Georges Simenon: Maigret és a titkos szerető

Néha elgondolkodom rajta, hogy aki nem olvas Maigret felügyelőt - bizony sajnos vannak ilyenek! -, annak milyen egyformának tűnhetnek a kötetek akár kinézetre, történetre, és az értékeléseket olvasva, hangulatra is. Pedig nagyon különböző dolgok rejlenek az egyes borítók mögött - amik egytől egyig szépek is, főleg az új Agavés kiadások. 

Fülszöveg: "Egy Cécile nevű fiatal lány pár hónapon át rendszeresen felkeresi a bűnügyi rendőrséget, és arról panaszkodik, hogy éjjelente egy titokzatos alak jár a lakásban, ahol idős, magatehetetlen nagynénjével lakik. Mikor Cécile utoljára jelenik meg a rendőrségen, Maigret nem tudja azonnal fogadni, és mire sort kerítene rá, már hiába keresi a fiatal lányt. Később őt és a nagynénjét is holtan találják.

A nyomozás során Maigret kihallgatja a bérház lakóit, ahol az áldozatok éltek, köztük a bőbeszédű házmesternét és egy magyar lányt, Nusit, valamint a büntetett előéletű Dandurand urat. Az öreg nagynéni temetésén mindenki megjelenik, akinek haszna származhatott a halálából, és többen önként keresik fel a főfelügyelőt, hogy tisztázzák magukat. Maigret sejtéseit követve próbálja kiismerni az elhunytak környezetét, ám bizonyíték híján nem tehet semmit a fő gyanúsított ellen. De honnan kerítse elő a hiányzó bizonyítékot?"

Ebben a részben Maigret-t egy furcsa lány, Cécile ostromolja, azzal, hogy éjszakánként nénikéjénél és nála jár valaki. A dolgok nem ugyanott vannak, apró változások történnek, amikre nincs magyarázat. Maigret elhessegeti a lányt, még akkor is, amikor az vagy fél napot vár rá türelmesen üldögélve a bűnügyi rendőrségen. 

Amikor azonban mindebből ügy lesz, Maigret már nem teheti meg, hogy nem foglalkozik Cécile-lel, annak nagynénjével, sőt az egész családdal, fivérektől és nővérektől kezdve távoli unokatestvérekig, és a bérház minden lakójával, ahol kettős gyilkosság történik... 

Külön öröm volt, hogy Simenon egy magyar családot is szerepeltetett a regényben, Szivecsiéket, bár nem tudom Nusi testvérének vajon miért a "Poci" tűnt a legmegfelelőbb névnek, de fátylat rá. 

Rengeteg apró kis mozzanat volt, ami nagyon Maigret-s, akár a hangulati elemeket, akár a nyomozás mikéntjét nézzük. A ködös, esős utcácskák, az ivókba való betérés, őrt állások, és telefonhívásokra való várakozás elválaszthatatlan háttere a nyomozásnak, és persze az ételek, italok, amiket Maigret borongó töprengése közben elfogyaszt. Ezúttal néhány korsó sör, a szokásos sonkás szendvicsek, pár beaujolais, calvados, vörösboros kakaspörkölt és kávés sütemény kövezi a nyomozás útját. Nagyon tetszett, hogy valahol félúton Maigret megkapta "társnak" a kis amerikait, Spencer Oats-t, aki mint árnyék követi, és próbál vele lépést tartani - megmosolyogtató, ahogy egy pohár tejet kérne, amiből persze calvados lesz ;) - miközben munkamódszereit igyekszik megfigyelni. 

A beszélgetések a végére egészen szaggatottá válnak, ahogy Maigret próbál megkapaszkodni a tényekbe, és kideríteni a motivációkat. Nekem ez tetszett, mert pont így tanakodik az ember önmagában, ha bizonytalan. Az összefüggések sokáig nem egyértelműek, mégis biztosan összefügg a két gyilkosság egymással. A végkifejlet igazán meg tudott lepni, bár az utolsó kirakós elemnél valami másra tippeltem, hogy honnan kerül elő egy bizonyíték majd... Fontos szerepet játszott a múlt is, és a múltbeli kapcsolatok, és Maigret-nek, bár ügyesen rakosgatta a sakkfigurákat, jócskán szüksége volt a szerencsére is, hogy megoldhassa az ügyet. 

A két ellenszenves ügyvéd ábrázolása és megjelenése már-már komikus elem, nagyon tetszett, hogy ennyire oldalvonalra próbálja őket tenni a felügyelő, és ahol csak tudja, érzékelteti, hogy egy lépéssel előttük jár. 

Csavaros, izgalmas krimi és sokszereplős dráma is egyben. Szerintem kiemelkedik a sorozatból, ez a sztori biztosan sokáig velem marad még. Csak ajánlani tudom! 

Kiadja az Agave Kiadó. 

Rendeld meg >ITT< 25% kedvezménnyel! 

Most nézem csak, nagyon akciós a Maigret és a flamand lány is, ami nálam nem csak a Simenonok közt, de úgy általában is kiérdemelte a kedvenc könyv címkét. Több más kötet is csak 590 Ft, nézzetek körül, most kell elkezdeni Simenont olvasni (ha eddig még nem tettétek ;))! 

Zanzaposzt: dokik, generációk, koponyák

Olvasni olvastam ugyan, de írni nem volt annyi időm, így ismét egy zanzaposztban, röviden értékelem az elmúlt időszak néhány olvasmányát. :)

Csepeli György, Kígyós Éva, Popper Péter: Magára hagyott generációk

A Magára hagyott generációk több szempontból is kiemelkedő: ezzel pipálhattam ki az idei várólista csökkentés teljesítését, és meglepő módon ebben nem csak Popper írása volt kifejezetten jó, és várni-való. A Mesterkurzus kötetekben rendre Popper Péteré az utolsó, és legjobb írás, ami kvázi "zárszavazza" a könyvet, és értelmet ad neki, felhúzza, kompenzál addigi erőtlenségeiért. Ez alkalommal azonban nem így éreztem. A többi előadás is remek volt, elgondolkodtató, érdekes szempontokat sorakoztattak fel, jók voltak a kérdésfelvetések, és még Popper után is volt egy kiváló utószó Matolcsi-Papp Zoltántól. Szinte hihetetlen, hogy egy 2006-os kiadásról van szó, néhányszor előrelapoztam megnézni újra, hogy biztos, tényleg ilyen "régi"? Annyi aktuális gondolat van benne, és annyira pontosak a jövőről alkotott víziói... megdöbbentő.

Szerteágazó lett, és nem csak a generációs problémákra koncentrál, más témákatt is érint, amik persze mind kapcsolódnak a "magára hagyott" (?) generációkhoz. Nagyon érdekesnek találtam Csepeli Györgynél, ahogy elmagyarázta, hogyan változtak a nemzedékformáló hatások. Régebben a  nemzedékformáló hatások a történelemből származtak, ma már azonban a technológiából, a technológiai fejlődés különböző állomásaiból.
Kígyós Éva a gyermekekre, és a gyermeknevelés zsákutcáira koncentrált, az idős generációkkal ő nem foglalkozott igazán, de nem is baj, túl tág a téma.
Poppernél is előjönnek a nevelési, példamutatási problémák, de visszautal a felcserélt nemi szerepekre is (amit épp előzőleg olvastam), és hogy milyen nagy hiba az, hogy nem a hasonlóságot, hanem az ugyanolyanságot hajtjuk ezekben a szerepekben - ami egy téves út. De ez csak néhány kiragadott gondolat, ennél sokkal több gondolkodnivaló morzsát szór el Popper, több kapcsolódó témában is.

Az utószó közönyről, csömörről, világvége-hangulatról, és a felperzselt földekről  (!) megfestett képe pedig már nem is vízió, hanem a jelenünk...

"(...) élek a gyanúperrel, hogy már nem sok tévedést visel el civilizációnk. Egy biztos, alázatosabban kéne bánni a világgal, melyben élünk, mert az út, amelyen járunk, a totális pusztulásba vezet." 

Matolcsi-Papp Zoltán

Érdemes elolvasni, nagyon jól összerakott kötete a sorozatnak, az egyik legjobb.

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Karinthy könyvét, amiben megírja saját betegsége és agyműtétje történetét, már hosszú évek óta el szerettem volna olvasni. És hogy mi a verdikt? Nem volt rossz, csak épp... annyira jó sem volt. Hiányoltam a karinthys humort, többször megcsillanthatta volna, a téma ellenére. A kötet első felében még nem, de a másodikban gondom volt az elbeszélővel, egyre kevésbé volt szimpatikus, néha túl gőgösnek, túl tudálékosnak találtam, vagy csak egyszerűen untattak a gondolatai.
Túl sok volt a lázálomszerű kép; furcsa, nyomasztó hatásuk persze illett a történethez, érezni lehetett a félelmet, kétségeket, de mégis, valahogy összességében túl lehangolóvá tették a könyvet.
Kizökkentett aztán a műtét (végre!), de összességében valami mást vártam ettől a régóta halogatott olvasmánytól.

Mellesleg én pl. nem tudok németül, miért nincs lábjegyzet a német mondatokhoz?

Adam Kay: This is Going to Hurt

Adam Kay könyve most jelent meg magyarul is, az Athenaeumnál Ez fájni fog címen. Kerülgettem egy darabig, aztán úgy gondoltam miért ne? Minden előzetes elképzelésemet felülmúlta... Az elmúlt időszak legszórakoztatóbb olvasmánya lett; tele van remek humorral, mégis rendkívül elgondolkodtató, néhol pedig egyenesen szívszorító. Óriási, hogy milyen stílusa van a szerzőnek, aki dokiból lett stand-upos és író. És milyen jól tette, hogy otthagyta lélekölő munkáját és a rendszert, ami élhetetlen... Brutális, amit az egészségügyről mutat meg, arról hogy lehet megdögleni ebben az egészben - nem csak betegként, hanem orvosként is. Láttatja a kulisszák mögötti lehetetlen harcot, és emberfeletti erőfeszítéseket. Tűpontos.

Jó hír, hogy októberben érkezik Adam Kay új könyve a Twas The Nightshift Before Christmas.

Őszi tervek 2019

Forrás.

Új évszak, új lista! Már egy hete szemezek a polcon levő könyvekkel, hogy mi is kerüljön közülük az őszi tervek közé - szokás szerint a bőség zavara... :) De igyekszem tartani magam a mostanában bevált technikához, és egyrészt tényleg átgondoltabban válogatni a listákra, másrészt tényleg a listáról választani új olvasmányt elsősorban. Most, hogy augusztus utolsó napjaiban teljesítettem a várólista csökkentést, nagyobb a szabadság, de persze mindenképp tovább szeretném pipálgatni a régóta várólistán csücsülő könyveket. :)

Lássuk, miket gyűjtöttem most össze a következő három hónapra! 

A befejezésre váró:

✓Georges Simenon: Maigret és a titkos szerető -  kivételesen épp csak egy olvasmányban vagyok benne, 40%-nál tartok, szerintem pár napon belül be is fejezem. :)

A további tervbe vett könyvek:

A (kicsit hiányos) kupac. :) Saját kép.

- Mary Ann Shaffer, Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság  - annyira kedvet kaptam a Levelek Skye szigetéről újrázása után, hogy most már tényleg el kell olvasnom ezt a levélregényt is. Egyszer nekifogtam, de elég rossz időszakban, és félretettem akkor. 

- Elena Ferrante: Az új név története - szeretném folytatni a Nápolyi regények sorozatot.

- Moskát Anita: Horgonyhely - tolódik tovább a nyári listáról, még mindig kíváncsian várom a sztorit!

- Julie Buxbaum: Tell Me Three Things - ajánlásra, elvileg a ya-műfaj jobbik oldaláról. ;) 

- Tom Sweterlitsch: The Gone World - A Recursiont követően kaptam kedvet hozzá, a sok összehasonlító értékelés miatt. 

- Joanne Harris: Gentlemen and Players - újraolvasás lesz, megkoptak az emlékeim, de folytatni szeretném a Different Class-szal. 

- Joanne Harris: Different Class

- Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya - egy kis őszi hangulatú klasszikus

- Rain Arlender: Az élet esszenciája - karácsonyi ajándék volt, nem szeretném most karácsonyig olvasatlanul hagyni (van még pár ilyen, de most erre esik a választásom).

- Agatha Christie: One, Two Buckle My Shoe - vcs-n volt ez is, meg aztán rég olvastam AC-t, megérett rá a helyzet! :) 

- Csernus-Mohás-Popper: Egészséges egyén, beteg társadalom? - szintén egy vcs-listás, pszichológiai könyv. 

Az állást itt is fogom vezetni: 1/12 :) 

És ti, mit olvastok idén ősszel? 

Forrás.

Véget ért a nyár? - augusztusi zárás

Forrás.

Hosszú hónap, mégis, amikor hirtelen a feléhez értünk, egy pislogásnyi időnek tűntek az addig eltelt napok, és most, hogy 31-ét írunk, szinte hihetetlen, hogy itt az ősz a nyakunkon. Hozzáteszem, én már vártam, várom az őszt, szeretnék felfrissülni, dzsekit húzni, fázni kicsit reggelente... Felforrtam a kánikulában!

Viszont a nagy melegben való elpilledésnek volt némi előnye is: elég sokat olvastam. Az előző hónapban úgyis hiányoltam a nyugisan olvasós délutánjaimat; most kijutott ebből, és végül 9 könyvet fejeztem be a hónapban. Volt egy félbehagyásom is, a Nyarak könyve, ami nagy koppanás lett, pedig régóta vártam már, hogy olvassam.
A hónap legjobb olvasmányélménye a Levelek Skye szigetéről újraolvasása volt, és kicsit engem is meglepett, milyen jól csapódott le. Féltem, hogy nem fog annyira magával ragadni, mint elsőre, de most is elvarázsolt, és megerősítette pozícióját kedvenc könyveim közt. Nagyon jó volt Blake Crouch-tól a Recursion is, ami egy igazi lubickolás a kvantumfizikában, és az időutazásban, és szuper novellagyűjteménynek, jó választásnak bizonyult Karin Tidbeck Rénszarvas-hegy...-e is. Adam Kay This is Going to Hurtje is nagyon betalált, erről nem írtam még, de ajánlom figyelmetekbe, most jelenik meg magyarul is, Ez fájni fog címmel, és az egészségügy bugyraiba kalauzol el, rettentő sok szarkasztikus humorral.

A hónapban 3 vcs. könyvemet is elolvastam, így még az ősz beköszönte előtt ünnepelhetek, hogy kész a várólista csökkentés, teljesítettem a kihívást! Hip-hip-hurrá! :) persze a 24-es listámról szeretnék majd még olvasni tovább, de jó érzés, hogy 12-t már magamévá tettem. 

A Goodreads reading challenge-ben is egész jól állok most! :)

A nyárra tervezett 12 könyvből végülis 8-at sikerült elolvasni, ami nem rossz arány! Sajnos persze pont a listaveterán Leányrablás Budapesten is csúszik tovább... :)
Alig várom, hogy összeállítsam az őszi terveimet. :)

A blogon ezzel együtt 10 poszt született, néhány könyves értékeléssel még adós vagyok. :)

A beszerzéseket meg majdnem el is felejtettem... Két könyv vándorolt hozzám a hónapban, méghozzá az Agavétól. Az egyik a már feljebb említett Rénszarvas-hegy, amiről már írtam is, a másik pedig a legújabb Simenonjuk: Maigret és a titkos szerető. Ezt épp most olvasom, és jelen állás szerint úgy tűnik, az idei 50. elolvasott könyvem ez lesz. :)
De erről majd szeptemberben! :)

A többiek augusztusa: 

Nita, Dóri, Czenema, Heloise, Sister, Amadea

Borító teszi a könyvet?

A Témázunk ehavi választottja egy borítókkal kapcsolatos téma lett, ami a Tudsz jobbat? - kreatív borító-mustra címet kapta. Képszerkesztési tudományom nem éppen világraszóló, de azért nem akartam kihagyni ezt a kört - nem fogok viszont általam újratervezett borítókat mutatni, mert nem vagyok ennek a mestere, és nem hiszem, hogy jobbat tudnék kreálni, mint az aktuálisan megkritizált darab. Ez is egy külön szakma, szépet és harmonikusat alkotni, jó háttérrel, színekkel, a megfelelő betűtípussal és egyéb kalligrafikus, vagy grafikai dolgokkal játszva. De attól függetlenül, hogy nem állok le photoshoppolni, azért azt el tudom mondani, mi nem tetszik azon, ami nem tetszik, és néha rá tudok mutatni valamire: na ez jól mutatna egy könyvön. :) 

A borító egyáltalán nem elhanyagolható része a könyv design-jának és marketingjének, és bár felszínesnek tűnhet a dolog, néha igenis a külseje fog bevonzani egy könyvnek, még mielőtt bármi mást tudnék róla. 

Ezekre a könyvekre is például a kinézetük miatt figyeltem fel: 

Van köztük amit még nem olvastam, van ami tetszett, és van ami nem annyira. Nem lehet egyértelmű következtetést levonni, hogy milyen lesz a tetszési index, de az biztos, hogy mind a négyet beszereztem! ;) 

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a kiadók a borítókra, és hogy guszta legyen a könyv; volt egy felfelé ívelő tendencia ebben. Csomó saját terv készült, tehetséges borítótervezőket ismertünk meg, pl Sánta Kirát. Az ő alkotása a fenti Jessie Lamb borító is. Szuper igényes és részletgazdag borítókat készített az Ad Astra és a Gabo könyveinek. Látszik, hogy sokféle "mágiára" képes az alkotásban, és amiket készít tényleg jellemzőek az adott könyvre - történetre és hangulatra egyaránt:

 

Aztán, a felfelé ívelés után mintha valami történt volna, és kicsit megint kevesebb figyelem irányul a külcsínre, de lehet, hogy csak én látom rosszul a dolgot. Egyes kiadóknál maradt (vagy akár javul is egyre) a színvonal, pl. az Agave és a 21. Század Kiadó nagyon figyel a megjelenésre, összhangra, de a Jaffának is remek a Szabó Magda életműsorozata, kinézetre is.  

Mindenesetre mostanában megint több kidolgozatlanabb, nem annyira a könyvhöz illő, fura borítót látni az újdonságok közt is. Sokszor csak összedobáltnak néz ki, mintha az egyes elemek nem illenének egymáshoz, amit összeraktak rajta. Persze egy bizonyos szinten ez nagyon szubjektív, és ízlés dolga, de azért vannak a szépérzék ellen ádáz küzdelmet folytató kiadványok... 

Egy friss ilyen a Merre jársz, Bojangles? újrakiadása, ami valami borzasztó lett, az előzőhöz képest főleg, de magában is: 

Balra a régi, jobbra az új borító.

Már egy párszor emlegettem a blogon, az állatfejes borítóktól én rosszul vagyok, így ez a két könyv nálam állandóan célkeresztben van: 

Számomra taszítóak, de koncepció és szerkesztés azért van mögöttük. Ezzel - a szubjektív nemtetszésem ellenére - még mindig ezerszer jobbak, mint az alábbi rettenetek, amiket nem is tudom ki gondolhatott komolyan: 

És hogy milyen jobb borítót lehetne ezekhez tervezni? Hát ezekhez komolyan bármilyet... :D Egy szál pipacs, vagy három üvegalma egy tálban is jobban nézne ki, minden szerkesztés és bárminemű, a történethez való kötődés nélkül, mint némelyik ilyen förmedvény. 

Végül pedig álljon itt ez a macsek, akibe pinteresten való nézelődés közben futottam bele, és szerintem igazán remek borító lenne, csak nehezen feliratozható. :D 

Szerintetek milyen egy jó borító? Mik a kedvenceitek? Min változtatnátok, mit terveznétek át legszívesebben? 

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek borítós posztjai - reméljük, ők kreatívkodtak is talán! :D 

Dóri, Anett, Czenema 

Utóvéd (később csatlakozók): 

Sister,

Balatoni nyarak csikorgó képe

"But left unwatched, the camera could lie after all. Proffering a fractional moment caught in time, with no sense of the before or after, nor all the things that made it so. A false imprint that cheated memory."

Ez az idézet tetszett legjobban Emylia Hall: The Book of Summers című könyvéből, ami magyarul is megjelent Nyarak könyve címmel. Valahonnan az elejéről származik, és megfogott egy pillanatra. Vártam aztán, hogy lesz még több ilyen is, és hogy mikor kap el a mindenki által emlegetett balatoni nosztalgia a '90-es évekből, a gyerekkorunkból. Próbáltam a "lapozz a 99-re" módszert követni, és majd csak 100 oldal után azt mondani, hogy nem, de már a 77. oldalon eljött az eddig és ne tovább azzal a bárgyú kecskével, meg Tamás felbukkanásával.

Annyira sok sebből vérzik ez a könyv, hogy kis híján paprikás posztnyi indulatot vált ki belőlem az elolvasott kevéske mennyiség is. 

Nagyon nehezen rázódtam bele a nyakatekert történetbe a csomaggal Magyarországról, meg Erzsi fura kapcsolatába az apjával, és akkor sem változott semmi, amikor a fényképnézegető szekció kezdődött. 

A stílus csapnivaló. Nem nagyon találkoztam még ilyennel, de konkrétan az az érzésem támadt, hogy egy angolul középfokon elpötyögő diák fogalmazása a szöveg. Sokszor tőmondatos, néha egyenesen primitív. Csikorog az erőlködéstől, hemzseg az idillinek, bukolikusnak szánt leírásoktól, amiknek a nosztalgiát kellene előhozniuk, helyette szerintem parasztosnak, szegénynek és elmaradottnak láttatják a magyar létet (amiben van igazság, a '90-es években pláne). Próbáltam behunyni a szemem és meglátni ebben azt a szépséget, ami valahol persze megvan a saját emlékeimben, a Balatoni nyarakról, gyerekkori illatokkal, végtelen, pancsolós délutánok varázsával. De csak hámló festéket véltem látni kék strandkorlátokon. Nem gondoltam volna, hogy a magyar vonatkozás inkább taszító lesz számomra, mint vonzó. :/
Talán jobb lett volna magyarul olvasni, nem eredetiben: a fordítás csak jobb lehet ennél az akadozó szövegnél..., és talán kevésbé hatott volna idegennek a sok beszúrt magyar szó. "It was a szalonna party." Such wow.

A szereplők irritálóak és önzők. Marika és Erzsi (brrr, nem lehetett volna kevésbé sztereotíp nevekkel dolgozni?) sem volt szimpatikus, már az elejétől fogva, és álszent, buta dolognak tartottam szeretetnek, jó kapcsolatnak beállítani azt, ami köztük van, miután Marika úgy dönt, ottmarad Magyarországon és beteljesíti önmagát (?)... Erzsi pedig szörnyen viselkedik az idős apjával, de az egész olyan "ez van" jelleggel fut, az érzelmek mit se számítanak, sőt, nincsenek is.

Nagy baj még - ha ez nem lenne elég eddig -, hogy mindezeken túl egyszerűen rémesen unalmas bármi, amiről írnak. Elnyúló, végtelen hosszú, napi tevékenység részletezés. Mit ettek, mit csináltak, hogy megy át egyik szobából a másikba a szereplő... Volt, hogy a mondaton belül elvesztettem az érdeklődésemet, és úgy kellett erőszakolnom magam, hogy olvassak már végig egyben egy bekezdést a könyv felett elbambulás helyett... 

Összességében egy nagyon felszínes könyv, amiben nyögvenyelős, izzadságszagú emléket állít a saját, Magyarországon töltött nyarainak a szerző, egy teljesen félrement, átgondolatlan, szinte szerkesztetlen sztorival. 

Örülök, hogy nem pazaroltam rá ennél több időt. Elolvastam mi a vége, de teljesen hidegen hagyott. 

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

Karin Tidbeck kötete azonnal elkezdett hívogatni, azon a furcsa, baljóslatú módon, ahogy az embert olyasmik vonzzák, amikre nem akar igazából ránézni, de mégsem tud félrepillantani. Ezt a furcsa, bizsergető érzést keltette bennem a borítóterv, a fa mögött álló agancsos alakkal, aki ijesztő, de egyben valamiért mégis kíváncsiságot kiváltó jelenés. 

A sejtelmes zöld fény is jót tett az egész dizájnnak, plusz frappáns, misztikusnak tetsző cím, és a könyv már el is adta magát nekem. :) 

Na de beszéljünk kicsit a belbecsről is. A díjnyertes Karin Tidbeck novellás kötetéről van szó, amiben sokféle műfaj keveredik: fantasy, urban fantasy, sci-fi, misztikus és horror elemek is megjelennek. Talán leginkább a korábban Veres Attilára is használt weird fiction összegzi legjobban.

A novellák könnyűnek, rövidnek, gyorsan olvashatónak tűnnek, de ez csalóka; súlyuk van, mondanivalójuk, vagy olyan erőteljes hangulatuk, hogy nem lehet csak úgy áthajtani a következőhöz, meg kell állni kicsit emészteni őket. Maradandó novellát írni nehezebb, mint felejthetetlen regényt, de Tidbeck meg tudja ugrani a lécet. A novellák közül alig volt olyan, ami nem tett rám valami benyomást, és mindnek fel tudom idézni a címét-történetét. Azért valljuk be, novellás kötetnél rendszerint már az olvasás befejeztével kiesnek a gyengébb darabok. Tidbecknél is akadtak persze kevésbé jók, de egyrészt nem sok, másrészt hangulatukban ezek is jól illettek a kötetbe - ettől egységes képet kapott az egész, volt benne egyfajta építkezés is. Visszatérő szereplők csak két novellában vannak, ami összefűzi ezt a két történetet, a többi nem kapcsolódott szervesen. 

A szerző, Karin Tidbeck.

És hogy miről mesél Karin Tidbeck? Konzervdobozban nevelt életről. Egy hivatalnok telefonhívásairól. Egy férfiról, aki beleszeret egy Beatrice nevű léghajóba. Egy, a padláson talált piros ruháról, ami a vittrák öltözéke. Matrónákról, akik halálra zabálják magukat... és egy helyről, ahol nincs idő, mert nem mérik - mi történik, ha valaki mégis elkezdi számolni a perceket? 

A mítosz és valóság vékony határmezsgyéjén bandukolva néha nagyonis evilági következtetéseket enged levonni egy-egy történet. A Kicsoda Arvid Pekon? például elég ijesztően mutatja be egy telefonközpontos figuráján keresztül, egyrészt, hogy mennyire jelentéktelen lehet az ember, másrészt pedig, hogy egyre elfajzottabbak a kérdéseink, kéréseink, problémáink. A szürreális talajra ültetett társadalomkritika reális pofont ad a végén. 

A peremlét azon történetei, amik a misztikus irányba tolódnak el, nekem egy fokkal jobban tetszettek. Sok a mesei elem, de nem elcsépelt dolgokat kreál belőlük a szerző, hanem tud újat mutatni. 

A címadó (mármint a magyar címadó - az eredetié, a Dzsagannáth) Rénszarvas-hegyben és az áldokumentarista stílusban prezentált Pyretben is képzeletbeli lények szerepelnek, de olyan plasztikusan vannak megjelenítve, hogy szinte elhiszem, egy svéd erdőben tényleg elragadhat egy vittra, vagy tehénnek álcázhatja magát egy pyret. 

Mielőtt nekiálltam, arra számítottam, vagy inkább azt reméltem, Veres Attilás lesz a kötet. Igazam is lett, meg nem is. Van egy darab nagyon veresattila hangulatú novella, a Brita üdülőfaluja, ami mellesleg a kötet egyik legjobbja szerintem. A magyaros weird sci-fi feeling persze itt elmarad, ez a sztori mélyen a svéd folklórban és mítoszokban gyökerezik - ahogy tulajdonképpen az összes többi is. Érdekes volt ezt a sokféle szürreális világot, villanásnyi bizarr látomást megismerni.

A nekem kevésbé tetsző darabok: Herr Cederberg, Néhány levél Ove Lindströmnek.

A legerősebbek a Rénszarvas-hegy, Brita üdülőfaluja, Kicsoda Arvid Pekon? és a Pyret voltak.

Különös és különleges kötet. Kellemesen nyugtalanító, ha van ilyen egyáltalán. :)

Kiadja az Agave,
Rendeld meg >ITT<!

(Megj.: nagy szívfájdalmam, de sosem tudom lehagyni a hibaszekciót... Pedig szinte tökéletes a könyv. De a hátsó belső borítón van egy csúnya "finnországi Malmö", az előszóban pedig a szerző neve lett elírva Karenre... :( )

Blake Crouch: Recursion

Blake Crouch neve bár ismerősen csengett, eddig nem olvastam tőle semmit. A Wayward Pines című sorozatából készült adaptációt láttam; és annál úgy éreztem, elég képkockákban, nem fogom olvasni is. A Recursion, ami magyarul Hamis emlékek címmel jelent meg az Agavénál rögtön felkeltette témájával a figyelmemet. Az emlékeink, az emlékezőtehetségünk, egyáltalán az, hogy mit jegyzünk meg, és miket felejtünk el az életben, szerintem borzasztóan érdekes. Ahogy azt a fülszöveg is ígéri, a világban egy rejtélyes betegség bukkan fel, a hamisemlék-szindróma, aminek "áldozatai" egy olyan élet fekete-fehér emlékképeit is hordozzák, amit nem éltek le. Vagy mégis? Hogy terjed ez a kór? Miért van az, hogy az emberek ismeretségi köre és családja is ugyanazokra a hamis emlékekre épülő realitásra emlékszik, mintha egy mindent behálózó dologról lenne szó, ami valóban megtörténhetett egy másik idősíkon?...

És itt kezd érdekessé válni a dolog. Ez a könyv ugyanis jóval , sőt, inkább nagybetűvel: JÓVAL több, mint egy furcsa betegségre épülő disztópia.

A Recursion egy igazi örvény. Elkezdtem olvasni, és naivan azt hittem, felfedjük majd ezzel a rendőr-fazonnal, Barry Suttonnal, meg a neurobiológussal, Helena Smith-szel a hamisemlék-szindróma mibenlétét, és megmentjük az emberiséget a terjedésétől, és az ezek okozta sok öngyilkosságtól. Esetleg gyógyírt találunk az Alzheimerre az emlékek reaktiválásával, amin Helena az édesanyja érintettsége miatt dolgozott. Aztán egyszercsak jött a kvantumfizika. Úgy ám. A féreglyukak, párhuzamos világok és az időutazás rejtelmeiben merültünk el, és hol science fiction volt inkább a regény, hol thriller. A Helena által épített masina tényleges, hosszútávú hatásai csak a könyv felénél kezdtek leesni, amikor megint volt egy váltás, és rá kellett jönnöm, hogy még mindig nem jól gondolom, miről fog szólni a könyv, még bőven nincs kibontva minden. Pedig addigra Barry Suttonról is kerekedett egy olyan történet, ami simán önmagában megállta volna a helyét regényként, vagy egész estét filmként. Blake Crouch csodásan berántott a kelepcébe, ahol a-ból b lett, majd b-ből c, és aztán már fogalmam sem volt, ebből a tér-idő káoszból vajon hogy tudnak kikeveredni a szereplők, és ki fognak-e egyáltalán. Megsemmisül a világ, minden egyes idővonalon?

Rendkívül izgalmas volt, bonyolult, de követhető, és remek volt az ismétlődő részek egyre elkeseredettebb próbálkozása, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent. Gondolkodásra késztetett, és megmondom őszintén, bár a megoldásra pontosan nem jöttem rá, tulajdonképpen csodálkoztam, hogy radikálisan más módszerekkel miért nem kezdtek próbálkozni a szereplők.

!!!SPOILER!!!

Pl. mindketten bemehettek volna a (vagy egy-egy külön) deprivation chamberbe, és akkor mindketten úgy jöttek volna vissza a következő idővonalra, hogy rögtön megvannak az emlékek, nem csak Helena? Jó volt ez a halott emlékes dolog is persze, az eredeti idővonal gondolata, és hogy mit, hogyan lehet ezen változtatni. A "halott emlékek" amúgy pontosabb lett volna, mert ezek bár eleinte hamis emlékeknek tűntek a szindrómában szenvedőknél, nagyon is igazak voltak.  

!!!SPOILER VÉGE!!!

Talán csak az igazán "rohangálós", akciódús részek nem tetszettek annyira, de szerencsére nem volt olyan sok.

Nagyon élveztem olvasni, előhozta azt a kellemes mind-boggling érzést, amit csak az időutazással foglalkozó könyvek idéznek elő bennem, és halványan emlékeztetett a sztori elemeiben is, de hangulatában is a Harry August csodálatos életére, ami az egyik kedvenc könyvem. 

Kezdem azt érezni egyébként, hogy a kvantumfizikánál nincs rejtélyesebb és talán fontosabb dolog a világon... Wow, hát Apukám biztos lelkesen megrázogatná ezért Blake Crouch kezét. :D 

És még annyit, hogy őszintén remélem, hogy nem fogunk tudni ilyen masinákat előállítani, mint ami a könyvben volt, mert sosem lesz elég érett az emberiség, hogy jól használja - pont mint a regényben.

Érdekel Blake Crouch-tól a Dark Matter (Sötét anyag) is, illetve mivel sokan hasonlították egymáshoz őket értékelésekben, Tom Sweterlitsch: Gone World-je (Letűnt világok) is. Meg természetesen egy Harry August újraolvasás is jó lenne... fene a lineárisan haladó - és mindig kevés - időbe. :) 

Egy kedvenc újraolvasása - Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole könyvét 2014 nyarán olvastam először, és már akkor feljegyeztem magamnak, hogy ez bizony valamikor újraolvasandó lesz, angolul. A magyar verziónál maradtam most, de nagyon is lehetséges, hogy eredetiben is elolvasom egyszer. 

Sokszor tartok az újraolvasásoktól, mert úgy érzem ehhez 100%-os bizalom kell a szerző és a kötet felé, és van ugyan néhány bevált kötetem, sorozatom, amiket bármikor újra kézbe veszek, féltem, hogy most mi lesz az eredmény. Mi lesz, ha nem fogom érteni, öt évvel ezelőtti énem mégis mit szeretett annyira ebben a történetben? A Levelek Skye szigetéről, jelentem, kiállta a próbát. ♥ Már az első néhány levéllel teljesen elvarázsolt - újra -, és sodort magával a története, ami csak nagy vonalakban maradt meg az emlékezetemben. 

Őszintén szurkoltam a szereplőknek, és próbáltam kigondolni, vajon hogyan is érnek majd össze a szálak. Bámulatosan részletgazdag a könyv, rövidsége ellenére. A múlt és jelen szálainak keveredése remekül van megoldva, és egy valódi érzelmekkel, valódi tragédiákkal teletűzdelt, két világháborún átívelő, szenvedélyes levélregény kerekedik belőle.

És mindez úgy indul el, hogy egy bohó amerikai egyetemista  rajongói levelet ír egy skót költőnőnek... 

Elspeth és Davey levelei kezdettől magával ragadóak, hangulatosak, és az apró, de mégis sorsfordító pillanatok, a titkok és bonyodalmak egyre közelebb hozzák őket egymáshoz. A két szereplő közt finoman, lassan alakulnak ki a gyengéd érzelmek, és érdekes megfigyelni, hogy látják a világot, milyen hibákat követnek el - akár többször is - , miben változnak. 

Általában nem állhatom a romantikus regényeket, de ez nagyon közel áll a szívemhez, és benne van abban a szűk kupacban, amiket szívesen kiemelek, és igazán tudok kedvelni a műfajból. Van benne báj, humor, és izgalom is. Nem éreztem kiszámíthatónak, és egy pillanatra sem laposodott el. Minden kis mozzanatát szerettem, a szimbólumait, a visszatérő dolgokat, pl. a Huckleberry Finn kötetet, vagy a zoknikat. :) Külön szerettem, hogy Davey mennyire szeretett olvasni, falta a könyveket, és még a hadifogságba is küldetett magának Elspeth-tel olvasnivalót. 

Néhány könnycseppet elmorzsoltam rajta ismét, és jóleső érzéssel töltött el, sőt, felemelő volt. Bebizonyította ez a regény, hogy igazi kabátkönyv nekem bármikor bizalommal nyúlhatok utána.

Nem utolsósorban pedig eszembe juttatta Zenka régi, emlékezetes posztját, az Episztoláris szilkét. :D Ez a két, nem éppen köznapi szót ebből a levélregényből tanultuk meg. ;) 

Újdonságok nyár végére és őszre

Forrás.

Mindig figyelgetem az új megjelenéseket, bár sokkal jobban szelektálok, hogy mit is vegyek meg/kérjek ajándékba magamnak. A beszerzések terén jól állok egyébként idén, 28 eddig a bűvös szám, és mivel elég sok könyvemnek sikerült új gazdát találnom a régebbiek, vagy nem kedveltek közül, valamint, mivel gazdagabb lettem idén néhány szépséges nagy polccal, nem lett kevesebb a helyem, elférnek szépen, és lelkiismeretfurdalás sem gyötör az állománynövekedések miatt. 

De most lássuk inkább mik azok a megjelenések, amik mostanában felkeltették a figyelmemet - na persze nem mindet fogom beszerezni.