Montessori tipegő

Többször megfogadtam, nem olvasok több gyereknevelős könyvet, ez a Montessori témájú lesz az utolsó, hiszen ezt nemrég vettem meg, és tényleg érdekelt a szemlélet. Vekerdy persze kivétel lesz, tőle még szeretnék olvasni, de ő talán eleve más, inkább pszichológia, mint konkrétan gyereknevelés.

Meg kell mondjam, bár a Montessori tipegőnek valóban voltak használható gondolatai, működőképes kommunikációs stratégiák, szimpatikus eszközök, vagy csak maga az eszköztelenség, az egyszerűség, ami tetszett, és amit néhol eddig is alkalmaztam tudattalanul, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez a könyv is mennyire fel tudott baszni. :)

És nem, nem vagyok hajlandó finomkodni, meg nem káromkodni, éppen elég büntetés, hogy a gyerek mellett a francos példamutatás miatt évekre vissza kell alacsonyodni egy szófogadó szintre saját magadnak is, ami nevetséges, és agyonhallgatott dolog.

Ami igazán végletekig felbosszantott, az a rengeteg életkorbeli besorolás, ami a könyvben van. NE nyomasszátok már az anyákat ezekkel! 

Egyébként értelmetlen, mivel következetlen is volt... Amivel először felidegesített, hogy ollóhasználatot kezdjünk egy éves kortól (bwrahahaaha), azt utána a könyv végi táblázatban már egy évvel későbbre sorolja, de a mosogatógép kipakolásában való segítséget meg 3+-nak jelöli amit az én 2- gyerekem is vidáman csinál *facepalm*.

A gyerekek nem egyformák.

Mielőtt aztán rituálisan elégettem volna a könyvet, megfogadtam a férjem tanácsát, és ignoráltam az életkori dolgokat inkább - szerencsére a könyv is főleg más vonalon mozgott tovább a következő fejezetekben. Be akartam fejezni, mert a könyvmoly agyban ott motoszkál mindig a hátha. Hátha lemaradok valami jóról, fontosról, hátha innentől értékesebb tartalom jön, hátha a végén a táblázat megértéséhez átfogó olvasás lett volna szükséges. Nos, a válasz természetesen nem lett, és megint kilyukadhatunk oda, hogy 

a, nincs olyan gyereknevelő könyv, vagy módszer, ami egyszerű megoldásokat tud mindenre, megváltás is not coming.

b, kivonatolva kb. 15-30 oldal lenne ami tényleg értékes/érdekes információ tartalom, csak hát ugye egy Montessori-pamflettel nem lehet annyit keresni, mint az egész színes-szagos marhára redundáns könyvvel

c, a kivonat egy részét már tudtad eddig is, mert nem vagy hülye

Ennyi, ennyi, ennyiiiii, az összes gyereknevelős "szakirodalom" esszenciája! Szívesen! :D

Máshol is olvastam, csipegettem fel morzsákat a Montessoriról, ismertem a filozófia és az eszközök egy-egy részét, de hogy ne legyek igazságtalan, írok pár dolgot, ami tetszett benne: 

- hisztikezelés, a gyerek érzelmeinek elismerése

- a kommunikáció mássága, a "nem" minél kevesebb használata, hogy tényleg legyen értelme, amikor nemet mondasz, igennel kezdődő mondatok, megerősítések 

- non-konvencionális válaszok, csak ezeket valóban nehéz beépíteni a mindennapokba, mert csípőből úgyis ugyanazokat akarnád mondani, mint a te szüleid mondtak, vagy mint a többi anyuka mond (nem szabad, hányszor mondjam, semmi baj, helyesbítések stb.)

- tárgyilagosság, ítélkezésmentes mondatok, egyszavas irányítás (cipő!), rengeteg megfigyelés

- minél kevesebb segítség, a sikerélmények eléréséhez, önállósághoz

- amikor megmutatunk valamit, nem kell folyamatosan magyarázni (meg amúgy se kell!)

- lassítás a mindennapokban - hogy tényleg lehessen sietni, amikor kell

- kevesebb általános dicséret, más formában tálalva, mint hogy "ügyes vagy!"

- néhány Montessori eszköz, + az alacsonyan, elérhető szintben lévő akasztók, pakolófelületek jelentősége

- néhány elemet észrevettem, hogy alkalmaznak a bölcsiben is, pl. szép teríték, üvegpohár (!)

De sajnos voltak olyan dolgok is, amik kiviszik a hajamat. Ez a sok kézműveskedés, meg maszatolás, időigényes babrálás, hát ez nekem no-go. Nagyon idegesítő, hogy a vízzel való foglalatoskodásoknál harmincszor leírja hogy készítsünk oda rongyot, amivel feltörölhetjük a vizet! -.- 

Ezen kívül pedig a jegyezzük fel a jegyzetfüzetbe, készítsünk elő mindent tálcákon, meg polcokon, meg zsákocskákban, meg szókészletkosár, eszem-faszom..., hát kinek van erre ideje amúgy a munkája, esetleges többi gyereke, meg a gyenge próbálkozások közt, hogy a saját mentális egészségét is megőrizze (fizikairól, meg sportról már nem is beszélek inkább)? 

Ja és ha idegesek vagyunk ne legyünk idegesek, kerekedjünk felül rajta - köszi!... 🤡

Ami még hozzáadott a bennem kialakult, kellemetlen, viszketős érzéshez, az a nyálas hangnem, és a közhelyhalmaz, ami a végefelé eluralkodott.

Szóval, összegezve, a Montessori jó módszer, nem akarom én elásni, sőt, alkalmazom is részeit, de az is igaz továbbra is, hogy nem írtak olyan könyvet, ami számomra igazán kellemes, értelmes, jól fogyasztható formában tálalná a gyereknevelést. Montessori sem tudott ezen változtatni, shame. 

U.i.: A toddlerre kellene legyen egy másik szó, mint a "tipegő"... Vagy ettől is csak nekem áll fel a szőr a hátamon? 

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

Nem egészen arra számítottam, amit kaptam ettől a rövidke kötettől. Korábban Ljudmila Ulickajától a Szonyecskát olvastam. Már nem nagyon emlékszem a részletekre, csak a hangulatra, és arra, hogy szerettem olvasni, tömör volt, mégis egy egész élet belefért az alig 100 oldalba. 

A Csak egy pestis egy forgatókönyvíró kurzusra készült, közel 40 évvel ezelőtt. A Covid idején újra aktuális lett, így aztán Ulickaja elővette a fiókból a kéziratot, és leporolta. Feszes tempójú, rengeteg szereplőt felsorakoztató írás, ami a szöveg gördülékenysége miatt nem hat száraz forgatókönyvnek, hiába az apró, szaggatott jelenetképek. Amikor elkezdtem olvasni, nem is tűnt fel, mennyire képszerűen jönnek a jelenetek egymás után, mert a forgatókönyvekre jellemző tárgyilagos leírása a szereplők környezetének és tetteinek meg volt hintve egy-egy hangulatos szóval, egy plusz információval, ami plasztikusabbá tette a snitteket.

"Mintha a hó is belefáradt volna abba,

hogy egész este esik."

Egy rideg orosz laboratórium, rosszkor jött telefoncsöngés, vonatút, fontos emberek ülése, látogatás a borbélynál, kórházfolyosók, lezárt épületek, karantén, kontaktkutatás, fekete autók és félelem. Változatos helyszínek, és sok-sok különféle alak sorakozik fel. 

"– Rendben! – pattan föl a Magasrangú. – Segítünk. Segítünk listázni meg likvidálni is.

A népbiztos megrökönyödik.

– Nem, nem, itt csak karanténról van szó. Likvidálni nem kell. […]

A Nagyon Magasrangú Személy gőgösen végigméri a népbiztost, és enyhe gúnnyal feleli:

– Abban is segítünk. Arra is vannak eszközeink."

Egy elmozdult maszkból indul ki az egész cselekmény, melynek folyományaként kitör egy kisebb pestisjárvány. Nyomon követhetjük az egyéni sorsokon túl a hatalom reakcióját is, és láthatjuk, a diktatúrában milyen szomorú félreértéseket szülhet, hogy kopogtatnak az ajtón, és keresnek valakit... 

A megoldás szerintem túl egyszerű, és hirtelen volt, valamint a sok orosz nevet és becenevet nehéz követni, főleg, hogy tényleg mennyire sok szereplőt vonultat fel. Ez eleinte kissé zavaró, de azért végül érthető maradt, kitisztult.

Összességében annyira nem hagyott mely nyomokat bennem, talán valami másként kanyarított végkifejlet jobb lett volna, de érdemes volt elolvasni.

A borító egyébiránt mit ábrázol, valaki tudja? 

John Marrs: The Good Samaritan

Igen, igen és IGEN! Ez a könyv elképesztően jó volt! Igazi csemege, valódi jó thriller! Már a legelső fejezete is lélegzetvisszafojtva olvasós, és rengeteg kérdést vet fel, miközben baromi izgalmas is egyben. Aztán az építkezés után egyre-másra jönnek a pofonok, nem kíméli John Marrs az olvasót. Több ízben is leesett az állam, és nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre, de nem csak arra, egyszerűen minden kis mozzanatra közben. Beteg könyv, elképesztően beteg lelkivilág, hamisítatlan pszichopatával a főszerepben. Na EZ az igazi jó thriller, nem a Holtodiglan féle maszatolás!

Nagyon jólesett egy ilyen könyvbe belefutni, ami ennyire magába ránt. Mindig alig vártam, hogy folytathassam. 

Korábban a The One-t olvastam John Marrs-tól, ami szintén nagyon tetszett (Egy szabad értelmezésű, nem könyvhű, de nagyon jó adaptáció is készült Netflixre belőle.), és már ott is megjelent az egyik szálon egy pszichopata sorozatgyilkos, akinek néhány fejezeten át beköltözhettünk a fejébe. A The Good Samaritanben übereli ezt, egy női pszichopata főszereplővel.

Laura Morris a "The end of the line"  lelkisegély szolgálatnál dolgozik telefonos operátorként. A szabályzatukban benne van, hogy nem beszélhetnek le senkit az öngyilkosságról, ők azért vannak ott, hogy meghallgassák a telefonálót, beszélgessenek, kérdéseket tegyenek fel. Hosszú tréningen vesznek részt előtte. A munka önkéntes. 

Laura körül azonban valamiért hullanak az emberek... Az ő osztályukon van a legtöbb öngyilkos, bár azt nem tudják, hogy mindez konkrétan Laurához köthető, akinek már-már perverz mániája az öngyilkos utolsó lélegzetvételét meghallgatni... Kiválasztja áldozatait, gondosan felméri mennyire gondolják komolyan tervüket, és aztán segít nekik eltervezni és kivitelezni az öngyilkosságot. 

Laura amellett, hogy önkénteskedik, háromgyerekes családanya, süt-főz, állandóan a munkatársaknak is hoz mindenféle házi készítésű finomságot - kivéve, hogy azok mind boltiak... Tökéletes az élete - kivéve, hogy lappang néhány sötét titok a nem is olyan távoli múltjában. Báránybőrbe bújt farkas ez a nő.

Az egész könyv egy óriási meglepetéscsomag, ami nagyon apránként bomlik ki, viszont amikor elkezdenek jönni a csavarok, meglepetések, ráeszmélések, nincs megállás. John Marrs ráadásul nagyon NAGYON bátor, nincs szerintem egyetlen konvencionális fordulat sem, nem volt kitalálható, hogy mi fog történni, de számomra az is teljesen sötétben tapogatózás volt, hogy mi történhetett korábban. Semmire nem jöttem rá, úgyhogy volt ahol fejezetenként újra meg újra kigurult a szemem is a csodálkozástól.

Laura "kis" szórakozása egyértelműen emberéletekbe kerül, de ez csak a sztorinak egy része, beteg elméje tényleg nem ismer határokat, és kegyetlen játékai, manipulációi, játszmái elképesztőek. 

A sugalmazáson túl van itt pszichológiai hadviselés, hidegvérű gyilkosság, zsarolás, befeketítés, érzelmi  manipuláció és hazugságok dögivel.

A vége pedig... nos abszolút nem így képzeltem, de nem lett volna talán klisés is, ahogy én elképzeltem?! Nem az a jó, amikor egy szerző tényleg tud újat mutatni? Egy kicsit nekem Joanne Harris jutott eszembe a befejezésről, persze ez is, with a twist. 

Nem nagyon merek többet írni a témákról, amik még előkerülnek, nehogy lelőjek valamit előre. Magyarul A jó szamaritánus címen jelent meg (miért nem irgalmas?). A kötélen lógó telefonkagyló a magyar borítón nagy ötlet volt. Elsőre észre se vettem ezt a kis különbséget az eredetihez képest. 

Szövevényes, rettentően izgalmas olvasmány. I-MÁD-TAM! Kedvencelésen gondolkodom. :)

A szerző többi könyvét is tervbe vettem. :) Note to self: ez a könyv pedig azt hiszem bármikor jó lehet arra is, hogy kihúzzon egy olvasási válságból. 

Tavaszi tervek 2023

Saját képek.

Újra itt a tavasz, és a gyönyörű napsütésben kedvem támadt egy merész és talán túlgondolt tervlistához. ;) De azért hosszú lesz ez az időszak, sok minden beleférhet még, és remélem bele is fog! 

A listagyártás a listagyártás öröméért jegyében pedig amúgy is bármi megengedett, a pipálás örömet okoz, ha nem pipálunk, akkor se történt semmi, szóval semmi nagy elköteleződés, csak kedvtelésből összeszedtem pár címet. ;) 

A megkezdettek befejezése: 

✓ Simone Davies: Montessori tipegő - már a vége felé járok, jó lenne befejezni végre, amúgy is olyan kellemetlen tartogatni ezt a nagy könyvet.

✓ Lisa Jewell: Vince & Joy - 40%-nál vagyok. 

- Hervé Le Tellier: Anomália - harmadánál leszek hamarosan. 

És a további tervbe vett könyvek: 

- Meik Wiking: A hygge otthon - tudom, talán nem tavaszi hangulatú, de nem szeretnék sok időt kihagyni a hygge kötetek közt, kíváncsi vagyok ebben mi lesz az újdonság.

- Szabó Magda: Disznótor - olyan rég olvastam már Magdát...

- Valérie Perrin: Másodvirágzás

- Szaniszló Judit: Leli élete

- Baár Tünde: A mezítlábas grófnő

- Sólyom Anna: Macskabár - ez a négy mind olyan tavasziasnak tűnik most. :)

- David Foenkinos: Charlotte - vcs listáról

- Georges Simenon: Maigret New Yorkban - vcs ez is, meg már ideje izzítani az idei Simenon olvasásokat! 

- Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

- Kate Quinn: Signal Moon - audiobook

- Emily Henry: Book Lovers - audiobook 

14 könyv, kissé ambiciózus tényleg a lista, de persze remélem összesen lesz ennyi jó kis könyvélményem tavasszal, még ha nem is pont ezek. ;) 

A tervlista állását itt is vezetni fogom: 2/14

Ti mit terveztek tavaszra? :) 

Alix E. Harrow: The Ten Thousand Doors of January

Régóta szemeztem már Alix E. Harrow könyvével, de kicsit bizalmatlan voltam, hátha a csodás külső mögött nincs annyira jó történet, csak egy újabb tucatkönyv. Aztán csak nem hagyott nyugodni, hogy átjárókról szól, és hogy standalone, nem sorozat. Végülis várólista csökkentésbe tettem, és megvettem Audible-ön. Igaz, így nem nézegethettem és forgathattam élőben, de a mámorító virágos-kilincses borító rámkacsintott a telefon képernyőjéről is. ;)

A könyvre sokszor portál fantasy-ként referálnak, de szerintem sokkal inkább a klasszikus kalandregény nyomvonalát követi, szerelmi szállal és misztikus elemmel. De ez a megnevezés már talán nem divatos.

Az átjárók és ajtók egyébként már régóta csábítóak nekem; az egyik kedvenc könyvem volt gyerekkoromban Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiája (His Dark Materials), és abból is A titokzatos kés című középső kötet (The Subtle Knife), amiben egy kés segítségével ajtókat hasítanak a világok szövetei közé. A párhuzamos világok létezése rendkívül izgalmas lehetőség, és szerintem egy-egy ilyen alapelem köré nagyon változatos történeteket lehet szőni, jó alap.

Hogy miért Ten Thousand Doors of January? A főszereplőt hívják Januarynek, January Scallar (magyarul Dudose lett, és van oka ennek, igen :)), aki egy félárva lányka, különleges kinézettel. Cornelius Locke házában él, annak pártfogoltjaként, miközben apja, Julian, Mr. Locke-nak dolgozva különféle felfedezőutakra megy a világ minden tájára, és érdekes csecsebecséket, egzotikus tárgyakat gyűjt neki. A regény az 1900-as évek elején játszódik, azonban a múltba is visszatekint, méghozzá egy könyv segítségével, amelyet January egyik nap megtalál a házban. Ez a "könyv a könyvben" történet váltakozik a jelen eseményeivel, így az elején kicsit zavaros lehet a dolog, de hamar kitisztul. A könyv átjárókról (is) ír, és egy szerelemről... Jelentőségét csak a fejezetek előrehaladtával értjük meg igazán, amikor végül összekapcsolódik a két szál. 

January szembeszegül Mr. Locke-kal, és az általa vezetett archeológiai társasággal, és nem is tudhatja előre, kivel húzott ujjat ezáltal... Menekülni kényszerül, és felkutatni, meglelni, megvédeni az ajtók titkát, ami talán elvezeti a megoldáshoz, és még sok minden máshoz is. 

Először is, gyönyörűen van megírva a könyv, tényleg lírai és szép a nyelvezete, írásmódja, stílusa, nagyon kellemes volt olvasni. A "könyv a könyvben" sztori is nagyon tetszett, és bevallom, nem gondolkodtam rajta túl sokat, így értek benne meglepetések bőven - pedig valóban elég kiszámítható, ahogy sokan írják is róla. 

Azt gondolom viszont, hogy az ajtók és a különleges világok kaphattak volna sokkal több szerepet is. Nincs olyan sok utazás, felfedezés benne, mint lehetne. A történet kibontásában sok kiaknázatlan lehetőség maradt.

January szerintem nem sokat fejlődött, illetve ha úgy vesszük, csak a végén látjuk másnak, de akkor hirtelen. A cselekmény alakulása közben botor döntéseket hoz, vagy nagyon naivan áll hozzá dolgokhoz. 

Jane Irimu nagyon érdekes karakter, de sajnos nem olyan sokat kaptunk belőle, rá pedig kíváncsi lettem volna, a háttértörténetére, a világára. 

Magyar kiadás az Agavétól.

A szóművesség baromi jó ötlet, abba kapaszkodik bele, hogy a szavaknak erejük van, csak persze ki kell tapasztalni, hogyan is lehet használni ezt a képességet. January elég gyorsan rájön szerencsére, bár néhol elgondolkodtam, hogy mégis hogyan volt annyi idő az adott jelenetben, leírni valamit, főleg azokkal az adott módszerekkel, amik épp rendelkezésre álltak. 

Apróság, de idegesítő volt, hogy a Sindbad nevű kutya beceneve Bad volt, úgyhogy konkrétan azt kellett hallgatni, hogy folyamatosan "rossz"-nak hívják azt a szerencsétlen kutyát... Hát ez nem volt szerencsés. Miért nem maradhatott simán Sindbad? Ha rövid nevet akart a szerző, akkor lehetett volna Max, vagy kb. akármi.

A szerelmi szálaknál engem nem szokott zavarni a szerelem első látásra, de azt gondolom, Januarynek SPOILER nem feltétlenül kellett volna beleszeretni a körülötte levő egyetlen hímneműbe, lehettek volna jó barátok, társak, enélkül is, és semmit nem változtatott volna a történet kimenetelén ez sem, a könyv ugyanúgy Samuelnél landolt volna. SPOILER VÉGE! 

Érdekes volt a végén a "hazatérés", az egész egy kicsit modern Odüsszeiára is hasonlít ebben a vonatkozásban, ami meg tudott érinteni. ♥

Összességében örülök, hogy elolvastam, jólesett belemerülni, hibái ellenére szerethető könyv szerintem, de ahogy írtam, jót tesz az elvárásoknak, ha nem portál-fantasyként ugrik bele az ember, hanem misztikus-szerelmes kalandregényként kezeli, amiben vannak azért közhely-szerű elemek is (árva, különleges lány, insta-love, fekete-fehér szereplők, naivitás). Ezeket azonban számomra kompenzálta a stílus, az izgalmak és a gördülékenység. 

Na ezt hámozzátok ki! Kellemes utazást, az Ajtók nyitva állnak! :) 

Február

Saját képek.

Elszállt a február, halleluja, végre én is érzem az idő múlását, és nem toporog egy helyben állandóan. :) Mielőtt a hónap közepéhez érünk, gyorsan összegzem, milyen is volt a februárom, persze könyves szempontból. 

Az előző havi zárás végén rittyentettem egy kis listát a terveimről, és örömmel jelenthetem be, mindent ki is pipálhattam a hevenyészett listáról: 

Februári tervek:

✓ Befejezni a megkezdett könyveket: Shelby Van Pelt: Remarkably Bright Creatures, Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra.

✓ Folytatni Finlay Donovant, hiszen kijött a harmadik kötet angolul!

✓ Marie Aubert: Felnőtt emberek című könyve.

✓ Tovább válogatni és olvasni a vcs-listáról.

✓ Megírni az elmaradt két könyvajánlót (zanza lesz).

✓ Megnézni végre a Troubled Blood sorit.

✓ Nagyon örülni a Book24-es csomagnak! :D

Minden sikerült! Igaz, vcs-listás könyvet nem fejeztem be a hónapban, de olvastam belőle. :) 4 könyvet fejeztem be, amiből 3 nagyon tetszett, kettő pedig azt hiszem év végéig is a kiemelkedők között marad, szóval azt hiszem igazán jól sikerült most válogatni. A hónap legjobb olvasmánya: Marie Aubert: Felnőtt emberek című kisregénye volt, míg a legrosszabb: Shelby Van Pelt: Remarkably Bright Creatures-e. 

Megnéztem a Troubled Bloodból készült filmsorozatot, és nagyon-nagyon tetszett, a könyvhöz hasonlóan az adaptációk közt is kedvenc lett ennek a résznek a feldolgozása. 

A januári posztzuhatag után a február sem maradt szégyenben, 7 bejegyzést sikerült írni. Sajnos a hónap vége felé elfogyott a lendület, meg az időm, és az egyik olvasmányom kicsit meg is akasztott.

 

Ami a beszerzéseket illeti, miután kipipálhattam a "nagyon örülni a Book24-es csomagnak!" pontot, nem sokkal később újra várhattam egy Book24-es csomagot... :D De annak is módfelett örültem! 

Zsákmányom 5 lett, persze a gyerekkönyveket nem számolva, mert az akciós napokon bizony azokból is feltankoltam. ;) 

Íme az új könyveim: 

- Meik Wiking: A hygge otthon - jöhet a hygge következő fejezete! :) 

- Mihail Bulgakov: Egy fiatal orvos feljegyzései - próbálkozom még egyet Bulgakovval. 

- Karin Boye: Kallocain - újabb darab a Kapszula könyvtárból

- Gurul a sok-sok pillanat - Szabó Magda élete képekben - nagyon régóta szemeztem már vele, most elcsíptem egy utolsó példányt! 

- Rubin Szilárd: Gyilkosság a farkasveremben - azt olvastam, a Rókabérc, haláltúrához hasonló alaphelyzettel dolgozik, és ez rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. Mellesleg Magvető Zsebkönyvtár, akárcsak a fenti Bulgakov is, így ez a gyűjteményem is bővült. 

És ha már ilyen jó volt a mini-tervlista, jövök egy márciusival is:

- Befejezni végre a Montessori-tipegőt, és értelmesen megfogalmazni, végülis mit gondolok róla, kimazsolázva a használható részt. 

✓ Befejezni A The Good Samaritant, amitől őszintén szólva kissé borzongok, nagyon beteg könyv! 

✓ Befejezni a Csak egy pestist, amibe csak belekaptam egyelőre. 

- Hervé Le Tellier: Anomália című könyve.

- Tovább válogatni és olvasni a vcs-listáról. 

✓ Megírni az ajánlót a The Ten Thousand Doors of January-ról. 

x Lehetőleg nem rendelni könyvet. :D 

- Írni lehetőség szerint minden befejezett könyvről még a hónapon belül. ;) 

- Megcsinálni a tavaszi könyves terveket. 

- Az idei eddigi gyerekkönyv-olvasásokat is adminisztrálni.

A többiek februárja: 

Dóri, Amadea, Sister

Elle Cosimano: Finlay Donovan Jumps the Gun

Megérkezett a harmadik kötet is január végén Finlay Donovanből, és azt kell mondjam, nem untam meg, tudott újat mutatni, és most is élveztem a csodás páros, Finlay és Vero kalandjait. A Finlay Donovan Jumps the Gun nem lett töltelékkötet, nem veszített a lendületből és a humorból sem. Magyarul júniusban fog megjelenni ez a rész Finlay Donovan bedobja magát címen. 

Feliks Zhirov megbízásán kívül, hőseinknek Vero penzügyi helyzetével kapcsolatban is meg kell oldaniuk ezt-azt, nyilván van most is egy kézirat leadási határidő, és persze befigyel egy szerencsétlen baleset is, ami tovább növeli Finlay sorozatgyilkolászási számait. Elképesztő, hogy milyen helyzeteket teremt Elle Cosimano, ügyesen megoldva, hogy a rosszfiú a föld alatt végezze (vagy egy rakás autóroncs alatt jelen esetben), de a hősnők becsületén alig esik folt, nem gondolunk róluk rosszat továbbra sem, mert minden az események szerencsétlen együttállása folytán történik meg... Finlay és Vero nem gyilkosok, de mégis sikerül minden kellemetlen személyt sikeresen kiiktatniuk az útjukból.

Remekül szövi a szerző a szálakat, Finlay és Vero mindig ott lehetnek a sűrűjében, mindenre van adekvát magyarázat, de megvannak az apróbb-nagyobb elhallgatott részletek is - és mégis, azok nélkül is működőképes az alibijük, a helyzet tisztázása, a Nick-kel folytatott beszélgetésekbe sem csúszik hiba. Nem buknak le, nem lóg ki sehol a lóláb. Nem egyszerű ilyen profin elvarrni minden szálat egy bűntettekkel és orosz maffiózókkal terhelt krimiben, ahol szerelmi szálat is kell alakítani pont egy rendőrrel... Pláne nem egyszerű mindezt üdítően szórakoztató formában tenni. Ebben az epizódban az i-re a pontot egy kis civil rendőrakadémiázás teszi fel, ami páratlan terep a szereplőinknek, hogy kiderítsék, a rendőrség berkein belül van-e a tégla, aki EasyClean néven "tisztogatott". 

Nagyon tetszett a rendőrségen belüli nyomozás, és hogy közben részt vesznek a kiképzésen is, ahol mindenféle feladatot kell elvégezni, előadásokon részt venni stb.: fegyverhasználat, kémkedési módszerek... Külön poén volt, hogy Mrs. Haggardy, a kotnyeles szomszédasszony is tagja volt a csapatnak. :) 

Hogy legyen autóelkötés is, ebben az epizódban egy rendőrségi jármű kerül sorra, amivel titokban elhagyják a campus területét. ;) 

Egyedül az nem tetszik továbbra sem a sorozatban, hogy mennyire durván el vannak benne hanyagolva Finlay gyerekei. Ez nem zsonglőrködés az anyasággal,  a karrier meg a bérgyilkoskodás mellett... hiszen le se szarja őket. :D Vagy sosincsenek vele (ebben a részben is főleg Stevennek, meg Finlay anyjával vannak), vagy ha otthon vannak, akkor is Vero intéz mindent velük. És az egyik gyerek olyan kis pici porbafingó még, ezt így tökre nem lehet, hiteltelen...

De mindegy is, mert engem ebben a sztoriban pont annyira érdekelnek a gyerekek, mint Finlay-t, csak hát neki a sajátjai volnának ugye. :D

Várom a következő epizódot - meg kell tudnunk mi lesz az Aston Martinnal! ;)

Az első két részről itt írtam: 

- Finlay Donovan is Killing It (Finlay Donovan ölni tudna)

- Finlay Donovan Knocks 'Em Dead (Finlay Donovan mindent visz)

Troubled Blood - a filmsorozat

Végre eljutottam a Troubled Blood filmsorozat megnézéséig. Nagyon vártam már az adaptációt, főleg, mert ez az egyik kedvenc részem, és nemrég fel is frissítettem az emlékeimet róla egy újraolvasással. :)

Szerintem ez lett az eddigi legjobb adaptáció, igazán "beérett" az egész. A színészek, bár már korábban is azonosultak a szerepükkel, most totálisan egybeforrtak a karakterekkel, és néha úgy látszott, szinte nem is kell "játszaniuk", egyszerűen ők Cormoran és Robin. :)

Csodásan indult a sorozat a cornwalli tájképekkel, remek vágásokkal. Az egyik kedvenc jelenetem volt az első részben, amikor Robin és Cormoran megpillantják egymást, ahogy utóbbi megérkezik a kompon a kikötőbe. Olyan őszinte érzelmek voltak az arcukon, a mosoly, az öröm... nagyon megható volt az egész, meg is könnyeztem. A kompon az emlékekből, a múltból való visszatérést is nagyon jól megcsinálták a hajókürt hangjával.

A múlt jeleneteit pazarul csinálták meg, minden, Margot-val kapcsolatos visszatekintés tetszett. A bárhangulat, a bunny girl jelmezek, a díszletek, mint szuperek voltak.

Igazán könyvhű adaptáció lett, csak kisebb változtatások akadtak, illetve ahogy azt már többen leírták, az asztrológia nem kapott annyi szerepet, mint a könyvben, a Talbot-féle jegyzetekkel. Nekem ezzel mondjuk nem volt problémám, mert szerintem kissé feleslegesek is voltak ezek a star signos fejtegetések és Baphomet. Teljesen jó volt így, kicsit megvágva. 

Robin és Strike az irodában. Strike egész ki van kupálódva. ;) 

Az Irene-Janice beszélgetés/kihallgatás nekem egy kicsit jobban tetszett a könyvben. Illetve az  a bizonyos elfuserált vacsora is talán hosszabb/jobb leírást kapott, mint ahogy megjelenítették. Bár Robin dühe jól átjön, nagyobb leszúrás is még belefért volna.

Margot, bunny girlként.

Figyeltek a részletekre, pl. haláli volt, ahogy Cormoran elcsen egy kekszet a tányérról Oonagh-nál, mielőtt átmennek a másik szobába.

Nem hiányzott a béna virágcsokor ajándék sem, az elfelejtett szülinapnál.

Pat szenzációs volt, imádom! Akkor is, ha szegénynek kb. nincsen álla (bocsi, drága Ruth Sheen!). :D

Pat, akire mindig lehet számítani.

A harmadik rész elején kíváncsian vártam, hogy mégis hogyan fog beleférni még a hátralevő sok dolog a maradék epizódokba, de ügyesen megoldották, és nem volt sietség sem benne. Remek volt a Dennis Creed kihallgatás a börtönben, és a Nico Riccis (Daniel Peacock) jelenet az idősotthonban, fú, hát ott tényleg megfagyott bennem a vér.

Robin talán elbírt volna egy kicsit több sminket, itt-ott a kanyarban nyúzott volt szegény, de persze mindez betudható annak, hogy Mattel ment a huzavona folyamatosan a háttérben (nem sok ilyen jelenet volt, de annyira nem is hiányzott).

A leharcolt járgányban.

A casting jól sikerült, a legeslegjobb számomra Steve Douthwaite (Robin Askwith) volt, aki tényleg úgy nézett ki idősen, mintha a választott fiatal színész öregedett volna meg. Nagyon el lett találva.

Steve Douthwaite. Vagy épp Diamond. ;) 

Margot (Abigail Lawrie) olyan kis törékeny volt, meg fiatal, és persze ismerős is, de nem jöttem rá, hogy ő játszotta Krystalt az Átmeneti üresedésben, amíg a barátnőm fel nem homályosított az információval. :) ... Nekem bejött Margot-ként is, nem asszociáltam a másik szerepre. 

Margot Bamborough

És egy nagyon érdekes kis infó még, ahogy a színészekről keresgettem infókat, akkor derült ki számomra, hogy a Janice Beattie-t alakító Anna Calder-Marshall nem más, mint Tom Burke (vagyis Cormoran Strike) anyukája! :) 

>Ezen a linken< megtaláljátok a szereplőket. 

Nézzétek meg a sorozatot, nem fog csalódást okozni! A legjobb hír pedig, ami a napokban érkezett, hogy már kész is a legújabb Strike kötet, és The Running Grave lesz a címe! :) Én már most alig várom! 

Shelby Van Pelt: Remarkably Bright Creatures

Nemrégiben két polipos könyv is megjelent - magyarul is -, a Barátom az oktopusz (My Friend the Octopus) Lindsay Galvintől, és A boldogságnak nyolc karja van (Remarkably Bright Creatures) Shelby Van Pelttől. Érdeklődve figyeltem a polipok 'hatalomra törését', és persze érdekelni kezdett mindkét könyv. :) Utóbbit végül Audible-ről vettem meg, mert  egyet fizet kettőt kap akcióba került. Rémes, milyen érzékkel tapintok rá a nem annyira jó könyvekre, tele van az Audible könyvtárunk olyanokkal amiket tuti nem hallgatnék meg újra... *sigh* 

A másik polipos könyvtől kissé elment a kedvem a Remarkably Bright Creatures hatására, megmondom őszintén, bár biztos nagyon más a kettő.

Nem tudom másként jellemezni, mint hogy ez egy nyugdíjas könyvecske. Nyugdíjas szereplő, nyugdíjas tempó, nyugdíjasan semmi meglepő. Ovéhoz köze nincs, se hangulatban, se sztoriban, mégis vele reklámozzák, vagy hozzá próbálják mérni - nagyon el van tévedve ez az ajánlás. Csak mert idősek a főszereplők, attól még nem lesz hasonló két könyv.

A fülszöveg így kezdődik: "Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával."

Számomra semmi különösen elbűvölő vagy bájos nem volt a könyvben, humornak  szinte nyoma sincs, legfeljebb ez a nyugdíjas derű lengi körül, ami a külföldi öregeket általában (a magyarokat még csak távolról sem). Barátságról, számvetésről, reményről? Marhaság. Tova Sullivan és a polip közt alig alakul ki valami, a számvetés meg amit az életében tesz, hát eléggé félremegy, teljesen hirtelen és irracionális döntést hoz, amit aztán meg is bán, és félig meddig vissza is csinál. Remény? Az elvesztett fiával kapcsolatban ugyan milyen reménye lehetne? Letehetetlen? Nos ahhoz némi izgalom nem ártana. Inkább egy melankolikus, gyászról és pletykálkodásról szóló könyvre számítsatok, ami egy múltbéli titok kigabalyítását tűzi ki céljául. De tipikusan az az írás, ahol a szereplő, ha érez valamit, az csak le van írva, te magad nem fogod érezni... Ebből a szempontból is gyenge szerintem.

Lehetett volna pedig egy lírai, lassú regény, de valahogy mégsem az lett. Azt hiszem ez a könyv nem tudja mi akar lenni igazából.  

A polip - Marcellus - lenne az érdekes narrátor, de elképesztően megúszósan van megírva, alig szerepel, és hát nem estem hanyatt a szerepétől sem, annyira azért nem volt kiemelkedő jelentősége a "rejtély" megfejtésében. Kevés az igazi közbeavatkozása. Szép a történetének az íve, és tetszett az, ahogy Marcellus számára véget ér a sztori, de nagyon egyszerű vonalvezetésű a könyv, lagymatagon csordogál végig, igazán nagy meglepetések nincsenek. Számomra nem volt különösebben érdekes a tengeri állatvilág sem, nem érzem úgy, hogy sokkal okosabb lettem a polipokat illetően. Szóval nem adott semmi pluszt, annak ellenére, hogy milyen egzotikusan hangzik az egész. 

Marie Aubert: Felnőtt emberek

Nagyon élveztem ezt a parányi kisregényt. Az egyik legjobb idén, és szerintem az egész évet tekintve is kiemelkedő marad. Köszönöm Nikinek, hogy megismertetett vele! ♥

Ida, a sikeres építész nagy döntésre jutott, és dédelgetett titkát a családi nyaralóban szeretné elmondani mindenkinek, ahol anyja születésnapját ünneplik meg. Húga, Marthe azonban megelőzi egy nagyobb hírrel...

Marie Aubert nagyon jó emberismerő, és elképesztő éleslátással ír a családon belüli konfliktusokról, anya-lánya, házastársi, és testvéri viszonyokról, az elhallgatott dolgok emésztő, korhasztó hatásáról... Észrevétlen változások, jóvátehetetlen sérelmek, kortalan, állandó versengés és megfelelni vágyás, és mindeközben még fel-feltörő nosztalgikus érzések is? Ilyen a Felnőtt emberek, ami egy legkevésbé sem "felnőtt" módra viselkedő, diszfunkcionális családot mutat be, méghozzá teljesen sallangmentesen. 

Nagyon sok "ismerősséget" lehet találni az ilyen regényekben, félmondatokat, amik valahol megböknek valami gombot rajtunk. Tapinthatóan írta le a szerző a fényeket-színeket, az egész nyaralót és benne egy-egy nosztalgikus érzést keltő tárgyat, és ez bennem is nosztalgikus érzéseket keltett. A boglárkás tányérok, a konyhaszekrényből a táskába süllyesztett poharak, a ház átfestése sárgáról fehérre - teljesen együtt éreztem Idával, hogy mindezek miért fontosak, miért tudnak úgy fájni. És mégis hallgatnia kellett róla. Idegen lett a saját nyaralójában, pedig neki is épp ugyanannyi beleszólása lett volna, milyen színű legyen a fal, és mihez kezdjenek a házzal. Kitúrták. Valahol ezért is érti meg jobban az ember, hogy ő meg micsoda szarkavarást csinál Kristoffer és Marthe között. Rettentően tetszett, hogy Marie Aubert hús-vér szereplőket alkot, akik abszolút nem fekete-fehérek. Vannak jó, vannak rossz, vannak kissé szürke zónás tetteik, gondolataik, döntéseik is. Emberből vannak. Mégis, nekem egyértelműnek tűnt, hogy a szerző azt szeretné, Ida mögé/mellé álljunk be gondolatban. 

Marthe nekem végig sokkal megvetendőbb volt, kellemetlen, önsajnáltató, konformista, álszent.  

Idával viszont lehetett szimpatizálni, még ha voltak is neki fura dolgai, és megkérdőjelezhető cselekedetei. Gyakorlatias, sikeres, független, de mégis mindig háttérbe szorul, Marthe árnyékába, a rivalizálás állandó veszteseként. Jó narrátor is volt. 

Az Oksanen könyv után fura volt megint belebotlani egy testvérkapcsolatot (is) taglaló könyvbe, ahol szintúgy megjelenik a féltékenység, a másik életének kívánása. 

Érdekes gondolatok voltak a gyermekvállalás - gyermektelenség vonalon is, és tetszett, ahogy ezeket is kendőzetlenül mutatta meg, úgy, ahogy nem feltétlenül beszélünk róla. 

Különös örömmel töltött el a regény vége, amikor kicsi SPOILER!!! Ida egyedül marad a nyaralóban, miután hazaküldi az anyjáékat is... Egyedül az tetszett volna még jobban, ha nekiáll festeni is. :) kicsi SPOILER vége!!! 

Sok gondolkodnivalót adó regény, ami a kemény témák ellenére nagyon kellemes olvasmány marad nekem. Kíváncsi lettem Marie Aubert másik könyvére is. :)