2019. augusztus 19., hétfő

Egy kedvenc újraolvasása - Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole könyvét 2014 nyarán olvastam először, és már akkor feljegyeztem magamnak, hogy ez bizony valamikor újraolvasandó lesz, angolul. A magyar verziónál maradtam most, de nagyon is lehetséges, hogy eredetiben is elolvasom egyszer. 

Sokszor tartok az újraolvasásoktól, mert úgy érzem ehhez 100%-os bizalom kell a szerző és a kötet felé, és van ugyan néhány bevált kötetem, sorozatom, amiket bármikor újra kézbe veszek, féltem, hogy most mi lesz az eredmény. Mi lesz, ha nem fogom érteni, öt évvel ezelőtti énem mégis mit szeretett annyira ebben a történetben? A Levelek Skye szigetéről, jelentem, kiállta a próbát. ♥ Már az első néhány levéllel teljesen elvarázsolt - újra -, és sodort magával a története, ami csak nagy vonalakban maradt meg az emlékezetemben. 

Őszintén szurkoltam a szereplőknek, és próbáltam kigondolni, vajon hogyan is érnek majd össze a szálak. Bámulatosan részletgazdag a könyv, rövidsége ellenére. A múlt és jelen szálainak keveredése remekül van megoldva, és egy valódi érzelmekkel, valódi tragédiákkal teletűzdelt, két világháborún átívelő, szenvedélyes levélregény kerekedik belőle.

És mindez úgy indul el, hogy egy bohó amerikai egyetemista  rajongói levelet ír egy skót költőnőnek... 
Elspeth és Davey levelei kezdettől magával ragadóak, hangulatosak, és az apró, de mégis sorsfordító pillanatok, a titkok és bonyodalmak egyre közelebb hozzák őket egymáshoz. A két szereplő közt finoman, lassan alakulnak ki a gyengéd érzelmek, és érdekes megfigyelni, hogy látják a világot, milyen hibákat követnek el - akár többször is - , miben változnak. 
Általában nem állhatom a romantikus regényeket, de ez nagyon közel áll a szívemhez, és benne van abban a szűk kupacban, amiket szívesen kiemelek, és igazán tudok kedvelni a műfajból. Van benne báj, humor, és izgalom is. Nem éreztem kiszámíthatónak, és egy pillanatra sem laposodott el. Minden kis mozzanatát szerettem, a szimbólumait, a visszatérő dolgokat, pl. a Huckleberry Finn kötetet, vagy a zoknikat. :) Külön szerettem, hogy Davey mennyire szeretett olvasni, falta a könyveket, és még a hadifogságba is küldetett magának Elspeth-tel olvasnivalót. 

Néhány könnycseppet elmorzsoltam rajta ismét, és jóleső érzéssel töltött el, sőt, felemelő volt. Bebizonyította ez a regény, hogy igazi kabátkönyv nekem, és bármikor bizalommal nyúlhatok utána.
Nem utolsósorban pedig eszembe juttatta Zenka régi, emlékezetes posztját, az Episztoláris szilkét. :D Ez a két, nem éppen köznapi szót ebből a levélregényből tanultuk meg. ;) 


8 megjegyzés:

  1. Elnézést a tájékozatlanságomért, de mi a harmatos lópikula a "kabátkönyv"?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy tájékozatlan, még gondolkodtam is, hogy odaírjam-e lábjegyzetbe, mi is ez. Amadeától származik az elnevezés, és végülis azt jelenti, hogy egy nagyon komfortos világ, egy olyan könyv, aminek a lapjai közé bármikor szívesen bebújsz, vigaszt nyújt, örömet okoz, szóval jó érzés visszatérni hozzá, a világába. :) Ez nem egy hivatalos elnevezés, csak mi használjuk magunk közt. :)

      Törlés
    2. Köszi! A kifejezés nagyon találó. Szerintem annál nagyobb elismerést, hogy "kabátkönyv", nem is kaphat nyomdaipari termék. :)

      Törlés
  2. Ez a régi kedvenc nálam is tervben van, jó hogy újra téged is elvarázsolt - nekem meg eszembe juttatta, hogy olvassam már :)
    Kabátkönyv nagyon találó fogalom, szeretem ezt a belsős szlenget. Nekem az abszolÚt (hehe) kabátkönyv a Harry Potter sorozat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, még nem olvastad? :O Szerintem neked is bejönne! :)
      Én is szeretem a kis szlengünket. ;) Hehe, abszolÚT egyetértek!

      Törlés
  3. De jó, én is terveztem újra elolvasni, meg olyan jó lenne elutazni arra a vidékre, most a posztod olvasva újra elkezdtem álmodozni az utazásról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon vadregényes táj! Olvasd, olvasd! És az episztoláris szilke jelentése megvan még? :D Lesés nélkül?

      Törlés