Kabátkönyvek

Forrás.

A Témázunkban ezúttal a Kabátkönyvekről írunk, ennél aktuálisabb téma azt hiszem most nincs is, könyves téren. A kabátkönyv elnevezés Amadeától származik, és azt jelenti, amit első hallásra mögé is gondolnánk magunktól: olyan történeteket, amikbe szívesen bújunk bele, amik otthonosak, ismerősek, és melengetik a lelkünket. A kabátkönyvnek is sokféle formája lehet persze, de mindenképp valami olyan olvasmány, amibe nagyon komfortosan bele tudsz helyezkedni, még viharos körülmények között is, és ami után szívesen nyúlsz máskor is, hasonló helyzetben.

Ha kabátkönyv, akkor elsőre nekem a sokszor újraolvasott kötetek jutnak eszembe - hiszen ezek már bizonyították visszacsalogató jellegüket. Időről időre újraolvasok két sorozatot, amik eléggé eltérőek stílusban, hangulatban, műfajban, mégis ugyanolyan jó visszatérni a világukba. Az első természetesen a Harry Potter - amit nem kétlek, hogy a mostani posztok 90%-ában ott figyel majd. A másik pedig a Tündérkrónikák (Fever). A különbségek ellenére számomra összeköti ezt a két könyvsorozatot, hogy mindig mennyire szívesen és örömmel kezdek bele a már ismerős történetükbe, és mennyi felejthetetlen jelenetük, képsoruk és idézetük égett be a fejembe. :) 

A Harry Potter varázslatos iskolai világa, ismerős és kedvelt karakterei, kidolgozott és nagyon izgalmas cselekménye mindig beszippant, és ugyanolyan jó olvasni és a részévé válni, mint első alkalommal volt.

Forrás.

Moning Fever-sorozatában is van valami, ami instant megfog(ott) és nem ereszt(ett), és ez valahogy mindig előjön, főképp az első 5 kötet olvasásánál. Ahogy a HP-nél a varázslóiskola, a Feverben Dublin csábít magához, a Temple Barral és a pubok sokaságával, a lilting Irish accenttel. :) Itt is helyet kap a misztikum, a varázslat, és az érdekes, karizmatikus szereplőkhöz kötetről kötetre jobban kötődtem. A Barrons Books and Baubles a perzsaszőnyegeivel és plafonig érő polcaival éppoly kellemes könyvbéli környezet számomra, mint a Griffendél klubhelyisége. :)
Szeretek ezekben a képzelt világokban időzni, szeretem a legapróbb történéseket is, azt, hogy Dani becsenget a biciklijéről leszállva, vagy Ron és Harry varázslósakkot játszanak a kandalló előtt. :) Az ilyen könyvek, amik ennyire melegséggel tudnak eltölteni, azok, ahol egy cselekmény nélküli, csak a szereplők hétköznapjairól szóló, szinte sehova sem vezető részt is olyan szívesen elolvasnál, mint az összes többi, körömlerágósan izgalmas epizódot.
A HP-univerzumhoz tartozik még szorosan - és ha már épp nemrég olvastam/hallgattam újra, megemlítem külön is -, a Bogár bárd meséi (The Tales of Beedle the Bard), amik kellemes kiegészítést adnak a varázslóvilághoz. Ezek által a mesék által levetkőzhetjük a mugli felnőtt maskarát, és varázslófamíliák sarjainak érezhetjük magunkat, akiknek felolvassák az esti mesét. :) Nekem balzsam volt a léleknek kézbe venni ezt a szép kötetet, ahányszor csak olvastam.

Az újraolvasottak közül mindenképp kabátkönyv státuszban van a Levelek Skye szigetéről, amit épp tavaly újráztam, és ugyanolyan jóleső érzéssel töltött el, mint elsőre. A levélregényeknek, főleg némi szerelmes-háborús háttérrel, van valami utánozhatatlan bája. Ezt a kedves bájt hozta a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság is, amit sokáig tologattam, és végül tavaly ősszel olvastam el. Egyszerre volt szívmelengető és szívszorító, kemény témái ellenére könnyed, és magával ragadó. Igazi kabátkönyv ő is, szívesen fogok még vissza-visszatérni hozzá. :) 

Kellemes, beleburkolózós élményt hozott néhány éve A hóleány is, habár a zord télben, az 1920-as évek Alaszkájába kalauzol, ami elsőre nem hangzik talán nagyon hívogatónak. Mégis egy igazi, szívet-lelket melengető olvasmány, ami óvatosan egyensúlyoz a misztikum és a valóság határán. A hófödte tájak, a hideg évszak miatt talán jobban esik télen olvasni.

Rachael Dean illusztráció. Forrás.

Sajnos külön kabátkönyv címke nincs a blogon, de tulajdonképpen anélkül is könnyen "összevadásztam" ezeket az élményeket, mert emlékezetes, kellemes érzést hagynak maguk után. És érdekes, de semmi köze a kabátkönyv "minősítésnek" ahhoz, hogy mondjuk kedvenc is lett-e egy regény, vagy sokszor olvastam-e. Egy jól felismerhető érzést hagynak maguk után, első olvasásra is, amit úgysem lehet nem észrevenni. :) Idén ilyen volt például a A tizenharmadik történet.

Érdekes, hogy próbálkoztam mostanában néhány korábbi kedvenc könyvem újraolvasásával, de pl. a Nyakigláb Apó és A tizenharmadik boszorkány is mást hoztak magukkal, pedig a régi olvasási élmény alapján lehet, hogy őket is kabátkönyvként soroltam volna fel. Néha nem egészen ugyanazt az eredményt hozza egy újraolvasás, sok idő elteltével, de megéri újraértékelni, újra kézbe venni, ennek tudatában is. Nálam inkább többször fordult/fordul elő az, hogy megerősítést nyer a korábbi ítélet. Na meg mi értelme is van a kabátkönyvnek, ha nem pont az, hogy időről időre visszataláljunk, visszabújjunk bele, és komfortosan érezhessük magunkat benne? :)

A mostani helyzetben, a kicsit megtépázott lelkünk szerintem sokszor próbál menedéket keresni a könyvekben, és talán a biztosabb felé nyúlunk szívesen. Lehetnek ezek a kabátkönyvek, régi kedvencek, vagy olyan szerzők, akikkel nemigen szoktunk befürödni, akikhez visszatérve, egy-egy új kötetnél is biztos, hogy otthon fogjuk magunkat érezni. A saját olvasmánylistámat végigzongorázva a korona óta, látszik, hogy én is próbáltam bevált szerzők, újraolvasások felé fordulni: Rejtő, Simenon, Agatha Christie, Alice Hoffman, Rowling. Lehet persze, hogy nem hasonló mintázattal folytatódik a sor, de a kezdeti megakadás után velük azt hiszem sikerült visszazökkenni az olvasásba. 

Ha tetszett a téma, és nektek is vannak kabátkönyveitek, akkor meséljétek el kommentben, mik azok, vagy csatlakozzatok saját poszttal! Mi tud visszalendíteni az olvasásba nehéz helyzetben, melyik történetekbe szerettek belebújni?
Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek kabátkönyves vallomásai:

Dóri, Anett, Reea, Nita, Nima, Sister, Zenka

Utóvéd később csatlakozók):

Heloise