Úraolvasások egy csokorban - Ajar, Rejtő, Kästner

Egymás után három, korábban is olvasott könyvemhez nyúltam, az ismerősséget keresve, igaz, mindet kicsit más miatt vettem kézbe újra. Émile Ajar könyvét lélekmelegítés gyanánt, Rejtőt a humora és vesztegzáras aktualitása miatt, Kästnert pedig a gyerekkori nosztalgia hívta elő. 

Mindhárom jó élmény volt, és nem bánom, hogy nem az olvasatlanokat apasztottam most egy ideig. 

Émile Ajar: Előttem az élet

Ez a ronda narancssárga könyvecske nem is lehetne taszítóbb, még jó, hogy Rudolf Péter felolvasása is létezik, mert szerintem különben sosem vettem volna kézbe... 2013-ban hallgattam meg először a hangoskönyv verziót, és amit az akkori posztban írtam róla, most is áll.

A hangulatra, néhány idézetre, a nyelvi érdekességekre részben emlékeztem, ám a végére nem. Ez a jó abban, ha sok év eltelik, az embernek az emlékezete nem szolgál olyan jól, mint ahogy arra emlékezni vél. Emiatt sokszor egészen újnak éreztem a történetet, a felétől szinte egyáltalán nem tudtam már, mi is történik még, hogy is ér véget, mi lesz Momóval és Rosa mamával. Érdemes volt újrázni, nagyon élveztem, és most valahogy jobban megérintett a komolyabb nézőpontja, az elmúlás, halál, eutanázia téma, mint maga a kurvagyerek-bömbölde, és a kedvesen naiv szövegek a nem-is-olyan-kisfiú Momótól. Mikor melyik réteg tárul fel és csillan meg jobban - ez az újraolvasások legérdekesebb része.

Szépen megfér ebben a könyvben egymás mellett az élet szépsége és ocsmánysága is: humor,  nyelvi lelemény és a gyermeki őszinteség bája, amit ugyanakkor néha a földbe döngöl a kőkemény valóság és a "természet törvényei". 

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben 

Na, ezt a bejegyzést is hiába kerestem a blogon, 2010-es olvasás volt, és nem mentettem át a freeblogról, bizonyára nem tartottam elég érdekesnek hozzá. Emlékeztem, hogy ez a Rejtő - híres és közkedvelt mivolta ellenére - nem tartozott igazán a kedvenceim közé, mert kissé zavarosnak találtam. Tulajdonképpen most is hasonló érzéseket hozott magával az újrázás - szintén Rudolf Péter felolvasásával (wow, és most látom csak, hogy van Kern Andrásos verzió is!). Nagyon élveztem a humorát, és a sok utánozhatatlan helyzetkomikumot, de valamelyest az élvezhetőség határán túl van bonyolítva. Egyszer-egyszer nehéz követni, ki kicsoda, és mit is akart, annyi az intrika, az inkognito, a szobák közti mászkálás és csere-bere, és eleve rengeteg sok szereplő van. (Bár, ahogy elnéztem a 10 évvel ezelőtti bejegyzésem, ott aztán tényleg sok minden homályba veszett, talán nem tudtam annyira koncentrálni a szövegre (?). Most azért ennyire nem éreztem zavarosnak. :))

Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem, de szerintem vannak ennél szórakoztatóbb Rejtők is. Ebben a karakterek nem voltak annyira erősek önmagukban, inkább a jelenetek voltak viccesek. Maud Borkmann és Felix közös alakításai voltak a legjobbak! :)

"Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix."

A pikantériáját egyébként az adja a történetnek, hogy a bubópestises vesztegzár nem elég, még gyilkosság is történik, a véres szőnyegnek is nyoma vész, és csupa előkelő vendég tartózkodik a hotelben, akiket ugye nem illenék meggyanúsítani... 

Erich Kästner: Május 35. 

Elképesztő kis képtelenség, ami csak május 35-én történhet meg. :)

Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol, némi Narnia-hangulattal egy szekrényen át, a kissé ütődött Ringelhuth bácsival és egy Negro Caballo nevű, görkorcsolyázó lóval együtt. Útközben érintik Eldorádót, elektromos várost, a fordított világot, és számos csudabogárral találkoznak. Kiderül az is, hogy az Egyenlítőt gondosan súrolva kell rozsdátlanítani, és hogy fekete-fehér kockás kislányok is léteznek. :) Gyerekeknek kacagtató, de felnőtteknek is többször felnevetős, és persze nosztalgikus élmény. Ehhez hozzájárulnak a feliratozott illusztrációk, és a kiejtési útmutató is a végén. 

Mondjuk a sallerok, és a fura beszélgetés Konrád szülei és a nagybácsi között a végén ma már nemigen férnének bele a kötetbe, ahogy az sem, amikor Ringelhuth bácsi és Konrád gonoszkodva csúnya dolgokat kívánnak egymásnak, és Konrádot még meg is ríkatja a bácsi... A helyesírási hibáktól direkt és kínzóan hemzsegő, rémes dolgozatot pedig én biztos lehagytam volna inkább a végéről... 

Kicsit talán felnőttszemmel olvastam - merthogy az volnék -, de próbáltam levenni ezt a felnőtt-szemüveget, és élvezni az agyament kalandokat. Összességében nagyon élveztem azt az órácskát amit eltöltöttem vele, és választ kaptam egy korábbi kérdésemre, hogy vajon a gyerekkori nyaralásaink során miért írtam olyan lelkesen tengeri étlapokat, mindenféle kitalált ételekkel? Ebben volt egy impozáns menü különféle cápauszony-cuccokból és csigapürékből; valószínűleg innen merítettem az inspirációt. :D