Félévzárás 2022

Forrás.

Bár a félévzárások ideje egy kicsit korábban volt, nem szeretném megtörni a hagyományt, és kihagyni ezt a bejegyzést, ami egyébként korábban sokáig a kissé szerencsétlen nevű Mid-Year Book Freak Out Tag néven futott. A kérdéssor maradt, az elnevezést azonban többen is leegyszerűsítettük félévzárásra, féléves áttekintésre, mert tulajdonképpen az is. ;) 

Próbáltam nem sok csúszással megírni ezt a posztot, de még így is augusztus közepe lett belőle *sigh*. Mindenesetre azért a tartalma ugyanaz, így, a késéssel is. 

Lássuk idén mely könyvek kerültek nálam az egyes kategóriákhoz, mik voltak az eddigi legjobb olvasmányok, és mik a terveim még idénre. :) 

Lori Gottlieb: Maybe You Should Talk to Someone

Iszonyú elmaradásaim vannak itt mindenféle könyves és zárós posztokkal, és az élet nem könnyíti meg, hogy egyáltalán gondolkodni tudjak róluk, nem hogy még le is írjam valami elfogadható formában ezeket a bejegyzéseket... Hetek óta nézegetem a piszkozatot, amibe idevetettem néhány gondolatot, de most nem kelek fel innen, amíg végre nincs egy új poszt, mert szétvet az ideg, hogy ennyire bedugul a blog és csak tolódik minden, amiben örömömet tudnám lelni!... :|

Lori Gottlieb könyvéről többektől hallottam, csupa jó véleményt, és már egy ideje felkerült a radaromra. Audible-ről vettem meg végül, ráadásul egyet fizet kettőt kap akcióban, szóval eleve jól jártam. ;)

Olvasás közben, és a befejezés után is elgondolkodtam, ez most fikció, vagy inkább non-fiction? Remekül ötvözi az önsegítő könyv és a regény műfaját -  van, ahol memoárként referálnak rá -, és ügyesen adagolja a hasznos, és az életünkbe beépíthető információkat, iránymutatásokat a szórakoztató történetbe, anélkül, hogy közhelyes lenne. Tudom, ez elég általános méltatásnak hangzik, de Lori Gottlieb könyve valóban nagyon jó, és igazán megéri végigutazni a saját, és a kliensei nehézségein, problémáin, a lehetséges kiutakat keresve. Kapunk nehéz és szívszorító, de felemelő pillanatokat is, és "aha"-élményeket, a szereplőkkel együtt. A terapeuta kanapéja egyébként is adja magát mint tökéletes helyszín az igazán érdekes sorsok kibontakozásához; szuperül lehet a pszichoterápián keresztül mesélni, színes szereplőgárdát, változatos problémákat (és megoldásokat) felsorakoztatni. 

Nem hiányzik a dráma, és nagyon érdekes, hogy mindenhez hogyan viszonyul a terapeuta maga is, kivel milyen és hogyan alakul a viszonya, mit integrál a saját életébe az ülések tapasztalataiból. 

Tetszett, hogy lehetett kötődni a kliensekhez, emberiek a történetek, találhattunk közös pontokat, egyszerűen mindenki relatable volt (még az is, aki az elején nem tűnt annak), maga a terapeuta is, a szerző, akinek igazán kalandos önkereső életútja volt, nagyon sok szokatlan állomással. Maga is küzd problémákkal, és amikor váratlanul elhagyja a pasija, érzi, segítségre van szüksége, hogy feldolgozza ezt az epizódot, mert teljesen megrekedt. 

Wendellnél lyukad ki, aki végighallgatja ugyan végtelen panaszáradatát és sírásait, de nem elégszik meg azzal, hogy egyetértsen Lorival, igen, a pasid egy seggfej volt, ó te szegény, hanem a felszíni probléma mögé nyúlva szép lassan előhúz még pár nyulat a cilinderből... Lorinak nem csak az volt a gondja, hogy elhagyták-e, és hogy milyen indokkal. Az is kiderül, talán nem is volt ez az egész annyira váratlan és meglepő... Az ember néha nem vesz tudomást olyan dolgokról, amik az orra előtt voltak. 

A kliensek problémái nagyon szerteágazóak, de mindegyikből lehet meríteni valami megszívlelendőt.

Olvasmányos a könyv, van mondanivalója, tele van jó párbeszéddel, elgondolkodtató, helyenként torokszorító jelenetekkel, és még humoros is tud lenni, az élet tragédiái ellenére. Teljesen hiteles is. Szép lassan mindenkinek kibontakozik az ülések során a személyisége, és lehull a lepel sok-sok titokról, traumáról, olyan dolgokról is, amit maguk elől is rejtegetni próbáltak a szereplők. 

Nincsenek gyors megoldások, hiába élünk egy siető, felgyorsult világban, ez a könyv a terápia által a lelassulást hangsúlyozza, és hogy bizonyos dolgokhoz idő kell. 

A kedvencem Wendell volt, a terapeuta terapeutája, aki hozzád vágja a zsepis dobozt és persze John, akit szerintem mindenki utál az elején, aztán lesz okunk megkedvelni, ahogy lehámlanak róla a rétegek. :)

Johnt azért kedveltem amúgy még, mert hozzá hasonlóan én is idiótának tartom az emberek többségét magam körül (khmm :D - mondjuk azok is), és hozzá kötődött a legviccesebb poén is. :) 

Örülök, hogy elolvastam, nagyon jólesett, kellemes élmény volt, és kaptam tőle néhány útravaló gondolatot.  

Magyarul Akarsz beszélni róla? címen jelent meg. 

A szerző TED talkja >itt< megtekinthető. 

A könyvből Eva Longoria főszereplésével sorozat készül. :) 

Kate Quinn: The Diamond Eye

Elég nehéz visszatérni egy korábban befejezett könyvhöz, úgy, hogy optimistán üresen hagytam a posztvázlatot, mondván áh, úgyis lesz egy csomó gondolatom, és mit nekem frappáns felütés a poszthoz! Nos, most, hogy már több mint egy hónap eltelt, mióta befejeztem Kate Quinntől a The Diamond Eye-t, kicsit berozsdásodottnak érzem a gondolataimat róla, de mindenképp szeretnék róla beszámolni. 

Kate Quinntől nálam az Alice Network és a The Huntress állnak döntetlenben a dobogó legfelső fokán, mindkettő remek, gördülékeny, izgalmas és sokrétű sztori, nagyon jó karakterekkel. A The Rose Code hozzájuk képest csalódás volt. A The Diamond Eye pedig szép csendben leül a két véglet közé. Története kicsit kilóg a sorból, hiszen ténylegesen Ljudmila Pavlichenko életét meséli el, annak memoárját követve. Persze a korábbi Kate Quinnekben is megjelentek valós alakok a történelemből, de azért mégsem ragaszkodott ennyire a szerző az igazi élettörténethez, mint Pavlichenko esetén.

Mila Pavlichenko szovjet mesterlövésznő volt, akinek nevéhez több mint 300 megerősített áldozat fűződik - hát a jó ég tudja hogy kéne ezt magyarul írni, confirmed kill az angolban, fogalmam sincs hogy mondják szépen, de a lényeget úgyis értitek, hogy hány embert gyilkolt le a csaj. Lady Death néven is emlegették. 

Halálos célkeresztjén kívül ami még különlegessé tette Ljudmila Pavlichenkót, az Eleanor Roosevelttel való barátsága. 1942-ben ugyanis részt vett egy körúton az Egyesült Államokban, hogy rávegye a szövetségest egy második front kialakítására Európában. Beszédeket mondott, interjúkat adott, lelkesített.  

Quinn nagyon sok mindenben ragaszkodott a Pavlichenko-memoárban leírtakhoz, úgy mesélte el az életét, házasságát, könyvtári munkáját, majd katonai sikereit, sérüléseit, és az amerikai utazás élményeit, ahogy azok valóban megtörténtek, sokszor szóról-szóra azokat a mondatokat adva a karakterek szájába, amik valóban elhangzottak. Amiben megőrizte a szabadságát, és amitől regényessé válhatott a történet az egy elképzelt merénylet Roosevelt ellen, illetve a szerelmi szál alakulása. Az epilógusban kitér Quinn ezekre a változtatásokra, apróbb és nagyobb kacskaringókra amiktől érdekesebb, izgalmasabb, vagy csak egyszerűen otthonosabb lett a könyv. 

A szerelmi szál, bár nem volt rossz, néhol nekem kicsit érdektelen volt, illetve fura volt számomra a "váltás", nem akarom leírni a konkrétumot, az spoiler lenne. De ez a rész teljes fikció volt amúgy, és mint fordulat és végkifejlet, működött. 

Kémia mindenképp volt a második férj és Mila közt. Vicces volt a keresztnevek egyezése is - persze nem volt zavaró, mivel a másik Alexeit nem Alexeinek emlegették, hanem vezetéknevén, Kitsenkónak. De jó volt, ahogy Mila puffogott ezen egy sort, hogy na, ez is egy Alexei. :D 

A sebész Alexei igazi hamisítatlan hatalmaskodó seggfej figura. Nem kedveltem. A fiuknak nagyon jó neve van, Rastislav, amit Slavkanak becéznek. 

A nevek persze egy dolog, a karakterek jól kidolgozottak voltak, bár kissé sótlanok. 

Nyilván, mivel ez egy háborús témájú könyv, vannak sérülések, vannak áldozatok, vannak veszteségek. Meglepő módon számomra a legszörnyűbb egy olyan szereplő halála volt, aki annyira nem is játszott fontos szerepet a könyvben, és nem is szerepelt olyan sokat... Mégis megrázó volt. 

A verdikt összességében részemről, hogy jó könyv, fordulatos, olvasmányos, de annyira mégsem tudtam beleesni, annyira mégsem tudott sodorni, mint más történetei Quinn-nek. Nem tudta elérni, hogy várjam a visszatérést az olvasáshoz, kicsit túlírt volt, technikai részletekben is túlságosan bővelkedett helyenként, és sokszor úgy éreztem inkább a végét várom már. 

Két érdekes összefoglaló cikk Pavlichenkóról és Eleanor Rooseveltről: >itt< és >itt<.

Júniusi zárás 2022

Saját képek.

Talán most sikerül elkerülni, hogy annyira eltolódjon a havi zárás, hogy megint duplázni kelljen a hónapokat. Megpróbálom mindig időben elkezdeni megírni, de hiába, kicsúszik az idő a kezemből. Szomorúan konstatáltam, hogy a félévzáró posztoknak is itt az ideje, és hát természetesen sehogy sem állok azzal sem... de kihagyni sem szeretném, ha már hosszú évek óta hagyományosan szerepel a blogon. Viszont volt már máskor is, hogy csak augusztusban tudtam kilőni az éterbe, szóval stay tuned, minden folyamatban van, csak minden nagyon l a s s a n készül.

De először is lássuk, milyen volt a júniusom, könyves szempontból. 

Négy könyvet fejeztem be a hónapban, ami nem annyira sok, de nem is rossz. Kettő ezek közül a várólista csökkentésből került ki, így már 10 elolvasott könyvnél járok a játékban, juhé! Végre sorra került Elena Ferrantétól az Amikor elhagytak is. 

Sajnos az olvasás lendületét a hónap közepe táján Netflixes binge-watching törte meg, le kellett daráljam a The Good Doctort, ha már elkezdtem, és bár elvette az olvasástól az időmet, nagyon élveztem, jólesett most valami más. 

A könyvtáram négy új taggal bővült júniusban: 

- J.K. Rowling: Troubled Blood - tervezett vásárlás, Bookdepo. Nem akartam frissen megvenni, amikor még drága volt, úgyis Audible-ről hallgatom megjelenéskor. :) 

- Frida Kahlo: Napló - impulzusvásárlás Poket automatából, majd azonnali olvasás. Jólesett ez a hirtelenség most. 

- Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok - Boglinc szülinapi instagram játékán nyertem, hogy választhatok 5000 Ft értékben könyvet bárhonnan, és erre a kötetre esett a választásom Meseanyu és Katacita véleményei alapján. :) (+ még két kis cuki lapozó fért bele a fiamnak ;) - majd egyszer eljutok valami gyerekkönyves bookhaul poszthoz is talán... :D)

- Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis - ajándék, amit én választottam magamnak. 

Volt "segítségem" a fotózáshoz. :D

A blogra három bejegyzés készült, de az egyikben rögtön három Maigret krimiről is beszámoltam. :) 

Olvasásügyileg az a terv, hogy befejezzem végre a folyamatban lévő könyveimet, amik a sorozatnézés miatt ragadtak be. A blogra pedig szeretném megírni a félévzárást, és a The Diamond Eye ajánlóját még augusztus előtt. :D Nem túl nagyratörő, tudom, de épp elég lesz, én pedig elégedett, ha sikerül. ;) Az már csak hab lenne a tortán, ha még az említett beragadt olvasmányokról is sikerülne írni. :)

A többiek júniusa: 

Dóri, aki szintén nézett sorozatot is 

Amadea, aki kék könyveket olvasott

Kata, aki pipálgatta a vcs-ket, és felkeltette az érdeklődésem az Anomália c. könyv iránt! 

Frida Kahlo: Napló

Hirtelen felindulásból megvettem egy Poket automatából Frida Kahlo naplóját, és nagyon meglepődtem, hogy a többi Pokethez képest milyen vaskos kiadvány. Nem gondoltam volna, hogy az eredeti napló teljes egészében benne van a könyvben, az összes szöveggel, festménnyel, vázlattal, firkával együtt, mindenestül.

Zavaros, de egyben érdekes élmény is volt olvasni ezt a szürreális, szavakból és képekből álló káoszt. Gyakran csak néhány odavetett félmondat van az oldalakon, egy-egy képpel, egymásra írt dolgok, átsatírozások, javítások, portrék, skiccek, majd ismét hosszú, gyöngybetűs oldalak. Nagyon változatos a kép. 

A sorok közt és a rajzokon megjelenik a Diego iránti olthatatlan szerelem, a sok kín, betegség, a műtétek, amiket Frida végigszenvedett, és időről időre politikai nézeteinek is hangot ad.

A szövegrészek közt virágos elválasztó oldalak vannak, ami nagyon hangulatos. 

A kötet elején van két bevezető írás, előszó jellegűek, az egyik Szabó T. Annáé, a fordítóé, ami először nagyon tetszett, de aztán kissé túllihegettnek éreztem, túlkomponált mondataival, elemzésével. Vannak benne nagyon eltalált dolgok is, de a fordítás alaposságának önfényező felvezetése után pl. nekem csalódás volt maga a fordítás, mert azt hittem ez a sok munka érzékelhető is lesz a fordításon, extra jelentésrétegek és hömpölygő líraiság tör majd fel, de valahogy... nem. Bizonyára elmélyedt benne a fordító, és Frida életében, művészetében is, de ha nem írja le mennyire, az talán üdvösebb lett volna. 

Összességében örülök, hogy elolvastam, és engem arra buzdított, hogy továbbra is írogassam nyugodtan akár a félmondataimat is, ha úgy tetszik, a könyves noteszembe, a határidőnaplómba, bárhová. Mert érdemes, akkor is, ha nem vagyunk Frida Kahlók. Töltsük meg és ne rakjuk félre a szép füzeteinket! Felesleges valami nagyobb, szebb, elképzelt, valójában nem létező feladatra tartogatni őket. 

Hamarosan megnézem a Salma Hayek főszereplésével készült filmet is Frida Kahlóról, nekem ez eddig valahogy kimaradt, csak részleteket láttam belőle. 

Néhány kép a naplóból: 

Saját fotók.

13 éves lett a blog!

Forrás.

Ez a mai poszt igazán nem maradhat ki, az elmaradások ellenére sem! :) Ma ugyanis TIZENHÁROM ÉVES lett a PUPILLA OLVAS! Kedvenc hobbim virtuális színtere, a könyves játszótér, ahol mindenfélét leírok az olvasmányaimról, és minden egyéb könyves élményemről nem sokat változott az évek során, de nekem pont így jó. :) Na persze a nagy váltást, a freeblogról a blogspotra való költözést leszámítva. 

A hagyományokhoz híven rögzítem a pillanatnyi statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt számolva 1.230 bejegyzés közt lehet böngészni, több mint 9.800 komment, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 590.371-en áll. 

Köszönöm, hogy benéztek hozzám, olvasgattok, böngésztek nálam! Szeretettel látlak titeket a kis könyves zugomban; írjatok, ha jó könyvre leltetek általam, vagy pont nekem ajánlanátok valamit. ;) Na nem mintha kifogynék az olvasnivalóból... valaha!... :D  

Köszi Lobo, hogy megihlettél, és elindítottál ezen az úton! :) 

Bár sokan úgy vannak vele, hogy a blog kiment a divatból, az a helyzet, hogy én meg azt vallom, hogy a divatot nem kell mindig követni... Nekem jó itt, és így. ♥  Itt leszek, amikor nem dívik, és akkor is amikor majd újra divatba jön. ;) 

Boldog 13. szülinapot, blog! :)

Forrás.

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Gondolkodtam, mit is írjak erről a könyvről, hogy is kezdjem, milyen felütés lenne jó, aztán megláttam Lobo értékelését, aki azt írta, hogy ez nem neki való könyv volt, és valahogy belém hasított, hogy igen, egy kicsit én is így éreztem, de ahogy pár nap, hét után tekintek vissza rá, mégis azt mondom nekem - is - való.
Nagyon Ferrantés, de eléggé le tudja húzni az embert, nyilván nem egy vidám olvasmány. Kellett egy kis idő, hogy leülepedjen. 

Boncolgatós, alapos, pontos, ugyanakkor nagyon nyomorúságos, nyúlósan magába temet, és miközben menekülnél belőle, azért nézed, hogy mi is történik, mert kíváncsi vagy. Frusztráló könyv, de természetesen azért tud ennyire frusztráló lenni, mert jól van megírva. Fájón ismerős is lehet, sok mondatában. 

"Nem hagyhatsz itt reménykedni, amikor valójában már mindent eldöntöttél."

Olgát elhagyja a férje egy másik, sokkal fiatalabb nőnél, aki már korábban, még kvázi gyerekkorában is felbukkant az életükben. Olga egyedül marad a két gyerekkel és rengeteg sötéten gomolygó gondolatával. Néha annyira elhatalmasodnak rajta ezek a gondolatok, hogy csak bennük tud létezni, teljesen bezárva, és egyszerűen nem is tud funkcionálni a normális, hétköznapi életben, sőt teljesen kifordul önmagából. Számítottam ilyesmire, bár azt hiszem nem ilyen mélységekig, vagy talán másként a valós világ döccenői nélkül. Arra viszont tényleg végképp nem voltam felkészülve, hogy a könyv valahol a közepénél szinte átmegy valami lázálom-szerű thrillerbe, amikor Olga a legmélyebben van a gödörben és elkezdi mesélni annak a borzasztó augusztusi napnak a történetét. Ez a nap nem csak a lelkét teszi próbára, hanem egy olyan furcsa, szürreális helyzetté válik, aminek nagyon is reális problémáit - a kutya, a gyerek betegsége, az ajtózár, a reggeli, a napi rutinba lendülés... - meg kell oldania valahogy. 

"Megmozdultam, úgy éreztem magam, mint egy rosszul összeillesztett papírmasé figura két fele közé szorult sóhaj."

Úgy tűnt, talán nem is fogunk továbblépni arról az egyetlen napról, nem lépünk ki többet a házból sem, ez lesz a végső helyszín, az egyetlen nagyjelenet, ami végighúzódik a könyvön, de szerencsére Ferrante hozott még mást is, és kapunk feloldozást. Eszembe jutott az egész képtelen, és egyre eszkalálódó helyzetről a Pánikszoba című film, amit milliószor láttam, és annak ellenére nagyon szeretek, hogy az is frusztrálni szokott. 

Kellemetlen volt olvasni, igen, valahogy ezt éreztem sokszor, hogy baromira kellemetlen Olga fejében és helyében lenni. A bizonytalanságok, a talajvesztettség, minden érzelem nagyon reálisan, húsba vágón volt ábrázolva. 

"A vágy pontot tesz."

Olgában teljesen összetörik valami, amitől egy időre meghasad a valóság is, és ő ott lóg valahol a semmi szélén, nincs kapaszkodó, nincs jövőkép, csak a végtelennek tűnő önmarcangolás és agyalás a kapcsolatról, a miértekről, a hogyanokról. 

"Valami megszakadt az érzékelésben, az érzelmekben. Olykor rájuk hagyatkoztam, olykor visszariadtam tőlük. Például a szavaktól: képtelen voltam megfelelni a kérdésekre, minden lehetséges választ abszurdnak találtam. Eltévedtem a hol vagyokban, a mit csinálokban. Elnémultam a miért tövében."

Jó darabig önmagát hibáztatja, keresi az okokat, logikusan, logikai érvelés mentén próbál nekimenni ennek az érzelmi viharnak, és persze ezzel kudarcra van kárhoztatva. Haragszik, neheztel, dühöng, csapkod, vergődik.

Megpróbálja kiírni magából az egész kínlódást, zavaros naplójegyzeteket gyárt, leveleket a férjének. Néha hallucinál is: gyerekkora egyik szereplője, "a szegény asszony" látogatja meg, akit annak idején elhagyott a férje, és mindenki csak bámulta a szomszédságban, hogy sorvadt el ebben az egészben, hogy aztán megpróbáljon véget is vetni az életének. Nyomasztó képek ezek is, de hozzátartoznak ahhoz az úthoz, aminek a végén aztán talán mégse esik le a semmibe Olga, hanem fel tud kapaszkodni és folytatni az életét valahogy. 

"a biztonság szövedékéből kitaszítva szorongok, és újra kell tanulnom az életet." 

Kemény, nyers lélektani regény, és így visszatekintve rá, remek Ferrante, de valahogy egyenesen a pokol bugyraiból. Erre számítva, felvértezve olvassátok. 

Fülszöveg: "Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt."

Havi zárás - április és május

Saját képek.

Június 19. van, és a mai napon megtaláltam végre az év eleje óta keresett, szokásos, szájjal-lábbal festős naptáramat, amit úgy látszik igen jól elsuvasztottam... :D Hiányzott is a havi zárások könyvkupacainak tetejéről, és most is hiányzik, mert jól elfelejtettem odatenni a képre!  

Húzom magam után az elmaradásokat is, és így megy ez most már azt hiszem örökké, ebben a lelassított tempóban... Szerintem mire a gyerekkönyveinkről sikerül írni bármilyen ajánlót is, a gyerek nagy eséllyel már nagykorú lesz. *sigh* Pedig szeretnék, mert van egy csomó jóféle nyitogatós-nyomogatós cuccunk, meg vannak olyanok is, amikre inkább nem érdemes költeni. Egyébként a gyerekkönyv olvasások elkönyvelésével is leálltam kicsit, nem tudom hogy legyen, pótoljam-e majd be bulkban év végén, vagy ahogy sikerül, addig is képzeljetek hozzá az olvasásokhoz még jópár állatos és autós remekművet. ;) 

De vissza a előző hónapokhoz. El-elmaradtak a beszerzésekről való beszámolók, és zárások, de valahogy hiányérzetem van nélkülük, úgyhogy most a január-februárihoz hasonlóan ismét dupla hónapzárás következik. :)

ÁPRILIS

Áprilisban botrányosan keveset olvastam. Két befejezett könyv esett mindössze a hónapra, amiből az egyik egy Gryllus Vilmos mondókás kötet, a másik pedig a Qualityland szerzőjének egy meséje - A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet -, ami amellett, hogy nagyon gyenge volt, még fura is, de nem jóféle fura. 

Bejegyzésből is 2 született a hónapban, egy márciusi zárás és egy poszt-turkálós bejegyzés, A fekete zongoráról. A poszt-turkáló rovatot korábban már "bezártam", vagy inkább "lezártam", azonban mégiscsak akad néha valami elfeledett, de átmentésre érdemes érdekesség a freeblog érából. 

Egy új könyvet szereztem be áprilisban, Tolnai Pankától a Zombifarmot, amit már nem is lehet kapni amúgy, csak másodkézből. Kíváncsi leszek milyen lesz, többször volt már kellemes csalódásom zombis könyvekkel, pedig nem kedveltem régen a témát. 

MÁJUS

A május határozottabban jobb kedvben talált, és többet tudtam olvasni is: befejeztem a régebbről elkezdett könyveimet, és újonnan érkezett lendületemmel végigszáguldottam pár krimin. 6 könyvet fejeztem be a hónapban - fanfárok -, és ezek közül 2 a várólista csökkentős listáról került ki (két Maigret). Nagyon jólesett olvasni. ♥ Újból előkerült a Kindle is végre, el is felejtettem, milyen kényelmes tud lenni. 

Posztból sajnos szintén csak 2 született, mint áprilisban is, de az egyikben zanzásítva több könyvélményről is beszámoltam. 

Ami a beszerzéseket illeti, a május rekordokat döntögetett, 7 új könyvvel lettem ugyanis gazdagabb, de ebből 6-ot ajándékba kaptam. :) A hetedik egy új, Agavés Simenon kiadvány volt - A mérgezés -, amit persze hogy nem hagyhattam ki, és előrendeltem. 

Az ajándékok közül legjobban Donatella Di Pietrantonio új könyvének, a Halásznegyednek örültem, el is kezdtem olvasni rögtön. A történet A visszaadott lány folytatása, amit szintén idén olvastam - hm, milyen naprakésznek tűnök hirtelen :D... De nem vagyok az, képzeljétek most döbbentem le, pár napja, hogy nemcsak hogy nem csináltam nyári terveket könyvekről, de eddig eszembe sem jutott, hogy ilyenkor szoktam... 

Nem is tudom, egyáltalán van-e értelme még, vagy csak gondoljak össze magamban pár címet? 

Szépen sorban hozom majd az értékeléseket, és remélem ebben a hónapban kettőnél több bejegyzés születik majd.  

A többiek áprilisa:

Amadea, Dóri

és májusa:

Amadea, Dóri

Maigret, Maigret, Maigret

Kedvem támadt a régi kiadású Maigret könyveimhez, és gyors egymásutánban hármat is elolvastam. Azokat választottam, amiket az idei várólista csökkentésbe is betettem, úgyhogy igazán jól haladtam májusban a listával. 

Érdekes merítés lett ez, mert véletlenül úgy alakult, hogy a három könyv szép egyenletesen szóródik az életműben: van egy 1931-es, egy 1942-es és egy 1962-es. Hirtelen nem is tudnám megmondani, melyik tetszett a legjobban... Talán A Víg Malom táncosnője, a hangulata miatt. :) 

A Majestic pincéi

A Majestic pincéi, milyen rejtelmes cím, milyen Maigret-mentes cím! De persze Maigret történet ez is, méghozzá igen szövevényes, régi és új bűntényeket ötvöző, és felszínre hozó sztori.

Kedvenc felügyelőnk főleg konyakot és sört iszik a nyomozás közben, biciklizik is - bár közel nem annyit, mint a Dél Keresztjében -, sőt, el is bóbiskol (nem, nem a biciklin).

"Az alagsorban olyan meleg lett, hogy Maigret kénytelen volt levetni a kabátját, de a kalap a fején maradt, a pipa a szájában. És így sétált a folyosókon, békésen, hátratett kézzel, időről időre megállva az egyik vagy másik üvegfal előtt, mintha egy akváriumot nézegetne."

A Majestic Hotel pincehelyiségei olyanok, akár egy akvárium, üvegfalakkal, sok "kalickával", de mégis labirintus-szerű a sok lépcsővel, szekrényekkel, ételfelvonókkal. Meghatározott, szigorú rendben történik minden, érkeznek a cédulák, mennek a rendelések, mindenki óramű pontossággal teszi a dolgát. A gépezet monotonitását mégis meg tudja törni valami... Prosper Donge késve érkezik egy defektes bicikligumi miatt... Mi lesz ennek a jelentősége? Az egyik alagsori szekrényben a szálló egyik előkelő vendége van, holtan. Aztán képbe kerül néhány ledér táncosnő is: Gigi, Mimi, Charlotte... És bár Maigret látszólag nem sok mindent csinál, azért ahogy az lenni szokott, szép lassan felsejlik a ködből, szivarfüstből - és a múltból - a megoldás.

"Ramuelnek annyira ferdén állt az orra, hogy az ember úgy érezte: mindig profilból látja."

Tetszett. :)

Maigret és a szombati kliens

Kicsit rendhagyó a szombati kliens története, hiszen egész a végéig nincs meg a bűntény sem, csak homályos elképzelések, találgatások vannak, kicsit olyan Schrödinger macskája érzés.

Maigret felügyelőt felkeresi a lakásán a "szombati kliens", aki azért kapta ezt a ragadványnevet, mert szombatonként rendre megjelent a bűnügyi rendőrségen, Maigret-re várva, de végül mindig elment, mielőtt beszélhettek volna. Léonard Planchon most megvallja a felügyelőnek: kettős gyilkosságot tervez. Maigret-t nyomasztja a beszélgetés, és figyeltetni kezdi a Planchon házát, de talán már késő?

Planchon, aki egyébként szobafestő, eltűnik... Maigret-re vár a feladat, hogy kibogozza, mi is történt azon a bizonyos hétfői estén, amikor utoljára látták. Valamint meg kell győznie az ügyészséget is, hogy itt bizony van mi után nyomozni, van mire házkutatási parancsot kérni. Néha ő maga is elbizonytalanodik, de a végén kiderül, megérzései természetesen jók voltak.

Roger Prou kihallgatása különösen tetszett. :) Ebben a részben is sok a hangulatos kiskocsma, a felügyelő pedig konyakot, sört és grogot iszik, utóbbit azért, mert megfázás kezd eluralkodni rajta. 

Egymás után két Rayman Zsófia fordítás - a Majesticet is ő fordította - , és nagyon furcsa, hogy nem Quai des Orfévres szerepel, hanem Aranyművesek rakpartja, nem Madame Maigret, hanem Maigret-né, és a Dauphine söröző helyett is Dauphine -kifőzés van... A Majestic-ben pedig következetesen Bruxelles marad Brüsszel. :/ Elég zavaróak, jót tenne egy újrafordítás, és új kiadás ezeknek a köteteknek.

A Víg Malom táncosnője 

Ismét egy nagyon csavaros, bonyolult Maigret kötet, ami a koraiak közül való (1931-es). A felügyelő kicsit más is a tőle később megszokottól, talán valahogy lazább, aktívabb is, merészebb, nem csak a csendes, merengő megfigyelő, aki pipázva sétálgat, és fejben összerak mindent. Nem átall beavatkozni a bűnügybe, méghozzá nem is kicsit, hogy teljesen összezavarja a tettest. 

Két fiatal jómadár eldönti, hogy kirabolja a Víg Malom kasszáját, és zárás után bezárkóznak a pincébe. Azonban arra nem számít az ifjú Jean Chabot és René Delfosse, hogy a pincéből előbukkanva az aznap este ott mulató török - vagy görög? - holttestébe botlanak... Elmenekülnek, és lesik a híreket, vajon mire fut ki majd a nyomozás?

Nehéz volt kibogozni a szálakat, én mindvégig a sötétben tapogatóztam csak, és nagyon meglepett a végeredmény, amit Maigret ebben a könyvben Poirot-hoz hasonló nagymonológban vezet le, amikor a szereplők majdnem kivétel nélkül egy kis szobában csoportosulnak. 

Érdekes volt, hogy Maigret igazán csak a könyv felénél bukkan fel, vagy fedi fel magát, mondjuk így, bár szerintem a rutinos Simenon olvasó már kiszúrja korábban is. ;) 

Italozás helyett inkább a pipázás dominál ezúttal, és a Liége-i kollégák épp nagy piparendelésben is vannak az események közepette. ;) Merthogy egyébként a helyszín ezúttal Liége, Belgium, és nem a szokott Párizs. 

Sokáig velem fog maradni a hangulata, a jelenetek a Víg Malomban, a két fiatal szereplő rázós pillanatai, Grafopulosz holtteste a sötétben, és persze Adéle, akit címszereplőnek tettek meg, és aki a kötelező, pongyolás, öltözködős jelenetet hozza. ;)

Találkoztam néhány érdekes új szóval is a könyvben. Maigret pl. egy sifrírozott levelet tanulmányoz... Sifrírozni annyit tesz, rejtjelezni, illetéktelenek számára érthetetlenné tenni (titkosírás), ahogy utánaolvastam még, a magyar cifra szó is innen ered. :O Aztán jött még a lüsztertakaró is, a lüszter - többek közt - egy érdes felületű, mosott gyapjúból ritka szövéssel készült fényes szövet, én ezt sem ismertem. (A Majestic-ben pedig asztrakán kabát van - Madame Maigret-é, na az meg egy különleges orosz bárányprém :D )

Ezt a részt ugyan nem Rayman Zsófia fordította, hanem Klumák István, de ebben is Maigret-né szerepel, Madame Maigret helyett. Ezen kívül is volt néhány érdekes kifejezés, pl alsó kar alkar helyett, vagy a szereplő "járdát változtat"...  

Tényleg ráférne ezekre a régi példányokra egy-egy új fordítás, és szép, új, friss Agavés kiadásuk.  

Zanza - néhány májusi könyvről röviden

Forrás.

Elirigyeltem Amadeától a rövidkék posztot, és én is inkább kiirtom az itt sorakozó, nagyrészt üres, sóváran várakozó piszkozatokat, és összefogom a mostanában befejezett könyveket egy csokorba. Egyikről sincs kedvem igazán hosszasan értekezni, és bizony kopnak az emlékek is róluk így néhány héttel a befejezés után. Nem voltak kiemelkedők, de mind jó volt a maga nemében. 

Ennél színesebb társaság amúgy nehezen gyűlhetett volna össze: horror kisregény, mágikus realizmus romantikával, gyereknevelős nonfiction, és habkönnyű krimi. :) Május elején olvastam mindet, végre volt akkor egy rövidebb időszak, amikor tényleg minden nap le tudtam ülni olvasni egy kicsit, és egyik könyv jött a másik után. 

Heather Webber: South of the Buttonwood Tree

Heather Webbertől a Midnight at the Blackbird Cafét olvastam korábban, és az határozottan jobban tetszett, mind a cselekményét, mind a szereplőit tekintve. A South of the Buttonwood Tree is hasonló recepttel dolgozik, de az összetevők és a hangulatiság sem stimmelnek annyira. Kicsit kidolgozatlannak tűnik ez a kötet, a karakterek pedig sablonosak. Az idős házaspár tagjait egyébként a hasonló neveik miatt egész a legvégéig kevertem. A két lányzó életébe betoppanó pasik is nagyon-nagyon hasonlóak egymáshoz. Nem szeretem ezt a fajta "felcserélhetőséget". Na nekik speciel már a nevük sem ugrik be.

A sztoriban vannak persze csavarok, családi titkokra derül fény, és bogozódnak a szálak, de mégsem annyira izgalmas. 

Összességében egy közepes, felejthető limonádé, kis mágikus elemmel. Jólesett most, de sok ilyet nem szeretek olvasni - egymás után főleg nem -, és nagyon hamar ki fog röppenni a fejemből. 

Audible-ről hallgattam a könyvet, és a felolvasásban rémes volt a férfihangok gombócos jellegű elváltoztatása... 

Webbertől én inkább a Blackbird Cafét ajánlom, minden szempontból! 

Hogy fogok-e még olvasni tőle? Hm-hm. Lehet, de az biztos, hogy kicsit kivárok. 

A történetről nem meséltem, elég hozzá azt hiszem a fülszöveg is, hogy itt álljon, jól elmeséli: 

"USA Today bestselling author Heather Webber's South of the Buttonwood Tree is a captivating blend of magical realism, heartwarming romance, and small-town Southern charm.

Blue Bishop has a knack for finding lost things. While growing up in charming small-town Buttonwood, Alabama, she's happened across lost wallets, jewelry, pets, her wandering neighbor, and sometimes, trouble. No one is more surprised than Blue, however, when she comes across an abandoned newborn baby in the woods, just south of a very special buttonwood tree.

Sarah Grace Landreneau Fulton is at a crossroads. She has always tried so hard to do the right thing, but her own mother would disown her if she ever learned half of Sarah Grace's secrets.

The unexpected discovery of the newborn baby girl will alter Blue's and Sarah Grace's lives forever. Both women must fight for what they truly want in life and for who they love. In doing so, they uncover long-held secrets that reveal exactly who they really are--and what they're willing to sacrifice in the name of family."

Tade Thompson: The Murders of Molly Southbourne

Amikor az Agave kiadta magyarul ezt a kisregényt, akkor figyeltem fel rá, de valamiért eredetiben gondoltam elolvasni, és meg is vettem e-ben. Nemrég, amikor eszembe jutott újra feltölteni hosszú idő után az e-olvasómat, hogy, hogy nem, Molly Southbourne-re esett a választásom - hirtelen felindulásból, szinte egy falatban olvastam el a fura történetet. 

Olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni, de sajnos valamelyest "ujjgyakorlat" benyomását kelti, kidolgozatlan, kiaknázatlan marad sokszor. Horror volta ellenére nem ijesztő egy cseppet sem. De talán félre is van kicsit kategorizálva, és az ilyesmit inkább tényleg csak "weirdnek" kéne hívni, és nem feltétlenül horrornak vagy thrillernek. Tárgyilagos, hideg próza jellemzi, néha szinte "felsorolásszerűen" történnek benne az események. 

Gyors, érdekes koncepciójú, bizarr történet, kiváló film/sorozat alapanyag. Még gondolkodom, hogy folytassam-e a következő résszel. 

A magyar kiadás design-ja nagyon jó lett!

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Kellemes meglepetés volt a könyv eleje, teljesen magával rántott a gördülékeny stílus, a mesélés, és megörültem, hogy milyen jól fogok szórakozni. Valóban így is lett, bár a közvetlen stílusú sztorizás, a sok önirónia, és a kulturális különbségek okozta komikus dolgok ellenére azért vannak hibái. Sokszor önismétlő és redundáns a szöveg, bár meg kell valljam, a végére azért rájöttem, hogy volt ennek a sok ismétlésnek is értelme - végre egy gyereknevelési könyv, ami beitta magát a pórusaimba, és nem úgy vagyok vele, hogy jaj mi is volt benne, nem tudom, fel kéne ütni, de hol is? ... Ebből a szempontból jót tett neki az, hogy rengetegszer végigmegy benne a szerző a francia nevelés alapkövein. Egyébként persze semmi egetrengetően új, és sajnos jónéhány dolog valóban csak úgy valósítható meg igazán, ha társadalmi szinten is olyan egység van benne, mint a franciáknál (ld. bölcsődei menük, hallgatólagos szabályok, amit mindenki betart).

Pamela Druckard egyébként amerikai, és egy brit férfihoz ment férjhez, gyermekeiket pedig Franciaországban nevelték. Ez a kulturális keveredés sok érdekes kérdést vetett fel, és persze rengeteg furcsa interakciót is szült. Tetszett, hogy a bizonytalanságaikat sem rejtette véka alá.

A végén ki van egészítve 100 hasznos tippel, amik egyébként egy önálló kötetként jelentek meg korábban (Bébé Day by Day: 100 Keys to French Parenting). Ez a része a könyvnek abszolút felesleges, csak annak a pár szabálynak a kivonata, ismétlése, amit már amúgy is kívülről fújunk mire eljutunk idáig. Viszont önmagában sem állja  meg a helyét... - a megelőző 350 oldalnyi kellemes, kontextusba helyezett pillanatok, magyarázatok, az oké, de ezt kivonatolva, lecsupaszítva elolvasni, pont az élet sava-borsa nélkül, semmi értelme... Szóval gyorstalpalóként, csak a tippek elolvasása nem fog segíteni.

Ja, és talán van, akinek fontos, van benne sírni hagyás, meg nyugodtan adj tápszert a gyereknek anyatej helyett, szóval akit ez idegel, az hagyja ki a könyvet szerintem. :) Én figyelmen kívül tudtam hagyni, amivel nem értek egyet. 

M.C. Beaton: Egy holttest és más semmi? 

Ezer éve olvastam M.C. Beatont, az Agatha Raisin első részét, ami nagyon bejött, de ki tudja miért, sose folytattam. Most egy egyedülálló kötete akadt a kezembe a szerzőnek, nem a sorozatok közül való, és gondoltam, miért is ne olvashatnék egy kis habkönnyű krimit. Merthogy ez tényleg az - sőt, már-már bárgyú is néha, olyan egyszerű és naiv az egész, sok-sok butácska részlettel, amik helyett lehetett volna még bonyolítani a bonyolítanivalót inkább. Temérdek sok rész szól arról, hogy megéheznek és enni mennek, vagy zuhanyoznak, vagy még gyorsan ezt vagy azt csinálnak, mielőtt amazt megcsinálnák. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik panaszkodni szoktak, hogy a szereplők sosem pisilnek a könyvekben. :D Ezek a részletek szerintem totál feleslegesek, de szó mi szó, a jó kis evészetekről azért nem volt rossz olvasni, tetszett, hogy mindig mennek valamit harapni. ;) 

A főszereplő, Fellworth Dolphin, nagyon szerény körülmények közt tengette életét, szüleit kisegítve pincérkedett a tanulás helyett. Amikor édesanyja is elhalálozik, kiderül azonban, hogy rengeteg pénzt örökölt... Miért ültek a szülők ezen a vagyonon, és honnan származik? Képbe kerül egy régi vonatrablás is, és Fellworth elkezd nyomozni az ügyben. Vajon köze volt a rabláshoz az apjának is? 

Kedves kis kaland, ahol keveredik a már említett bárgyúskodás, és a fájdalmasan faék gondolatmenetek az életveszélyes szituációkkal - hiszen a múlt megbolygatása mindig veszélyes, főleg, ha bűntény is van a háttérben... A címe teljesen érthetetlen, hogy miért Egy holttest és más semmi?... Legfeljebb Fell anyjának holttestére utalhat. Valami romantikusabb címet is kaphatott volna, ha már vonatrablás, és Maggie és Fell szerelme van a középpontban. 

Könnyed, nagyon egyszerű (jó és rossz értelmében is a szónak) könyv, nyári kikapcsolódásnak oké, de Beatontól azt hiszem inkább Agatha Raisin, és inkább angolul. :) 

Most a végén a linkek beillesztésekor jöttem rá, hogy az Emily in Exetert is olvastam Beatontól, és azt is bárgyúnak tituláltam hmm-hmm.