Paolo Giordano: Járvány idején

"Nem félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Attól hogy kiderül, az általam ismert civilizáció csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi."

Aligha találunk a könyvpiacon frissebb, aktuálisabb kiadványt a koronavírus járványról Paolo Giordano könyvénél, amit villámgyorsan le is fordítottak, és meglovagolva az érdeklődés hullámát,  azonnal elérhetővé vált. Szerencsére a fordítás-szerkesztés nem látta kárát ennek a sietségnek (Matolcsi Balázst illeti dicséret, aki Ferrantét is fordítja), és a mondanivaló is nagyon jó, összeszedett gondolatok, érdekes nézőpontok, egyszerű igazságok vannak benne arról, hogyan is érezzük magunkat a világjárvány idején, miért is érezzük így magunkat, hogyan és miért jutottunk idáig, és mi jöhet ezután. Persze megoldást nem tud nyújtani, és nem is létezik instant megoldás a jelenlegi globális problémára, de nagyon olvasmányosan elemzi a helyzetet, érdekes társadalmi, politikai, biológiai összefüggésekre világít rá, és a matematika és logika kérlelhetetlen törvényszerűségeit is fogyaszthatóan tárja elénk.

"Mindig tudni akarjuk a dolgok kezdetének és végének időpontját. Megszoktuk, hogy mi kényszerítjük rá az időnket a természetre, és nem fordítva."

"Bizonyosságokat akartunk, és véleményeket kaptunk. Elfelejtkeztünk róla, hogy mindig így működik, hogy a tudomány számára a kétely még az igazságnál is szentebb." 

A Járvány idején tulajdonképpen egyetlen hosszabb lélegzetű cikknek is tekinthető; sok rövidebb passzusból áll össze, amik mind egy kicsit másként taglalják a világjárványt. A téma nyilván mindenkit lázban tart, de érdemes megválogatni mit és mennyit is olvasunk róla. Giordano könyvével szerintem nem lő mellé senki. Tudományos alapokon nyugszik, amit mond, nem beszél megalapozatlan dolgokról, hülyeségekről pláne nem, és még a lehetetlen, bizonytalan, tehetetlen helyzetben is megpróbál adni egy-egy fogódzót. Az írása nem marad tárgyilagosan száraz, mert szubjektíven, saját élményeket hozva, az érzelmeket is érintve beszél mindenről. Ez szerintem nagyon fontos, mert ettől válik személyes írássá és nem tanulmánykötetté a Járvány idején.

Az, hogy kiírta magából a gondolatait, számára is egy terápia volt, és talán kicsit annak is az lehet, aki elolvassa.

"Az írás néha ballasztként működik, segít a földön maradni." 

Nagyon érdekes volt egy magyarázat a vége felé, amit az állampolgárok, a hatóságok és a szakértők alkotta háromszög feloldhatatlan ellentéteiről, megoldatlan kapcsolatáról ír ebben helyzetben: "A hatóságok megbíznak a szakértőkben, de kevésbé bíznak meg bennünk, az érzelmi terhelhetőségünkben. Valójában a szakértők sem nagyon bíznak bennünk, túlságosan leegyszerűsítve beszélnek rólunk, ami nekünk gyanús. A hatóságokkal szemben mindig is gyanakvóak voltunk, és azok is maradunk. Ezért aztán visszatérnénk a szakértőkhöz, de tétovázni látjuk őket. Végül, bizonytalanságunkban, még rosszabbul reagálunk, mint ahogyan egyébként tennénk, és ez újabb bizalmatlansághoz vezet velünk szemben." A háromszögből ördögi kör lett, "a bizalmatlanság kelepcéje".

" Egy teljesen új feladatnál senki sem áll rögtön a helyzet magaslatán. A mostanihoz hasonló körülmények között mindenféle reakció megfigyelhető: harag, pánik, közöny, cinizmus hitetlenség, beletörődés."

A szerző, aki egyébként végzettsége
szerint fizikus (♥). Forrás.

Paolo Giordano neve A prímszámok magánya című regénye miatt lehet ismerős, de számos másik könyvet is írt már. Ezekbe mind bele is lehet kukkantani a kötet végén, ugyanis a könyv harmada tulajdonképpen reklám: beleolvasó négy másik Paolo Giordano könyvbe...
A tartalomjegyzék is sajnos el van húzva 10 oldalnyira, szóval az érdemi rész tényleg nagyon kevéske, bő 70 oldal. Ettől függetlenül nagyon is érdemes elolvasni, ahogy azt fentebb elregéltem, de azért említésre méltó ez a kis "csalás" a hosszal. Ha egy írás rövid, akkor rövid. Ha így is kiadásra érdemesnek találták - márpedig az -, akkor pedig nem kell belemenni ilyen játszmákba, hogy megtoldjuk itt is kicsit, ott is kicsit valamivel, hogy az olvasó hosszabbnak lássa a kötetet... Az olvasó nem hülye. Ezt a fajta kényszeres oldalszám növelést a Jaffánál, a Csigaháznál is kritizáltam. Nem szükséges... Akit érdekel, megveszi úgy is, ha 80 oldal, aki pedig belepislog, az is látni fogja, hogy csak annyi, és jó esetben megveszi így is, rossz esetben viszont pont ezért nem. Eredetiben is puhaborítású, 63 oldalas füzetkeként jött ki.
Mellesleg magától a gondolatiságtól és a stílustól kezdett érdekelni más írása, én nemigen nézegetek beleolvasókat (főleg ha előtte felbosszantott a jelenlétük).

Mindez persze a tartalmi értékéből nem vont le semmit.
A kötet egyébként kívül-belül gyönyörű, szép tervezést kapott, igényes. A szerzői jogdíjak egy részét pedig Giordano felajánlotta a veszélyhelyzet kezelésére és tudományos kutatásokra.

Hadd ajánljak még egy >jó cikket< a könyvről, "a maszkba zárt szájak és gyanakvó tekintetek magányáról", amit Nikkincs mutatott nekem, és ami meggyőzött, hogy megrendeljem és elolvassam.