiraknak, ahol több az, amit elolvasok, mint amit nem. Gyakran gyűjtögetem tabokon megnyitva ezeket az elolvasandókat, ezért előfordul, hogy én leszek a "kései kommentelő"... :D 

Az, hogy miről szeretek írni, meg hogy melyik posztokat szeretem jobban írni, nagyon változó. Nem mondhatom azt, hogy a könyves, vagy a nem-könyves posztok közül az egyik típust jobban kedvelem összeállítani, mert mindegyik annyira más. Függ magától a könyvélménytől is, hogy hogyan sikerül írni róla, könnyen jönnek-e a mondatok, át tud-e az ember valamit vinni a stílusból a saját posztjába is. És ez sem mindig csupán attól függ, hogy tetszett-e a regény, mert egy olyan könyvről, ami igazán elvarázsolt sem mindig egyszerű átadni a rajongást, a bűvöletet, amibe visz. Ugyanígy néha nehéz megfogalmazni azt is, miért volt valami nagyon középszerű és meh. Aztán meg ott van az a fránya ihlet is, ami kell az íráshoz, és nem mindig jön csettintésre.
Ami nagyon tetszett, arról szeretek áradozni, és ami nagyon nem tetszett, arról is szeretem megírni a paprikás posztot. :D A  töltelékposztoknál pedig élvezem, hogy könnyebben, gyorsabban, gyakorlatilag "ihlettelenül" is össze lehet rakni, és kielégíteni vele a saját kis blogolási-posztolási vágyamat, ha éppen nem tudok összehozni értelmes mondatokat az aktuálisan befejezett olvasmányról. 

Azon nem izgatom magam, hogy milyen gyakran sikerül írni, vagy hogy tényleg mindenről írtam-e, bár az olvasmányaim 90%-áról mindig születik poszt, ez nem görcsös akarás, hanem szimpla blogolási vágy eredménye. :) Néha megnézem, hogy mikor volt utoljára tag, vagy poszt az új megjelenésekről, de nem osztom be előre a posztolnivalókat, kiporciózva. A rovatok kicsit kivesztek a blogokról, pedig amúgy jó ötlet, de én úgy érzem, arra nincs időm, ötletem, vagy kapacitásom, hogy rovatoljak is bizonyos megszabott időközönként valamiről (miről?), elég a témázás is, ami ugye havi rendszerességű. :) Másoknál se azt figyelem, milyen rendszerességgel ír valamiről, mindig az adott írás érdekel (vagy nem), és az se baj, ha ritkán van poszt, szerintem annyi minden más van az ember életében, hogy örül, ha amúgy tudja követni azoknak a cikkeit, akiket szeret olvasni. :) 

Forrás.


És ti mit gondoltok magáról a posztolásról, a poszttípusokról? Mit olvastok szívesen? Ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is a témához, és írjátok meg, milyen bejegyzéseket írtok szívesen, vagy miről olvastok szívesen a blogokon. :) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek poszt-posztjai: ;D


Utóvéd (később csatlakozók):


2020. július 21., kedd

Philip Pullman: His Dark Materials - 1. évad

Már valamikor 2015-ben felröppent a hír, hogy Philip Pullman méltán népszerű trilógiájából filmsorozatot fognak készíteni. Az Úr sötét anyagai - His Dark Materials első részéből 2007-ben készült már egy film, Az arany íránytű címmel, aminek azonban nem volt olyan jó a fogadtatása, hogy folytassák is a dolgot. A Nicole Kidman és Daniel Craig nevével fémjelzett film nem hozta a várt sikert. Most azonban, a sorozatok virágkorukat élik, népszerűek az HBO, a BBC, a Netflix produkciói, mindenki szereti, ha valamit nem egy 2,5 órás adaptációba préselnek össze, hanem szépen kibontanak mondjuk 8x1 órában, és mindezt ráadásul otthonról élvezhetjük. :)

2020. július 18., szombat

Csernus Imre: A harcos

Frissiben megvettem ugyan két éve, de csak most olvastam el nemrég Csernus Imre önéletrajzi írását, A harcost. Összességében rá kellett döbbenjek, hogy elég keveset tudtam a családi- és magánéletéről a dokinak, így számomra sok új információ volt benne. De igazat ír az előszóban, hogy nem tud kibújni a bőréből, és a kötet nagy részében "előadást tart", az emberi természetet elemzi, nem elsősorban csak önmagáról és az életútjáról beszél. 

Érdekes volt olvasni a szüleiről, nagyszüleiről, gyökereiről, házasságairól, párkapcsolati kudarcairól, az egyetemi éveiről, a feketekereskedelemről, amibe belebonyolódott még a drog előtt, és a katonaszökevénységről is... Szó esik a tv-műsorról, amivel hírhedtté vált, és arról is, annak hogy szakadt vége. A Viasatos időszaknál kiderül, hogy az a bunkó-üvöltözős Csernus figura, még számára is kissé ijesztőnek, félelmetesnek tűnt gesztusaival, hadonászásával, amikor visszanézte az adásokat. Valamint az is, hogy ezt az egészet, amit ott művelt, szépen, szakszóval úgy nevezik: ingerelárasztásos kognitív terápia. :D Nagyon bejön, legközelebb, ha valaki panaszkodna, hogy leordítom a fejét, akkor csak benyögöm majd: dehát ez ingerelárasztásos terápia! ;) 

Egy cseppet önismétlő, úgy értve, hogy a könyvön belül is van, hogy nagyon röviden elsztorizza ugyanazt másodjára is, és úgy is, hogy alapjáraton már fel tudom sorolni a kulcsszavakat, amikből összeállnak a bekezdései: felelősség vállalása, megalkuvás, önbecsapás, hazudok magamnak, belső béke elérése, fájdalmas dolgok megélése és kimondása, felnőttnek lenni, szülőkről való leválás, egyedül kb. a sok "hölgyek-urak" hiányzott, ami az előadások mondatait lépten-nyomon megtöri élőben. Szóval egy picit azt üzenném: Imre, újulj meg, mert már egy ideje ugyanazt mondod! Persze ugyanakkor azt is üzenem: köszönöm, hogy ilyen jól összefoglalod, mi a nagy baj a sok búvalbaszott, tudattalanul vegetáló, önámító emberrel, és hogy hogyan lehetne (!) szebben, jobban, békésebben élni - ez utóbbihoz külön remek hátteret festett a könyv vége a noszvaji birtokkal, a természetközelséggel, a borral és kávékkal. Elmesélte a kezdeteket, a kudarcokat, a harcokat, a dilit és a rossz döntéseket is, de ugyanúgy a révbe érést is.

Ami a többihez képest új volt, hogy a kiégésről is volt több bekezdés, elmesélte nála hogyan is következett be ez az egész, miért döntött úgy, hogy abbahagyja a rendelést. 

A magyar mentalitásról keményen, de rendkívül éleslátóan fogalmaz meg igazságokat, több ízben is. Leírja, hogy milyen merev a magyarok személyiségszerkezete, mennyire tartanak az újtól, és emiatt mennyire rutin az, hogy a megszokott tűnik helyénvalónak ("dehát így szoktuk", szerintem annyira ismerős...). Valamint, hogy mennyire a rosszindulat, az irigység, a keresztbe tevés jellemző ránk, és hogy mennyire elképesztő mértékben uralkodnak az öntudatlan, élek bele a nagyvilágba állapotok.  

"Ma Magyarországon az emberek öntudatlan életet élnek, öntudatlanul oldanak meg, vagy nem oldanak meg konfliktusokat, öntudatlanul nevelik a gyermekeiket." 

A barátokról, és a barátoktól kapott tanácsokról is volt egy remek útravaló, ami szerint egy barát "Annak alapján fog véleményt formálni, amennyire ő sem tudja megoldani saját, hasonló helyzetét." Tehát sokszor marhára ki vagy segítve, a saját posványukban tengődők remek életbölcsességeivel! 

Egy másik mondata pedig felidézett bennem egy pillanatot, amikor őszinte voltam az akkori főnökömmel, és több fizetést tartottam megérdemeltnek, amiből aztán fizetéscsökkentés lett: 

"A vak, cezaromán, narcisztikus főnöknek fölösleges őszintén elmondani a véleményedet, mert te ugyan megkönnyebbülsz, ő viszont bosszút fog állni rajtad." 
:D :D :D 

Összességében kellemes olvasmány volt, sok ismerős résszel, amit igazából azoknak kéne elolvasni és alkalmazni, akik sajnos sosem fogják, és rengeteg érdekes aprósággal, személyes momentummal a doki életéből. 

2020. július 11., szombat

Elizabeth Wein: Code Name Verity


Annyiszor jött már szembe velem ez a könyv, az összekötött csuklós borítóval, és annyi méltató értékelést olvastam róla, hogy úgy gondoltam, nem hagyhatom ki, főleg, hogy mostanában keresem és kedvelem a második világháborús történeteket - főként, ahol nők állnak a középpontban. De sajnos meg kell állapítanom, nem véletlenül van ez a vörös pöttyösök közt a KMK-nál (Fedőneve Verity címen jelent meg magyarul), amik közül nemigen választok... Nekem egy cseppet halovány volt, Kate Quinn meséjéhez és karaktereihez képest meg pláne. Az az élmény még nagyon friss, így óhatatlanul is összemértem a kettőt. 

A történet két nagy egységre oszlik. Az elsőben az eleinte névtelen elbeszélő írásban rögzíti a Gestapo foglyaként a történetét, kódokkal, repülőgép típusokkal, hadászati információkkal együtt. De igazából mesél, méghozzá a másik főszereplőnk, Maddie Brodatt szemszögéből adja elő kettejük történetét. 
Maddie pilóta, és ő vezette a gépet, amikor a két barátnő kényszerleszállást hajtott végre Franciaországban, egy náci megszállás alatt álló területen. 1943-ban járunk egyébként, egy kitalált, Ormaie nevű városban. Julie - mert később kiderül azért a neve - így került az ellenség kezére, kínzások és vallatás kereszttüzébe. 
Maddie a könyv második felében "jut szóhoz", és egy egész másfajta hangot, stílust kapunk tőle, majd szép lassan összeáll az egész kép is, Julie-val együtt. 

Tagadhatatlan, hogy meg tudott lepni a fordulataival a könyv, egy helyen teljesen meg is rökönyödtem, hogy mi történt (az a bizonyos Kiss me Hardy-s rész, amit mindenki idéz, kontextus nélkül), mégsem nyűgözött le, mégsem csavart az ujja köré, és ennek az az oka, hogy a történet maga, szinte végig, egyszerűen szólva unalmasnak hat. Hiába a barátság, és bajtársiasság szép modellezése, ha közben a szöveg nem mozgat meg, nem köt a szereplőkhöz. Rengeteg az adat, repüléssel kapcsolatos tudnivalók felsorolása, részletek, amik végképp érdektelenek. Valahogy az egész nem elég gördülékeny. Akadozó, vontatott, és lehetett volna rövidebb, feszesebb is. Elveszik a részletekben, mégis felszínes. 
A szereplők nem rosszak egyáltalán, de nem kötődtem. A barátságuk se volt olyan sodró és erős, mint amit az erről való áradozások kapcsán elképzeltem - a megrökönyödésre okot adó jelenet persze abszolút nyerő, de ezen kívül sem ártott volna valamit jobban felépíteni köztük. :/ 
Egy Nina Markova után (A vadásznőből) egy Maddie Brodatt nekem elég gyenge volt... Julie-ba is bőven fért volna még tartalom, töltet. 

A végén a szerző jegyzetét, magyarázatait élveztem, elmondja hol, hogyan, miért alkalmazott némi szerzői szabadságot. Külön jó volt, hogy említi Bíró Lászlót és a golyóstollat, ami szintén szerepel a könyvben, mint fantasztikus újdonság - bár akkor még elvileg kereskedelmi forgalomban nem volt kapható.  

Összességében közepes élmény. Nem bánom, hogy megismerkedtem vele, de javarészt csak malmoztam és vártam, hogy megtudjam, mi is a kulcs, és mi fog történni, és a stílusa sem tudott megfogni.

Keresek, ennél jobb, női pilótákkal és hírszerzőkkel foglalkozó, háborús könyveket, kémregényeket! :D 


2020. július 8., szerda

Két Maigret

Forrás.
Georges Simenon életművét beosztva fogyasztom; általában egy évben 2-4 könyv kerül sorra tőle, és ebből gyakran esik egy pár nyárra, amikor a szokásos lazulós, krimifogyasztó hangulatomba kerülök. Így történt ez most is, és kis kiruccanásunkra két várólistás Maigret is jött velem. Illetve még két másik is, mert a férjem is előszeretettel olvassa őket... :) Idén olyan elánnal söpör végig az életművön, hogy már azt hiszem le is körözött az olvasott kötetek számával. :) 

A Madame Maigret barátnője és a Maigret védekezik egyaránt remek választások voltak, lendületes, izgalmas kötetek, és véletlenül volt bennük néhány apróbb hasonlóság is - de természetesen nem a bűnügy kimenetelére vonatkozóan. 


Madame Maigret barátnője

Nagyon régóta kíváncsi voltam erre a sztorira a többitől eltérő cím, és Madame Maigret szerepe miatt, és nem csalódtam. Ugyan Maigret-féle nyomozás ez is, de azért Madame Maigret is aktívabb picit, igaz, részben a véletlen műve, hogy belekeveredik az ügybe. A szálak ugyanis Madame Maigret fogorvosától egész a könyvkötő műhelyéig érnek, ahol valószínűleg embert égettek a kazánban, zakók cseréltek gazdát, és lába kélt egy bőröndnek is... A szálak felgöngyölítéséhez és holmi kalapok utáni nyomozáshoz szükség van a női szemre is, és emiatt Maigret-nek néhányszor bizony csak hideg vacsora jut. :D 

Lapointe még nagyon zöldfülű ebben a részben, és tetszik, ahogy Maigret maga mellé veszi, felkarolja.

"– Csalódott, Monsieur Maigret?
A kis Lapointe szívesen mondott volna főnököt, mint Lucas, Torrence és Maigret csapatának nagy része, de még túl újnak érezte magát hozzá; az volt a benyomása, hogy ezt a jogot ugyanúgy ki kell érdemelni, mint az előléptetést."
A bűntény, és a körülötte zajló titkolózás és kavarodás cseles és csavaros, nagyon tetszett. Egy grófnő, egy kotnyeles, nagyratörő ügyvéd ficsúr, és egy csokoládébarna Chrysler is feltűnik, szerepet kap egy mosóhajó, és persze Maigret ledönt jónéhány sört, mire összeáll a kép. ;)

"– Janvier! Mi lenne, ha hozatnánk magunknak egy kis sört?
Janvier máris telefonált a Dauphine sörözőbe, amelynek tulajdonosa a legtermészetesebb hangon kérdezett vissza:
– És szendvicset?"

Maigret védekezik

Ahogy a Madame Maigret barátnőjében, úgy ebben a kötetben is szerepet játszott a véletlenek furcsa összejátszása, valamint egy fogorvos is. :) Véletlen lenne?

Valaki csapdát állít Maigret számára, meggyanúsítják, szinte kihallgatják, sőt, még szelíden el is küldik némi betegszabadságra, amíg az ügy zajlik... Egy Nicole Prieur nevű lány próbálja befeketíteni a nevét írásos vallomásával, amiből nem sok minden igaz, csak annak váza - egy telefonbeszélgetés, egy találkozás, egy-két helyszín... A többi szemenszedett hazugság, de mivel a lány nagybátyja magas körökben forog, a rendőrfőnök pedig amúgy sem kultiválja Maigret régimódi módszereit, informátoroktól való tájékozódását, voilá, a felügyelő máris bajban van, és védekezni kényszerül.

Maigret persze makacs, saját szakállára tovább nyomoz a lány után, aki miatt ilyen slamasztikába került... A megoldás igen bonyolult, és kerülőúton jutnak csak el hozzá. Maiget-nek talán még a foga is megfájdul, ha a helyzet úgy kívánja, sőt, előkelő, modern táncklubba sem lenne rest beiratkozni a feleségével... Kiderül az is, néha veszélyes lehet az ablakban állva merengeni...
Remek kötet, nagyon élveztem Maigret-vel kutakodni, és összerakni a kirakós darabkáit. Sokszor meg is sajnáltam, amikor tehetetlennek, sőt feleslegesnek érezte magát, idegennek a saját irodájában. Kicsit nyíltabban kezeli az érzelmeket ez a rész, ami teljesen hiteles így, mert Maigret maga kerül bajba - jól érzékeltetik ezek a mondatok, hogy mennyire megviseli a meghurcolása, abszolút együttérzést keltő, hogy jobban beleláthatunk a lelkivilágába a főfelügyelőnek, gyengébb pillanataiban. 

"Az óra tizenegy-negyvenet mutatott. Nem egész fél óra alatt zajlott le minden, s mégis, mintha egy szakadék választaná el őt az eddigi életétől. Régen volt értelme az ilyenféle szavaknak: múlt, jelen, azelőtt, azután. És most mit jelent számára az „azután”?"
Pardon doktoréknak is szerepe van ebben a részben, egy korábbi vendégséget idéz fel magában Maigret, amikor a gonoszságot a gonoszságért magáért elkövető bűnözőkről esik szó, meg arról is, hogy kevesebbet kellene innia... - ezt az intelmet nyilván próbálja elnyomni agya hátsó zugaiba... Aztán később, a nyomozás során Pardon segít leinformálni valakit, és Maigret-ékhez hivatalosak vacsorára, felfújtra és borban párolt kakasra. Imádom a kis gasztro-részleteket!

Lapointe ebben a részben egyébként pont szabin van, így nem élvezhettem a társaságát, de ott volt kárpótlásul Janvier és Lucas a jó kis csapatból ... :D A sztori 2-3 nap alatt zajlik le, nagyon feszes tempójú, izgalmas és mozgalmas. Persze folyik benne rengeteg alkohol is: sörök, fehérbor, ánizslikőr, szilvapálinka és még egy különleges mandarin-curacao likőr is előkerül. :) 
Tele van ez az epizód remek mellékszereplőkkel: Aline és Manuel, Barnacle a Leicájával, és a fogorvos mogorva és csúnya asszisztensnője is, paradox módon, üde színfolt volt.

Mindkét kötetet csak ajánlani tudom! Úgy fellelkesültem ettől a két szuper élménytől, hogy izibe' vásároltam 10 régebbi Maigret-kötetet... Bűneim számosak lesznek az ehavi zárásban, de nem bánok semmit. ;) 


2020. július 6., hétfő

Mid-Year Book Freak Out Tag 2020, avagy a féléves áttekintés

Forrás.
Ez már a hatodik alkalom lesz, hogy kitöltöm ezt az elfuserált nevű "féléves könyves kiakadás" book taget, és most már tényleg megelégeltem a nevét, így ezentúl féléves áttekintés néven fog futni inkább. Csináltam neki egy félévzárás címkét is, ott megtalálhatóak az eddigiek, illetve a poszt alján is linkeltem őket külön. 

Alakult már sokféleképpen a féléves összegzés: volt hogy tolongtak az egyes kategóriákhoz a könyvcímek, de volt olyan is, hogy alig tudtam valamit kiemelni. Idén, azt hiszem semmi korábbihoz nem hasonlítható volt az év első fele, és ez szinte mindenkinek megváltoztatta az olvasási szokásait is; hogy mit és mennyit sikerült olvasni. Van, akinek nem ment annyira az olvasás, idő, vagy kedv híján, van, aki pedig a fél könyvtárával végzett a #maradjotthon időszakban. 
Én valahol középen állok, volt egy kis időszak, amikor nehezebben döcögött minden, de akkor kabátkönyvekhez nyúltam, több újraolvasásom is volt, és összességében, a saját kis mércémmel nézve, jól állok. A betervezett 68 könyvből 46-nál tartok (12 books ahead of schedule, ahogy a Goodreads kedvesen számon is tartja), és a beszerzéseim száma eddig 31 (50 alatt szeretném tartani idén is). 

Na de lássuk inkább a kérdéseket, és hogy mik voltak a legjobbak, legszebbek, vagy épp a legrosszabbak eddig 2020-ban, és hogy mit tervezek még: